Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-05-03

: ^ Megjelenik ^ minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre konmMut rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak -vissza. A lapnak szánt közlemények a lap ar azerk. hivatalába küldendők. «. Előfizetési díjak. # Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. -— ' Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata vitán 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj e 1 ő r e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó 'hivatalába (Goldberg Gyula 2< papirkereskedése, főtér) küldendők. ^ Pápa város hatóságának és (óbb pápai, s pápa-vidéki egyesülélnek megválasztott közlönye. i győri kir. tábla. Holnap kezdi meg működését a győri kir. tábla, melyhez vármegyénk összes bíróságai és lakossága tartozik. Győr városa ünnepségekkel köti össze az alakuló gyűlés idejét. Ez ünnepre egy kicsi részt a mi lapunk és a mi városunk, Pápa is, igényt jelent be. Mert részben Győr ünnepe Pápáé is. Pápa városa, s benne legelső sorban a Pápai Lapok, — mihelyt városunk a törvényszék hiánya miatt teljesen kizárva lett a versenyzők közül: — habozás nélkül csatlakozott Győr városának azon kéréséhez, hogy az egyik dunántúli kir. itélő tábla Győrien állíttassák fel. Városunk külön felirt a kormányhoz ez értelemben. Lapunk számos czikket hozott a győri kir. tábla érdekében és a lapunkhoz közel állók mindent elkövettek, csakhogy Győr városa legyen a nyertes. Együtt küzdöttünk Győrrel. — Együtt is örülünk Győrrel! Nem kételkedünk, hogy a győri kir. táblában Pápa városa igazságos barátra tett szert. S nem kételkedünk abban sem, hogy ha majd előrukkolunk régi kérésünkkel, hogy adassék vissza nekünk a — törvényszékünk: — a győri királyi Tábla méltányolni fogja óhajunkat. Nem a kéz kezet mos — elvből indulunk mi ki, de — ami mindig irányadó volt előttünk — az igazságból. Győződjék meg a kir. Tábla kérelmünk jogosultságáról, s csak ha meggyőződött: — csak akkorra kérjük támogatását, melyre ez esetben bizton számítunk. És most fogadja a győri kir. Tábla a pápaiaknak és vele rokonszenvező és vele mindig egyetérező vidékének üdvözletét. Örülünk, hogy oly fényes nevü, kitűnő bírákat mondhatunk a — magunkénak, kiknek élén mint primus inter pares Erdélyi Sándor tündöklik. Legyen Isten áldása a győri kir. Táblán! = Nyílt levél a győri kir. Táblához. A Pápai Lapok pendítette meg már hónapokkal ezelőtt legelőször az eszmét, hogy a veo^prémmegyei ügyvédi kar — a kir. táblák deczentralizaoziója ntán — a székesfehérvári ügyvédi kamarához nem tartozhatik. Ez tisztán anomália. Veszprémmegyének a győri az itélő Táblája. Székesfehérvárnak pedig Budapest. S igy a lehető legferdébb viszony, hogy Veszprémmegye ügyvédi kara, (melynek voltaképen a győri Tábla az illetékes Táblája,) a székesfehérvári ügyvédi kamarához tartozzék, melyre pedig a budapesti kir. Tábla illetékes. Kérésünk az a győri kir. Táblához, hogy azon esetben, ha a kezdeményezést ez irányban nem is akarná megtenni: — de a Veszprém megyei ügyvédi karnak azon nemsokára illetékes helyre juttatott kérvényét, hogy mi a székesfehérvári helyett ezentúl a győri ügyvédi kamarához tartozzunk, — megkérdezés esetén pártolni szíveskednék. So-Cd? üy-yvíd. Megyebeli vasút-terveink. A májusi raegyegyülés egyik