Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-05-21

X Megjelenik mí n d én vasá r p. a p. Közérdekű, sürgős közlésekre koron kint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmeütetlen levelek, csak ismart kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A. lapnak szánt közlemények a lay. Vi v »«örkesztőségéhez (hosszú- ,L o<^* utcza 969. sz.) küldendők, PAPAI LAPOKi ^ Előfizetési díjak. # Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 5U krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj elő r e fizetendő. Bélyegdij mindig külön számitatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Kohn Mór fiai 2£ kirlapközvetitő iroda) küldendők. >^ ( Pápá város hatóságának és (óbb pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Pünkösd ünnepe. Pünkösd, az óhajtva várt viruló tavasznak e szép magasztos ós örömteljes ünnepe, a hitben való megerősödés szent ünnepe is. Diszöltönyt vesz magára a szűz természet, előttünk állva pazar fényében és pompájában. Meddig csak a szem elláthat, dús eredményt ígérő zöld vetések édes örömérzettel töltik el a szemlélő kedélyét. Édes mámorban ringató illatár terjed mindenütt. A lóg lakói bájos énekükkel dicséneket zengnek az ég s föld hatalmas urának. A regg üditő s gyöngyként csillámló harmata mint jótékony áldás hull a magasból a mezők és kertek virágaira, szóval: minden él és virul. Eme szép ünnepen megválik ekéjétől a földmives, szerszámától az iparos polgár; felölti ünnepi köntösét s megjelenik az Ur szent hajlékában, felemeli szivét s lelkét a mindenség teremtőjéhez, hogy az élet súlyos gondjai közepette vigaszt, a már elviselhetlen terhek és nehézségek leküzdéséhez férfias erőt s bátorságot nyerhessen, de bizalmat és reményt is a jelennél talán boldogabb ós szebb jövő iránt. Tizennyolcz század romboló viharai vonultak már el az emberiség felett, nemzetek pusztultak el, nemzedékek haltak ki, másoknak helyt adva, de a szent lélek eljövetele napjának magasztos ünnepe máig is fenmaradt a keresztény társa dadalom legszebb ünnepeként. A világ megváltója dicső feltámadása utána félelmükben elzárkózott apostolai közt megjelenvén, nekik a szent lélek eljövetelét megígérte, ki a szent biblia tanai szerint tüzes nyelv alakjában meg is jelenvén, ők ettől fogva a világ megváltójának tanításában foglalt szent eszmék bátor és rettenthetlen bajnokaivá és terjesztőivé váltak. Jöjj el tehát szent lélek újra közénk és világitsd meg, mint Jézus apostolainak, ugy nemzetünk sorsát intéző államférfiainak elméjét is. Adj szivük és lelkükbe minden szépért, jóért, valamint nagy s magasztos eszmék elérhetése czóljából • lelkesedést, erőt s bátorságot. Inditsd jóra akaratjukat, hogy a magyar nép alkotmányos szabadságának s jobblétének hű s tántorithatlan őreivé lehessenek. Inditsd jóra a mi akaratunkat is, hogy szép magyar hazánknak, mint közös jó édes anyánknak jó és balszerencsében is hü gyermekei maradhassunk. Erősitse nemzetünket jelen szorongatott helyzetében egy, a jelennél sokkal szebb jövőbe vetett hit és remény, hogy édes hazánk viharokkal küzdött hajója a béke, jobblét és szabadság révébe evezhessen. Béke velünk! Dr. L. P. = A „Jókai kör" megalakítása érdekében a következő meghívó bocsáttatott ki

: Egy nevet, minden család kedveltjének nevét ünneplik most szerte e hazáiban, mennyivel inkább kell nekünk e nevet, Jókai nevét megünnepelnünk, hisz itt aratta első irodalmi sikereit! S matathatja-e ki városunk s vidékünk méltóbban a nagy költő iránti sz°retetét, mintha dicső neve szellemének védelme alatt társulattá alakulnak, hogy fényes nevének lelkesítő hatása alatt az irodalom s művészetek ápolásával ujabb elismerést szerezzünk városunknak s vidékünknek ?! A kezdeményezők megbízásából tettes tisztelettel hívom meg tehát t. czimedet a JÓKAI KOR megalakítását a, mely Pápán május 28-án délután 2\ órakor a városháza nagytermében fog megtörténni, s melyet a Kisfaludy és Petőfi társaságok több fővárosi tagja fog meg jelenésével megtisztelni s