Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-11-28

XIII. évfolyam, 48. szám. üVXegj eleu ilc Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Pápa, 1886. november 28. A lapnak szánt közlemények a l ap SZERK. hivat a l áh a [_0 - k o 11 ég i u m épület) küldendők. Pápa város hatdsá Előfizetési d-xjals:. Egy évre 6 frt. — Félévre 5 fr. Kegyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára /5 kr. HIRDETÉSEK 1 Iiasábos felitsor térfogata ulá?i 5 kr, nyilttérben 25 krajezár, A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r e f. föisk 0 la ny 0 m d áj a) küldendők. gának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalosközlönye. Békássy Károly. Illik róla megemlékeznünk vezérczikkben. Ha az a férfiú, kinek ma már gyászkeretben irt nevét tettük soraink élére, csak „amolyan" gentry lett volna, ki meghúzza magát ősi odújába, henceg odahaza, szidni, gyalázni, kritizálni tud mindenkit, a ki a közügyért önzetlenül fáradozik, de maga nem vesz részt soha megyéjének, hazájának közügyeiben; ha Békássy „amolyan" gentry lett volna, a kinek nevét sohasem látod a nemes ügyek, szellemi élet küzdterén: — nem Írnánk róla egyebet, mint az ujságinger kielégítésül a rövidke, s mitsem mondó hirt: meghalt. De Békássyval jól irja egyik tisztelője egygyel kevesebb ismét azon kivesző fajból, melynek keblében önzetlen hazaszeretet, szivében nemes jóság, házánál odaadó barátság honol. Egy azon gárdából, mely megőrizte ugyan a magyar gentrynek nemes jellemvonását, a lovagiasságot, közügyek iránti áldozatkész érdeklődést s a példás vendégszeretetet, de a mely felszívott annyit magába a modern eszmékből is, hogy utánzásra méltó példányképül szolgálhat a mai nemzedéknek. Bár nevelése és hajlamainál fogva majd minden téren conservativ álláspontot foglalt el, de nem zárkózott el semmi irányban sem a gyakorlati újításoktól, sőt minden életre való eszme, nemes és szép törekvés benne buzgó pártolóra talált. Örömmel és önérdek nélkül áldozott a közjóért, de gyöngéd figyelme és ragaszkodása íöleg családja és azok iránt, kikhez vonzalommal viseltetett, határt nem ismert. Az élet delén ragadta el a halál, fáradhatlan tevékenység közepette. Hangzatos tettek, érdekes események nem jellemzik életét, de emlékét áldotta teszi egy minden irányban becsülettel befutott pálya, melyen ő általános tisztelettől környezve folyton következetesen haladott — és minthogy őszinte emberbaráti érzettől áthatott szive rosz akaratot, gyűlölséget, ellenséges indulatot nem ismert — s azon számosak hálás elismerése, kik velünk együtt kívánják, hogy legyen neki könnyű a föld. Korán önállósághoz szoktatva s minthogy a reá következő idők a hazafias elemre a közpályára való lépést lehetetlenné tették, bár jogot is hallgatott, magát a gazdasági pályára szánta és a szükséges tanfolyamot Hoíicnheimban elvégezte, majd hosszabb időt külföldön töltve, átvette szüleitől az egyik gazdadaság vezetését. A rövid életű 1860-iki alkotmányos korszak alatt A

T

asmegye I. aljegyzője volt, lS62-bcn pedig egybekelt Rosos Izabella, Hosos István veszprémmogyei volt alispán és tekintélyes földbirtokos egyetlen leányával. Az 1867-iki tisztújításig családjának és gazdaságának élt, ekkor azonban közóhajjal a devecseri járás főszolgabirájává választották meg; ebben az állásában arról lőn nevezetes, hogy a perlekedő felek annyira becsülték igazságszeretetét, pártatlanságát, hogy minden Ítéletében megnyugodtak. — Állását a köztörvényhatóságoknak 1871-ben bekövetkezett rendezéséig megtartotta, ekkor hivatalt ugyan többé nem vállalt, de a közügyekben élénk részt vett s a megyei Deák-pártnak volt lelkes harezosa. 1875-ben a fusió létrejötte után a somlyóvásárhelyi kerületben nyert mandátumot és a szabadelvű párt soraiban foglalt helyet, ugyanezen kerületet képviselte az 1878-—1881-iki országgyűlésen is 1S81-ben azonban kisebbségben maradt. Képviselői kötelességeinek folyton nagy lelkiismeretességgel igyekezett eleget tenni, az üléseknek szorgalmas látogatója volt és a reá bízott vagy felkért ügyekben oly pontossággal járt el, akár csak a saját dolgaiban, udvariassága közmondássá vált és előzékeny modora közszeretetet vivott kí számára. Mióta megszűnt a törvényhozás tagja lenni, főtevékenységét gazdasága emelésének szentelte, e mellett azonban a megyei közügyek iránt, mint a közigazgatási és egyéb bizottságok tagja, a Marczal szabályozó társulat és a járási földI adó catasteri bizottság elnöke — élénk érdeklődéssel viseltetett. Egyetlen fígyermekének halála, életében nagy változást idézett elő, mert ez időtől fogva kedélye elveszítette régi vidámságát, cg}

