Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-06-21

Avagy talán a plébános ur muH heti nyilatkozatát gradus ad Pornassumnak tekinti, s már előre „pápa"-i erényekkel tetszeleg önmagának ?. Hisszük és reméljük, hogy ebben nem lesznek követői, s eféle aspirációval egymagában elszigetelten fog maradni. ((/.) A Magyar Nemzet Története. Szerkeszti Szilágyi Sándor, Kiadja az Athenaeum. I—

III. kötet. Ha akadémia volnék : megkoszorúznám; ba kultuszminiszter volnék: lelkes szavakban bivnám fel rá a közfigyelmet, ha gazdag ember volnék: megvennék belőle néhány száz példányt és szétosztanám az arra érdemes, jóravaló szegények közt; lévén azonban csak poéta: nem tehetek egyebet, mint ódát zengek róla prózában. Azt. Mert ez a vállalat jóval több, mint egy könyvkiadó társaság üzleti gondolata, — ez egy ideális eszme testté formálása, egy nemes, nagy és szép cselekedet, méltó ahhoz az alkalomhoz, a mely szülte, az ezredév ünuepléséhez. Jó és balszerencse közt megértettük ezt a nagy évfordulót s most ünnepre készülünk. Ennek az ünnepnek meglesz a maga hivatalos része ; ezt az állam csinálja; lesznek kockázatai, nyeresége, vesztesége: ez a kereskedő s vállalkozó világ dolga, de lesznek megható momentumai is s ezekben fog igazában megnyilatkozni a nemzet egyénisége, komoly és mély kedélye. Megbocsáthatatlan hibának tartom, hogy a Vágó-féle díszmenet pompás tervét elejtették. Eier év hatalmas története hullámzott és hömpölygött végig előttünk, megjelenítve nagyszerű képekben, Jélekfelemelő látványosságban. Magával ragadta volna az idegen szemlélőt s jobban megmagyarázta volna multunkat, mint bármely történelmi kiállítás, — nekünk

; magyaroknak pedig minden egyébbel fölérő dicsőség ragyogása lett volna, lelkünk minden idejét besugárzó valóság, nemzedékekre kiható nagy jótétemény. Vége van. Kimarad az ünnepi programmból. Mi pótolhatja ? Ha valami: ugy az Atheuaeum roppant vállalata, mely szintén nem egyéb, mint e diadalmas, magát minden viszontagságokon keresztül küzdő mult megrögzítése. Nagyiudományu irók, kik egyúttal lelkes hazafiak is, állottak össze, hogy egy nagy arányú n a történetírás ujabb követelményeinek mindenben megfelelő munkában beszámoljanak nemzetünk ezer éves múltjáról s az uj ezer év küszöbén álló nem zedéknek bölcs okulásul elmondva, elbeszélve mindent, hitetadjanak, utat mutassanak a jövő felé. Eddigelé három vaskos kötet jelent meg a tiz kötetre tervezett vállalatbó

1

. Imponáló, hatalmas kötetre melyek már külső kiállításukkal is magukra vonják a ügyeimet s méltán bámulatot keltenek. Mintha mindegyik kötet egyegy századot akarna megjelölni a halhatatlan idők folyamában, mintha mindegyik egy-egy nagy korszak határköve volna, tömör emlékoszlopként sorakoznak egymás mellé. Nem lehet az kis nemzet, a melyiknek ilyen nagy története vau. Tervezői jól teszik, hogy ily széles alapokon akarják felépíteni multunk dicső és tanulságos eszményeinek e monumentális épületét, legyen ez csakugyan pantheonja a nemzeti nagyságnak, tanúsága régi dicsőségünknek, temploma hazaszeretetünknek, s uj erök, uj élet kútforrása. Örül a lelkem, mikor magam előtt látom ezt a biztos terv szerint megindult, nagy munkát, mely különben is régi mulasztásokat van hivatva kipótolni és aktuálisabb időben nem jelenhetett volna meg, mint most. Ez a lelkes könyv lelkesít engem is s megjelenése igazi ünnepem nekem, a ki csak egyért tudok igazán rajongani: a kultúráért, azokért a tényezőkért, melyek az embert továbbsegittik szellemi fejlődése nagy utjáu. Üdv ezeknek a derék tudósoknak, kik ősz bajjal és fiatal lélekkel ily dicső munkára vállalkoztak s nem üres szóval, gyarló hűhóval, de egy eléggé nem magasztalható, fényes tettet járulnak ünnepünkhöz, hogy ez igazi ünneppé lehessen s élő, termékenyítő eszmékben, jellemző és ragyogó képekben örökítik meg a hazát a haza számára. Legyen áldás a munkájukon ! Endrödt Sándor. TOLLHEGYGYEL. Krónika. Kétszáz diák, nem daliák Bár, nipg se mind kicsinyke, Meg öt tanár, no és Vikár Csoportba mentek Pestre. Hát jó is, ha az ifjuság Meglátja mit haladtunk, Hogy mire voltunk képesek, Ha tenni is akartunk. Csak aztán jót tanuljon ott, Mi jó, csak azt tekiutse : Szép

