Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-01-10

PAPAI LAPOK. 1897. január 10. De szabad-e megnyugodnunk ma, mikor a mikroskop a betegségek csirájához vezette el a tudományt, a mikor a bakteriológia a lét harcának eddig nem is sejtett láthatatlan ellenségeit kezébe adta a tudomány chérosainak, hogy magával az ellenséggel verje le az ember, az emberi élet legnagyobb ellenségét: a betegséget, szabad-e ma, amikor már ismeri a tudomány a véghetetlen kicsinynek véghetetlen nagy fontosságát, csak egy percig is tétovázni a fölött, hogy a legfontosabb kérdésben, a tudomány vívmányait felhasználja? A tudomány tisztában van már azzal, hogy az ázsiai kolera, az európai emberiségnek is e réme, a Ganges deltájának kiöntéseiben az ott lakók indolentiájuk folytán állandóan tenyésző' bacillusokból táplálkozik. .Nem lehet mai ismereteink mellett kétség a fölött sem hogy Pápán a typhus járványnak épen ily meghódított fészke az a Tapolca vize, melybe a városnak minden szennye bele ömlik. Mert az a 4 mtr: széles és alig 1 mtr. mély viz melyben minden lovát, minden marháját, sertését, és minden kutyáját megúsztatja, minden szennyesét bele mossa minden pápai lakos, melybe a város minden hulladékát bele mossa az esó', melybe a vízpartnak minden szennycsatornája bele ömlik, távolról sem lehet csak olyan tiszta is, mint a 300 mtr széles és 8—10 mtr. mély Duna vize Budapest alatt, holott ennek is kivált a folyam szélén, minden köbcentiméterje hemzseg a bacillusok ezeréitől. Tessék csak elkérni a közegészségügyi tanácstól az adutokat. Könnyű lesz ebből mikroskopikus vizsgálat nélkül is párhuzamot vonni a Tapolca vizének beszennyezett voltára nézve. JÉs ezt a vizet használja az egész város mosásra, mosdásra, fürdésre, főzésre, sőt legnagyobb részben ivásra is, természetes tehát, ha ezt kénytelen használni szállásain a tanulóifjúság is. És a város, melybe 600 tanuló legalább 200000 Irt tribatumot hord be évenként, rideg közönynyel nézi el, hogy miként lesz a folyó, melynek az volna a hivatása, hogy a városnak egyik életere és tisztító csatornája legyen, a 600 növendék mellett saját ifjúsága egészségének is megrontója. Ujabban, elmaradottságának érzetében, erős léptekkel indult meg a haladás utján a város. Igen, csakhogy nem a helyes ösvényen. A helyett, hogy egészséges tisztaviz bevezetésével s csatornázás utján talaj és légtiszti tással kezdte volna, aszfalt burkolattal majdnem útját is vágja a vízvezeték és csatornahálózat berendezésének, mintha csak aszfalthősöket akarna nevelni ifjúságából. Hiszen szép és elismerésre méltó az az aszfalt járda és aszfalt makadám; de hát az egészség a kényelemnek toronymagasságban fölötte áll; s bölcs gazdasági, sőt életelv: a szükségest a hasznosnak elébe tenni. De hát erre a följaj dúlás félére azt mondja a városi tanács: hiszen hány ezer forintot bele temettem en már a főtér iszaprétegébe furfc két lyukba! Tehetek róla, ha e jóakaratot és áldozotkészséget nem honorálta az a vén technikus. Csudálatos, hogy mikor alig néhány kilométernyire van a tapolcafői hatalmas és állandó vízforrás, oly magas szintben, Jlervai/ Frigyes, a Magyar Újság másik költője, a ki egy verskötettel már egy évvel megelőzte verses hites társát, Erdélyit. Hervayt „Fricikének" nevezték el Pápán, a hol meg történt, hogy egy iUnstns társaság legkisebb (ti éves leánya) azt kérdezte a mamájától Hervayra mutatva, hogy: „ki ez a picike?" Nem kételkedünk benne, hogy az a kis kisasszony tíz év múlva, már mint a Petőfi és Kisfaludy-társaság picikéjét fogja ismerni Hcrvivyt. SstŐUösi Zsiga a Magyar Újság enfenterríbbelje. Még a honatyák is félnek tőle, a kik pedig tudvalevőleg csak a — választóktól félnek választások előtt. Hogy Szóllősi szellemes, okos, kedves, csevegő, azt kiállítják a pápaiak, a kik meghallották tőle azt a szellemtől sziporkázó csevegést, a mit ő az U] képviselőházról a pápaiaknak elcsevegett. Igaz, hogy oly gyorsan csevegett, mintha kergették volna azok, a kiket a tolla hegyére vett, da azért mind\mUlan fel-fe\harsnnt a hangos j

