Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-08-20

Minden vasárnap. tCözéfdi-kü sürgős közlésekre koronkhn rendkívüli számok is adatnak ki. F>ér merne Jen levJek, csak ismert ke::ektől fogadtatnak el. Kéziratok nun adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. kicaIalá-ba (í / - k o 11 é ff i n in é p ii l e l) küldendők. fig« I —————— Előfizetési dijait. Key évre 6 fi-t. — Félévre 5 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára 13 kr. HIRDETÉSEK I hasábos jetitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj min digkülÖTi számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ h tv at a láb a (ref. fő iskola ny 0 m d áj a) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. István király ünnepe Pápán 1597-ben. A városház tanácstermében lévő kép e nap emlékét őrzi, s a hozzáfüzödö események 290 ik évfordulója alkamából elevenítsük fel e nap emlékezetét. Javában folyt a 15 éves török háború. Pápa, követve Győr sorsát, a harcias agg Szinán által elfoglalva, 1594 óta a török birtokában állt, midőn 1597 aug. havában Miksa fhg, az ez idő szerinti fővezér Magyar-Ovárnál állott táborában Papa felmentését elhatározták. Az okok, a melyek minden egyéb felett Pápa visszafoglalását javasolták első teendőnek, különbözők voltak. — Igy az első ajánló körülmény volt Pápa felmentésére nézve az, hogy e város csak kevésbé volt erődített, a vár igy csak másodrendű erőd számba vétetett; helyzete azonban, mivel Győr és Fehérvár között esik, nagyon előnyös, ugy hogy ha a király hadai elsőben e városok bármelyike ellen fordulnak, Pápa bírása uélkül, egy hátulról jövő támadás ellen soha eléggé biztosítva nem lettek volna, s ez mint második ok javasolta Pápa mielébbi felmentését. Szó volt a haditanácsban arról is, hogy a hadakkal ne inkább másfelé, többek közt Buda felmentésére vonuljanak-e, mivel oda a Dunán az élelmiszerek is könnyebben szállíthatók, mig Pápa a Dunától távol esve, a sereg podgyászának szekereken szállítása sokkal terhesebb és lassúbb a vi/.i útnál. A tanácskozás azonban Pápa javára dőlt el, és a fővezér hadával ide érkezett. Ekkor a dunántúli főurak gróf Zrinyi, az ifju Batthányi Ferencz, Török István, Dersfiy Ferencz, s más nemesek mintegy 7000 emberrel csatlakoztak Miksa seregéhez, s csaknem velük egy időben érkezett meg az élelmiszereket szállító 600 szekér is, és igy tekintélyes felmentő sereg szállott táborba Pápa alatt. A vár pasája ekkor Semender volt, ki Nicomediának Bythinia városából származott. Hassan beglerbég, az agg Szinán fia, 800 törökkel bizla kezére a vár örizetét. Semender pasa a sereg közeledtének hirére mindent megtett a védelemre, bár azt hitte, hogy nem Pápa, inkább Győr vagy Fehérvár felmentése lesz a keresztyén sereg célja. Sajátságos képet nyújt Pápa ezen időben. A tókertek és a várkert helyén a szélesen kibocsátott Tapolca mint halastó állott, s hozzaférhetlenné tette a várost délkelet, kelet és észak felöl. A város déli és nyugati oldalán mély árok vonult el, telebocsátva vizzel, s ennek a város felöli részén kettős védfal állott biztos menedékül szolgálva a bennlevöknek az ostromlók elleni lödözés közben. A külvilággal egy kapun át közlekedett a város, mely kapu a Sümeg cs Balatonhoz vezető ut irányában esett, — irja kútfőnk Istváníy a „Regni Hungarici