; hogy ha tud, de baj ha vész Ifjú erénye, kincse. S ma századvégi szellem él, Ma ifjan már akarjuk Megtudni, mit hajdan alig Tudott az apjuk-auyjuk. Ma már hetet nem hétfő kezd, Ma pihenés a kezdet, Előbb munkára pihenél, — Ma muukád ezzel kezded. S igy mondhatjuk, diákoké A hét, mióta kezdtük, Mert vasárnap csapkodtak a Tornán a markok, kesztyűk. Hát szó, mi szó, szép diadal, Mit ifjaiuk arattak, Csodás, szint' mi jó táplálék A konviktusi abrak. Mi jó ei'ő, mi duzzadó Ikrák, karok meg mellek, Osak büszke lehet az a hely, Hol ily fiuk teremnek. S a torna! no az nagyszerű, Hisz nem hiába, Pesten Érmet szerezt-k többeu is, Sőt aranyat is ketten. Mit Grűnhnt kávés annyiszor Megígért sok plakátou : Megjött a banda, bár bizony, Elég borsoska áron. Die Banda kommt, die Banda kommt, Beszéltük és siettünk, S elültünk ott úgy éjfélig S egy virslit is megettünk. Persze, hát vegyes társaság. — Ur-, lókupec-cigánnyal : S a theologus, — mily blamázs! A dohánygyári láunyal. Egy jól értesült ur ugyan Olyasmiről beszélt ma, Hogy lassan Összefértek és , . . Igy rendben van a széna. Oedipus. Megyénknek gyásza van. ( Közéletünk egyik legrégibb, érdemekben megőszült jeles bajnoka Kenessey Károly megyei tiszti főügyés* folyó hó 18-án jobb létre szenderült. t Eletének java részét a megye szolgálatában töltötte; s 30 éven át tartó kivatabiskodása alatt mindenkor a pontos és buzgó hivaUluuknak volt mintaképe. A közügyek iránt való odaadó érdeklődése és soha nem lankadó buzgalma mindenkinek tiszteletét és szeretetét biztosította a jó „Károly bácsi"-nak. Igazi typusa volt a regi jó táblabiráknak, s joviális kedélyessége még legkomolyabb hivatalos dolgaiban sem hagyta őt el. Ügy buzgalmát csak páratlan egyszerűsége, nemes puritán jelleme multa felül, s népszerűségét mi sem bizonyíthatja legjobbau, mint az a körülmény, hogy 1867-óta, a mióta vármegyénket szolgálja, minden tisztújításon egyhangúlag lett megválasztva. Politikai kérdésekben nem exponálta magát soha sem, de a tiszta és hamisítatlan szabadéi vüség igaz híve és tántoríthatatlan harcosa volt mindenkor. Még nincs egy éve sem, hogy a közügyekért való buzgó munkálkodása a legfelsőbb helyről is méltán kiérdemelt elismerésben részesült; s a vármegyei közigazgatás terén szerzett kiváló érdemeiért 0 Felsége a király kir. tanácsossá nevezte ki. — A mint e kitüntetése alkalmából az egész megye őszinte örömmel üunepelte veterán tisztviselőjét, ugy most is általános részvét fogadja halálának váratlan hirét. A család a következő gyászjelentéstadta ki. Alulírottak az összes rokonság nevében is mély fájdalommal tudatják, hogy felejthetetlen jó atyjuk, apósuk, uagyatyjuk, illetve testvérje és rokonuk Kenései Kenessey Károly királyi tanácsos, Veszprémvármegye- főügyésze munkás életének 73-ik, tisztviselőségének 30-ik évében, folyó hó 18 án d. u. 3 órakor hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogultnak hült tetemei f. hó 21-én d a. 5 órakor fognak az ev. ref. egyház szertartásai szerint az alsóvárosi sírkertben örök nyugalomra tétetni. Veszprém, 1896. június 18-án. Mindnyájunk áldása és kegjelete kiséri emlékezetét. Az elhunytnak testvérje : Kenessey Adolf; vejei: Galamb István, Gál Lajos gyermekei: Kenessey Jozefa Gál Lajosné, Kenessey Kornélia Galamb Istvánné, Kenessey Aladár, Dr. Kenessey Károly ; unukái : ifj. Gál Lajos, Gál Ilonka, Galamb Irén, ifj, Galamb István. Veszprómvármegye tisztikara is küldött szét gyászjelentést. IRODALOM. Kis Ernő: A dunántúli eu. ref. egyházkerület pápai főiskolájának története. Ebben a negyedfél száz oldalos vaskos kötetben sokkal többet találunk, mint a mennyit ez a szerény s keveset mondó cim következtetni engedne. Nem pusztán egy iskolának egyszerit statisztikus történetét találjuk o munkában, hanem nemzetünk kulturális életében oly nagy szerepet já'szó, közel négy évszázados intézmény érdekes, söt mondhatni viszontagságos életét. Egy darab kultúra, mely az utolsó négyszázad kultúrájának épen nem jelentéktelen része volt. A kik e mű szerzőjét miofc tan férfiút ismerik, a kik tudják, hogy mily nemes szeretettel ós lelkesedéssel csüng Kis Ernő városunk történetén, melynek felkutatására sok év bosszú és fáradságos munkáját szentelte, azok könnyen méltányolhatják a munkának jeles tulajdonságait, azt a gondos és a legaprólókosabb részletekre is kiterjeszkedő figyelmességet és körültekintést, melylyel iskolánk történetének hü képét tárta elénk. Méltóbban és szebben alig ünnepelhette volna főiskolánk a milleniuinot, mint e mű kiadása által: ezzel tartozott önmagának, de a magyar kultúrának is, melyből ez az iskola kétségtelenül pars magna fűit. Iskolánknak minden barátja, de'mindenki, ki .hazai közoktatásügyünk régi múltja iránt érdeklődik, élvezettel olvashatja el e könyvet. («. ,<?.)