Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-11-11

3f

s Megjelenik nmijáen vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koroiikiut 'rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — ° Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap i-j „ szerkesztőségéhez (Jókai Mór utcza. 969. sz.) küldendők. PAPAI LAPOEi Előfizetési díjak. # Egy évre 6 írt - Tél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajczár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A dij el őr e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Röhn |lór Iiai , 2» birlapkózvetitő iroda) küldeníők. Q" *—eF Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. i es a Iii Minden-esetre szép és dicséretes, a nemes célok megvalósítása iránt való buzgó törekvéséről tanúskodik városunk képviselőtestületének a legutóbbi közgyűlésen hozott azon határozata, a mely szerint' a milleniumi segélyalapra, •— illetve kizárólag a helybeli kiállító iparosok segélyezésére három éven át évi 500 frtot, mint minimumot megszavazott; azt a kiállitás pápai fielyibizottságának rendelkezése alábocsátotta,pontos számadás kötelezettsége mellett, megígérvén, hogy ha még nagyobb összeg szükségeltetnék e célra, szívesen meghozza ezeu áldozatot is. Kikötötte azonban a város magának, hogy a megszavazott összeg a városi pénztárban kezeltetik ós onnét az esetről-ésetre való kifizetések a helyibizottság utalványozására teljesíttetnek. "Üzen utolsó pont az, a mit mi — miut lap — nem hagyhatunk szó nélkül. Nem., akarjuk bővebben tárgyalni és ólethííeu leírni a közgyűlésen hallottakat s elmondottakat; nem is akarjuk még éleSrfbhó tenni a keletkezett ellentéteket: csak röviden regisztráljuk a tényeket, melyek ebbül kifolyólag felmerültek. . Ugyanis a helyibizottság több tagja a most emiitett paszust a közgyűlés által a bizottság irányában kifejezett bizalmatlanságnak és gyámkodásnak vette, s ezért biz. tagságukról le is mondtak. Igy pedig, azt hisszük, kiállítási bizott'ságrtuk működése megakasztalak, sőt a kellő tevékenységet sem fejtheti ki, mit különben tőle maga a város is jogosan igényelhetett volna, hogy a kiállításon városunk 'méltón képviselve lehessen. Es ez által sem a kiállítók kedve nem fokozódik, sem a segélyalapra adakozó testületek s egyesek bizalma nem erősbödik és kiállítási ügyünk stagnálni fog. Óhajtandó volna tehát, hogy midőn a képv.-testület valamely ügyben határozatot hoz, az az alapcélra tényleg szükséges ós üdvös volta mellett, éppen az ügy iránt érdeklődő és arra hivatott testü letet, vagy annak tagjait még gondolatban sé sértse meg. Fenyvessy-bankett. Pápa, 1894. nov. 4. Bég nem volt Pápán olyan zsúfolt bankett, mint a Fenyvess/nek kitüntetése alkalmából rendezett. A miut híre járt, hogy Fenyvessy a hétfői megyei közig. biz. ülése előtt a szabad vasárnapot — szokása szerint, mióta saját házában lakik — Pápán tölti, azonnal felmerült az eszme barátai körében, hogy tiszteletére bankettet rendeznek. Az aláírási iv hamar megtelt, s legelöl ékeskedett magának Esterházy Móric grófnak a neve is, mely körülmény előre is érdekesebbé tette az estólyt, mert tudvalevőleg Esterházy Móric gróf még Pápán senki tiszteletére rendezett banketten sem vett részt, de most dacára vendégeinek, el is jött. Pont nyolckor már mind együtt volt a szép társaság. Az aláirtakon kivül is még annyian jöttek, hogy a cigányoknak is hátrálni kellett, csakhogy az érkezőknek hely jusson. A szóles asztalfőn kivül három hosszú, a terem végéig terjedő asztal volt felterítve. Kevéssel nyolc óra után érkezett Esterházy Móric gróf főispán az ünnepelttel Fenyvessy Ferenccel, ki ezúttal a miniatur-vaskoronarendct viselte. A Eákóczy és hangos éljenzés hangzott fel. Esterházy gróf számosakkal beszélgetésekbe eredt, s többek, kiket még uem ismert, be lettek néki mutatva. Az asztalfő közepén ült Esterházy Móric gróf főispán, tőle jobbra Fenyvessy, Gyurátz Ferenc, Haas Károly dohánygyári igazgató, Weber Eezső urad. jószágigazgató, Szenté János, Szoko/y helyettes polgármester; balra a gróftól Osváld polgármester, Kis Gábor ev. ref. lelkész, Székely István a földmivesiskola igazgatója, Gulyás Miklós százados, Baráth Ferenc; szemben a gróffal Sült József, Horváth Lajos, Barthalos István, Németh Imre állomásfőnök. Az estólyre különben a városnak összes intelligentiája megjelent, s a ki csak jöhetett, az mind ott volt. Szép számban voltak a Polgárikörnek és a Lloydnak tagjai. A pezsgőnél megeredtek a felköszöntők. Az elsőt Esterházy Móric gróf főispán mondta. Szíves örömmel jött erre a bankettre, mert azt csak helyeselni tudja, hogyha Pápa városa megragadja az alkalmat, mikor saját polgárát ki lehet tüntetni. Saját polgártársaink megbecsülése mindnyájunk kölcsönös kötelessége. S mert azt a kitüntetést, a mi a napokban egyik polgártársunkat érte, a mi Felséges Urunk Királyunknak köszönhetjük, (az egész társaság feláll) emeljük az első poharat a mi alkotmányosan ós épen ezért dicsőségesen uralkodó fejedelmünkre. Első Ferenc József Austria császárja és Magyarország apostoli királya sokáig éljen. Yiharos éljenzés fogadta Esterházy Móric grófnak erőteljes szép előadásban mondott szavait és a zenekar a Hunyady indulóra kezdett rá. Közvetlen utána általános csendben Gyurátz Ferenc állott fel. A régi helléneknél — monda a szónok — azt a bajnokot, ki a nemzeti versenytéren koszorút nyert: örömünneppel fogadta az a város, melynek lakója volt. Az összegyűlt jóbarátok, tisztelők szivböl fakadó üdvözlettel tanusiták elismerésüket az érdem iránt s szeretetük nyilatkozata csak még iukább emeló a kivívott babérnak értókét. Nálunk a közügy szolgálata ez a versenytér, mely a tehetséget válj a. Ki itt odaadással munkálkodik s a kiküzdött sikerek mint bizonyságlevelek szólnak nemes buzgalma mellett: annak egy szép erkölcsi jutalma a legmagasb helyről jövő elismerés. Az érdemnek megkoszorúzását leplezetlen örömmel üdvözli a társadalom, az ismerősök köre ma is. (Zajos éljenzés.) Dr. Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselő ur, kit városunk érdekeitlek minden téren lelkes védelme csatol hozzánk, s ki itt' otthont alkotott magának: a legmagasb helyről nyert kitüutetés jeleivel érkezett körünkbe. Összegyűltek tisztelői, jóbarátai osztály, valláskülönbség nélkül s örömmel üdvözlik az elismerést, mely neinescólu, fáradhatlan munkásságát megkoszorúzta. Üdvözletére emelünk poharat a közügy harcra termett bajuokának

f ki ott van mindig hol közérdekű íeladatok megoldásában tenni, áldozni, a sz<j> és a toll hatalmával másokat is tettre buzditni kell. (Zajos éljen.) Azonban ö benne nem csak a kiváló szellemi tehetségnek TÁRCA. Mulandóság. De miről is dalolnék másról, Virág hullásról, hervadásról. Akármerre — bárhol bolyongok, A dérütötte hervadt lombok Teritik az avart, harasztot, Egy titkos érzés ugy maraszt ott .. Megállok, .nézek, elmerengek; A szellő hullólombot lenget, Amint hallgatom .snttögásit; Azt súgja egyik — mint a másik: Minden mulandó! nincs kivétel; Hiába száll agyadra kétely . .. Nézd. a letarlott

