Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892

1892-06-19

25. szám. Pápa, 1892. június 19. ^ Megjelenik mi ii ti o il v a !«á r u a p. Közérdekű sürgős közlésekre koron Kint rentikiv üli sz ámo adatnak ki. is Hermen tétlen levelek. csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap "y^^iíierk. hivatalaiba küldeudők.^j 1AP0IL Előfizetési díjak. tl~ Egy évre fj írt i'él évre 3 fot Negyed évre 1 írt 50 krajezár. — Egy azáin ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj el őr e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön szánritatik. Az előfizetési dijak a hirdetések a lap kii'idó hivatalába ((üoldbera (Jyula rr\ pajúrkereskedése. főtér) küldendők. ^ .1' Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. A zálogházakról, i. A zálogháznak tulajdouképeiú czél­ját tekintve, nem nyerészkedési, hanem jótékonysági vállalatnak kell lennie.' A ki valaha betekintett azon csalá­dok közé, melyek a zálogház látogatói­nak legnagyobb részét képezik, a ki tudja, mennyi könnykuliatásba kerül, mig a szegény özvegy utolsó gyűrűjét vagy ván kosait, a szegény iparos az alig elkészült iparczikket zálogházba viszi: az fölöslegesnek fogja taLálni föntebbi állításunk hosszasabb bizonyitgatását. Mert mi viszi ezeket a szegény csa­ládokat a zálogházba? Kenyér-hiány, mely hosszas .betegség vagy munkakép­telenség szüleménye, gyakran egyik vagy másik családtagnak betegsége, kinek szá­mára orvos és gyógyszer kell. melyre, pénzt — személyes hitelük nem levén — csak bizonyos értékre, ingóságra kapnak. . A mit a felebaráti szeretet, az em­bertársak iránti részvét megtenni nem tud vagy nem akar, a segélynyújtást ily pillanatokban, azt teszi a zálogház, mely épen ezért nem lehet nyerészkedési vál­lalat. Ha a zálogháznak ezt tekintjük valódi czéljául. akkor elsőben is egy anomália tűnik szemünkbe, t. i. a kamat­láb magassága. Mig azok, a kik vala­mely befektetésre, üzletük jövedelmezőbbé tételére kölcsönt vesznek föl, kölcsönt a jelenlegi normális viszonyok közt 6%-ra kaphatuak, addig a zálogba tevők arany vagy ezüst tárgyakra nyert kölcsönöknél a királyi zálogházakban 10"[ 0 .-ot, egyéb ingóságokra adott kölcsönöknél 15 "f^-ot fizetnek. Magánosok által fentartott zá­logiutézeteknél pedig 18°| 0 sőt 36%-ot is kénytelenek fizetni. Tényleg tehát az fizet legtöbbet, a kinek fizető képessége legkisebb, • oly kicsiny, hogy az ebben való teljes biza­lomhiány miatt kénytelen épen a zálog­házhoz fordulni. Tényleg az fizet leg­többet, a ki a nyert kölcsönt nem jö­vedelmének fokozására, üzletének virág­zóvá tételére, hanem élete fentartására kénytelen fordítani; az fizet legtöbbet, a kinek a zálogházból nyert kölcsön nem annyira kölcsön, mint inkább sesélv. A zálogház ideális czéljáuak tulaj­donképen akkor felelne meg. ha lehető­leg kamatnélküli kölcsönöket nyújtana. De ez nem lehető. Nemcsak azon vissza­élések miatt, melyeket a kamatnélküli kölcsön elnyeréséért a vagyonosabbak elkövetni fognának, hanem azért, mert még ez esetben is tömérdek kiváltatlan tárgy maradna, mely tárgyak egy része árverezéskor alig volna értékesíthető. Ez a körülmény nem engedi még azt se meg, hogy a zálogházi kamatláb egy fokon álljon a hitelintézeteknél s takarókpénztáraknál fizetendő kamatláb­bal, hanem ennél magasabbnak kell len­nie. Mert mig hitelintézetek s takarék­pénztárak