7 év óta betegeskedni kezdett az év tavaszán üdülést a Margitszigeten keresett, majd lioliitstól remélt gyógyulást, később Semmering alpesi levegőjét szivta, de hiába, baja mind jobban elhatalmasodott s mielőtt a zorduló évszak elöl enyhébb égalj alá menekülhetett volna, váratlan szívszélhűdés véget vetett életének. Békássyban megyénk derék, szorgalmas erőt vesztett. Legyen áldás emlékén ! = A Balaton-egylet részvétirata JóI kai Mórhoz. A Balaton-egyesület részéről Jókai Mór a következő részvétlevelet kapta: Nagyságos Ur! Mélyen tisztelt tagtársunk! A csapás, mely önt érte, a Balatonvidéket és annak központját, Balatonfüredet is megfosztá egy olyan kitűnő egyéntől, a kinek fényes neve emlékkel van e hely történetébe iktatva. Az ön által fájdalmasan gyászolt jeles nő magánéletének, valamint dicső nyilvános működésének nagy és emlékezetes része volt e helynek s/.entelve. Ifjú egyletünk még eszmében sem volt meg, midőn a kitűnő érdemű elhunyt alapját vetette meg a balatonfüredi színháznak, s mig ott művészetével tündökölt: Ön a boldog családi élet szép napjaiban Múzsájának ragyogó szavaival ébresztgette világszerte a szeretetet hazánk nagy kincse, a kies vidék iránt. Önt és felejthetetlen emlékű nejét a magáénak tekinti a Balaton vidék. S valamint egy család érzi lelkének minden fájdalmát, ugy vesz részt az ön gyászában is a vidék és az azt képviselő egylet. Fokozza a részvét érzetét az, hogy az elhunyt nevét egy fényes pálya érdemeivel tette emlékezetessé. De ez egyszersmind megnyugtató is, mert bár ö már nem jelenhet meg köztünk, emléke eltörölhetetlenül megmaradt, kegyelettel, hódolattal őrizve. TARCZA. A DALNAK VÉGE. Hányszor röpit hozzád az álom, Hányszor a tarka képzelet! S én élvezem körödben újra Az eltűnt édes perczeket. Te kérdezed remegő ajkkal: «Arczod miért oly halovany?« «Ah! mert soká sokat epedtem Ez édes együttlét után!» És két karod nyakamba fonva Kebledre hajtod homlokom, S én elfogultan a gyönyörtől Szived verését haligatom. Aztán beszélünk — suttogunk csak, Pedig más senki sincs jelen. — Titkát a hangos szótól féltve Suttog az édes szerelem. S versengünk fontos arczczal: melyönk Szerette meg a mást előbb? Te azt állítod, hogy Te engem Én pedig az ellenkezőt. Ah, nem tudjuk meggyőzni egymást, Bármint keressük rá a szót, És az egész szörnyű vitának Vége egy édes hosszú csók. . . . Előszedjük emlékeinket, Nem sok, de nekünk ép' elég, És érdekkel elmondjuk újra Minden kis tárgy történetét, «Emlékszel-e?» — «Jut még eszedbe?» Ajkunk kérdést kérdésre hajt. Az én arezom se halvány többé, Kigyúl a vérnek lángja rajt. S ah! a gyönyörnek közepette Ajkamról sóhaj lebben el; Eszembe jut a régi mondás: Nekünk örökre válni kell. Mért hogy midőn a vad keservet Bűbájos édes hangival A boldogság altatni kezdi, Egyszerre megszakad a dal?! . . Hányszor röpit hozzád az álom, Hányszor a tarka képzelet! . . Mind hasztalan, — a dalnak vége, És újra kezdni — nem lehet. Egy homburgi történet. Angol'iól fordította: BOIIN GYULÁNÉ (Vége.) Szomorú hír várt reánk Imzatértünkkor Angolországban. