Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-05-15

Fenyvessy Ferencet. Hét év előtt ő alapította nie»- a Magyar l'jságot. Zsurnalisztikái és irói múltja, politikai tudása és tapasztalata egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a la]) megalapításától kezdve oly pozíciót vívott ki magának, hogy a szabadelvűsig hívei lelkesedéssel csatlakoztak hozzá. Hat éven át nap-nap után dolgozott a lapban s annak csaknem minden rovatát gazdagította munkájával. Személyes tulajdonságairól fölösleges megemlékezni. Nincs számottevő társadalmi réteg, a melynek alkalma ne nyílt volna megismerni előzékenységét, lebilincselő modorát, férfiúi karakterét, önzetlen hazafiságát és áldozatkészségét. Most, hogy a legfelsőbb elhatározás új pozícióra emeli Fenyvessy Ferencet, meg vagyunk győződve, hogy mindazok a kiváló kvalitásai, a melyek eddigi nyilvános mííködése folyamán annyi elismerést szereztek neki, érvényesülni fognak a legteljesebb mértékben s azért csak őszinte szívből gratulálhatunk Veszprém vármegyének, a melyhez Fenyvcssyt eddig is a közszeretet és tisztedet annyi kapcsa fűzte." A: „Országos JJirlap

11

, Mikszáth Kálmán lapja, a következőleg ir: ..A hivatalos lap holnapi száma közli, hogy ő felsége gróf Esterházy Móricot, Yeszprémmcgye főispánját, ettől az állásától fölmentette és helyébe dl'. Fen ÍJ n-itsy Jíggeiic országgyűlési képviselőt nevezte ki. A Fenyvessy eddigi pályafutására nem szükséges visszatekintenünk ; az ő szereplése anynyira össze van forrva közéletünkkel, hogy apróra ismeri mindenki. A parlamentben, a publicisztikában és a társadalmi életben évek hosszú során át egyformán exeellált széles műveltségével, igazi európai lát körével és frappáns szellemességével. Minden kérdésben meglepő tájékozottságot tanúsított és a mellett gondolkozásának előkelő nívója, tiszta, férfiúi karaktere, egyéniségének megvesztegető kelleme egész pályája alatt tiszteletet és mély szimpátiákat biztosított neki. Es mikor a hivatalos lap most közli kinevezését a veszprémi főispánságra, mindenki érzi, hogy a magyar főispáni kar benne egy elsőrendű erőt nyer, s hogy Fcnvvessy még nevezetes szolgálatokat fog tenni a magyar közügynek. •* A „Fester Lloyd" iijy ir: ..Fenvvessv Ferencnek kinevezi élését a le<rszélesebb körben, főké]) azonban magában Veszprém megyében a legnagyobb megelégedéssel fogják fogadni. Több mint 2 évtized óta e megyének nyilvános életével szorosan összenőve, hamar megnyerte Fenyvessy az általános rokonszenvet, a mely irányában állandóan megmaradt és fokozódott. 1881. óta Veszprém megye egyik kerületét képviselte az országgyűlésen és ez óta a megyében előkelő állást foglal el; nem volt fontosabb megyei vagy országos mozgalom, a melyben Fenyvessy a vármegyeháza termében a vezető szerepet ne vitte volna. Derék, állhatatos jelleme, kitűnő társadalmi képességei, sokoldalú tudása, meggyőző szónoki ereje lényegesen hozzájárultak ahhoz, hogy ellentéteket elsimítson, súrlódásokat kikerüljön és a megyében az irányadó tényezők egyetértő együttműködését hozza létre. E mellett fáradhatlanul figyelemmel kisérte az ország ügyeit. Evek bosszú sora óta működött a képviselőházban, mint a vallás- és közoktatásügyi tárca előadója és igen gyakran, mint az e tárca keretébe tartozó tartozó törvényjavaslatok előadója. Elénk érdeklődést tanúsított a főváros színházi és zenei élete iránt, a mit a Nemzeti színház nyugdíjintézete elnöki állásában és a Liszt Ferenc zeneművészeti körben teljesített munkálkodásával tényekben mutatott ki. irodalmi téren szintén kiválót nyújtott, mint hírlapírónak kitűnő tolla ritka jcllemszilárdsággal párosult. A