Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-01-23

biztosítja, már, mert a tekintélyes összeg döntő befolyású lesz és irányt szab. És itt végezetül egy fontos dologról óhajtunk szólani : éppen a hozzájárulás nagyságáról. Tudvalevő dolog, liogy az engedményes 120,000 frtot kért városunktól, a városi tanács pedig 100,000 forint megadását javasolja, természetesen elvárván i\y, engedményestől, hogy a megszavazás előtt a. városi képviselőtestület tagjait a hozzájárulás tényleges szükségéről kellő módon tájékoztassa és megnyugtassa. Mi, bár belátjuk a város érdekében a takarékosság elvének szükséges voltát, a mely elvet a tanács ülésén polgármesterünk hangsúlyozott, ki, ha lehet kevesebb áldozattal akarja létesíttetni a vasutat, e dologban mégis annak az óhajnak adunk kifejezést, vajha szem előtt tartaná az állandó választmány s az e hó .'> 1-dikén határozatát meghozó városi képviselőtestület, hogy mi az, ami okvetlen kell a vasút létesítéséhez és aztán jól felfogott érdekünkben ne habozna azt megadni. Városunk hozzájárulása hatalmas lökést Joli' adni a. vasút ügyének. Es pedig az •eredeti terv céljának megfelelő irányban, amelytől való eltérést a minisztérium sem fog megengedni. Tata óhajtása ellentétben áll a közérdekkel, amely a Budapesl-Gráei út megrövidítését, parancsolja és azért annak pártolásába a kormány nem fog belemenni, nem mehet bele. Midőn tehát mégegyszer hangsúlyozzuk, hogy a vasút, melynek a sokszor mellőzött Pápa a főiránya, az eredeti célnak megfelelően Bánhidában kell, hogy megkapja végpontját, hisszük, hogy minden méltányosan gondolkozó velünk egy véleményen van. Még tán Tata város polgárai közül is belátják sokan ennek igazságát s be azt is, hogy nem Tata ellen, hanem csupán városunk és a közügy mellett emeltük fel szavunkat. Vízvezetéki és vízhasználati díjak, Azon érdeklődés alapján, mely a városunkban most készülő vízvezetékkel kapcsolatban minden városi lakost közelről érint, szabad legyen nekem is e kérdéshez hozzászólani. Azon általános és alig kifogásolható alapelvből indulok ki, hogy a vízvezetéki és vízhasználati díjak az elhasznált viz arányában fizetendők; de különbséget teszek a vízvezeték előállításának költségei és a már kész vízvezetéken elhasznált viz díjai között. A vízvezeték maga ugyanis nem csupán az azt házaikba is bevezettető háztulajdonosok érdekében, hanem általános közegészségi és köztisztasági szempontokból létesíttetett s e mellett elenyésző csekély indokkéut lépett sorompóba, hogy az ne csak az egész város, hanem egyesek használatára is szolgáljon. Ezért a vízvezeték létesítését szükségesség! szempontból s a házi vízvezetékeket kényelmi tekintetből kell figyelembe venni és éppen ezen okból a vizvezeték létesítésének költségeit más forrásból és ismét más alapból kell fedezni a vízhasználatot, a mi alatt a házakba bevezetett viz haszuálatát értem. A vizvezeték összes költségeit éppen ez okból főleg a házbéradó terhére kell írnunk és a vizvezeték létesítésével járó évi terheket legnagyobb mértékben a házbéradóra kivetendő pótadóval fedeznünk ; míg a házbéradóra vetett pótadón túli szükségletet más úton kell előteremtenünk, a mire nézve később javaslatot is teszek. . Előre bocsátom azt is, hogy a vízdíjak szedését és illetve kivetését olyan forrásokra óhajtanám utalni, hogy azok minél kevésbé legyenek komplikáltak, nehogy azok nagy részét az évenkinli összeállítással megbízottak díjazása és fizetése feleméssze. Kétségtelen, hogy a vízvezetéki és vízhasználati díjaknak alapját azon szükséglet képezi, mely az annak előállítására fordított kiadások kamataira és üzemben I'irtásának éveukinti költségeire kell, a mely összeg ...ámításom szerint a következő: 1. A regale kötvények kamatai 71 32 frt. 2. A már felvett 19U00 frt és még — úgy látszik — felveendő 21000 frt összesen 40000 frt évi 5»