többféleképen biztosított in­gatlanra adnak kölcsönöket, mely ingat­lanoknál a legtöbbször inkább értékemel­kedésnek, mint csökkenésnek van helye, s mig igy a nevezett intézetek által adott összeg veszélyeztetve alig vau, ad­dig a zálogház által zálogul elfogadott ingóságok értékében — az arany- és ezűstnemüektől eltekintve — rendesen csökkenés áll be. úgy hogy ezen ingó­ságok a bevásárlási áron sohasem s leg­följebb csak a zálogház által adott köl­csön árában értékesíthetők. De ha igy az előadottak szerint nem lehető is az, hogy a zálogház ka­matlába kisebb .vagy akkora legyen, mint a takarékpénztári kölcsönöké, az el­érhető 8 okvetlenül ki is viendő, hogy a két kamatláb közt oly óriási egyenlőt­lenség mint városunkban is, ne álljon fönt s épen ezért jövő csikkünkben szólni fogunk a nálunk dívó 36 u | 0-os kamatlábról, melynek különben is érde­kes története van. A győri keresk. és iparkamara közgyűlése. — Június 14. — A kamara keddi közgyűlése irja a Gry. H. ismét gazdag tárgysorozatot s életbevágó kereskedelmi és iparügyeket intézett el. Jerfy Antal elnök és Schlichter La­jos alelnök akadályozva voltak a megje­lenésben, a gyűlést Weidman Adolf al­elnök vezette. A kamarák hatáskörébe utalt ügyek nagy köréről és sokféleségéről élénk raj­zott ad a titkári jelentés, mefy felsorolja azokat a főbb ügyeket, melyeknél köz­gyűlési határozatra az ügy sürgősségénél vagy természeténél fogva várni nem le­hetett, melyeket tehát vagy az osztályok véleményadásai alapján, vagj r egyenesen elnökileg intézett el a kamara. Az utóbbi kategóriába sűrűsödik össze az ügymenet négy-ötöd része. A kereskedelmi természetű ügyek sorából gyakorlati fontosságánál fogva kiválik a hadsereg terményszükségletének szállítási ügye, a füszerkereskedök ital­mérési adója tárgyában indítandó orszá­gos mozgalom, az ipari csoportból a sok­féle betegsegélyző pénztár ügye, a vasár­napi munkaszünet kérdéséban szükséges uj módosítások, a millenáris kiállítás stb. A közgyűlés lefolyásáról nevezett lap nyomán a következőkben adunk tu­dósítást. I. Elnöki jelentések. Baross Gábor halhatatlan nevének említésével kezdődött a gjüilés, bemutatta az elnök özv. Baross G-áborné köszönő levelét a kamara részvéttáviratára. Egy­szersmind jelentette, hogy a kamara részt vett a temetésen, koszorút helyezett a ravatalra s a gyászistentiszteleteken kép­viseltette magát. Az ipari szakiskolák kérdésében je­lentette az elnök, hogy a keresk. minis­ter x'endeletére pályázatot hirdetett 300 és 600 forintos külföldi ösztöndijakra, mely Ösztöndijak a létesítendő tanműhely t-k ré­szére lesznek hivatva tanerőket nevelni. Az elnök jelentéseit a közgyűlés he­lyeslőleg vette tudomásul. II. A titkár jelentése. A kamara ügyforgalmáról s az iroda tevékenységéről terjedelmes jelentést adott elő a titkár. A jelentés a legutóbbi köz­gyűlés óta lefolyt idő adatait öleli fel. A jelentést tudomásul vették. III. A hadsereg terményszállitásai. Még a nagyemlékű Baross kieszkö­zölte azt a közös hadügyministernéi, hogy a hadsereg terménybeli szükségleteinek közvetlenül a gazdák által eszközlendő szállítása érdekében a katonaság bizott­sági tárgyalásain a szövetségbe lépett gazdasági egyletek képviselőin kivül a kereskedelmi kamarák képviselői is részt­vegyenek. Ennek folytán a folyó évben Ko­máromban tartandó bizottsági tárgyaláso­kon már a