Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-10-06
Azt mindnyájan tudjuk, hogy a tanitóképz<» mellett elemi gyakorló iskola is vau mindig Ez a gyakorló iskola — bármilyen jók is felekezeti népiskoláink — mégis talán lehetne az iutelligentia elemi iskolája. \'o ha uda kiépítik: ugyan ki küldi ki oda 6—7 vagy akár 10 — 11 éves gyermekét I Valóitan kevesen. .Mert az arra vezető ut a vasúti állomás, a katonai gyakorló tér, a dohánygyári munkások,' stb. nr'att a legnagyobb forgalmii, sőt a vonalok érkezése, a huszárok ki és bevonulása s a dohánygyár rajainak kibocsátásakor valósággal emberaradattól hömpölygő ut Ehhez jón ínég, hogy elemi iskolásoknak már aztán feltétlenül messze van, őszi és tavaszi esőben, csikorgó hidegben csakúgy, mint égető napfényben. Nem jelentéktelen az erkölcsi indok se, a mely szerint nem tanácsos növendék ifjak egész tömegét egy sereg nő-munkán szomszédságában helyezni el! Alkalom szüli a tolvajt! Miért is akarják oda kivinni ezt az iskolát I Azért — mondják — mert egy tagban ennél olcsóbb telket nem lehet kapni Pápán. A mi az olcsóságot illeti, az tényleg áll. De ezt az elvet nem szabad tuIhajtani, mert akkor a vasúton tul kellene valahol megállani, talán Mezőlakon vagy Takácsin, mert ott még olcsóbb a föld. De nem csak az olcsóság ám az irányadó — mondják hanem az még inkább, hogy egy tagban legyen az épület telke és a hozzátartozó kert. Szerintem azonban ez csak kivonatos. Es azt hiszem, ha kellőkép felvilágosítanák az illető minisztériumot a felől, hogy a városban egy tagban ugyan nem lehet adni háztelket és kertit, de lehet adni egymáshoz oly kötél, a mily közeliién volt a régi nemesi fundusokon a gyümölcsös kert a lakóházhoz: hát nem tenne kifogást az ajánlat ellen. De hát az a kérdés, van-e ilyen helyünk ! Van, eddig ugy szólva mindenkinek, jobban mondva minden ítélni hivatott ember előtt volt Ez a hely a i'sajtay-féle fundus; kert lenne hozzá a város-malomtól délkeleti irányban, a Tapolca mentén húzódó néhány hold kitűnő minőségű föld. E két kel* oly közel van egymáshoz, hogy távolságról beszélni absurdum. Bel teleknek a Csaj tar-féle éppen elég, és ki mondja, hogy nem szép, nem egészséges cs — házhelyeket véve számításba — hogy a/, ára nem fogadható el I De van másik alkalmas, a kijelölt kerlhez még közelebb, egeszén kikel levő beltelek is. Ez a Maráth Karoly, Csokajaj es Szám-féle három lundus. tizekért az igaz valamivel többet kellene adni, mint a \asut mellett levő helyért, sőt többet, mint • Csajtay-léle telekért: de — mindig azt tartva szem előtt, hogy nem gyári helyiségről, nem is földmives iskoláról, hanem olyan tanintézetről van szó. a mit a Tárosokban benn szoktak elhelyezni — a legalkalmasabb hely. Azt se tagadhatja senki, hogy a mily kevéssé díszítik — bár nem is disztelenitik - most e lündusok a várost, épp oly, sőt nagyobb mértékben díván nekem ezzel a két gyermekkel. Szeretném rendre szoktatni mind a kettőt. Hanem a mi Árpád öcsémnél könnyen megy, az a babánál nehéz munka A múltkor például tejére tette a baba a kalapomat * nem akarta ide adui, pedig az orpheumba kellett mennem, megigértein egy asztaltársaságnak. Nem volt hatalom, a mely leimádkozhatta volna fejéről a kalapot, hiába való volt minden szó, minden kérés. Azt mondta, a kalapot ez estén ö is akarja viselni. Ez pedig nagy baj, mert méltóztassanak figyelembe venni, hogy ez a „baba" aa én — íeltiégem. •lityi