Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-08-23

azok a kiadások, a melyeknek, óveukint való visszatérésére elkészülve kell lennünk, kerekszám ÍOOOO frttal emelkedtek, s az a rendkivtili nagy emelkedés szolgáltat kulcsot a pótadó emelkedésének zárjához. Szemügyre véve a költségvetési előirányzat szükségletének egyes fejezeteit, a kimutatott (10000 frt) szaporulatot (kisebb szaporodásokat figyelmen kivül hagyva) a következő fejezeteknél találjuk fel: a közigazgatási kiadásoknál 900 frt, kölcsönügynél 4000 l'rt; jótékonysági kiadásoknál 500 frt, amerkai szöiőtelopnél 500 frt, járdáknál 1800 frt, vegyes kiadásoknál 900 frt, előre nem látott kiadásoknál 1000 l'rt, összesen 9600 frt. Meg kell itt még jegyeznünk, hogy 1896-ban, noha 7640 frt volt a hitelügyre előirányoz/a, tényleg csak 4640 frt lett kifizetve, s abban az esetben, ha a jöví> évi költségvetési eliirányzat akként lesz elfogadva, a miként az összeállítva van, ugy a hitelügynól uem a fentebb említett 4000 frt, hanem 6860 frttal lesz a tényleges kiadás 1897-ben nagyobb, mint volt 1896-ban. Az elmondottak után néhány szót akarunk még a költségvetés realitásához szólni. A költségvetésnek mindkét része a pénztári kezelés eredméuj éhez simul, s ott, hol ezektől eltérés mutatkozik, ezek az eltérések még positivebb adatokra vannak fektetve; a legnagyobb eltérést mutat a pénztári kezelés eredményétől a bevételi részben a rendkívüli bevételként előirányzott 10000 frt; a költségvetéseinkben jártas pgyén azonban nyomban felismeri, hogy itt csak névcserével van dolgunk s hogy a 10000 frtuak előirányzata legalább is oly biztos alapon nyugszik, mint akármely más tétel. utcán folyt és végződött be a csata a nénietek gyors menekülésével. Wiess tábornok az utcán próbálván katonáit összeszedni, meglövel.ett. Csornáról Tétbre mentünk, •— innen ugy hiszem 24-én mentünk ismét Marcal tőre az ellenség jobb szárnya ellenében állást foglalni — ez állást meg nem tarthatván Ihásziba vonultunk vissza. Ihász in ál vagy dél körül kezdettünk csata állást foglalni, a faluból Marcaltő felé vezető közlekedési útnál és egy pár száz lépésre a falutól—keletnyugotnak akképpen, hogy az ut, úgyszólván csatavonalunk közepén húzódott által — az úttól nyugotra rétség vagy legelő, balra szántóföldek és egy keletnek Takácsi felé vezető felárkolt dűlő ut húzódott el. En először az északnyugoti soron levő legszélső ház kertjébe lettem 2 ágyúval rendelve, a kert emelkedett helyen és magas parttal volt ellátva nekem, saját gyalogságunk feje fölött, ós eshetőleg a balra tán kerítő ellenség felé lehetett volna működnöm meg az eshelőleges retirádát fedezni jó állásomból,— de innét két ok miatt rendelt ki Kmetty, — először, mert a jobb szárnyra is szükséges lett egypár ágyú, — és másodszor annak voltam ágyúimmal kitéve, hogy erős támadás és retirállás esetében, nekem nem lehetett volna gyorsan menekülnöm ; inert a kertekbe először délnek kellett volna 50—60 ölnyire vonulnom, hogy az uri ház udvarán ki az utcára vonulhassak, nyugatnak a kertekből nem menekülhettem volna, — e szerint a Takácsi felé vonuló dűlő úttól északnak ugy 100 vagy 1.50 lépésre egy sziksós terméketlen területre rendeltettem egészen a jobbszárny végére, mellettem balra álltak a nádor huszárok. A lovasüteg a Marcaltő felé menő ut oldalánál egy rozoga híd emelkedése mellett foglalt helyet, és kezdette meg ugy 2 óra körül a tüzelést a tőle tán 800 lépésre eső majorság és körülötte levő loliátra volna még annak a kérdésnek megvilágítása, vájjon a kiadásoknak mily %"át emésztik fel a fontosabb szükségleti ágazatok? E kérdésre válaszul a következő adatok szolgáljanak: A közigazgatásra esik 29% (tavaly 3l%)> a közoktatásra (hozzá számítva a kölcsöntörlesztósek hányadát is) 22°/

