Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-05-03

kártalanítást? Vannak továbbá olyanok is, kik ép ugy — mint a bérlők — csak haszonélvezői a belvárosi háznak s még is, mig az 1882—1886. éri ieőközbeni bérlök mi kárpótlást sem kérnek, — ők hár szinte ezen kategória alá esnek t— követelik magok részére a kártalanítást. Szerény véleményem nyilvánítását ajánlom az illetők figyelmébe, s csak örülni tudok, ha sikerrje vezetend. A közigazgatási reform a megyegyű­lésen. Kétségtelenül nagy számban fogjuk Veszprémben üdvözölni vármegyénk vi­rilistáit és a választott megye biz. tagjait. Nem mintha valami világrenditő esemé­nyek előtt állanánk. A napirend a — ga­léria szójárásaként — meglehetősen unal­mas lesz. De van egy pár valóban fon­tos kérdés, melyre a májusi megyegyűlés­nek kell megadni a — választ. Ilyen a közigazgatási reformnak újból és most már valósággal megoldás alá ke­rült kérdése,, Az erre való válasz iránt nyugodtak lehetünk, s talán nem kell nagy jóslói tehetség hozzá, ha a válasz tartalmát előre kisejtjük. Hiszen Vesz­prém megye már nyilatkozott, s pedig — ha emlékezetünk nem csal, — már két Íz­ben is. Egyszer mikor Teleki Géza gróf mint uj belügyminister magát bemutatta a megyének, s megyénk a bemutató le­iratra üdvözlő felirattal válaszolt. Másod­szor mikor Tisza bukása után a Szapárg-féle uj kormány programmját megtartotta. Mindkét esetben Veszprém vármegye nyíltan és határozottan az — államosítás mellett nyilatkozott. S tette ezt nem azért mintha saját megyéjének választott tiszti­kara ellen a legkisebb kifogása lett volna is, de — magasabb álladalmi érdekekből, melyeket felül helyezett a helyi felfogá­soknak. Azt véljük, Veszprém megye nem lesz hűtlen régi álláspontjához, melyet lapunk kezdettől fogva — s most már évek óta — folyton a magáénak vallott. S épen azért, mert lapunk az elsők között, szerény körben bár, de annál nagyobb kitartással az államosítás mellett tört lándzsát, — ma is csak azt kívánjuk, hogy a májusi megy egy ülés maradjon meg két­szer vallott nézete mellett. Magának a most bizottságilag tárgyalt törvényjavas­latnak birlatába s egyáltalán a részletekbe ne menjen bele á megye, hiszen tot ca­pita, tot sensus. Elég ha egyszerűen az elvi álláspontra helyezkedik. A Honfoglalás A magyar nemzet 1000 éves múltja rövid évek alatt legördül s elmerül az idők tengerébe; felkel az uj ezredév napja fénylő sugaraival világítja a nemzet jö­vendője számára a haladás irányát.­Tekintsünk be a világ történet köny­vébe, kutassuk az ezred óves multat, ész­leljük, hogy a honfoglaló és alkotó ősök dicsőségének fénye a civilisatió égbolto­zatán ragyog, a nagy hősök vitézségének emléke a történelem lapjain megörö­kítve van. Ezer év előtt még Ázsia kebelén az emberiség nagy bölcsőjében forrongások keletkeztek, * felszaporodott népek milliói mint kasból a fiatal életerős rajok, ki­•szálltak uj hazát keresni, útra keltek. Ba­lambór vezérlete alatt a hunok --- kiknek az erdélyi" székelyek utódaik — Altaj hegység vidékéről ahires TJgriából rohanó ár módjára Uralhegy bórczein, Volga és Don folyamokon keresztül törve Európába ütöttek, s Magyarországnak, a Dunától ke­letre fekvő részét Dácziát a gótok és ger­mánoktól elvették. Bendegúz és fia Atilla 433-ik évben Duna-Tisza közt tábort ütött, félmillió vitéz harczosával a nagy római birodal­mat megtámadta, a hatalmas Ázsiai erő következtében a római birodalom ketté­szakadt nyugatira, melynek Róma, kele­tire, melynek Bizáncz lőn fővárosa. Hódítmányaiból Volgától Rajnáig terjedő