támogatni. SWtj.wooi'j' *&&ze,ncz>. A Tapolcza tisztogatásakor. Eégen volt taláu nem is igaz. Pápa város mult évi rendes közgyűlésén egy városi képviselő sürgős iuditványt adott be az iránt, hogy a város legégetőbb szükségletének, a vízhiánynak megszüntetésére végre-valahára történjók intézkedés. Hát persze, hogy az indítvány egyhangúlag elfogadtatott, sőt mi több — s ez elég rosz omen — bizottság is küldetett ki e kérdés alapos meghányására és vetésére, koronájául pedig mindennek a bizottság utasíttatott, hogy véleményes jelentést záros határidő alatt terjeszsze a közgyűlés elé. A közgyűlés, melyen a határozat i hozatott, mult ősszel volt, a bizottságnak a maga jelentéstételére 1892. deczember 31-ike tüzetett ki, ma pedig már lS93-at írunk, még pedig május havát. — egyszóval ugy a határozat mint a záros határidő régen volt. Régen, — annyira régeu, hogy alig emlékszünk már rája. Hiszen sok minden történt azóta s történik még ma is sok minden. Ki tartaná hát eszében a hozott közgyűlési határozatokat s azt, hogy azok végrehajtattak-e. Osak néha különös alkalmakkor jut eszünkbe egy és más határozat s csak ilyenkor kérdezzük, ha vájjon végre van-e az már hajtva ? Ilyen különös alkalom a Tapolcza tisztogatása, mely — ha soha sem gondoltunk volna is különben a képviselőtestület feut említett határozatára —minden jegyzőkönyvi pont olvasásánál jobban eszünkbe jattatná azt. Leirjuk-e, tisztelt kiküldött bizottság, a Tapolcza medrének képét. Xem tesszük, mert a költő szavaival nekünk is fölkeltene kiáltanunk: .. . mibe mártsam tollam, Hogy .... képedet hiven lerajzoljam?! Nem tesszük, csak egész tisztelettel küldjük el a tagokat a Tapolcza partjára, megtisztelésül lelkükre kötvén: «nézzetek és — szagoljatok k És ha e kirándulásnak az lesz az eredménye, amit Pápán már ezer meg ezer ember tud, hogy t. i. ilyen állapotokat egy fejlődni akaró városban tűrni nem lehet: — akkor talán lehet reményünk arra, hogy a bizottság összeül s a mit ezelőtt öt hónappal raegkellett volna tennie, komolyan megbeszélve a dolgot, jelentést tesz a legközelebb tartandó városi közgyűlés elé. Es akkor az 1893-iki Tapolczameder tisztogatásnak nemcsak az a haszna lesz meg, hogy a meder két hétig tiszta marad. Hirdetuiénv, A pápai állandó színház részvénytársaság ez évi rendes közgyűlését f. 1893. évi június hó 1-sö napján délelőtt 10 órakor tartja meg Pápán a városháza nagytermében, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság s felügyelő bizottság évi jelentésének s az 1892. évi zárszámadások és mérlegnek előterjesztése s azok fölött határozat hozatal. 2. Indítványok tárgyalása. 3. A részvénytársaság feloszlása iránt határozat hozatal s az ezzel kapcsolatos intézkedések megtétele. Egyszersmind értesíttetnek az érdekeltek, hogy az 1892. évi mórleget ós igazgatósági jelentést a közgyűlést megelőző 8 napon át Bermüller Alajos társulati pénztáros urnái megtekinthetik. Pápán 1893. május 11. Az igazgatóság. Két nemzeti ünnepünk. Lélekemelő nagy nemzeti ünnep folyt le május 14-ón a fővárosban, midőn Arany Jánosnak, a legnagyobb s legnemzetibb magyar költőnek szobrát leplezték le a múzeum kertjében, mely ünnepen a magyar társadalom szine-java, előkelősége mind megjelent, hogy adózzék a nagy férfiú emlékének. Ezen ünnep nem volt csupán az irodalomé, nem egyes testületek vagy osztályoké, hanem a nemzeté. A nemzet, a nép, mely nem feledkezik meg nagyjairól és méltó emléket emel nekik, hogy látásán a késő utódok is lelkesedjenek, komoly törekvést mutat arra nézve, hogy további évezredekre fentartsa e hazát és a benne uralkodó magyar fajt. Arany János nemcsak legtartalmasabb s legművészibb, de egyszersmind legnemzetibb költőnk volt; a nemzeti irány legnemesebb képviselője s útmutatója. Változatos gazdag szellem, ki az elbeszélő ós lyrai költészet minden fajában mesterműveket teremtett. 