Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-06-21

liet, s melynek épeu ezért saját érdekében áll ily hitelszövetkezetet létesíteni. Jelen cikkünk feladata lesz kimutatni, bogy pápai iparosaink ezt a hitelszövetkezetet igen könnyen létesíthe­tik, ha az önsegély elvét nem csak hangoztatni, hanem a gyakorlati életben is keresztül vinni J komoly szándékuk. Az ónálló hitelszövetkezet legfőbb akadá­lyául mult cikkünkben a kezelési költségek nagyságái, a megalakuláskor szükséglendő tö­ke s a bizalom hiáuyát emiitettük fel. Ha ipa­rosaink a hitelszövetkezetet létesíteni akarják, ezek az akadályok náluk alig nevezhetők va­lódi akadályoknak. * A kezelési költségek kétfélék : dologi és személyt kiadások. Iparosaink abban a szeren­csés helyzetben vannak, hogy mind a kétféle kiadásokat a legcsekélyebb összegre redukál­hatják. Dologi kiadások: a lakásbér, fűtés, könyvek s irodai szerek ; a két utóbbi a jelen­téktelelenebb, s az iparosaink által megalko­tandó hitelszövetkezetié pedig csak ez nehe­zülne. Helyisége van az ipartestületnek s a pá­pai betegsegélyző péuziárnak, ellátva lüzmeutes pénzszekrénynyel ; — mi nehézség volna abban, ha ezt a helyiséget használnák a hitelszövetke­zet hivatalos helyiségéül is, mi által ennél je­lentékeny megtakarítás éiettiék el? A személyi kiadások szintén a minimumra volnának redukálhatok, ha iparosaink külön megalakitauák az iparos hitelszövetkezetet. Ugy az ipartestületnek, mint a betegsegélyző pénz­tárnak vaunak alkalmazottjai, a kiket fizetésük javításával alkalmazni lehetne a hitelszövetke­zetnél is hasonló minőségben, s ez állal a sze­mélyi kiadásoknál ismét jelentékeny megtaka­rítás volna elérhető, nem is szólva arról, hogy az alkalmazottak eddigi ténykedésükkel garan­ciát nyújtanak arra, hogy a szövetkezet dolgait is tisztán kezelik. A dolgot pedig, ha az ipar­testuleti szolgát a heti betétek beszedőjéül al­kalmazzák, ugy be lehet osztani, hogy az illető tisztviselők heti munkája csak néhány órával fog emelkedni. A kezelési költségek tehát, ha a hitelszö­vetkezet az itt emiitett módon alakul meg, nem fognak enuek fölvirágzása elé akadályt gör- I ditení. De nem képez számbavehetö akadályt a kezdetben szükséglendő töke hiánya sem. akkor ijednek meg szörnyen, mikor észreveszik, hogy az ő kislányuk is olyan borzasztó fővárosi színben vau. Oly szép, a szivnek és léleknek egyaránt kedves látvány a szebbnél-szebb öltözetű hires budapesti asszonyok, lányok óriási tömkelege, a mint boldogan, bú, gond nélkül hallgatják az udvari ók bókjait, s egy-egy csintalan szójátékon oly édesen tudnak kacagni. S a levegő is, amely itt vau a lev^gőbeu, egészen más. A százféle parfümök vegyülete, melyhez hozzájái ul a finom szivarok füstje, egészen betölti a teret. Oly ne­héz, s mégis oly élvezetes, idegcsiklandó, mely ringatőlag hat a kedélyre s édes álomra ösz­tönzi a mélázót. Leszállt az est. S mintegy látni véljük azt a nehéz, parfümtől, asszonyállattól nehéz leve­gőt, a miut hullámzik a nagy semmiségben s nem tud felszállni. A középen levő katona-ze­nekar rákezdi a legdivatosabb operát s a kedély is a zene hangjaival egyszerre átalakul. Figyel­mét teljesen igénybe veszi az a zene, mely hol erős akkordokban, hol alig hallható andan­téban hullámzik át a végtelennek látszó töme­gen, lassan a ügyelőhöz ér s betölti egész va­lóját. Majd a szökőkút átalakul „fontain himi­neuse"-é s a szinvegyület egész pompájában lök­dösi ki halálaim szájából a vizet, we]y a mint a levegőre ér, egyszerre millió paránynyá ala­kul s a hold sápadt sugaraitól