Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-08-13

mondják, hogy soviaisták vágyunk, mert a magyar tanul és tud is idegen nyelveket, a külföld irodalmát minden művelt magyar ismeri ós nagyra becsüli, de nekünk jogunk ^ ós kötelességünk itt a hazában az állam'hivatalos nyelvén beszélni, levelezni és összes hatóságainknak kötelessége visszautasítani minden olyan iratot, mely nem magyar nyelven, vagy legalább nem magyar nyelven is le3Z hozzá bekuldve. s Anglia-, Német-, Francia-, vagy Oroszország hatóságai pillanatig sem gondolkodnak azon, hogy idegen nyelvű iratokat visszautasitsanak-e ós őket senki sem vádolja sovinismussal, de a magyar, ha .jogát követeli, akkor sovinista lesz. ' Nem ugy magyar társadalom! Te még szabad vagy; téged még ie nem nyűgözött a hizelgő szolgaság, a gyáva meghunyászkodás,

3 követeld emelt fővel és hangosan nyelvedéi, íanitó ós paptól, katonától ós polgártól, kereskedőtől, iparostól és hivatalnokaidtól, mert különben még egy ezredév u^áu már nem létezik, — hanem nyelvében ól — a magyar. Dr. Székely Albert. Kézimunka kiállítás. A „Pápai Leány-egylet" elnökségétől kaptuk a következő felhivás-t : A „Pápai Leány-egylet" f. 1893. év július havában tartott bizottsági gyűlésén elhatározta, miszerint az egylet által az idén rendezendő kézimunka kiállítást f. év szeptemberében tartja meg. S bár egy női kézimunka kiállítás előnyeit vagy üdvös mivoltát fejtegetni fölöslegesnek tartjuk — mert alig hinnők, hogy volna, aki tagadná, hogy az ily kiállítás a lehető legjobb eszköz az önképzésre, az ügyesedésre, a szorgalom és eróly kifejtésére — mégis ez, alkalommal kötelességünknek tartjuk az okot, mely bennünket egy kiállítás rendezésére indit és a célt, melyet általa eléírni vélünk, a nagyérdemű közönségnek tudomására hozni. Mert a kiállítás sikere nemcsak az egylet vagyonának gyarapodását jelenti. Mert bár egy egyesület életében nem kevésbé fontosak az anyagi eszközök, melyek fennállását biztosítják, s bár a kiállítás ezen oldalról is jelentékeny haszonnal járna a leány-egyletre — mégis reánk nézve, mint erkölcsi testületre, az erkölcsi haszon sokkal fontösabb. Reánk nézve sokkal fontösabb, hogy életképességünknek, önállóságunknak ós produktivitásunknak eklatáns tanújelét adjuk, mert ez nemcsak az egyesületnek, hanem minden egyes tagjának becsületére és díszére fog válni. Már maga az a tény, hogy a kiállítandó kézimunkát ki-ki tetszése szerint választhatja és készítheti, a menyiben a kiállítás felkarolja a legegyszerűbb kézimunkát ép ugy, mint a legművészibbet — nagy ós tág teret enged az egyéni ízlésnek ós önállóságnak. S; lom és ügyesség minden munkában kifejthető és észrevehető — és egy kiállítás legfőbb feladatainak egyike, hogy mindent megmutasson. Egy kézimunka kiállításon ép oly fontos hivatása van az egyszerű kötés-, horgolás-, varrás-, sőt szép foltozásnak, mint a legremekebb aranyhimzósnek. Nem kisebb azoknak a száma, kik jobban szem-, ügyre veszik az egyszerű, könnyen utá-. nozható és kevésből kiállítható kézimunkákat, mint azoké, kik a drága és komplikált munkák bámulói; mert mig ezek csak a szemet gyönyörködtetik, addig azok tanítanak és haszonnal kecsegtetnek. Senkinek sem kell tehát visszariadni attól a gondolattól, hogy móltóat nyujthat-e a kiállításnak ? Kiki a maga szakmájában serénykedhetik és nyújthat valamit, mi általa nemes célt támogathatja s akkor, valamint a kiállítás azegyletnek ugy anyagi, mint erkölcsi haszonnal