0, a daliás idők nagy költője, ismerte legjobban a magyar fajt, s ö volt a legmesteribb kezelője a nyelvnek. A mikor tehát a nemzet neki emelt szobrot, tulajdonkóp magának a nemzet géniuszának emelte azt. A másik kegyeletteljes nagy nemzeti ünnepünk május 21-én, a budai honvódszobor leleplezése. Közel félszázad mult már el azon nagy események óta, midőn a magyar nemzet hazaszeretete, a szabadság iránti eszményi lelkesedése, veszélyt nem ismerő lovagias bátorsága ereznél tartósabb emléket emelt magának a nemzetek történetében. Minden magyar ember szivében él és élni fog azoknak emléke, kik hazájuk szabadságáért Budavár ostrománál elvérzettek. Hogy a magyar nemzet szabadságszeretete csodákat képes mivelni, mutatja ama nagy idők története s hogy a magyar nemzet lelkéből nem veszett ki a nemes ideálokért való rajongás, tanuja annak a jelen, midőn a nemzet hálája és kegyelete érezbeöntve is megörökíti a nagy hősük felejthetlen dicső tetteit és soha el nem inuló emlékét, azokuak a hősüknek, kik a „Szabadság" szent eszményének megvalósításáért vérüket ontották ós éltüket oly hősiesen feláldozták. Ezen kegyeletteljes nagy nemzeti ünnepen lerój ja hála ós kegyelet adóját az egész nemzet. Veszprém vármegye közönsége is képviselve lesz küldöttségileg a budai honvédszobor leleplezési ünnepélyen. A küldöttség tagjaivá felkér jttek: Kemenes Ferencz kanonok, dr. Fenyccsny .Ferencz, dr. Láng Lajos, Szabó Imre, Komjáthy Béla, dr. Matkocich Tivadar, dr. Óváry Ferencz, dr. Kemény Pál, országgy. képviselők, Lukácsék János, Kovára Imre, Kovács Ignácz, Paál Dénes, dr. Kerényi Károly ós Benkö István. Es a küldöttség a vármegye közönsége nevében „Veszprém vármegye közönsége kegyelete jeléül" czimü felirattal, diszes koszorút helyez a szoborra. T Á R_C Z A. Pünkösdi rózsa.*) Irta: Kozma Andor. Még szombat este kelyhe' zárva, S pünkösd vasimap hájhalára A rózsabimbó rózsa már. Illatja üdv, színe igézet És lopni édes, tiszta mézet A méhe-raj csak idejár. Ki fakadását várta, leste S mosolyogva nézte', szombat este, Bizony nem

1 hitte volná még, Hogy nem több, mint egy" éj bubája E kedves bimbót már kitárja, Mire a hajnal pírja ég. S tán pünkösd napján meg se látja A rózsát a bimbó barátja S, hogy újra jő pünkösd után: Immár a rózsa szirma —< hullva, Ott csüng* «• száron elviíulva S szépsége' — égy" emlék osiípáh. Pünkösdi róswfói,- úeép virágom, Sorvadva inaló- itfüakgcM-, Csodálva ét busán tfézíek én. Pompára oly gyorsan fakadtál, Hogy azt az üdvöt, amit adtál) Amíg volt — toir» iem vevém. *) Szerzőnek »YefseK* tssiimü kSlfeményeifcóIv Let Viki non vicit. — A > Pápai Lapok< eredeti tárczája. — Szép leány volt Viki a szó igaz értelmében. Bogár szemei oly kápráztató fónynyel ragyogtak, mint sötét éjszakában a legszebb csillag. Rózsás arcza olyan üde, olyan bájos volt, mint a virág, midőn bimbójának szirmait a reggeli napsugár kibontogatja s lecsókolja róla azt a gyémántként ragyogó piczi harmatcseppek Vérpiros, élveteg ajkai, mintha örökké csókra csucsorodnának Össze s egyedül csókra volnának teremtve. S minden báj, melylyel a teremtő Vikit felruházta, csak holt tőke volt: nem élvezte senki ezen ingerlő adományok egyikét sem. Viki nem egyszer kivetette ugyan hálóját, de a halacskák félve menekültek előle, ez hiúságát mélyen bántotta. A tenkei leányok mindenikének megvolt a maga imádója, csak néki a legszebbiknek nem akadt senki. Nem ám, — mert mindenki tudta róla, hogy rendkivül daezos és szeszélyes leány. Aki néki udvarolni akart, annak kerülni kellett a többit. Hiúsága nem tűrhette meg, hogy a kit ő szeret, azt mások is szeressók. Udvariéinak ö akart egyedüli ura, zsarnoka lenni. A többi leány gyűlölte öt ezért, s ha csak lehetett elkerülték. Akadt néha mégis egy-egy vállalkozó ifjú, ki megkísérlő Vikinél a jó szerencsét, de többnyire pórul járt. A szeszélyes kis leány, ha ráunt, sietett túladni rajta. Az ő osapongó lelke a változatosságot szerette* Á tenkei leányok lassan-lassan mind féfjnez mentek) csak Viki maradt még otthon közülök. S as évek oly rémítő Yft& ettttol**, gyorsan múlnak, főkép az eladó leányoknál. Kesarvesen érezte ezt Viki is, mert rózsás arczának üdesége, szép