Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892

1892-06-05

Kimondja továbbá bogy a tűzoltó szolgálatában közhatósági személynek tekin tendő. s bogy a szolgálatban vagy egyenruhát vagy legalább jelvényt hordani köteles. Elvárja, hogy a működésben károsult vagy szerencsétlenné lett tűzoltó segélyben részesüljön. Kendezi azon viszás helyzetet, mely az országban még sok helyen kisértett, hogy a vész helyén nem tudták megkülönböztetni a rendelkezési jogköröket, a mennyiben t. i. kimondja, bogy tisztán a rendészeti intézkedések kivételével, a csapatok feletti rendelkezés és az oltási technika a vezinylö tűzoltó kezében van. Ezen rendelet természetesen nem érintette a kihágási törvény 141. 142. tj-ait, mely vész esetén az 'összes lakosság igénybe vételét megengedi. Ép az azonban szabályrendeletünk egyik föozélja, hogy mig egyrészt önkéntes tűzoltóságunk fennállhatását, s a tűzoltó szerek közvetlen kezelésére kellő kiképeztetését biztosiíbuk, másrészt minden egyes tűzhöz no kónyszeritsük az egész lakosságot megjelenésre, hanem megnyerjük minden eshetőségre rendezett tűzoltóság utján azt a munkaerőt, melyet haladottabb tűzoltási követelmények között nélkülözni nem lehet. Készletezi azok kötelességeit a kik fogatokkal bírnak, hogy megszűnjék azon tarthatatlan helyzet, hogy ott a hol megfelelő kutak nincsenek úgyszólván utcza hosszant, vízhordó fogatok hiányában kénytelen legyen a tűzoltóság az oltással késedelmeskedni, vagy tétlenül nézni miként teszi tönkre a tüz azon vagyont, mely kellő vízkészlet mellett játszva megmenthető volna, megvan engedve azonban ez alól is a megváltás és gondoskodva, hogy azon fogatok, melyek vizhordásra nem alkalmasak, megfelelő foglalkozást nyerjenek, a mi a tűzoltók elszállításában áll. Mindezek helyes beosztása az összeírás után a végrehajtási intézkedéshez tartozik. Elfogadott tözrendészeti szabályrendeletünk is felölelte mind ezen intézkedéseket, de mert a részek beosztása, a kormányrendelet beosztásától eltért, továbbá mert a tűzveszélyes robbanó anyagok raktározásáról intézkedést nem tartalmazott, mert továbbá a tűzoltói szervezet nem domborodott ki kellőkép, mert csak ugy átalában volt odavetve, hogy 5(1 éves koráig mindenki segíteni köteles, a szabályzat jóváhagyást nem nyerhetett, hanem az átalakítás végett leküldetett. A most bemutatott munkálat megtartja a kormányrendelet beosztását; 1. fejezetében felsorolja, hogy tűzvész keletkezése és terjedése ellen miket tartozik a lakosság tenni és nem tenni, felöleli s ezzel hatályon kivül is teszi a szalmásgabona behordásárói ideiglenesen alkotott mostani szabályread eletünket; intézkedik a robbanékony anyagok raktározásáról, felsorolja az egyes házaknál beszerzendő oltóeszközöket, a vízkészletet; s előírja a tűzoltó szervezetet, mely tekintettel viszonyainkra, az önkéntes tűzoltóság tartalékául szervezett s a város 20—40 éves férfi egyéneiből összeírás után szervezett köteles vagy városi tűzoltóságban culminál. Körülírja tüzetesen a szabályzat ezen tartalékos tűzoltóknak kötelességeit, hogy súrlódások és félreértések fel ne merüljenek, kötelezöleg jelelvén ki, hogy a tűzoltási teendőkből évenként 2 felolvasás meghallgatásával, és 4 gyakorlaton részvétellel annyit elsajátítani kötelesek, a mennyit minden müveit magyar embertől joggal megvárhat a társadalom, hogy a közügy érdekében tudjon. Megengedi azonban a szabály, hogy még ez alól is mentesítheti magát mérsékelt fizetés utján, a kinek tetszik; de fontos, hogy megadja a módot, miszerint a teendőkben mindenki megtalálja azon helyet, mely ötet társadalmi állása vagy talán egyéni hajlama és viszonyainál fogva megilleti; — s hogy ezt pár szóval illustráljam is, fel említem azon tartkatlan helyzetet, mely most van, hogy tüzek alkalmával 4 rendőrnek jelenléte, s rendszerint később jöhető csekély katona készültség mellett, kénytelen a tűzoltóság a közönség százai között a tolongásban gázolva működni s kisebb létszámánál és nem egyszerre érkezésénél fogva szereit az azt már összevissza kuszált laikus tömeg kezei közül nem ritkán kellemi tlen! ségek között kiostromolni; a mi egyenei sen azonnal megszűnik, ha a különben i tüz mellett közvetlen foglalkozásra, és a i szivattyúk húzására kevésbé alkalmas, de I tái'sadalmilag tekintélylyel biró egyének i egy kötelességtudó, tömör rendfentartó j osztályba soroztainak, kik a tömegre már • megjelenésükkel ós cpaalifikált bánással j hatni tudnak, mig a kézi munkára fe 1 gyelmezettebb iparos és földműves oszl tálynak nagyobb része szolgáltatja a I mászó ós szivattyús tartalékot, j Igaz hogy a társadalomnak vagyona j megmentésében elvileg nincs különbség ; polgár és polgár között de lehetővé kell tenni, hogy kinek-kinek olyan teendőt juttassunk, mely a mellett, hogy ő is megbírja, az eredményt legjobban biztosítja. Meg kell még említenem az örszol, gálát szervezését, mely naponként 10 tag j mellett mig egyrészről a létszám nagyságánál fogva terhet az egyesekre alig ró, 1 másrészt egy első rögtöni segélycsapatnak gyors kivonulását biztosítván, leghatalmasabb eszköz nagyobb vész elharapódzása ellen. Kihagytam a korábbi tervezetből több felesleges részletet, mely csak neheziti. ugy a kezelés, valamint a kötelességek elsajátítását. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, I hogy önkéntes tűzoltóságunk mellett, melyről 20 évi tapasztalatom nyomán ki 1 kell mondanom, hogy társadalmunk közönye miatt tagokkal nem szaporodván. . hivatása színvonalára nem hogy nem emulkedhetik, de a még közönséges követelményeknek sem felelhet meg, a város tüzrendészeti közbiztonságát, mint mindnyájunk által kötelességszerüleg óhajtott czélnak elérését biztosító ezen rendszeres és állandó szervezetet, a köteles tűzoltóságot, mint az önkéntesek tartalékát szerveznünk kell. Azon súlyos erkölcsi felelősség, érz .-té. ben mely a város képviselete minden egyes tagjának lelkét mélyen nyomhatja, midőn a közel múltban egész városok ás községek i hamuvá égtek és rommá lettek; kicsinyes: nek mondható aggályok által nem fogja Az új tüzrendészeti szabályzat, — Ismerteti: Teuffel Mihály. — A mi tüzrendészeti szabályrendeletünk, mely 1883-ban lett elfogadva, de ministeri jóváhagyás alá 1888. óv előtt a vármegye hatósága által nem terjesztetett, később került a ministerium elé, mint ez kibocsátotta 53888/U. 1888. számú tüzrendészeti kormányrendeletét, a mely azóta a tűzrendészet kezelése, a tűzoltóság szervezése, szóval ezen fontos közigazgatási ágnak miként való rendezése tárgyában 02-szágszerte a kötelező zsinórmértéket képezi. Szabályzatunk tárgyalásának megkönnyítése végett ismertetni tartom kötelességemnek ezen kormányrendelet intentióját és a gyakorlati életben való alkalmazását. A kormányt vezette a közgazdasági érdek megóvása, midőn kimondotta, hogy az ország bármely kis községében is valamely alakú tűzoltóságot szervezni kell. Megengedett pedig háromféle alakulást. 1. A díjazott szakszerű, -2. az önkéntes, 3. a köteles, más néven községi tűzoltóságot : és ezek között gazdag nagy városokat kivéve, az önkéntes alakú tűzoltóság létesítését és minden módon való támogatását teszi első helyre, mint a mely az évi költségvetést legkisebb mértékben terheli, ha társadalmi uton a kellő hozzájáz-ulás és érdeklődés folyton ébren van tartva. Yan azonban a kormányrendeletnek egy fontos sarkalatos pontja, melyet mindig szemelőtt kell tartani és ez, hogy ha az önkéntes tűzoltóság az előirt szakképzettség, fegyelem és szakszerű kiképzés