História" cimü müvében. Igy volt akkor Pápa elzárva a belejutni akarók elöl. Semender esze azonban még ezt nem tartotta elegendőnek a védelemre, e védelmi gyürün belül, a tulajdonképeni vár és a város közé a néppel még egy tiz láb mély s csaknem mégegyszer o'y széles árkot vonatott, hogy a külső részek esetleges elveszésével, a várba menekülve, magát egy időre ismét fenntarthassa, mig vagy felmentő sereg érkezik számára, vagy a meghódolás iránt megalkuszik. Az előadottakból is látjuk, hogy a város dacára a mély viároknak, s a kettős védgátnak, sokkal inkább megközelíthető az egyenletesen sik nyugoti oldalról, mint a tó által védett, s hozzá még lejtősen emelkedő többi oldalról. Azért Miksa föhg is nyugat felöl állította fel félkörben hadát a város köré, s mig magát a várat, a vizüket a tó kifolyása által nyerő malmok mögül — irja Istváirfy — tehát a felsővárosi malmok tájáról ágyúztatta, addig magát a város bástyáját a Sümeg és a Balaton felé vivő kapunál törette úgymond igen nagy faltörő ágyúival, mely kapu, talán épen ez idő után. tüzkapunak hivatott. Mig az ágyuk az ostrom beköszöntő beszédét tartolták, a mieink az árkot a beiédöntögetett fákkal tették áthatolhatóvá, úgyannyira, hogy elérkezettnek látszott máraz idő az átalános ostromra, és Miksa vezérei tanácsára, a német, olasz, vallon és francia zsoldosokat ostromra rendelé. A siker biztosnak látszott, s a magyar hadak a mellőzést rosz néven vették, s arra magyarázták, hogy a fővezér nem akarja őket a biztos zsákmányban részesíteni. Az előrohanó idegen zsoldosok nagy erővel és vitézséggel rohannak az ostromra, a harc kifejlődik, az ostromlók vitézül küzdenek, de Semender és övéi is helyt állnak. A víárok nemcsak a belédöntögetett fákkal, de már az ostromlók holttestével is telik, s a megmaradottak nagy veszteséggel lettek visszaverve a vezér táborába. Ez történt aug. 19-cn. Másnap István kir. ünnepe van. Jó alkalom, hogy az ősi vitézség emléke a seregben felújuljon, s honvágya és lelkesedése leküzdhetlen legyen. Ugy is volt. Aug. 20-án már a magyar seregnek is engedély adatott a megújult ostromra. Három csapatban rohan most az egész sereg a vár ellen. Együtt a német és vallon katonák, egy másik csapatban az olasz és francia zsoldosok, mig a magyar sereg mint harmadik csapat veti magát a sáncokra. Bizonyos Radiclus Thrax százados kap elsőnek a falra, a tegnapnak ellenkezője történik, az ostromlottak fordítnak hatat, s rendetlenül menekülnek be a várba. Kétszáz .török s alig egy negyedrésznyi keresztyén holtteste fedte az ostrom helyét; s a győzők most a kor, jobban mondva az idegen zsoldosok szokása szerint a város kirablásához fogtak. A fosztogatás közben a magyar és német katonák a zsákmány és foglyok felett összevesztek, és egymással keltek harcra, ugy hogy vezéreiknek kellett az öldöklésnek véget vetniök. István kir. ünnepén tehát a város elfoglaltatott, de Semenderé volt még a vár, a melynek kivívását a széles árok elég nehéz munkának igéri. Semender azonban nem akarja tovább is fegyverre bizni a dolgot, egy napi fegyverszünetet kér, hogy az alatt a béke feltételeiről tanácskozhassanak. A kívánat megadatott, kezeseket váltottak és Miksa DersíTy Ferencet a meghódolás feltételei iránt a várba küldte. Dersfiy magát bemutatva, jövetele célját előadja, a pasa most