Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889

1889-08-04

Aleffjelenik I in i n (i e u v a s a r n a p. >... Közérdekű sürgős közlésekre hévronkiut r e n iH< i wi I i s z á in o k is t

0

j adatnak ki. P

ir

" Benn en tétlen levelek, lak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. j A lapnak szánt köz le menyek a lar 1 _ sserk. liivatalába ' %> (Ó-kollégium épület) küldendők. Előfizetési díjak. Egy évre 6 írt ~ Féi évre 3 fi-t. Negyed évre 1 £rt 5U krajczár. Egj' szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivaiaiáha (Goldbcrg Gyula >. papirkereskedése, főtér) küldendők. /X^ Pápa város hatóságának és löbb pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Nemzeti nevelés. — Öt közlemény. — II. Családok alkotják a nemzetet s mivel minden egyéni jellem első alakig kulása a családi életben kezd idomulni s itt képződnek a szokások 3 ébred az értelem: ennélfogva a családi nevelésben leli alapját minden nemzet közmiveltsége és polgáriasultsága. Nagy kár azonban, liogy sok szülőnél legtöbb esetben hiányzik a tervszerű, összefüggő nevelői befolyásra való képesség; holott valamint minden embernek szükséges tudnia, mikép lesz képes magát fenntartani: ug}

T minden szülőnek értenie kellene, miként fogja gyermekét czél- és tervszerűen nevelni. Ez nagy nemzeti érdek is. Hiszen a gyermekszobából kerülnek ki a nemzetek s bármily jelentékteleneknek látszanak is ag3

