Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-09-11

M-egyeleniU. M t n (S e ii v asár n a p. Közérdekű sürg-ős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatmre ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szán! közlemények a lapS'/iEiiK. hivatalába ((} - k o í l ég i ti in é p ü l e Q küldendők. Előllzetésí dijait. Egy évre 6 frt. — Fél -vre 5 frt. Kegyed évre 1 frt ßo krajczár. Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos jietitsor térfogata után ß kr, nyilttérbeu 25 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindigkülÖ7i számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ h i v alaláb a (/ ef. fő i skola ny 0 m d áj a) küldendők. Pápa város hatosa 1 és több pápai, s papavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A jövő szásad uj birodalma, Bölcseszek és jogászok régóta küzdenek a halálbüntetés eltörlése mellett, s ma már nem egy állam gyilkosai menekednek meg a halálbüntetés eltörlése által a bitótól; de a legtöbb államban is, hol a törvény még alkalmazza a halálbüntetést, az uralkodók humánus érzelmektől vezetett felségjoga egyre ritkitja a kivégzések számát. Az ily nyomorultakat életfogytiglani fegyházra Ítélik. Ezeknek a száma évről-évre nő, s daczára annak, hogy a társadalomra nézve halottak, az államnak egyre szaporodó kiadásába kerülnek. Ez tiszta kár. Lássuk azon gonosztevőket, kiknek büntetését a törvény 15—20 évi elzárásra szabja. Ezek a társadalomra nézve 15—20 évig tetszhalottak, s az államnak ugyanannyi ideig szép összeg pénzébe kerülnek. Elzáratnak éltük virágjában, s kibocsáttatnak mint öregek, vagy olyanok, kik már öldöklő betegség csiráit hordozzák magukban. Mit nyer ezekkel a társadalom, és mit az állam? A társadalom semmit se nyer; mert az öregek ós betegek nem szaporítják a munkaerőt, s azon keveseket, kik még munkaerőben volnának, gyanús szemmel nézi, s egészen korrektül jár el, midőn a feddhetlen multut inkább részesiti pártfogásában, mint a rovott előéletűt. Ebből aztán az következik — mint a próba kibocsátások szomorúan igazolták — hogy a ki koldulásból meg nem él, hát újra lop és rabol, és ismét a fegyházba kerül. Az állam se nyer; mert az a rabmunka nem fedezi a kiadásokat, s ha tekintetbe veszszük, hogy sok becsületes, adófizető szegény munkásnak, ki hasonlóval foglalkozik, olcsósága miatt oly konkurrencziát csinál, hogy a versenytérről leszorítja, világos, hogy az ilyen gonosztevők is ugy az államra, mint a társadalomra nézve csak kárt okozók. Mit tegyüri^J^át, hogy a rablógyilkosoknak n^^^lult életét meghagyjuk, s ugy ezekt$Ef ;mint a 15—20 évi rabságra itélt .^gonosztevőktől zsúfolt fegyházainkat megszabadítsuk, s a rajok pazarolt kiadást töröljük, vagy más célra (árvaházak, aggtelepek) fordítsuk'? Megmondom. A mit eddig Európa egyes országai a maguk büntető codexei szerint egymástól eltérőleg cselekedtek, azt ezután egyöntetűen végezzék! Oroszország Szibériába deportált, Francziaország a szigetekre és gályákra, más országok várakba, ismét mások fegyházakba zárták ós zárják gonosztevőiket. Érje jövőben ezeket egyforma büntetés! Hiszen bűnük is egy, akármiféle nyelvet beszélnek, bármiféle nemzethez tartoznak! Miért becsukni e páriákat, s aztán etetni, mint a madarat a kalitkában? Keressen ki Európa egy helyet, hol megfér valamennyi. Válaszsza Afrikát! Teg}

r

