Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-11-06

XVI. évfolyam. IVlegj e Lenire Minden v a ,s á r n a [t, Közérdekű sürgés közlésekre koronkinl rendkívüli számok is adatunk ki. 45. szám. Pápa, 1887. november 6. Bérmenieűcn /eve lek, csak ismert kezektől fogadiainak el. Kéziratok vem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZEiíK. Itt paláidba (() - k o l lég i a m é p ii l e £) küldendők. II? Előfizetési dijak. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt' Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára íj kr. HIRDETÉSEK r hasábos felitsor térfogata után j kr, nyilttérbeu 25 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a l ap KIADÓ hivatala b a (r ef. főiskola 11 y 0 m dd j aj küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A négy hitfelekezet. Igénytelen soraink mottójául báró Eötvöst idézhettük volna: „Többnyire annál türelmetlenebbek vagyunk mások véleményei iránt, mennél inkább kétkedünk saját állításaink helyességében." E mottó jutott eszembe mindig, mikor vallási türelmetlenségekről hallok példákat felhozni, j Azt hinné az ember, hogy édes hazánkban, melymindenha a vallás-türelmes országok közé tartozott, s melynél századrészben sem folytak le más országok villongásai, — hogy itt már végkép kiveszett a türelmetlenség csúnya gyökere. Pedig szomorúan kell bevallanunk, hogy e gyökér még mindig burjánzik. Ismerünk vidékeket, hol még a politikai küzdelmek is a vallás-türelmetlenség prédájának esnek alá: hol saját papjukat felmerik jelenteni az egyházi felsőbbségnek azért, mert egy régi barátját, ki más vallású, bemert fogadni éjjelre szállására!! Ki ne sajnálná az ilyen buta embereket! ? Majd még mindig nincs egészen kiirtva az antisemitizmus ezudar bojtorjánja! Valóban eszeveszett törekvés, és mi fő, egyenesen hazaárulás, a hazában békében élő hitfelekezetek közti egyetértés, vagy legalább is türehnességnek gonosz szándékkal való felbontása. Hazaárulás, mert e hazát egyetlenegy vallás sem vindikálhatja pusztán csak magának. Szent István koronája, bár az katholikus szent fejét diszité, egyformán tiszteletben áll hazánk mind a négy kitielekezeténél, mert a szent korona a — magyar király felkent homlokát íedi. S annak mostani dicső és uralkodói alkotmányos erényekben tündöklő, s minden más országtól méltán irigyelt nagy viselője a legszebb példát adja a — vallás-türelemnek ; a kölcsönös megbecsülésnek, az egyetértésnek. Olvassátok csak el azokat a fejedelmi — örök becsű — szavakat, miket Királyunk Ő Felsége, csak az imént is, mikor hű magyarjai közt innen is túl is a Királyhágón megjelent, a hitfelekezetek küldöttségeinek tartott: — s hazaárulóknak fogjátok bélyegezni Ti is a hitfelekezetek közti békés együttlét álnok szétrombolóit. Boldog a város és a közlét, hol ezekről nem kell panaszkodni. S e tekintetben Pápa városa messze kimagaslik ós példaképen állhat az ország minden városa előtt. Elég egy tekintet arra az igénytelen meghívóra, mely— egy hangversenyre hiv meg. Hiszen soha eszébe sem jut vala egy vezérczikk irónak sem, hogy egy hangverseny késztesse vezérczikk irásra. S mégis az a hangverseny, melynek tegnap és ma városunk szinejava tan uja, kiérdemli a legnagyobb, legszebb elismerést, komoly helyről komoly czólzattal adva. Miért? Mert városunk négy hitfelekezete egyesült a legnemesebb czélra, s teszi ezt már nem egyszer! Nem is hangverseny ez, de igazi felebaráti-szeretet verseny! A hol nem nézi egyik hitfelekezet sem, ki melyik erősebb, régibb, nagyobb, tekintélyesebb ?! A hol nem panaszkodik, irigykedik az egyik, hogy neki számarányához többnek kellene jutni a sikerből; nem kérkedik egyik sem a kezdeményezés dicsőségével: s nem