0 (tavaly nem egészen 21%) jótékonyságra 7% (tavaly 8%), javításokra és utcavílágitásra 11% (tavaly 10%). Epilog — a l.-patonai gyűléshez. — A lovász;-patonai néppárti gyűlésről oly dolgokat irtak nem csak a budapesti, de a veszprémi néppárti lapok tudósítói is, melyeket kellő értékükre leszállítanunk s azokra a méltó választ megadnunk kell az igazság érdekében még a következőkben : Alapos informalióink szerint, egyes heccplebáuos és káplán urak azok, a kik hírlapi tudósításaikkal tele lármázzák és jajgatják a világot: hogy az általuk tervezett és rendezett lovászpatonaí néppárti gyűlés, egyes kormánypárti kortesek manőverei miatt nem sikerült. Es elnevezik a Lovás/patonáu megjelent szabadelvű és független polgárokat esőcseléknek, bérenceknek s vezéreikét pedig — kik szerintük nem lehettek mások, mint a kerület országos képviselője, a járási tisztviselők, urodalmi tisztek, protestáns papok, tanitók, egyes ügyvédek és állami tisztviselők —: basáknak, szolgai'étkeknek, kostáknak, gatyásoknak, pandúroknak. Tisztelet azoknak, akik nem szolgáltak rá a megrovásra, de azon hecc-plebánosok és káplánoknak, akik olyan hangon iruak hírlapi tudósításokat, azt kell felelnünk, hogy reverendás parasztok. A néppárti, hecoplebáuos és káplán uraknak, ugy látszik, nincs fogalmuk és tudatuk arról, hogy az ugodi választókerület szabadelvű és független polgárait hazafiatlan tüntevas előcsapat ellenében, szép lövéseivel elugrasztván onnan a lovasokat, — majd az egész csatavonala kifejlődött az ellenségnek, ágyuja kevés volt, én ugy számítom, hogy 2 üteg (6—6 ágyúval, az osztrák ütegek 6 ágyúból állottak) ezek közöl is pedig a mi jobbszámyunk és én ellenem tüzelő 4 ágyúból egy párt vagy elhallgattattam, demondirozván, vagy más helyre p. o. középre rendeltetett kelteje; mert később csak 2 ágyúval beszélgettek a mi jobb szárnyunkra. Ez egy igazi hosszantartó ágyuharc volt, az egész hadjárat alatt, ha volt is hosszabban, tartó ütközetünk, de egyes ütegek ily folytonos működésben soha sem voltak ; mert vagy egyik — vagy másik részről némileg szünetelt az erőködés, — a lovas ütegből már két lovat meglőttek — nálam szinte egy lónak hátulsó lábát lőtték el, — — egyszer csak rohamra indul a mellettem álló huszárság, de alig egy pár száz lépésnyi távolságból, a legnagyobb meglepetésemre roppant robajjal vágtatnak vissza, és meg sem állva eddigi állomásuk körül •—• s engemet otthagyva a két ágyúval, neki eresztett s vadult lovaikon a falu alatt s a keleti oldalon egész a falu déli végéig nyargaltak vissza — persze a gabonákban egy vadász zászlóalj lesve várta őket. A mire szétnézünk csatavonalunk felé —• azt vettem észre a megmozdult csapatról, hogy a retirállásra már kiadatott a parancs —nekem tehát, ha retirállásról nem lett volna is szó, az üresen hagyott helyről vagy zárkóznom kellett volna a csatavoualhoz, vagy fedezetet kellett volna kapnom, különben egy rohammal semmivé tettek volna — tehát a legénységet mozdonyra vezényeltem — s a megretirálló huszárok utján a dűlő uton keresztül mentem, de egyik ágyunk egészen fölfordult az árokba, leszállván lovamról 4-ed magammal azt vissza fordítva — a három lóval (egy megsebesült) átrontottam szerentésie semmi áron, semmiféle hatalom