óriási birodalmat alkotott, hatal­mának fény pontján Aetius római vezér­rel a Catalauni mezőn, — hol Ázsia és Eu­rópa népei mérkőztek — két napig tartó véres ütközet után hódításaiban megállt. Következő évben Atilla Itáliába tört, Aquíleja lerombolása után Rómának tar­tott, de Leó pápa a Peschiera torkolata mellett táborzó Atilla előtt két római Se­nator kíséretében egyház fejedelmi dísz­ben megjelent, az Imperátori korona és a tiara meghajtása után a büszke hun ki­rály a pápa kérésének engedett, Róma megtámadásától elállott. A hitnek varázsa, az egyház fejede­lem ünnepélyes megjelenése, mily nagy veszélytől óvta meg a keresztény világot. Később Atilla hazájába tért szépsé­géről hires Ildikóval tartott menyegzője éjjelén hirtelen elhalt, hihetőleg orgyil­kos kéz okozta halálát s igy nem rendez­hette óriási birodalmát. Európában Atilla hatalma oly nagy Yolt, hogy a keresztény világ összes tem­plomaiban mindenütt felzengett a zso­lozsma „sagittis hungarorum libera nos domine" „a magyarok nyilától, ments meg uram minket!" A legyőzött Európa a sötét száza­dok xvndok fegyveréhez nyúlt, mely a nagy Szent István király életét is majd­nem kioltotta, s igy szabadult meg a harcztéren legyőzhetlen általa Isten osto­rának nevezett Atillától. Ha az orgyilok nem oltja ki a hős életét, a magyar nemzet most már a má­sodik évezred közepót dicsőíthetné! A világrenditő hős halála után fiai a nagy Hun birodalomban viszálkodni kezdtek, a harczi vitézségen a fegyver­jogon alapuló Hun birodalom életfája a hódított országokban áldásos intézmények hiánya miatt gyökeret nem verhetett, alig egy századig tartó virágzás után elenyé­szett. A Gepidák vezére Ardarik a cziva­kodó testvéreket legyőzte. Pannoniát Gepidák, Dácziát Osztro­gotok foglalták el. Jordandes szerint Atillának Szeged melletti fapalotáját Ar­darik megszállotta. Atillának itáliai hadjárata alatt visz­szamaradfc sisakját az olaszok velenczei diszes arsenáljukban kegyelettel őrzik, büszkén mutogatják, önmagam is gyö­nyörködtem a nemzeti .ereklyében. Atilla harczainak következménye volt a korhadt római birodalom összeomlása, o -gyakorolt jogért járó kártalanítási összeg kizárólag őket illeti? S itt szabad legyen hasonlóság te­kintetéből egy körülményre figyelmeztetni az illetőket. A Pápa városi legelőelkü­lönzés előtt Pápa város összes lakosai­nak szahad joga volt annyi marhát, ser­tést hajtani ki a legelőre, a menynyit hirtak s a mennyit tetszett; s köztudo­mású, hogy éppen a belvárosi lakosok igen nagy része nem élt ezzel a joggal. Váljon a legelő elkülönzóskor támadt-e fel csak gondolata is annak, hogy a kik a közlegelőre nem hajtottak vagy nem hajthattak ki, -— azokat legelő jutalék nem illeti meg? Bizony megkapta ott minden ház ellenvetés nélkül a járandó­ságát. De továbbá — midőn a felső és alsó város csatlakozott a belvárossal egy hatóság alá, — akkor amazoknak úrbéri természetű korcsmáltatási joga a város egyetemének kezelése alá került, s élvezték ós élvezik ma is annak jöve­delmét a belvárosiak ép ugy, mint ama­zok s váljon kelt-é fel valakinél az a gondolat, hogy az ezekért adott 44500 forint kártalanítási összeg a fel és alsó. városiak között felosztassák? Ez ellen bizonyára a belvárosi igénylők is tilta­koztak volna s nézetem szerint helyesen. Ha tehát a belvárosi igénylők ke­züket szívökre teszik, el kell ismerniük, hogy oly gyakorlat alapján, -— melyet ők nem egyedül a saját, de a többi ház­tulajdonosok jogán is gyakoroltak, — a kártalanítási egész összeg — egyedül őket s egyebeket