számolja fel egyik sem a másik rovására az utánajárás fáradalmait. Egyforma mindegyik, pedig négy különböző helyen imádja Istenét. Egylormán nagyok, bölcsek; egyformán hazafiak. Azért hát ez a „mi" hangversenyünk egy-egy valódi hazafias ünnep, a szó legnemesebb értelmében. Ünnepe a vallásbékének; az egyetértésnek; s a felebaráti szeretetnek. Legyen is e szép és hazafias irány mindenben városunk fénylő csillaga! A magyarországi tanitók országos segélyegylete ügyében. A magyarországi tanitók Eötvösalapja, mely a hazai tanitók özvegyeinek és árváinak, valamint a njmgalorriba lépő, kiérdemült agg tanítóknak 50—100 frtnyi segélyösszegeket és a felsőbb is-TARCZA. ISMÉT EGY ÉV Ismét egy év repült felettem el, Mint szélüzött felhő rohan a légben; Mert szép napot nem ért még e kebel, Habár szerettem, hittem és reméltem. — Oh, nem virul a boldogság virága Számomra tán soha ez életen , Árnyék az, mely után nyúlok hiába, — Csak a tövis, csak az jutott nekem! — Midőn üzém gyermek játékaim, Vagy .... óh, nem is — azok hisz nem valának ; E zsenge kornak játszi napjain Nem ludhaték örülni fénysugárnak. — Mikéntha felhő jő a hajnal-égre S annak kevés csillagját is fedi: Akként borultak gyakran gyász setétbe Életkoromnak gyermek évei! Tünék a gyermek életreggele: A serdülésnek napjai jövének — S haladt tovább a felhő is vele, Sőt halltanak jégcseppjei könnyének. — Majd vére pezsdült, láng gyulladt a szívben, Az üdvösség felé mosolyga már, De nagy vihar jött — és feldúla mindent — — Óh, hajh engem csak szenvedés talál! Evek telének ifjú lettem, im S bimbója feslett sok ezer reménynek, Mint álmok éltek múlt keserveim , Boldogságot, szerelmet szólt az ének. — S most újra bú, panasz zokog a lanton, A veszteség érzése végtelen ; Mert hisz midőn eltávozál galambom Egy röpke kis szavad se volt nekem! Óh ennek is ím vége, vége lett! Feledni kellj lemondani őrökre . * t « — Mi gyújtja eztán lángra lelkemet, Ha szárnyalása fel — magasba törne ? .... Magasba törni ? — ah merő bolondság Munkálva átvirrasztni éjeket \ Hiszen ma csak hizélgö nyer borostyánt, — En: kétszínűséget, ármányt lelek! A napok— Francziából Bohn Gyuláné. — A tisztelt olvasó akár kis városban, álcár kastélyban, vagy faluban lakik, ne gondolja, hogy feliratunk ama nagy hétnek napjait, mely alatt Jehovah a világot, s azokat, kik benne élnek alkotta, vagy pedig a hires Auvergni, s Bretagni napokat jelezi; nem, a napok, melyekről szólunk, korszakunknak divatos elnevezései közé tartoznak és meglehet borzasztó nyűggé fognak válni életünkre nézve. Régente, egy előkelő államférfiunak, egy tábornoknak vagy prefectusnak neje hetenkint egy napot jelölt ki, a melyen látogatásokat fogadott; otthon maradt, s elfogadta mind azon egyéneket, kik összeköttetésben voltak a prefecturával, vagy a tábornoki körrel. Az illetők névsora a jó barátok számára, kik az intim órákban jöttek, a házfelügyelőnél volt; a hátralevő hat nap e szerint szabad maradt 's a prefectusnak, tábornoknak, vagy tengernagynak neje megmenthette reggeleit (igy monda Feneion) sőt napjait is a közönyös népek hullámjai elöl. Ezen elfogadó napoknál czélszeriibb és egyszerűbb berendezés nem létezett; biztossá tette a szerényebh fellépésű embereket, kik máskor némi zavart éreztek, de ezen napon díszére váltak a társaságnak. Manapság minden nagy és kis városi asszony követi ezen szokást. A. asszony vasárnap van otthon; B. C. D. asszonyok (mert az egész alphabet elő fordul) sietnek husz perczet az elfogadásukra kész salonban eltölteni. B. asszony hétfőn fogad; melyről A. C. D. E. F. G. s H. asszonyok nem maradhatnak el; a keddi nap C, asszonyé, az egész kólákba járó, jelesen tanuló tanitó-gyermekeknek 50—100—200 