Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-03-28

Pápa város hatóságának Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969,, hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése Főtór. Laptulajdonos: clr-. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkr-wtő : liörmendy Béla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hirdetések a legjutányosabban felvétetnek. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Tisztázzuk az eszméket. Az általános visszatérítési takarékpénztárnak n

A fillér" c. havonként kétszer megjelenő lapjából vesszük át e cikket, a mely a lapunkban megindult vitára, vet igen figyelemre méltó visszapillantást. Midőn ezt teszszük, az a meggyőződés vezet bennünket, hogy csak előnyös lehet városunk egész közönségére, ha az országszerte szőnyegen levő kérdés minden oldalról mcgvilágosittatik előtte. Kötelességünk kijelenteni, hogy Brenner Ferenc ur cikkéhen egy betű értelmi változtatást nem tettünk, csak kifejezéseit szelídítettük legjobb meggyőződésünk szerint. Ez pedig olyan cikkeknél, a milyenek nem a nyilt-tcrtoen jelennek meg, általánosan követett és nem is helyteleníthető eljárás. A szép köntös az igazságnak sem válik kárára. Különben a cikk, a mely ;a fenti cim alatt jelent aneg, a következő: A „Pápai Lapok" hasábjain élénk .ee&mecsere fejlődött ki a „Visszatérítési Pénztár" fölött. Bármennyire kellemes reánk nézve, hogy ez intézet működése immár hírlapi polémiára adott alkalmat — mert .ez valóban fontos tárgy fölött szokott kifejlődni — mindamellett egy kissé feszélyezve érezzük magunkat, hogy e helyen szemely.es kérdésben kell felszólalnunk. Nem ís tettük tvolna, ha ,a Visszatérítési Pénztár működése lett volna megtámadva, de kötelességünk tekintélyünk egész súlyával tiltakozni, akkor, amidőn az intézet lényege mint „szakértelmetlen idea" lesz a közönségnek bemutatva. De lássuk, hogy miből keletkezett a polémia. A „Pápai Lapok" f, évi 5. számában Kiss József pápai főiskolai tenár ur, meggyőződést szerezvén magának a „Visszatérítési Pénztár" eszméjének helyes voltáról, jónak látta az intézet célját röviden ismertetni, fölhíváu arra a közönség és a kereskedők ügyeimét. — Erre a teljes objektivitás hangján tartott fölhívásra, — mely ment volt minden tendenciától és amelyet tisztán az ügy iránti érdeklődés sugalmazott, — ugyanazon lap ;

f. évi 7. s/ámábau 'Brenner Fereiíc ur, pápai füszerkereskedŐ, -egy fulmináns cikkel felelt, amely tanúságot tm arról, hogy valamely dolog helytelen fölfogása, párosulva az ügyben való teljes tájékozotlausággal s •eTaből kifolyólag téves előítélettel, mily útra terelheti a legkomolyabb embert is. Megvalljuk, hogy ama számtalan rosszhiszemű ráfogás között, melyek helylyel-közel a -„Visszatérítési Pénztár" ellenében tudatlan egyének részéről emeltettek, a Brenner ur véleménye — és -ez Brenner uniak a legnagyobb érdeme — -egyedül álló és uj. Mert, hogy azzal (hozakodik elő, hogy 99 év múlva fizető részvénytársaság, az nem uj; ezt mondja mindenki, aki csak harangozni hallott valamit a „Visszatérítési Pénztár" felől, de oem tudja, hogy mit. Be, hogy magát az intézet lényegét .„szakértelmetlen ideá^-nak nevezi, ezzel csak azt bizonyítja, hogy & nemzetgazdaság eszméje épen oly ismeretlen mennyiség előtte, mint maga a „Visszatérítési Pénztár." Brenner ur előtt tehát egy két ismeretlennel biró egyenlet áll megfejtés végett. A mathemetika szabályai szerint pedig először az egyik ismeretlent kell megtalálnunk és csak azután találhatjuk meg a másikat. Majd ha Brenner ur belehatol a nemzetgazdaságtan mélyébe s meg fogja ott találni azt, hogy valamely állam egészséges kereskedelmi viszonyaiuak hőmérője a készpénz forgalom, ha olvasni fogja, hogy a túlságos hitelnyújtás — amire különben cikke végén maga is rátér — mily káros befolyással van a kereskedelemre; ha látni fogja, hogy épen ezen káros következmények kikerülés-e végett már évszázadok óta az egyedüli helyes eszköz a készpénzzel fizető vevőknek bizonyos kedvezmény nyújtása volt; és ha végre tanulmányozása révén rá fog jönni arra, hogy Anglia világkereskedelme nem a kereskedők szükkeblüsége, hanem a saját és a vevő közönség érdekeinek összeegyeztetése és az üzleti helyes érzék alkalmazása mellett érte el azt a magas fokot,, melyen ma áll; akkor, de csakis akkor lesz módjábanaz egyenlet második ismeretlentmegfejteni; alkalma lesz megtudni, hogy a „Visszatérítési. Pénztár

