Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895

1895-12-29

a regáléitól szép pénzhez jutott, de asérl I kezdeményezőnek esze agában sem \olt NI g csak egy közöcskát is tw$rhdtp) Beférő | el­nevezni. Kz I tén\állás, a melyhez még csak azt kell hozzátennünk, bogy legilletékesebb hely­ről fel vagy mik hatalmazva azon nyilatkozat közzétételére, a melyet vármegyénk főispánja es városunk első polgára, gróf Ksterházy .Mó­ric val. bet tit. tan. 0 Kxcellentiája teli rá­rosuiikiiak néhány előkelő polgára előtl és mely igy hangzik : „A kezdeményezést tapintatlan­nak és szerencsétlennek tartom — mondta Esterházy gróf 11 Excellen­tiája — mert nekem már állásomból is kifolyólag teljes tudomásain van arról, hogy a kezdoményezó által megirt indokok nem felelnek mog a valóságnak, nem igazak. Annyira nom igazak, liogy bizonyára maga az, a kire ez indokok émelygősen roáf'o­gatnak, tiltakoznék a tényeknek e lordovilágitásba helyezése ollen. Ks szorencsétlen a kezdeményezőnek indítványa, mert az a legnagyobb mértékben sórtó azok ellen, a kik nek igazán ós valóban nagy érde­meik vannak városunk fejlődése kö­rül. Az igazidgos megítélésnek teszek eleget ón akkor, a mikor úgyis mint lóispán, úgyis mint városunk polgára az indítvány süss nyilatkozom és ellene szavazok. Az a kezdeményező pedig, a ki ilyen fontos és kényes kérdésekben magára meri vállalni minden kolló intormatio nélkül a városnak irá­nyítását ós vezetését, annak legyen akkor is alkalma ós tehetsége a vá­roson segíteni és érdekeit elóremoz­ditani, a mikor a város — miként eddig is. ugy talán a jövóben is — hozzám fordul, a kit pedig a kezdo­ményezó a díszpolgári candidatiónál még csak érdemesnek som tartott megkérdezni." .Mindehhez — azt hisszük — uem kell C'tinmentár. mert Mindenekből »'sak az Imiik ki, hogymáskor az a kezdeményező, ki tiszte­letreméltó férfiak aláírását ily célra kikéri, na­gyobb körültekintéssel járjon el és kitűnik az \ is, hogy még is csak az az eljárás a leghelyesebb, a melyet eddig követett városunk és no iy abban áll, hogy ilyen fontos és kényes kérdéseket nem szabad készületlenül, es tendentiésusán kecde­inényezni, hanem csak ugy, hogy azt a köz­lelkesedés, egyetértés és a városunknak mind­nyájunk előtt szentnek tartott közérdeke hozza létre. Bankett Gyurátz püspök tiszteletére. — Pápa, l*: 1 ;). december >•>. — Hogy Pápáa minő közszeretetben, becsü­lésben ós tiszteletben áll Gyurátz Ferenc, a dunántúli ág. evang. egyházkerület uj püspöke és a helybeli ág. evang. egyház lelkésze: mél­tóbban alig is bizonyíthatták volna be váro­sunk polgárai, mint ezen este, a mikor a püspök tiszteletére egy fényes bankettet ren­deztek, a melyen vallásfelekezet! különbség nélkül a város szine-java megjelent, hogy e Z által is lerójja llyurátz Ferenc iránt érzett mély tiszteletét és ragaszkodását. Tudósításunk a bankettről a következő: Több, mint 130-an vettek részt a társas­vacsorán, moly 8 óra után kezdődött. Hatalmas éljenzés és a zenekar ..Rákóczy' hangjai fo­gadták a megérkező püspököt, a ki a társasá­got szívélyesen üdvözölve, az asztalion elfog­lalt* helyét; tőle jobbra ültek OszM Dániel polgármester, Mikorinyi Ödön táblabíró, Lazányi Béla, Webet Rezső, dalaaili .lózsef, Székely Ist­ván, l'uzilae <íyula; a püspöktől balra pedig dr. Fenyvesem Kereuc, Stit József, Kit tíábor, Ha­nauer Héla, Barthalót