győri kamarának két képvi­selője vesz részt, akiket ez a közgyűlés volt hivatva megválasztani. A közgyűlés választása Weidman Adolf alelnökre és Brutsy János eszter­gomi kültagra esett. * IV. A millenáris kiállítás. A kolozsvári iparkamara azt kéri a győritől, hogy ez pártolja ama feliratát, melyet a keresk. ministerhez a millenium alkalmával rendezendő kiállítás ügj 7 ében tett. A kolozsvári kamara világkiállítás eszméje mellett tör lándzsát s ezt az ál­lásfoglalás kimerítően indokolja. A győri kamara ebben az ügyben már egyszer elvi határozatot hozott, ki­jelentette, hogy a nemzeti kiállítás mel­lett van. Nézete most is ez s igy a ko­lozsvári kamarát nem támogatja. V. A füszerkereskedök és a regáletörvény. A kassai kereskedelmi kamara kez­deményezésére országos mozgalom van készülőben az italmérési jövedékről szóló törvény oly megváltoztatása czéljából, mely méltányosan segítene a gyarmatáru és füszerkereskedök mai helyzetén. A kas­sai megkeresés kifejti az e téren hallható panaszokat. Az italmérési jövedékről szóló tör­vény életbelépte óta a vidéki gyarmatáru kereskedők helyzete a szesz és szeszes italok elárusitása szempontjából határo­zottan kedvezőtlenebb lett, mint az ital­mérési kir. kisebb haszonvétel fennállása idejében. Az anyag-, fűszer- és vegyeskeres­kedőt, ki a regálé megváltásától egy a for­galom szabadságát korlátozó, terhes nyűg­től való megszabadítását várta, érzékeny csalódás érte. A regálé gazdát cserélt és az omni­potens szolgabíró által támogatott regale­jogosult gentry helyét elfoglalta a min­denható állam. A kereskedő, ki házi és technikai czélok crimen a szeszt, és mellékkereset­ként a finom szeszes italokat regálémén­tesen árulhatta, ma italmérési adót és ezenfelül engedély dijat fizet. Még ebbe is beletörődtek volna ke­reskedőink, ha a kérdéses jövedékről szóló törvény nem tartja fenn a régi korláto­zásokat mindazon községekben, hol a ki­zárólagos jogosultság bérbe adatott. A törvénynek ezen kivételes intéz­kedése a forgalom szabadsága ellen irány­zott merénylet volt és a kereskedőt súlyos helyzetében esak az vigasztalta, hogy az említett odioztis korlátozások 1892. év vé­gével megszűnnek. De ezen remény is hiúnak akar bi­zonyulni, mert mérvadó egyének komo­lyan hangoztatják azt a szomorú eshető­séget, hogy a kizárólagos italmérési jo­gosultság bérbeadása törvényhozási intéz­kedés segítségével továbbra is fenntar­tassák. Ez állapotokon segítendő, a gj'ar­matárukereskedők között országos moz­galmat vél meginditandónak a kassai kamara. A győri kamara készségesen vállal­kozik a kerületbeli füszerkereskedök ér­dekeinek képviselésére, mielőtt azonban e téren állást foglalna, érintkezésbe lép velők s panaszaikat és kívánalmaikat ki­puhatolja. VI. A betegsegélyző pénztárak. Az 1891. XIV. tezikk értelmében az ipari és gyári alkalmazottak betegsegélyző pénztárainak alapszabályai a kereskede­lemügyi ministerhez való felterjesztés előtt átvizsgálás és véleményadás végett a kamaráknak küldetnek meg. Eddig a következő pénztárak alap­szabályai érkeztek meg a győri kamarához: 1. A győri kerületi betegs. pénztár. 2. A gyárak betegsegélyző pénztára, 3. A győrszigeti kőműves, kőfaragó ós ácssegédek betegs. pénztára. 4. A komáromi kerül, pénztár. 5. A pápai ipartestületi pénztár. 6. A tatai ipartestületi pénztár. 