j szitené az uj tanintézet ... A kert is kike' rülne az emiitett helyen. De hát alkalmas-e ez a terület kertnek I Igenis alkalmas. A rétnek a Tapolca felől levő szélén húzódó kis árok és a Tapolca között fekvő rész most is kerlnek használtatik. Éppen olyan kitűnő ker: i hely ez, mint a grófi gyümölcsös és zöldséges kert a Tapolca mellett, vagy mint a lleykál-féle kert, sőt ennél még jobb. Tudunk hát adni beltelket is, kertet is tisztességeset, sőt kifogástalant. E helyen épülve föl az intézet csakugyan díszére válnék a városnak s a hozzácsatolt elemi gyakorló iskolába nem ugy kellene majd togdosni a gyermekeket, hanem annyian jelentkeznének, hogy föl se lehetne őket mind venni. Az elmondottakon kívül megérdemelnének talán némi figyelmet azok a tanitóképzőintezeti tanárok is. a kik valószínűen itt a városban fognak lakni s nem ott kinn s a kiknek igen nehéz lesz magukat, illetőleg családjukat a Tirol tájához kötni; a kik meglehet sokkal alkalmasabb lakást kapnának a városnak a főtértől délre és délkeletre eső részen, mint a 'l\rol kornyékén. Mindezeket összevéve, a inig a dohánygyár mellett levő szabad területet minden olcsósága mellett se tartom elfogadhatónak, addig a Jókai-utca említett két helye közül akármelyiket is igen alkalmasnak vélem a tanítóképző-intézet helyéül. X. * Közöltük a fenti cikket városunk egyik tekintélyes polgárának tollából és szívesen tért nyitunk lapunkba az ellenkező véleményen levők cikkeinek is. Mert utóvégre, nekünk, mint lapnak, csak az lehet célunk és feladatunk, hogy a városunkat igen érdeklő, nagyfontosságú kérdések pro és contra megvitatás után kerüljenek a döntés alá, hogy aztán a városi képviselők, a kellő informálás mellett, a jól felfogott közérdek és a saját legjobb meggyőződésűk szerint ítélhessenek és hozhassanak bölcs és célszerű határozatot. A szerk Városi közgyűlés. — lH'.ló. október 2. Alig harminc és egynehányan voltak a d. u. 3 órakor tartott városi közgyűlésen, a melyen Osvedd Dániel polgármester elnökölt. Eleinte hasonlított is az ülés egy jó nyári tanácskozáshoz, a melyben kevesen vesznek részt (% egy szót nem szólnak a képviselők ; mert tényleg ugy tortént hogy a napirenden levő ügyek egy hang felszólalása, vagy megjegyzése nélkül letárgyaltattak, elfogadtatván mindenütt az áll. választmány javaslata. De meg ragyoa irva, hogy .»nincsen öröm üröm nélkül', l'gy latszik a főjegyző előtt is szokatlannak tetszett a képviselőtestület e nagy hallgatása és az, hogy az ülés egy félóra, alatt bevégződik, ráadásul tehát inszcenirozott egy parázs vitát, mely éppen félóráig tartott. Ugyauis egy ügyben a tárgysorozaton kivul és minden előkészület nélkül forszírozta mindenáron a határozat hozatalt, sürgősségénél fogva. Mindenesetre szép az ügyhiizgaloin, de ha valamely tárgy sürgős természetű, az illető szakreferens szorgalmazandó, hogy véleményes jelentése mielőbb beérkezzék s az a szakbizottságok által idején felülbírálható és a közgyűlés elé is terjeszthető legyen. Ha mindig kivételeket teszünk : csak szabálytalanságokra alkotunk pfteoedenit Egészen helyesen járt ol a képviselőtestűlet, hogy az ügyet előbb a szakbizottsághoz utalta. Mulasztás és felelősség ezért a képv. testületet aaai terhelheti. A közgyűlésről a következő' tudóaitiat adjuk I Elnöklő polgármester üdvözülvén a képviselőtestület tagjait, a gyűlést megnyitja és a jkv. bitelesitésére Sült József, dr. Koritschoner Lipót, dr. Kmjnmjf Lucián, Saáry Lajos ós Vajdits Károly képviselőket kéri fel. Főjegyző felolvasván a szept. 