Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-08-13

T y Megjelenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre korirokini reu dk í v ül i számok is adatnak ki. Bórmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. •Kéziratok nem adatnak vissza. A.lapnak szánt köz 1 a mé nyak a lap rr\ « szerkesztőségéhez (Jókai Mór ^ >^í^ utcza 969. sz.) küldendők. PÁPÁT T AP fitt

? K Előfizetési díjak. Ü Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — lEgy szám ára 15 kr. I Hirdetések Egyhaséí"bos po;itsor térfogata után 5 kr, nyilttérben30kr. A díj előr e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik. Az előfizetési dijak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Röhn MOP fiai 2£ hirlapközvetitő iroda) küldendők, jj^ Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. A kezdet kezdetén. Bizony még csak ott állunk: a kezdet kezdetén, s hogy ide is eljutottunk, nem csekély volt a feladat. Alig van és volt kérdés városunkban, melyre nézve a nézetek oly egybehangzók lettek volna, mint a jó ivóvíz kérdése. És mégis alig van és volt kérdés, melynek megoldása felé lassabban jutottunk volna; úgy hogy az e kérdés érdemében tett lépésekhez hasonlítva, a csiga haladása valóságos kengyelfutás. De hát végre mégis csak itt állunk: a kezdet kezdetén. A polgármester tegnap tárgyalt jelentésében vázolja az eddig történteket, s 1000 irtot kér a kérdés J igazi megkezdésére, szükségesnek mondván, hogy az érdeklődésnek szélesebb körben hirdetések utján való felkültósóre, mérnökök díjazására stb, bizonyos összeggel rendelkezzék a városi tanács. Örülünk, hogy a mit lapunk már mult év szeptemberében sürgetett, azt '-most magáévá tette a a polgármester ur s a képviselőtestület, s most már rendszeresen akarunk hozzálátni a vizkórdés megoldásához, mig az eddig tett lépések legnagyobb részt csak esetlegességek eredményei voltak. De nem hallgathatjuk el sajnálatunkat a fölött, hogy egy bizottsági munkálat helyett pusztán a polgármester ur jelentése képezte a tegnapi közgyűlésen a tárgyalás anyagát; nem azért mintha a jelentés hiányos lett volna — ellenkezőleg, köszönettel vettük, hogy lehetőleg minden körülményre kiterjeszkedett —, hanem azért, mert ez is ujabb bizonyítéka annak, mily kevés eredménye yan a bizottsági működéseknek. Ennek a vízügyi bizottságnak ugyanis a közgyűlés határozata szerint mult év december 31-én kellettlvolna jelentést s illetve indítványt tennie a vizkórdés miként megoldása tárgyában, s ime körülbelül 8 hónappal később kapunk •ugyan jelentést, de nem a bizottságtól, s indítványt is — de nem a vizkórdés miként megoldására, hanem csak arra vonatkozólag, miként lehessen tájékozást szerezni egy e tárgyú indítvány megtehetésóre. Tehát még mindig a kezdet kezdetén vagyunk s ide is — a mult évi őszi rendes közgyűléstől számítva — csak egy óv alatt jutottunk el. De csakhogy eljutottunk! talán majd sikerülni fög a további lépéseket gyorsabb tempóban tenni meg. Első lépésnek tartjuk, mint azt még mult szeptemberben kifejtettük, a szaklapokban való hirdetést, hogy a vizópitószeti mérnökök figyelmét szándékunkra fölhívjuk s a vállalkozási szellemet e kérdésre irányítsuk. A hirdetésekben — minthogy a Tapolca vize jó ivóvizet semmikép sem szolgáltat — már eleve is a