Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-11-14

tását, melynek létesítése közös óhaj volt. Ugyanezen a gyűlésen Heimler József joghallgató alapszabály­tervezetét is letárgyalták. A kör védnöki állásának elfogadására dr. Fenyvessy Ferenc orsz. képviselőt kérik fel, a mivel az alakuló ülés egy bizottságot megbízott. Tisztikarát is megválasztotta, az uj kör. Elnök lett: Vass Károly, alelnök : Baranyai Ferenc, titkár: Heimler József, jegyző: Kosztolányi Zoltán, háznagy: Kis Ödön, pénztáros: Halász József. Üdvözöljük a szép és nemesért lelkesülő ifjúságot és uj körüket. — Uj Jókai-köri tag. A pápai Jókai­kör egy uj taggal szaporodott. Özv. Könczöl Józsefné urnő ugyanis a héten a kör tagjai közé belépett, — Temetés. Mult számunkban már hirt adtunk a több vármegyére kkerjedő általánosan tisztelt f/i/aprty-család mély gyászáról, mely a derék családfőnek Gyapay Viktornak hirtelen elhunytával a családot érte. A megboldogultnak temetése hétfőn délután 2 órakor ment végbe Gecsén impozáns részvét mellett. A gyászeset­ről a család a következő jelentést bocsátotta ki: „Alulírottak fájdalomtól megtört szivvel jelen­tik a forrón szeretett férj, felejthetetlen apa, ipa és nagybátyának Gyapay Viktor urodahih bérlő és megyei bizottsági tagnak folyó évi november hó 6-áu, éjfélutáu 1 órakor életének, 65-ik, bol­dog házasságának 25-ik évében szívszélhűdés folytán bekövetkezett gyászos halálát. A feled­hetetlen elhunytnak hűlt teteme folyó hó 8-án délután 2 órakor fog a gecsei családi házban a róm. kath. vallás szertartásai szerint beszen­teltetni és ugyanott a köztemetőben nyugalomra tétetni. Az eugesztelő szentmise-áldozat folyó hó 9-én reggel 9 órakor fog a gecsei templom ban az Urnák bemutattatni. Gecse, 1897. évi november hó 6-áu. Áldás és béke hamvaira! i>/\\ Gyapay Viktorué szül. Dallos Má'ia az elli. ueje. Gyapay Dénes, Gyapay Margit, Oiyapay Mariska, Gyapay Viktor, Gyapay Antónia, Gyapay Ilona, Gyapay Sárika az elhalt gyermekei. Bruck Alajos az elli. veje. Gyapay Pál, Reviczky Géza, Reviczky Károly az elli. unokatestvérei." — Köszönetnyilvánítás. Özv. Peti Józsefné sz. Yáli Mari urnő őnagysága S koronát küldött a pápai jótékony nőegylet elnökségéhez azon kérelemmel, hogy azon összegből halottak napján a jótékony nőegylet segélyezettéi közül mind a négy vallásfelekezetből egy-egy szegény beteges asszony­nak 2—2 korona adassék megboldogult kedves, jó anyja: Váliné Jókai Eszter emlékére. — Pap Amely úrhölgy 5 frtot kegyeskedett a pápai jótékony nőegylet szegényei számára hozzám juttatni. A sze­gények nevében hálás köszönetet mond a nemesszivü adakozóknak Sült Józsefné, elnök. — Eljegyzés. Aranyos szegélyű levélke hozza hírül Győrből, hogy Dobó színtársulatának •gyík bájos és kedves énekesnője, Rayányi Iza jegyet váltott Almást Endrével, a színtársulat törekvő, derék tagjával. Kívánjuk, hogy ez a jegyváltás legyen a mi kedves ismerősünknek legsikerültebb debüje, melyhez bizonyára szívből fognak tapsolni a művész­nőnek pápai tisztelői is. — Korcsolyázók figyelmébe. Kor­csolyázó-egyletünk elnöksége tudatja, hogy a tagsági dijak a most kezdődő évadban is maradnak a régiek; vagyis a rendes tagoké 3 frt, a nom korcsolyázó kísérőké 1 frt és a tanintézetek növendékeié szintén .1 frt az egész idényre. Beiratkozhatni JRépay Dániel titkárnál (Jókai-utca 971.), vagy az egyleti szolgánál levő aláírási iveken; a tanintézetek növendékei pedig az illető igazgatóságoknál az idényjegy árának: 1 írtnak előleges lefi­zetése mellett. — Nyilvános számadás és köszönet. A kat. kör e hó 7-én tartott estélyen az összes bevétel volt 104 frt 82 kr, a melyből a fölülfizetés 11 frt 02 kr, kiadás volt 31 frt 82 kr, igy a tiszta jövedelem 73 frt. Ugy a fölülfizetések valamint al küldött tombola tárgyakért, de különösen az est sikere érdekében közreműködő úrnőknek, Hanauer Zoltánné és Oláh Sándorné ő nagyságáéknak, vala­mint Ferenczy Paula k. a.-nak bálás köszönetét fejezi ki a kör választmánya, •— Ev. ref. egyházi tanácsülés. A helybeli ev. ref. egyház tanácsa ma egyhete Kis Gábor lelkész és Saáry Lajos főgondnok társelnök­lete alatt ülést tartott, mely alkalommal az egyház­kerületi megüresedett állásokra adta le szavazatát a tanács. Az egyh. ker. világi főjegyzői állásnál Mohair Béla székes-fehérvári ügyvédre és az egyh. ker. világi tauáesb Íróságnál dr. Segesdy Ferenc balaton-füredi járásbiróra szavazott az egyház. — Az acetylenvilágitás, mely Pápa városának főterét és részben a főutcát pazar fénybe borította, teguap befejezést nyert. A Loósy A. és és J. budapesti cég, miután megfelelt a városi tanács abbeli kívánalmának, hogy 3 bóuapig próbaképen világítson, beszüntette az acetylen világítást. Ma, miután elég hosszú időn át volt alkalmunk ezen igeu szép és kellemes világításban gyönyörködnünk, nem mulasztjuk el annak intenzivitását és célszerű­ségét elismerni, és kívánatosnak látszik előttünk, hogy a város tanácsa ezen szép siker után már ko­moly megbeszélés tárgyává tegye Pápa város jó világításának kérdését. — Mindazok, kik a pápai iparos ifjúsági egylet f. hó 21-én tartandó táncestélyére megbivót nem kaptak s arra igényt tartanak, szíveskedjenek ebbeli igényüket a nevezett egylet helyiségében be­jelenteni ! — A közönség figyelmébe. Ismételten előfordult, bogy egyes kir. posta- és távirdahivatalok Bulgáriába és más oly országokba szóló postai meg­bízásokat tartalmazó ajánlott leveleket is elfogadnak, mely országokkal postai megbízások nem válthatók. A külföldi postahivatalok az ily megbízásokat nem teljesítik, hanem a beváltandó okmányokat a felvevő postahivatalhoz visszaküldik, mi által az ügy kése­delmet és az érdekelt felek esetleg kárt is szenved­nek. A soproni posta- és távirdaigazgatóság körreu­deletileg utasítja a kir- posta- és távirdahivatalokat, hogy csak oly országokba szóló postai megbízásokat fogadjanak el, melyekkel postai megbízások vált­hatók. Ez idő szerint Europa következő országaiba még nem küldhetők postai megbízások, u. m. Bulgáriába, Dániába, Görögországba, Nagy-Brit­tániába Oroszországba. Portugáliába, Spanyol­országba és Szerbiába. — Öngyilkos cselédleány. Kis Juli veszprémi születésű 13 éves r. kath hajadon pápai illetőségű cselédleány f. évi november lÜ-én délelőtt fél tizenkét órakor az 1255 számú házban, szolgálat­adója Spácz Ignácné lakásán, felakasztotta magát. Mire észre vették halva volt. Az öngyilkosság oka ismeretlen. — Remington-Írógépek. A Glogotrski és társa cég (Budapest, Erzsébet-tér Ki. szám) azon rendkivüli előzékeny ajánlatot intézi a venni szándé­kozókhoz, hogy saját költségére szállít dijmenets próbahaszuálatra az ország bármely részébe egy 7. sz. 1897-es modellü Remington Írógépel vételkötelezett­ség nélkül és a kezelésre ugy helyben, mint vidé­ken költség- és díjmentesen begyakorol bárkit. Minisztériumoktól, megyei és városi, valamint állami hatóságoktól, gyárosoktól, pénzintézetektől, ügyvédek­től, számtalan cégtől eredő sok százra menő elismerő irat bárkitől megtekinthető. Az irányadó szakembe­rek egybehangzó ítélete mellett a Eemington-irógép az összes ismert irógéprends/.er között már egy negyed-század óta elvitázbatatlanul a legelső helyet foglalja el. Egyébiránt beszéljenek a tények: M. k. földmivelési miniszteriura basznál 2 drb llcmingtont, a m. k. honvédelmi minisztérium 5 darabot, a m. k. igazságügyminiszterium 4 darabot, m, k. állam­vasutak igazgatósága és üzletvezetőségei 00 drbot, Ganz és társa 32 drdofc, a magyar általános hitel­bank 2 drbot, a New-York életbiztosító társaság (i drbot, a rimamurány-salgó-tarjáui vasút r. t. 3 drbot, a „Pesti Hírlap" kiadóhivatala 2 drbot, Heinrich A. és fiai Bpest 2 