Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-03-21

XXIV. évfolyam. 12. szám. Pápa, 1897. március 12. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969.. hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal: G-oldberg Gyula papitkereskedése lőtér. Laptulajdonos: clx". Fenyvessy Peroné. Felelős szerkesztő : Körmendy Béla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hirdetések a legj Hiányosabban felvétetnek. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. v Tavasz. Megmozdul az ó's természetnek milliárdnyi atomja, uj hatalmas életerő kél a heverő" rögökben. Amint a szűz verőfény letűz a hómezőkre, a fehér páncél enged keménységéből s életadó, termékenyítő .nedűvé változva tűnik el a fekete humusz szomjas mélyében, mely mcgüdülve szívja magába a nedvet, a megifjodást, az életet. Es a barázdák alatt, ahol az őszi mag pihen, megpattan az élet. A kenyéradó magból kicsírázik a növény, áttöri a földet és zsenge fejével feljut a föld színére, finom gyökereivel pedig lefelé kapaszkodik a fekete földbe. A. sugár végigesókolja a kibukkant magnövényt, s rövid időn halovány zöld színe lesz a földfelületnek. Ez a zöld szin a reménység, az ígéret. A gazdaember örvendező szívvel, elfogódott lélekkel tekint munkájának eredményére s megható fohászt küld a nagy mindenség urához, hogy óvja a vetést minden romlástól, fagytól, féregtől, tűztől, vihartól, szárazságtól, jégveréstől, háborútól . . . Amit keze munkájával, homloka verítékével, odaadó szorgalom- és buzgósággal megmunkált, amit vetett állítattál, az Istenben való bizodalommal, az emberek iránti jóindulattal, — vájjon lesz-e azon áldás?! Meghozza-e a nyár az aratást olyan örömmel, mint amilyen reménynyel kecseg-' tet a munka ilyenkor, magpattanáskor, vi- ' rágnevelő fuvalom lengése idején, ragyogó ( tavaszszal ... Mert itt van a tavasz! Kemcsak a föld regéli, nemcsak az első kitörő fűszál hirdeti, hanem erről beszél a rügyező erdő, a csobogó patak, erről beszél a sugárban fürdő természet, az ujjongó madársereg, uj dalt énekelve uj életről, virulásről . . . , . . De szép a poézis, az álmodozás! Szeretnők folytatni ezt a hangot, himj nuszt zengeni, a természet örök rendjéről, ha az örök küzködés vissza nem vezetne bennünket újra meg újra a való életbe, a reális gondolkodás piacára. A tavasz valóban az a gondolatkör, melv leghamarabb elkalandoztat bennünket a virágos mezőkön, pedig a munka vár reánk, a munka, mely éltet, mely nevel, mely képesít bennünket arra, hogy megálljunk az idők forgatagában, az emberiség örök küzdelmében. S ha mégis a tavasz most szemlélődésünk tárgya, az nem az egyes ember tavaszára vonatkozik. A nemzeteknek is van tavaszuk! Van a magyar nemzetnek is tavasza, mely, ugy érezzük, most van rügyezésben. Hosszú ideig bénult, lenyűgözött erők támadnak fel újra, forr minden rétege a társadalomnak s utat keres a megnyilatkozásra, az alkotásokra, a fokozott erőteljes érvényesülésre. A megmunkált területek, ahol a gondos kéz az ügyesen, előkészített talajba friss magvat vetett, esodamódra termik a, legszebb eredményeket, Van gaz és dudva is elég, nem tagadjuk. Van gondatlan gazda s van hanyag kertész. — sőt van még egészen parlag terület is, melyhez nem tudtunk elég munkás kezet, elég vetőmagot találni. Ez onnan, van., mert a nemzeti erőnek egyszerre sokfelé kellett elforgácsolni munkáját s egyszerre nem volt képes valamennyi terét munka alá előkészíteni. De a tavasz erre is jó időszak! Látjuk, hogy merre van a, teriilet, ahová a mag