Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889
1889-11-03
Me "jelenik in i n den v n s a r u ;\ p. Közérdekű sürgős közlésékre koronlviul r c n (I k i \ ü I i s x á in <> k is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap 9?erk. hivatalába \\ (Ó-kollégium épület) küldendők. íf ? fa -V Előfizetési díjak. V Egy évre ö frt - Fél évre 3 Irt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. — Egv szám á;a 15 kr. H-Jréleténak Egyhasábos petitsor térfogata után ő kr, j nyilttérben 30 kr. A díj előre fizetendő, j Bélyegdíj mindig külön számitatik. Az előfizetési dijak s hirdetések | a Inj) kiadó hiviiialáh/s ((JO1«!1HTÍS Gyula | papirkert*sk<"li'.se, főtéri küldendők. * £-—______—_-j á p a város f i a í 6 s á g á r. a k c s ? í> 1> \r Ü íJ p«í, s pápa-vidéki ogy o. s inéi ii e k m e g v á ] a s Ä t o U k ö z I ö n v e. Előkészítő osztály, ír. A hiba mindenesetre azon tényezők körében rejtezkedik, rnetyek a népiskolai oktatás eredni ényére csak befolyással lehetnek. S tnelyek ezek a tényezők? A sok közöl csak a főbbeket akarom emliteni. Ezek: maga első sorban a népiskolai törvény, az ennek végrehajtásával megbízott közegek, iskolaszékek, a tanszemélyzet, az iskolai felszerelések állapota, a tanuló otthona. De mielőtt emiitett faktorok befogását a népiskolai oktatásra s a körükben rejlő hibákat vizsgálnék, egy elvi kérdés lép előtérbe megoldásra várakozva. Ez elvi kérdés a következő: czélja-e a népiskolának az, hogy a középiskolára (vagy egyáltalán felsőbb tanfokozatra) előkészítsen vagy sem? Lehetnek, s tudom vannak is taníérfiak, kik egyáltalán nem akarnak hallani e kérdés jogosultságáról, nem tartván kérdésesnek, hanem megcáfolhatatlan igazságnak azt, hogy a népiskolának nemcsak hogy nem célja a felsőbb tanfokozatra való előkészítés, de nem is szabad neki ezt tennie. Ha evidens volna ez igazság, akkor természetesen tárgytalanokká és alaptalanokká válnának a középiskoláknak a népiskolákkal szemben támasztott igényei, alaptalanok sőt oktalanok volnának a népiskolai oktatásra vonatkozó panaszok — de egyúttal az utóbb érintendő előkészítő osztály elkerülhetetlen szükségessége is ki volna ezzel mondva s egyszersmind kárhoztatva egy elég idős rendszer, mely nem ismervén előkészítő osztályt, készületLen, faragatlan köveket állított oda, hol már az első baltacsapásokon tul vannak, hol már nagyjában idomított, az első kézből kikerült, az egész épület stílusának figyelembe vételével kialakított anyagból (sít venia verbo!) dolgoznak s anyagot dolgoznak fel. ítészemről ily evidentiát nem tapasztalok s a kérdést fennállónak tartom. s3t az ellenkező felfogás felé gravitálok. Közoktatásunk egy nagyszabású, remek épület. Minden szárnyának, minden fájának, minden kövének, minden falának nem akárhog} T an, nem eg} T edül önczélulag, hanem az épület egészére tekintettel kell alakulnia. Hát még mennj-ire kell vonatkozásban lennie a fundamentumnak a maga alakjában, métységében, szélességében, köveinek minőségében a föléje emelendő épülettel. Vagy tagadjuk azt, hogy a szerves élet organismusában a legkisebb idegnek vagy sejtnek alkotása nincs vonatkozással a szerves individuum egészére? Vagy hogy az óra s más gépek komplikált szerkezetében a leg[ kisebb