Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897
1897-09-12
XXIV. évfolyam. 37. szám. Pápa, 1897. szeptember 12. PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több papai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Golöberg Gyula papirkereskedése Főtér. .^*.-»..;^ Laptulajdonos: clr\ Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: Íj Körmendy Béla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hirdetések a legjutányosabban felvétetnek. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Sürgős indítvány. (drhs.) Általános szociálpolitikai okok, de különösen a legutóbbi időkben beállott gazdasági hanyatlás mindinkább előtérbe helyezik a szegényügynek immár égetővé vált kérdését. Évről-évre szaporodnak azok ti nagy és nehéz feladatok, a melyek a folyton terjedő és növekedő nyomor enyhítése érdekében előttünk állanak. Ma még nagyobbrészt társadalmi uton történik a szegényügy intézése, de szerencsére már erősen kezd tért hódítani az a törekvés, hogy az állam, illetve a hatóságok is kivegyék a maguk részét e fontos kérdés rendezéséből. Nálunk a humanitárius egyesületek egész sora fejt ki dicséretes és eléggé nem méltányolható tevékenységet a szegénység és nyomor leküzdése körül, de tagadhatatlan, hogy a város is sokat tett már eddig is ebben az irányban. Az ez évi gyenge termés folytán előállott kedvezőtlen gazdasági viszonyok, különösen a nagy drágaság fokozottabb követelésekkel lépnek ezúttal jótékony egyesületeink vezetői elé, s a közeli télre készen kell állniok a szokottnál nagyobb áldozatokra is, hogy hivatásuknak megfelelhessenek. De nemcsak az áldozat nagyságának vau kiváló szerepe, hanem sokkal fontosabb ily viszonyok közt az a mód is, a hogyan a jótékonyságot gyakorolni kívánják. Azt hiszem nem kell indokolnom, hogy a gabonának és általában az élelmi cikkeknek drágasága mellett a készpénz kiosztásnak soha sincsen meg az az üdvös eredménye, mintha a segélyre szorulók megfelelő szükségleteiket természetben kapják meg, tehát pénz helyett tűzifát és élelmet kapnak. Ez a szempont vezetett akkor, midőn, ít mult év november havában e lapok hasábjain azt az indítványt terjesztettem elő, hogy létesítsünk városunkbau népkonyhát. Akkor az idő előrehaladottsága miatt az eszme máinem volt megvalósítható, s azóta ez ügyben nem is történt semmi, mig nem dr. Anial Géza tanár ur a városi költségvetésről irt legutóbbi cikkében ismét, ráterelte a figyelmet e fontos kérdésre. Most. hogy még elég idő áll a tél előtt rendelkezésünkre, ismét felszínre hozzuk tehát a népkonyha létesítésének kérdését, s kérjük a jótékony egyesületek vezetőit s a városi hatóságot, hogy vegyék kezükbe ez ügyet s haladéktalanul fogjanak hozzá ezen hasznos intézmény megvalósításához. Tudvalevő dolog, hogy a városi képviselőtestület (KUK) frtot irányzott elő a jövő évre a szegényügyi kiadásokra, ezen kívül igen jelentékeny összeget körülbelül ugyanennyit osztanak szét évenkint a városunkban levő nőegyletek és a vöröskereszt egylet, valamint n r. kath. plébánia és az izr. hitközség is, összesen tehát több mint 10,000 frt kerül évenkint kiosztás alá és pedig legnagyobb részt készpénzben. Egy népkonyhának a téli hónapokban való fenntartása alig igényelne többet, mint legfelebb 2—51000 frtot, tehát a segélyezés céljából rendelkezésre álló összegnek mindössze csak negyedrészét; s igy bőven maradna még elég pénz, ugy tűzifa, mint készpénz segélyek kiosztására is. iL, felszólalásunk célja ezúttal csak az, hogy az ügyre az illetékes tényezők figyelmét felhívjuk, legközelebb részletes tervezettel is fogunk szolgálni. Annyit azonban már most is megjegyzünk, hogy a népkonyhát oly módon kell szervezni, hogy az m« igényelné közönségünknek ujabb áldozatukkal való megterhelését. A vízvezeték költségeinek viselése. Vízvezetékünk, ha i*sak valamely elove nem látható akadály nem merül fel, lH'.is. évben elkészül és igy elérkezett az idö. a