pontja lesz a — megyebeli vasút irányokra megszavazni kért hozzájárulás felett dönteni. A mult évben hozott megyénk már részben e tárgyra nézve határozatot, mely ellen a pápaiak felebbeztek is. Az akkori határozatot megsemmisítette a kereskedelmi miniszter, s igy az ügy újból a vármegye bölcs elhatározása elé kerül. Részünkről kijelentjük, hogy a Tisza László-Váradiféle kérvényt ma sem pártolhatjuk. Szerencsétlen idea volt tőlök G-önyőtől Zirczen át Veszprémig vezetni a vasút irányt. A gönyöi rósz nagy csapás lenne Győr városára, melynek hozzá járulása pedig alig lenne nélkülözhető. De azon terv, melyet Batthiányi Gréza gróf és megyénk derék közigazgatási előadója Iieé Jenő protegálüak, s mely tisztán G-yŐrtől jönne" Zirczen át Veszprémig minden" bizouynyal pártolást érdemel. Nézetünk ez irányra nézve egyébiránt ma is az, a mi volt, hogy t. i. Győrnek ós vidékének igenis nagy hasznára van e vas útirány, de — Veszprémnek (a várost értjük) *#rgha! Nem kívánjuk Veszprém városának, de ha a vasút kiépül, félünk, nekünk lesz igazunk. Zircznek és vidékének szintén előnyös, de Veszprémnek — ismételjük — aligha. Mi azonban nem akarjak jobban tudni, hogy mi kell a veszprémieknek, mint ők maguk?! Mi nem követjük az ő modorukat; nem tukmáljuk rá, hogy jobban érezzük a más baját. Ha ök azt állítják, hogy nekik a Győr-Veszprémi vasút a városra nézve hasznot hoz: — nem állunk utjokha, s készséggel megszavazzuk azt, miként a dombóvárit is. Városunkra ós vidékére legnagyobb fontossággal persze a — Pápa-Csornai vasút és a Pápa-Bánhidi (kisbéri) bir. Mindkét vasút-irány sokkal ismeretesebb hogysem azt bővebben indokolni kellene. A szavazásnál egy dolog lesz, mihez kötjük elvi álláspontunkat. S ez az: — hogy egyenlően mérjünk mindenkinek. Egyik vasút-irányra kilométerenként többet, másikra kevesebbet megszavazni, — egyenlő volna az igazságtalansággal. A vármegyének minden vidék egyenlő része. Jóvóltáért, jövője biztosításáért dgyformán kell gondoskodnia. Epen azért, csak is az egyenlő hozzájárulási arány felel meg az igazságnak, s csak ez békítheti ki a különböző érdekeket, melyeket összhangra hozni épen a vármegyének, mint központnak a hivatása. Ezeket 'elmondani a közgyűlés előtt kötelességünknek tartottuk. Városunk és a regálé pör. Köztudomású, hogy a Pápa belvárosi házbirtokosok egyrésze és Pápa város egyeteme között per van folyamatban a belvárosi házbirtokosok által igénybe vett italmérési jog kártalanítását illetőleg a felett, hogy a megállapított 119000 frt kártalanítási összeg a város egyetemét, avagy a belvárosi igénylőket illesse-e? A keresetben már első bíróságilag ítélet is hozatott, még pedig olyan, —

1 mely a belvárosi igénylők részére, itéli ineg a kérdéses összeget Bár tehát elkésettnek tűnjék is fel az e részbeni ujabb vélemény nyilvánítás, — de mert esetleg per ujjitásnák nézünk elé, — nein leend felesleges dolog egyet mást ez ügyben felhozni s ezt a peres felek ügyeimébe ajánlani, annál is inkább, mert a „Pápai Lapok" is, ha nem tévedek, csak egy ezíkkben méltatta ez ügyet. — Tisztelettel kérem tehát t. szerkesztő, urat — szíveskedjék soraimat becses lapjába felvenni. Mindenek előtt megjegyzem, hogy szerintem e fontos kérdés a tek. városi tanács által sem lett kellőleg méltatva, — miután — ha értesülésem nem téves — ez ügyben a .városi jogügyi bizottság véleménye egyszer sem kéretett ki. Pedig — bár a városi tiszti ügyész-ur szakértelmét jól ismerjük s megvagyunk győződve ós szívesen el is hisszük, hogy teljes szellemi erejével lelkiismeretesen védte a város egyetemének érdekeit; de — hát, — mert nem tagadható, hogy „több szem, többet lát" — a védelemnek bizottságilag leendő megvitatása — káros semmi esetre sem lett volna; meglehet, hogy hozattak volna fel érvnek, melyek' az első bírósági Ítéletnek más irányban hozatalát eredményezték volna; annyit azonbau mindenesetre eszközölt volna, — hogy a tiszti ügyész úrra egyedül nem nehezeduék azon vélelem terhe, hogy a város egyetemének érdeke kellőleg védelmezve nem volt, mely véleményt már többen nyilvánították. A mi magát az ügyet illeti — kerülve minden mesterséges furfangot — a következőket jegyzem meg: • A Pápa belvárosi háztulajdonosoknak — ép ugy — mint a felső és alsó városiaknak — miután annak idején a három város rész külön-külön hatóság alatt állott, a volt földesuraság — „úrbéri" czimen adott és rendezte rájuk nézve az italméróst — azon különbséggel, hogy míg a felvárosiaknak egy — az alsó városiaknak két korcsmát* engedélyezett, addig a belvárosi összes háztulajdonosoknak vagy is minden egyes háznak megadta az ital mérhetési jogot. E jog tehát,nem kizárólagos, hanem egyetemes, ós miután a körüibelől 500 belvárosi ház-mindegyike nem. gyakorolhatta eredménynyel e jogot, gyakorolták azt mindig vagy 80-an, hol egyik, hol másik hagyván fel az italméréssel, s kezdvén újra annak gyakorlatát. Gyakorolták pedig e jogot személyesen vagy bérlők által, még pedig azon háztulajdonosok hallgatag beleegyezésével ós azoknak jogán, kik ezt használatba venni egy vagy más okból gátolva voltak. Kétséget nem szenved tehát, hogy e jog azokra nézve is folyton fenállott, kik azt nem gyakorolták, s igy igen természetes, hogy a fennállott jog megszüntetése folytán a kártalanítás ezeket is megilleti, s a szoros igazság követeli, hogy a kártalanítás ezekre is kiterjedjen. Az állam ugyan is (s ezt vegyék figyelembe az illetők) nem az 1882— 1886-iki időközben fennállott italmérési gyakorlatot, hanem egyátalán fogva, a megszűntetett italmérési jogot kártalanítja. Az 1882—1886. évi időköznek alkalmazása csak kulcs a kártalanítási összeg megállapításához s a törvény semmi intézkedéséből sem magyarázható az ki, hogy a 80 háztulajdonos az öszszes belvárosi kártalanítási összeget kizárólag magának követelhesse, •-. Ha a regalejog beszüntetése által csupán a 80 belvárosi' igénylő vesztette volna el a jogot, — akkor még volna értelme annak, hogy a kártalanítási öszszeget egészen a magok részére követeljék. — Ámde ezt be kell ismerniök —az italmérési jogosultság megszűnte által ők sem szenvednek több kárt, mint a többi belvárosi háztulajdonosok, s ha a házak értéke e jog megszűnte folytán alább szállott, bizonyára egy mértékben apadt ez (ha ugyan szállott volna) minden háznál. Honnan következteti tehát a 80 igénylő, hogy a belvárosiak által TARCZA. A GOND ÉS A SZEGÉNY EMBEE. „Gond! lakásom rég megunt vendége, Menjen kend a pokol fenekébe ; Vagy keressen más tanyát magának, Az enyimnél jobbat is találhat. Mert ez még is szörnyű egy dolog már; Mindig küldöm, s untalan velem jár, S rám öröm, ha hintené sugarát, Közbe