fog járni, ép ugy a nagy közönségnek tanulságos ós szórakoztató látványossága lesz, egyúttal minden kézimunka dicsőséget hozván a maga kiállítójára. Mindezek után még csak a következőket szives tudomásul: A kiállítás — egy még később meghatározandó naptól kezdve — szeptember havában 10 napon keresztül áll a nagyérdemű közönség rendelkezésére 20 kr belépti dij mellett. Midőn pedig örömmel adjuk itt közre azon áldozatkész egyleti tagok névsorát, kik a kiállítás rendezését magukra vállalták, egyúttal felhasználjuk a kedvező alkalmat, hogy fáradságos és felelősségterhes munkájukért nekik itt nyilvánosan hálás köszönetet mondjunk, íme a diszes névsor, mely egyúttal szilárd garancia arra nézve, hogy a kiállított tárgyak a leggondosabb kezek által lesznek a legkíméletesebben elhelyezve és megőrizve s mely névsor maga elegendő arra, hogy a nagyérdemű közönség a lehető legnagyobb bizalommal engedhesse át kézimunkáit a kiállítás számára. A 40 tagu rendező bizottság névsora a következő : báró Bothmer Bóláné, Báron Jakabné, Berger Ilona, Osoknyay Eliz, Fellner Simonné, Fehér Dánielnó, G-rofcsik Vilmosnó, Herz Dávidnó, dr. Hirsch Vilmosné, Hercog Hermina, özvegy Kiss Lászlóné, Kohn Józsefnó, Kreisler Manóné, dr. Kövi Józsefné, dr. Kende Adámnó, Koréin Juliska, Kiss Vilma, Kovács Antónia, Kreisler Franciska, Özv. Latinovits Bóláné, dr. Lövy Lászlóné, Lővy Ignácné, Mauthner Mariska, Pentz Józsefnó, Piacsek Gyulánó, Papp Amélie, Pentz Eliz, Rapoch Berta, dr. Rechnitz Edéué, Rechnitz Janka, özv. Szirmay Józsefnó, Schor Róza, Steiner Ignácné, Steinberger Lipótné, Schőnfeld Károlynó, Schlesinger Teréz, Sternfeld Hermina, Schwartz Matild, Steinberger Ilona. TJjváry Gizella, "Wittmann Ignácné. A leány-egylet soha sem volt a nagy szavak, hanem inkább a tettek barátja s ha valamikor, úgy most igazán tettekre van szüksége a leány-egyletnek. Különben is, t. hölgyeink sokkal többször adták már tanújelét lelkesedósüknek és buzgóságuknak, semhogy ez alkalommal is buzdító szavakra volna szükség a kiállítás sikere érdekében. Nem is buzdítani, kérni akarjuk t. bölgyeinkt t, hogy terjesszék és kedvelhessék m< g minél tágabb körben a kiállítás eszméjét. Minél ' szélesebb alapokon indul, annál intenzivebb lesz a hatása a nagy közönség minden rétegére s aunál buzditóbban íog hatni az eredmény a leány-egylet tagjaira. Az eredmény érdeme pedig azoké lesz, kiknek munkássága és tettereje által az ige testté válik. A „Pápai Leány-egylet" nevében : Bosenthal Franciska elnök. Fenekor és fenevilág. (Folyt, és vége.) Yalósággal mintha csak a biblia első lapjainak idejét elnök, nem ugyan mintha valaki a világot ódenkertnek tekintené, hanem amennyiben minden ember, még a legutolsó is azt akarja, hogy őt tekintse mindenki — az elsőnek, ós ez épen a megölője minden jónak az egyénben ugy mint az összben. A társas érintkezésben nem akar senki a másik mögött maradni, mindenki úszni akar az áramlattal, ami nem volna hiba — csakhogy az a baj, hogy mindenik vezetni akar, mindenik elsőnek akar beérni, ós pedig minden áron; ós boldog az a kevés, amelyben van anynyi erkölcsi erő, annyi hősies bátorság, hogy midőn érzi erejének fogyatkozását, fittyet hányva a közvéleménynek, visszafordul és megmenti legalább' becsületét; de hány van aki tovább úszik, úszik megszállva a feneszellemtől, mig végre erejét elveszti, elérkezik az örvény szélére, mely aztán kegyetlenül megforgatja, lesodorja ós lerántja a pokol fenekének iszapos mélységébe és hányszor történik meg, hogy azok, kik az élet ez általános uszóversenyóben folyton vezettek, a törvényszék nagy tárgyaló termében veszik jutalmukat és valamelyik fegyháznak egy sötét cellájában elmélkednek a szerencse forgandóságán, avagy pedig megelőzik a törvény hatalmát, az igazság sújtó kezét s önmaguk vetnek véget annak a szomorú tragédiának, melyet ők vígjáték gyanánt játszottak,... egynéhány gramm puskapor s egy parányi kis ólomgolyó . . . s a függöny legördül. Uton útfélen érezzük ós látjuk, hogy a mi korunk beteg, bármint kendőzze is magát, sáppadtságát nem tagadhatja, nem kell valami nagyon hygienice képzett szem hozzá, hogy a diagnózis megállapítható legyen, betegsége gigerlismus, stróbersóg, a modern fenesógi járvány, mely pestisként szedi áldozatait a társadalom minden rétegéből egyaránt. A mi korunknak főbűne, fenesóge abban rejlik, hogy nem tud összhangot teremteni tehetsége, ereje ós szükségletei közt, ós nyakra-főre teremti az igényeket, a melyek inkább a kellemest célozzák mint a hasznost; plátói becsű tulajdonságokban keresi a nagyságot és az erényt, ugyanilyen értékben becsüli meg az embert, viszonyokat ós körülményeket ; külszín formának hódol, a helyett, hogy szolid reális alapokra erősítené az egyén, valamint a társadalom existenciájának oszlopait ... de hát hol van akkor az a magas fokú haladás, molyet a fin de siecle oly nagy garral hirdet, ha az ember épen önmagával szemben tanusit oly elmaradottságot, hol van a század vége magas röptű szellemének érettsége, mely a tudomány, művészet ós ipar terén oly remek alkotásokat tud felmutatni, ha az ember és a kor önmagához való vonatkozása, viszonyai észszerű' rendezése helyett oly erkölcsi erőtlenséget mutat? Sajnos, de ugy van, hogy a század végén, midőn a technika oly fejlettségnek örvend, hogy tengerek által elválasztott világrészek lakói élőszóval cserélhetik ki eszméiket, mintha csak közvetlen közel, szemtől szemben állnának egymással, épen az ember construkciójának gépezete olyan tökéletlen, hogy saját énjével nem tudja magát ós körülményeit megértetni; sajnos, de való, hogy a század végén, midőn oktatási célokra oly tömérdek sokat áldozunk az emberek épen számolni nem tudnak — önmagukkal. Minden kornak megvoltak és megvannak speciális hibái mellett generális hibái is: egyszer Sodorna, másszor Panama ; igy volt ós ekként leszen ez mindig, amint hogy a véges eszű ós gyarló alkotású egyén, az ember sem leledzik tökéletes, apróbb gyengék, öregebb bajok és főbenjáró hibáktól mentes állapotban, és meddő munkát végezne, erejét hiába fecsérelné, ki a kor és társadalmak ferde irányait theoriákkal kiegyenesíteni akarná, bizonyítja ezt a világhistoria; minden kornak voltak bölcsei, tudósai, lánglelkü ós elméjű fórfiai, kik e nemes törekvésükben mindenüket, életüket is kockára tették s a kor, a társadalom, melynek érdekében ezt tették, majd bálványozta, majd megkövezte őket; hallgatta, de nem követte őket, bűnhődött, lakolt vétkeiért, de korrektivumot nem türt ós ha ideig óráig a javulás beállni látszott is, következett csakhamar a recidiva, mely pedig tudvalevőleg végzetesebb szokott lenni mint a törzs veszedelem. A mi korunk is ilyen recidivikus állapotba jutott; pillantsunk csak vissza őseinkre, mennyivel egészségesebb viszonyok között éltek azok mint mi, egyszerűbb életrend, kevesebb igényekkel ugyan — de jóval kisebb arányú terhek és gondokkal is; lapozzunk csak vissza elődjeink naplójába, mily kevéssel tudtak ők boldogok lenni — boldogok, mert a maguk jóvolta mellett a késő unokákról is tudtak gondoskodni, mig mi magas ós sokoldalú igényeink mellett önmagunkról is megfeledkezünk. Gyökeres átalakulásra volna szüksége az egész világnak, hogy e feneségeitől megszabaduljon és lesz tán egykor idő, midőn a kornak szelleme a szellemnek korává leszen ós az emberek gyarlóságuk tudatára ébredve át fogják látni, hogy az egyéni ós társadalmi boldogulásnak nem üres külsőségekben kell alapját ós föltóteleit keresni; igenis öntudatra van szüksége a kornak, egyénnek ós társadalmaknak, hogy élhessenek, fejlődhessenek és haladhassanak ; ós ez öntudat kell, hogy a kornak, egyénnek ós társadalmaknak már önbelsejóben rejljék, önbelsejóböl fejlödjók ki, mert e nélkül, valamint a legszívósabb természetű ós legkeményebb idegzetű ember is elcsenevész erkölcsileg ugy mint fizikailag, ugy a legvirágzóbb kornak a legszilárdabb társadalmaknak is menthetlenül és okvetlenül el kell pusztulniuk. —ny -a. ugyan lehetőleg az utolsó pillanatra halasztani ezt a kellemetlen kötelességet, de hát most a legjobb akarat mellett se tehet okosabbat.' Mire visszajön, talán vége lesz itt is ennek a fejvesztett szaladgálásnak. Csakugyan ennyi idő kellett még Ginának az öltözködésre. Mikor nyoszolyóleányával a karján visszatért, már meglehetősen együtt volt a násznép. Egy sarokban a koszorús leányok kacagtak hangosan valami fölött, mit látva a kis Tita egy bakfis pajzánságával siklott le a karjáról és odabujt a többiek közé. Iván sietett felhasználni ezt a kedvező pillanatot. Átosont az ebédlön ós a szalonon, aztán elkezdett az őrt álló szobaleányokkal veszekedni, hogy bejuthasson valahogy a Gina öltözőjébe. Hangos kacagás hallatszott ki a hálószobából. Gina megismerte a hangj át; — Már készen vagyok a toilettemmel l Be szabad jönni! — kacagott fel ottbenn pajzán nevetéssel. A varrónőt pedig — aki már épen az utolsó bokrétákat tűzdelte fel az uszályára — kiküldte valami kifogással. Egyedül maradtak a szobában és egy darabig merően néztek farkasszemet. Az a máskor oly vakmerő, katonás gyerek lehorgasztott fővel megállt az ajtóban ós nézte, nézte, egyre csak nézte azt a viruló menyasszonyt, a más menyasszonyát. Az pedig ott állt büszkén, egyenesen, mint egy sudár fenyőfa, és mosolygott, mint egy királynő, kinek fejét a legszebb korona ékesíti. Volt is korona a fején: narancsvirágokkal ékes, örökzöld levéllel diszi|ett élő gyttai kotSQítt, A. habgi illuiioa fátyolon keresztül — mely vállaira borult — látni lehetett telt idomait s ez az áttetsző szövet még ingerlőbbé tette ezt a merészt decolletage-t. Nehéz, fehér b;nigaline-selyemböl szőtt menyasszonyi ruháját derékon élő myrtusöv fonta át, melyből elől, két oldalt kacérul futottak szót az élő virág guirlandeok. A princesse-szabásu menyasszonyi ruha egyetlen diszei ezen kivül azok a kis apró myrtus bokréták voltak caupán, melyek alsó szegélyzetót ós a uszályt körívben övezték. Hosszú uszályának csipkefodrai alól kikivillant a csíkos atlaszbélés, míg elől a finom brüsszeli csipkék alól parányi selyem topánkába bujtatott lába kandikált elő. Kezében divatos, bőségszaru alakú bokrétát tartott, melyből, mint a folyondár galyai, ugy borultak alá a myrtuságak. Nehéz, kábító illat terjedt szét a szobában: a haldokló virágok elröppenő lelke ... Büszkén, egyenesen, mint egy sudár fenyőfa állt ott a leány. Az a katonás gyerek pedig nem mert a szemébe nézni. Meghatotta ez a látvány, mint egy ostoba gymnasistát, és sehogy se jött az ajkára az a máskor oly könnyen kiröppenő kérdés : Gina szeretsz ? . . . sz< retsz ? . . . Csak a szemei beszéltek, melyek esdeklőn, egy vergődő lélek kétségbeesésével tapadtak reája: szeretsz ? ... szeretsz ? ... A leány megértette ezt a néma, könyörgő tekintetet és nem várta be, mig az szavakat talál. Odament hozzá, szemébe nézett melegen, szerelmesen, és egy • biztató kézszorítással azt mondta neki: — Ivén! szeretlek!.,« Menyasszonyi ruhában, myrtuskoszoruval a' fején mondotta neki: szeretlek... örökre!.— Aztán belekarolt és mosolyogva ment ki vele a lakodalmas néphez . . . III. Gina — aki mindössze még csak hat hete van főkötő alatt — ma már pompásan beleizlett az asszonyi hivatásba. Belekóstolt abba a szerelembe, mit egyedül csak a komoly férfiak nyújtanak, s rájött, hogy ez a szerelem mégis csak édesebb valami, mint az „éretlen széptevőké." Iván — mért őt tisztelte meg ezzel a hízelgő epithethonnal — végleg lekerült a repertoirról. Lekerültek a műsorról azok a hatásos scénák is, melyekkel pedig máskor olyan gazdagon el volt látva s melyekkel olyan ügyesen tudott élni alkalom-adtán. Gina e féle jeleneteket ma már csak akkor rendez, ha a férje nem akarja valami bálba elvinni, vagy ha példáulvalami uj ruha készítése ellen vannak elvi kifogásai. Ha valaki felemlítené előtte azt a megható esküvői jelenetet, bizony megmosolyogná önmagát, hogy akkor bolondos fővel esküdött — örökre. De nem emlékezteti rá senki. Nem is tud róla senki. Az az egy, a kinek jogában állott, a kis hadnagy, a ki tehette volna, az is csak egyszer cselekedte, ugy a sorok között. Virágbokrótát küldött neki egyszer valami hétköznapi alkalommal, hétköznapi Virágokból. Csak az a pár szál nefelejts, mely szerényen megvonult a szingazdag virágok között, mesélt valamit a még alig elmúlt boldogságról, felejtésről, szei relémről — az is csak annak, aki meg* értette, az is csak annak, aki meg akarta érteni. Gina nem akarta. —- Képzeld csak apuskám — szaladt a férjéhez rettentő kétségbeeséssel — az az éretlen fickó még most is virágokkal üldöz. Sajnálom azt a szegény bolondot mondotta később bizonyos leereszkedő szánalommal, és egy kicsinylő mosolylyal kidobta az ablakon a virágbokrétát. Aztán leült az íróasztalhoz és levelet irt neki, melyben kijelenti, hogy „nagyon boszszantja ez az egész dolog" s kéri, hogy „kímélje meg ezután az e féle kellemetlenségektől, mert ez a széptevés még a hiúságának sem hízeleg." A levélben ugyan, ahol Ivánról volt szó, mindig nagybetűvel irta az „O

u-t — (felhívás kerihgőre!) — hanem azért mielőtt postára adta, büszke és önérzetes hangon olvasta fel a férjének, mint valami győzelmi proclamációt. És olyan kedvteléssel simogatta meg utánna a férje tüskés, rötbarna szakállát, mintha ez lenne az ő megszokott ós legkedvesebb foglalatossága. A katonás gyerek pedig, mikor elolvasta a biztató kikosarazást, nem szólt egy szót sem, hanem nyugodtan összehajtotta a levelet és akkor minden nagy „Ő" dacára félvállról azt morogta: gombház! Aztán, mint a ki dolgát legjobban végezte, rágyújtott egy cigarettára és fütyölni kezdte a Ta-ra-ra bumm dió-t. A katonavér sem rosszabb a színészvérnél. Hivatalos rovat. Hirdetmény. Pápa r. t. városnak 1894. évre elkészült s a városi tanács által letárgyalt költségvetési előirányzata, f. hó 14-étől kezdve 29-éig, tizenöt napon át a városi számvevői hivatalban közszemlére kitéve leend; melyre nézve a községi adófizetők által netán teendő észrevételek ugyancsak f. hó 30-ig írásban beadhatók. Pápa, 1893. aug. 12. Osváld Dániel polgármester. 