; puszta berket; — Mit az ősz hervadása vert meg — Ezt a tündéreklakta tájat, Szemed — egy bimbót sem találhat, Egy dalos fészket fenn az ágon : . . Minden mulandó e világon ! . . . • Torda, 1894. okt. 26. Soós Lajos, Küzdelemre. Szenvedve, megalázva a porig; .Félrevonultam, hogy kínom ne lássák. •Félrevonultam egész akkorig, Várva az ütött §ebek gyógyulását. Evek repültek ... és az ifjúkör Hullatja itámár dérütötte lombját, Sok-a fájó seb— de egysem heged .. *- Hogy; „orvoi u idő" bittt mcrodjikj Nem várok tovább . . . küzdelemre fel! — E sugár lelkem éjjelébe tör be — Vagy megnyerem a pálmát, vagy ha nem : Hát vesszek el nyilt pályán összetörve! A kinok őrlő férge — szivemet Ne rágja tovább lassú hervadással; Leszek a kőszirt: mely viharba néz, Habár, ledönt is egy villámcsapással . . . „Győzni, vagy halni I" erre esküszöm: — Felégetve a visszatérés hídját — Habár, az életharcát ellenem A poklok minden sátánai vívják! .. A pálya nyitva: kezdem harcomat, — Nem szorulva védő paizsra, vértre; — Ha élve nem köríthet is babér: De, édes lészen meghalhatni érte I Torda, 1894. okt. 27. Soós Lajos. Halottak napján. — Elbeszélés. — A >Pápai Lapok* ere&eti tárcája. Irta: Poliány Zoltán. (2) II. Ismeretlen jótevő. A Józsefváros egyik háromemeletes palotájának padlás szobácskájában vagyunk. A lámpa halvány világa csak gyéren világítja meg a kis szobát. Egy tekintet meggyőződtet bennünket arról, hogy e helyen a szegénység ütötte fel tanyáját. A kis szobában még a legszükségesebb bútordarabok sincsenek. A legcsekélyebb fényűzésnek még nyomát sem találjnk. Az ablak mellett egy nő ül s szorgalmasan varr. Látszik, hogy e munkája után keresi kenyerét, mert nagyon bele van merülve a dologba. Apró tűjével gyorsan rakja egymás mellé az öltéseket, s mikor már sokáig varr megszakítás nélkül, egy percnyi pihenést enged meg magának s örömmel nézi munkája haladását . . . azután újra belemerül, mert e munkának elkószültótétől fog függni, vájjon lesz-e neki holnapra betevő falatja. Néha a nagy sietségben megszúrja ujját; a piros vér kibugygyan s lassan apró foltokat hagy a ruhán, de ö nem törődik vele, nincs ideje, csak varr .. varr. A kibugy^yanó vér összevegyül könnyeivel s — elmosódik. Nagyon sokáig varrhatott, mert egyszerre csak szemei káprázni kezdenek, összefutnak az, öltések, többé már nem látja mit kell varrnia. Néhány pillanatra az asztalra borul, nagyot sóhajt, s újra folytatja munkáját. Érzi, hogy tagjai zsibbadtak, hogy szemei már fényüket vesztették s neki mégis dolgoznia kell. Nincs senkije ki védené, ki pártját fogná, ha csügged, vigasztalná. Önerejéből kell megélnie, a létért küzdenie. Most egy pillanatra felemeli fejét s a lámpa halvány világa épen arcára veti fényét. Ez arc nem ismeretlen előttünk. Mintha a temetőben láttuk volna halottak napján, de az akkor lefátyolozott, arc csak sejtetni engedé azt a szépséget, melyét most egész valóságában szemlélhetünk. Ö az a bájos ismeretlen hölgy, kinek életét már néhány rövid vonásban ismerjük. Itt lakik már néhány hete, teljesen egyedül a nagy városban, minden adózunk elismeréssel. Az ész maga fénylhet, de ha hiányzik melölle a kedély melegsége: hidegen hagy mint a téli nap. A sziv, melyet igaz emberszeretet dobogtat, s a valódi részvét vezéreli, mely örömét találja a jóltevésben akkor is, ha ezt a világ nem tudja, nem látja: teszi az észt igazán áldássá. Az öszhangzat az ész és a szív között képezi azt a jellemet, a melyet szeretni tanul uuk. (Igaz! Ugy van!) Kedves barátunknak, Fenyvessy Ferenc képviselő urnák