másik módozatra, t. i. a viznek kutakból leendő nyerésére kell fölhívni a figyelmet. A megtartandó próbamratásokat vagy vállalkozók, vagy maga a város eszközli; az előbbi esetben valószínűleg az illető vállalkozók fogják viselni a költségeket, az utóbbi esetben pedig a város gondoskodjék, ós pedig több cégnél jó eleve tudakozódva, alkalmas eszközök kikölcsönzéséről mérsékelt dij mellett. E pontnál egy kis utánjárással sokat meglehet takarítani, utánjárás nélkül pedig sok haszontalan kiadást lehet okozni a városnak, s igy mindenesetre óhajtottuk jó eleve fölhívni a figyelmet. Ha a próbafuratások eredménye kielégítő volna, s a dolog végleges kivitelre kerülne, akkor jön a legnehezebb kérdés, t. i. a vállalat financirozása. Nézetünk most is az, hogy a vállalatot lehetőleg részvénytársulat állítsa föl, melyben természetesen a város lehet részvényes. Ez az időpont ugyan még messze van, s alkalmilag annak idején bővebben is visszatérünk rá, de már ezúttal rá akartunk mutatni arra, hogy célszerűbbnek tartjuk a vállalkozás sikerére nézve, há a városi polgárok a vízvezeték használása mellett. direct érdekelve lesznek mint részvényesek, mintha ez az érdekeltség csak indirect, esetleg a pótadónál jutna kifejezésre. Nem tudjuk, nem volt-e nagy merészség tőlünk már a vállalat financirozásáról, tehát a végről is ábrándozni; mentsen ki mindenesetre bennünket az a fölött érzett nagy öröm, hogy vógre ott állunk — a kezdet kezdetén. Nyelvében él a magyar! Ha van nemzet, melyet nyelve tesz azzá a mi, akkor az a magyar nemzet. A magyar faj messze Ázsiából került e haza szent földjére s fajrokonok és testvérek segítsége nélkül alapított hazát ós nemzetet. Megtartotta magyar fajú jellegét, dacára annak, hogy köröskörül teljesen elütő idegen nyelvű és fajú nemzetek laktak, dacára annak, bogy folyton Yad ellenségek vették őt körül, kik kiakarták irtani a föld színéről, beleakarták olvasztani saját nemzetiségükbe. Megpróbálták édes anyanyelvünket eltörölni tűzzel, vassal, morális kényszerrel,, udvari rendeletekkel, szép asszony mózesmázas szavaival; voltak időszakok, mikor már siker kezdte koronázni elleneink nyílt-, yagy orrtámadásaikat, de az igaz magyar sziv mindig megérezte azt, hogy ba magyar nyelve elvész, akkor utána vész az alkotmány, utána az államiság, utána a baza. És lerántották a gyászlepelt, mely reánk volt borítva, elmúlt a káprázat, a szem világosabban kezdett látni, az agy gondolkodni, a sziv működni ós újra kezdett a nép magyarul beszélni, a költő magyarul énekelni s igy folytonosan harcolva nyelvünkért el-j értük az ezredik évet. i És most, a mikor már azt hisszük, hogy ezer évi harc után, ha egyebet nem, de kivívtuk azt, bogy nyelvében él a magyar s e nyelvet feltétlenül tiszteli ós elismeri minden e hazában élő lélek, égy különös jelenséget látunk támadni. Itt bent a hazában vannak egyes' társadalmi rétegek, melyek nyíltan merészelnek szembe szállani a magyar állam jogával a magyar törvónynyel, egyszerűen negligálva nyelvünket, idegen szót, idegen nyelvet akarnak becsempészni, sőt követeiőleg akarnak fellépni, bogy mi magyarok ismerjük el az idegen nyelv jogosultságát hazánkban. Yajjon nem létezik-e már magyar társadalom, bogy ezt igy tovább tűrjük ?! Majd itt, majd amott az országban támad egy istentelen próféta, ki templomban a szószékről, iskolában a katedráról, s nyilvános gyűlések alkalmával a legarcátlanabb módon szónokol nyelvünk elleu; törvényszékeknél, bíróságoknál kihallgatások alkalmával nyíltan bevallják, hogy

