Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-12-25

>leg;j elén.ílc Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koconkint rendkívüli számok is adatna'-; ki. Bénnemcden lex: leÁ\ csak ismeri kezektől fogadalmak el. Kcat rátok nem adatnak vissza. A lapjak sz-dui hl')z4t'iiihiijck n i a p íjZÜí) K h i c a I a i d b a [_() - I; o i l ég i n m (' p ii lei) küldendők. Pápa város Előfizetési dijait. Fgy évre 6 frt. — Félévre ? fr. i\ egyed évre i frt jo krajczár. Egy szám ára íj kr. HIRDETÉSEK I hasábos j> elit sor térfogata után 5 kr, vyilttérben 2j krajczár, A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az elöfiz-etési dijak, s hirdetések a l ap l\IADÓ hi c a ta lú b a (r e f. fő i sk ol a n y o m d új a) küldendők. haíősdgőnaíc őst -Blh b pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalosközlönye. Karácsony! .... Socrates, kit Apolló oraculuma a bölcsek bölcsének nyilvánított, azon tűnődött: Hogyan engesztelhetjük ki a bűneinkkel megbántott Istent?" (Plató szinte elismeri, liogy a bünhajlam az emberrel születik. A. törv. 9. k.) Ismét Socrates az őt kérdezőknek: „Miképen kell magunkat Isten és embertársaink iránt viselnünk?" azt feleié: „Legjobb, ha türelmesen bevárjuk, míg valaki eljön, aki megtanítson!" (Plató: Alcibiad. 11.) Ha a bölcsek bölcse igy tűnődött a kiengesztelés módja felett; ha ő csak hyen határozott feleletet tudott adni az embert érdeklő legfontosabb viszonyok felől: elképzelhetjük, hogy a kisebb bölcsek hogyan elégíthették ki tudnivágyó hallgatóiknak ily iránybani" várakozását. Pedig e kérdések helyes megválaszolása nélkül az elmének kellő világossága, az emberi szívnek óhajtott nyugalma hiányzik! Sötét éj födte tehát 4000 évig a világot. Fénylett ugyan a nap, de sötétségben vakoskodtak az elmék. Beszéltek, értekeztek ugyan a bölcselők mindenről, de hogy mily kielégitőleg ? tanúsítja Cicerónak ama boszankodó kifakadása: „Nil tarn absurde dici potest, quod non dicatur ab aliquo philosophorum.— Semmi olyan képtelenség nem mondható mit egyik-másik bölcsész nem állított volna." Ahány bölcsész volt, annyiféle volt a vélemény a fő valóságról., a világ eredetéről, a lélekről, a boldogságról s ezekkel kapcsolatos dolgokról. Magában az egy igaz Isten ismeretével kérkedő zsidóságban is. már korán, több egymással homlokegyenest ellenkező nézetek támadtak sok fontos dolgot illetőleg. elvetik, hiába folyamodnak bármely korbeli bölcsészek világboldogító elméleteihez, — azoknak veszniük kell; mert egyedül Ü mutatja meg a haladásnak biztos kiindulási pontját és célját. „Az embereknek a kinyilatkoztatás világosságára azért van szüksége — mint Bayle mondja — hogy a bölcsészet gyenge világosságát pótolhassák." A történetek- logicája leghelyesebben tanít! Dicsőség Istennek a magasságban! cfattx a :> S^etci|iit. A Veszprém megyei honvédsegélyezés ügye. Midőn a hatvanas évek elején az alkotmányos élet sorompói felnyíltak, a megyei élet is erös mozgalmakban kezdett nyilvánulni. A hazafias működés minden irányban megindult s az ötvenes évek mulasztásait mindenkép igyekezett pótolni. így történt, hogy a nemzeti közérzület az iS4%-ik évi magyar harezosok ügyét szintén felkarolta. Elébb országos elismerés és méltatásról volt szó, de midőn ez állami viszonyainknál fogva érvényesíthető nem volt, társadalmi uton igyekezett a nemzet irántuk hála áldozatát leróni. Az elesettek hátrahagyottjai és a harcz viszontagságai által segélyre szorultak részére országszerte megindultak a gyűjtések. Ezt cselekedte Veszprém vármegye is a területéről besorozott, vagy