az iránt kérdezi öt, hogy vájjon az a vezér ostromolja-c a várat a ki Mezőkeresztesnél az előző évben magával III. Mohamed szultánnal mert megütközni ? A kérdésre igenlő választ nyervén, a pasa mint kútfőnk irja következő beszédre fakadt, melyet szóról-szóra fordítunk le »Menj — úgymond, vissza hozzá, s jelentsd nevemben, hogy én neki a várat, a mindenek közt legbátrabb és legvitézebb vezérnek és harcosnak méltányos feltételek alatt átadni kész vagyok, kinek én már neve hallatára csudálkozásra és bámulatra ragadtatom, ki merész volt a földkerekség legesleghatalmasabb urával és fejedelmével (az ö ura III. Mahomed) annak számlálhatlan és gyözhetlen hadaival nyilt csatában, a kétes győzelem dacára, szembeszállni, s kiről mi azt hittük, hogy még szeme elé kerülni se merészel; s lenne bárki más a fővezér, akár maga a császár, inkább meghalnék, hogysem vele a meghódolásról szóba állnék. Jelentsd neki, hogy kérem őt jobbjára (becsületére) a hűségben és vitézségben kitűnőt, és a többi halandókat nagylelkűségével felülmúlót, hogy nekem, ki a I várat átadom, társaimmal, lovaimmal, fegyvereimmel s minden javaimmal sértetlenül és biztonságban leb.ei.sen elvonulnom.« Semender pasa itt közölt beszéde híven jellemzi a töröknek a keleti népek sajátsága szerint szóvirágokkal teljes és a miveletlen töröknek ravaszságra hajló jellemét. A ki egy törököt látott, százat látott, ilyen volt azon időkben valamennyi. Miután Dersffy e hízelgő izenetet Miksának megvitte, a vezér válasza az volt, hogy maga Semender minden javaival, s 4 lovával távozhatik a várból, népe azonban a ruhán és kardon kivül semmit magával nem vihet, tartozik a várat sértetlenül ágyúival s a benne lévő hadiszerekkel minden cselvetés és ravaszság nélkül átadni, mely feltételekbe ha beleegyezik, az átadási okmányok mindkét fél részéről készíttessenek el, ha pedig a feltételeket a pasa el nem fogadja, tüstént fegyverrel és nem szavakkal fogja a kérdést megoldani. Semender a választ véve,csak azt kérte Dersffytöl, hogy azon kardot, melyet Mahomed szultántól kapott, magával vihesse, midőn e kívánsága teljesült, a vár átadásáról szóló okmányokat kiállították, s a pasa a várból még az nap kivonult. Nem mehetett azonban el békességgel, hiszen tudjuk idegen zsoldosok is voltak Miksa seregében, ezek közül az olaszok és vallonok a védtelenül kivonulókat megtámadták, s egy pillanat müve volt, hogy 300 törököt legyilkoltak. Semcndernek az Isten és emberek segítségét kérő kiáltására, ő maga mintegy 250 emberével Zrinyi által a gyilkosok közül kiragadtatik, s most vallon lovasok rendeltetvén fedezetükre, útnak bocsáttattak. Azonban alig egy mérföldre jutnak, a várban a nagy mennyiségű lőpor felrobbanik, s a város több háza is igy tüzet fogott. A vallon lovasok a dolgot a törökök cselének vélve, őket rögtön visszafordítják, s azok visszatérve a robbanás okának kikutatásáig Zrinyi hadai által őriztetnek. Azonban a Miksa által elrendelt nyomozás kitüntette, hogy a német gyalogok az átadás után minden kis helyet kikutatva, egy ágyúnak még izzó kanóczát a puskaporhoz értették, bizonyították ezt a magyarok, de kivált Maróti, ki midőn a vár kulcsait a törökök átadták, s neki az ágyúkat s a puskaport is megmutatták, mindent rendben talált. TÁHZA. IFJÚSÁGOM ALKONYÁNÁL. A bejárt ösvénvt újból