Magyar Újság c. szabadelvű lapot alapítván, ennek a nudt évig főszerkesztője volt s e minőségében épp oly humánus és méltányos főnök, mint a mily jó kolléga volt. Mind e tulajdonságainak tulajdonítható, hogy Fenyvessy, polgártársai részéről, valamint a legfelsőbl) helyről is több ízben kitüntetést nyert. A vaskoronarend lovagja, Veszprém város díszpolgára, tagja a közoktatásügyi tanácsnak, igazgatósági és tiszteletbeli tagja több művészeti és emberbaráti egyesületnek stb. Csak eddigi működése következményének tekinthető, hogy új méltósága mindenfelé a legszebb reményeket kelti fel s hogy mindenütt bíznak benne, hogy a főispán Fenyvessy mindazt fokozott mértékben folytatni fogja, e mit a képviselő Fenyvessy u megyében eddig cselekedett." Dr. Hegedűs Lóránt. Mint híilljuk, Pápa város megüresedett képviselői állására az országos szabadelvű párt dr. Ileynlüs Lórántot, Hegedűs Sándornak tudós fiát fogja ajánlani jelöltnek. Ez ügyben polgármesterünk már e napokban értekezletre fogja egybehívni városunk választó polgárait. Előbb azonban Fenyvessy Ferenc volt orsz. kép visel ó'nk fog eVmcsúzni választóitól egy e célra egybehívott választói gyűlésen. Hegedűs Lórántot ugyan sokan ismerik már városunkban, mégis érdekesnek tartjuk a fiatal, de máris nevéről országszerte ismeretes derék tudósnak és közgazdasági írónak életrajzát itt közölni : Dr. Hegedűs Lóránt, Hegedűs Sándor orsz. képviselő és Jőkay Jolán "fia, Jókai Mor unokaöescse — mint a Szinnyci József szerkesztette ..Magyar irók élete és munkái"-nak IV. kötete irja —- született 1872. június 2S-án Budapesten ; egvetemi tanulmányait 1892—93-ban Berlinben, 1898—94-ben Londonban és a budapesti egyetemen végezte, mely utóbbin „A magyar egyenes adóív történeti fejlődése, jelen állása és reformja" c. értekezésével pályadijat nyert; 1890-ben pedig ..A tőzsdeadő" c. műve a Magyar Tudományos Akadémiánál dicséretet nyert. A jogi kar 1895-ben az első promotio sub auspiciis regis legfelső kitüntetésére őt terjesztette föl. Közben cikkeket, tanulmányokat adott ki A kőszénháborűról (1894.), A káromkodások elméletéről, A munkás hadseregekről, Az új természettudományról (1895.), s a Közgazdasági Szemlében 1893-ban Az adó alapelve c. értekezése jelent meg. A jogi kar fölterjesztésére () felsége gyémántos gyűrűjével 1895. október 12-én avatták politikai doktorrá Hegedüst, ki a 2U00 főnyi hallgatóság előtt tartotta meg ..Forrongó tudomány c. előadását. Ezután tiszteletbeli miniszteri fogalmazóvá neveztetett ki a pénzügyminisztériumba s „A tőzsde megadóztatása" címen dr. F\dlncrrol 4^0 oldalra terjedő munkát adott ki. Míg berlini s londoni tartózkodása alatt az adóreform kérdéseivel és a munkásviszonyokkal foglalkozott, addig most a pénzügyi közigazgatást tanulmányozta s ennek hiányairól cikkezett. A Szabad Líceumban két előadása — „Anarchizmus és szocializmus", „A társadalom csodái" — után az egyesület titkárává választotta s ebben a minőségében hozzájárult e fontos egyesületnek, mely ött a nyár, olyan tüzes volt, hogy Anikó nem ért' rá t<">bbé öntözni a virágait, olyan hatalmas fény- j kévékben tűzött alá, hogy ha Jankó egy szál rózsát kért volna mindennap, menten ráért volna öntözgetni a virágait Anikó. i Augusztus végén volt. Hervadt levelektől piroslottak a vadszó'Uő indái, hullócsillagok szikrázlak az éjszakában, valahonnét egy cigáuybauda bulí'ómurninló hangjai hallatszottak a verandára. Jankó megcsókolta Anikó bársonyos kezét, — ez volt szerelmi vallomásuk. Es a számkivetett csillagok tovább röpködtek fejők felett és a kertben kigyűlt egy mászó szentjános-bogárka- fénye. Másnap kisirt szemekkel ébredt Anikó. Apa tudtára adta, hogy szakítani kell Jankóval, mert hogy utána járt a dolognak, kisült, hogy Jankó könnyelmű', mint minden művész, aki máról holnapra él a múzsája csókjából. Majd akad helyette egy más alkalmasabb. Anikó nem szólt semmit, csak elhalványodott és azután sírt, sóhajtozott ogé.