7. A győri ipartestületi pénztár. A titkár sorra előadta, hogy ezek az alapszabályok mennyiben felelnek meg a törvény szakaszainak és szellemének. Legtöbb kifogás van a győrszigeti ópitő iparosok pénztára ellen, melynek alapszabályait, ha jóváhagyásra számítani akarnak, gyökeresen át kell dolgozni s más elveken kell felépíteni. Ezzel az ülés véget ért. TARCZA. ODA YÁGcYOM. Hol nincsen semmi tettetés, És nincs hiú fény. pompa, Hol nem vegyül bú s földi gond Az édes nyugalomba. Hol énekhangtól zeng a tájék S virág nyit minden ágon: A dalok bűvös édenébe Én oda, oda vágyom! Versenyre kelve daüani Olyan jó volna ottan. S száz édes hangot hallani Merengve, meghatottan . » . Oh! akkor tán valóra válna Áz édes, édes álom! . . A dalok bűvös édenébe Én oda, oda vágyoai! Lepkét űzni eljőne majd 0 is — az ismeretlen, És hallva dalom hangját, rám Borúina önfeledten S köszörttnélek első szerelmein! . Oh! tudom, mindez álom . . . A dalok bűvös édenébe Én mégis oda vágyom! Friss vér. Irta: KABOS EDE. A sárgás, őszhajú asszon}- a tükör előtt fölhúzta a keztyüjét s azalatt hideg, szenvtelen hangon szólott a fiatal em­berhez : — Foglalunk, — vagy elkergetem! A fiatal ember egy perezre körülné­zett a szobában. Olyanformán, mint a hogy eltökélt gonosztevő nézhet, mikor azt fürkészi: nem kell-e megzavarástól tarta­nia, hogy aztán eszeveszetten, vérbebo­rult agyvelővel rohanjon áldozatára és törjön, zúzzon, gyilkoljon. A magas, szellős szobában minden csöndes volt. A rengeteg tükör háromszor olyan nagynak tüntette föl a hideg szo­bát s a fiatal ember meglátta magát a higanymázos üveglap mögött zavaros sze­meivel, kiugró homlokcsontokkal, lázban. Erőt vett magán s elfojtva szólt: — Ön magához vett, asszonyom. Adott nekem kenyeret s most megélhetek sxegéuy édes anyámmal. Elvállaltam ezt a piszkos hivatalt, hogy tovább jogász­kodhassam s hogy édes anyámmal éhen ne haljunk. Kínzom azt a sok fiatal em­bert; fenyegetem, hogy kiíratom a nevü­ket a fekete táblára, hogy zálogbavett indexükkel följelentem a dékánnál, ha nem fizetnek. És fizetnek a nyomorultak, dühvel, szitkozódva, gyalázva engem, de fizetnek. S a kapott pénzzel uj kávéházba, nj kártyakompánia mellett újra megtelep­szem s adok kölcsön a vesztőuek, hogy visszanyerhesse a pénzét s fizessen rá ka­matokat duplán. Nyúzom őket, szidatom magamat, tűrök, gazemberkédem, osak­hogy önnek a tiz forintjáért ötvenet hoz­zak haza. Pörbe szállok ismerőssel, isme­retlennel; elnézem a sírást, elhallgatom az átko: lást és ön megkapja ötszörösen a pénzt. Vagyok nyomorult, kutya, isten­telen, vagyok akármi. Oh! tudok én nyo­morult is lenni az anyámért! Megtettem félév óta mindent, a mit csak akart. El­vettem egy régi barátomtól az egész havi pénzét néhány rongyos kölcsönforintért; elvettem, pedig valamikor az utolsó fa­latját is megosztotta velem s aztán velem éhezett. Megtettem és íregteszek mindent, — de ezt a szerencsétlent ne bántsuk! Ismerem az anyját. Ott sírt a kávéház előtt láttam, mikor a fia benn kártyázott Sirt, összeesett a szegény s a fia — a bitang! — kártyázott, vesztett, kölcsön­vett és újra vesztett. Oh! hogy vannak nyomorultak, a kik az anyjukat sírni tud­ják hagyni, mikor én az an3 r ámért gaz­ember tudok lenni! Ne jelentsük még föl! Az öreg asszony hidegen felelt: — A magunk módja szerint fogla­lunk. Itt a kölyök indexe, vegye magá­hoz, menjen ós