midőn annak költségei, illetve a költség mikénti viselésétől gondoskodni kell Mint minden köztehernek uíry ennél iselső követelmény, Iwsry a teher arányiban osztalék meg: a viselők között, s hogy a tehenei mindenki vegye ki a maga részét. A PAPAI LAPOK TÁRCÁJA. Hallja maga. A hölgyek válaszai. Mikor e hét végén bementünk a redakcióba, a szerkesztőségi asztalról a r z egész szobát betöltő erős parfume-illat áradt felénk. A költői rendetlenségben pompázó, ujjnyi magas porréteggel borított szerkesztőségi asztalról szinte leritt a bájos kis levélkék egész seí'ege, melyekből lapunk olvasónőiuek a „Hallja maga" problémára vonatkozó éidekesuél érdekesebb \álaszai kerültek elő. A szedők nem tudták mire vélni azt, hogy a szokásos girbe-görbe, össze-vissza vagdalt és ragasztott kéziratok ákom-bákomjai helyett ezúttal finom, aranyozott szegélyű, merített papírra gyöngéd női kacsok által nagy gonddal rótt hetük után kellett szedniök; Jean d'or pedig minden áron azt követelte, hogy ezeket a diszkéziratokat csak ünnepi diszbe, legalább is frakkba öltözött gyerekek szedhessék, a mint az a szokatlanul szép kéziratokhoz illett volna. Egyelőre minden kommentár nélkül közöljük a beérkezett válaszok egy részét, de a jövő héten, a mikor a válaszok közlését befejezzük, i visszatérünk és megtesszük reájuk megjegyzé: stinket. I Most pedig átadjuk a szót hölgyeinknek : Meleg érdeklődéssel olvastam a „Hallja j maga" cím alatt megjelent közleményeket és legnagyobb részben mély igazságunak kell elismernem, ugy a t. Dodó, mint a t. Kapossy dr. ur által elmondott dolgokat. De azon körülmény, hogy mindkét iró olyan meleg pártolója a „nagysád" megszólításnak és olyan határozott ellensége a „magá"zásnak, sőt a „hallja maga" megszólítást vélik egyik kiindulópoutnak, mely oda sülyesztette a modern társadalmi életet, hogy kivesző félbeu vau a férfiak ós nők egymás iránti tisztelete —: ez a körülmény indított engem arra, miszeriut a t. szerkesztőség beleegyezésével én is előadjam szerény véleményemet a „hallja maga" fölöttébb érdekes problémája felől. Őszintén kijelentem, hogy nem vagyok barátja sem a „kegyed 1 *, sem az „ön", annál kevésbbé a „nagysád" megszólításoknak, hauem föltétlen és tántoritkatíau hive vagyok a „maga", (de nem ám a „hallja maga") megszólításnak. Valamint Jean d'or, e lapok t. belniunkatársa kétségbevonta Dodó amaz állítását, miszerint a társaságban élő s szalonokat látogató emberek használnák a „hallja maga" megszólítást, ugy én is határozottan kijelentem, hogy még egyetlen egyszer sem , hallottam a megszólításnak ezen formáját. Elleiihou igen intelligens iiatal emberektől hallottam, hogy bij zalmasabb leányismerőseiket, kik irányában pedig a I legnagyobb tisztelettel viseltettek, „magá"-nak, e-et!eg „maga Margit", „maga Vihuá"-uak stb. szólították. Ks dacára annak, hogy évekig húzódott közöttük az ismeretség, fokozódott ugyan egymás iránti tisztelésük, beesülésük és — szeretetük, de a kV. ittuk lévő viszony még a bizalmas és „becézgető' maga • megszólítás dacára sem sülyedt pajtáskodássá avasry eimboráskodássá. Én magam pedig annyira kedvelem, .-őt kultiválom a „maga" megszólítási, hogy már töhlwu megtörtént, miszerint bizalmasabb férüiismeró'veinu-t, kiket kiválóan tiszteltem és becsültem, én kértein föl, hogy ne használják velem szemben az oly ridegen, ellenszenvesen és idegenül hangzó „ön", „kegyed" avagy „nagysád" megszólítást, hanem szólítsanak a bár intimebb, de rokonszenvesebb hangzású „magá"-val. Hogy jellemem fejlődésére, avagy erkölcsi életemre semmiféle káros betblyá.-t nem gyakorolt ez a bizalmasabb megszólítás, azt fölöslege* bizonyítgatnom. Mert azok a férfiak, kikkel szemben megengedtem a kölcsönös bizalmas „niagá t '-zást, azok épen olyan tisztelést, becsülést és udvariasságot tanúsítottak irányomban ezután is, mint annak előtte. Hát akkor hol van a hátránya annak a sokat kárhoztatott „maga" iueg-zó]itásnak '!