hiába hullt, merre van a mező, melyet fölvert a gyom. Ki kell irtani a rosszat gyökerestől, tel kell szántani a földet újra s uj, friss magot kell belevetni. /V közeli nyárra talán, meghozza, a fáradságos munka a maga eredményét. De nincs okunk panaszkodni a mi tavaszunkra. Sokkal fényesebb ez. sokkal ragyogóbb, semmint álmodni mertük volna valaha, szomorú időkben, lelket dermesztő nemzeti telünknek szomorú idején. Akkor a legjobbak sem hitték azt, A PAPAI LAPOK TÁRCÁJA. Szeretnél még engem. Szeretnél még engem, forró szerelemmel; Ugy, mint én epedtem, vágytam, égtem érted. Szivedre ölelnél, karjaidba zárnál ; Aki ezt a szivet, összezúztad, tépted. Szeretnél még engem : kit ugy megkínoztál, — Akit őrületbe kergetett a bánat. Szeretnél még engem, de már későn lészen: Akit eltemetnek többé fel nem támad. Szeretnél még engem forró szerelemmel, Majd ha már hideg lesz ez az izzó homlok. Ha megszakad a hur, mely csak érted rezgett, Ha kinőni terhével — már a porba omlok. Szeretnél még engem, átérzed szivemnek Sajgó lüktetésit, lázas vonaglását. Szeretnél még engem, lesz még idő majdan : Hogy a két kezeddel síromat felásnád, Szeretnél még engem, forró szerelemmel; Ki már porba porlad, ki már meg lesz halva: Bóla suttog hozzád az emlékezetnek Lépteid nyomába vándorló fuvalma. Szeretnél még engem, kit ugy megkínoztál, Akit őrületbe kergetett a bánat, Szeretnél még engem, de már késő lészen: Akit eltemetnek — többé fel nem támad. Soós Lajos. A második négyes. — A legutóbbi mulatságból. — Furcsa lehetett az nagyon, hogy Adám elvette Évát a nélkül, hogy második négyest táncolt volna vele. Pedig a második négyes a szerelemnek igazi próbaköve, nem, — alapföltétele. Hajdanában a szerelmes fiu odahajolt az egyetlenhez ós epedve súgta a fülébe : — Szeretsz ? Ma este a diófánál légy ! De igazán! A mai ifjú kifogástalan sikkel lép az egyetlen elé és szinte epedve súgja a fülébe : — Szeretem magát 1 A második négyest szabad kérnem ? És ha tekintetbe vesszük, hogy a második négyes alatt nem szoktak a leányok ülve maradni, bátran állithatjuk, hogy boldogtalan szerelmesek nem igen vannak a mai korban. . . . Karonfogva vezeti a táncos táncosnőjét a sorba. A mig megalakulnak kolóuok, bőven van idő a sngdosásra. — Mondja, miért nem volt tegnap a korzón ? — A mama nem engedett, azt mondta, hogy nagyon hideg van. — Jaj a mama! Lássa, oly szomorú voltam egész délután! , . . Azt hittem, hogy maga . . . — Sénánglé! hangzik a rendező harsány vezényszava és a panaszkodó ifjú kónj telén félbenhagyni a diskurzust. Hanem nemsokára csak összekerülnek a tour de mainsban. — Lássa, ha egy nap nem látom, már ugy fáj a szivem ! Örökösen magára gondolok ! Hát maga vájjon — Hölgyek, urak! . . . . a kegyetlen rendező már megint tönkreteszi az immár lendületnek indult kurizálást. — Oh, mondja, hát gondol e rám '! — Tessék ? A boldogtalan ifjú felriad a rideg hangra s csak akkor veszi észre hüledezve, hogy most vizavijával kering. — Pardon ! csak azt mondtam, hogy sokan vagyunk ! Az egymásra következő figurák alatt aztán megbeszélhetik az egész szerelmi regényt. A négyes különösen is nagyon alkalmas tánc arra, hogy a szerelmes ifjú a szerelem minden gyötrelmét végigszenvedje, mert a rendező zsarnoki, önkónynyel választja el s egyesíti a párokat. S hogy felébred a féltés a sok változásnál! — Margit, ón féltékenykedem ! Nagyon bizalmasan suttogott a főhadnagygyal ! — Én? . . . —> Igen, — Mit mondott magának az a . . . — Semmit! azt mondta, hogy szépen nézek ki . . .