dugja szemtelen pofáját. Kis szobámban sokszor széttekintek: Mért szeret kend nálam lenni vendég? Szegénységem tán az, ami vonzza? Vigye hát el, — csak vissza ne hozza! De megmondom: többet itt ne lássam. Ördög szeret kenddel egy lakásban! -Takarodjék! — nincs tréfálni kedvem, Különben az ajtón kell kivetnem." Régi társa ilyetén beszéde Szeget ütött gond uram fejébe. Olyan, mintha orra vére folyna; Ümget, ümget: ezt nem hitte volna. Ámde az most rá rivall keményen; Meg is ugrik gond uram serényen. El nem érné fergeteg fogatja. Ajtajátis tárva-nyitva hagyja. Es az ember felvidult szivébe, Szép reménység ifja költözék be És behinti édesen merengő Lelke útját fénynyel a jövendő. Nem sokáig tart azonban álma, Felriasztja durva földi lárma. Rá valóság tör mogorva képpel Munka, szükség, a más efféle néppel. 1_*punk m-l «sto&bos fitty m«U**u«t v*u csatolva. S még alig, hogy álma szerte tépve, Ajtaján ím régi gondja lép be. Nem is köszön csak megáll előtte, Betevé az ajtót is mögötte. És beszólni kezd ilyen beszédet: „Kidobhatsz, de újra visszatérek. Mert bejártam bár a nagy világot, Más lakásra sehol sem találok. Kopogtattam ilyen ajtón éppen: Öcsémnek van ott lakása régen. Megpróbáltam gazdag urak házán: Be se léptem, kidobott a bátyám. S hogy ne ktiljen visszajönnöm ismét: Egy költőnél próbáltam szerencsét. Dehogy tudtam boldogulni véle. Borzasztó nép az a költő-féle! Semmiből is fellegvárat épít, Akkorát, hogy majd felér az égig. Hasztalanul suttogtam fülébe: Nem hallgat az az okos beszédre! S mikor aztán korholni akartam! Rettenetes nagy csúfot tett raj t-m! Úgy felfujt, hogy majd belé repedtem. Szöktem is ám, amint csak tehettem. Itt vagyok most; tedd azt ami tetszik. De hisz szépen megfértünk mi eddig! Adtam én már nem egy jó tanácsot: Ezután is legyünk jó barátok!" És az ember, látva, hogy hiába, Befogadta újra hajlékába. Gondola, hogy majd csak összeférnek: Jóba', rosszba', — most is együtt élnek. A pálma. Irta: GIZELLA. „Siessen Róza, kapcsolja össze ruhámat, — az a fodrászné minek is késett el, most még csak tiz perczem van, pedig milyen pontos szoktam lenni, — adja karkötőmet, — igy ni, — még gyémánt tűmet, kesztyűmet, jaj, mégis csak elkészülök mire mondtam!" „Hisz, a méltóságos úr nem haragudnék ha kissé várni kellene" — koczkáztatá a szoba leány. „Nem, nem, ö megszokta hogy én is pontos vagyok, ós most sem késtem." — Még egy futó pillantást vetett a nagy álló tükörbe, aztán kilépett öltözőjéből. „Tábornok ur, hogy tetszem ?" kérdé bókolva férje előtt Melanie bárónő. „Édesem már itt? ez ugyancsak gyorsan ment, pedig kis várakozásra el voltam készülve, azért rá is gyújtottam," monda czigarettjót félre téve Nemessy tábornok. „Mi pedig asszonyomat illeti, ón megvagyok elégedve, Ízléssel van öltözve szép, mint mindég." „Oh kedves hízelgő férjem uram, folytatá Melanie vidáman, ön engem elkényeztet, szinte tetszelgő és hiú lettem önnel szemben. Ah milyen boldog is vagyok én, — hihettem-e ezt egy év előtt, — nem, nem! — A legszerencsétlenebb teremtés voltam akkor, és most, senkivel nem cserélnék !" — Szemei könynyesek lettek, és oda borult arra a becsületes, nemes kebelre, hol menhelyet talált zaklatott szivének. A tábornok is elérzékenyült, — ö maga sem hitte már, hogy ez életben még más boldogság is érje, mint a