Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895

1895-12-29

a regáléitól szép pénzhez jutott, de asérl I kezdeményezőnek esze agában sem \olt NI g csak egy közöcskát is tw$rhdtp) Beférő | elnevezni. Kz I tén\állás, a melyhez még csak azt kell hozzátennünk, bogy legilletékesebb helyről fel vagy mik hatalmazva azon nyilatkozat közzétételére, a melyet vármegyénk főispánja es városunk első polgára, gróf Ksterházy .Móric val. bet tit. tan. 0 Kxcellentiája teli rárosuiikiiak néhány előkelő polgára előtl és mely igy hangzik : „A kezdeményezést tapintatlannak és szerencsétlennek tartom — mondta Esterházy gróf 11 Excellentiája — mert nekem már állásomból is kifolyólag teljes tudomásain van arról, hogy a kezdoményezó által megirt indokok nem felelnek mog a valóságnak, nem igazak. Annyira nom igazak, liogy bizonyára maga az, a kire ez indokok émelygősen roáf'ogatnak, tiltakoznék a tényeknek e lordovilágitásba helyezése ollen. Ks szorencsétlen a kezdeményezőnek indítványa, mert az a legnagyobb mértékben sórtó azok ellen, a kik nek igazán ós valóban nagy érdemeik vannak városunk fejlődése körül. Az igazidgos megítélésnek teszek eleget ón akkor, a mikor úgyis mint lóispán, úgyis mint városunk polgára az indítvány süss nyilatkozom és ellene szavazok. Az a kezdeményező pedig, a ki ilyen fontos és kényes kérdésekben magára meri vállalni minden kolló intormatio nélkül a városnak irányítását ós vezetését, annak legyen akkor is alkalma ós tehetsége a városon segíteni és érdekeit elóremozditani, a mikor a város — miként eddig is. ugy talán a jövóben is — hozzám fordul, a kit pedig a kezdoményezó a díszpolgári candidatiónál még csak érdemesnek som tartott megkérdezni." .Mindehhez — azt hisszük — uem kell C'tinmentár. mert Mindenekből »'sak az Imiik ki, hogymáskor az a kezdeményező, ki tiszteletreméltó férfiak aláírását ily célra kikéri, nagyobb körültekintéssel járjon el és kitűnik az \ is, hogy még is csak az az eljárás a leghelyesebb, a melyet eddig követett városunk és no iy abban áll, hogy ilyen fontos és kényes kérdéseket nem szabad készületlenül, es tendentiésusán kecdeinényezni, hanem csak ugy, hogy azt a közlelkesedés, egyetértés és a városunknak mindnyájunk előtt szentnek tartott közérdeke hozza létre. Bankett Gyurátz püspök tiszteletére. — Pápa, l*:

1

;). december >•>. — Hogy Pápáa minő közszeretetben, becsülésben ós tiszteletben áll Gyurátz Ferenc, a dunántúli ág. evang. egyházkerület uj püspöke és a helybeli ág. evang. egyház lelkésze: méltóbban alig is bizonyíthatták volna be városunk polgárai, mint ezen este, a mikor a püspök tiszteletére egy fényes bankettet rendeztek, a melyen vallásfelekezet! különbség nélkül a város szine-java megjelent, hogy e