r

ermek jellemének alakalását előidéző első behatások, azoknak tartóssága kiterjed az egész életre. A szellem első ébredése a családban történik, a gyermekek itt szivják magukba a helyes, vagy helytelen erkölcsi irányelveket s jellemök itt nyer jó, vagy rossz idomot; a jó otthonban házias tisztaság, s nemes erkölcsi élet tündököl, a rossz otthon pedig egyéni elsatnyulás és erkölcsi halál gyászos jelét mutatja. Azért az ember legelső és legjobb iskolája az otthon s a jellem és lelkület a házi nevelés eredménye. Nincs is érdekesebb kaleidoskóp, mint a családban a gyermekvilág. A társadalom képe tárul itt föl miniatűr kiadásban; mozaik kép, csekély, kis erények, piczi büuök jeleneteiből alakulva. Ez a miniatűr társadalom, ez az apró tükör-csoportozat, mely néha csudálatos formákban mutatja a család erényeit és hibáit; ez a kis világ, melyben a szülő az erkölcsi törvényt képviseli:, valóban igénybe vesz minden megfigj'elő, belátó és alakító képességet, mert ez a kis társadalom lassankint nagygyá nő, s a mozaik-kép alakjai, az apró hibák, kis erények, piczi bűnök szintén nagygyá növekednek. „Ha szabados ós csélcsap a gyermek — mondja Pázmány Péter — ha fás és görcsös erkölcsű az ifju: tudni való, hogy a vénség vétkes lészen; aki pedig gyermekségében szelid és törvényes erkölcsökhöz szokik, jó vénség növekedik belőle, mivel amely útra indul az ember ifjúságában, el nem távozik attól vénségében; mert igaz mondás: agg lólóból nehéz poroszkát csJjaálni; agg fából nehéz gvtzst tekéim horgas tőkét nehéz egyen esi telfi/ a fehér gyapjat, ha egyszer fek^fe festékbe mártod, ki nem tisztulúj fazékról nehéz lemosni az először belevett szagot; a szerecsent ugy nem szappanozhatni, hogy lej eredjék: ugy nehezen hagyja vétkét, aki ahhoz szokott és abban nevekedett: mert az ifjúság vétke nem a lágy húsba, hanem a kemény csontba avik ós koporsóba mégyen emberrel." A gyermeknek, hogy jelleme helyes irányban fejlődjék, példánykópre vau szüksége a családban. Ilyen példád-kép első sorban — az édes anya, kinek befolyása tartós és egyetemes; kezdődik a bölcsőnél s keresztülkísér bennünket az élet szövevényes utjain, sv_a föltámadás reméménj'ében ott virraszt még sirunk fölött is. „A nevelésben — mondja Castelar a spanyol állambölcsész — az anya feladata soha sem ér véget; mert az anya a léleknek mindig isteni szobrásza marad." Igaz! Midőn az édes anya gyermekének bölcsője fölé hajol s csókolja annak ajkait s hallgatja kicsi szive dobogását. — megérti, hogy élete végtelen számú életek egy lánczszeme: és hogy életéuek feladata arra szorítkozik, hogy mindent megvetve , mi előbb gyönyörködtette, gyermekét gondozza, mint a nyugtalan, mozgékony madár, melynek szárnyai elébb kicsinyelték az égboltozatot s most mozdulatlanul födik a maroknyi fészket, hol kicsinyei csipongnak; az anya ösztönszerűleg eltanulja, melyik gyermeke számára a legtáplálóbb étkek veg3>-alkata; megtanulja ismerni fia gyenge egészségét megóvó orvosi szabályokat, a dal művészetét, a theologia azon szükségei mérvét, hogy a zsenge szivet megnyissa az Isten szeretet előtt, az ékesszólást, hogy delejes varázslattal jóra bírja szülemlö akaratát, az erkölcsöt, hogy gyermeke életét bölcsejétöl fogva az erények illatával töltse be, a társadalom mély ismeTÁHCÍI A EÓZSA ÉS A LILIOM. Liliomszál, rózsabimbó A leánykát kérték esdve : Hogy jelölné ki melyikben Telik neki inkább kedve. „Én vagyok" szólt a liliom, „Ártatlanságnak jelvénye, A szép fehér-szin, mely ékit Lelkeddel úgy Összeférne." „Ln pedig", ügy mond a rózsa, „Bár még csupán bimbó vagyok, Ám azért tenéked lányka, Mégis sok gyönyört adhatok." «Engem valaszsz,» szólt az egyik És a másik : „engem, engem, Nincs a kertben virág amely Bájaimon tultehessen." És a lányka gyöngéd kézzel Érintette mind a kettőt, Ez a bohókás versengés Oly gyönyörben ringatta őt. „Te lesz", monda „rózsabimbó, A menyasszonyi koszorú, Nem sokára homlokomon, Azért ne légy oly szomorú." „Te pedig kis liliomszál, Túlvilági élet képe, Ha meghalok akkor leszesz, Homlokomnak disze-éke." És a rózsa e szavakra, Büszkén emelte föl fejét És a szegény liljom folott Kérkedóleg tekintve szét. És a li'jom fejet hajtott Mintha sirna-keseregne, Mintha ez a mellöztetés Neki fájó sebe lenne. De alig mult el három nap. Az anya jött le a kertbe, Fájó arCGal, könnyes szemmel, Egész lényében leverve. Letöré a liljom-szálat S könnyeivel áztatta, Szólni akart, de bujában, Elállott a szavadiangja, Majd befonta koszorúba, Tette a lány homlokára, Ki a ravatalon fekseik, Az lett a — menyasszony-ágya. n * «• És a rózsa hervad-hervad, Mit ér már most neki a nap, Hogyha a kis liliomszál Nála százszorta boldogabb. Szegény Ilka — Mindennapi lörídnct. — Irta: DUBOVSZKY GÉZA. Esti szürkület boritá a házat és a kis kertet. ... Ez utóbbit egy vasrácsozat különité el az utczától; ajtajára támaszkodva áll egy szép, nyúlánk leány M . . . . falu jegyzőjének egyetlen leánya — Ilka. Egy izom sem mozdul a majdnem hófehér arezon és csak a fekete, tüzes szemek nézik a kertnél elvonulhat, rétét, hogy megmutassa gyermekének, hol vannak a bün rémei: mindezek az anyai szeretet isteni kinj'ilatkoztatásai. Az anyai önfeláldozó gondoskodás szüli azután a szeretet és ragaszkodás harmóniáját gyermek és anya között s igy lesz ezután az anya nevelői befolyása nemcsak legelső, hanem a legmélyebb, legmaradandóbb és legpótolhatatlanabb is, mert belőle fejlődnek ki az erkölcsiségnek legszebb virágai. Anyák! tőletek függ tehát nagyrészben a haza jövője. Az atya nevelői feladata akkor lép előtérbe, midőn a fiu serdülő korba lép. Anyja vallásossá, erkölcsössé tette: atyjának erőssé, munkássá kell tenni őt; anj'ja érzelmet öntött beléje, — atyjának az eszmék világát kell felgyújtania benne; anyja az élet örömeire, szeretetre, vonzalomra nevelte: atyjának az élet szomorúbb, durvább oldalára, az élet küzdelmeire kell őt nevelnie. Mig az anya gyengéd szeretettel szoktatja minden igaz, szép és jóra gyermekeit, az atya példával lép föl, mint első tekintély gyermekei előtt. A példa! Nagy szó ez a családi életben. A szülői befolyás, mely csak szóval akar hatni, meddő dolog, hacsak póldányképet nem lát a gyermek. Csakis a szemmel látott példa foganatos. A ki szülői magasztos hivatását igazán be akarja tölteni: két fő szempontot kellmaga előtt tartani: a meggondoltságot és önmegtagadást. Érős határozattá kell válnia a szülőbeu, hogy gyermeke előtt bármit cselekszik, mielőtt szavát kimondaná, vagy cselekedetét végrehajtaná, meghall jól gondolnia, minő hatása, vagy Következése lesz gyermekére. A majom-szeretet, a megfeledkezés oka annak, hogy sok szülő már 2—3 éves gyermekkel nem bír s S—12 éves g3^erniekek már uri zsarnokokká lesznek a családban. A szülők észreveszik ugyan ilyenkor hibájukat s a túlengedékenység után túlszigoruakká válnak, de már késő! A szülőket g3

