Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-11-08

tarthat örökké, Mindenki szomorúan hallgatta a be­rekesztő beszédet, s ugy álltuk körül a minisztert, oly lélekállapotban, mintha egy temetés szertartásán lennénk n az ünnepi beszéd halotti beszéd volna. Felsorolása a halott érdemeinek, a boldogságnak festése, melyben az élő részesítette az emberiséget s átadása a múltnak, az enyészetnek. A villamos lámpák ezrei lassan sisteregve aludtak el, s csak a madarak vijjongása hallatszott. Egy utolsó kürtjei s nyikorogva fordultak meg a kulcsok lárjukban. Budapest, ez a fényes szépségű, kikapós me­nyecske — mint a külföldiek eléggé találóan ebie­vezték fővárosunkat, oly kihalt, lehangolt lett egy­szerre, mintha összes erőterét egy átkos kéz elvágta volna. Ismét a rendes képet nyújtja, mint minden évben. Már nem látunk csodálkozó idegen falusi arcokat, csak sáppadt arcú rohanó alakokat, a kik egymást űzik, kergetik a létérti küzdelemben. Egy pillanatnyi élénkséget öntöttek a főváros megszokott zajába a lefolyt képviselőválasztások. A fővárosi választások nem annyira, mint a vidéken lefolyt küzdelmek. Minden utcasarkon a lapok rend­kívüli kiadásait árulták s az emberek egymást lök­dÖBve keríthettek egy-egy példányt. Mindenkinek egy nagy kérdőjel rajzolódott arcára, hogy ki győ­zött, ki bukott? Különösen a ministerek, a pártve­zérek s a néppárt sorsa érdekelte leginkább a pub­likumot. A kávéházak mindmegaunyi börzévé ós to­talizatörökké alakultak át, a hol fogadtak a képvi­selőjelöltekre s lázas izgatottsággal várták a vendé­gek az esti lapokat, egy-egy „lapunk barátja" (mert ilyen smokk alakok bőven tartózkodnak a kávéhá­zakban) valóságos riadallal fogadtatott, mert a rc­dakciób.ól hozza a legfrissebb újságokat. Különösen a telephonos kisasszonyok emlegetik meg ezt a képviselőválasztást, mert tán soha annyi dolguk nem akadt, s soha annyi csilingelőst nem hallottak; a legnagyobb része bele is betegedett. Lezajlott, megtörtént. Az eredmény, mely a kormány fényes győzelmével végződött, ismeretes. Ma már olybá tűnik fel, mint valami rémes izgató álom. A felizgatott kedélyek elcsendesültek, a hét­köznapi foglalkozás rendes mederbe szorította vissza a tulcsapongó hangulatokat. Csak a kávéházakban a délutáni pikkolo mellett fejlődik ki hevesebb vita, hogy vájjon mi lesz az országból, élünk-e, halimk-e ; azután kiki távozik a kereskedése, a foglalkozása után. Megjelentek már az első fecskék is. Nos igen. Az uj képviselőket értem, kik magas cilinderükkel, gerock, vagy Ferencz József kabátjukkal, vasalt nadrággal vonulnak fel a korzóra s valami büszke ön tudattal tekintenek le a magasból a hétkömapi, szürke emberekre, mosolygó arcukkal, jóakaró te­kintetükkel mintha mondanák : Ne féljetek ti sze­gény proletárok, majd gondoskodóin rólatok is a Házban ! S az emberek a félelem és tisztelet egy nemé­vel mondják egymásnak : — Nini egy uj képviselő . . . Poliány Zoltán. A sertésvész gyógyítása. — A gazdák figyelmébe, — A hivatalos állategészségügyi kimutatások szerint alig van az országnak 5—6 vármegyéje, a melyben ne pusztítana a sertésvész. Minda­zok a kisérlelek, a melyeket ezen betegség gyógyítása érdekében eddig tettek, nem nyu­godtak a kellő alapon s gyakorlati eredmény­nyel nem jártak. Most veszünk hirt oly kísér­letről, a mely mindeiesetre megérdemli a ser­tésvészszel bajlódó gazdák figyelmét. A kísérlet Tisza István kresordi gazdasá­gában