Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-02-07

2. PAPAI LAPOK. 1897. február 7. Thaly Kálmán: Gazdag város az, a leggazdagabb városa Olaszországnak: (Felkiáltások jobbfelől: Nem gazdag !) Fenyvessy Fereno: Itt nem szabad elfelejteni, hogy más városokban az Operának milyen 6riási a bevétele: a bécsi operaház évi bevétele egy és fél millió forint, a párisié négy milló forint; osak az évi bérlet kitesz ott egy és fél millió frtot. Mindig forintokban beszélek. Nálunk az Operaház nem sza-1 nálható jövedelmezés szempontjából egyszerűen azért, ! mert alapjában cl volt hibázva. (Igaz 1 a szélsőbaloldalon.) Sehol e világon nem építettek színházat oly kicsinyre. Pedig nem a napi bevételből él meg egy színház sem, hanem kapja a jövedelmet nagyon érdekes, mondjuk díszelőadás következtében, mikor keresik a jegyeket, de nem kapnak. Azért kell a színháznak nagyobbnak lennie, mint a rendes közönség számára, hogy ilyenkor meg is legyen az óriási bevétele. Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy sok ez a szubvenció. Én azt állítom, hogy kevés (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.), mert a magyar publikum nincs hozzászokva a nagy helyárakhoz. Nálunk két forintért igen tisztességes hely kapható az operaházban; Parisban egy támlásszék tizennégy frank, vagyis 8—9 forint és ezért sem lehet kapni, mert előzőleg megveszik az ügynökök a jegyeket és igy csak drágábban kaphatók: 20 frankba is belekerülnek. Benyovszky Sándor gr.: Ott sok pénz vau! I'enyoessy Fereuc: Ott egy páholy-ülés 15 forint, nálunk egész páholyt kapni 14—15 forintért, Szóval, a különbség óriási. Általában az a baja ennek az országnak ebből a szempontból, hogy például Bécs igen közel van Budapesthez. A mit Bécsben lát a budapesti publikum — és szokott oda járni — azt, ugyanazt mind megkívánja a magyar kir. Operaháztól is, és elfeledi, hogy a bécsi Operaház udvari színház, amelynek van elég bevételi forrása mindazon nagy kiadások eszközlésére, melyekbe egy kitűnő előadás belekerül. Hiszen nálunk, midőn Lassalle szerződtetve volt pár hétre, 1400 forintot kapott egy estére, Yean Beszkó 1300 forintot, Van Dyk 1200 forintot kap ma is, Tomoguo, Van Zaudt 1700 foriutot kap egy estéért: ezt nem győzzük, részint mert nem elég a szubvenció, részint, mert kicsinyek a helyárak, részint mert kicsiny a színház maga. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szegények vagyunk! Zaj. Elnök csenget.) Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy az államnak nem hivatása a zene, az Operaház fejlesztése. Kereken tagadom. Az államnak igenis hivatása a zenei képzés. Ajánlom t. képviselőtársam kegyes figyelmébe az idevágó egész irodalmat, melyben ki van mutatva könyvekben, előkelő tudós folyóiratokban a pedagógia terén a zenefejlesztésnek jótékony hatása s általában az

; hogy minő fontos szerepe van a zenének a műveltség előmozdítására, a nemes érzés fejlesztésére. Már Pythagoras tantételeiben megtalálja t. képviselőtársam a zenének pedagógiai fontosságát. Likurgus törvényeit énekben taníttatták meg az ifjúsággal és ezek azért tanulták meg, Az államnak igenis hivatása a zenei képzés, épen Magyarországnak, mert, — nem bánom, ha kigúnyolnak érte, — de ennek az országnak épen. az a baja, hogy teljesen ki van elégítve művészi érzéke az által ugy a magasabb osztály, mint a középosztálynak, ha cigánymuzsikát hallgat. (Ugy van! jobbfelől.) Sehol a világon nincsen annyira túltengve . . . Madarász József: Ninos is annál jobb ! (Derültség.) Fenyvessy Ferenc : . . . a népzen észét, mint mi nálunk, (ügy van! jobbfelől.) Hiszen másutt is vannak, így Franciaországban is vannak népebansonettek, Németországban is, mint tudjuk, Olaszországban is, de ott mindenütt (Mozgás a szélső baloldalon.) az a középosztályi! ember, a ki magát, műveltnek tartja, nem elégszik meg a népzene kezdetleges, bármennyire is rbitmikus dallamaival, hanem felkeresi, sőt maga is műveli a magasabb, igazi, műveltebb klasszikus zenét, a mely elvégre nagyobb fogékonyságot ad a léleknek és legalább is több lendületet kölcsönöz az emberi szívnek, mint sok cikornyás, elrontott népzenészet dalai. Minálunk mi történik a fővárosban is ? Ha valaki zenére szomjúhozik is, zenét hallgatni elmegy a Hungáriába, Pannóniába, S miféle hallgatás az a Panuonia-féle zenehallgatás, a hol a kellnerek tányéraikkal ide-oda futkosnak, a szomszéd asztalnál beszélgetnek; ezt nevezi a művelt magyar publikum zenehallgatásnak, s ezzel zenei érzése ki van elégítve. Polónyi Géza: Jobb lesz, ha verklist hallgat, (Mozgás. Halljuk] Halljuk!) Elnök: (csenget): Nagyon kérem a képviselő urakat, ne szóljanak közbe! Fenyvessy Ferenc: T. képviselőtársam is ugy tesz, mint a verklis, mindig egy nótát fuj (Derültség.); mint szakértőt ezen a téren készséggel elismerem. (Tetszés és derültség.) Azért hivatása az államnak, épen Magyarországon különösen, hogy abból a cikornyás, elrontott riposzttah Igen találó volt, mikor kimutatta, hogy nemcsak a magyar középosztály, de magasabb körök zenei igényeit is kielégíti a oigányzeue. A kocsmai zene barátainak fiskálisa, Polónyi Géza közbeszólt: — Jobb lesz talán, ha verklist hallgat! Fenyvessy visszavágott: — Tisztelt képviselőtársam is ugy tesz, mint a verklis, mindig egy nótát fuj, mint szákértőt, ezen a téren készséggel elismerem ! Ez az ügyes riposzt élénk derültséget keltett, Fenyvessy beszéde végén azt kívánta, hogy színházi kiadások címei és tételei az egyedül illetékes helyre: a kultuszminisztériumba soroztassanak. Az érdekes beszédet, melyet zajos helyesléssel és tetszéssel fogadtak, egész terjedelmében itt adjuk: l<eny vessy Ferenc: T. Ház! Követni akarom a parlamenti helyes szokást a nélkül, hogy a színházi vitának továbbhuxását akarnám provokálni; csak azokra kívánok a t. Ház kegyes engedeíméből reflektálni, a mélyek az imént elmondattak. Teszem ezt azért is, hogy legalább ezen oldalról ne csak hivatalos alakban legyen a kérdés megvilágítva. Előttem szólott t. képviselőtársam egyik-másika, köztük gr. Beuyo-vszky, — kifogásolta a budgetben az Operára fölvett szubvenciót, melyhez a logikának csodás szabályai szerint még azon törlesztési részt is fölvette, mely tulajdonképen nem a színház művészeti feladataira, hanem az Operaház épitési költségére •vonatkozik. Tehát sem a logika, sem a parlamenti vitatkozás méltányossági szabályai nem engedték volna meg t. képviselőtársamnak, hogy az Operaház épitési kölcsöuénck tőketörlesztési ^annuitását, mint szorosan művészi célokra szántat vegye fel. Dc maradjunk azon szubvenciónál, mely tényleg kiadatik ós most megszavazásra vár. Ez a szubvenció 215.000 frt. Ezt t. képviselőtársam kifogásolja és sokalja. Bocsásson meg t. képviselőtársam, a nélkül, hogy sérteni akarnám, de ugy veszem észre, hogy abszolúte nem ismeri a külföldi színházaknak szubvencióját. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Azok gazdagabb államok!) Hisz elég csak egyre utalnom. A milanói híres Skala-szinbáz, hol csak két, legfölleb két és fél hónapig játszanak, 245.000 frtot kap óvenkint. És a balletot és ballet-iskolát maga a város tartja fenn. — No már csak elmondom, de el ne mond az anyósomnak, mert tudod milyen sárkány. — Had ballom. — Éppen ma volt egy éve, a mikor a dombóvári vonaton nászútra keltünk: én, a kis feleségem és az anyósom. — A dombóvári vasúton? — no hiszen azért is Őszültél bele. — Az a legcsőndesebb vasút a világon, azért választottam. Noha az is igaz, hogy mire visszaérkeztünk, már négyen voltunk. — Gratulálok. — Volt is mit érte hallgatni az anyósomtól. — Acl vocem . . . mi az ördögnek vitted magaddal az anyósodat, ki hallott ilyen nászutazást. — Kikötötte a lakodalom napján eskü pecsétje alatt, — Óh te balek! — Akkor én nevettem, és most már Ő nevet a dolgon. — Mem értelek . . . — Mindjárt megértési. A dolog ugy történt, hogy én, mint tudod is, a feleségemet megszöktettem, de a szemfüles öregek nyomban elcsíptek. — Dupla balek. — Hjab, vak vagy óh. szerelem . . . — Hályog van szemeden. Tripla balek, — Attól kezdve aztán hétfejű sárkány őrizte arámat és az anyósom csak oly feltétel alatt egyezett az esküvőnkbe, ha tekintettel a kis lány ifjúkorára és gyenge mivoltjára . . . — No? — Egy évig várakozási illetékkel szabadságolom. — Hogy érted ezt? — Esküt kellett arra tennem az anyósomnak, hogy egy évig „kisasszony a feleségem" szerepét adjuk. — Óh te ősbalek! — És hogy az eskü meg is legyen tartva, az anyósom is velünk jött és minden mozdulatunkat ellenőrizte, vagy a hogy ő mondta : őrangyalunk. — Anyós és őrangyal! — • Brrr . . . tisztelem aztán az olyan nászutazást. — Elindultunk, chambre separeet kértünk a kalauztól, persze a mama közibónk telepedett. — Es a kis feleséged 1 — Mintha tűkön ült volna, oly nyugtalan volt. Egyszer ugyan, mikor a mama lehajolt a cipőjét papucsra váltani fel, a háta mögött megloptuk másfél csók erejéig . . . — Uram! —• dörgi méltósággal — mi csattant a hátam megett. — Osak a hideg és meleg féknyitója volt. — Persze, a hideg és meleg, értem ... a vészjelző. — De mama! — pityergi a feleségem — ez már mégis zsarnokság. — Csitt, ne feledd, hogy még • szökésért se számoltam le veled. — Ejh mama, elvégre is férj és feleség vagyunk már! — törtem ki magam is. — Uram, felejti a nekem tett esküt ? — Mit hallok? —hüledezik a kis feleségem — te a mamának is hűséget esküdtél, tehát én a vőm felesége lettem és a tulajdon anyám az én leányom . . . óh én anyósok anyósa, óh én ős anyós! — De érts meg kis feleségem, ne sirj, a dolog ugy van ... — Vő uram, megtiltom a magyarázatot. — Ejh, azt nem engedhetem, hogy a feleségem azt higyje, hogy én testvére . . . akarom mondani hogy a fia vagyok és hogy a leendő gyermeke az unokája legyen . . . —• Csitt! — förmed mind a kettőnkre az anyósom — és mérgesen ment ki a levegőre, ne hogy a guta megüsse pulyka mérgiben. II. — Óh Jeremiás! — borul zokogva a kis feleség a nyakamba. — Oh Leokádia! — mondom én. — Mi lesz ebből ? mondja ő. — Az anyósom a megmodhatója! — mondom én.