csavarnak nagyon is kell viszonyulnia a gépezet egyeteméhez; • vagy hogy erősebb munkára szánt | láncznál az első szemnek alkalmazkodnia kell az egész füzérhez? A milyen a viszony az épületnél a fundamentum és az egész épület közt, a szerves organismusban a legkisebb ideg és az individuum egésze közt, a gép legkisebb csávára és a gépezet egyeteme közt, — olyan a viszony közoktatásunkban az elemiiskola és a többi tanfokozat között: a legszorosabb, a legbensőbb, a legkétségbevonhatatlanabb. Hogy a résznek magában is van értéke, hogy bizonyos önczéltól meg nem fosztható , hogy a gyakorlati életben hasznavehetőnek bizonyult, az természetétől elválaszthatatlan erejéből, tökéletességéből ered, de ez még nem fosztja meg azon viszonytól, mely az egészhez kapcsolja. Hogy a népiskolai stúdiumok gyakorlati hasznosságuak, az talán elkülöníti az elemiiskolát egy különálló, önczélu intézménynyé, s megfosztja minden vonatkozásától a közoktatás egyeteméhez ? Talán degradálás volna az reá nézve, ha egy remek alkotás egészének felépítésében részt tulajdonítunk neki? Én azt gondolom éppen nem. Sőt ellenkezőleg, E körülmény csak emeli méltóságát, megerősíti létjogosultságát. A magas kormány intézkedései különösen az egyes népiskolai tárgyak módszeres tárgyalása tekintetében, egyes stúdiumoknak fölülről hangsúlyozott, a többiek rovására megparancsolt taníttatása is azt mutatják, hogy a népiskola nincsen kiszakítva a közoktatás egyeteméből, hanem alapvető része van, s e részt követelni is tartozik maga számára. Miután már e részben kifejtettem álláspontomat, rátérhetek a fentebb érintett faktorokra, s vizsgálhatom, hol, miben a hiba. A legnagyobb általánosságban, minden példaemlegetés nélkül akarom ezt tenni. De másrészt a legnagyobb óvatos- | ság is szükséges e tekintetben, ha komoly, elfogulatlan akar lenni hozzászólásom. Sem a türvén} T végrehajtására rendelt közegek körében egyedül, sem az iskolaszékekben magukban, sem a tanszemélyzet keblében csupán, sem a többi faktor akármelyikében külön-külön nem található meg a panasz oka a maga teljességében; eltagolva lappangnak a hibák; esek él} 7 éknek, jelentékteleneknek látszauak első tekintetre a maguk daraboltságábau, de a hatás tekintetében félelmes szövetségesekké tömötlüteknek erejével működnek. A népiskolai törvényt e helyen szándékosan kivonom a hibáztatandó faktorok szövetségéből. Mert ha mélyebben vizsgáljuk annak szorosan a népiskolai fegyelem, az elvégzendő anyag mennyisége, az egyes tantárgyak módszeres kezelése tekintetében adott utasításait — el kell ismernünk, hogy minden lehetőt megtesz, a mi. csak a felsőbb tanfokozatra való előkészítéshez megkívántatik. Fegyelem és tanítandó tárgymennyiség s methodus szempontjából indultam ki ez Ítéletem megalkotásánál. Hogy a tankönyvek használata és bírálata tekintetében szükséges nagyobb körültekintés és részrehajlatlanság nem mindenkinek TÁÍÍCZA. ÖSZSZEL. Mulandó minden a világon, Elhervad őszszel, a mi nyáron — Dúían pompázott, egyre nőtt . . . Lehull a fának a levele, Ez ím a mulandóság jele, Hint a földre bús szemfedőt . . . Nem énekel a kis madárka. Elszállt mitőlünk más hazába, Csendes, kihalt lett a berek — Elhagyva van a kedves fészek — A hova sokszor visszatérek .Dalolni vidám éneket .... Kopár, puszta lett most.a tájék, Most már jól esik egy kis árnyék Oh, jer csak őszi napsugár! . . . Adj meleget kihűlt szivembe, Ha tudna tán, hogy még szeretne, Ne érne a kora halál í . . Muhndó minden a világon, Elhervad öszszel, a mi nyáron Dúsan pompázott, egyre nőtt . . . Lehull a fának a levele, Elmúlok talán én is vele ? Síromra szór majd szemfedőt .... áÜ-u-pp Utóiét. üti napló. Irta GIZELLA. II. KVajna. — Veldes. (Folytatás.) Vasárnap van, Veldes is ünnepel, fehérkék-vörös szinü lobogók lengenek több helyen, kirándulok csoportjai érkeznek, többnyire Laibach és környékről, — a harangok oly ünnepien zúgnak és a viz felett még szebben zengenek a tiszta légben, — búcsúsok érkeznek olyan paraszt omnibusféle hosszú fedett kocsikon, vagy 25—30 együtt, szent dalokat énekelve imakönyveikből, cseppet sem konfundálva a kocsi zökkenése által. Mig Veldes temploma felé csoportosan mennek, — ugy a szigethez minden irányból érkeznek ladikok, díszes hölgyekkel, — egész dereglyék telve a néposztályból, mig a plébános ki messzebbről jő, kellemes Sympathikus arczczal, érdekkel kérdi, honnan vagyunk, — és szivesen magyaráz egyet mást. A szent áldás, az ima elhangzik, a harangok rövid időre elnémulnak, — de a Wünchen Glocke megszólal, hisz nincs a napnak szaka, nincs akadály, bár mi zord idő, — hogy kérő hangját ne hallanánk. És újra szét rebben a parti csónak telep, — festői kép a vizén mint megindulnak és a szigeten újra csend és magány uralkodik, csak a viz csendes csobogással csapódik partjához. — Délután aztán felhangzik a zene, mely mindennap más helyre van beosztva, ekkor a tavon újra számtalan csónak himbálódzik a fürdő telepek körül, kik a vízről hallgatják a zenészek csinos dalait, az opera részleteket, sőt a csinosabb darabok után tapsot is nyernek; és a „bravók" közé a mi „ébjeneink" is vegyülnek. Van közöttük ki három hangszert is játszik, nagy és kis dob, meg csinellát, mit ügyesen kezel együttesen. A parton is össze jő a közönség, a fák alatt asztalok sora megtellik, fagylaltozók, — sört kedvelőkkel, még igen kedvelt a „Grénadire" kellemes hüsitö ital, szép piros szinü, egy szelet czitrommal, meg szalma szálat adnak hozzá, kinek.a felszörpölés igy jobban tetszik. — A mulatózok észre , sem veszik a nap szokatlan halvány fényét, vihar közeledik, — a szürke felhők mindinkább tornyosulnak, egy-egy kiválik mint hó lap a többi előtt, — a harangok vészesen zúgnak, a tó zajlik, a halak felvetik magukat, és a szélvész felkap egy falevelet, s kergeti a légben. A hegyek eltűnnek, még a Triglaf homályos körvonalai sem látszanak, — sietnek partot érui a csónakosok, már nehéz esőcseppek hullanak, melyek mindegyike a vizén hólyagokat képeznek, s mint g5 r öngyszemek mindig sürüobben képződnek, — majd zúgó ár áztatja a vidéket, villámok j ezikáznak, erős dörgés remegtet, — sziget, vár sem látszik, a fák rémesen recsegnek, ágaik mélyen a vizbehajolnak, — jég kopog az ablakokra, tetőre, a vihar — a szélvész zúg! Biztos hajlék alatt gyönyörű mindezt látni, hallani, Falb Rudolf a hires német tudós nem sokat hibázott időjóslatából, mely 14-én köszöntött be más helyeken, országokban, nagy pusztítást téve, de itt csak muló zivatarként vonult el. Lassan