ö-os kamatai 2001) frt. 3. Az évi fen tartás költségei 1000 frt. 4. Tartalékalap létesítésére 1808 frt. Összegen 12000 frt. Tőkét gyűjteni erkölcsi testületnek, egy városnak nem szükséges és teljesen improduktív dolog, mert egy város szükségleteit polgárainak mindenkori vagyonával fedezi és fedezheti, a mennyiben azokat pótadó kivetésével polgárától szedi be. Azért, hogy a városnak esetleg 10—20 talán 50 év múlva valami nagyobb befektetést kell tennie, nem lehet és nem szabad a most élő nemzedéket terhelnie; viselje az a nemzedék azt a terhet, a mit önakarata folytán létesít, de mi utódaink terheinek könnyítése végett ne terheljük magunkat ok nélkül. Éppen ezért én tőke gyűjtésre a vízvezetéket vagy vízhasználatot, mely nem csupán kényelmi, de főleg közegészségi és köztisztasági szempontból létesíttetett, alkalmasnak nem tartam és legfeljebb annyira volnék hajlandó a szorosan vett szükségleten túl jövedelmet vagy bevételt engedni, a mennyit okvetlen szükségesnek tartok abból a szempontból, hogy a vízvezetéknek esetleg 10 éven túl előfordulható nagyobb bajait orvosolhassuk, arra pedig elég, ha a számításomba kikerekítésül felvett 18(58 frtot elfogadjuk. Tiz évig ugyanis ily célra semmi sem szükséges, mivel ugy tudom, hogy tiz évig a vállalkozó évi 1000 frt mellett tartozik a jó karban tartásról gondoskodni s tiz év alatt az évi 1808 fVfc már oly tekintélyes összegre növekedik, hogy a vízvezetéken eshető bármi nagyobb bajt orvosolni lehet vele, ugy hogy tiz év után akár a város jövedelmévé válhatik ezen évenkénti összeg a nélkül, hogy félni kellene a vizvetéki tartalékalap elfogyásától. Ha tehát az évi szükségletet 12000 frtbau vesszük fel, a mi teljesen elegendő is, ezen P2000 frt. fedezéséről kell évenként gondoskodnunk. En megvallom, nem vagyok barátja annak, hogy a fedezetet a város polgárainak mindenféle adójára rovandó pótadóval szerezzük be és pedig mindegyik adóra külön-külön és más más százalékkal számított pótadóval, mert ez míg egyrészről nem is az osztó igazság szerint terheli a polgárokat s folytonos hullámzásnak is van alávetve, addig más részről; a vízhasználattal sincs semmi összefüggésben sem. Azt gondolnám, hogy p. o. a földadót egyáltalán nem lehet számításba venni, mert hiszen .1 város határában levő földek a vizvezeték behozatala által értékükben semmit sem növekednek és a földek birtokosai a mennyiben pápai lakosok más uton is járulnak a költségekhez, a mennyiben pedig nem pápai lakosok, igazságtalan volna őket a vizvezeték költségeivel terhelni, a melynek semmi előnyét nem élvezik. öcsém íia! A Marjay-familia sarjadéka, az én ké nyeztetett kedvencem! " Felemelkedett. Az öreg ispán megijedt a rémes ábrázattól. „Ez boszuért kiált, véres boszuért az égre! Aunak a hűtlen asszonynak gyalázatos tettét még félig-meddig érteném, de egy Marjay, kiért mindenem áldoztam volna, hogy tehetett ilyet, hogy vetemedhetett ilyenre?! " Befogatott. Kismarján állott meg a kocsi a Marjay András háza előtt. Gáspár ur ajtóstul rohant be. „Hol van az a korcsfajzat, adjátok elő, hadd töröm izzé-porrá azt a gonosz kölyköt! Megölöm egyikünknek vére fog ma folyni András úr már tudomással