megvilágítva el­kápráztatja a szemet, visszaesik a medencébe, Mig a hitelszövetkezet csak, a kezdet kez­detén van, tehát mig a heti betétekből nem gyűjtött magának akkora tőkét, hogy a hitel­igényeket kielégíthesse, ha nem akarja a köl­csönért hozzá fordulókat elutasítani, idegen tő­kére van szüksége. Pápái iparosaink ismét ab-' bau a szerencsés helyzetben vannak, hogy ide­gen tőkét olcsó kamatra kaphatnak — saját maguktól. Az ipartestületnek, mint értesülünk, vau 6000 írtnál több tőkéje, ezt a hitelszövet­kezet — természetesen felelősség mellett, de hisz a heti betétek föltétlenül fedezetet nyúj­tanak — kölcsön veheti, a mi által kettős cél lesz elérve: a hitelszövetkezet rendelkezik ki­adható tőkével s az ipartestület tőkéjének elő­reláthatólag a jelenleginél magasabb kamato­zást fog nyújtani. A bizalom hiánya végre az, a mi a hitel­szövetkezet létesítését megnehezíti. Ez is leg­kevésbé fog jelentkezni akkor, ha iparosaink önálló hitelszövetkezetet létesítenek. Az igaz­gatóság megalakításakor tekintettel lehet lenni arra, hogy az igazgalóságban lehetőleg minden foglalkozásnemet űző iparos képviselve legyen ; a felügyelő bizottság pedig esetleg a mostani számvizsgálók bevonásával alakítható meg, a kik a könyvelésben és az ellenőrzésben évek hosszú során elég tapasztalatot szerezhettek maguknak. Szólhatnánk még e dologról részletesebben is; de célunk ezúttal nem volt egyéb, mint. ipa­rosainkat fölhívni az önsegélye/és eszméjének megvalósítására, kimutatni, hogy e megvalósítás korántsem jár olyan nehézségekkel, mint az első pillanatra látszhatnék, s igy csak egy kis buz­góság az előkelőbb iparosok részéről — s a hi­telszövetkezet, melynek hatásait nem akarjuk újra rajzolni — rövid idő alatt megala­kulhat, Ugy értesülünk, hogy földműveseink kö­rében is mozgalom indult meg ily hitelszövet­kezet létesítése iránt. Fölösleges mondanunk is, hogy részünkről e mozgalmat a legmelegebben üdvözöljük s csak azt óhajtjuk, hogy vezessen ugy földmiveseinknél, mint iparosainknál az ily irányú mozgalom minél előbb sikerre. Dr. Antal Géza. hogy újra előtörjön s a szinek minden változa­tát felvegye apró cseppjeiben. Ez a legkáprá­zatosabb látván,, van is bámulója elég. Ekkor már a tér is szabadabb, mert az „istenadta" nép ilyenkor eltávozik, hogy est­ebédjét otthon elköltse. Csak a haute voleé ma­rad kiuu, összeverődnek a társaságok, s minden egyes csoportban megkezdődik a jour, a parázs pletyka, Diszkrét hangon suttognak az ismerő­sök egymás közt, nem a legszeretetreméltóbb jelzőkkel illetik a „kedves" vidéki rokonaikat, kik jelenleg szintén ott tartózkodnak az ő nya­kukon. Sétánkat folytatva a kiállítási főúton, csak­hamar eljutunk a történelmi kiállítási csarnok­hoz, Vajda-Hunyad vára hídjához. Egy tekintet köröskörül mindenkit meg­győz arról, hogy a legszebb panoráma tárul fel szemei előtt, a mit elképzelni lehet. A tó körül tündéri fényben uszó pavillonok, vendéglők, s a tó közepén sötéten, mogorván áll Vajda-Hunyad­várának gyönyörű ' imitációja, fákkal környé­kezve, ugy, hogy csak itt-ott tűnik fel egy-egy to­ronynak halvány arcvonala, s a partról inkább sej­teni, mint látni lehet az egész várat. Valami hábo­ritlan, fáktól, bokroktól körülvett helyen szemlélve az emberi kéz által alkotott eme mesteri s fen­séges panorámát, az ember lelke önkénytelenül elkalandozik messze, régmúlt időkbe, a mikor még az a vár, melynek utánzata itt áll megva­lósítva szemei előtt, pezsgő, vidám s boldog élet tauyája volt. Mintegy visszaképzeli maga­Epilog — a Lneger ügyhöz, — I. Leo római pápa