szétfoszlik a felleg, — már itt-ott napsugár kandikál, új élet van, — mintha ezüstös havat szórtak volna szét a kék égen, olyan foltozatos, egy-egy fehér felhő a hegyek közé szorul, s iparkodik többi társát elérni, a halak újra gyülekeznek, morzsákat lesve, rendes helyökre. "Üde zöld hegy-völgy, — a vár tornyai friss színben tündökölnek, megázott szürke fala még ódonabb szint kapott, — a Triglaf is friss hóval kaczérkodik és a kép szinpompája teljes a vakító napfényben! — De a levegő mégis csak lehűlt, igen jól esett az estelizésnél az „eper bowle" mi budapesti útitársunk rendélménye volt, — a czúkrozott vörös bor kellemesen illatoz, — mert az eper e szép piros zamatos gyümölcs — mit itt bőségben árulnak, — felszínen úszik a poharakban, —j- melyekkel éltetjük a mecénást, az útitársakat! Ilyen esőzés után, még érdekes a tó kigőzÖlgését mégfigyelni, fehér pára képződik a kriz felett, amint a hűsebb léggel érintkezésbe ja, — mintha füstölne a tó, ^olyannak tűnik fel. erénye oda lenn; az iskolaszéki intézmény reformja tekintetében észlelhető egy kis könnyelműség, soknak hibája oda fenn, hogy a tanfelügyelőségek betöltésénél szemól}*válogatás divik oda fenn. hogy a néptanítók anyagi helyzetének javítását s tekintélyüknek emelését célzó hathatós segédeszközök megteremtésében nem a legkisebb lanyhaság uralkodik odafenn — az tagadhatatlan. S e szerint legfölebb indirect uton eshetnek vád alá az intéző legfelsőbb körök s a népiskolai törvény. Izabella királyné magánéletérői. (folulv,Wis a Ii'áiiyi'^ye.viilcllx'ii ) III. A mt'^sii'iilott Erdély. De hát miért ez elérzékenyülés a rég óhajtott szabadulás pillanatában ? Miért az a fel-feltünő bánat a szerződés létrejötte miatt V Hiszen valaha még kedvezőtlenebb feltételek mellett is szivesen vált volna meg környezetétől a királyné. Mivel érdemelte meg György barát az átkozódást, hiszen ő csak a királyné régi óhaját engedte megtörténni és padig minden erejét felhasználva a lehető legkedvezőbb feltételek létrehozásában. Talán még sem volt oly rosz hely az az Erdély, mikor oly nehezen válik meg tőle a királyné ? Valóban sajnálnunk lehet a boldogtalan asszonyt, ki talán ki se ment még Erdélyből, a midőn tettét már keserűen megbánta. Pedig miuél távolabbra visz utj.i Erdélyről, annál inkább növekszik bánata. Van is oka rá, csak ujabb csalódásokba jutott. 1552. elején bevonult oppelui hercegségébe, mit ezentúl sajátjának nevezhet, de azt oly szegényesnek találta, a milyenhez képest Erdély eldorádó, s a gyulafehérvári palota fejedelmi lakás. De hát meg volt igérve, hogy ha hercegsége évi | jövedelme nem megy 15000 írtra, a hiányt Ferdinánd egészíti ki, megkisérlette tehát mindjárt az első évben az összeg kiegészíttetését, s tapasztalnia kellett, hogy a kiküldött kir. biztosok még az apró szolgálatokat is készpénzbe számítják fel, a mi még több György barát fösvénységénél ís. Visszament volna már a félre értett ember körébe, de még évek kellenek ahhoz, míg itt a szenvedések iskoláját kijárja, s visszatérhet az egykor megunt, de most már megsiratott hazába. Tapasztalnia kell, hogy a kevésre becsült Erdélyt is könnyebb volt elveszítenie, mint visszaszerezni. M ég sokszor panaszra nyilhatik addig ajka a császár előtt, Ferdinánd