e asylummá, mint Róma volt az ókorban, vigye oda minden nemzet a maga szemetjét, s e százajku söpredék megküzdve ott a nála vadabbal, egy birodalmat teremt uj nyelvvel, és talán állandóbb alapon, mint elődje a római volt! Felhívás Veszprém vármegye összes lakosaihoz. Veszpremet, vármegyénk székvárosát a tegnapi napon rendkívüli csapás érte. Délután 4 órakor a vészharangok tüzet jeleztek, s a nagy szárazság és szél által élesztett bősz elem rövid egy óra leforgása alatt 1ÖG házat az összes melléképületekkel és betakarított terméssel együtt elhamvasztott. Még súlyosabbá teszi a csapást az, hogy a szerencsétlenség a városnak legiukább földmivelő gazdák által lakott szegényebb részét érte, hol az épületek kevésbé szilárdan épülvén, kivétel nélkül beéglek, s a szerencsétlenek összes bútora és házi fölszerelése szintén a tüz martaléka lett. I Lesújtva a szerencsétlenség közvetlen szemlélése által, s ismerve a szerencsétlenül jártak amúgy is szorult auyagi viszonyait, melyek azok épületeinek ujliól építését, sót közelgő téli megélhetésüket is kétségessé teszik, ismétel VB kénytelen vagyok Veszprém vármegye közönségének köiiyörületességéhez és áldozatkészségéhez fordulni s kérni, hogy a lüz által összes vagyonukat elvesztett szerencsétlenek fölsegéléséhez bármi csekély adomáuyuyal járulni szíveskedjenek, Azon biztos tudatban, hogy szerencsétlen polgártársaink érdekébeu kifejezett ezen kérelmem a vármegye nagylelkű lakosaiuái meghallgatásra fog találni, még megjegyzem miké]) a beérkezendő adományokat, melyek hozzám lesznek küldendők, hírlapikig nyugtázni fogom. Veszprém, 1887. évi szepteniberhó 5-én. kir. tanácsos, alispán. T A R C Z A. GONDOLATOK I. Mi e világ? — Nos egy nagy szintercm — S az emberek mindegyike: szinész, — S bár nincsen is kiosztva a szerep; Mégis kijut mindenkinek a rész. Egyik kaczag, a második zokog, S a harmadik bohóczkodik talán, Öl, fosztogat viszont a negyedik, Másik örül az emberek b-iján. Legkínosabb, ha azt kell játszani, Melynek a szív ép' ellent mondana, — Igy: éti adom a víg kedély üt — és Benső viiágom: egy tragoedia. II. Nincs e világon, nincs már szerelem, — Lázálom az, mit ennek mond a dal, Az érdekek korát éljük mi ma! Minek törődni a sziv lángival ?! Az ifjú lelkek kincsre, fényre néznek, Csak azután fognak talán kezet, — S a boldogság ? — Eh, kell is az ma már ! Bolond az, a ki ilyet emleget. üti rajzok. Közli: GIZELLA. m: Salzburg — Salzkammergut. Jembachtól Wörgl felé szép völgyön keresztül fut a vonat, nagy gyártelepek, várromok és sziklafalhoz épített városok, tömören sorakozó káz»Wcal,— számtalan zöldtornyos templomok vonják magukra figyelmünket. Wörglnél már a „Gizella pálya" kezdődik, a tiroli és szalzburgi vonal itt egyesül. Kényelmes kupék végig telve utasokkal, a harmadik hely ép ugy az intelligens osztály által elfoglalva, mint a második. Az 50 mtr hosszú alagútból kiérve, a szép vidéket, mi johbra halra elvonul, érdekkel nézzük, az Ache folyását, a tágas völgyeket, hegyeket, melyeken elszórtan számtalan lakok, templomok, vagy egész erdők, Kitzhüehelnél a hatalmas „Kaisergehirg" sziklás, kopár, havas szikla csucsucsaival, alatta a nyájasan fekvő városka, számtalan régi tornyos épületekkel, igen érdekes képet ad. Végre „Zell am See"-nél kiszállunk, hol omnihuszok, kocsik sora vár az állomásnál, hogy a közeli városkába vigyenek. „Zell am See rendkívüli kedvesen fekszik félszigetre épitve, még 1217-ben Radeck nevü püspök által kezdeményezve, ki ott kolostort alapított. Szt. Hyppolit ős régi templomban sok érdekes faragványok, síremlékek faloldalán, ugy mondják, hogy tornya 1000 évnél régebbi, temploma azonban leégett és utóbb lett hozzá épitve „Kirchhoífal" körítve, itt egyes sirenilékeken üveg alatt az elhalt arczképei láthatók, és az elinaradhaÜan szentelt víztartó érczedénykók a kereszteken, vagy külön álló tartályokon. A „Bezirksgericht" szintén ódon épület, minden sark oldalom tomyocskákkal. — Más több emeletes négyszög torony alakú régiség nyúlik ki az apró sikáfcoros utczák közül, boltok csinos faragványokkal és fényképekkel, kis piaczán sok szép gyümölcs. — Több jó hotel, legszebb a „Königin Elisabeth" üveges hosszú termek az emeleten és földszinten tópartra nyiló elegáns terras kis parkszerű előtérrel, a tavon szines ladikok és a propeller végig visz az 5 klmr hosszú, „Salzburger Land Perlé"-jen. Az áttekintés körül a tóról meglepő szép, a havas hegylánczolat, a régi városok, szép terrassok és ódon tornyok, mind együttesen érdekes képet adnak. Legmagasabb cau.es itt, és egyszorsmint a legérdekesebb az A veszprémi tűzvész. Ha ez igy tart, a „Segítség

