Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-02-27

XIV. évf&yan —_ •^.rffefr. Megjelen Minden vasáru irpT i wozúrilokii riiii'güä közietekre ic••"<">i\k<iu i'ondkivúii r..'.<iiiv-k Is ;id:itna'; ki. In riitci u tt, u //?».- lek, csúf ismeri ':. rki'tl fog idlatna k el. Kéziratok htm aaatiitfÁ' •vtsszit. A lapnak sz-ánt közieméiijx'k h l a fi S/jEíUÍ h i e a I a i fi h a i / - k u ; ! é ;f i a ni c p a { <- {) küidi'itiíúk. 9. szám. *mfy—~——•—_____ .— ——_—-—— Pápa, 1887. február 27; Előfizetési ajjals:. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 fr. Negyed évre 1 frt50 krajczár. Egy szám ára kr. IIIRDETÉSEK I hasábos peiitsor térfogata után 5 kr, ny zitier ben 25 krajczár, A dij előre fizetendő. B'élyegdíj'mindigkülön számíttatik Az elő fizetési dijak\ s hirdetések a lap KIADÓ hirataláb a (ref.főiskol a ny 0 m d á j a) küldendők. Pápa város hatóságának és t S b b pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalosközlönye. 1 Leszünk — leszünk mind egy lábig I — mint 48-ban, sőt még jobban. \ „Csudálatos ifjú sereg! ... 5

,Csak előre\" „Hadnagj' uram - - hadnagy uram! . . „Mi bajod van édes fiam?" ,.Piro

i

3 vér foly a mentére"! . . . ,,Ne bánd fiam — csak előre"! TÓTH KÁLMÁN. Lánglelkü költő, — dalnoka 48-as névtelen hőseinknek —gigási harczunknak! . . Le látsz-e magas menyei Honodból itt hagyott földi Hazádra, — e szép — e kies Oázra, itt a népek Óceánján ; — hol szabadság és jogegyenlőség terem az élőknek és honszerelem női a Martyrok porából? . . . Látod-e a vészfelhőt északkeletről — ólomszárnyakon — mogorván — fenyegetőn, mint a végítélet?! Érzed-e hogy: éltet vagy halált hoz fajodra — imádott nemzetedre'?! — És lesz-e „kiáltószó

11 Kárpátoktól Adriáig'? . . . Lesz-e hang, mely eldörögje az ősi jeligét, hogy: „Ne bántsd a magyart"! Lesz-e hang: velőt rázó — szivet gyújtó, mely talpra állítja a magyart? ... Hang, mely megíujja az ősi tárogatót? . . Tüzes nyelv, mely csatasorba állítsa az ősök szellemével béllclt unokákat? Lesz-c vezércsillag és vezér, a ki | jeszkedési vágygyal. megmutassa a második „piski hidat, ahol _ J

gT érlelték me

S Péter crír **9™declöl a Haza — hátul a rabiga"! ? , • Lesz — lesz! . . Megadta Isten min- i A mai czar azfc lliazi

> ll0

^ ö leiiZ a .Most rohannak — pusztító tűz — „A. fele már ki van dőlve — „Most elnyeli a füstfelleg „Meghaltak tán? — nem, ott mennek „Ott hallatszik, hogy „előre!" Forrong a világ. Mozog a föld. Nem belső tüz dagaszja vulkáni kitörésre, — de fiai szivében dul a divatos kör: a nemzetiség és fajgyűlölet! Nem hitért — jogért — nem is egészen a kenyérért türkőzik most a vén Europa. De a nagyzás átka szállta meg! Nagy nemzet akar lenni ez is, amaz is, — kizárólag, — nagyobb, erősebb, híresebb a másiknál, — ugy hogy a ki az ő nyelvel beszéli orbi et urbi: azt mind saját jogara alá követeli, hogy a kisebb rokon népfajok önállóságát belefojtsa a nagy „nihd

i:-he. A dynasztikus gőgből és terjeszkedésből: nemzetiségi gőg lett — faji terdig még a nagy embereket a magyar- | nak" — válságos napjaira! I — És lesz-e nép — közvitéz végrehajtója. . Önön jobbjaik se hia ki ! szuí