3890. 1893. Hirdetmény. Pápa város polgármestere ezennel közhirró teszi, hogy a m. kir. földmivelésügyi ministerium, a királyhalmi, vadászerdei, liptó-ujvári ós görgény-szt.-imrei erdöőri szakiskolába való felvételre állami és saját költsógenni ellátás mellett pályázatot hirdet. Közelebbi feltótelek a polgármesteri hivatalban tudhatók meg. Pápa, 1893. aug. 9. Osváld Dániel polgármester. 3915. 1893. Hirdetmény. Pápa város polgármestare által közhirró tétetik, hogy a vetéspusztitó rovar

} levéltetüalmafa pókháló hernyói s az apáca pille hernyói ellen kitűnő sikerrel alkalmazott ós a ministerium által is ajánlott, a fiumei . dohánygyárban készült lugviz „Tavaton" név alatt dobozonkint 1 frtjával a dohány kereskedelmi részvénytársaság, vagy droguistáknál megszerezhető. Pápa, 1893. aug. 8. Osváld Dániel, polgármester. ' KÜLÖNFÉLÉK. — Bérmálás. A legbiztosabb forrásból értesültünk, bogy b. Hornig Károly, veszprémi püspök még ez év október bávában fogja pápai biveit a bérmálás szentségében ré

: szesiteni. A bérmálás, tekintve a bérmálandók több ezerre rugó számát, alkalmasint két napot fog igénybe venni. Nem kételkedünk, hogy a fönkelt szellemű s jótékonyságában kifogyhatatlan főpásztor méltó fogadására minden faktor készségesen fog közreműködni. — Személyi Mr.A.azt, Benedekrend gymnásiumának uj igazgatója főtisztelendő Pethő Menybért, mult héten városunkba érkezett ós átvette a gymnasium vezetését. Melegen üdvözöljük körünkben. — Városi közgyűlés. A tegnap tartott városi közgyűlésről tudósításunk a következő : 1. Az 1892. évi gyámpénztári számadás és közúti költségvetés tudomásul vétetett. — 2. Az uj dohánygyár és vasúthoz vezető ut kikavicsozása elrendeltetett. — 3. Barát- ós Corvin-utcák gyalogjárdáinak asphaltozását —, az utóbbinak a járdaszegélyzet keramittal készítését névszerinti szavazással egyhangúlag elhatározta a közgyűlés. — 4. Hosszabb vita után 34 ligen szavazattal 33- nem ellen elvetteteijt az állandó választmánynak a Jókai-utca tovább asphaltirozását ellenző javaslata ós ez utca.folytatólagos asphaltozása — a Heykál házig — 32 igen szavazattal 31 ellen kimondatott. A Kígyóutca pedig kockaköveztetni fog. — 5. Az izr. hitközség és a r. kath. polgári leányiskola 10—10 ezer frtos segélyezési kórelme, az állami polg. leányiskola átalakítása, — illetve áthelyezése kérdésével együttesen tárgyaltatván: egyhangúlag elfogadtatott az áll. választmány azon inditványa, hogy a város által az egyes hitfelekezetek iskolai céljaira fordított 6800 frt évi segélyösszeg 3 éven át 100 %-ra emeltessék, mely 13600 frtra felemelt segélyben 3 éven át részesülnek a> hitfelekezetek lélekszám arányában. A megszavazott összeg a közjövédelmekből fedeztetik, á pótadó emelése nélkül. Az áll. polgári leányiskola helyiségéül az óvoda adatik át, uj óvodai helyiségről pedig a városi tanács gondoskodik. — 6. Amerikai szőlőtelep létesítését óhajtja a képviselőtestület, de erre nézve részletes költségvetést kór beterjesztetni,—7. Az 502. sz. ház telekkönyvileg a r. k. hitközség tulajdonába átbocsáttatott. — 8. Vízvezeték kérdésében polgármester előterjesztését elfogadta, a közgyűlés. — 9. Mult évi pénztári számadásokra vonatkozó szakbizottsági jelentés tudomásul vétetett. — IQ. gqasógJL póta^q folyó,