tekintetében a méltányos követelményeknek meg nem felel, a tüzrendészeti hatóság által feloszlatandó, és helyébe másik tűzoltóság szervezendő. Döntő és mellőzhetlen követelménye tehát e rendeletnek, hogy a tüzoltóügynek nem csupán dilettáns, és esetleg hanyag, járatlan, hanem szakképzett tűzoltóság kezébe kell letéve lenni, s a tetemes költségbe kerülő tűzoltó szerelvényeknek, hogy ugy szóljak csupán csődületre összefutott, járatlan, hozzá nem értr'» tömeg kezelése alatt állania nem szabad. Nem szabad másrészről, föl^g már egy rendezettebb viszonyú városnak azon helyzetbe jutni, hogy ha bármely körülmények miatt, önkéntes tűzoltósága megszűnnék, a város ezen igazán a vagyonbiztonságot mélyen érintő ügyben rendes szervezet, nélkül álljon, habár ideiglenesen is. Ezen szempontok indokolják, hogy állandó községi, vagyis a kormányrendelet kifejezésével élve köteles tűzoltóság szerveztessék a város területén. Kiterjed a kormányrendelet a jó és szilárd építkezésre, a vízkészlet rendezésére, s e részben kötelező feltételül irja elő, hogy nagyobb építkezésnél kut készítése el nem maradhat. Ez azonbau építkezési szabályrendeletünk keretébe tartozik. Előírja továbbá a tüzoltószereknek minimális létszámát, mely tekintetben mi eleget tettünk, megköveteli, hogy a kellő tüzoltószer minden háznál meglegyen, de ezek megállapítását a helyi szabványra bizza. tudja, bizonyosan disztagjának fog téged kinevezni! Jó izü kaczajjal felelt erre a németual-szerző magyar, mondván : — Tudtam, hogy nem fogod megállani szó nélkül, de ládd, — teve hozzá t-djes komolysággal, — az egész magyar iialirodalmat felhánytam, ós nem találtam müdal-zenének való szöveget, mert hiába, a magyar költők mindig beszélnek és beszélnek, de igazán érzésbe felolvadni már csak a német költő képes! Ep telelni akartam e szavakra, midőn hirtelen megvillant emlékemben, hogy még több évvel előbb maga P.uks kért tőlem, mint a poétika tanárától magyar .szövegeket megzenésítésre, s én hordtam is hozzá öllel a magyar lira termékeit, de bizony 20-at is félretettünk addig, mig egy igazi dalalávalót találtunk, az ilyenekben is lépten-nyomon más frázisokkal kellett pótolnunk az eredetit, nehogy az u. n. epikai szólamok meg-meg akaszszák a zene lírai menetét, mint a zubogó forró vízbe hulló hideg cseppek a viz forrását! . . . E jelenet mélyen elmémbe vésődött, s föltettem magamban, hogy behatóan utána nézek e dolognak,_ mert lehetetlen, hogy az emiitett körülmény hátránya volna a magyar lírának a némettel szemben, hanem bizonyosan a két nemzet szellemi sajátságában kell lenni a különbségnek, melynél fogva lírája is, mint a lelki tartalom legközvetlenebb kiömlése, ép ugy elüt egymástól, mint azon nemzeti szellem, melynek á dal is egyik hű tökre. Nem is mulasztani el utána járni a dolognak, s kutí'-tásim eredményeiből báfor leszek ez alkalommal egygyel-mással előhozakodni, adalékul a magyar lira jellegének földerítéséhez. Szándékosan mondom: adalékul; mert korántsem dicsekedhetem még azzal, hogy kimentettem volna már a magyar lira jellegének egész ismeretét. És hogy mégis megelőzöm e ..yilvánosssá tétellel a buvárlat bef j> ziet: egyik oka az. hogy esztétikusaink s kritikusaink mig jobbára a nagyszabású alkotásokat, a höskölteményeket s drámai fajokat búvárolják, tanulmányozzák s magyarázzák, addig a lírai költeményeket csaknem mostoha gyermekekül tekintik; mintha bizony a növénytan búvárának a büszke pálmákat, ezredes bérezi tölgyeket illenék csak figyelemre méltatni, s nem az ibolyákat s gyöngyvirágokat is egyszersmind . . , Pedig a költés egész világának központja s forrása a lira, a lantos költés, s igy a nagyszabású alkotásoknak is ez a csirája s tápláló lelke. A drámai művekről már rég észre vette ezt Müller Ottfrid, ki a görög tragédiákat s komédiákat egyenesen a lirai művek, a vallásos ódák és himnuszok tova fejlődésének tekinti; s vájjon Homérosz nagy hösköltemónyei nem a görög szellem lávakiömlóseiből megkeményült sziklák-e, s Dante divina komédiájánál kell-e alanyibb álláspontú zengemény? 