kizárólag nem illet­heti meg. Azt is meg kell fontolniok a bel­városi igénylőknek, hogy midőn ők az összes belvárosi háztulajdonosok jogán gyakorolták az italmórést, élvezték an­nak hasznait s szereztek annak jövedel­méből vagyont, — természetesen a többi háztulajdonosok hátrányával, — a kár­talanítási összeg alapjául szolgáló s ál­tatok kimutatott adó összegeket nem az italmérési jog után, hanem egyenesen az italmérésből nyert, s hatóságilag kiszá­mított jövedelem után s ennek mennyi­ségét kulcsul véve — fizették, s igy nem mutatna igazelműségre, — ha mint azt többen teszik — az adónak általok tör­tént fizetéséből akarják következtetni a kártalanítási összeghezi kizárólagos jo­gukat. Nézzük most, mennyi azon összeg, mely a 119000 forintnak az 500 ház közötti felosztás mellett egy belvárosi házra jut? Teszen ez körülbelül 240 fo­rintot! Ha tehát a belvárosi házak mind­egyike egyformán vesztett italmérósi jo­got, mi alapon illethet meg egyes háza­kat 1, 2, 3, 4. sőt 10000 forint kár­talanítás ? Mondják többen, hogy ők a volt lyet talán képzeletben átlépni akart volna, elzárult előtte ! Majd egy óv telt el, mire Melanie újra visszatért. Barátai olyan szeretettel fogadák, mi jól esesett lelkének, — hisz ugy érezte magát, mint ki súlyos beteg­ségből uj életre tért, kedélye derültebb lett, — egy nyomasztó síüytól menekült, újra szabad lett, nem kelle naponta ke­serűségekkel küzdenie. Férje eltávozott, senki nem tudta hova, senki nem emlitó soha. Egy thea estélyen meg volt lépetve a tábornok, midőn a bárónőt is ott ta­lálá. — Ügyesen palástolt zavarral köze­ledett feléje, ós üdvözlé körükben. „Nagy bűnös vagyok ón bárónő, monda utóbb tréfás fájdalommal, — rám bizott kedvencze, bár mennyire ápoltam, sárgulni kezd, és leveleit veszti, mi felett vigasztalhatlan vagyok, jobb kertész kell neki.Lássa, egy ilyen rideg garcon lak magányát, még a virág sem szereti." „A hálátlan pálma monda, vidáman Melanie, ha ón lehetnék sorsában, milyen örömmel osztanám meg azt a rideg ma­gányt!" Bibor pir boritá arczát, nem gon­dolta meg hirtelen mit monoott, — sze­rencsére theához hívták őket, — zavarát alig birá leküzdeni, szórakozottan felelt szomszédjának, s ijedten förditá el sze­meit a szemközt ülő tábornok tekintete elől. Ezek a szavak pedig, megzavarák a mi komoly tábornokunk fejét, — ő ki olyan korban van? és mégis gondolkó-' dóba jutott. „Örömmel osztanám meg azt a rideg magányt" — folyton üldözte e mondás. A Szomszédban, énekelt© egy gyermek P A földes uraság nemesi jogán gyakorolták a belvárosban az italmérósi jogot. En­gedjük meg azt is, s vonjuk le belőle a következtetést. Egy nemes községben — vegyük bármelyiket — nemesi jogon gyakoroltatott az italmérés, még pedig egy vagy több helyiségben. Minden ily községben voltak s vannak külbirtoko­sok, kik az italmérési jog hasznait nem élvezték, mint Pápán vagy 420 belvárosi ház. De mert az italmérési jog közös volt, ezen nemes községekben birtok arányban osztatott fel a kártalanítás ösz­szege, s hogy ez nem igy történt, azt a 80 belvárosi igénylő bebizonyítani nem képes, tehát el kell ismernie, hogy Pápán külön törvény nem lehet s nincs is e tekintetben; shogy igy akár urhéri, akár nemesi jog alapon állónak tekintessék is a belvárosi italmérési jog — annak kár­talanításához, az azt 1883—1886. évi időközben gyakorlók kizárólagos joggal nem bírhatnak. Oly egyszerű, világos és kézzel fog­ható következtetések ezek, hogy ha Pápa város egyeteme részéről a védelem mind ezeket felhozta volna, s hozzá az ital­mérési