drbot, Schimmelpfeng \Y. Berlin és fiai .Bpost egyéb fiókjaiban 180 drbot, Schopper J. G. Bpest 1 drbot, Udvarhely vármegye, Temes-, Torontál-, Csik-, Marostorda és más vármegyék, több város stb. stb. — A Somlyóról. Az idei somlyói borok jósága a vevők egész tömegét hozta a Somlyóra vásárolni. Kégeu volt a Somlyón ily rövid idő alatt annyi vevő, mint mostan. Vevők naponta vannak s ez időszerint már több mint négyezer hektó bort adtak el a Somlyóról. Hozzávetőleges számítás sze­rint az idei termés a Somlyón mintegy U —10.000 hektoliter, igy a termésnek már majdnem fele el­adatott. A bor ára némileg már emelkedett is. Ez idő szerint az árak 100 litereukint 20—40 frtig kelnek. — Mezei egereket tömegesen kipusztít a Sipöcz István pécsi gyógyszerész által készített, több év óta uradalmakban, számos gazdaságban és községben a legjobb sikerrel használt egérméreg. Hiteles tapasztalatok szerint 1—-'2 kg (1.0 — 20 ezer labdacs) elegendő, 5 kilós próbacsomagot 3 frtért, 100 kgrot 45 forintért küld Sipöcz István gyógy­szerész Pécsett. — Vizbefult. Varga József 72 éves mar­caltői lakos f. hó 8-án Egyházas-Koszőről, hova kö­vetelései behajtása végett rándult át gyalogszerrel, hazafelé tartott Marcaltőre, a mikor is ittas állapo­tábau az ut mellett vezető „cigány-kanálisba" esett, a hol másnap reggel halva találták meg. Dr. Kövi József járásorvos végezte az orvosrendó'ri vizsgálatot és megállapította, hogy a halál oka véletlen szeren­csétlenség, vizbefulá* által. — Megugrott óratolvaj. Folyó hó 7-én Vcisz lguác gecsei korcsmáros ezüst zsebórája eltűnt. A nyomozásra megjelent l.-patonai csendórjárör ki­deritette, hogy az órát Kun Lajos vámos-családi ille­tőségű csavargó lopta el : a tettest azonban még nem sikerült kézrekeriteui, mert a/, órával együtt isme­retlen irányba elszökött. — Talált gyürü. A héten a városban egy arany gyürü találtatott, tulajdonosa jelentkezzék a rendőri hivatalban. — Grünwald S. és Társa cég Budapesten. Nagyrabecsült olvasóink szives j tudomására juttatjuk, hogy a 30 év óta fennálló bel- és külföldön általánosan i.-mert cs. és kir. szab. finom pipereszappan, illatszer és vegyi termékek gyár Grünwald Vilmos ur kilépése folytán a gyár eddigi tulajdonosai, az alapító Klein Jakub ur é> ennek fia, Klein Gyula ur egyedüli tulajdonába ment át, a kik a gyári vállalatot saját gyári helyi­ségükben Dob-utca 13. sz. alatt Klein és Fia cég alatt tovább fogják vezetni. A millenniumi kiállítá­son az állami éremmel kitüntetve, a ház idóVebb tagja Klein Jakab ur, ugyanakkor a jury tagsággal lett megtisztelve; mindez kellő' biztosítékot nyújt, ezen általánosan elismert régi cég versenyképessé­géről. Ennélfogva tehát felhívjuk a figyelmet ezen az országban tekintélyére nézve úgyszólván egyedül álló czégre, mely gyártmányainak kitűnő minősége által a külföldi versenyt teljesen kiszorította, tehát gyártmányait a legmelegebben ajánljuk. — Halál evés közben. Pintér József jómódú kupi-i gazdaember egy szintén kupi-i lakos gazdával a mult héten, kedden, a korcsmában iddo­gált s később ludpecsenyét. ettek. Egy fél ludat fogyasztottak el ketten, az utolsó falat azonban Pintér halálát okozta. Ugyanis Pintér az utolsó falat lenyelése. után egyet csuklott, lefordult székéről és azonnal maghalt. Pintér hirtelen halála a községben nagy részvétet keltett. — Vasúti menetrend. Indulás Pápá­ról Györ jelé: reggel B óra 02 p. (vegyes vonat); d. e. 10 óra 28 p. (gyorsvonat); d. u. 3 óra 04 p. ; éjjel 1 óra 13 p. — Kis­Cell-Jel é: d. u. 12 óra 54. p.; d. u. 5 óra 31 p. (gyv.); este 7 óra 17 p.; éjjel 3 óra 48 perckor. — Indulás Csorna Jelé: reggel 5 óra 35 perckor; d. u. 3 óra 10 perckor. — Érkezés Csorna felöl: d. e. 9 óra 25 perckor; este 8 óra 05 perckor; és minden pénteken és orsz„ vásárkor reggel 7 óra 16 perckor.

Next

/
Thumbnails
Contents