5 és befő-, lyással reá bírni nem lehetett volna. De provokálva lettek az ugodi választókerület szabadelvű polgárai a néppárt elleni tüntetésre, épen azon kihívó merészség által is, hogy Veszprém megyében, épen a főispán gróf hitbizományi uradalma és kegyúri hatalma által részben uralt kerületben, a plébániák kérésekor minden időben nagyon alázatos és hajlongó, most azonban mindenről megfeledkező egyes hecc plébános és káplán urak, épen a főispán gróf urat akarták — ámbár soha sem tudnák — politikailag kellemetlen helyzetbe hozni. Mind ezt láthatta, tudhatta mindenki, csak a hecc-plebános és'káplán urak nem akarták látni és tudni. Ugyanazért tulajdouitsák önmaguknak, ha az orruk hegyére koppantottak és oda kiáltották nekik: hátrább az agarakkal! Egy gyönyörű munkáról. — A veszprémi püspökség római oklevéltára. — A legteljesebb elismerés, sőt a valódi elragadtatás hangján kell megemlékeznünk arról az igazán gyönyörű munkáról, a mely hazánk millenáris évének egyik igaz díszére e napokban látott napvilágot s mely e percben még csak egy pár embernek juthatott kezébe. A munka a veszprémi püspökség oklevéltárit,*. melyből pazarul, drága diszkiadásban jelent meg az első kötet. A hatalmas vállalat báró Bomig Károly veszprémi püspök eléggé meg nem dicsérhető áldozatkészségének köszöni létrejöttét. Hornig Károly báró, e kiváló műveltségű főpap, szebben ós méltóbban alig tehetett volna nagyobb szolgálatot a hazai történetírásnak, mint azzal, hogy e hatalmas műnek, mely egj'enesen a legértékesebb történeti emlékeink közt fog helyet foglalni, kiadását — semmi pénzáldozatokat nem kímélve —- elhatározta. Hornig báró barátját Fraknói Vilmos c. püspököt, a jeles tudóst, a kinek történetírásunk immáron oly sokat köszönhet, kérte fel és bízta meg, hogy Rómában a veszprémi püspökségre vonatkozó okleveleket keresse ki a állítsa össze. Fraknói az általa megteremtett római magyar történeti intézet esésen az uton, és vitézül megretiráltam magam is a falu déli végére már vissza vonult csapatokhoz. Meg kell még itt említenem, hogy a csata után, a mint az ihászi-i határszélben megálltunk, egy tűzmester figyelmeztetett Traub Kálmán ütegparancsnok oldalára, hogy ott nem tiszti kard — hanem furvézer kard van, — mert a csata alatt, a midőn Kmetty arra lovagolt, kereste, hol a paraucsnok, ez pedig hátul a puskaporos kocsik mögött bujkált, magát azzal mentegetvén, hogy csak most ment hátra, - de Kmetty megmondta neki, hogy a tiszti kardot, mig e csorbát helyre nem üti, föl ne merje venni — s csak Titel város falai előtt kaphatta kezébe a tiszti kardot. Megemlítem még, hogy a pinkóci. határszélben történt megállásunkkor vettem észre, hogy egy pár röppentyűnk is vau a kocsiban, — hogy honnét került oda, és azután hova lett, azt nem tudom, de annyi áll, hogy sem ez előtt, sem ez után nem láttam a röppentyűket — hihető, bogy az ellenségtől vették el, és lovas ütegbeli tüzérek próbáltak vele valamit. A hosszas ágyúzás töltényeinket majdnem teljesen fölemésztő, a tartalékunk pedig Pápán állt tisztes távolságban, ágyúink annyira kihevültek, hogy már nem sokáig lehetett volna velők működni, — forró mocskos lé folyt ki belőlük — a mint a hátsó csavarral a cső elejét lefelé hajtották — estenneu szürkületkor Tapolcafőre mentünk, hol kipihentük a fáradalmakat. Hát öcsém amit emlékezetemből megírhattam, ez itt vau. Veszprém, 1889. január 12. Szerető bátyád : Kovács Antal.