virágai hervadni kezdtek már, s az ifjabb nemzedék csak „őszi napfénynek" nevezó az egykor oly bájos, szép leányt. S néki mindent látnia, hallania kellett, neki, a szép, a gazdag s válogatós Téthy Viktóriának ! Az idő a legjobb orvos, felrázta kábult álmából Vikit is. Nem egyszer esett ő már kétségbe sorsa fölött. Menne ő most már bárkihez is, csak akadna valaki, ki megmentené őt a vónleányok rettenetes sorsától! Gyakran órákig töprengett magában, s nem tudta mihez fogjon. Még anyja is szemrehányást tett neki. — Nézz csak ki az ablakon, ott megy Ella! Mily szép kis fia van már! Látod, ha a mérnököt ki nem kosaraztad volna, most te is boldog asszony lehetnél már! E szavak mindenike tőrként hatott Viki szivére. Egy délután Viki egyedül volt otthon, s amint az ablaknál olvasott egy fiatal ember közeledett házuk felé. Kéri Kálmán volt az, ki egykor Tenkén mint aljegyző Vikinek szerencsétlen imádója volt. Viki elpirult, amint meglátta őt, s szivébe a reménynek egy parányi sugara hatott. Amint Kéri Kálmán közelebb ért s felismeri az ablaknál Vikit, köszönni akart, de Viki megelőzi őt: —* Kálmán! Hát maga itt van s meg se látogat ? — Gsak átutazóban Vagyok, de ha megengedi teszem tisztelemet. Viki örömeben alig győzte várni) mikor nyílik az ajtó. — Tehát Kálmán, ki miattam ment el Tenkéröl, vissza jött megint. 0 még most is szeret, s talán .... de ezt csak gondolni merte. — Kálmán benyitott s Viki leküzdve izgatottságát a fogadó szobába vitte vendégét. — Sok'se gondoltam volna magáról Kálmán, hogy erre képes legyen ! — Mire kérem ? — Hogy elment Tenkéröl, s azóta nem láttuk többé! — Hagyjuk ezt Nagysád! — Semmi Nagysád! En magának csak a régi Viki vagyok. S itt elakadt mindkettőnek szava. A kinőj pauza után egy még kínosabb jelenet következett. Viki arcza lángolt a hévtől. — Kálmán ugy érezte, hogy forog vele az egész világ s az arczába szökő vér egészen elkábitá. — Kálmán! Maga nem ért meg, én szeretem magát, — nagyon-nagyon! E közben Viki görcsösen keblére szorította Kálmánt, s ajkai, melyeknek minden leheletéért ugy sóvárgott az ifjú egykoron, — az ajkak az övéhez tapadtak. — De ne tovább! — Nagysád én vőlegény vagyok, s menyasszonyomat szeretem. S ezzel kibontakozva a leány karjaiból elsietett. Viki pedig amint magához tért, egy karosszékbe vetve magát, szégyenében keservesen zokogott. Az egykor oly szép és bájos Viki, kinek csak az volt hibája, hogy nagyon szeszélyes ós daezos volt, még sem maradt vén leány. Egy öreg . úrhoz ment nőül, kinek birtoka határos volt az övével. Pazar. Agglegény adó. A leányos mamák ujjongva fogadták a franczia parlament azon javaslatát, hogy az agglegényekre adó vettessék ki. Az öröm csak addig lesz öröm, míg az adó életbe lép, mert a tapasztalat be fogja bizonyítani, hogy ezenuj adónem egy hajszálnyit sem lendített korunk házasság ellenes elveinek javításán. A hiba máshol keresendő ; ám lássuk : Minden agglegény ólt egy bizonyos korban, midőn megunta a czéltalan kósza életet, szívesen felcserélte volna elhagyatottságát egy bold g csendes családi tüzhelylyel. Elj árt leányos házakhoz, udvarolt, talán szerelmes is lett, de nem annyira szerelmes, hogy éles szemmel, józan észszel tanulmány tárgyává ne tette volna választottját, és minél jobban kiismerte, annál inkább meggyőződött arról, hogy az ideálból, eszményi feleség válnék a szalonba, ünnepelt alak a bálterembe, de sajnos nem találta fel azon kellékeket, melyeket egy j 3zan gondolkodású férfi keres egy nőben, ki egy békés családi tűzhelyt alkotva megosztani tudná a férj gondjait, megkönnyíteni az élet terheit; röviden egy takaros házias feleséget. Korunk hölgyeit három csoportra lehet osztani. Az első csoport, mely fájdalom oly •kisebbségben van, azon józan gondolkodású mamák leányai, kik nem úsznak a divatos árral, nem nevelik leányaikat a látszatnak, a maguk egyszerűségében amint őket nevelték szülőik, adják azt tovább leányaiknak egy kissé átidomítva, megfelelöleg a kor szükséges igényeinek. Hogy miben, áll e nevelési 21