önként vállalkozott 184%-ik évi harezosai részérc. Az áldozatok, melyek a társadalom minden rétegéből történtek, — az évekre szólló ajánlatok, — a készpénzben azonnal be| folyt összegek , igen tekintélyes mennyiséget képviseltek. Nagy része ugyan ezeknek elkallódott. Miért ? és kik miatt ? azt most már gyümölcstelen dolog lenne hányurgatni, de legyen tisztelet és hála azoknak, kik a még meglevőt ez ideig megőrizték ! s legyünk rajta, hogy ez a czélnak megfelelően s a lehető legjobban iolhasználtassék. ' Ha jól tudom, most van, egy úgy nevezett Veszprém megyei honvédsegélyző egylet, s ennek Az éjféli harangok zengnek, húgnak, csilinkelnek. A méltóságos ur álmatlanul hallgatja. , Egy gondolattal vesződik, valami csak félig jut ; eszébe: Valami liittam" feladvány a „7 főboldogság; rób'. Gyermekkorában tudta: ! - - „Boldogok a tiszta szívűek." .... de miért? -- Nem tudja kitalálni. — - Ej, „boldogok az együgyűek" is — szól végre boszúsan. S.o. A riviére. (Eszuicrahji'uiak.) — Irta Olsavszky Lajos. --— Kedves Olenka, vegye ki az ékszerszekrényből a gyémánt reviéret és csatolja \ iryakamba. Olenka felivel és megteszi, a mit világtalan úrnője kivan. — Jól áll-e ehhez a sötét ruhához? — Kérdezi az urnö, miközben (a világtalanok szokása szerint végig tapogatja ujjaival a nyakéket, hogy megtudja, jól van-e feltéve? — Nem asszonyom, a gyémánt még akkor sem illik ehhez a ruhához, ha olyan pompás példányokból áll is, mint e reviére darabjai; — válaszol a leány. — Ugy hát szíveskedjék elővenni a gyöngysort. Jó lesz-e az? — Nagyon jó; magas, sötét ruhához a fehér gyöngy a legmegfelelőbb. — Köszönöm Olenka; megvan. Kérjen, bocsánatot a vőlegényétől, hogy pár pillanatra magára hagyja és azután szíveskedjék engemet levezetni a kocsihoz. Tovább nem háborgatom önöket: folytassák az olasz leczkét. ' A leány kérő tekintettel emeli gyönyörű szemeit a teremben levő ifjúra, azután karonfogva úrnőjét lekíséri a kocsihoz. Csakhamar ismét visszatér és folytatják az oiwsz léczkét. A vőlegény kötelességtudó, pontos és szigorú nyehmcter, a ki még arájával is csak ritkán beszélget másról, mint az olasz nyelv szabályairól és sajátságairól, míg a leczke-óra tart. Ennek elmultával az-utáu beszél ábrándos terveiről, fényes reniá52 támadtak sok fontos dolgot illetőleg. : teuí szeretetnek s irgalomnak örök emléke, hogy kik az ő tanát be nem fogadják, Veszprém megyei honvédsegélyzS egylet, s ennek T A R C Z A. KARÁCSONY-EST. Est van. Szün a munka. Elnémul a zaj. Borull a világra ünnepi csend. Kigyullad az ég, tündér lángjaival Gyarló gyertyavilág küzd ide lent. .Egy édes örömben osztoz

5 a világ: Megváltó született — irtani bünt Megárad a tömjén : ki fiad adád, Hozsánna te néked, béke nekünk ! Szent áhitat ül ki mindenik arezra. Hódit birodalmat az ihlet; Az Ur közeledtét erezi, vallja, A ki a homályba kitéved. Az éj nem ijesztget félt árnyaival, Borzalma enyészik, réme letűnt; \\ Biztat a magasból hőn angyali kar: ;

> Hozsánna te néked, béke nekünk! Elnyugszik az elme, kitárja a sziv Titkos rejtekiböl büv-erejét. , És kit szeretett, hozzá a ki hiv, Áldása körében egybe vegyít. Üdvöt lel a gyermek játék-szeriben : Jézuska hoz ám még, jók ha leszünk ! Könyvet vesz az agg s morzsolja hiven : Hozsánna te neked, béke nekünk! Fut sebten az este s az éjbe enyész, — A boldogsággal vív az álom. De ne még! Hallga! Megkondul az érez, És indul az Úrhoz kegyes árom Szent tüz melegétül a szikra megéled: Kél álmaiból újulva hitünk, — S őszinte ajakról zendül az ének: Hozsánna az Urnák, béke nekünk! A