átfutom, Bár könyem hulljon végig az uton. Be tekintem a megnyillott eget: Melynek szét tépett csillag sátorából Az üdvösség szent fénye integet. Inogva bár, újból a szirtre hágok: Hol egykoron a remény angyala Gyújtott utamra fénylő fáklya lángot . . Megkezdem a Titán küzdelmeket: Habár e harezban szivem megreped — Máris lerogytam, hogy megkezdeném A pályát, ösvényem nyitott felén Vergődve küzd — de mindhiába már — Lelkem, e szárnyszegett vihar madár: Hogy útra keljen, hogy erőre váljon . . . De im, karjára vesz egy édes álom: Keblére von gyengéden, reszketeg, r— S mint liliomra hulló permeteg, Melynek gyöngyét a napsugár fel issza: Ugy szállok megrablott menyembe vissza.Beh szép az ut: a melyen csónakom Ringatva visz rózsás habok felett. Az istenekkel egy tanyán lakom, Egem nem ismer itt még felleget. A kedves csókja ajkam égeti: Reá tapadva mint forró rubintok . . . Szerelmet suttog, s én viszont neki: Az istenek nektárából koc/.intok — — Nc szállj tovább, ne szállj — maradj velem : Tündérek áima, boldog szerelem! S érzem szemének bűbájos tüzét, Érint hajának selyem fürtivei : Melynek hullámin játékot üzék A zöld lúgosba.?, egymáshoz közel . , . § felpsókojom, ast a ssép csillagot; Melyből — a félig hunyt pillák alól — Egy éden csábja mosolyog, ragyog; Minőről csak a csattogány dalol: Hol nincs a szivek közt választó korlát . . Szállj kis hajócska; bontsd tovább vitorlád! És ring a csónak, csókot hány a hab: A part virányain árnyas bertk. A csónakos kiszáll, s végig szalad Mint himes lepkét kergető gyerek; — Hol az ábrándok szűz virága nyit: Minőkkel nem bir a kincses kelet . . . Valóra válni véli vágyait, Hő gerjelemmel hisz, remél, szeret — — S ez édes álom bár merre bolyong bár: Ölelve tartja, mint a zöld folyondár. — Epit képzelme fellegvárakat; Minőt a játszi délibáb teremt. Melynek ormain rózsaláncz fakad: Övezve multat, jövőt és jelent . . . Mily édes vón' pihenni itt tovább, — Minden szirom oly ismerős neki — — De a csalódás e vén porkoláb Merengéséből im felzörgeti: S mint vándor fecske szárnyat ölt ez álom . És — visszajöttét mind hiába várom. Uti táskámtól Csak kevés város van, melyben oly otthonos volnék, mint Salzburgban. Házak, boltok, emberek már régi ismerőseim. Az utczákon ugy járkálok, mint otthonn (vagy itthonn?) szinte tudva, hogy itt lesz egy keresztuteza, egy köz, vagy egy kapuszin, a msly kivezet oda, a hova igyekszem. Tudom ez a járó mű hova visz , s én a ki mái- ott az obligáltabb kirándulásokat mind megcsináltam, nagy lelki megelégedéssel hűselek a Bazár kávéház lombsátorában, mikor az ujönezok nagy tépelődések közt törik fejüket, hogy mikor, hogyan jutnak el Aigeuba, Hellbrunnba, Borchtesgadenbe, s a Kőnigseere, a mely gyönyörűséges pontjához, t földiek, rám uézv« igen tragikomikus emlékek kötvék, a melyeket mikor megesének, már valahol tudtára adtam az olvasó emberiségnek. Valamiféle rapportnak is kell lenni köztem és e kedves város közt, mert már akárhányszor ki volt hagyva utitervemből, s a vége majdnem mindig az lett, hogy a pirkadó hajnal fényénél, vagy a nyári est átlátszó homályánál, megint csak a 30 tornyú város remek silhouettje festékezett előttem a szemhatárou. Az idén azért mentem el, hogy azt az egy-két látni óhajtottam dolgot, a melytől eddig részint a kényelmeskedés, részint