! ők igenis tudnak magyarul, de elvökj hogy nem beszélnek magyar nyelven és a törvényszék elnöke kénytelen tolmápsot hozatni, hogy egy leendő fegyencét kihallgathasson és megérthesse, hogy az idegen nyelven mit beszól? Sőt mi több, magyar hatóságaink saját hadseregünktől idegen nyelvű iratokat kapnak ós megkívánják hazafias magyar hivatalnokainktól, hogy ők okvetlen megértsék az idegen nyelvet s talán még idegen nyelven válaszoljanak is reá. Te magyar társadalom ós te nem látsz, te nem emeled, fel tiltakozó szavadat e páratlan orvtámadások ellen? Talán ismét gyászfátyolt kezdenek borítani szemedre a XX-ik század ós ezredéves ünneped előestéjén? Már e század elején 1830-ban hoztak egy bölcs törvényt, melynek YÜI-ik cikke kimondja, hogy az országban levő valamennyi katonái parancsnokság magyarul tartozik levelezni. Avagy nem ismeri-e saját hadseregünk az ország törvényét, vagy ismeri azt és nyíltan ellene mér szegülni ? Mivé lesz akkor a társadalmi rend, ha egyes kasztok, egyes körök törvényeinket magokra nézve kötelezőnek el nem ismerik? 1840-ben hozatott egy törvénycikk a Vl-ik, melynek címe: >A magyar nyelvről.« Mily szépen hangzanak annak bevezető sorai: 0 felsége atyai szivének hív magyarjaihoz viseltető jósága azon ujabbi dicső példáit, melyeket a nemzeti nyelv gyarapítása eszközlése végett a jelen országgyűlés alatt is adott, a karok és rendek mólyen tisztelik. És ezután következnek sorban a pontok, hogy az országos felírások Ó felségéhez magyarul történjenek, a törvényhatóságok egyedül magyar nyelven szerkesszék felírásaikat, az egyházi hatóságok egyedül magyarul levelezzenek, a gyülekezethez a szent beszédek magyarnyelven tartassanak; minden vallásfelekezetnél — különbség nélkül — plébánosoknak, egyházi szónokoknak,káplánoknak és segédeknek olyanok alkalmaztassanak, kik a magyar nyelvet tudják, a magyar nyelvnek tudása a katonai vóghelyeken is gyarapitassók, s a magyar ezrednek kormányai a magyarországi törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek. Felséges uram és királyom! A te atyai szived hű magyarjaid iránt ma sem változott meg, de igenis alattvalóid hűsége a magyar haza iránt megváltozott, mert igen sokan vanuak, kik a szentesített törvónyekBt nem tisztelik ós annak ellene szegülnek. A te parancsod, a te akaratod szent legyen minden honpolgár előtt. Oh nézz körül e hazában, Szent István koronájának van még fénye, mely beragyog a sötétség minden zugába, királyi pálcád fenségével sújts le mindent, a ki elLene szegül az elődeid által szentesitett törvényeknek! És te magyar társadalom ébredj és zúdítsd haragodat mindazokra, akik buta gőggel, hitvány rosszakarattal, szemérmetlen tudatlansággal nem akarják elismerni azt, hogy e hazában egyedüli jogos ós törvényes nyelv a magyar! Igen, a magyar társadalom becsülete ''forog itt kórdósben. Ne ámítsak magunkat, ne higyjünk azoknak, kik azt TÁRGZÁ. Képdal. Elhagyott a rózsám, Elszakadtam tőle; Felírom a napját Egy kis falevélre. Zöldelő levélkét Piros íózaaazállal Megkötöm csokorra Aranyos hajával. S azt az arany hajat Még egyszer megnézem, Még egyszer — mikor as Esküvője lészén. Oda állok én is Az oltár elébe, Hadd nézzek még egyszer, — Utolszor, szemébe. Az a kit csokor meg, Ha már el is száradt, A kalapom mellé Jó lesz bokrétának. Dallas Sándor. Katonavér, színészvér. A *Pápaí Lapok* eredeti táfezája. olxfavllózsa Miklós. Gina tehát férjhez megy. Férjbe* megy-egy obseurtw emberhez, akit csak egyszer látott életében, valami házias tanoevtelyes« ftki ott rtaade-peda ^lébolondult az ö kárhozatos szemeibe. Igen, igen; Gina csakugyan férjhez megy, nem törődve azzal, bogy Vértes Iván, cs. ós kir. hadnagy ur hol tölti el ezután a délutánjait. Már nem is találta olyan borzasztónak ezt a gondolatot. Megbarátkozott vele és elhitette magával, bogy ennek ugy kellett történnie. Nem is lehetett volna máskép. Nem mintha Giaa atyja nem lett volna képes esetleg a kaucióra szükséges összeget előteremteni, hanem, mert Gina végre is busz éves, és ö maga sem sokkal több; aztán meg hadnagyi csillaggal még sem nősülbet meg ugy bolondjába. Ezt csak a lovasságnál engedheti meg magának az ember s ott sem jó szemmel nézik. Legalább addig kellett volna neki várni, mig föbadnagygyá léptetik elő s ki tudja, addig nem-e párolgott volna el a nagy szerelem ? Gina nagyon szeszélyes, ma igy, holnap ugy tetszik neki minden; ki tudja, nem-e unná meg a hosszú menyasszonykodást is, mint ahogyan egy toilettejót megunja, ha egyhuzamban soká viseli. Aztán megö is elkerülhet más garnizonba; más kaszárnya, más. leányok — eh! jobb ez igy. Legalább Gina ezt mondta neki, mikor utoljára együtt voltak az eljegyzés előtt. Megmagyarázta, hogy hiszen tulajdonképen nem is olyan nagy dolog az, ha az ember férjhez megy. Csak felcseréli a szülei házat egy másik házzal, melyben épen ugy meg lesz minden, mint a régiben. Az előszoba, az ebédlő, a szalon, benne a zongorával, az asztalon Shakspere, Arany és Madách. Az egészben csak az lesz a különbség, hogy a papa helyett dr. Gálos Kálmán fog ai asztalfőn ülni az ebéd alatt, a mama helyett a Kálmán anyja fog alkalomadtán pörölni s ö — ba méregbe jön — Lola helyett, aki otthon marad, Kálmán bugát, a kis Mariskát fogja megtépázni. Életrendjének ilyetén megváltozásában talán ez az utolsó körülmény bántotta leginkább. Sajnálta otthon hagyni a kis Lolát, ezt az aranyos kis játékszert, akit összes nővéreinél jobban szeretett. De hallotta, hogy asszonyoknak a gólya szokott hozni ilyen kis apróságot, hát e fölött is megvigasztalódott. Hogy fórjhezmenóse által sok minden egyéb is megváltozik, arra ö nem gondolt. Ivánnak is azt mondta, hogy e fölött ugyan nem érdemes búslakodni. Az igaz, hogy férjhez megy, de azért öt ezután is ugy fogja szeretni, mint eddig. Iván akkor is el fog jönni minden délután mint most, néha este is ; sőt, ba együtt jönnek baza a bevásárlásókból és Gina pihegni kezd már az első emeleten, ezután is felkaphatja a karjaiba, mint valami siránkozó kis babuskát, és felszaladhat vele a lépcsőn. Ezután is meg fogja neki engedni, hogy bennmaradjon a szobában, ha kifésüli fekete fürtjeit és ez után is szabad lesz neki utánna menni az öltözőbe, ha a váratlanul érkező vendégek elől észrevétlenül megszökik,- hogy hamarosan berizsporozhassa magát. Szóval, ezután is élvezni fogja