Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-05-20

XV. évfolya Megjelenilí in de n vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koionkint rendkívüli számok is adatnak ki. Benne Meilen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak cl. Kéziratok nem adatnak vissza. a A lapnak szánt közlemények lap ÍS'/JEliK. hivatalába {_() - k o llég i u m é p ü l e tj küldendők. 22. szám. m m apa város h Előfizetési díjait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár Egy szám ára íj kr. HIRDETÉSEK. 1 hasábos fetiisor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 krajezár. A dij előre fizetendő. Bélyeg dij mindigkül'ön számíttatik Az előfizetési díjak, s hirdetések a l a p KIADÓ h ivat alá ba (GOLDBERG GYULA papirIcreskcdése, Főtér) küldendőig lóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. ünnepe. Yan társadalmunknak egy osztálya, mely, a mily tekintélyes számra, ép oly fontos működésére nézve, s ez a hivatalnoki, kar. Nem tudom, a felelősség súlya nehezedik-e jobban reá, vagy az elfoglaltság, do az bizonyos előttem, hogy e kettő együttvéve alig köt úgy meg valakit, mint a hogy odaköti Íróasztalához a hivatalnokot. Ismert igazságnak ujitom ugyan emlékét, de szükségesnek tartom megjegyezni, hogy, ha valakinek, akkor a szellemi munkával foglalkozó egyénnek van a legnagyobb szüksége fölüdülésre, hacsak annak a veszélynek nem akarja kitenni magát, hogy elméjének élét a kimeritő munka eltompítsa s teremtő erő helyett legyen belőle egy, csak mechanikus munkára képes holt gépdarab. r Erzi is a recreatio szükségét, s ha megjő ideje, siet élvezni a ministertől kezdve a legutolsó kis deákig mindenki; azt hiszem, hogy elég nagy e kettő között az ÜT, tehát sokan elférnek benne; de azért a szegény hivatalnokot közöttük hiába keresed, mert e boldogok között nem találod, minthog}

7 annak még vasárés ünnepnapja sem szabad. Ez a méltánytalaság az. melyet az érdekelt felek előtt megvilágítani óhajt e szerény soroknak vékony lángú mécse, s ha nem is biztathatja a remény, hogy gyújtani fog, legalább gyenge sugarát ráveti arra a sajnálatos állapotra, a mely bizony máskép is lehetne. Ha a hivatalnokok ismert helyzetéről készülök mondani szomorú éneket, azt hiszem, senki sem gondol közülünk azokra a szegény gazdagokra, kik fényes lakásaikon külön szobában írnak, egy másikban pipálnak, egy harmadikban alusznak, egyben vendégeket fogadnak, és igy tovább, hanem mindenki előtt a tolmak, a hivatalnak az a szegény rabszolgája jelenik meg, itt az Íróasztal mellett pillant az ablakon be- j tekintő napsugár s a kit — nem rit- | kán — a papir fölé hajolva lát akkor j is, ha elfáradtan pihenni megy. Ennek I mindegy, akár madártól népesedik a j csalit, akár hulló leveleit hordja az őszi j szél, mert a hivatalnok az évszakok vál- | takozását legföljebb viselő ruhájáról ve- j szi észre, i Távol legyen tőlem, hogy bárkiben is elégedetlenséget akarjak ébreszteni, hisz jól tudom, hogy az elégedetlen sziv önmagának átka; meg utóvégre is életpályáját — ha nem is mindig — kiki szabadon választja. De az, hogy a hivatalnoknak évek során át nincs szabad napja, sőt még ünnepje sem, valóban méltánytalan eljárás attól, kinek a hivatalnok úgy szólván föláldozza magát. Sérti ez a természetjogot, mely mindennek a megterheltetéshez mért pihenést enged, de a mi a legfőbb, magának az államnak érdekeivel sem egyeztethető Össze. Kinek áll ugyanis érdekében, hogy az országnak megbízható, lelkiismeretes hivatalnokai legyenek? Kinek kötelessége oly tisztviselőkről gondoskodnia, kiknek az árvák pénzét, a városi ós alapítványi pénztárak kulcsát nyugodtan átadhassa? E kérdésekre — azt hiszem — csak egy felelet: az államnak, a kormánynak. Már pedig a vasár- és ünnepnapi hivatal éppen nem alkalmas eszköz arra, hogy valakiben a lelkiismeretességet, a megbízhatóságot emelje. A vasárnapi hivatal nemcsak a vallásnak — két ezred viharain keresztül mindig hathatósnak bizonyult — segélyétől, hanem a családi életnek és az atyai kötelmeknek gondolom, édes örömeitől is megfosztja ä hivatalnokot. Nyolcz órai napi munka után mindenkinek jól esik. sőt szükséges is egy kis szórakozás, s hogy ezt csak kevesen keresik a családi körben, a mindennapi tapasztalás bizonyítja. Mikor a tavaszi TARCZA. EGY SZENT HAJLÉKHOZ. Egy szent hajlékhoz mit vén szederfa árnyal Elrepül a lelkem könybe fürdött szárnynyal, Kopog az ablakján — de senki se hallja; — Nem nyilik az ajtó az ébresztő zajra: Csendes itt már minden, . . az élet kiveszve . . Megpihenni mégis — rá száll az ereszre. S álmodik . . álmodik: a tova tűnt évek Lombja vesztett fáján a rügy njra éled; A boldogság madár rég elnémult ajka Csicseregve rakja szétdúlt fészkét rajta . . A multak tündére — a melyet úgy gyászol — Feltakarja keblét, s' meglebben a fátyol: Népes lesz az udvar, a virágos kis kert: Mind-mind együtt vannak a kiket úgy ismert Édes csók fogadja hű karokba zárva: Es — felejti kinját, felejti hogy árva — — öleléseik közt elhal a szó ajkán: Mint a habok gyöngye a hullámvert sajkán. Bejárja a kertet, a szobákat szinte! Hol egykor a remény annyi rózsát hinte . . Melyben a gyermekkor — ez a csába éden — Lemosolyga rája hajnal köntösében; Hol, — az ifjú vágya galambszárnyat ölte: Mig — a csalódások ölyve meg nem ölte . . — Álmodik . . álmodik . . Óh! bár ébredése E kegyetlen kherúb — mind örökre késne: De, tűnik az álom . . csillag fut az égen: Ez a hulló csillag az én üdvösségem, Az én boldogságom; — melyet zokog dalom .. Az én örökségem itt: — csak egy sírhalom. — As iszlám és a keresztény kultúra. (Folytatás.) Hogy közép ázsia népei is hasonló nyomorral küzdenek, s részben ma is nomád életet folytatnak, nem titok; bármerre teldntsünk tehát Ázsia, Afrika és Európa mohamedánok által lakta területein, sehol a civilizatiónak első kellékét, a földművelést sem találhatni oly állapotban, a melyet kielégítőnek lehetne nevezni. Mindezeket szemügyre véve azt hiszem, minden lelkiismeret furdalás nélkül, ellehet mondani hogy az iszlám, mai helyzetében, mai szellemével, nem képes önmagában culturát létre hozni. E tárgyban különben Enpópa tudósai, államférfiai már jó idő óta tisztában vannak, s épen mivel erről már kellően tájékozva voltak, tettek kísérleteket, az európai culturának az európai Törökország Afrika, Ázsia mohamedán népei közé való átültetésével. Mint legközelebb álló, Törökországra tekintsünk első sorban. Évtizedek óta erőlködnek már az európai nagyhatalmak, hogy Törökországot a nép jólétét előmozdító reformok keresztül vitelére szorítsák. A porta a meddig csak halaszthatta a reformok foganatosítását halasztotta, s csak skkor gondolt azok megvalósítására a midőn Európa által máiigen szorítva volt. S mit használ ugyan az erőszakkal ki csikart reform? Semmit. Mert a nép sem nem érezte szükségét azoknak, sem meg nem értette azokat, s maradt irott malaszt a „reform" s folyt tovább a megszokott gazdálkodás. Csupán egy tekintetben tanult a porta Európától haladást, a mire pedig kényszerítve épen nem volt, s ez hadseregének enrópai lábra való állítása. Minden tehetséges, európai katona tárt karokkal lett fogadva Törökországban s otfc magának magas, tekintélyes! áU&st

t vagyont, hírt, neveli szerezhetett,. napsugár lombot csal a fákra s virágot a mezőkre, vagy a szabadba siet a hivatalnok, vagy fölkeresi a mulatóhelyeken azon társas-köröket, melyekben oly kellemesen telik el ideje. Ha pedig a zordabb időjárás a falak közé szorítja a társas életet, majdnem mind az utóbbi helyekre siet s iparkodik kis szabad idejét minél jobban kizsákmányolni. A szórakozásnak e módja — aránylag kevés áldozat árán —• megadja neki mindazt, mit egy képzett embernek igényei megkívánnak: napilapokat, eszmecserét, társaságot, melyeket otthon talán föl nem talál. Hyképen köznapokon fönmaradó szabad idejét kávéházban vagy kaszinóban tölti, erre majdnem utalva van. s ha most vasár- és ünnepnapjától is megraboljuk, mi idő marad családjának, mi főkép a gyermeknevelésre? Sajnos, hogy e kérdésre oly elszomorító a felelet. S kire haramiának a gyermeknevelés hiányainak gyászos következményei? Kire másra, mint első sorban az egyes családra, de mivel családokból áll az állam, végelemzésben magára az államra. Tehát nemcsak a hivatalnokoknak, hanem az államnak jól felfogott érdekei is megkívánják a hivatalokban a vásáros ünnepnapi munka beszüntetését. Kormányunk, ha a vallási szabadság kiterjesztéséről van szó, a messze Amerikába megy, hogy példáját követhesse itthon; ha köz- és magánj ogi életünk terén van szó valamely újításról, Angliában néz szét minták után; s az a sajátságos, hogy sem ott, sem emitt nem veszi észre, hogy vasár- és ünnepnapokon nem csak a hivatalokban nem serczeg a toll, hanem még a korcsmák, és egyéb üzleti helyiségek is zárvák, s csak a templom felé vezető ut áll szabadon mindenki előtt. Erős meggyőződésem, hogy nálunk sem írnának ám vasár- ós ünnepnapokon hivatalnokaink, csak egyetlen egy lelkes ember akadna, ki kezébe venné az ügyet. Ez — jól felfogva az „unitis viribus" nagyszerű és rendkívül fontos jelentését — az említett kérdés megoldására és keresztül vitelére egyesítené városunk hivatalnokait, hogy a városi tanácshoz egy kérvényt nyújtsanak be: ez, azt hisszük, a jogos és méltányos kérést pártolókig továbbítaná a többi városok tanácsaihoz; már pedig több. mint valószínű, hogy oly kérés, melyet városi tanács-testületek és az egész ország hivatalnokainak impozáns kara támogat, oly kérdés, mely egyúttal az államnak érdekeivel a legbensőbben összefügg, a kormánynak csak jóakaratával fog találkozhatni. Quod faxit Deus! Sattiuii. Gróf Esterházy Móricz elnöki megnyitója a gazdasági egyesület május 6-iki közgyűlésén. (Vége.) A megyei állattenyésztési szabályrendelet alkalmazásával eddig csak is ott mutathatunk fel kellő sikert, hol az eljáró vizsgáló bizottságok á politikai hatóság kellő támogatásával találkozhattak. — Sajnálattal kellvén ott kiemelnem, hogy ilyenekkel csak is az enyingi, és a veszprémi járásokban találkozhattunk, a hol is a szarvasmarhatenyésztés fejlődésének örvendetes jelenlésegei már is eléggé mutatkoznak *). Illetékes helyen megtettük különben a szükségelt lépéseket arra nézve, hogy ezen egyik legfontosabb közgazdászat! ügyünk fejlődésére alkotott megyei szabályrendelet alkalmazásánál mindenütt a politicai hatóságok egyenlő támogatásával részeltessünk. — Megyénkben a szarvasmarha tenyésztés fejlődése eszméjének a kisbirtokosokat is megnyerni, s azokkal azt megkedveltetni is óhajtván, octóber hó 3-án a veszprémi járás területére, Papkeszi községben kisbirtokosok részére tenyészállat díjazást tartottunk. — Bemutattatott ezen alkalommal 67 db. szarvasmarha, és 31 db. sertés, díjazva lett pénzbeli jutalommal 6 db. tenyésztehén, 1 db. tenyészbika, s 13 különféle korú és ivaru tenyész sertés. — Díszoklevéllel kitüntettetett pedig 4 db. üsző, 2 db. tenyészbika és 2 db. tenyész kansertés. Általános-közgazdászatunk fejlödhetésére a *) Természetesen ezen járásokban megléteitek a kiküldöllek által a kellő jelenlések a főszolgabírói hivatalokhoz. Szer k. De annyira már nem ment a mohammedán türelmesség, hogy a hadsereg fezeire ellenzőt lehetett volna varratni. De Törökország, legalább belügyeit tekintve, félig meddig még független állam, s igy nem nyílott elég tér arra, hogy ott szabadon működhetett volna az európai befolyás, a Kaukázus azonban meghódított ország, Oroszországba évtizedek óta bekebelezve, itt tehát nem állott útjában semmi hatalmi eszköz a cultura átültetésének. S ngyan t. hallgatóim mi az eredménj^e az orosz törekvéseknek? alig egyéb, mint a rubelek befolyása alatt néhány mohammedánnek az orthodox egyházba való áttérése. Még e nyereség is igen kétes értékű, s nem lehet tudni, nem-e veszne a térítés munkája kárba, lla felszabadulnának a cserkeszek az orosz e^omatás jalul. Ama cserkesz ifjúk, kik képeztetésüket Oroszországban nyerték, [ha egyszer visszaszabadulhatnak őseik kegj^ei közé, ugy elvadulnak, hogy néhány év leteltével nem látszik meg rajtuk sem az iskola pora, sem az iskola szelleme. Az intézményelj:, melyeket a kormány meghonosítani akar, mint idegenek, hitetlenektől eredők, nem kellenek nekik, utálattal fordulnak el tőle, s duzzogva vonulnak hegyeik mögé, visza kecskét őrizni s várni felszabadulásukat. Oroszországnak majdnem százados uralnia culturalis szempontból i.yomtalanul suhant eli a Kaukázus bérczei felett s Oroszország nem dicsekedhetik azzal, hogy csak egy talpalatnyi földet is, megtudott volna culturájának hódítani. * i Valamivel több szerencsével munkálkodott Anglia Indiában; az angolok, mint gyakorlati észjárású emberek, ott kezdték meg a nmnkát, hol ;az legkézzelfoghatóbb gyümölcsöket terem, t. i. az anyagi téren. Országutakat, Vasutakat építettek, a kereskedelem és ipar, jogszolgáltatás létesítése s emelésére törekedtek, nem hanyagolva ezek mellett a közoktatás ügyét sem el.. Az ily munkának nem maradhattak el következményei, noha tény, hogy mig a hindu jó akarattal, szívesen fogadja az újításokat és áldásait, s iparkodik magát az uj viszonyokba bele találni s boldogulását az uj viszonyok között keresni, addig a mohammedán hidegen tekinti a hódítók munkálkodását s passzív magatartása által, a menyire csak teheti, ellent áll minden újításnak. A hatalom azonban az angolok kezében levén, akarva, nem akarva, megkell hajolni az njitások előtt, s ha más nem, a megszokottság érzete talán kibékíti majd egykor a hódítók intézményeivel. Franciaországnak cultur missziója Algírban sem mutat valami nagyon fényes képet. Dacára annak, hogy az ötven éves uraloni alatt az ország csatornáztatott, rnocsarak kiszáritattak, közlekedési, vasutak épültek, artézi kutak fúrattak, kikötők és világító tornyok építettek, a lakosság jóléte nem emelkedett. A sok millió mit Franciaország Algiriára költött, a mohammedánok részére semmi kamatot nem hajt, mert ők most is inkább a nomád élet, ennek nélkülözései, nyomorai felé hajlanak, mint a polgáriasult nyugot intézményei felé. Igaz, hogy a mohammedánok nem csak a keresztényt, hanem a hóditót is gyűlölik a franciákban s a gyűlöletnek minden esetre van része azon idegenkedésbén, melyei a nyugoti cultura iránt viseltetnek , de alacsony! szellemi tehetségre vall még is ama körülmény, hogy képesebbek sátorfáikat össze szedve kivándorolni a franciák uralma alul, mintsem egy rendezett, !

s az anyagi jólét előfeltételeivel ellátott országokban élni,! ott a civilizatiot felvenni. Eészint a kivándorlás, részint pedig ama megdönthetlen törvény miatt, hogy a létért való küzdelemben a gyöngébb fél elvesz, okozója annak, hogy Algir ős lakossága rohamosan fogy. Még néhány évtized talán, egy század, s Franciaors.zág elmondhatja, majd, hogy sikerült Algirt civi* 22