Z által is lerójja llyurátz Ferenc iránt érzett mély tiszteletét és ragaszkodását. Tudósításunk a bankettről a következő: Több, mint 130-an vettek részt a társasvacsorán, moly 8 óra után kezdődött. Hatalmas éljenzés és a zenekar ..Rákóczy' hangjai fogadták a megérkező püspököt, a ki a társaságot szívélyesen üdvözölve, az asztalion elfoglalt* helyét; tőle jobbra ültek OszM Dániel polgármester, Mikorinyi Ödön táblabíró, Lazányi Béla, Webet Rezső, dalaaili .lózsef, Székely István, l'uzilae <íyula; a püspöktől balra pedig dr. Fenyvesem Kereuc, Stit József, Kit tíábor, Hanauer Héla, Barthalót István, Vtgh István, dr. Antal Géza, Haas Károly, stb. Az első felköszöntőt Ossoltt Dániel polgármester a városi hatóság nevében mondta az ünnepeltre, mire Fenyeemy Ferenc emelt poharat, s a férfi jellem defiuitiójából indult ki, mely az elfoglalt társadalmi fokozatok mindegyikén egyformán nyilvánul A jellem logikai egységre való törekvés minden magatartásukban, minden gondolatunkban, cselekvésünkben, érzésünkben és ennek csak egy kritériuma vau: a kötelstseg tudás. .Majd (iyurátzot jel le mai, a ki papja egyházának, papja a társa! daliái és családi erényeknek, papja a közjónak és felebaráti szeretetnek. 0 neki is lógják moal magas pozitiój íban mondani, a mit Fülöp mon dott. SÍndor fiának: ..Keress magadnak más királyságot, mert tehetségeidnek kicsiny már Macedónia.