történt s annak lefolyását önmaga a föld­mivelésügyi miniszterhez intézett beadványában, melyet egyik szaklapunk egész terjedelmében közöl, a következőleg írja le. A kresordi gazdaság sertései között f, évi július havában kezdett a sertésvész szórványo­san föllépni; augusztusban fokozódott a baj s «z eredetileg 550 darabból álló malae-nyájból au­gusztus első hetében 15, a másodikban 50, a harmadikban 116 döglött el. Ekkor a megma­radt 360 darabot 72 darabból álló egyforma csapatra osztotta föl a kísérlet tevő, a melyek közül az egyiket szivburoksóval, a másikat gyomornedv és nyállal, a harmadikat a fekélyes béldarabok kiáztatása utján nyert folyadékok­kal oltotta be, a negyedik szódát kapott ivóvi­zébe, az ötödik semmi gyógykezelésben nem ré­szesült. A szivburoksóval beoltott csapatból négy hét 21, a gyomornedv és nyállal beoltott­ból 16, a fekélyes béldarabok áztatásával uyerfc folyadékkal oltottból 39, a szódás vízzel itatott­ból 49, a nem gyngykezeltből 72 hullott el. E szerint a szivburoksóval való oltás mel­lett az állatoknak' csak 29%-a hullott el, a gyomornedv és nyállal való oltás mellett 36°/,,. Szeptember 10-től a mult hétig csak 2 darab Enying mellett van egy közös mustra-birtokuk, S ha azon a vidéken valami nagy dolgot kell keresztül vinni, hát előállanak a Purgly test­vérek hárman. Es ha jót ke.ll tenni, a legelsők közül valók a Purgly-iestvérek hárman. Tipikus magyar geutryk mind a hárman, a gentry minden szeretetreméltó tulajdonságá­val, de a gentrynek minden hibája nélkül. A ki ismeri őket, egészen természetesnek találja, hogy az egész vidék valósággal rajong értük. Minden más kormánypárti embernek, a ki Enyingen akart volna fellépni, azt mondták volna: — Merész vállalkozás Lehetetlenség! De a mikor Purgly Sándor lépett fel ab­ban a negyvennyolcas kerületben, mindenki tisz­tában volt vele: — Győzni fog! Lehet, bogy nehezen, de győzni^ fog 1 És hát győzött is. Maga Kossuth Ferenc ment el agitálni ellene és mégis csak győzött, A Kossuth-párt legerősebb, oszlopos emberei mind melléje sorakoztak és leplezetlenül mégis mondták Kossuthnak: — Már nagyságos ur, igaz, bogy mi élünk, halunk a negyvennyolcért, de a mikor azt a ne­vet halijuk, hogy Purgly Sándor, már arra csak rámondjuk, hogy. Éljen! Veszprém vármegye egy lelkes, vasszor­galmu tisztviselőt yeszt el Purglyban. A parla­ment egy vasszorgalmu, talentumos embert nyert benne. Fővárosi levél. Alig néhány napja, hogy megfordult a kulcs a kiállítás nagy kapujának zárjában s egy utolsó beszéd kíséretében hivatalosan átadatott a múltnak. A hűvös, ködös esős novemberi szél végig sivított rajta, mintha örvendene, 'hogy ez a szépsé­ges kiállítás, mely anyagi dicsőséget, hírt, nevet szerzett nekünk, most már az ő hatalmában van. Az utolsó séta, melyet a kiállításban tettem az ünnepi aktus alkalmával, oly szomorúvá, oly levertté tett. Sajnáltam elhagyni ezt a gyönyörű helyet, az ő Ízléses épületeivel, mulató helyeivel; nem akartam elhinni, hogy ezt a helyet többé már nem lehet látni, mely oly megszokottá vált, s annyi édes' em­léket, örömöt, szórakozást hagyott vissza lelkemben. Csak a szél éles sivitása, a sárga, vörös levelek hullása, zizegése figyelmeztetett rá, hogy semmi sem hogy ünnepies érzés öntse el a szivét. És végre is! Fiatal volt, repkedett. Nem csak neki vaunak ilyen fiatalos, sötét pontjai. Ördögbe is, félre a tépelődés­sel. Mari sem fogja végig ilyen tragikusan