Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-02-14

hogy a nyáron végezhető munkák előkészí­tését a téli időszakban eszközöljék. No de ha már igy történt a dolog, ugy elégedjünk meg ezzel, s konstatáljuk, hogy post tot discrimina rerum egy érdem­leges lépéssel a vizkérdés előre ment. Talán szabad arra számitanunk, hogy a képviselő­testület nem fog nehézségeket támasztania létérdekünket képező emez ügy minél gyor­sabb megoldása ellen. Pápai takarékpénztár. Városunk legrégibb és leghatalmasabb pénzintézete: a „Pápai takarékpénztár részvény­társaság" -nak 1896. XXXIV. üzletévi zárszáma­dása, az igazgatóság és felügyelő bizottság je­lentésével, a héten hagyta el a sajtót. Az igazgatósági jelencés a mult üzletévről a következőkben számol be: Az 1896. évvel intézetünk 34-ik üzletévét fejezte be. Sajnálattal jelentjük, hogy ez évben inté­zetiiuk alapitó tagja, hosszu időn át elnöke, majd igazgatósági tagja s legutóbb tiszteletbeli elnöke Woita József elhalt. Az igazgatóság in­dítványozza, hogy a megboldogult elhunyta fö­lött a közgyűlés fejezze ki részvétét, s érdemeit jegyzőkönyvileg örökítse meg. Azt azonban örömmel jelenthetjük, hogy ezen évben érte el intézetünk fennállása óta a legmagasabb tiszta jövedelmet, — leszámítva a leírásokat — 44,997 frt 45 krt és a legtöbb betétet, mely immár a 3 milliót meghaladja. En­nél fogva azt indítványozza az igazgatóság, hogy a részvénytöke 30,000 frtról 150,000 frtra emel­tessék oly módon, hogy a kiilöntartalékból 75,000 frt, a tartalék alapból 45,000 frt csatol­tassék az eredeti alaptőkéhez s a 300 drb ere­deti 1.00 frtos részváuy ugyanennyi 500 frtos (1000 koronás) uj részvénynyel cseréltessék ki, melynek megfelelően módositandók lesznek az az alapszabályok erre vonatkozó szakaszai is. A törvény értelmében tisztelettel beter­jeszthetjük a t. közgyűlésnek a felügyelő bizott­ság által is átvizsgált zárszámadást, mérleget, a nyereség és veszteség számlát és kérjük a t. közgyűlést, hogy a bemutatott mérleget jóvá hagyni, a jövedelem felosztására és a részvény­tőke felemelésére vonatkozó javaslatunkat elfo­gadni, az igazgatóságnak és felügyelő bizottság­nak a felmentvényt megadni szíveskedjék. lott azon, mint a tordai. (Az egyik tani tó el is vitte tanítványait a termophilei szoros szemléltetésére.) Leestünk a boldogság hetedik egéről. Más irányban kellett a planum ok at sarjuzni. Legnagyobb baj az volt, hogy nálunk Zivatarvölgyön egyedül a „Leveli Zöldbóka" volt képes distingvált közönséget befogadni. Más helyen tartva, okvetlenül leesünk az elite-bál fokáról, melyre pedig sokat" tartottunk. E kétségbeesett helyzetben jutott Gyurinak eszébe a leggyakorlatibb eszme. — Gyerekek, mi célból is tartjuk mi ezt a bált? — A szegény gyerekek felruházására. — Ezt ne feledjük. Vau-e pompásabb hely terveink megvalósítására, mint az iskola. — Ugy van, — zúgták rá lelkesen. A kajla bajszú Marci még a bokáját is összeverte nemes hevületében. Nyomban érintkezésbe léptünk a tanítótestület­tel. Ment, mint a karikacsapás. Szóval, kihagyva á kihagyandókat, ott állottunk, hogy már a csilláron is (a mit a postamesternő adott kölcsönbe) meggyújtot­tuk a világot. Ragyogott minden, Gyurka fényes ízléséről tanúskodva. A megelégedés mosolya ült arounkon. Különösen jól festett a nemzetszinü papir­lánc szeszélyesen lengő cifrasága mögött az erősen -előtérbe álló és keménypapírból készült, mindenféle arabeszkekkel agyon díszített táncrend, melynek első Jelentjük továbbá, hogy a forgalom ez év­ben is emelkedett, mint az alábbi kimutatá­sokból látható, és hogy a végrehajtás utján vásárolt uagyhegyi birtokot sikerült haszonnal eladni, mely már az idei számlában 2022 frt 87 krral ki vau tüntetve s hogy a 30,000 írtban megállapított nyugdijalaphoz annak 1527 frt 10 kr. kamatait ez évben is hozzácsatoltuk. A tiszta jövedelemből leszámítva a tarta­léktőke 10% dotálását 4499 frt 75 kr, és a ju­talékokat 7199 fit 56 kr., marad rendelkezésre a mult évi áthozatallal 34,049 frt 32 kr. A betét emelkedett 71,439 frt 22 krral. — Ingatlan kölcsön emelkedett 147,283 írt 46 krral. — Előleg kölcsön kézi zálogra apadt 5,830 frt — krral. — Váltótárca apadt 43,241. frt 26 krral. — Viszleszámitolás apadt 41,392 frt 62 krral. — Értékpapír apadt 57,077 frt 74 krral. — Forgalom emelkedett 1.847,933 frt 06 krral. — Forgalmi főösszeg 12.317,943 frt 08 kr. Az egyes üzletágak állaga az 1896. év végén a következő: Betétek: 3.009,691 frt 75 kr. Hitelezők folyó számlán: 14,767 frt 24 kr. - Fo­lyó számlái adósok: 27,098 frt —kr. — Ingatla­nok állal biztosi tolt kölcsönök: 2.200,975 frt 87 kr. — Előleg kézi zálogra: 29,818 frt — kr. — Váltó leszámítolás: 740,931 frt 89 kr. — Érték­papírok: 155,866 frt 50 kr. — Ingatlanok: 71,500 frt — kr. Nyereség feloidási javaslat: Jövedelem átho­zat az 1895. évről 751 frt 18 kr. A folyó év tiszta jövedelme 44,997 frt 45 kr, összesen 45,748 frt 63 kr. Ebből levonva a tartalék alap dotációt és a tiszti jutalékot, a rendelkezésre álló nyereség: 34,049 frt 32 kr, melybőt adassék I. Tisztviselők és hiv. szolga külön jutalmazására 1,930 frt, II. Jótékony célokra: 1,000 frt — kr. III. Osztalékra: SOOljtiarab részvéuyeukint 60 írtjával 18,000 frt -|)kr. IV. Külön tartaléka­lapra adatik l2,000j ;, t — ki-. V. A jövő évi számlára átviendő ( <19 frt 32 kr. Összesen 34,049 frt 32 kr. Á mennyiben a közgyűlés elé terjesztett alaptőke felemelési javaslatunk elfogadása vál­tozást nem idézne elő, a részvényesek vagyona az egyes tőkék szerint következő számokban nyerne kifejezést: Részvéuytőke 30,000 frt — kr. Tartaléktöke 86,466 frt 12 kr. Különleges tar­taléktőke 87,000 frt — kr. Nyugdijalaptöke 32,069 frt 64 kr. Összesen 235,535 frt 76 kr. Ha pedig tőkefelemelési javaslatunk elfo­gadtatnék, az egyes tőkék következőleg ala­kulnának: Részvénytőke 150,000 írt — ki-. Tar­száma, a csárdás, oly élénk világolt vetett a mulat­ság jellegére. Felvirradt a díszes nap hajnala. Épen a nyak­kendőm csokrával bíbelődtem. Össze-vissza gyűrtem idegesen. Nem tetszett sehogy. Majd nagyon kikan­dikált a vakító fehérségű mellényem alól, majd meg szégyenkezve bujkált mögötte. A kifogástalan össz­hangot kerestem mindenképen. Egészen kihozott ez a kis dolog sodromból, de hogy is ne, mikor oly nagy dologra készültem. A mint igy készülgetek, a bíró jött hozzám, Véka András. Nagy tisztességtudással e'melintette le a kalap­ját. Kinéztem az ábrázatáról, hogy körülményes mondani valója van, és mégis az elejéről kezdte. — Adjon Isten jó napot, mind közönségesen. Egészségére kívánom az éjszakai nyugodalmat, ha volt. (Az éjszakai fáradságot kivánd, a mi nem sokára megérkezik, — gondoltam.) Hová készül ? — A bálba. — En is abba a sorba jövök. — Mondja no, biró ur, hallgatom. Épeu a nadrágomon kell egyet pucolnom. Tudja, hamar pe­hely jszáll az ilyen fekete' matériára. — Szó ami szó, nagyon gazosbakerült agon­dolatjuk az urnáknak evvel a tükrös bállal. — Hogy-hogy? taléktőke 41,466 frt 12 kr. Különleges tartalék­tőke 12 000 frt — kr. Nyugdijalaptőke 32,0fi9 frt 64 kr. Összesen miutfeuu: 235,535 frt 76 kr. A pénzintézet közgyűlése f. hó 22-én cl. e. 9 órakor lesz saját üzleti házának nagyter­mében. Néhány szó városunk közegészségéhez. <Ignotos fallit, notis est derisui.