0, e dicső mii bizonyára a lirai világ epopéjája! . . Hát még Ossián eposszá tömörült pathosza!.. . S nem is lehet máskép! Mert jöhet-e létre mesteri alkotás a művész lelki megrázkódása, lelkesülése, szenvedélye nélkül? S mi más a lantos költemény, mint az érzés rongÖ tengerének egy-egy hullámcsapása, mely a dagály közeledtekor mind merészebb szökkelósekkel nyaldossa a parti gyep virágait, sodorja a porond aranyos fövényeit, zugó morajjal habzik a sziklák lábain, s szivárványos gyöngyözettei törtet ég felé. Minden ím stermüben, tehát a költeményben is elengedhetetlen a hangulat; nos, és a hangolat legegyenesebb kifejezője a lantos költemény. Azért áll legközelebb a lira a zenéhez is, mert a művészetek közül a zene az, mely a szó szoros értelmében a hangulatok művészete. S minthogy a jó lantos mű merő hangulat, azért van tele az ily költemény nyelvezete is merő zeneiséggel: dallammal, ritmussal, olvadékonysággal, bájjal, öszhangzattal, formatökélylyel, kerekdedséggel, aczélos rugalmassággal, lágyság- s erővel, találó hűséggel, hangfestéssel s andalító mámorral. A dal a szív nyelve, s a nyelv az elragadtatások sugalmainak ábrázolata s lenyemódása a hang képekben; azért a nyelvek s irodalmak legmesteribb uiüvelöi mindenkor a lantos költők valónak. Ám hasonlítsuk Össze irodalmunk fejlődésében is az egykorú lantos és elbeszélő költőket, s látni fogjuk, mint gagyog Balassi mellett Ilosvai s Tinódi, Gyöngyösi mellett Zrínyi, Pálóczi H. A. mellett Gvadányi, sőt Csokonai s Kisfaludy Sándor mellett maga Kazinczy is! . . . Átalán elmondható, hogy a lantos költök nyelvezete egy-egy epochával is megelőzte a más nembeli költők nyelvezetét, a prózát meg olykor egy századdal is; nyelvünk fejlődéstörténete csaknem többet köszönhet egy-egy jelesebb lírikusnak, mint akár egy tuczat nyelvószkedönek; és Vörösmarty már rég megteremtette a költői dikciót, midőn elbeszélő prózánk még mindig küzködött, gyámolmagát terrorizáltatni, hogy egy életrevaló reformmal biztosítsa úgyis eléggé sanyart városunkat, hogy Eperjes, Toroczkó, Veszprém, stb. sorsára maholnap ne jusson; és biztosítja közönségét jól szervezett tűzoltóságával, hogy tűzveszélyes viszonyainkat tekintve békén hajthassa álomra fejét, és ne kelljen rettegnie a lakosság egyik osztályának sem', hogy melyik pillanatban pusztítja el a tűzvész mindenét, hogy a ma még vagyonos, holnap mint Ínséges országos koldulás rendezése utján rakjon szájába kegyelem falatot. Nem a Jósziv egyesületek, de a jól szervezett tűzoltóságok biztos ellenségei a kérlelhetlen elem. a dühöngő tűzvészeknek. A városok szervezése. Zalaegerszeg város tanácsa megkeresést intézett Pápa város tanácsához a f. év folyamán, a r. t. városok által a szervezés kérdésében leendő egyöntetű actióbalépés érdekében tartandó értekezlet iránt, "közölve egyúttal több városnak ezen ügyben Zala Eger szeg városához beadott nyilatkozatokba foglalt nézeteit, s felkérve a tanácsot, hogy eszméit szintén közölje vele. A tanács a vélemény elkészítésével Martonfal /ay Eleket bizta meg, a mely munkálat a f. hó 28-diki ülésen tárgyaltatván, egyhangúlag elfogadtatott, és a megkereső várossal közölni határoztatott. A munkálat következőké}) hangzik: Tekintetes városi Tanács! A 409/1892. tjkvi számú megbízatásnak eleget teendő, megkísérlem az alábbiakban előadni — lehetőleg nagy vonásokban, és a részletekbe menés mellőzésével — nézeteimet a városok rendezéséről. Meg