mondotta egykoron, hogy Atilla minden diadalát felülmúló legna­gyobb győzelmét akkor aratta, mikor önmagát győzte le, s visszavonult Kóma falai alól. Hasonló győzelmet arattak a vaszari ko­rona érdemes tagjai is, midőn a lapunk mult számában emiitett elhatározásra jutottak a Luegerhez intézett üdvözlő felirat visszavonása tárgyában. Az elkövetett hibát ugyan most már meg nem történtté tenni nem igen lehet, mind­azáltal ha a kerületi papság eme tényével a „sa­pientis est coinilium mutare in melius" bölcs elvét fogadta el, ugy mi sem tartjuk magunkra nézve megalázónak, hogy ez elhatározás előtt meghajtsuk zászlónkat. Ám a puszta elhatározással még e dolog nem lehet elintézve. Lapunkhoz eddigelé semmi­féle értesítés nem érkezett arról, hogy a visz­szavonó iratot a kerületi papság tényleg alá­irta-e vagy nem, s hogy az Luegerhez el is lett-e küldve. Az igazat megvallva, mi nem igen jártunk utána a dolognak, hogy ezt megtudjuk; elvégre is nekünk már teljes volt az elégtéte­lünk akkor, midőn Néger Ágoston apát-espe­res ur paptársaihoz a kérdéses köriratot elkül­dötte; épen a kerületi papságnak érdeke most már az, hogy tisztázza magát teljesen e kérdés­ben, s a közönséget elhatározásának őszintesé­géről meggyőzze. Csak azért az egy ükért is szükséges, hogy a kérdés teljes világosságba helyeztessék, hogy a közönség megtudja, vájjon kik vágyódnak arra a herostratesi dicsőségre, hogy nem a „sa­pientis est cousilium nmtare in melius", hanem az „a mit inunk, megírtuk" dicső elvét követik. Hát szép dolog a következetesség, s Tasch­ler plébános ur mult heti nyilatkozata kétség­telen bizonyítéka az ő vasköveikezetességének ; csakhogy a katholikus egyházi tanok szerint az „a mit iriuuk, megírtuk" szuverén elve a papi hierarchiának sokkal magasabb fokú viselőjé­hez illik, mint egy plébánoshoz. A mi gyarló emlékezőtél!etségünk legalább sehogy sem tud visszaemlékezni arra, hogy az 1871-iki vatikáni zsinat a plébános urak csalatkozhatatlanságát kimondta volna; előttünk ugy rémlik, mintha akkor csak a pápa csalatkozhatatlanságáról lett volna szó. uak azt az ülőt, a lovagokat, s köztük magát a várurat Hunyady Jánost. Majd szemünk tova­siklik a tóra, oly gyönyörű, megkapó látvány a tónak sik, csendes tükre, s csak a távolbau látszott a kis petróleum motoros hajócskák víg himbálózása a viz tükién, a tetején levő villany­lámpácskák mindmegannyi viliilángoknak tűn­nek fel. a miut majd itt, majd ott tűnnek fel. Hallani lehet a fák lomjai között végig futó esti hűvös szellőt, a mint megrezgeti a fák leveleit, s ezek suttogva, zizegve reszketnek meg tőle. Majd végigfut a tó sima tükrén s apró hullámokat verve oszlik el. Néha a hold is elöbuvik rpjtekéből, s a fák lombjain erőszak­kal utat törve magának, ráveti a tóra sárga su­garait s bevilágítja rejtelmesen a tájat, Majd a távolból hallani lehet valami zson­gást, mely néha morajjá változik, a látogatók és a vendégek lármája ez, a mint hangosan csevegve, kacagva diskurálnak gond nélkül. E közben a cigányzene egy-egy erősebb üteme hallatszik a csendes szemlélő helyére, mely néha oly édes-bús, néha pedig vidám, paj­kos lármába csap át s egy-egy erősebb hang át­fut a téren s a tó csendes vizét megzavarva, mint valami édes álom cseng az ember fülébe. Éjfél felé jár az idő, a zene elhallgat, csendesebb lesz a környék, a villamos lámpákat eloltogatják és mi édes' s mégis fájó sóhajjal szi­vünkben távozunk, hogy ez a gyönyörű éjjeli pano­ráma mintegy varázsütésre eltűnik szemeink elöl. Viszontlátásra! Poliány Zoltán.

Next

/
Thumbnails
Contents