Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-10-10

XXIV. évfoh 41. szám. Pápa, 18D7. október 10. PAPAI LAPOK. Ptipa varos hatóságának es több ^ápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 9(59., hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése Lapttilajdourts: <lí". Fenyvessy Perene. Felelős szerkev.'.tö : Körmeudy Lióla. Előfizetések ós hirdetési dljp.k a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hir­detések a livrjutáitynsabbnn felvéfptnek. A lap ára: líirész évre Ii frt, félévre. H Irt, negyed­évre 1 frt ~M kr. •- Esyes szám ára ló kr. A tizenegyedik szobor. Egy közös érzelemben összedobbant két szív: a királyé és nemzeté. Egy dicső elhatározás káprázat a alatt áll az egész magyarság; az eddig esak sej­tett és most bevallott kölcsönös érzelmek szinte áradozó boldogságban egyesitik a nemzetet uralkodójával. Egy melegen érző szív méltó sugalla­tából a nemzet dicső múltjának kimagaslóbb alakjait tiz szobor fogja megörökíteni. Ez a tiz szobor ércben, vasban őrök időknek birdetendi a régi Magyarország­dicsőségét, de az a tizenegyedik szol tor, a melyet a király e nemes tényével a magyar nép millióinak szivében önmagának emelt, az ércnél, vasnál tartósabban hirdeti a jelen­kori Magyarország legnagyobb dicsőségét. Széles ez országban mindenütt kigyúl­tak az örömtüzek ; kigyúltak városunkban is. A soha nem tapasztalt lelkesedésnek és elragadtatásnak hangos megnyilvánulása végigriadt az egész hazán széltében-hosz­szában. A nemzeti ünnep impozáns fényének nem az ezernyi ezer örömtűz és fáklya világa, az általános örömmámor lármás za­jának nem az éljenek zúgása, hanem c na­pok alatt rendkivüli mértékben erősbült nemzeti öntudatnak a honíiui üzemekben tündöklő visszfénye, a királyért verő magyar j mert fejét a koszorú ékesiti, hanem ünne­szivek hangos dobbanása adja meg az igazij peljiik őt ennek darára. Xem uralkodói, bensőségét. királyi voltának, hanem egyéni nagysága­Diadalmas csatákból visszatért. uralko- nak fenkölt szivének köszönhe ' 1 : <"'lvunk dót a lelkesedésnek talán fényesebb kühö harminc évi uralkodásának legs'.etiti diadalát, jeleivel fogadhatta nemzete, de a mostani-, A múltnak dicső emlék : '.]'• nál bensőségteljesebb fogadtatásra király | kegyelet páratlan példájával járt nemzete még soha sem talált. j előtt a király, s a magyar nép esak ezt a Dicsőséggel teljes háborúk hadseregek-! nemességében utolérhetetlen példát akarja nek világra szóló fegyvertényei soha nem kiivetni akkor, midőn spontán hódohita tettek nagyold) és szebb hóditást, mint a jeléül leborul a király nagysága előtt, királyi follnak ama néhány kézvonása. j S hadd álljanak e sorok végén nngv költőnk amaz ismert szavai, melyeket az utolsó napok törtenetéből örvendetes tanul­ság gyanánt kell feljegyeznünk: Győzedelmes hadjáratokkal országokat, világrészeket hódithat a király, de mind az elenyésző kicsiny kis földdarab ahhoz a nagy birodalomhoz képest, melyet most hódított meg, mikor a szivek birodalmát hódi tolla meg nem kardcsapással, hanem egy-két tollvonással. Nincs könnyebb dolog a világon, mintha egy király ünnepeltetni akarja magát orszá­gában. Körnvczetének i-gvetlen intése ele­gendő, hogy az egész országot átfogó nagy j főispánunk elnökölt, egyhangú lel' seiuksel hivatalnoki apparátus meginduljon s csinálja j elhatározták, hogy ő Felségéhez hálauyilvá­a műlelkesedést, a mondva-csinált nemzeti ; nitást intéznek a vármegye közönsége m*vé­„Xép, mely dicsőt, inaüiKstost igy mag;w.ta! Van élni abban hit, jiu; és erő'!