István, Vtgh István, dr. Antal Géza, Haas Károly, stb. Az első felköszöntőt Ossoltt Dániel polgár­mester a városi hatóság nevében mondta az ünnepeltre, mire Fenyeemy Ferenc emelt poha­rat, s a férfi jellem defiuitiójából indult ki, mely az elfoglalt társadalmi fokozatok mind­egyikén egyformán nyilvánul A jellem logi­kai egységre való törekvés minden magatartá­sukban, minden gondolatunkban, cselekvésünk­ben, érzésünkben és ennek csak egy kritériuma vau: a kötelstseg tudás. .Majd (iyurátzot jel le mai, a ki papja egyházának, papja a társa­! daliái és családi erényeknek, papja a közjónak és felebaráti szeretetnek. 0 neki is lógják moal magas pozitiój íban mondani, a mit Fülöp mon dott. SÍndor fiának: ..Keress magadnak más királyságot, mert tehetségeidnek kicsiny már Macedónia. u öt is elfogják akarni tőlünk Ofé bitani és gazdagabb, nagyobb eklézsiára hívni, de jegyezze in-g, hogy Socrate* sohasem hagyta el az ö Athéuéját: Kant, a bölcs, soha sem az ö kis Königsbergét. A nagy tudósok, a nagy költök mind rajongással emlékeznek vissza, a legdicsöbb Paruassuson is az ö régi kedves lakhelyükre. Stnith Adám, a nagy nemzetgaz­dász, a „Nemzetek vagyonosodása"' müvében az ö Ki ve megyéje szerény tengerpartjára gondol és világot hódító tanaihoz az ö kis la­kóhelyéből szedi a felvilágosító példákat. Sha­kospearnek pedig örökragyogásu drámát minden tájleírásá/'au az ö Warwiek megyéjének ós vá­rosának tájképe rajzolódik le minden szavában. Hiába hívnák el (íyurátzot gazdagabb, előke­lőbb helyre, nincs széles e hazában hely, ahol öt jobban becsülnék, tisztelnék ós szeretnék, mint itt nálunk Pápán. (Lelkes éljenzés.) (Jyu­rátzra emeli poharát, mire zugó éljenzés hang­zott fel, úgy, hogy tiyurátznak, a ki szólásra f ''emelkedett, várnia kellett, mig a szívből eredt lelkes ováció lecsendesült. Gyurátz püspök a következő beszédet mondotta : Nagyérdemű közönség! A mijeién bankettünknek személyi oldalát illeti, annak egész őszintén szólva pártolója nem voltam azon egyszerű igazság alapján, hogy nagyon is éreztem, miszerint arra én, mint kitüntetésre, rá nem szolgáltam. Hanem mint egyik másik barátom megjegyezte: „Kdes barátom, mi ezt tőled nem kérdeztük; az egy adó, az adó pedig oly természetű tartozás, hogy ott csak az a kérdés, hogy jókedvvel viszi-e meg az ember, vagy zúgolódva." (Derültség) Na, már, ha egyszer meg kell ennek lenn', akkor ezt kedvvé! teszi az ember. Meghozom szivemben örömmel ezt az adót azért, igen tisztelt társaság, mert alkalmam uyilik arra, hogy szeretett polgártársaimmal egy bizalmas nyili órában találkozhassam és a barátság poharát összeüthessem. Igen tisztelt társaság I Káin nézve még pozgatott. melyet még a nagyapjától örökölt, a ki laiatén oly buzgó istenfélő csizmadia­mester volt, mint most ö, mert a mesterség is a családban a asei -zámokkal együtt örökséget képezett. A Miska inas nem sok idő múlva visszajött, kézen vezetve a két gyermeket, kik rögtön szü­lőik elé siettek s a kis Jancsi testvérkéje ne­vében is egy kis karácsonyi veiset mondott el. A szülök szemeiben örömkönnyek csil­logtak. Ki tanított meg erre téged, gyermekem í kérdezte lelkesült örömmel a mesterné. — A Miska. Igen szeretjük ám öt anyám — felelt a kis Jancsi. — Ter' Igazán? — szólt a mesterné Miska felé fordulva, ki lesütötte szemeit. — Kzzel köszöntöttem meg én is, mes­terné asszonyom, a szülőimet, kik már a teme­tőben nyugosznak. A tanítóin tanított rája. — Jól van édes fiam, — szólt a mesterné, — én leszek ezután a te anyád. — S ezzel férjé­vel, János mesterrel együtt megcsókolta a Miska inast, kinek szive e percben ac örömtől ugy dobogott, mint még soha. Most az ajándékok kiosztására került a sor. — Nézzétek, Jancsi ós Iluska, ezeket az ajándékokat a kis Jézus hozta, ki a jó gyer­mekekről mindig megemlékezik. Ezután még jobbak legyetek. S a mesterné asszony átadta nekik a szilva ördögöket, a kalácsot, diót meg a két kis könyvet. Egyseerü ajándékok voltak; többre nem került, a gyermekek mégis oly boldogok vol­tak, mintha a világot kapták volna. Mily so­káig elbabrálták, elnézegették a szilva ördö­göket, beleharaptak a testükbe, mondva: — Ugy-e ördög, ez fáj neked! V Miért vagy ilyen fekete ! A Miska gyerek is kapott annyi kalá­csot, hogy még egyhét múlva is volt belőle, azért, mert csiuján ette, hogy hamar el ne fogyjon. A kis lluskát a Miska inas az ölébe vette ós simogatta szőke fürtéit. Sugdosott a fülébe, sok minden bohóságot, — mígnem a kis le­ány elszenderült a szilva ördöggel a kezecs­kéiben. Miska a kis leányt lefektette az ágyra. — Aludjál kis virágszál, itt csendesen — szólt s az ördögöt a többi ajándékokkal az asztalra tette, hogy mikor reggel a gyermek fölébred, azokra essék tekintete s örülhessen nekik újra. A hat-zál kis gyertya is elaludt már, — hasonlókép a Jancsika is az anyja ölében, l >t is lefektették, Iluska mellé. Miska inas is nyugodalmas jó éjszakát kivánt s átment a műhelybe lefeküdni. János mester és a felesége még fennmarad­tak és beszélgettek. Egyszer a mesterné asz­szouy az ablakhoz megy, melynek gyolcs füg­gönyén szokatlan lény szülődött át. Félrehúzta a függönyt. Átellenben lakott egy gazdag bankár, ki­nek családja szintén a karácsony estéjét ünne­pelte, csakhogy más külső fényi yel, mint Já­nos mester családja. f»k gazdagabbak, mérhe­tetlenül gazgagabbak voltak. Ott is két gyer­mek volt, egy fiu ós egy leány, egykorúak János mester Jaucsikájával és Iluskájaval. A bankár lakásának egyik utcai ablaká­uál volt felállítva a fényes nagy karácsonyfa, tele ujjnyi vastag gyertyákkal s a szebbnél szbli, drágábbuál-drágább ajándékok tényében szinte megkétszereződtek a gyertyalángok, sa nagy, világos ablakon keresztül látni lehetett a nagy uri társaságot, mely a karácsonyfát körülállta. — Mily boldogok ök, a gazdagok. A ki­nek pénze vau, mindene vau! — sóhajtott fel egy percre elborult kedélylyel a mesterné. — Nem ugy van, édes feleségem. Ha na­gyobb is a fény, a pompa ott, a szivük nem le­hetgazdagabba miénknél, teleié János mester. — A gazdagok szive sem üres, — folytatá a mesterné, — az is tele van boldogsággal. A mi gyermekeink öröme, boldogsága mégsem olyan, mint azé a két, gazdag gyermeké. János mester gondvósett homlokáról eltüut az öröm derűje. Fölkelt székéről s az almá­rtom hoz ment; levette a kalamárist és a lúdtollat s elóbbe vette a régi zsoltárkönyet, melyből az elébb olvasgatott. Felnyitotta a tábláját, s hova már három generációnak a születési ideje volt bejegyezve. Még volt annyi bely, hogy az ö Jancsikája és Iluskája neve alá odaírhatta reszkető kezével ezt a három szót: „Melyik lest boldogabb?!" . . . E kérdés az ö és a gazdag szomszéd gyermekeire vonatkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents