Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897
1897-01-10
PAPAI LAPOK. 3. kolui internátust tart fönn, szóval, mikor Pápa egy kis Athenéjévé lett a Dunántúlnak, nekünk vidéki szülőknek, kiknek ott gyermekeink tanulnak, akik lélekből Örvendünk Pápa jó hírnevének, fejlődésének, a kik >örülünk, sírunk résztvevőn vele* . . . talán szabad érdeklődnünk azért, hogy a közegészség legelemibb követelményének elég legyen téve tanintézeteink növendékeink részére azon város által, mely fejlődését idáig is tanintézeteinek köszönheti, vagyoni, jólétét, fölvirágzását jövőre is azoktól várhatja. Az igazságnak és meggyőződésemnek hajthatatlanul hódoló természetemnél fogva nem riadok tehát vissza az igazság kimondásától, még ha a kis kutat vágja is fejemhez a városi magistrátus : Egészséges tiszta vizet Pápán ifjaiuk és leányainknak, hogy a tiphusjárvány megfojtassák. Tegye t. Szerk. ur napi. kérdéssé a jó és egészséges ivóvíz ügyét Pápán s ne engedje azt elaludni a megvalósításig, nehogy ismétlődve forduljanak elő oly esetek, mint közelebb, hogy a főisk. ifjúságát a a legteljesebb szorgalmi időszakban kelljen haza küldeni a járvány elől: mert ily esetek kompromitálják a helyzetet, s végzetes kárt okoznak intézeteinknek is, s végeredményben a városnak is. Legyen ez az ügy a 97-ik év egyik megoldandó programúi pontja a városi tanács, a képviselőtestület és a város ambiciózus, tevékeny és nagy koncepciókra képes ós kész orsz. képviselője előtt, hogy a város ne térhessen ki e kérdés elől. És aki megoldja ezt a kérdést: az Isten áldása lesz azon. Körmend? Sándor. Megfogtam az ütőerét. Megszorította a kezemet. Ez meglepett. A gzemébe néztem. Nagy sötétkék szemek. Megismertem. Ö volt. Ella — az én deákkori szerelmem. Kikérdeztem a betegsége felől. Mondta, bogy meghűlt és köhög. Most már ágyba döntötte a baj, láza van. Tintát, tollat, papirost kértem. Megírtam a receptet. Ki megy el érte? „Én" — monda a férj. Megígértem, hogy míg visazajő, a betegénél maradok. Ketten maradtunk . . . Az assiony nagyon nyugtalan lett. Besiélt ai uráról. Hogy milyen odaadóan ápolja. Mert hát cselédre nem telik. Kis hivatala van. Szabad idejét mellette tölti ... Kért, jöjjek hozzá közelebb. Megfogta a kezemet, megszorította, „Megismer-e?" „Meg." „Oh, de fájt nekem, mikor többé nem tudtam magáról semmit" — suttogta. Visszaszorítottam a kezét, „Pedig lássa, síejettem" . .. Az arca a láztól kipirult, szemei ragyogtak, karjait a nyakam köré fűzte és od» huzott magához. Ajkát az ajkamra tapasztva . . , ki tudja — egy pillanatig tartott-e ez, vagy órákig — én azt nem tudom ma sem . . . Mikor felocsúdtam, a férj állott mellettem az orvossággal . . . A Leány-egylet január 3-iki estélye, 1 Tradícióihoz híven,fényesen sikerült estélyt • rendezett vasárnap a leányegylel Ye/etősége. I Az estély hangversenynyel kezdődött és tánccal végződött. Hogy melyik rész volt a sikerültebb és a foatosabb, azt a jelenlevők saját külön álláspontjuk szerint bizonyára a legkülönbözőbben fogták fel és ítélték u.eg. Kinek a pap, kinek a papné. Objectiv tudósítói szemüvegen nézve a dolgot, mindent az elején kell kezdenünk és igy mindenek előtt a legőszintébb elismerés hangján kell megemlékeznünk Weisss Teréz k. a. zongorajátékáról, ki nehéz feladatát, a Kéler-féle zongora nyitány interpretációját bravourös tökélylyel oldotta meg. Hasonló elismeréssel adózhatunk Ko/m Her min k. a. zongorajátékának is, csakhogy az általa választott darab, "Weber „Rondo brillaut"-ja a Kéler-énél sokkal hatásosabb, különösen olyan ragyogó előadásban, mint azt szerencsénk volt hallani. Jtépay Dániel képezdei tanár felolvasásában sorra szedte a modern magyar elbeszólóirodalom jeleseit, és bár semmi tekintetben sem érthetünk egyet azon kriticai nézetekkel, melyeket az előadó ur hangoztatott, mégis a nagy tárgynézet és a komoly tudás, mely a felolvasásban nyilvánult, az ellen véleményüeket is gyönyörködtette. Kiss József igazi raffinált coucert darabot, Sauer Emil „Valse du concert"-jét választotta és azokat az óriási technikai és előadási nehézségeket nagy sikerrel oldotta meg, mint azt tőle máskép nem is vártuk. Et nunc venio ad fortissimum. Az est fénypontja (szomszédnóm szemeitől eltekintve) Kovács 'Lenke kisasszony szavalata volt. A kisasszony Rákosy Jenőnek „A szinésznövendék" című monológját adtaelő, melybe betétül felvette Györy Vilmos „Második asszűuy''-át. Szüle terünk nem engedi, hogy beható fejtegetés tárgyává tegyük a kisasszony igazi, tudatos művészettel megalkotott játékát, pedig megérdemelné a beható, részletes elemzést. Ritkán volt alkalmunk pályája kezdetén álló művésznőben az igazi komoly tanulKijózanodtam . . . Nagyon, de nagyon baőgyeltem a gyengeségemet. Ránéztem a férjére. Az arca nyugodt. Vájjon látta-e a haldoklótól lopott csókot. Nyugodtan felbontotta az orvosságot, kanálba töltötte és beadta a feleségének — a ki lehunyt szemmel, mosolygó arccal ugy nézett ki, mintha nem is tudna a történtekről semmit. Feladta a kabátomat, a kalapomat a kezembe adta, azután egy forintot vett ki a zsebéből és a kezembe nyomta. Zsebre vágtam a honoráriumot és kifelé indultam. Nem mertem többé Ellára pillantani. Hajnalodott, mikor a férj kikísért a kapuhoz. Én megfogóztam a kapufélfában — a küszöbre léptem, mikor kísérőm teljes erejével bevágta a kaput — ugy, hogy ott .maradt a bal kezem mutató ujja . . . Majdnem elájultam a fájdalomtól. Zsebkendőnunol bekötöttem az ujjamhelyét, mert nagyon vérzett, és haza vánszorogtam . . . Tehát a férj igy boszulta meg a haldokló feleségétől lopott csókot 1 Hetekig tartott, míg a sebhely begyógyult. A házaspárról nem tudhattam meg semmit soha. Mert a férfi nevét se tudtam, itt a fővárosban pedig még ugy is nehéz megtudni valamit . . . Az orvos elhallgatott. Szemében könny csillogott, nyilván a szivaríüsttől, a mit most már metsieni lehetne, olyan sürüen ellepte a szobát. . . . A csészék kiürültek — újra tele tölti a házigazda teával és szivarral kínálja meg vendégeit, — a kiknek leróta a tartozását . . . mány azt a fokát megtalálnunk, a mit Kovács k. a. játékában bámultunk. A hallgatóság szivében az érzelmek egész claviaturáját megrezegtette a művészi szavalat és tiszta szivünkből kívánjn.k Kovács Lenke k. a.-nak, hogy a vasárnapi concertben aratott diadalát a színpadi sikerek hosszú sora kövesse. Elégtételünkre és örömünkre szolgál, hogy laptársunk a „Győri Hírlap" keddi számában Kovács k. a. győri szerepléséről oly őszinte elismeréssel nyilatkozik. Cikkét hírrovatunkban reprodukáljuk. A koncert után tánc következett és a táncolók nagy—Pápán szokatlanul nagy — serege a legvirágosabb jókedvben mulatozott a hajnali órákig. Az első négyest hetven pár táncolta.. A leáuyegylet vezetősége önelégültséggel tekinthet vissza az estélyre, mert az igazáu minden tekintetben fényesen sikerült. Dootor. TOLLUKGYGYKI,. Karneval. Ajkán érzi még annak a szép tüzes szemű barna nápolyi lánynak égető, édes csókját, fülében cseng még egyre a tarantella, a sartarelló vig danája. Útjában feltekint Venezia, Milánó, Firenze hófehér márvány palazzoira, melyeknek oszlopos lodzsiáiból virágot szórva, mosolyogva köszöntik őt, az aranyhajú signoriuák. Felpezsdült örök ifjú vére most valami andalitö, bűbájos zene után sóvárog,, melynek lágy ütemei álomba ringatják szomjas lelkét és ügyet sem vetve a sok kérlelő szem kedves marasztalására, csörgő sapkáját vígan rázva, gyors léptekkel — egyenesen felénk tart. Karneval uton van már és néhány nap múlva itt lesz közöttünk 1 A csinos kis leányszobák függöny résein valami ismeretlen, titokzatos, ezerszínű sugárkéve szűrődik át lassan, halkan és csapongva ott kering a tiszta levegőben, míg végre mindjobbban belopja magát az ő vergődő kicsi kis szivükbe. A fogasokon nagy teritővel lefedve ott lógnak már a halványkék, rózsaszín, hófehér nagy niluszöld battiüzt, delain vagy taftselyem báli ruhák, mellette csüng a coboly vagy bermelin prémes kacér kis belépő és a konzolon szük hosszúkás dobozban nyugszik a hattj'utollas legyező és a legelső pici báli keztyü. Napjában többször is fejükbe szökik a vér, elpirulnak saját gondolatukra és elszorult ártatlan szivecskéjökbeu egy hatalmas kérdőjel kavarog egyre Őrületes gyorsasággal: • vájjon ?! Ki tudja méltóan elemezni azt, mit éréinek azok a szép viruló hajadonok az első bál előtt? Élénk, csapongó fantáziájuk előtt tündérkert az, egy második paradicsom, egy igazi álomország, hol aranyos napsugárból, ezerszínű tarka szivárványból van szőve minden. És Ők remegve várják a pillanatot, félelemmel vegyes lázas örömmel sietnek a csillogó báltermek felé, de a küszöbön gyökeret ver pici laktopános lábuk és felhevült agyukbau kiirth.atatlanül lüktetve ott kóvályog a kérdőjel: vájjon?! Bizony nagy kérdés is az, vájjon fog-e sokat táncolni? Oh ments meg édes istenkém, te legjobb patronusora, a zökbég árulástól. És a mi a legfőbb: vájjon „hány" bálon „kell" majd „még" táncolnia . . . Az első túrral már foszladozni kezd a kétely. ElŐBzör csak komolyan, lassan, feszesen táncol, mintha szorítaná a cipő, később mosolyogni is próbál egy kissé, és ez az első édes mosoly aj, mely illatot, csillogó fényt ad a bálnak. Szösike fején kissé összekuszálódtak már a habos frufruk, de ő most mindent feledve, gyorsan repül . . . * Karneval uton van már és néhány nap múlva itt lesz közöttünk !