5 de- hajtatnak a rég szított aspiráAlig lesz! meghallja, megérezze és kövesse a ve zért, hogy uj csudákat fűzzön az ősök ] cziók által. Mérkőzni kell hát a szláv a gerhistoriája mellé — bámulatára félvilág- j má,u és latin fajoknak, nak — a reánk számító Európának — ! Mmt kolasszalis malomkerekek dülA t örökár ellen jó védgát valánk a múltban. í A szláv áramlatnál legyünk „Blücher köve." melyen megbotlott a hódító Napoleon is. Leszünk is!... „Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted!" Csudálatos nép vagyunk mi!... Békében pártos, dulakodó, — vészben összetartó !... főleg a muszka ellen. Ok is azt tartják, hogy mi vagyunk az „ék,

11 mely miatt nem forrhat össze északi és déli szlávia. Mint párbajvivók érezzük, hogy egyiknek vesznie keik De nem mindig az „ék

u zúzódik öszsze... Sokszor meghasad a massza, a kolossz — mig a kis ék épen marad, sőt viszszapattanva kirúgja a szemet. . : . Pedig megférhetnénk ám egymás mellett is — a Civilizatio ölén — a 2-ik milleniumra is. De a sok gyúanyag exploziót •— a faji gőg és hamis becsvágy eget- vagy poklot kér! Am legyen hát — ha már kikerülhetlen—jobb mielőbb—-sőt jobb most mig él bennünk 48—49-nek emléke — boszuja, — él daliás Királyunk és népszerű József főherczegünk a keleti szlávok lehető S3

7

mpathiája, érdekközössége sat. Mondjátok az osztrolenkai jegyesek bu[csuját! „Hogyha elveszek Hazániért— Csókom elvész — nem kapok bért?" .... „Ugy kereszted csókolom meg Bajnok-sírodon!" (Bsi^áitt^ Mázó faj. megmentéséi' a Gzivilizationak mint '• 11 ek egymásra! — Mi csekély magyarok sokszor már?! j Mzben vagyunk! ... Lesz — lesz! Mondja népünk dala: ! . Mint é

P buza szem kerülünk-e ki e „Mondja meg. csak magyarul hogy mit [akar: í gigási súrlódásból — vagy mint megőrlött bár, de éltető búzaliszt . . . Isten a Meg is érti, — mégis teszi a magyar"! | megmondhatója! Legyen meg hát a „leszámolás