T

ermekeik nevelésében nagyban támogatja az önmegtagadás. Sok szülő már a szülei háztól otyan szokásokat hoz magával, melyeket gyermekében nem szívesen lát. Ilyen szokások a szüléknek második természetükké válnak. De ezekről le kell szokniok családjuk, gyermekeik kedveért. Nehéz, de meg kell lennie! Élő erkölcsi példaképpé kell v álniok a szüléknek a gyermek előtt. Ezen erényekhez járul: a szigorú kitartás és következetesség. Ha a szülök ily értelemben képezték magukat nevelőkké, ha ezen irányban tántorithatlanul haladnak, bármily rosz hajlamok legj'enek is gyermekeikben, czél-t fognak érni s a nevelésnek meglehet adni a jó erkölj csök alapját. I Ezen alapelvek keresztülvitelé\ ben á szülőknek nem szabad kifáj radniok; mert az olyan gyermek, aki neveltetésében a kapkodás, vagy elhanyagolás rendszerében részesült, ember korában is félszeg marad s igazi jellem nem válik belőle soha, Ebben a protekeziós világban hozzá kell a gyermek jellemét idomítani azon tudathoz, hogy minden ember önmagában keresse a protekcziót. jTanuija meg a szülői példából, hogy a munka emel és boldogít. Akkor nem lesz „stréber," vagy szavakkal ol3'an, aki nemesb ambiczió nélkül, csak kapaszkodni óhajt. A szülei ház már jó eleve szoktassa a gyermeket őszinteségre, igazmondásra; fejlessze ki benneamunkálkoctási ösztönt, s a takarékosságot; meg kell értetni már korán a gyermekkel, hogy az ember becse nem a gazdagságban és pompában s nem az élvezetben rejlik és hogy sokkal tisztább élvezetet nyújt az, amit saját szorgalmunk által gyűjtöttük, mint az öröklött vagyon, melyet az esztelen pazarlás könnyen el is tékozol. Az igy fejlesztett jellem tud azután szegény is lenni, anélkül, hogy szerencsekergető vó válnék, vagy valaha megfeledkeznék az enyém és tied szent fogalmairól. És „a szegény — szokta mondani Deák Eerencz — aki tud szegény lenni, gazdagabb azon vag3