nézni a dolgot. Hiszen csak lesz esze és beláthatta, hogy a dolog a világ végéig igy nem maradhatott, Ám, az a kisbíró nem tette tul egykönnyen magát az eseten. Ellenkezőleg! Uj vádakkal kínozta Edelényít. Minek esküdtél. Az a leány bízott esküidben és azért bukott, a mire viszont Elemér igy feleselt: — Ej, la! A törvény is beszámítja azokat a be­számíthatatlan, pillanatokat. Lázban voltam és azért ígértem azokat az eszeveszettségeket. És Mártáéknál siettette a nászszertartást. Hogy ki ne pattanhasson a titok. Egy szép őszi napon végre isten és emberek előtt övé lett Márta. Szivében fölemelő érzés zson­gott, mikor a padkörök kíváncsi, szájtátó közönsége szepegte: — Gyönyörű menyasszony I A férfi gyönyör mámo rában úszott. A nászút ideje is megérkezett. Márta éppen az utí előkészületeket tette, mi­dőn egy Őrült tekintetű asszony betámolygott. Utána egy gyermek. Márta fölsikoltott. Az öröm és zavar vegyes sikolya volt et. Szavakkal csak profanáim lehet ezeket a meg­indító jeleneteket. Turgenyev, Gogol, a novellák gigászai is tartózkodnak tßle. Tőlem valóságos nyeg­leség lenne, ha megcselekedném. Görcsös könnyeivel, szivettépő fájdalmával az asszony minden elsőbbségi jogát ékesen el tudta be­szélni. Elannyira, hogy Márta, a gyámoltalan pusz­tai gyermek, merész tettekre határozta el magát s mikor az újdonsült férj szerelemittasan a szobájába nyitott, a szelid gyermek villogó szemeivel, reszkető, de határozott szavaival valósággal megdermesztette életét. — Edelényi! Ön engem szivtelenüí, kegyetle­nül megcsalt. A szomszéd szobából pedig előtört egy vergődő asszonynek görcsös zokogása. * Azt hiszitek, hogy szemet szemért, fogat fogért? ... Óh nem! Mi, kik alakjainkat az életből formáljuk, mi a kik jobbára a nők állhatatlan síi­véről iruuk, a mi századvégi literatúránk, melyben a háiasságtÖrés dominál és az érzékiség cinikus So­domája pusztít,, mi ebben a korban is nyíltan hir­detjük, hogy van még igaz női hűség, szerelem és lemondó áldozat. -A büszke nőnek ajkairól lefagyott a mosoly, kinjai, melyeket vergődő szeretete támasztott egy rossz ember iránt, leirhatatlanok. Sokszor lelki elernyedés laukasztja és hervadt ifjúsága jogait követeli; de ilyenkor az ártatlanság szózata a bűntől tartja vissza: egyre eped és vegyesen hol átkokat szór a bűnös férfire, hol gyermek-szerelme áhítatos imákat küld érte a mindentudó istenhez. Ebben a pokoli kinban időnként egy sápadt ember, szerelmének öröktárgya keresi meg nagy bünbánással, de az Ő epedő, bo­csánatkérő, vétkeit mentegető szavaira mindég ugyan­azt a válásit adja! — Edelényi! teljesítse kötelességét, melyet bűne követel. Én meghaltam számára. Es diadalt ül az ártatlanság. Az ex-varróleányuak volt érzéke a sze­relmi áldozatokra. A mit a fürdőben sepegtek, csak­ugyan bekövetkezett: ez asszony belekerült az ön­gyilkosok közé. Márta szomorú mosolylyal szólt. — Szerelmes hitvesnek ha nem is voltam jó, de isten engem ugy segéljen, jó leszek édes anyát pó­toló második anyának. Azóta Harpokratesz szobrát még jobban be­vonta az antik máz: a patina. Hárman sétálnak mel­lette. Férj, asszony és egy hat éves gyermek. A férfi szive édes emlékezéssel telik meg. Szólni szeretne, de az asszony acélkék szemében könnyek gyűlnek és ajkaihoz illeszti jobb mutatóuj­ját, miként a patinával bevont Harpokratesz, a hall­gatás istennője és lágyan mosolyogva susog : — Csitt! . . csitt . . .

Next

/
Thumbnails
Contents