jogot nem gyakorló belvárosi ház­tulajdonosok részéről, kik bizonyára ön­ként a városi pénztár javára engedik át az őket illető részt, — ily értelmű nyi­latkozatot csatol; — lehetetlen, hogy az itólet a város egyetemére nézve, kedve­zőtlenül hozatott volna. E részben azon­ban meg Yagyok győződve, hogy a t. felsőbb bíróságoknál is az általam fel­hozottak lesznek az iráuyadók; s hogy az első bírósági Ítélet meg fog változ­tatni. Ily körülmények között igénytelen indítványom a következő: a belvárosi igénylők egyezzenek abba, hogy a kár­talanítási összeg a város egyetemének adassék ki, igy mindenféle érdek ki lé­szen egyenlítve. Mivel pedig nem tagad­ható, hogy már a kártalanítási bejelen­tés és pervitellel nekik költségek okoz­tattak, — tegyenek közös értekezletbeni együttes megállapodással — ajánlatot, melyben kijelentessék, hogy a 119000 fo­rintnak bizonyos mérsékelten megállapí­tandó százalékával megelégesznek, a tek. városi képviselő testületnek pedig aján­lom, hogy ha a megállapítandó százalék mérsékelt és elfogadható lesz, fogadja el az ajánlatot. Igy a kártalanítási ösz­szeg hamarább czélját érendi. Ajánlatomat pedig annál inkább fi­gyelembe vétetni kérem, mert sok bel­városi nem igénylőtől hallottam, hogy jutalékukat készek a város egyetemének átadni; sőt olyan igénylőket is tudok megnevezni, kik nyíltan kijelentették, hogy ők kártalanításért folyamodtak ugyan, de mert házuk értéke nem fo­gyott, nem látják be, miért kapjanak virágnak megtiltani nem lehet" boszan­kodott e felett ós: „Bah Bah, félre te bohó gondolat!" mormogá ós felnyergeltető paripáját, ki vágtatott a szabadba, lová­sza alig birá követni, olyan gyors ügetés­sel haladt. „Ejnye be tüzes ma az ón gazdám gondola, ós milyen délczegen ül lován." A tavaszi levegő kellemesen érintó arczát, elmélázva haladt utján, az ismert vidék most sokkal szebbnek tünt fel előtte, a friss lombos bokrokat, a virágos fákat, mind érdekkel szemléié. Később érkezett a vendéglőbe, hol rendes asztaltársai már várták, ós cso­dálkoztak elmaradásán, mikor éveken át olyan pontos szokott lenni. Ma nem ís vett élénk részt a társalgásban, valami különös hangulat vett erőt rajta, el is hagyta a rendesnél előbb a társaságot. „Ejnye, ejnye monda az egyik ez­redes, ma a mi tábornokunk scrupulizál valami felett, ugyan mi bánthatja?" „Talán, — nevetett a másik és szi­vére mutatott, „Alter schützt vor . . .no ismeri e német közmondást." „Ugyan ne bolondozzon, nem is kép­zelném hogy ő ilyen gondolatokkal foglal­koznék." „Miért ne? az a szép elvált bárónő, — bizony,magam is szívesen elvenném!" Igy tréfáigattak tovább, migNemessy tábornok otthon egyforma léptekkel fel le járt szobájában. Körül-körül nézett, ós olyan nagyon egyedül, olyan magá­nyosnak érzó magát, — eddig még ez eszébe sem jutott soha, — miért ép most? Idegesen dobol ablakán, le nézett a járó-kelőkre annélkül, hogy figyelné őket, majd író asztalához ült. Megfoghatlan gyors UtwQwtUl ttoUftt vett ii est iri— „Bárónő, mult alkalommal azt monda, örömmel osztaná meg e rideg magányt" — ha ezt igy is érzi, — ] akkor boldoggá teszi — Nemessy tábornokot." A levél re­megett kezében, küldje, ne küldje ? ha­bozott még egy perczig. Csengetyüje után nyúlt, inasának a czimet magyarázva, pa­rancsolá hogy gyorsan járjon. Mindenben rögtön szokott határozni, és eddig min­den sikerült, — de ha most hagyná el szerencséje ? — újra nyugtalan lett, alig várta küldönczét, ki azon hírrel jött visz­sza, hogy a bárónő nem volt hon. Melaniet szinte kényeztették a