u — legalább tudjuk: mi örökséget hagyhatunk fiainknak. Ha kell— hát találkozzunk Filippinél! Előre hát magyar — örege, apraja — hogyha ember kell a gátra: aki gyáva — álljon hátra. Anyák — oldjátok le az ősi frirjgiát fiaitoknak, hogy: „ezzel vagy sehogy/" És ti láiryok maradjatok pártában ... Az artézi kut. Félszázadnál hosszabb idő óta foglalkoztatja már — egészséges ivóviz nyerhetése szempontjából — az artézi kut furatás eszméje városi intéző köreinket, és ez idő alatt másodizben öltött magára, ez üdvös eszme látható alakot. Ha jól tudjuk az 1831-iki nagy cholera után határoztatott el a főpiaezon a nagy templom előtt egy artézi kut furatása, mely azonban akkor az eszközök tökéletlensége miatt nem sikerült. Hogy mi adott okot már akkor, a város ügyeit intéző bölcs atyáknak ezen — már akkor is hosszabb idő óta vitatott — eszme kivitelérc, ugy hisszük magyarázatát találja mindenki, az akkor városunkban uralkodó nagy mérvű cholera járváoybau, mely statistikai adatok bizonyítása szerint sehol oly nagy mérvben nem pusztított, mint városunkban, és annak legnagyobb terjesztőjéül — már akkor is — a városnak különben életerét képező kis Tapolcza folyó tartatott. Nagyon jói tudja mindenki, — hisz vegyi elemzések is mutatják, — hogy a Tapolcza folyó vize tiszta állapotban — az azt megszokott élvezőnek egészséges, de annyival is inkább egészségtelen az, fertőzött cs tisztátalan állapotban már pedig hogy az év legnagyobb részében Tapolczánk vize ilyen, arról ismét könnyen meg: győződhetik mindenki a ki városunk helyzetet, csatorna rendszerét . , . ? ismeri. —- A város öszszes csatornái, a város alatt, ennél körülbelül 4— 5 méterrel alacsonyabban fekvő Tapolcza folyóba ömlenek. Oda viszik be kisebb és nagyobb esőzések alkalmával a város utczáiról lemosott öszszes piszkot, oda folyik, sokszor heteken keresztül, hó olvadáskor mindazon megromlott bűzhödt anyag, mely a hó alatt eltakarva egyi darab ideig téli álmát aludta. De tegyük fel — a mi lehetetlen — miszerint a város ugy csatornáztatnék, hogy a csatornákon keresztül lefolyó viz, ne a Tapolczába, de talán a Bakonyérbe vezettetnék; még akkor TARCZA. A SZERETET. (Gróf StSgur ulan franciából.; A beteg férj fekszik ott halálos ágyán, Csak homályos fény rezg át a szemvilágán, Szinevesztett arca, csüggedő ajakkal, Egyezőnek tiin fel már siri-alakkal; Szavait csak félig-érthetőleg mondja, Nem tekint az égre, neki az nem honja. Agya mellett nője térdel és imázik, Eltakarja arcát, mely bús konytöl azik, Mert kinek balsorsát mostan ö siratja, Az — kettős halálnak lesz az áldozatja. Mit sem bizik hozzá, meghal az testében, Ah! de sajnosabb, hogy meghal az lelkében; Hisz' mind amit bir még, noha gyenge léttel, Végső harcra kelni látszik az egekkel; S félig ráborult bár a haláléj leple, — Még egészen tartja nagy dacát a keble. A haláltusának részvétlen tanúja, Az a függő óra, az időt mutatja, Egyhi ngu ütéssel veri az órákat, S jelzi: hogy öröklét már soká nem várat! Egy ciécs ad világot komor fekhelyének, Minthaaíirnak szélen égne kis szövetnek! Melyiknefv'v-ilága fog előbb kimúlni: Haldo. lóé ? mécsé ? lehetetlen tudni! Megnvilik az ajtó,-s iin a lelkész lép be! A siránkozó nö ahogy észrevette, Felsói ijt remegve: »O az — Uram Isten ! Ihlesd Stet, aki Ellened küzd itten !c »O az í« szól boszúsan a beteg, »Im itt van!« S fénytelen szemében bősz utálat villan. A pap oda lépdel a gonosz ágyához. Lehajol föléje, mint atya fiához, Szól a keevelcmrol, siói a jobb világról Hol bú, bánat nincsen, s nem tudnak halálról. Ámde mindhiába a kegyes sziv hangja! Az gonosz ajkával Istent káromolja; S mintha epe öntné el megfásult keblét: A papot utálja s annak rokonszenvét; Azt hiszi, azért jött látogatni őtet, Hogy nehezbbé váljék elhagyni e létet, S nem birván elűzni a papot magától : Arcba köpni vágyik, hajtva boszuvágytól; Aljas szándékára, de ereje nem volt. S csak a takaróra hullott le a nyál folt. Az Isten szolgája ily vakdühöt látva, Megrezzen, s egy kissé visszavonul hátra; Azután ujolag folé hajol s arcát Haldokló ajkához illesztve, mond: »Köpj hát! Hogyha ez a kedved, —kedvedet csak töltsd ki, Itt az arcom! mérged' hát csak arra öntsd kiU Ez alatt sóhajtva könyörög Istennek: »Adj Uram kegyelmet e dacos bűnösnek !« Némi szünet állt be. A pap az orcáját (Melyet odatartott, hogy töltse boszúját A kemény sziv rajta) érzi nedvesedni. A bűnös haragja kezde csendesedni,S nem a gyűlöletnek meggyalázó uedvét Készti az ai'cára, — inkább megtérését Mutató hév könyek áradnak szeméből, S csókolja az arcot — engesztelödésből. Boszuvágya immár szeretetté válott, S gyűlölet helyébe kedveskedés szállott, Üdvéletre ébredt az örökvész-éjből, Felvidult a lelke az isteni bektől. Nagy alázatával ama jámbor papnak Durva ellenszenve egy rögzött gonosznak Ekkép változott át szeretetté, mely még Soha nem tölte el ily bűnösnek keblét. | Az Ég megengedte, hogy bűnét sirassa, j S a kereszt árnyában lelkét kiadhassa, [ S meghatott szivében, örömmel az ajka , »Hiswk Uram be«oc41« végleg így sóhaju. Az Isten szolgája látta öt kimúlni; Elhaló ajkával, melylyel átkozódni Volt szokása, — már most a vak gyűlöletnek Kialudt tüzénél, szól: »Isten 1 szeretlek !« — Ily dicső hatálya volt a szeretetnek, Mely a pap szivében érte lánggal égett. Egy incidens a főrendeknél. 1848. évi januárhóban Posonyban a főrendeknek áz országházban levő termét tisztogatták, diszitették és újra rendezték, — tehát a főrendi tábla ütéseit máshová kellett ideiglenesen elhelyezni. — E czélra alkalmasabb és díszesebb épület nem is lehetett volna, mint a primási belvárosi palota és annak nagy terme. Mely terem mind nagyságára, mind pedig művészi díszeire nézve, mondhatni királyi fény nyel biró terem volt és abban a főrendi tábla tagjai kényelmesen el is fértek, s csak annyiban volt hiány észlelhető, a mennyiben karzatok nem voltak, és igy a hallgatóság számára nem volt annyi hely, mint az országházban levő főrendi teremben. Az impozáns lépcsőn feljutott az ember egy hatalmas előterembe, melyből három óriási üyeg ajtón lehetett a nagyterembe belépni máskor,— azonban akkor, midőn a főrendi ülések itt tartattak, a két szélső nagy üveges ajtó zárva volt és csak a középsőnek voltak sjzárnyajtai tárva, mely a főrendeknek is, a hallgatóságnak is képezte a bejárást. A teremnek szélessége esik az előterem mellett, tehát az ajtóktól befelé nyúlott el annak hossza, minélfogva a főrendi tábla tanácskozó asztala úgy volt felállítva a teremben, hogy a bejáró közép ajtótól a terem közepén annak hosszában nyulott e! az ablakok felé. — A hoszszú asztal a bejáratot engedő jközép ajtótól mint egy hat lépésnyire kezdődött cs annak a bejárat felől tor& végén romtégy fél ú a? asztal Hossti« ságából arany rojttal díszített vörös bársonynyal volt beterítve a főherceg nádor részére, a többi rész zöld posztóval volt boritva. A nádor számára természetesen aranyrojtokkal diszitett vörös karosszék is állott az asztalfőnél, háttal a bejáratol képező közép ajtó felé. A nádor mellett balról ült a hires és nagytekintélyű Majláth György országbíró, (a szintén nagy tekintélyű cs szinten köztiszteletben állt Majláth György országbírónak atyja) komoly és tiszteletet parancsoló arczczal, utána az ország zászlósai és a főispánok. A .nádor jobbja felől az érsekek, püspökök. A főrendi tábla többi tagjai a nagy asztal mellett jobb és bal oldalon maradt üres tereken székeken foglaltak helyet. A hallgatóság számára nem maradt egyéb hely, mint a teremnek azon része, mely a bejáró nagy ajtó mellett jobbról és balról a terem szélességében fenmaradt. Tehát a rendezők helyesen arra számíthattak, hogy a hallgatóság köteles tiszteletből és a decorum kedvéért legalább is egy lépést üresen fog hagyni a nádor székéig. Jól is számítottak, mert az ülés kezdetén a hallgatóság a bejárat felőli fal szélességében állva, úgy foglalt helyet, hogy a főrendi asztal, illetve a nádor széke és a hallgatóság tömege közt több mint két lépés üres tér maradt az egész terem szélességében. Az előterem azonban telve volt fiatalsággal és a lépcsőn még mindig érkeztek sokan, minek következése az lett, hogy az előterem csak rövid idő alatt zsúfolva volt uri publikummal, mely egymást nyomta és szorította előre. Jó ideig azok, a kik a nyitott ajtóban voltak, de^ rék, diserét egyének levén, az ajtón benyomulni akarókat visszatartották, és igy a rend nem zavartatott meg, — minélfogva a főrendi ülés megnyittatván, kezdetét vette. — István főherczeg nádor, mint mindig meglepő szép öltözetben jelent meg, szép gazdag fekete haja csak ugy ragyogott, s hatalmas hosszú fekete bajusza katonásan ki volt kenve; tán róla is el lehetne mosb.