1 nem „szakértelmetleu idea", hanem egy régi bevett szokáson alapuló intézmény, amely csak a kivitelébei. uj, amennyiben azokat az engedményeket, melyeket a komoly, értelmes és érdekeit megóvni tudó kereskedő készpénzzel űzető vevőinek ad, gyümölcsözőieg elhelyezi, a közönséget a takarékosságra és ebből kifolyólag lehetőleg nagyobb mérvben a készpénzfizetés teljesítésére — ott, ahol ez egyáltalán lehetséges — ösztönzi, A „Visszatérítési Pénztár" lényege és nemzetgazdasági fontossága tehát uem abban áll, hogy a kereskedőt nyomja, ölje és még nem tudjuk mit csináljon vele, és uem is az, hogy a közönség a szelvények értékét azonnal megkap A PAPÁI LAPOK TÁRCÁJA. Szonettek. I. Könnyű leplével hűvös nyári alkony Némán borult a nagy folyamra rá, S a két oldalt fénycsík-beszegte parton Csupán mi ketten bolygtunk fel s alá. Habok csevegtek édes, csacska hangon, S mi elmerengve hallgatók soká, CJsend, béke ült a szívben és az ajkon S lelkünk legszebbik álmát álmodá. Eeád tekintek . . . tiszta szép szemedben Fény szikrát láttam gyúlni, biztatót, Kezemben reszketett forró kacsod . . . És érezem, hogy lelkem szárnya lebben, Nyügzó békóját oldja a remény, Hogy másé nem lehetsz csupán — enyém! II. Ringasd szeliden utasod, hajó ! Mint elringattad már te annyi bajban; Ha szivem kinos gond gyötörte hajdan, Halk ritmusod volt bánatoszlató. Hadd ámodozzam! . . . Álmodozni jó, Elandalító, lágy hullám morajban; Reményeimben bizom egyre jobban, Ábrándképekkel födve való! . . . S vágyó szavamra ime vész felel! Süvítve kél a szél, miként ha tán Bi'is árva hableány zokogna fel. Hullám csap át kabinom ablakán . . . Felugróm . . . hallgatok . . . remegve állok . . . Vaj' mit jelentnek e gyászos sirámok?! . . Andró. Irén és Adolár. Novella.*) Irén: Az én nevem Irén. Adolár: Az enyém Adolár. Irén: Kis lányka vagyok én. Adolár: S én nagy fiúcska már. Irén: Ha tudná, szivem mint dobog! Adolár: Megtudni azt könnyű dolog. — (megakarja [ölelni.) Irén: (Elhárítja.) Oh Adolár, de a mama — Adolár: Hisz ő lekvárt föz, tudja, ma! (ostromolja.) *) Az <Eleven Ujsäg» tárcájából. Előadatott Győrött f. hó 20- és 21-én a «györi újságírók > ünnepén. Irén: Nem, Adolár, legyen szerény. Hisz ez novella, nem regény! Adolár: Jó! De ne is tagadja már most, Hogy nem engem szeret, hanem Az öreg patikárost! Irén: Elég! A patikáros esnnya, vén, Hogyan lennék a neje én, Ki önt imádtam mind e percig? Adolár: De azért csak legyen, ha tetszik. (Sötéten, [páthoszszal.) Oh jöszte pisztoly, — félre, dal! — Megtoltlek ciánkálival, S ahol legmélyebb a folyó, Oda röpül a bősz golyó ! Irén: Juj, hiszen ez már vérfagyasztó, Ön egy Robinson s Monte Christo í Ne tegye, édes Adolár! Adolár: (Félre.) Aha! A kelepcébe' már! (Sötéten.) Egész nap fojt a sir magánya, S két károgó fekete kánya Lesz rajt az énekes madár, — • Irén: Most mindjárt sirok, Adolár! Adolár: A vándor majdan kérdve áll A ciprusok bús árny in ál: „Ki tette?" S visszazúg e város: „Irén és a vén patikáros! ..." Irén- Ugy? Hát ha maga igy boszant itt, Pát»a város ható