az odajuthatás nehézségei visszatartottak, megismerjem. Egyik ilyen a Gaisberg, a melyet eddig is osztrák Riginek neveztek, most hogy fogas-vasutja van, egészen rápászol az elnevezés. A sok hegy közt ez egy meglehetősen kúpos, meredek hegyecske (hisz még az Untersberg is szörnyen lenézi), a melyre eddig vagy ember, —vagy szamár hátán jutott fel az a tourista, a ki a lábát sajnálja. Én az elsőt sajnálom, (volt alkalmam egy más hegynél megismerni ejzt az alkalmatosságot) a másodiktól félek, mint áltálában a szamaraktól félni illik. Most az idén megnyílt a fogaskerekű, s én a legelső alkalommal megcselekedtem a mit megigértem magamban a Gaisbergnek, hogy feljutok rá. A vasútnak gyönyörű helyei vannak. Maga a mű is remek alkotás. Emelkedései hatalmasak, merészek, úgy, hogy valamelyik táblabíró bátyánk, előre nézve és látva az égnek ágaskodó síneket, melyeken mindjárt felmászunk, aligha, meg nem állíttatná a masinát: 0 kiszáll, benn nem marad, ez valóságos actus majoris potentiae! Részben az őserdők közt tört vadonban halad a civilizáció nagyhatalmú eszköze, részben szép zöld fensikokról enged kilátást a szemhatárt elfogó hegy óriásokra. Itt Salzburg terül el alattunk, mint egy domborművű térkép, játékskatulyából kiszedett gyermekváros, szelve a Salzatz ezüst S-étől, amott az öreg Watzmannak a nappal kaczérkodój de soha ej nénik olvadó hótetőilátazanakj s egy-egy tó tenger zöld vize csillámlik a szintén zöld rétségen. A tetőn (kb. 4000 láb) elragadó a panoráma. Káprázatosan tág, egész regementje a hegycsúcsoknak köríti, — egyik a másik mellé, mögé sorakozva — a látóhatárt, s hét kisebb-nagyobb salzkammerguti és bajor tó terül el szemeink előtt. Egyikmásik kilátóról széttekintve, a ritka, kitűnő levegőből tüdőnket kellőkép teleszedve, kellő étvágygyal ülünk az egyetlen (a vasútállomással kettő) épület a Gaisberg hotel asztalához, ahol igen tisztességes földi árak mellett, igen tisztességesen kilakunk. —• Egy pár órai időzés után ismét végig csudáljuk a természet tékozolva szórt szépségeit és ismét lent vagyunk a sárga földön, (a mely különben odafönn is elég sárga). Megvagyok győződve, hogy 3—4 év múlva élénk villegiatura fogja ellepni a vén Gaisberg köves fátlan piateauját. * Nem láttam még a gollingi vizesóst sem, a Schvai'zbach hires zuhanását. Kivasutaztam oda is; megérte. Leirhatlanul elragadó e zuhatag, a melynél nagyszerűbb tuczatszámra lehet, de sokkal szebb aligha van sok. Már a környezet: setét, sürü erdő homálya, a fekete sziklás élő-zöld mohával bevont felülete, s ezek közt, ezek felett, egy gígás-menyasszony habszerü fátyolaképp a főesés, melynek atomjai oly szorosan követik egymást az esésben, hogy a részek mozgása nem látszik, hanem az egész egy lebegő gaze-szövetnek tűnik fel, száz és száz ezüst esik formájában a mellék-folyások, a zuhanás tompa, altató zaja, melybe belekondul egy-egy sziklán kapaszkodó tehén csengője, a mindig permetező eső, az ózonnal teli levegő, mely körülvesz, mind olyan eífectnsok, a melyek némává, önfeledtté teszik az ott állót és fájdalmas érzést keltenek bennünk, ha időnk lejárva, el kell hagynunk a természet e felemelő basilikáját. Egy kiállítás is van ez idő szerint a salzburgi műcsarnokban. Igen szép és sok kép (szobor, mfiipaxQ&k). T&U összegyűjtve köptük koloszália «Ikota.« u