és Szolimán előtt, mig célját éri, s a könnyen elhagyott hazába nagy nehezen visszatér. Most egyelőre folytathatja [ Veldesben egyáltalán igen kellemes a tartózkodás, már csak a vidék bája is leköti az embert, mindenki élhet kedve szerint, semmi nagy luxus, semmi zaj, — ki szeret a természet szépségén merengeni, elég pontot talál magának. Hisz oly szép itt minden, a szomorú ép ugy megtalálja helyét, mint a boldog, nem csoda, hogy eddig máv 11 új házas pár fordult meg nászutján, s hiszem voltak, kik Petrárkával felkiáltottak már „Áldott legyeu az év, a, hú és nap, Az évszak, az óra, sőt a perez, A boldog part, szikla s a szép vidék, Hol szivem meglepte a szerelmi bú!" A „tó ünnepe" szintén szép esti látvány volt, a Seebachiak, Schlossbad, Mallner Louisenbad külön megállapított szinü és alakú lámpionokkal diszitók csónakjaikat — megindulnak a zenészek, kiknek a csónak közepén asztal van erősítve, a kottatartókhoz lámpácskák, — mi különös nekünk, kik czigányainkhoz vagyunk szokva, — most csatlakoznak minden oldalról a ladikok, melyeken a különböző alakú lampionok himbálódznak. Mint fényes kigyó vonul a viz felett e csónak sor, rakéták sisteregnek, csillagjaikat hullatva a víztükrébe, bengaliai fényben úszik, hol egyik, hol másik fürdőtelep, a várfokon szines lámpák fénylenek, mit, a tó viszszatükröz, — zene, dal- és lágy szellő, — valami titkos ösztön vonza a viz tömegéhez, mi is egy ideig hódolunk szivünk vágyának, a csábos hableány integet, — miért ne, — hisz az ember alaptermészetének mélyében gyökeredzik az ösztön,.— aztán pedig a partról nézzük a szines csillaghullást, — lassankint mint sötétül el minden lak, — a vár újra komor, csak a tó tükrözi vissza a csillagos eget, a holdat, ez örökké felújuló lámpást, —- csend újra, — egy hal veti fel piagát a vizben, aztán az éj homályába merül minden! költözködését az épen nem vonzó oppelni hercegségből Varsóba testvéréhez, s azután a következő tavaszszal ismét visszatérve, megkísérelheti, hogy vájjon most, Erdély képét kissé feledve, meg tudna-e már szokni uj birtokában V Ylud hasztalan, a tartomány visszataszító, nem Izabella lelkéhez, életkedvéhez való. Panaszai eljutnak II. Henrik fíanczia királyhoz is. ki rokonszenvet érez a Habsburg ház által ily rútul rászedett asszony iránt, de még rokonszenvénél is r-agyolib lenne azou öröme, La a királynéban I. Ferdiuáuduak egy uj ellenséget támaszthatna. Azért biztatja őt, hogy ne állja a cserét, ő kész az özvegyet Erdély trónjára visszasegíteni, s ha e miatt íia, Ferdinánd leányát nem kaphatja meg, ö is leányos apa, egyik leányát ő ís oda adhatja az ifjúnak. Uj reményt keltettek ez izeuetek Izabella szivében, Erdélyben ismét királyassznnynyá lehetni, midőn már György barát sincs életben, innen kezdve legkedvesebb gondolatai közé tartozott. — Azért összeköttetésbe lépett érdély híveivel, főképen régi változatlan hűségű emberével Purroviescesal, hogy tudja ki, mit tartanának ott az ő visszatérésére nézve? Közli a maga tervér, a a í'rauezia király biztató izenetét Szi.limáunul is, ki szintúgy kapva kap az alkalmon mint II. Henrik, hogy egy uj ellenséget támaszthasson a habsburg háznak és nemcsak segítséget ígér Izabellának, hanem az erdélyieket is í'euyegetőleg sürgeti, hogy János Zsigmondot Erdély trónjára haladéktalanul visszavigyék, mert ő a Ferdinánddal ki'>t<';tt egyezségbe soha bele nem nyugodott, s bele nyugodni nem is fog. Megindul tehát a mozgalom Izabella visszahelyezésére nézve, .