r

onosnál, kinek vágyai túlhaladják vag3

T

oni mértékét." Mert igenekből lesznek az úgynevezett végzett földesurak s az ipar azon ploletárjai, akik a műhely helyett a káváházak és korcsmák zajába vegyülnek dologtevő napok drága délutánjain is. Igy pusztul azután a föld és az ipari töke, hátrányára a nemzeti izmosodásnak. Ez rossz példa a gyermekeknek! Ha azonban a családi nevelés helyes elveken, jó példaadáson n\~ugszik; ha a szülék elkövetnek mindent, hogy gyermekeikben, munkás, becsületes, erón3^es ós takarékos jellemet fejleszszenek, meg van vetve az ifju generatio boldogulhatásának jövője. Igy képződik egy tömör falanx, mely fenntartója lesz a hazának s erkölcseivel éltető eleme a polgáriasult társadalomnak! Városunk haladása. Minden emberi, aki néhány év eltelte után látja csak viszont városunkat, meglepetve tapasztalhatja a városnak azt az előrehaladását, melyet mi, kik ennek a haladásnak folyton szemlélői vagyunk, talán ép azért nem is veszünk oly szembeszökően észre. Valóban, aki csak a néhány év tized előtti Pápára visszagondol és összehasonlítja azt a mai Pápával, — aki látta a régi sáros utczákat, melyekben a leesett viz pocsolyává gyűlt tömege miazmás levegőjével töltötte el városunkat, — s megnézi ma a rendezett s kövezett utczákat, piaezot, a nem régiben épült diszes főiskola épületét, a várost környező diszes sétányokat, a színházat: valóban kell, hogy kalapot emeljen mindazok előtt, akik ezt létesítették. Pedig mindeme előrehaladás csupán a város saját erejéből jótt létre. Sem a kormány, sem a vármegye nem áldozott még Pápa érdekében, hanem polgárainak jóratörekvése volt az, mely megteremte a szomorú pénzügyi viszonyok daczára, nagyobb áldozatok nélkül, az emelkedettnek mondható állapotot. Igaz ugyan, hogy városunkban az előrehaladás zászlóját már a mult időben is oly férfiak lobogtatták, mint a város kegyurai a nemes Esterházy grófok, kiknek szép törekvésein mindenkor lelkesült a polgárság s odaadással követte a magasztos példát. Igaz ugyan, hogy mindig voltak e városnak hü önzetlen fiai, kik a kitűzött lobogót kézbe ragadták s a szellemi és anyagi téren diadalra juttatták. Ez az oka, hogy Pápa városa soha sem maradt hátra a haladó kortól, hanem azzal versenyt futva, megőrizte minden körülmények közt régi jó hirnevét. S midőn ma is tapasztaljuk azt, hogy mily lelkes, a közérdeket a magánérdek fölé helyező, önzetlen férfiak intézik városunk anyagi és szellemi ügyeit, akkor nagyon természetesnek találjuk azt, hogy a város nem sülyedt a stagnátio állapotába, hanem a szomorú anyagi viszonyok da„Hasztalanul várom, ugy sem ]on, —. sóhajt, a padra ülve, — pedig egykor imádott, mily boldog voltam akkor, s mily boldogtalan most." Ilka szabad volt, — nem volt anyja, ki vigyázott volna lépéseire, élvezte szabadságát, átadta magát gondtalanul szerelmének, — szerette Sudár Ákost, ifju lelke egész odaadásával, hisz ez volt első és egyetlen szerelme. — Valami leirhatlan érzelem hatotta át egész lényét, mi kónyszerité őt szeretni. — Nem hiszem, hogy ő eltudna hagyni,— nem. — Egy mosolya, — egy kedves szava kielégítene engem, — kiáltá fel türelmetlenül, midőn megnyílt halkan a kert ajtaja, s egy ifju lépett be. — Szép barna arczú, fiatal ember, kinek vonásai komor gondolatokat árultak el. — A nagy neufundlandi, mely eddig mozdulatlanul hevert Ilka lábainál, hirtelen felébredt, s midőn megpillantotta az idegent, — mintegy szemrehányást téve álmosságáért és kötelességének elmulasztásáért, elkezdett hangosan ugatni, ugy hogy Ilka megijedve körülnézett, s a meglepetéstől kis időig nem tudott egy árva szónak is hangot adni. — Ákos! — kiáltá ujjongó szívvel egy kis szünet után, fölkerestél? — Mert hisz Sudár Ákos volt az ki előtte állt, epedő