Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-07-03

sajnálatos; ehhez nekünk szavunk egyáltalában nem lehet, ezzel a váddal szemben mi .tétlenül állunk és várjuk a védelmet. Itt két alternatíva van: változtassuk meg a szervezeti szabályzatot, s töröljük el annak •'S. §. n) pontját, vagy pedig az összes bizottsági tagok tegyék le mandátumukat. Tisztelt bizottsági tag urak! A vádat hallottuk, már most halljuk a védelmet, vagy pedig tessék lemondani! Az iparos tanulók. Azon számos és közhasznú tanintézetek közül, melyek városunkban a közművelődés előmozdításán fáradoznak, hasznosságát tekintve, méltó helvét foglal el az iparos tanulók iskoláztatása is. Ha visszatekintünk azon néhány évre, meh ékkel előbb ezen intézkedés életbe kezdett lépni, meglepő azon erkölcsi eredmény, melyet ez már ezidoig is felmutat. Kezdetben megdöbbentő volt azon erkölcsi vadság és fegyelmetlenség, melyet az iparos tanulók csoportja mutatott. A tanítás megkezdését és ennek folytatását csak a tanórákon jelen volt városi rendíírök segítségével lehetett eszközölni, itt-ott a legkeményebb reudreutasítas alkalmazásával, a tanóra végén elbocsátott sereg pedig oly éktelen rakoneátlankodással vonult az utcákba, hogy a békés városi lakosságot szinte riadalomba ejtette, a tanultságnak, a nevelésnek a legnagyobb részen jele nem látszott. Ks ma már a tanórákon példás és nyugalmas rend uralkodik, s a legnagyobb résznél a tanulni vágy és ennek sikere igen szélijeiét adja. Pár év óta mindegyik szakmából vannak kitűnőek, jelesek, és mint lenni szokott, középszerűségek. A nagyobb rész már örömmel vetekedik a jelesek elérésében, sőt túlszárnyalásában. Ezen szép előmenetel mindenesetre az ipartestület igazgatóságának és az intézet tanítóinak, vezetőinek érdeme. Szakmájukból a tanév végére az ipartestület munkakitíllítást is rendez, s a jobbakat pénzbeli jutalomosztással is kitünteti és serkenti őket a további önképzésre. Az ipartestület által ez évben ezen célra fülajánlott összeghez alólirt, mint iskolaszéki elnök, az idén is gyűjtést eszközöltem, melyhez fölhívásomra a következő adományok folytak be : agyőri keresk. és iparkamara 20 frt, a pápai takarékpénztár 20 frt, Hanauer Béla fi frt, Bermüller Alajos 3 frt, Matus György 1 Irt 50 kr, Lakner Arnohlné 2 frt, Szvoboda Vencel 2 írt, Szabó Kde 1 frt 10 kr, Bauer Antal, Osváld János, Pető Menyhért, Ocsovszky Kázmér, Somogyi Oiprián, Maitinszki János, Martonfulvay Elek, Neubauer József, Hunka Anna 1—1 forintot, j Blau Adolf, Preisach M. fia, Kencssei, Lőwenstein Adolf, Nehman Gábor, Steinberger Lipót, Nagy Károly, Singer Mihály, Kis Tivadar, Iglauer János, Piatsek Gyula, Bauer Károly, Plerzog Manó, Stark Lajos, Vajdits Károly, Szenté Ödön, Graf Ödön, X. X, Szili Ignác, Pakrócz Kálmán, Pető József, dr. Steiner József, Iliás Elek, Eötvös Sándor, Deutsch Ignác, 50—50 krajcárt, Deutsch Dávid 40 krajcárt, Berger Ferenc, Goldschmid Ödön, Koréin Vilmos, Schvarz Márton, Pfeifer Ignác, Kohn József, Kolm Mór, Barna Ignác, Lővinger Rafael, Schlesinger Vilma, Fellner Jakab, Kellner Vilmos, Kohn Leopold, Kohn Zsigmond, Mayersberg N., Gold Gyula, Grüuhut