1

' czimü emléklap akár időszaki folyóirattá alakuljon. Eperjes, Toroczkó, Nagy Károly után egész serege a leégett községeknek, s legutóbb Veszprém kiált segítségért. Olyan tűzvész volt itt vasárnap, f. hó 4-én, minőre senki sem emlékezik, s minő a pápai hosszú utca égése lehetett, — ha jól emlékezem 1864-beu vagy a hires Ritnai-tüz a mult században, ugyanott. 1 Nem házak, de utczák, — egy városrész összes utczai állottak egyszerre lángokban. Közelitni sem lehetett olyik utczához a hőség, a füst, a láng miatt, mely egyik sorról a a másikra nem ugyj csapott, hanem valósággal ugy ömlött, özönlött szakadatlanul, egy borzasztó boltozatot képezve ég és föld között. A rémület, az jiszony és kétségbeesés fülsértő, szívfacsaró hangjai, összevegyülve az erdönyi gerendázat harsogó ropogásával s gyámoltalan emberek segélykiáltásával, mindez egy pokoli zűrzavart alkotott, minek ijesztő hatását a távoli templomok összes harangjainak, majd éles, majd tompa, rendetlenül összevissza hangzó kongása növelt. í Az égő házakban elszállásolt honvédeknek riadót fújtak, s perez alatt kint volt minden kincstári tulajdon a gyepen; fegyverek hosszú gúlákba rakva, öltözék és egyéb katonai fölszerelések olyan képet adtak az ugyuevezett «tábor állása-nak, mintha valóban tábor lett volna ott. Félóra mulya tábor volt ott csakugyan, hajléktalanok szomorú tábora. A fejét vesztett lakosság eleinte nem igen gondolt a mentésre. Sokan legdrágább holmijokat felejtették ottbent, s kihozták, életveszély között — a félig összeégett cziczát. Egy szegény ácslegény összekuporgatott pár forintját nem tudta megmenteni ... A tűzoltókat kivéve mindenkit őrületes kétségbeesés szállott meg, azok oly csekély számban voltak, hogy minden égő házhoz egy ember se jutott. Hiába követett el a főparancsnok, Dr. Ováry Ferencz ügyvéd minden elképzelhetőt a vész localizálására, oly kiterjedt volt a vesz színhelye, hogy a kellő erőt sehol se volt képes összpontositni. Ekkor a honvédség jelenlevő parancsnokához Klözel Antal őrnagyhoz fordult. — összes vágj. ónommal jótállok a legénység fölszereléseért! A honvédség azután segélyre sietett, meg is felelt nevének. Lebontotta az útban álló apró félszereket, elhordta a tömérdek zsuppot, takarmányt, s meg pár órai heves, emberfölötti küzdelem után a pokoli vész korlátozva volt. Közben rémhírek keringtek. — Itt-ott hány ember égett el, mennyi állat bent szorult! Szerencsére nem volt igaz! A lapok hevenyében készült tudósításai e tekintetben tévesek voltak. Meglehet, hogy a honvédek segélye nélkül történtek volna még hajmeresztőbb szerencsétlenségek. Egy Zámbó nevü közhonvéd ölben hozott ki egy asszonyt az égő födél alól, mely hőstettet előtte többen hasztalanul kísérlettek meg. Láng tűzoltó osztályparancsnok is megmentette egy ember életét. De az épületek, a nagy mennyiségű takarmány, gabona, még másnap, — harmadnap is égett, 106 ház, 51 melléképület égett le, százhetven család hál azóta az Isten szabad ege alatt. Igaz, hogy a legtöbb ház biztosítva volt, de a tömérdek eleség, házi ingóságok, melyek a szegénysorsú lakosságnak talán összes vagyonát képezik, örökre oda! Hetvenezer forintnyi kárt constatáltak! Egy hét telett el azóta, s Veszprém lakossága még mindig olyan ideges nyugtalanság rabja, mintha ostromállapotot élnénk. Rémhírek, baboosztrák Alpesekben a „Schmitten Höhe" (1935 mtr), bár azt álliták nem fárasztó titja, azonban ellenkező nézetben vagyok. Azok a végtelen serpentinek, alig várjuk, hogy felérjünk az egyik meredeken, ós koszszabb