szemeivel Ilkán csüngve. — Ilka! — rebegé az ifju, — mily szép vagy, — szebb még mint valaha, — igen, változást veszek rajtad észre, — a gyermekies , — a sötét tartalmazlány lett. Nem feledtél el? — kérdezó a keblére simuló leánytól. — Engem a kiváncsiság jüzött ide, hogy ezen házat, de különösen hogy téged láthassalak, s megkérdezzem: szeretsz-e még, — és megölelé Ukát, a ki viszonozta az ölelést, ajkaik egymásra tapadtak, — s midőn az ifju megmond*, hogy az örülésig szereti, akkor kivonások igézőbbeknek látszanak lenni, szemek komolyabb, mélyebb kifejezést nak, — az egykori kis lányból nagy tárta a leány is neki szive bensejét, arczán lehetett látni, hogy boldog, pillantásai elárulták szerelmét, szemei fénylettek, — szive erősen dobogott, — ajka remegett, s csak azt susogta: Szeretlek, — boldog vagyok. — Bár tudom, veled nem leszek boldog soha, — hisz tudod atyám gyűlöl téged. — Itthon van ö ? — Nincs, most nem rég ment el, s csak egy hét múlva tér vissza. — Atyja nincs itthon, szeret engem, s igy nem lesz nehéz birnom őt. <— Uy gondolatok czikáztak át Ákos agyán, ki tudta, hogy Ilka a bolondulásig szereti, — az övé lehet testestül, lelkestül. — Egy kérdést intézek hozzád, szólt Ákos, feleletedtől függ életem, — boldogságom, — hallgass meg néhány pillanatra. A szép leány hallgatva mutatott a székre,— s ő is leült. — Hka 1 — folytatta Ákos, — kéjtől remegve, — megigéred-e, hogy megteszed azt, a mit tőled kérni fogok? — Tőlem fugg-e az ? — Igen. — Akkor igérem, hogy megteszem. — Esküszöl? — Esküszöm. — Szeretlek édes Ilkám, — miként csak az emberi sziv szeretni képes, — szeretlek jobban mint akárkit e földön, — s én nem leszek képes, — s én nem fogok soha mást szeretni,— egyedül téged, s megnyugtató mosolylyal tekintett arczára,— akarod e sorsomat megosztani? — Hogy a valódi szerelem az, melylyel szeretlek, a fölött csak nem kételkedői ? — Jöjj velem, — suttogá az ifju. — Hová ? — A szomszéd faluba, hol szüleim is laknak, s nőül veszlek. . . . Lám eljöttem értted 1 szólt izgatottan, hogy magammal vigyelek, — hogy örökre u enyém légy. — De mit gondolsz, mit mondana atyám,— ö nem bocsájtana többé házába. — Ö is belenyugodna. — Atyám, — soha! — Nem lehet. — Látom Hka másé lett szived, — ha engem szeretnél, eljönnél velem a hová viszlek.— Isten veled, — én elmegyek. — Ne légy oly kegyetlen. — Isten veled. — Te elhagynál, de ón nem, szerelmem sokkal forróbb irántad, semhogy eltudnálak hagyni. — Már az a gondolat, tőled elválni, Összetépné szivemet, — - elmegyek veled, — el ha kell a világ végéig is, csak boldoggá tégy! — Oh ha atyám megtudná, — de jobb; erre nem gondolni. - Ákos! Légy, maradj enyém. — A tied, — a tied. És Mephistofeles, a csábítás ördöga diadalt/ ült. Újból kaczagott, mint Eaust és 3Iargaréthánál. — Hka bucsut vett a hegyektől, minden egyes fától, a hű kutyától, a kuttól, melynek kristály vize utoljára tükrözó vissza ábrázatát, az atyai háztól, — melynek küszöbén utoljára hullatta könyeit, — engedett a csábitásnak. De miként állhatott volna ellen szive, ő még nem ösmerte a veszélyt, mely reája az anyátlan árvára várakozik. — Szerette Ákost, a mint csak egy ártatlan leány szeretni tud és őszintén- bizta rá jövőjét, — azon férfiura, a ki sohasem szerette, — csupán szerelmet színlelt. — Csak a tied leszek — suttogá reszkető hangon Ilka, — a mig élek, s a mig szivem dobog, — sokat, — nagyon sokat kellett szenvednem, — de most boldog vagyok. — Eangom ós nevem nem ismered, — szólt Paust, — s te mégis szerettél, azt hitted szegény vagyok, s mégis szerettél, — örömtelen, bús volt az éltem, utáltam a vílágott, szerettem volna meghalni, — de midőn megpillantottalak, szerettem életemet, — szerettem volaa ólai örökké! — MeDJiimk,— menjünk t