u öt is elfogják akarni tőlünk Ofé bitani és gazdagabb, nagyobb eklézsiára hívni, de jegyezze in-g, hogy Socrate* sohasem hagyta el az ö Athéuéját: Kant, a bölcs, soha sem az ö kis Königsbergét. A nagy tudósok, a nagy költök mind rajongással emlékeznek vissza, a legdicsöbb Paruassuson is az ö régi kedves lakhelyükre. Stnith Adám, a nagy nemzetgazdász, a „Nemzetek vagyonosodása"' müvében az ö Ki ve megyéje szerény tengerpartjára gondol és világot hódító tanaihoz az ö kis lakóhelyéből szedi a felvilágosító példákat. Shakospearnek pedig örökragyogásu drámát minden tájleírásá/'au az ö Warwiek megyéjének ós városának tájképe rajzolódik le minden szavában. Hiába hívnák el (íyurátzot gazdagabb, előkelőbb helyre, nincs széles e hazában hely, ahol öt jobban becsülnék, tisztelnék ós szeretnék, mint itt nálunk Pápán. (Lelkes éljenzés.) (Jyurátzra emeli poharát, mire zugó éljenzés hangzott fel, úgy, hogy tiyurátznak, a ki szólásra f ''emelkedett, várnia kellett, mig a szívből eredt lelkes ováció lecsendesült. Gyurátz püspök a következő beszédet mondotta : Nagyérdemű közönség! A mijeién bankettünknek személyi oldalát illeti, annak egész őszintén szólva pártolója nem voltam azon egyszerű igazság alapján, hogy nagyon is éreztem, miszerint arra én, mint kitüntetésre, rá nem szolgáltam. Hanem mint egyik másik barátom megjegyezte: „Kdes barátom, mi ezt tőled nem kérdeztük; az egy adó, az adó pedig oly természetű tartozás, hogy ott csak az a kérdés, hogy jókedvvel viszi-e meg az ember, vagy zúgolódva." (Derültség) Na, már, ha egyszer meg kell ennek lenn', akkor ezt kedvvé! teszi az ember. Meghozom szivemben örömmel ezt az adót azért, igen tisztelt társaság, mert alkalmam uyilik arra, hogy szeretett polgártársaimmal egy bizalmas nyili órában találkozhassam és a barátság poharát összeüthessem. Igen tisztelt társaság I Káin nézve még pozgatott. melyet még a nagyapjától örökölt, a ki laiatén oly buzgó istenfélő csizmadiamester volt, mint most ö, mert a mesterség is a családban a asei -zámokkal együtt örökséget képezett. A Miska inas nem sok idő múlva visszajött, kézen vezetve a két gyermeket, kik rögtön szülőik elé siettek s a kis Jancsi testvérkéje nevében is egy kis karácsonyi veiset mondott el. A szülök szemeiben örömkönnyek csillogtak. Ki tanított meg erre téged, gyermekem í kérdezte lelkesült örömmel a mesterné. — A Miska. Igen szeretjük ám öt anyám — felelt a kis Jancsi. — Ter' Igazán? — szólt a mesterné Miska felé fordulva, ki lesütötte szemeit. — Kzzel köszöntöttem meg én is, mesterné asszonyom, a szülőimet, kik már a temetőben nyugosznak. A tanítóin tanított rája. — Jól van édes fiam, — szólt a mesterné, — én leszek ezután a te anyád. — S ezzel férjével, János mesterrel együtt megcsókolta a Miska inast, kinek szive e percben ac örömtől ugy dobogott, mint még soha. Most az ajándékok kiosztására került a sor. — Nézzétek, Jancsi ós Iluska, ezeket az ajándékokat a kis Jézus hozta, ki a jó gyermekekről mindig megemlékezik. Ezután még jobbak legyetek. S a mesterné asszony átadta nekik a szilva ördögöket, a kalácsot, diót meg a két kis könyvet. Egyseerü ajándékok voltak; többre nem került, a gyermekek mégis oly boldogok voltak, mintha a világot kapták volna. Mily sokáig elbabrálták, elnézegették a szilva ördögöket, beleharaptak a testükbe, mondva: — Ugy-e ördög, ez fáj neked! V Miért vagy ilyen fekete ! A Miska gyerek is kapott annyi kalácsot, hogy még egyhét múlva is volt belőle, azért, mert csiuján ette, hogy hamar el ne fogyjon. A kis lluskát a Miska inas az ölébe vette ós simogatta szőke fürtéit. Sugdosott a fülébe, sok minden bohóságot, — mígnem a kis leány elszenderült a szilva ördöggel a kezecskéiben. Miska a kis leányt lefektette az ágyra. — Aludjál kis virágszál, itt csendesen — szólt s az ördögöt a többi ajándékokkal az asztalra tette, hogy mikor reggel a gyermek fölébred, azokra essék tekintete s örülhessen nekik újra. A hat-zál kis gyertya is elaludt már, — hasonlókép a Jancsika is az anyja ölében, l >t is lefektették, Iluska mellé. Miska inas is nyugodalmas jó éjszakát kivánt s átment a műhelybe lefeküdni. János mester és a felesége még fennmaradtak és beszélgettek. Egyszer a mesterné aszszouy az ablakhoz megy, melynek gyolcs függönyén szokatlan lény szülődött át. Félrehúzta a függönyt. Átellenben lakott egy gazdag bankár, kinek családja szintén a karácsony estéjét ünnepelte, csakhogy más külső fényi yel, mint János mester családja. f»k gazdagabbak, mérhetetlenül gazgagabbak voltak. Ott is két gyermek volt, egy fiu ós egy leány, egykorúak János mester Jaucsikájával és Iluskájaval. A bankár lakásának egyik utcai ablakáuál volt felállítva a fényes nagy karácsonyfa, tele ujjnyi vastag gyertyákkal s a szebbnél szbli, drágábbuál-drágább ajándékok tényében szinte megkétszereződtek a gyertyalángok, sa nagy, világos ablakon keresztül látni lehetett a nagy uri társaságot, mely a karácsonyfát körülállta. — Mily boldogok ök, a gazdagok. A kinek pénze vau, mindene vau! — sóhajtott fel egy percre elborult kedélylyel a mesterné. — Nem ugy van, édes feleségem. Ha nagyobb is a fény, a pompa ott, a szivük nem lehetgazdagabba miénknél, teleié János mester. — A gazdagok szive sem üres, — folytatá a mesterné, — az is tele van boldogsággal. A mi gyermekeink öröme, boldogsága mégsem olyan, mint azé a két, gazdag gyermeké. János mester gondvósett homlokáról eltüut az öröm derűje. Fölkelt székéről s az almártom hoz ment; levette a kalamárist és a lúdtollat s elóbbe vette a régi zsoltárkönyet, melyből az elébb olvasgatott. Felnyitotta a tábláját, s hova már három generációnak a születési ideje volt bejegyezve. Még volt annyi bely, hogy az ö Jancsikája és Iluskája neve alá odaírhatta reszkető kezével ezt a három szót: „Melyik lest boldogabb?!" . . . E kérdés az ö és a gazdag szomszéd gyermekeire vonatkozott.