6i.au kacagás, mely a torvény csinálok jellemzését kísérte. Szőllösi a Magyar Újság érdekes tárcaírója. Nem egy novellája méltó feltűnést keltett, és a képviselőház üléseiről irt „mókái" sok derült perceket a kormánypárton, és sok keserű arcüntorgatást az ellenzéki oldalon szokott előidézni. A heti színházi rovatuak is ő az irója Kipp álnévvel és így még a színészek is respektálják. Jókedvű, mint a tolla. Budapesti íróinkat az első fellépte után szívesen kérjük, hogy — folytatása következzék. - BiU. A kinek az egyik ujja hiányzik... — A »P á p a i Lapoki eredeti tárcája. — Irta: Stumpf Katinka. Az agglegény társaság ösrACrevŐdöU este 9 órára az orvos lakásán. Csodálatos egy kompánia volt ez igy együtt. Mindannyi, diplomás, művelt férfi, ötvenötvenöt év között. Jó cimbora egytől-egyig, — és természetesen a legelkeseredettebb ellensége a női nemnek. A báii gazda: az orvos, egy jóképű, hízott, erős szakállas férfi. Oszbevcgyült barna haja mesterkéletlen egyszerűséggel felfelé simítva. Aranyfoglalatu csíptetője orráról soha sem hiányzik. Szives olvasó, ő lesz a hősünk. A házigazda. Hát megbocsáss, hogy a külsejéről igy informáltalak. A kényelmes gargon lakást egy fél óra múlva finom, átható havanna illat árasztja el. A szamovárban kéazfíl a tea. Kilencen vaunak összesen, a házigaidát is beleszámítva. A füstgomoly bodrait bámulja mindannyi, mintegy tárgyat keresve a társalgásra. A találékony mégis — egy prókátor. — Te Pista, — szólítja meg a házigazdát — te nekünk tartoiol. — Mivel? — Egy számadással. — No hát ki vele. Igen jó kedvem van ma. Lerovom . . . — Ne ígérd meg olyan hamar . . . —• Becsületemre, ha mondom. — Hát, miért van neked a bal kezeden CBak né

gy ujjad? 'hogy emelőgépezet nélkül az emeleteket j i

s elláthatná kristálytiszta üde vizzel, cseh kontárok eszével keresi a város a szeme előtt levő helyet, a rejtett forrást. Vagy ha messze levőnek s igy drágának találja a város a tapolcafői viz bevezetését, és ha a Tapolca folyó vizét mesterséges szűrőkkel sem lehet kellően destillálni, a villamos árammal való immunizálás pedig még drága kísérlet csupán, és ha a grófi major táján tett próba fúrás utján nyert viz sem mutatkozik korhodváay mentesnek, megbízhatónak: mi akadályozza a várost, hogy a kishegy lábánál keresse azt, amire annak geológiai képződménye szinte ujjai mutat: a jó forrásvizet. A nagy Somló e kisded vulkáni szülöttjének réteges kőpadmalya, kavicsos, homokos talaja oly vizáteresztő és oly természetes szűrő réteget képez, s a mellett oly közel és oly kedvező lejtvonalban találja ezt a város, hogy az ottani próbafúrás mellőzése idáig is már mulasztásnak, tovább halasztási hibának, mutatkoznék. Tegye meg itt a város a próbafúrást. Csalódni aligha fog. Lehet t. Szerkesztő ur, hogy a városi magisztrátus azt fogja mondani: >mi közöd, atyafi a mi dolgunkhoz? ha nem tetszik a Tapolca vize, igyál Somlóit. Van Pápán annyi jó Somlói, mint rossz viz a Tapolcában. « De talán némi közünk mégis van ehhez a kérdéshez. Midőn az állam Pápán földmives iskolát, polgári leányiskolát, tanítóképző intézetet, kaszárnyát, dohánygyárat állított föl, midőn a bencések gymnáziumot, a dunántúli ev. ref. egyházkerület főgymnáziumot, theol. akadémiát, leányisAz orvos elkomolyodik. Váratlanul érte ez a számadás. De egy pillanat múlva már kész a felelettel : ' - Hát elbeszélem . . . — Halljuk, halljuk a» elbeszélőt, a kinek az egyik ujja hiányzik. A tea már előttük párolog. Szürcsölgethetik. A házigazda némi gondolkodás után megszólal: — Fiatal, kezdő orvos voltam. Egy éjjel felcsengettek. Egy férfi jött értem, hogy siessek, mert haldoklik a felesége. Kötelességemhez luven, követtem. A férfi a hossiu uton igen hallgatag volt. Cßak annyit mondott, hogy » felesége engem kíván magáho«, holott már minden orvos lemondott róla. En nem kérdeztem a nevét, a körülményeit. Nem szokásom. A külváros egyik háza előtt megálltunk. A férfi kivette a kapukulcsot a zsebéből. Kinjdtotta. Egy szál gyufát meggyújtott és intett, hogy kövessem. Szűk folyosón át, egy ajtóhoz értünk. Belépve, erős ételszag ütötte meg az orromat, nyilván konyha lehetett. Egy másik ajtón a szobába léptünk. Tiszta, barátságos, egyszerű, fehér függöuyös szobába. Hófehér párnák között feküdt a beteg. Aludt. Hosszú szőke baja kibontva, sápadt arcán, a szépség nyomai. Kánéztem. Olyan ismerősnek fcünt fel nekem. Mintha láttam volna valaha. A férfi sxéket tett az ágyhoz, és leültetett. A zörejre felébredt az asszony . . . „Itt vagytok?" — snólt. „Édesem, itt az orvos ur, a kit magadhoz kívántál." Hálásan tekintett férjére. Én odaléptem hozzá*