üdvözlésére a szeretet hozott ide bennünket. Ismeretes ő nem csak jeles szellemi talentumairól, hanem jó szivéről is. Ismeretes mint jó barát, „ki a hol a vésznek harangja zug, szent hűséggel nyújtja jobb karját." Ha a könyörület a szerencsétleneken, a bajtól levertek felemelése, az áldozat a jóltevö részvét oltárán egy-egy virág: ugy ő valósággal szép koszorút helyezett ez oltárra s mi azon hő óhajtással üdvözöljük-: engedje az ég, hogy a trónról nyújtott kitüntetésnek s a társadalom elismerésének koszorúját gazdagíthassa még tovább s hordhassa a jól végzett kötelesség boldogító tudatával." Lelkes éljenzés követte G-yurátznak nemes hévvel mondott nagyhatású beszédét. Utána Kis Gábor ev. ref. lelkész állott fel és a következő felköszöntőt monda a Jő ispánra : Két pohár emelés történt, két jókivánat hangzott el legközelebb e tisztelt társaság körében; és mindegyik felköszöntés szavai bizonyos koronát érintettek. Az egyik jókivánat oda irányult, s azt a koronát zengette körül, mely a legelső magyar ember fején ragyog, — a másik jókivánat egy kitüntetésről, a vaskoronarend jelvényéről szólott, melynek tulajdonosa hasonlóul a mi jelenlegi öszszejövetelünknek legelső embere. Csalódik tisztelt társaság a ki azt hiszi, hogy e mi korunkban több korona ós több első ember is nem találtatik. íme oly szerent-sében részesültünk, miszerint Esterházy Móric gróf urat, Veszprém vármegyénk legelső tisztviselőjét, megyénk főispánját is körünkben üdvözölhetjük; kinek halántéka körül ott ragyog megyénk bizalma, szeretete és elismerő tisztelete, mely polgári kitüntetés a földi pálya koronájával mindenesetre fölér. Pohárköszöntésem szavai tehát ezeu koronára ezen legolsö emberre vonatkoznak. Vármegyénk azon főispánját, ki e megyének kormányát palinurusi bölcsességgel tartja kezében, kinek nem sok idő múlva tiz éves jubileumát ünnepelendi e vármegye, kinek kormánya alatt, megyénk koronája ott, a nem rég vivott politikai súlyos harcok között sem ingadozott; kit az isteni gondviselés a közelmúltban egy súlyos betegség karjaiból a mi örömünkre is kiragadott; '-Esterházy Móric grófot, megyénk főispánját az Egek Ura a haza, a megye s közügyeink boldogitásáija még sok nappal, sok évekkel áldja meg. Esterházy gróf után dr. Koritschoner Lipót a kormányt köszöntötte fel a következő beszédben: Igen tisztelt vendógkoszoru! Természetesnek találom, hogy az eddigi tisztelt szónokok eloquens szavakban nemcsak és •nem is annyira a kitüntetés tényét ünnepelték meg, hanem azon érdemeket, azokat a jeles tulajdonokat, melyeknél fogva Fenyvessy képviselő ur a legmagasabb helyről jött kitüntetésre becsülettel rászolgált. Nekünk pápaiaknak mindig is különösen az esik jól, hogy Fenyvessy ur minden körülmények között, ugy a publicistika terén, mint jeles társadalmi működése, körében, — ö, más vármegyének szülöttje — önérzettel veszprómmegyeinek, pápai polgárnak vallja magát; és minden alkalommal azonosítja magát Pápa városának érdekeivel, vágyaival és törekvéseivel. Az ő jó szive egész lelkesedésével oly közel áll a mi sziveinkhez, bogy szinte valamennyien átóreztük az őt ért méltó dicsőségnek melengető hatását : ós ha valahol, bizonyára ezúttal lehet alkalmazni a nagy német költőnek szép mondását: „ Wenn die Rose selbst sich schmückt, so schmückt sie auch den Garten." A rózsa