* Veszprém vármegye hódoló felirata. Veszprémben, a folyó hó i-éu tartott megyegyűlésen, melyen I-Jstcrhih'i Móric gróf. ünnepeket. ben. a mult lio 20-én kelt legfelsői.li ki­A mostani általános nemzeti ünnepnek 1 rályi leirat felett érzett mély hódol;,tuk épen az adja meg tündöklő fényét és meleg- \ legbensőbb örömük kifejezéséül, ségét, hogy ebben a bizantinizmti.-znak még | A hódoló felirat, melyei 1'),),/,y'y Ih-zső csak egy szemernyi része sincsen. Nem felső báró miniszterelnökhöz intézlek, hogy <) intésre, nem azért ünnepeljük a királyt. ; Felségének a magyar nemzet történeti alak­A PAPAI LAPOK TÁRCÁJA. Bella könyvéből. XIX. Látogass meg, jöjj el hozzám, Hogy ha már a sirba tértem; Vadvirágos sirom felett Ejts egy néma könyet értem. Édesebb lesz az az álom, Könyebb lészen a hant tőle ; Látogass meg : jöjj el hozzám, Jöjj ki majd a temetőre . . . Iis — szakíts ott egy virágot, JÉS — szakíts ott egy levelet, Az a virág : — az a levél: Megmondja, hogy szerettelek . . Az a virág, az a levél, A szivemből fakad — támad : Mely, ugy tudott égni érted . . . Amely, annyit fájt utánnad . . . Soos Lajos. Tilía. Irta: Makaynó Nagy Erzsike. Ismerte még rövid ruhás kislány korában. Ott lakott özvegy édes anyjával az ő udvaru­kon, a kisebbik házban. Hja, hiába! A csekély nyugdíjból nem telt másképpen, de igy is jó volt az. Nem voltak ők gazdagok sohasem, még akkor sem, midőn élt az apja, a megyei hivatalnok s a sze­génység, mely állandó lak társul szegődött hozzájuk, nem volt nagy újság előttük, nem is panaszkodtak ellene, viselték békével, zúgolódás nélkül. Ivetten voltak csupán, a gondjaik sem lehettek valami nagyok. Ks az a szegény özvegy még tán boldog is volt. Egyetlen kis lánya, a szőke Tilike szép és jó gyermek volt. Okos fejecskéje az első helyet biz­tositá számára az iskolában, kézimunkája és rajza, meg éj>]> neki volt a legszebb. Oh, a háziurék Gézája gondoskodott arról, hogy ugy legyen. O ja­vítgatta a girbe-görbe törött vonásokat, el-eltévedt kontúrt, hogy jó legyen, hogy szép legyen, O meg aztán, ha megtanulta a leckét, dalolt a Gézának csengő-bongó hangon, örömmel, boldogan. Oh — szivesen tette, mert ilyenkor szabad volt bemenni a nagy, pompás szalonba, amelyei annyira megbámult, mint egy szép tündérliget mesés világát . . . A zongora pedig ott állt, déli növények k-'-zt. Mikor a Géza játékát kiférte, ugy tűnt fel a dag, fényes teremben, mint egy pálmák kö/.é tév tf csicsergő, pici madárka. Még a „Nagysága" is hallgatózva né/e- neiu egyszer a szőnyeg ajtók mögül s jói/.üket ui"->!y­gott ilyenkor egyetlen fiának ki> bohó, • --in­játékszerén. Még a „baklis" korba se lépett tán. mik- t a zenetanár ur beosztotta a templomi karba. Nagy .-.zó volt ez 1 - - Hát még mikor egy idő múlva szólót énekelt egy ünnepi nagymisén . . . ez meg már a siker netovábbjának látszott s az egész város tele volt a „kis csalogány" roppant bravúrjával .. . A Géza lenn várta a templom ajtóban s ő volt az első, aki kezét megszorítva, gratulálni jött. Mily boldogság, páratlan leereszkedés, diákok gyön­gyétől . . . Még a kottáját is elvette s „ő" vitte, mikor hazafelé mentek, mert el is kísérte ám egész az ajtóig, s búcsúzáskor azt mondta neki, hogy: — Tilike, maga jó kis h'áuy, uagy örömet szerzett nekem mai sikerével, holnaptól kezdve zon­gorázni fog tőlem tanulni. A mama is megengedi ezt, már mondta. És ettől kezdve naponkint megjelent az a kis „vadvirág" a tiindérfényü mesés szalonban s az a tüzes szemű, szép ifjú „tanár"' meg-megujuló bámu­lattal merengett a fejlődni kezdő gyermek bájain

Next

/
Thumbnails
Contents