Zsigmond, Schwarz Vilmos, Sdravits Mátyás, Nobel Ármin, Fleischucr Katalin, ifj, Eisler Mór, Kutrovics N., Kellner Dávid, Héregi János, N. X. 30-30 krt, Iiechniczer Náthán, Appelfekl X. 20—20 krt, Deutsch Miksa 10 krt voltak kogvesek adományozni, összesen <S5 frt 50 ki-. Ezen összeget az ipartestület a beérkezett munkákat megbírálván, a jutalomra Ítéltek között, a maga által adott 50 írttal együtt, f. 6. jun. 29-én kiosztotta. Sok volna ugyan e téren még a teendő, részint a tanító személyzet szaporítása, illetve más módon való berendezése, részint a tanhelyiségek érdemében, de hát a szükség parancsol, melynek csak lassankint lehet eleget tenni. Nagyon sok az, a mit a városnak mostanában kell létesíteni, nagyon sok az, mely nemcsak a szellemi, de az anyagi erőket is igénybe veszi, tehát csak türelem és kitartás, s a kívánt cél: egy értelmes, munkás és takarékos iparos osztály képződése, el leszeu érhető. Baráth Ferenc, mini ii viírosi iskolaszék oliiiiko. Vallási türelem. — Levél a szerkesztőhöz. — Tekintetes Szerkesztő Úr! A tegnap megjelent pesti lapokból olvastam, hogy a kőbányaiak, kik kerületükben gimnázium felállításán buzgólkodnak, küldöttséget menesztettek a pannonhalmi Főapát úr ő méltóságához annak kieszközlése céljából, hogy az új gimnáziumba a hazaszeretetével, szabadelviiségével, felekezetek iránti türelmessógével egyaránt kitűnő bencés-rend adja a szükséges tanerőket. A küldöttség tagjainak sorában ott voltak a református egyház gondnoka és a zsidó hitközség elnöke, ez által bizonyára annak adva kifejezést, hogy a taníttató szüléknek vallásfelekezeti különbség nélkül óhajuk, hogy a tanítás a bencés tanárok kipróbált kezeibe kerüljön. A bizalom, mely a kőbányaiak kérelmében megnyilatkozik, kétségen kívül megtisztelő a kiváló tanító rendre és bizonnyal méltán meg is illeti azt. Kívánjuk, hogy ne is ingassa meg soha e bizalmukat olyan sajnálatos eset, mint a milyen miatt most panaszttevő ajakkal fordulok tekintetes Szerkesztő Úrhoz. A helybeli bencés-rend gimnáziumának ez idei vaskos értesítőjét érdeklődéssel vettem át kis unokaöcsémtől, mikor meglehetős jó bizonyítványát (szépírásból elégtelent kapott) és a programmot hazahozta. Szeretem a történeti dolgokat, arról pedig értesültem, hogy az idei értesítő a gimnázium történetét fogja tartalmazni, reményem szerint abban az ismert hazafias, szabadelvű és türelmes szellemben, a melyben a kőbányaiak bízva stb. Csalódtam, tek. Szerkesztő Ur, keservesen csalódtam. Ebben a történeti műben az előforduló személyiségeket nem állás, nem rang, vagy foglalkozás szerint, hanem kizárólag vallásfelekezetük szerint különböztetik meg. A kolerában meghaltak között első volt Lé vi Salamon zsidó, az utolsó Síkos lutheránus tiszteletes, és ir erről a dologról Osváld Dániel ref. (!) ügyvéd. Ebben az értekezésben a vallási türelmetleuség valóságos orgiát ül,különben nem vádoltatnának a kálvinista és luthránus papok, hogy a kolera idején nem mentek betegeikhez, különben nem beszélne a t. szerző — a városunkban előnyösen ismert Bakonyvári Ildefonz dr. — a ref. egyházkerületről, a zsidó hitközségről ilyenformán: „a reformátusok