azokat az apró] kegyeket, melyeket összes udvarlói közül egyedül és kivételesen élvezett. Igen, igen. Hogy is tudna ö máskép megélni, ha ezen az életmódon csak egy cseppet is változtatnia kellene ? Hiszen annyira megszokta mindezt, hogy képtelenségnek tartja elszokni tőle, Mindezt meg is mondta Ivánnak, aki azonban kezdetben egyáltalában nem osztotta ezt a véleményt. Holmi pbrázisokat emlegetett, bogy ő nélküle nem fog tudni megélni soha, hogy nem éli tul azt a percet, melyben először meglátja másnak a karjaiban, meg bogy egy pisztolylövés mindent kikorrigál. Gina azonban megmagyarázta neki, bogy azzal a kis esküvői cerimóniával nem fog megváltozni semmi, hát lassanként belenyugodott. Sőt később azt is megígérte, bogy vőfély lesz az esküvőjén. Gina határozottan kijelentette, bogy uniformis nélkül elegáns esküvő meg nem eshetik. Kell az ott — staffage-nak. No hát hadd örüljön Gina meg egyszer a kétszínű posztónak! Parádézzunk vele. Magára vette wafíenroekját, melynek kék hajtókáján kevélyen csillogtak a tükörsima gombok és a fényes ezüstkörmök. Aranyos csákót tett a fejébe ós derekára kötötte selyemből szőtt tábori Övét, melynek puha szálaihoz szelíden simult az arany-port-epée. Megnézte magát a tükörben. A feszes, világos-szürke tricot-pantaló veszedelmesen megfeszült izmain ós látni engedó megacólosodott férfias idomait. Dombom melle, széles válla kevélyen ingott karcsú derekán, melynók legkisebb mozgására is megmeglibbent a kétszínű tábori öv. A kissé magas; gallér kömény tartást parancsolt fejének, mely még férfiasabbá tette ezt a katonás gyereket. Apró, szürke szemei merészen villámlottak elő az aranyszegélyű csákó alól, melyet mindig féloldalt viselt ós. kacérul szemére vágott. Megnézte magát a tükörben és elkacagta magát. Az a másik jutott eszébe, azzal a szánalmasan vézna testtel, igénytelen megjelenésével, rőtbarna szakállával ós önérzetesen kidüllesztette a mellét. Nagy) kardcsöi'ömpölés közt, büszkén szaladt le a lépcsőn, vidáman fütyörészve valami pajkos operette-áriát. II. Hanem azért csak elszorult a szive, mikor kocsija odaért vele a lakodalmas házhoz. Ott már akkor nagy volt a sürgés-forgás. A ház előtt fogatok robogtak fel és alá, a lépcsőházban alamizsnát váró szegények csoportja suttogott, a négyemeletes" ház minden folyosója tömve volt kíváncsi lakókkal, akik minden egyes érkezőt valami- megjegyzéssel fogadtak. Bizonyos frivol zümmögés támadt, mikor a fiatal tiszt megjelent a lépcsőházban. Ismerték öt a bázbeliek s talán mindnyájan inkább tartották őt a nap hősének, mint azt az apró kis emberkét, a kit jóformán alig láttak azelőtt s a kiről egyebet sem tudtak, minthogy ö a vőlegény. Négy-Öt lépcsőt egyszerre ugorva, szaladt föl az első emeletre a hadnagy. Mikor nagy nehezen keresztültörte magát az előszobában ácsorgó varrónők, szakácsok és frizirmamzellok sorialán, akkor látta csak, bogy talán egy kissé nagyon is sietett. A szalonban érzékenykedő nagynénik, az ebédlőben az ünnepélyes arcot vágó férfirokonság riasztották vissza. A hálószobában meg Ginát öltöztetik a varróleányok. Az ajtó előtt két, szolgálatra beosztott szobaleány őrködik, oda még karddal sem lehet betörni. Legokosabb lesz, ha felhasználja ezt az unalmas időt ós elhajtat a nyoszolyólányáért. Jobb lenn© m