kell jegj^eznem mindenek előtt hogy a mint azt a feladat is kívánta, — tulaj donkép a minket legközelebbről érdeklő „r. tanácsú városi" kérdéssel foglalkoztam, — de egyátalán nem lenne kifogásom az ellen, hogy a bizonyos előfeltételekkel biró városok egyszerűen törvényhatósággá legyenek, a mely megoldás ugyan igen nagyon nem ütne el az én itt felvett megoldási módomtól, — de némileg mégis. Megjegyzem továbbá hogy szemben azon teljes tájékozatlansággal, melyben e kérdésben a kormány szándékait illetőleg vagyunk, nem könnyű, kiváltkép pedig nem hálás dolog ezen kérdésekkel foglalkozni. Mert lehet, hogy a mig egy némely irányokban tárt ajtókon zörgetünk (mert tán iigy is érvényesültek az ismeretlen javaslatban azok), addig másrészt utópistáknak tűnhetünk fel, oly eszméket lanceirozva, a melyek felett a kész javaslat, hivatalos avagy hivatásos körök, régen napirendre tértek, vagy azokkal diametrális ellentétben állókat fogadtak el. Egyébként eszméim e kérdésben a következők: „A r. t. jelző mint felesleges, nem kifejező, szűnjön meg. Legyenek városok minden oly helyek, a melyeknek népessége 10,000-en felül van, s a melyek az államnak direct vagy indirect adókban legalább 100,000 frtot fizetnek. Az ezen mértéken aluliak legyenek községekké." Megokolására ennek elég az. hogy csak bizonyos kellékekkel biró, de nem talankodott, szóval sehogyse volt; s mig Ányost lehetetlen élvezet nélkül olvasnunk ma is, sőt a 300 év előtti Balassi elévülhetetlen nagyság; addig a sokkal későbbi Degrének, kit pedig a szépprózai elbeszélés terén méltán magasztal irodalomtörténetünk könnyed francziás modoráért, — ezen Degrének első kori novelláit tán még tanulóink önképző köre is visszavetné, ha ma nyújtaná be valaki. És miért illeti meg a lantos költőket e dicséret? Mi oka annak, hogy ők a legjobb nyelvkezelök? Mert a nyelv tények is ugyanazon inspiráció szülöttei, mint a lantos müvek; mert a lantos mű, a lelki állapot megtestesülése. Az érzés, a hangulat, ez izzó tégely azon ős tűzerő, mely Herakleitosz szerint a mindenséget alakitá; ez járja át hevével a költő egész lelki valóját ís, s ez ihletés alatt születik ugy a lelki eszmény, mint annak megtestesülése is a nyelvben. E lelki hév egyaránt föltámadhat minden emberben; de a művész, a költő és nem költő között ép az a különbség, hogy mig ez utóbbi nem tudja lelki tartalmát kifejezni, addig a költő, a művész, képes erre, és pedig annál inkább, minél nagyobb a költői erő ; s minél képesejib,-*^íal nagyobb költő. Azért a piüveszetet sok esztétikus a kifejezés, az előadás kezességének is monda, ós joggal és helyesen. Már ha ez igy van, akkor ez ujjmutatás szerint pillantsunk bele a költő lelki műhelyébe. A költőt elfogván az érzés, ezt magát szavakkal kifejezni nem tudja, mert a szó az értelem kifejezője, a dolgok megnevezése, kell tehát, hogy az érzés átalakuljon gondolattá, képpé ós csak ek> minden r. t. városnak lehet igénye kivételes elbánásra, mert viszont nem mindenik lehet abban a helyzetben, hogy az ezzel szemben szükségkép támasztandó követeléseknek megfelelhessen. Jó volna ugyan e részben némi intellektuális kívánalmakkal is ellátni a jeleztem feltételt, de mert ez sok tekintetben nehézségbe ütközik, — vélném helyesnek azt, hogy a lakosság száma, s az adóösszeg lenne a feltétel. „A városokban az állami közigazgatás vitessék keresztül. Vagyis: mindkzou functiókban, melyek a vagyonkezeléshez és az autonom jogok gyakorlásához nem tartoznak, állami közegek alkalmaztassanak." Mert absurdum az, hogy állami érdekű ugyanazon cselekvényeket teljesíthessen egy államban állami és községi (vagy törvhatósági) közeg egyiránt. (Péld. az adókivetés, behajtás, beszedés, állami ós közs. mértókhitelesítós stb.) Absurdum