birt, íia vakmerő csinyjéről. Csillapítani igyekezett dühöngő bátyját. Mindnyájan rá voltak utalva jóindulatára. De hiába. „A kit taníttattam, a kiből embert faragtam, a ki büszkeségem volt, az rabolta el legdrágább kincsemet. A família reménye meggyalázta az ősi szent nevet. Megmérgezte boldogságomat, becsületemet, életemet. És mindezt egy Marjay tette! Ennyire sülyedt a Marjay-tisztesség, a Marjay-becsület ?! " A famíliára vonatkozó kifakadásoktól András uramnak mentő gondolata támadt. Nemhiába, hogy őt tartották a família eszének, de most ugyancsak fején találta a szeget. „Ej-ej bátyám uram, de elhamarkodva Ítéled A dolognak megvolt a maga komoly oka. Fia.tal is, szép is volt a feleség, kökéuyszemü, tűzről pattant menyecske. Marjay Gáspár uram jóval túljárt az ötvenen. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy tanyát ütött .Marjay uram házában az a bizo:nyos sokat emlegetett szörnyeteg, mely zöld pápaszemet visel, epét reggelizik, perpatvart ebédel, sanda •gyanút vacsorál, és melynek kínos jelenlétében ke:serü könyeket sír a házi béke jóságos angyala . . . Az öreg urat kegyetlenül gyötörte a féltékenyvég. Régi barátai, vendégei iránt mind bizalmatlanabbá, hidegebbé vált. A legártatlanabb mosoly, bók, udvarias szó, mely a fiatal asszonyt illette, bőséges tápot nyújtott a fentemlített széles körben ismert zöldszemű szörnyetegnek. Kivált, a mióta észievetté az öreg, hogy a léha Sólyom Peti nemcsak a hogyléte iránti érdeklődésből és kövesdi borai szakszerű kóstolgatása végett szerencsélteti oly gyakran látogagatásával, hanem, hogy nejének szépeleghesseu, — gyanakodni kezdett minden vendégére. Sólyom Petinek egyszerűen megmagyarázta, hogy jó lessz a szép menyecskét kevesebb figyelemre méltatni és jóakaróau értésére adta, hogy a nagy ebneres kapú főképpen kijárásul szolgál. A többi vendégek, ismerősök maguktól maradoztak el. Ezentúl csak a família tagjaival érintkezett az •öreg, kikben feltétlenül megbízott. A familia volt Marjay Gáspár uramnak legdrágább, legféltettebb kincse. A familia nevére, tisztességére, becsületére talán még féltékenyebb volt, mint ifjú szép nejére. Mint a család feje, szent áhítattal őrizte a nehéz pecsétes nemeslevelet, melyet nemzetes és vitézlő Szentmarjai Marjay Botond, a feketesereg hős hadnagya, nyert egykoron Huuyadv Mátyás királytól Boroszló ostrománál. Mióta megházasodott, szeretete megoszlott felesége, meg a familia között. Mindkettőért rettegett, mindkettőt imádta és féltette az idegenektől : a feleségét is, meg a famíliát is. . . . Egy reggel a felesége ágyát üresen találta. A menyecske éjjel megszökött. A megcsalt öreg szivén fájdalommal vegyes düh nyilallott át. „Csűifá tett. Megszökött ... de kivel?! Hiszen nem érintkezett soha idegennel, vigyáztam rá, őriztem mint a szemem fényét. Hah ! . . . Talán csak nem valaki a famíliából ?! . . . Nem ez lehetetlen ez lehetetlen " „ De bizony — szakítja félbe hangos töprengését Ferenc, az öreg ispán, — familiabelivel szökött, meg a tekintetes asszony. Laci juhász beszéli, hogy egy sebesen vágtató fogattal találkozott az éjjel a rozsályi úton. A tekintetes asszony ült benne Pali uríival. A holdvilágnál köunycu felismerte őket. Azt hiszem, ez eléggé világos ..." Az öreg ur ez isszonyú hír hallatára valósággal őrjöngni kezdett: tombolt, sírt, kacagott,- üvöltött, majd felugrott és vadul méregette a szoba padlóját. Majd az üres ágy láttára megtörten rogyott egy ősi karosszékbe . . . „Hát Pali szöktette meg a feleségemet! Az