tár­saságban, nélküle alig lehetett valamely kirándulás, vagy' egyéb összejövetel, — ma is kocsizásra volt meghíva. Az első verőfényes tavaszi napot használták fel, a szabadban ibolyát szedtek. Melanie kö­rül voltak a legszorgalmasabbak, már nagy csokor volt kezében, valami gyer­mekes vidámság vett erőt rajta, melylyel elbájolá kísérőit, kik igyekeztek kegyét megnyerni, de ö mindenkor kitért, ha észre vette a czólzatokat. „Nem fogok többé férjhez menni," monda barátnőinek kik hol egyik, hol másikkal gyanúsítgat­ták. Fáradtan érkezett haza, ibolyái egy pompás virág edénybeni llatoztak, pongyo­lájába át öltözve, kis asztalkához ült, melyen rendesen a napi postai küldemé­nyek, és látogatók névjegyei voltak. Egy gyászszególyü levelet vett kezébe, arcza halvány lett, — férjének halálát jelez-) ték, — ki Monte Carlóban utolsó fillérótj is eljátszva, — annyi száz szomorú sorsát követte és öngyilkos lett. Szive elszorult; ö tudta előre, hogy ilyen vég fog bekö­vetkezni, — egyúttal'elmerengett múltja ftfett, felült elotto saját W rs*, w- ifjú,­| ságának legszebb éveit, milyen boldogta­lanul tölte! Csend volt körülötte, gondo­lataiba merülve, megfeledkezett a többi küldeményt át nézni, szemeit lehunyta, könnyek peregtek csukott pillái alól, fáj ó szivében az érzelmek össsze kuszálód­tak, — s mintha egy kéz nyúlna feléje, mely öt helyzetéből kiragadni akarná képzetében — egyszerre a tábornokot látta maga előtt! Összerezzent, homlo­káról elsimitáhaját,letörlé szemeit, és mély sóhajjal, újra az asztalkán heverő lapok után nyúlt. — Névjegyek, "barátnői leve­lek, — de mi ez ? hisz idegen irás, milyen határozott vonások, hévvel szakitá fel a í levelet, — ós a pár sor csodás hatással volt rá. Bibor szin, majd halványság válta­kozott arczán, — ölébe ejté a levelet, aztán újra át ós át olvasá. Higyjen-e | szemének, higyje-e, amit lát ? oh jaj, ha ez igaZj^milyen boldog lehetne! Es újra kőny­nyek törtek szeméből, ezúttal forró öröm könnyek voltak. 0 ki mindig csodálattal | nézett azon férfiura, — kit nem csak vég­' telenül tisztelt, de kit szeretni nem mert, most itt nyújtja védő karját feléje. Rög­tön leült hogy irjon, — nem, nem az idő késő erre, holnap, holnap fog felelni. Álom azonban nem j"ött pilláira, csak hajnal felé bizonyos mámor vett erőt rajta, a gondolatok össze kuszálódtak, az alakok homályosan jelentek meg, — látta férjét, véres fővel, fájdalmas nyögést hallatott, majd újra szenderedve megjelent a tá­bornok ékes öltönyében, jóságos tekintet­tel! Felébredt, — kedves madár csicser­gés hangzott a kertből, — lágy balzsamos levegő tódult a nyitott ablakon, — olyan megnyugtató - erstes honolt szivében, &« az uj világ építésének kezdete, Európá­nak átalakulása. A honfoglalás ekkor nem sikerült. Atilla fényes csillagának letűnte után az avarok a harczias hunok utódai Baján khánjuk vezérlete alatt 100 évvel utóbb Dáciát és Pannoniát vitézül elfoglalták, de az akkori barbár forrongások, nép hul­lámok alkotó szervező hiánya miatt or­szágot alakítani nem tudtak, a VHI-dik század végén Nagy Károly frank király által legyőzetett Baján utódai Tirdom és és Zodán az avarok lealázott khánjai Achenbe diadalmi pompávaló bevonul Pi­pin győztes vezérnek hűséget esküdtek a keresztségét felvették. A honfoglalás ek­kor sem sikerült. Nestor orosz krónikás szerint az avar kevély nép volt, az Isten azért ir­totta ki őket. A mint nagy történészünk Bocsor István Enying városának volt lel­kes fia remek művében azon korról irja „forrott, pezsgett, dűlt és épült kelt és