9-ki közgyűlés jkvét, az minden megjegyzés nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt bejelenti főjegyző, hogy Borger Vilmos elhunyta folytán helyette a városi virilisek póttagjai közül Koritoekoner Adolf hivatott be. Továbbá felolvassa a köszönő táviratot, melyet József főherceg küldött a város részvéttel iratára. Ezután következett a tárgysorozat. Alispánunknak a nagytemplom háta mögötti tér rendezésére vonatkozó megkeresése az építészeti és a szépészeti bizottságnak —, a Szentbe v. ügyész által készíttetett „Közvagyon bérbeadására vonatkozó szabályrendelet" pedig a jogi szakbizottságnak adatott ki véleményezésre. Kőrg Farkas Kálmán indítványa, az uj főiskola szomszédságában levő házak kisajátítása ós ott sétatér létesítése iránt, kivihetetlen és célszerűtlen volta miatt nem került tárgyalás alá. A beucésrend melletti urodalmi háznak a rend iskola céljaira megvétele és díjtalan átadása , ugy a Voyta-Hets féle házcsoportnak polgári leányiskola telkéül megvásárlása tárgyában érdemleges határozat hozatalra, 80 nap közbejöttével, nov. 9-ike tűzetett ki a közgyűlés határidejéül. A szükséges ebiintézkedésekkel a v. tanács bízatott meg. A vásártéri italmérési jog a szept 22-iki nyilv. árverésen freiet (»óza legtöbbet ígérőnek adatván bérb.j 66(1 frt évi pénzösszegért, ezt a képviselőtestület jóváhagyta. Az uj város-utcai korcsma bérletére pedig árverés hirdetését határozta el, a foganatosítással a v. tanács bízatván meg. Örvendetes tudomásul szolgált a polgármester két jelentése. Az egyik, bogy a fogyasztási arióra vonatkozó szerződés végleg megköttetett a várossal 53000 frt évenként fizetendő összegért. A másik, hogy Szvoboda Vencel gazd. tauácsos, 3 havi szabadság ideje letelvén, kijelentette, miszerint egészségi állapota megengedi, hogy hivatalus állását újra elfoglalhatja és azt az általános városi tisztújításig viselheti. haiHjtcrth főjegyző előterjesztésére a városi virilisek jövő évi névjegyzékének összeállítását elkészítő bizottságba, az eddig volt tagok mellé Horváth Lajos távoztával Quiamh .József választatott be. Végül a főjegyző az újváros utca elejóuek a v. mérnök által elkészített tervét bemutatván, annak elfogadását kérte, bogy Schmidt Károly már rég szándékozott építkezését megkezdhesse. Előbb llarthnlos, majd dr. Uhoi képviselők az utcaszabályozási tervnek a szakbizottsághoz utalását javasolják, minthogy az egészen uj dolog és azt még egy bizottság sem látta. Dr. Steiner vult az egyedüli, ki a főjegyző mellet foglalt állást. Dr. Antal, Vágó, Sült, közv t tő inditványt tesznek, e közben Szentbe ügyész kijelenti, hogy az ugy nein is tárgyalható, mert a tárgysorozatba nincs felvéve. Mindezek dacára a főjegyző nem akart engedni és érvelt folyton, mígnem BortkoUot heves táraadást intézett ellene, magyarán megmondván, hogy a mulasztás vádja csak a főjegyzőt érheti, miért nem sürgotte előbb a terv elkészítését, bogy az már maszabályszerüJeg tárgyalható lett volna. Erre a föiegyzö még hevesebben visszautasítja a vádat. Utoljára Szolvlg tanácsos kel ki a főjegyző ellen és valami „hátamögötti oldalba bökés u-röl tesz említést. Leosillapulváu a kedélyek, a képviselőtestület a vitás iigyet egyhangúlag ai épit. éa saépit. bizottságnak adja ki. £zzel a kuagyülésd. u. 4 érakor véget ért.