áll előttünk- Igy megy ez négy órán át, csak az enyhíti utunkat, hogy meglehetős erdős. Néma csendben lépdegélünk, egy egy turista csapat érkezik kibevülten, vagy öszvér által húzott kis kocsiban, mely olyan mint egy fauteul, viteti fel magát a gyengébb, szinte szégyenkezve pillantva a gyalog haladókra, avagy büszkén tekint le lóhátról egy másik, ki erejéhez nem bizva igy iparkodik a magasba juthatni. A második csinos kis svaitzi laknál „Bürglhütte-"nél ismét pár perez pihenés, az ital üdit, új erőt ad, és tovább megyünk rekkenő melegben e hegyi ezikezakkon, sóváran pillantva a magasban előtűnő hotelre, mely csalékonyon közeledik, és mégis milyen messze van! — Gyanús felhők jelentkeznek minden oldalról, „Sie müssen besser austretten" mondja a hegyi munkás „ein Gewitter kommt," de a fáradt tüdő már nem igen engedi, a hegy élen elér a vihar. Szélvész vadul, zúg — lesodrással fenyegetve, ruháinkat udvariatlanu. tépdesve, vezetőnkbe kapaszkodva egy csoportban, igyekezünk ívj erőre szert tenni, mert nehéz esőcseppek hullanak. — Minden erőnkre szükségünk van, megküzdeni az éles szélrohammal, mely megsiketit, lélekzetünket elfogja — szorosan karöltve vég erőnket egyesitve elérjük a csúcson álló hotelt! — Soha ilyen érzés nem fogott el

; már azt hittem az elemek szeszélyeinek leszünk kitéve védtelenül 1935 mtr magasban. Perczek kellettekj mig a nagyterem! en nyugodtabban körültekinthetek. Meglepett a lusus, e nagy városias berendezés, kárpitozás, a trónörökös pár nagy arczképei, kis festett virágcsokor a királyné és Majláth palotahölgy aláírásaival, ós „Rudolf Rieman" mellszobra, ki létesité az utat SchmittenHöhéra és két év előtt halt meg. Jó magyar bor, kitűnő sódar, nagyon jól esett a kiállott fáradalmak után, és meglepett a mérsékelt ár itt e keljen — jiol oly fáradságos a beszerzés. A jó konyha, az emeleten számtalan vendégszobák csinos berendezéssel; több látogató veszi éjjelre igénybe, a nap felköltében innen gyönyörködve. A hotel a jelenlegi polgármesteré, Pill uré, ki által igen sokat nyert Zell am See ez utóbbi években. Mig igy kipihentük magunkat, a vihar elvonult, illetve levonult, mert nagyszerű volt láthatni alattunk Zell am Seen a sürü esőt, a dörgés fölfelé hangzott, és a villám a tó felett czikázva, tüzes nyilait a tó vizébe mártogatá. Zivatarban ilyetén formán még nem gyönyörködtem, fenn ezalatt legszebb idő — körültekinthettünk az egész „Tauern" hegylánczolaton, a „Gross Wenediger" csoporton, a véghetetlen „Steinernes Meer" gigantikus szikla soron, mig a háttérben a „Grossglockner" (3797mtr) csúcsát fehér felhőzet boritá. A többi csúcs is mind 2—3 ezer s néhány száz mtr, egész gleicher világ körülöttünk, a szem nem győz végigtekinteni, és lenn a „Kaprunerthal" tágas völgy „Salzach" kanyarulataival, legszebb vegetáczióval, erdőséggel, — és Zell am See, mint keskeny földnyelv nyúlik a tóba. Alig voltunk képesek megválni e remek látványtól, annál is inkább mert a „Grossglockner" is kibontakozott és tisztán engedé szemlélni csúcsát, eszünkbe juttatva, mennyi ember áldozatot követelt már. A sokat megénekelt és zenésített „Alpenglühen" is megjelent, a fényt leirni nem lehet, oly bűvös e látomány, feledünk fáradtságot, feledünk mindent, vissza-vissza tekintünk, mignem a meredek erdei uton ismét leérve, a „kis vizijátékok" mellett néhány fillérrel adózunk, ez ártatlan kéregetést megmosolyogva. Nyüzsgő mozgalom uralg az állomásnál, turis- ták nagy botokkal, különféle kosztümben kalapon havasi virággal, a hölgyek is ilyen csokrokkal; siet mindenki helyet kapni, oly nagy a forgalom, alig győzik a kupékbani elhelyezést, hogy aztán tovább gyönyörködhessünk Salzach hosszú hidján át a „Kaprunerthal" egy részén, — „Pichhorn", Lichtenstein, herczeg még 11-ik századból eredő, de pompásan restaurált vára, — a nPouchi" völgyön^ vagy a,