-z éjjel. Sóhajtozott, sírdogált másnap, harmadnap — mindig. Aranyködös október már szinte betegen találta. Nap nap után hallotta a puskadurrogást a nádasban, a cselédek azt mondták, hogy Jankó lövöldöz és rengeteg számú vadat pusztít el. És Anikó összerezzent minden lövésnél. Egy rémkép gyötörte, hogy Jankó egyszer maga ellen fordítja a fegyvert. Éjjel is a szerelmes vérbefagyott arca kisértette. Egyszer csodálatos dolog történt. A kikosarazoll kérő elkezdett a házhoz járni megint; de esak egy hétig: akkor leérkezett a püspöki diszpeuzáció, erre összecsomagoltak, kimentek alkonyatkor a vasútra Ők négyen: apa, anya, Jankó meg Anikó és Pestre utaztak Olyan gyorsan, mint a mesékben szokás. Az apa egész úton mogorva volt, nem beszélt egy szót se: anya sírdogált és félénk pillantásokat vetett Anikóra. Az meg úgy érezte, hogy a menyország szakadt rá minden angyalaival. Jankó is türelmetlen, ideges volt, alighanem feszélyezte a környezet. Koromfekete viharos felhők fedték az eget, amely úgy borult alá, mint egy áttörhetetlen sötét koporsófedél. Es Anikónak igazán úgy tűnt fel, hogy az aszott kórókkal, hempergő ördögszekerekkel pompázó föld halott és a vonat, amint féloldalt görbül az út kanyarulatánál, egy csúnya féreg, mely végig kúszik a tetemen. A vasút dübörgésébe beleképzelte ezt a szót: „meghalunk! meghalunk!" — és azután nem tudott szabadulni tó'le. Százszor, ezerszer csikorogta fülébe a vaskerék egy perc alatt, hogy „meghalunk! meghalunk!" Mikor átrobogtak az összekötő hídon, az jutott eszébe, vájjon nem volna-e jobb, ha leszakadnának azok az erös karfák és ők belezuhannának az ezüstpikkelyes vízbe, melyet a gázlángok ragyogó két csipkesora szegélyez. Hanem aztán megsajnálta a többi utast. Másnap a templombau olyan izgatott volt Anikó, hogy alig tudta elmondani az esküt. Nem volt násznép, lakoma sem volt az esküvő után, semmisem volt . . . E helyett a hotelbe hajtattak, elbúcsúztak az öregek, vagyis az édes mama, mert apa még csak a kezét se nyújtotta Jankónak. Ugy váltak el kínos nehezteléssel, keserű haraggal. Ok pedig elmentek lakásukra és kezdtek rendezkedni. Mert Jankó Pesten tartott rendes lakást, az Anikóék városában csak látogatóban volt egy barátjánál. Hogy kifényesedett egyszerre az a vázlatokkal, festményekkel telt két szoba! Virágok kerültek az ablakba, a festékfoltok eltűntek a falakról, bútorokról, padlóról, a homályos tükör is olyan lett, mint a velencei kristály. Azután váratlan szerencse érte Jankót. Egy földicsért festményét nagy összegért vásárolta meg egy műpártoló főúr. De akkorára már szomorúság ütött tanyát a kis fészekben. Jankó köhögött és az orvosa azt mondta, hogy csak az olasz ég hozhat rá gyógyulást. Húzták, halasztották az indulást egyik napról a másikra; Anikó sírt, ölelgette az urát. Anikó is elakart menni vele, de az orvos nem engedte, mert hogy nagyon megerőltetné a hosszú út. Végre azután Ő maga pakkolta össze a férje motyóját és útnak indította Jankót. Mikor a vonat kirobogott a pályaházból, úgy szeretett volna utána integetni a kendőjével, de nem mert: félt, hogy azt mondják, ami olyan sokakra ráillik: most még zokogó tubica, nevető gerlice lesz nemsokára! Ugy oda volt, hogj^ talán nem is talált volna haza a maga erejéből. Jlocsiba ült, ott kedvére kisírhatta magát. Hátha nem is tér vissza többé