jelentse föl a dékánnál. — Itt az írás is, hogy nem tiz, hanem Ötven forintot kapott. Azután tagadhatja. — Ön megesküszik, hogy ötvenet adott neki. Fizetni fog. Menjen. Ha áz indexet elveszti, magán veszem meg a pénzt. — De . . . — Ne okoskodjék! menjen! A fiatal ember elment . . , * Nem a dókánhoz ment, hanem a be­jelentő hivatalba. Tudakozódott annak a nyomorultnak czime felől, a ki kártyázott, mig az anyja az a szegény, gyámoltalan öreg asszony, kün az utczán a'okogott. A külvárosban lakott. Nem röstelte az tttat, oda is elment. Az udvart vad gyöp verte föl. Egy kis kóczoshaju fiútól kérdezte meg, hogy hol lakik Vodán Márga, az özvegy. A gyermek könyökével mutatta, hogy amott egészen hátul. Szerezsán — a kölcsönző médium — már szinte az ajtóig jutott, mikor v-gy éles hang utolérte: — Kérem! . . Szabad kérnem! . . Megfordult. Husz lépésnyiről egy felnőtt leány futott feléje. A futásban arcza egészen kipirult s bár Szerezsán már megállott, a leányka még sem lassí­totta futását. Egyszerre egy kőben meg­botlott és elesett, A. fiatal ember fölemelte a leányt, a ki halkan föl sziszszent. Szerezsán megnézte a leányt. Piros arczu, egészséges vadvirág volt, szénhaj­jal, kövérkés állal s olyan nézéssel, mely a szivekbe tüz. — Kit tetszik keresni? — Ugy-e anyámat? Vodán Margát? Ne menjen be, — alszik! S hozzátéve könyörögve: — Mondja meg nekem, a mit akar, elmondom neki hűségesen. Azután nem is várta a fiatalember válaszát, hanem vitte magával le az ud­var végére. A szomszédos telek a gyáré volt s a sárga, bütykös földet, a melyen korhadt, • vastag gerendák hevertek csak egy alacsony törött fakerítés választotta el az udvartól. A leány kissé megemelte szoknyáját s könnyen átlépett a két desz­kából tákolt keritésfólén, azután intett Szerezsánnak, hogy ugorjék utána. Odaát meg egyszerűen beleakaszkodott a kar­jába és vitte jó messzire, hol a téglája­mutató fal mellett egymásra rakott ge­rendákból valami ülésféle kínálkozott. Le­ültette a fiatal embert, maga meg az aszott fűbe heveredett, ráhúzva sötét szoknyáját papucsos lábaira. A nap épen az arczára esett, mikor onnan a fűből fölnézett Szerezsáura. Lassú, meleg hangon szólt: — TJgy-e megint Tódorral van baj ? — Tudja? — csudálkozott a fiatal ember. A leányka szomorúan bólintott a fe­j ével. — Hát van nekünk más bajunk, mint Tódor? Hát van nekünk másunk, a ki megszenvedtet. mint Tódor ? Az Isten nem tehet velünk annyi jót, amennyi roszszal meggyötör bennünket Tódor! Mindennap megöl, pedig benne élünk . . . A napfény aranyba játszotta át a fiatal leányka arezának finom hamvát s ezen az aranyos, csillogó hamvon vékony ezüstszalagként pergett le néhány friss könycsepp. Szerezsán a gerendatoronyról elnézte a kis vadvirágot s tudja isten, sehogysem .tudott mosolyogni azon az eleven emléken, hogy ez a lány néhány perczczel előbb megbotlott és elesett előtte. Pedig máskor meg nem állhatta volna kaczagás nélkül. Van is valami kaczagtató abban, ha egy fiatal leány kipirult arcz­czal, futástól még pihegve megbotlik ós odaesik egy fiatal ember elé . . . Nem .tudott mosolyogni. Ez a kis vadvirág Äost olyan volt, mintha valami nagy bűnön elfojtva keseregne. Csak né­hány szivárgó könj barázdálta arczáfc, de ez az arcz, ha most megkövül, a Niobeé. Lesietett hozzá Szerezsán és melléje iljfc a fűbe.

Next

/
Thumbnails
Contents