az, hogy azokért a functiókért, a melyek az állami lét alapfeltételeihez tartoznak, a község (város) tartson, fizessen közegeket. ,.Az állami közigazgatás közegei testületi hatóságot (társashatóság; képezzenek, és szakokban működjenek, önként értetődvén, hogy kisebb jelentőségű, vagy sürgős intézkedést igénylő, vagy . előkészítő cselekvények ülésen kivül is legyenek intézbetök. Kivételt e részben csakis a rendőri és árvaügyi teendők vitelére szervezendő hatósági közegek, illetve hivatalok képeznének, mint a melyeknél az alább kifejtendök szerint az egyes hatósági eljárás kívánatos, de a mely orgánumok azért a testületi hatóságban is benn kell, hogy legyenek." „A városok közigazgatásának második és harmadik fórumát képeznék: a másodikat azon állami felsőbb közigazgatási hatóság, a mely azon közigazgatási nagyobb területen, melyben a város is fekszik, hatósággal birna, a harmadikat a ministeriumok." ,.A r< ndörségi szolgálat önmagában hatású gut kell hogy képezzen, minthogy intézkedései természetüknél fogva nem vethetők alá a társashatósági elintéző:; nehézkességének. De a rendőrség feje azért a társashatóságnak legyen egyúttal szakreferense, s az ő ügykörének általános érdekű feladatait, ott terjessze elő, s juttassa érvényre. Pontosan és szabatosan meghatározandó a rendőrség fejének viszonya a városi közigazgatás fejéhez s a társas hatósághoz, a mely tán igazgató tanácsnak lenne nevezhető,mind mellé, — mind alárendeltségi tekintetben." „A gyámhatóságot a város területén állami közeg gyakorolja és pedig egyes hatóságilag. Az illető közegnek birói képesítése legyen. Ezen közeg tagja legyen az igazgató tanácsnak, a mely ennek szakelőadása alapján intézze el mindazon fontosabb ügyeket, a melyek a gyámhatósági ügykörben annak fenntartatnak. A gyámoltak éj a gondnokoltak értékei az állampénztárban kezelendők. A felebbezés a kerületi magasabb gyámhatósághoz (most közig, bizottságj történik." Ezen nézeteket indokolja az, hogy a városi pezsgő, gyorsabb lüktetésű élet megkívánja, hogy a mit életében csak kevés lakos kerülhet el, — az öt illető kor fejezhető ki, illetőleg tolmácsolható, oly nyelven t. i. melynek értelme hasonló hangulatokat, érzéseket támaszt másokban is. Minél inkább oly szervezetű tehát a költői lélek, hogy benne az érzések könnyen alakulnak át gondolatokká, annál szemléletesebben képes tolmácsolni hangulatait is. És minél állandóbban uralkodik a költői hév, az érzés a lélekben, annál gazdagabb, változatosabb, elevenebb s szélesebb lefolyású a fantázia is a képek termelésében. A kiről azt mondjuk, hogy tüzes a fantáziája, azzal azt mondtuk, hogy forró és huzamos érzésvilága eleven, gazdag s áradozó képzetsort sugalmazott lelkében. A forró vérű keleti és déli népek költése azért oly gazdag az eleven és áradozó képhalmazban, mert bennök az érzés sokkal hevesebb s lobbanékonyabb, mint a nyugoti s éjszaki nópfajokban. Mig az utóbbiak Likább álmodozók, érzelgök, bennök t. i, az érzés trös kitörés helyett csak sinylik hosszasan, mint a szénégető teöze a homokréteg alatt: addig &í£iazok érzése vulkán módra,-tőí

r elő, gyors átmenetekben váltakozó, de érzés marad* változatokban is. A magyar faj szintén keleti faj; költőiben tehát gyakori az eset, hogy az érzés eleven, festői, szemléletes kephalinazba alakul át. Innen, hogy költőink órzelgés helyett mindig festenek, hasonlatokban, külvilági dolgokról vett képekben tolmácsolják érzéseket, s igy sok az u. n. epikai rész, elbeszélni való az ö verseikben; nem fetrengenek soká a kifejezhetetlen félhomáiyu hangulatok kórágyán, hanem röpülnek, sasként át a mmdensógen, a csillagos égen, a gyöngyös tengereken a virágos löídön, sőt menny- és poklokon át meg át. j (Vége köv.J Dr. Kotta* Virgil,