r midőn maga magának ékessége, díszére van a kertnek is. Ugyanazért azt gondolom, mulasztás terhelne bennünket, ha hálás elismerésünknek kifejezést nem adnánk ama nevezetes factor iránt, mely megtalálva a valódi érdemet, közvetlenül intézte a kitüntetés egész eszméjét, s javaslatba hozta, hogy A vasakarat és a vasszorgalom uyei-ja jutalmul a vaskoronát. Ma tehát, igen tisztelt uraim, politicai dolgokban egyik másik irányban el is térnek egymástól nézeteink, ugy hiszem, abban valamennyien együttérezni méltóztatnak velem, midőn a mi Fenyvessy Ferencünk legfelsőbb helyről törtónt kitüntetése, és ezen actus mai megünneplése alkalmából poharat emelek Magyarország hazafias kormányáért. támasz nélkül. Azt a kevés holmit, a mit saj ltjának mondhatott, pénzzé tette s ebből fedezte áz első költségeket, mig megnyerő, nyájas modorával alkalmazást talált. Tudta, hogy ki dolgozni akar, az megélhet még a nagyvárosban is, mert itt- nem törődik vele senki, ismerősei nincsenek, kik előtt szégyenleni kellene magát, hogy az egykor oly gazdag leány ennyire jutott. Felébredt benne az önérzet, a létfenntartás ösztöne; néha ugyan már az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott, de mindannyiszor visszaborzadt. Lelkiszemei előtt látta önmagát a mint a boncoló asztalon feküdt, ugy ahogyan a Duna hullámaiból kihúzták. Elborzadt a tudós professorok komoly tekinteteitől, mikor körülállták az asztalt, kivették a szivét s ö nem érzett semmi fájdalmat; nézegették, felbonoolták s egymástól kérdezték." vájjon mi okozta halálát? . . . E képek reflexfónyei erőt öntöttek lelkébe, hogy az élet nullámain biztos kézzel kormány ózhassa kis .sajkáját, s bár viharokkal küzdve a nyugodt révbe térhessen vissza. Élni fog, dolgozik mint annyi sok ezer meg ezer más, s a jó Isten őt is meg fogja segíteni. Számot vetett önmagával, vájjon mire lesz képes. Mire vállalkozhatik, hogy érte pónpit kapjon s fönntarthassa magát. Anyjától megtanulta a hímzést, hogy a kelengyéjét maga varrhassa meg. Most másoknak a kelengyéjét fogja varrni, hogy legalább az éhhaláltól megmeneküljön. — A lapokban olvasta: hogy egy nagy csipkeüzletben varrónők kerestetnek, — Elment. Ámbár « szükséges lótI szám már be volt töltve, de ő oly meghatóan ecsetelte szerencsétlen sorsát, szomorú-helyzetét, hogy a főnök, látva szemeiből előtörni készülő könnyeit, megkönyörült rajta ós alkalmazásba vette.— Kenyeret adott neki, munkát, hogy otthon dolgozhassák. — Éjjelt nappala téve dolgozott, s mégis alig kereshetett annyit, a mennyivel legszükségesebb kiadásait fedezhette. . Szegény anyja sem gondolta volna soha, hogy az ő leánya egyszer még reá legyen szorulva kezeivel keresni mindennapi kenyerét, avval a mire ő megtanította . . . Egy este épen munkát vitt az üzletbe s a kapott pénzen némi bevásárlásokat tett, midőn valaki köszön neki. Nem fogadta el, mert tudta, hogy neki ugy sincs senki ismerőse; azt gondolta, hogy valamelyik fiatalember éretlen tréfából köszöntötte, de mivel újra hallja a köszöntést hátra fordul s nem kis meglepetésére avval a fiatalemberrel találkozik, kivel a temetőben beszélgetett s ki oly résztvevő volt irányában. Hirtelen pir borította szép klassikus metszésű arcát, a mint a fiatalember villogó szemeivel reánózett. Köszöntésót szívélyesen viszonozta s mint űzött őzike oly sietve eltávozott. Gömöry Emil, mert ő volt a köszöntő fiatalember, első meglepetésében nem tudta magát elhatározni, mittévő legyen, de felébredt benne a kíváncsiság, megtudandó, vájjon hol lakik ez a bájos leány, kinek képe már is annyit üldözi, s ugy érzi, hogy szivét rabbá tette az a. két sötét szem, s az a márványszerü arc. Szive hangosabbah smind erősebben kezdett zikfttolni, s egy különös érzés űzte.',,• 4& r