harczi diadalok, a tekintély és szeretet, mit kivívott magának,— és móst boldog férj, neki neje van?! szinte mosolygott maga felett, de a megelégedés érzetével. Melegen magához szoritá Melaniet, ós megindultan monda: „A köszönet csak kölcsönös, miután te deríted fel alkonyodó napomat, a te kedvességed tesz engem is boldoggá, valóban a sors jól akarta igy. Lám egy virág mit nem idézhet elő, ha pálmádat hozzám nem küldöd, most is magányos agglegónykedésben élem napjaimat. Azonbau itt a kocsink, édesem mehetünk." Nejét gyengéden prémes köpenyébe burkolá, s karján vezeté le a lép^ csözeten.' N. városban soká élénk megbeszélés tárgyát képezó Nemessy tábornok nősülése. 0 olyan komoly, tudományos egyén volt, mint katona kitűnő, mint társalgó hódító, és mégis már a fél száz évet tölte be, annólkül, hogy valamikor nösülósre gondolt volna, habár nem egy előnyös ajánlat, vagy kaczérkodó szép asszony akará hálójába keríteni. Melanie bárónő is azon társadalmi körben élti melyben a tábornok, — mindig csodálattal ós tisztelettel hallgatá őt, jól esett szomorú lelkének e nemes szívű egyén szellemes" beszéde, finom tréfái melyekkel viditá a társaságot. Hisz olyan boldogtalan Volt könnyelmű férje oldalán, ki nemcsak neje vagyonát pazarlá, dé elhanyagolta öt annyira, — hogy utóbb is válásra került közöttük. A bárónő bizonytalan időre elhagyá a várost, mig válőpöre végleg lebonyolódott. Könynyes szemmel mjsgtörtén csomagolt, annyi keserű szomorú emlék maradt mögötte, milyen más érzéssel, mennyi szép remónynyel adá kezét annak,— kitől márrégeb* ben — válni és Válni óhajtott. Nem füze őket semmi bensőbb kötelék, egymáshoz, Melanie üresnek találá az életet, elhagyatva : árvának érzi magát, a boldogság csak igen rövid ideig tartott, elröppent mint fényes buborék, ^— csalódás, kiábrándulás feldúlta egész lelkületét. Pedig jobb sorsot érdemelt volna jó szive, kedves élénk modora által, őt is igen szerették, egyúttal sajnálták, bár panasz soha nem érintő ajkát. | Utolsó rendezkedóseinél gondolatokba merülve állott meg szép pálmája előtt, mely pompás leveleit terjészté a sálon egyik sarkában. Mit tegyen, vele, tanakodék, ő maga ápolta mindég e szép növényt, kire bizza, hol gondozzák, kinek volna helye számára ? — Egy gondolat majdnem pirt csalt halvány arczára, — igen igen. O nem fogja visszautasítani eme ártatlan kérésemet! Gyorsan aranyszélű czimeres kártyát vett elő, és izgatottan irá e sorokat: „Tábornok ur! Kérem fogadja el szép pálmámat, .annyira szerettem, nehezen válok meg tőle, — méltóbb kezekre nem bizhatom mint áz önére, — ha rá pillant, jusson eszébe egy boldogtalan nő sorsa!" Szinté megnyugvással pecsételő levelét, s .csak elutazásának utolsó perczében küldó el a pálmát, — hogy sem köszönetet, sem esetleg visszautasítást né kapjon. A tábornok ur ugyancsak meg Volt lépetve, majd megijedve, midőn a küldemény megérkezett, mit csináljon ő egy pálmával?-áz ö garcon lakásában ilyen kényes virág ? Szinte bosszankodni akart, — de nem azért volt férfi, bár pánczélozott szivü, hogy kicsit ne hízelegjen neki egy szép asszony kedves figyelme. Es' csakugyan ha a virágra tekintett, önkénytelenül eszébe jutott Melanie bárónő, —• mosolygott maga felett eme gyengeségért, •-—r egy ártatlan kis regény kezdetét látta a virág küldésében, de a küszöb me>