> Sohasem hittem volna, hogy én harminc­hét évi gyakorlat és tizennyolc évi tiszti orvosi működésem után azon helyzetbe jussak, bögy­én oly vádakkal álljak szemben, a nietyeket néhány hót óta egy másik lap, a melyre nem reagáltam, ma pedig oly komoly lap, mint a „Pápai Lapok", ellenem emelnek. Ez ugyan kijelenti, hogy nem személyes­kedés ós bántó szándék vezérli tollát, egyúttal azon véleményének ad kifezést, hogy vannak óvintézkedések, melyeket ha életbe léptetünk és azoknak keresztülvitelét ellenőrizzük, nem lehet egy város járványfészekké. Ezen állítást kereken tagadom •, tagadom pedig azért, mert ezen óvintézkedéseket életbe is léptettük és keresztül is vittük. Ezt az egész­ségügyi felügyelő elismerte, a ki a polgármes­ter és kapitány jelenlétében kinyilatkoztatta, hogy az orvosok megtették kötelességüket, va­lamint a megyei főorvos, a ki néhány héttel ezelőtt itt volt oly jelentést tett az alispán­hoz, hogy ez anuak alapján, az iskolák megnyi­tását engedélyezte. De ennek dacára a ka­nyaró, vörheny és typhus egyes eseteit az orvosok máig is jelentik. Vájjon azon derék or­vosok, kiknek hatáskörük falvakra terjed ki, miért nem szüntetik meg ezekben a járványok különböző nemeit? Tudom ugyanis, hogy alig van falu, mezőváros sőt város is messze vidéken, ahol ugyauazou fertőző bajok, melyek Pápán már hónapok óta léteznek, ne dúlnának.Olvassuk, hogy Pécsett egy kaszárnyát kellett kiüríteni, mert a typhus ott ütötte fel tanyáját; tudjuk, hogy Budapesteu 1895-ik év őszéu oly nagy mérték­ben uralkodott a hagymáz, hogy hetenkint 2—300 uj megbetegedés merült fel; tudjuk, hogy a mult év őszéu Szathrnáron, Egerben a hagy­máz, Pozsouyban pedig most a kanyaró és vör­heny oly nagy mértékben lépnek fel, hogy ott azis­kolákat részint bezárták, részint bezárui készül­nek, valamint a Zirzeu-féle intézet Budapesten is a vörheny és hagy máz miatt zárva van. Minek — Arra feleljen Bazsay ur, mi is voltaképeu a templom ? — Istenháza. — Ugy-c ? Noha az istenháza, az iskola meg a sekrestyéje. Ugy cirkalmozta ezt ki Szerelmes al­végi komámnál a disznótor. Engem küldött a dolog csendes eligazítására. Elképedve kérdeztem. — De hát mit akarnak maguk ? — Azt kimondva, aperte, hogy bajosan lesz ebből a bálból valami. — Nem értem. — Pedig lehet azt nagyon. A község nem ke­vertet! el az iskoláját ily cégéres bállal. — De biró ur, maga felvilágosodott ember! Tudja-e mi e humanismus ! Hogyne tudná ? Vérzik szivünk azon apátlan és anyátlan ártatlanokra gon­golva, kik a dermesztő téli napokon cipő, csizma nélkül baktatnak a tudományok szentélyébe. Mi szent célra fogunk táncolni, igy követeli a humanis­mus, korunk ezen varázsigéje. — En elbuktam ebben a háborúban. Felelt a biró. A szivemet találta ez a fizó : humanyizmus, de tetszik tudni, könnyű oda beszélni, ahol van ész. S én volnék a falu feje. A többieknek olyan a feje, mint egy káposztás kő, nagy is, kemény is. Nehéz lesz világot hozni abba a sötétbe.

Next

/
Thumbnails
Contents