legibti^r^yíüóbbakbaii való tudat- j lan8ágnalT""íermészetes következménye | vala, hogy, a legműveltebb népeknél is, | az Isten képmása: a lélek, az erkölcsi romlottság posványába annyira elmerült, hogy még egy Socrates, egy Plató is. csak halvány viszfém ét bírták megőrizni az embert az egekig magasztositó erénynek. Erezték, fájdalmasan érezték a népek az erkölcsi és társadalmi romlott állapotnak iszonyatos voltát; érezték, tudták, hogy sem a bölcsészek egymásnak ellenmondó tudománya, sem bármely földi hatalom nem segíthet, azért az emberinél magasabb tényező után sóhajtoztak. Nemsokára, egy megváltónak, fotör- j vényhozónak várása általános lett, nemcsak a zsidónépnél, a hiteles szentkönyvek alapján, melyekben megjelenésének ideje, helye s cgyébb körülményei félreismerhetlenül kitéve vannak, hanem kelettől nyugotig, az egész- világon. (Sveton Yesp. élete. 4. fej. Tacit. Hist. Y.'l3.) E korszakra vonatkozva mondja Renan: .,Une immense attente rcmpli les ranes. En Judée 1" attente était á son combié — Végtelen várakozás tölte be az emberek lelkét. Zsidóországban tetőpontját érte el a várakozás." (La vie de J.. 1883.') Sőt nagyszámú pogány el is ment Jeruzsálembe, hogy a világszabaditót láthassák. (BabiL Sanhedr. 11.) S ime! az idők teljében, 4000 hosszú év után, megnyílnak az egek, nagy örömet hirdetnek az angyalok: „Ma született nektek Megváltó Dávid városában!" Ezen ma tehát fordulópont az emberiség történetében! Karácsony az emberi nem iránti isteni szeretetnek s irgalomnak örök emléke. ! Karácsony estén. i Enyhe téli napok után hirtelen heves hóJ zivatar tört elő a sik tájt övező rengetegből. A hó' val fedett szemhatár elsötétül a levegőt, megtöltő sűrű j apró pelyliek záporától, s fagyos szél sikongva, I zúgva, bömbölve rohan szemközt a lassan haladó j vonattal, melynek perezek alatt támadt magas liól'uvatokon kell keresztül törtetnie. A mozdony kétségbeesett libegősét a hegyek csattogó visszhangja veri vissza, el-el nyomva az orkán karsogásától. Aggódva kémleli az el-eltünő utvonalt a mozdonyvezető, s fontosságának teljes tudatában áll, mint kőszobor helyén. — Csak félóra még az állomás, váljon elérjük-e ? Ijedt utazók híjába kémlelik a tájat, lehelletükkel olvasztgatva az ablak jégvirágait. — Sehol emberi lak, csak itt ne rekednénk valahogy ! Egyik első osztályú coupe dagadó párnáin, hidegtől óvó prémek közt ül a „méltóságos tu*.-' — Hivatalos útról tér vissza a fővárosba, ott töltendő a karácsonyt, csak azért, hogy valami vidéki szállodában ne kelljen eltöltenie. — Ha az ember unatkozni kénytelen, legalább kényelemben unatkozzék. Nagy kivilágított termeire, öreg inasára gondol, s egész fesztelenül — ásit. Fáradt tekintetét a lámpa tejüvegén átszűrődő halvány fény, s a mozdony kürtjéből kiszálló szikracsoinók közt osztja meg, melyek fénj'es vonali; alkotva az ablak előtt, hópelyhekkel vegyest szemkápráztató sebességgel rohannak tova. Saját életére, a befutott pályára gondol, igyekszik kellemes, emlékeket felidézni emlékezetében. — Ej, vanitas vanitatum! .... A mozdony ineg-inegujuló vészjelei nem aggasztják: a rémült arczu kalauzt, ki jelenteni jött, hogy a vonat aligha el nem akad az eléje rohanó hótömegek közt, — csak egy bágyadt mosolylyal fogadja. Csakugyan mind lassúbb lesz haladásuk, végre egyszerre hirtelen a vonat megáll. Ijedt zavaros hangok hallatszanak, de nem sokára csillapul a lárnr. mert a vonat elakadt ugyan, de közvetlenül egy kisebb állomás előtt. godtaág jellemzik, gondolja a méltóságos ur, a mint nek. A méltóságos ur álmatlanul hallgatja. Karácson}