frtnyi ösztöndíjakat nyújt, jótéteményeit felekezeti és nemzeti különbségre való tekintet nélkül osztja ki. — Ezen országos jótékony intézet 12 évi működése alatt 129 róm. kath., 59 ev. ref., 59 ág. hitv. ev., 5 unitárius, 4 gör. kath. ós 40 izr. vallású, — összesen 295 tanitó családot segélyezett, s e czélra együttvéve 22180 frtot utalványozott. Ezenkívül két izben tekintélyes összegeket gyűjtött az árvíz által sújtott vidékek tanítói számára és 9 év óta két egj^etemi tanulónak, kik vidéki tanitók fiai közül választattak, évenkint 120—120 frtot juttatott irodai segódkezésükért: továbbá a tanitók országos árvaházát is 500 frtnál többel támogatta. A tanitók ezen országos jótékony intézete azonban még ma is sokkal gyöngébb, semhogy kitűzött szép feladatának a legszerényebb mértékben is megfelelhetne. Évenkint számos folyamodót üres kézzel kénytelen az Eötvös-alap jótéteményeit osztó országos bizottság elutasítani; pedig épen most, ez idő szerint kezdődik az Eötvös-alap legnehezebb korszaka, midőn napról-napra szaporodnak azon kiérdemült tanitók és tanitóözvegyek, kiket pénzügyi tekintetek folytán az 1875-diki országos nyugdíjtörvény csak azért zárt ki az országos tanítói nyugdíjintézet áldásaiból, mivel ezen törvény szentesítésének idejében már betöltötték életüknek 50-ik évét. — Ugyanezekért az Eötvös-alapot gyűjtő és kezelő országos bizottság azon alázatos kérelemmel fordul a hazának minden egyes hü fiához, különösen a népoktatás iránt melegen érdeklődő iskolaszéki tagurakhoz és kir. tanfelügyelőségekhez: fogadják az Eötvös-alap ügyét hathatós pártfogásukba és figyelmeztessék a hazának polgárait ]s arra, hogy emlékezzenek meg filléreikkel a haza legszerényebb napszámosainak jótékony egyletéről. A haza minden egyes néptanítóját pedig ezennel ismételve felszólítjuk, lépnének azon néhány ezer lelkes kartársaik sorába, a kik már évek óta hetenként 2—2 krral, évenkint 1 frttal járulnak a kartársi közérzület és szeretet szent oltárához, annyival is inkább, mivelhogy ha a hazának minden egyes néptanítója meghozná ezen aránylag csekély áldozatot, országos jótékony intézetünk évenkint 25000 frttal gyarapodnék, s a magyar tanítóság hozzá méltó önérzettel tekinthetne az Eötvös-alapra, mint olyanra, a mely még a németországi tanitók Pestalozzi-alapját is fölülmúlja, nemcsak a czélt, hanem áldásos működésének sikerét is tekintve. Tisztelettel alulírottak készséggel szolgálnak gyüjtőivekkel és alapszabályokkal minden egyes iskolai hatóságnak és iskolának, a mint erre levelezési lapon felszóllittatnak; eddigelé kibocsátott gyüjtőiveinknek gondozóit pedig alázatosan arra kérjük az Eötvös-alap országos bizottságának nevében, legyenek szívesek azokat a gyűjtés eredményével együtt az „Eötvös-alap" pénztárnokához, Örley János fővárosi igazgató-tanító úrhoz (Budapest, VIH. ker. ősz-utezai községi elemi iskola) legkésőbben 1888. jan, 10-ig beküldeni, hogy a Néptanítók. Lapjának hasábjain a nyilvános nyugtatványozást eszközölhessük. A midőn a magyarországi tanitók Eötvös-alapjának érdekében felemelt esdő szózatunkat e becses lapok mélyen tisztelt olvasóinak kegyeibe és pártfogásába ajánljuk, maradtunk kitűnő tisztelettel Budapesten, a tanitók Eötvös-alapjának országos bizottsága nevében: titkár. ' elnök. csapat oda rohan. D. asszonyé a szerda, senki nem hiányzik ott sem; 's a jó E. asszony csütörtökjét csak nem felejthetik el. F. asszonynak péntekje igen keresett, és G. asszony szombatját mindenki ismeri. A vasárnapot A. asszonynyal kezdik. De mintán nagy városokban előfordul, hogy több hölgy ugyanazt a napot választja az elfogadásra, mely már más hölgyé, az következik belőle, hogy a nők, kik részt vesznek ezen összejöveteleken egész életüket látogatás tevéssel töltik el, és hogy Benoiton asszony alakja a minta, mely után fiatal lányok, ifjú nők s anyák idomíttatnak. Három órától kezdve egész hatig mindenütt találhatók, csak saját otthonjukban nem. Ez csak három óra, mondja tán az elnéző olvasó. És az időt rabló toillettet semmibe sem számítjuk? Legkevesebb! egy órát foglal el az is, az est pedig, hogy van ez kitöltve? Oly számos összevéget nem érő meghivásokat ebédek, a bálok, a névnapok köttetés természetesen! hoz magával; a nagy eg}