•> okkor az erdélyiek is megmozdultak. A szultán emiitett üzenetét véve, követeket küldenek Ferdinándhoz, hogy vagy adjon nekik elegendő segélyt hazájuknak, a háborúval fenyegető töröktől megvédésére, vagy oldja fel őket hűség esküjük alől. A segély elmaradt, igaz, hogy a hűségeskü alóli felmentés is elmaradt, d9 az erdélyiek most már azzal nem gondolva Szász-Sebesen országgyűlést tartottak, és Izabellát ujolag királyukká, Pefrovicsot helytartójává választották 155G marcz. elején. Azután Petrovics, Kendi Antal és Balassa vezérlete alatt a még erdélyi várakban volt Ferdináud párti hadak kiűzéséhez fogtak, mit szerencsésen elvégezvén, szamosujvári táberukban a királyné hazahozatalának módozatairól tanácskoztak. E szerint mind a 3 nemzet t, i. a székely szász és magyar lUÜ —10U lovast küldjön a királyné elé, kiknek élére 5 — 5 előkelő ur álljon, s ellátásukra 47<JÜ frt rendeltetett. Az ország határán belül Szamosujváron a nemesek és a székelyek fogják fogadni Izabellát. S erre a királynéért járó küldöttség Kendy Ferencz vezetése alatt útra kelt. Aug. 8-án fogadta őket Lembergben Izabella, s szerit. 23-án indult vissza, velük, magához vévén még 50:) lengyel lovast s ugyanannyi gyalogost, az erVeldesnek igen szép kiránduló helyei is vannak, melyeket kocsin vagy gyalog lehet megtenni. A „Rohtvweiu-Wasserfall-'-hoz mit tavaty Milán is látogatott, — igen változatos ut vezet, Veldes helyiségén keresztül a girbe görbeköves utczákon, hol a számtalan kúszó égő szinü szegfű, az apró vasrácsos ablakokban egyedüli szépség, — át érve, csinos jó ntou haladunk, a földeken munkálkodnak, sar/Iózzák a búzát, mit apró csomagokban hosszú fa álványokra váltakozva, hol innen, hol túl oldalról erősítenek. Most meredek köves uton fel felé haladunk a fenn sikon egy magányos kereszt, egy-egy kolomp hangzik, mig az áttekintés a vidékre innen is változatos, a Sáva moraja a távolból felhat, messzebb elhagyatott templom szürke kő kerítéssel szomorú magányban. — Végre az erdőbe érünk, itt meg gombák, páfrányok, bükkök, egy-egy szép virág utunkban, az erdő oly vadon szép, sem ember, sem állati hang nem hallatszik, madarak sem dalolnak, — az ut elég jó, fa ágak recsegnek lépteink alatt, majd pázsitos völgyön keresztül, ismét tekervényes ut, halljuk a vizzúgást, közeledünk, de még nem látjuk, — újra fordulat, — ós itt a nagy „vízesés," mely regényesen szép a vadon vidékben. Hatalmas viz tömeg omlik szikla hasadékból, többször eséssel érve le, mely habzó viz felett, elég hosszú ingó drót hid vezet, — szinte félelmetes az átmenetel a túloldalra, honnan tekervényes keskeny erdei uton lejutunk, — és most szemközt csodáljuk a természet szeszélyes működlését, á zúgó viz tomboló útját, e majdnem félelmetes magányban az egyedülit, mi életet ad az erdőnek. Visszatérve a vízeséstől, nem messze pihenő helynél asztalka és padok, hol bizonyára már többen frissítek a lankadó erőt, mi is somlyaínkat a tomboló viz hideg cseppjeivel vegyitettük ós felüdülve tértünk vissza