7 a megbántott Isten és j megbántó ember között, isteni kezdetné- 1 nyezés folytán, létrejött békének örömünnepe. Karácsony az igazi tudománynak — s igy a boldogságnak örök, tiszta forrása. A ma született Megváltó megengeszteli Isten haragját, felkeresi az elbukott embert, megszünteti a szellemek vakságát, eltörli a testnek rabszolgaságát, nemesiti az erkölcsöket, a nőt a megillető tiszteletpolcra helyezi, s a valódi szeretetnek megszámlálhatlan áldásait fakasztja. S míg egyrészt az emberiség létkérdéseit, elmét tökéletesen felvilágo- 1 sitó s a szivet végleg megnyugtató válasszal megfejti: maga az üdvtan szerzője, fönséges példájával az erénynek gyakorlását megkönnyíti, elősegíti. Nincs idő. hely, életkor, állapot, tehetség, melyhez az ő tana nem illenék s melyet nem boldogítana. 0 egyedül a népek várakozásának betelj esi tője! Közel 2000 évnek gazdag tapasztalata bizonyítja ezt. Bizonyítja, hogy a népek boldogság-épületének senki más alapot, nem vethet, mint melyet vetett 0, ki egyedül rendelkezik ,,az idő és tér feletti hatalommal, amennyiben csak neki volt előélete, élvén eleve a jövendölésekben, s a népek hagyományos varasában, s neki van utóélete, naponként számtalan ember szivében születvén és ezer meg ezer ember által imádtatván a szeretet magasztos érzelmei között.

í; (Zádori.J Az ő tanitmánya nem olyan mint a bölcsészeké, kiktől Rousseauval követelhetjük, hogy: „montroz nous cn la sanction — mutassák meg, mi ad szentesítést tanaiknak r- (Emil. 8. k. 202. 1. jegyz.): Ő birja a legmagasabb sanctiót elannyira, hogy kik az ő tanát be nem fogadják, Bölcs és előkelő embert hidegvér és nyugodtaág jellemzik, gondolja a méltóságos ur, a mint rozzant bérkocsija a kisváros éjien nem barátságos külsejű egyetlen fogadója előtt megáll. Bevezetik szobájába, mely már egy hónap óta nem volt fűtve. A levegő dohos, a kályha füstöl, a tágas szoba kopott bútorai s tarka festése olyan viszsza taszítókig merednek reá. Ki a szabadba, inkább szembeszállni hideggel, hóval, zivatarral! A mozgás jól esik, a vért pesgésbe hozza, gyermekkori emlékek támadnak lelkében, a mint az utczán végig törtet. Hányszor járt arra, kopott ruhácskában, szakadozott czipöjén a hó hidege, mint tüszurás hatott keresetül. Táu az is egyik rugója volt törekvésének, kitartó szorgalmának. — - Mikor itt jártam iskolába. Vagy 30 éve már! Mennyi gyermekkori emlék: üröm, bú. A szűk lakás, s még szűkebb koszt, jólelkű pedáns tanárok, apró diákosmyek, s a koszt adó szép kis szőke leánya! .... Vájjon mi lett belőle Lépteit önkénytelenül eg}-kori lakása felé irányozza, s a mit útjában lát, bár ismerős, mégis oryan idegen. Mintha e házak azóta siüyedtek, az a torony kisebb lett volna. Az eg'ész oly szegényes, olyan mosolyogni való. Az alacsony kirakatok szedett-vedett tárgyai. . . . Siető családapa vitt egész csomót belőlük. A hóesés csillapul. Bethlehemes íiúk vontatott éneke hirdeti a kis Jézus eljövetelét, s közbe távoli kürtszó és ostorpattogás vegyül. Most a kis alacsony ablakhoz ért. Betekint, aztán benéz, hosszan sokáig. . . . Vajon mi köti le figj'elmét? Egyszerre valami eszébe jat, s megnyomja a kilincset. — A „krisztkindli" megjött! — kiáltják a gyerekek örömrepesve. Férj és nő, gyermekkori ismerősök, sietnek eléje: — Ti egyszer valami előléptetés ügyében hozzám fordultatok.* Akkor a levélre nem válaszoltam. Most elhoztam a kínevezés hirét. Azután hijába marasztják a hálálkodók. Egy tekintetet vet a szegényes karácsonyfára, megsimogatja a hozzá simuló gyermekek szőke fejecskéjét — s távozik, , . « \