T

mást követik, így tehát sok este következik, a melyen az otthon el van hagyatva, sok reggel fordul elő, a melyen az est fáradalmai miatt A. B. s 0. asszony elhanyagolja házi kötelességeit, elhanyagolja gyermekéinek gondozását. Azért ne is csodálkozzunk, ha a mai j korszak hölgyeinek ajkairól minduntalan a következő ép oly nevetséges, mint esztelen phrasist halljuk: „Valóban, nem érni rá semmire." Most pedig azt kérdezzük, mit jelent tulajdonképen a jour fixe? Mib cselekednek, miről beszélnek ott ? Az elfogadásra k ijelölt napon nem csak a sálon, de a ház úrnője is a legdíszesebben van felékesítve; tétlenül ül a kandalló mellett s várja a vendégeket, kiknek, hogy a hölgyjiek hiúsága ki legyen elégítve, egymást kell követniók, sőt az élőszobában tolongást kell okozniok, mert szomorú, lealázó dolog volna vendégeket várni s e czélra fényes toillettet csinálni, ha ezek nem jönnének. Ismertem több hölgyet, ki kétségbe volt esve, hogy a salonja üresen maradt ós egy jótékony egyletnek titkárját, ki vetetlenül köszöntött be valóságos életmentőnek^ leányainak zongora tanítónőjét isteni áldásnak tekinté. De térjünk vissza A. asszonyhoz. — Az ő vasárnapja itt van; salonja megtelt; az inas alig birja bejelenteni a neveket, (mert A. asszonynál bejelentik a látogatókat). A jövő menők nagy tolongást okoznak az előcsarnokban; a házi nő boldog, elbájoló; egyforma kedvesen fogadja barátnéit, de titkos ellenségeit is; időközben igazi chinaí edényben ezukrossütemények kínáltainak, (némely salonban buffet van felállítva, rnelynek igen hódolnak a vendégek.) De A. asszony még nem hozta be ezen újítást, ő nála — csevegnek; — a toillette — az emberszólás — a színházak — a bálok adják az anyagot; a fiatal asszony, ki még ujoncz ezen körben, azt tanulja, hogy az ember toillette s fényűzés nélkül egy semmi -- nem is számit — hogy a legvétkesebb cselszövónyek a legjobb anyagot szolgálják a tréfára — hogy az élvezetek élvezetje a színház; hivő ifjúsága ebben egy kikerülendő veszélyt, oly alkalmat, mely elől menekülni kell, vélt látni; itt inegmeglanitják arra, hogy eszméi hátra maradtak. — Lám, mennyire felvilágosítva hagyja el a salont a fiatal nő, és ha van bő ismeretsége, nevelési cursusát még folytathatja tíz A. asszonynál, hol mindenütt ugyanezen eszmékkel, ugyanezen Ízléssel, ugyanezen törekvéssel fog találkozni. Üres fejjel, fáradtan tér haza a fiatal asszony; férje várja őt, az ebéd is, a kis gyermekek szintén várják. A férj türelmetlenkedik, az ebéd elhűlt, a gyermekek unják magukat. De mit törődik ezzel a fiatal asszony? 0 másra gondol; ama két szinben játszó szép selyem ruhára, melynek, ránczai oly kecsesen simulnak sj asszony karcsú derekához — ama halkan elmondott compromittáló elbeszélésre, és az új színdarabra, melyet férjének és anyjának akarata ellenére is látnia leli mindenáron. Lám ezekre gondol ő . . . . azután gondol saját elfogadó napjára/ennek fényesnek, látogatottnak kell lenni! Az erre következő napok nem sokat különböznek a többitől, csak a túlságos kiadások, a növekedő űr, mely a családi életben támad s a kötelességröli megfelediezés különbözteti meg őket. Mig '45- ' '