K

, a zsidók" etc. (irodalmi stílus ez ?) és különben nem íratnék le ez értekezésben olyan hatái ózott rosszindulatú hangon az a felekezeti szempontból egyáltalán el nem Ítélhető akció, melyet a helybeli zsidó hitközség a zsidó tanulóknak szombaton istenitiszteletre járhatása és írás alól felmentése, ünnepnapon iskolalátogatás alól felmentése stb. tárgyában folytatott. Különben nem történhetett volna meg az, hogy a tanári testület tagjai között felsorolt izraelita hitoktató a tanulók kezébe kerülő értesítőben nyilvános dorgatóriumban részesül. Tek. Szerkesztő Ur! Egy kérdésem volna: ki felelős ezért az értekezésért? Az értekezés írója csupán, vagy az értesítő szerkesztője is ? Mert ha ez utóbbi is, akkor kétszeresen csudálkozom, hogy abban a gimnáziumban, a melynek 36 izr. növendéke van, ilyen részleteket tartalmazó értesítőt adnak az ifjúság kezébe.

2

) Tanügybarát. *) « Orgiát ül» — tán kissé túlerös ! Sz. -) Az értekezés egész külön önálló részét képezi az értesítőnek (külön címlapja is van), szerzője nem tagja a gimn. tanári karnak s így írásáért — szerintünk — kizárólag maga a szerző felelős. Sz. a mikor a léces kerítés elé ért, hirtelen megállott. Aztán tétovázva tett egy-két lépést előre, mintha megbánta volna, hogy ide jött. Végre mégis kinyitotta az udvarra nyiló kis ajtót, belépett az udvarba. De most már óriási lépésekkel sietett. III. Ott ült a lánnyal szemben és beszélt. A lány meg hallgatta. — Megígértem, hogy eljövök még egyszer s elmondom miért nem látott engem még senki nevetni, miért nem ludok én is örvendeni az életnek, mint mások. ítéljen fölöttem. A leány szel idea reá tette a kezét a férfi vállára s nagy, világos szemeivel biztatólag nézett reá. — Beszéljen Dezső, hiszen bármit mond az oly édes nekem. A férfi megfogta erősen a leány bársonyos kezét s szólott: — Családunkból egyedül maradtunk Teréz nővéremmel. Odaadással szerettük egymást boldogok voltunk. A nagy város zaja, a hol tanulmányaimat végeztem, nem kábított el. Csak Teréz nővéremnek éltein. Csupán egy jó barátom járt hozzánk, kivel teher, kétségbeesés nehezedett a lelkére és mosolyogni sem látta őt soha senki. Azok az egyszerű emberek életüket adták volna oda, hogy eloszlassák azt a szomorú vonást. Ám nem kutatták az okot, tisztelték a fájdalmát. II. Felállította a három lábu mérő asztalt a rét közepén s belemerült a munkába. Im, egyszer, mintha fölriadt volna valamitől, hirtelen ott hagyta szerszámait s megindult a réten keresztül. Végig ment a vasiit töltésén, végre egy űtcsapásnál megállott. Valami ingadozás látszott rajta. De rálépett mégis a keskeny útra. A lágy, puha homokban meglátszott a nyoma, a hol vég'g ment. S azok az apró, csillogó homokszemek a lábai alatt, mintha valami jól eső érzést csaltak volna egész lényébe. Ugy érezte, hogy az a süppedő, majdnem ruganyos talaj, gyöngédséggel engedne a lábai nyomásának és biztatná, hogy tovább menjen. Apró cinkék fürödtek az aranysárga homokban s kacagni való bohóskodással kergctó'dztek. A Sebes-Kőrös ott folyt el pár lépésnyire és hullámverései erőseu csapkodták a partot. A boróka bozótok egészen ellepték a part mentét és a sűrűben a fekete rigó éles füttve hallatszott. Egyszer csak ott állott a palló előtt. Közönséges kecskelábak voltak beverve a viz közepére és azokon mindkét partról egy lábnyi széles fatörzs volt átfektetve. Nem volt semmi korlát, miben megfogódzni lehessen. A kik ott szoktak keresztül járni, biztosak magukról. O sem félt, biztos lépésekkel ment a pallón í és ott volt pár pillanat alatt a túlsó parton. Két magas hegylánc közé ékelt völgy szélén állott. A völgyből folyó kis csermely csobogása zavarta csak a mély csöndet. Es valami rejtelmes, hűs levegő csapott ki onnan a völgyből. A hegyoldalon út vezetett föl s elveszni látszott az erdő sűrűjében. Mohó vággyal, itassággal szívta tüdejébe az édes levegőt. A fák zöld gallyai, a páfránok, és zsurlók, a^tuezei virágok sokasága pazarul ontották magukból az ezerféle illatot. Es a tavalyi száraz levelek között valósággal dúskálkodott a zümmögő bogár. Köblös Dezső gyönyörrel élvezte mindezt s majdnem kéjelgett a természetnek e sokféle adományában. Vigasztalólag hatott reá s a remény dobogásba hozta a szivét. Azonban haladt tovább s a mint fölemelte fejét, ott a tisztáson elébe fehérlett egy kis erdészlak. Gyorsan ment, majdnem szaladt a ház léié s