enyészett a világ, s mit szülhetett volna az örökös ingás állandót?" A keresztény ^vallás ekkor már hó­dított, germán vándorok által terjeszte­tett, az avarok meg voltak nyerve Krisz­tus tanainak. Őseink 887 körül hét vezér vezetése mellett folytonos karczok közt uji'a be­törtek Európába. A hetumoger hét törzs és 108 nem­zettségek egybe forrván, — Almust Etel­közben fővezérül választották s magukat 5 pontú szerződéssel, melyet vezéreik es­küvel és vérüknek szent edényekbe szo­kásos kiontásával megerősítették, leköte­lezték s igy alakult egy erős fegyveres hatalom. Ezen vérszerződós képezi alapját a magyar alkotmánynak. Őseink, Almus ve­zérlete alatt a Kárpátokon keresztül ma­gyar földre ütöttek, Munkács ormairól a haza szép földót, — melyhez mint vitéz őseik országához jogot tartottak— meg­tekintették, gyönyörtől áradozó örömben ünnepet ültek s áldomást ittak. Az agg Almus Munkácsnál a fővezérséget letette, fia Árpád a vérszerződés értelmében vértre emelve fővezérré választatott. Ár­pád hadait győzelemről győzelemre ve­zette ; 280000 fegyverese előtt rémülve futott a szláv, oláh, bolgár és német, a Duna és Tisza közt lakó bolgárok feje­delme Zalán hódolata jeléül Árpád köve­tének dunavizet és alpári füvet küldött. Később Zsdán tettét megbánta, erős ha­dakat gyűjtött, büszkén rá izent Árpádra, takarodjék ki az országból. Azonban Ár­pád Alpár rónáin fényes ütközetben Za­lán hadait leverte, Zalán maga is futás­sal menekült Nándorfehérvárra. Erdélyben Ménmaróth meghódolt leányát Árpád fia Zsolt elvette. Arnulf német császár Pannoniának, mostani lakhelyünknek ura volt harczias vitézségéről Európában ismert Árpádot az ország északi részén lakó szlávok fe­jedelme Szvatopluk ellen segélyül meg­nyerte. Árpád Szvatopluk hadait a Rákos vizénél megverte, legyőzte, szövetséges társának életében birtokait lovagias mó­don nem bántotta, de Arnulfnak rövid évek alatt bekövetkezett halálával Pan­noniát is meghódította. Lehel és Botond vezérek Szerbiát, (Folytatás a mellékleten.) első meglepetés leviharzott, és most, most felelni fog. „Tábornok ur! Sorai annyira meglep­tek, hogy csak most tudok azokra felelni. Nem mintha meggondolásra kellett volna idő — hanem mert boldogságomban kép­telen voltam rögtön válaszolni! Soha nem mertem arra gondolni, hogy ön, ki oly magaslaton áll, kire csak feltekinteni, de elérni nem lehet, — engem is magához emelj en! Ha akarom-e az ön magányát megosztani? Oh akarom egész szívvel, egész lélekkel, minden órát, minden p er­ezet csak- önnel és önnél! Ez kárpótol majd eddigi szomorú éltemért, ez dúsan pótol mindenért! Todom hogy ön soha sem tett semmit meggondolatlanul, — és mégis, mégis, ne vegye rosz néven, ha kérdem mit irt — azt ugyebár érezte is ? még nincs késő ? ismétlem ne "vegye rosz néven e pereznyi kételyt, — oly boldog vagyok, hogy szinte félek! Melanie." A tábornol: türelmetlenül várta a más napot, kora reggel dolgait rendezé, arczán szokatlan szigor ült, — gyorsab­ban adá ki parancsait, — ah és ép ma váratlan események fordultak elő, melye­ket elkelle intéznie. Végre hon volt, szeme rögtön megpillantá iró asztalán az illatos levélkét, az ismert- írással. Felvette, pil­lanatig habozott, aztán át futotta, •— órá­ját nézte, csengetett. Gyorsan át öltözött befogatott és csakhamar Melanienál volt. Hogy mit végeztek, azt könnyű eltalálni, — elég az hozzá hogy rövid idő múlva egy ritka holdog párt szeretett ós tisztelt ben­nök mindenki, kiknek salonj ából soha sem j hiányzott egy pompás pálma !

Next

/
Thumbnails
Contents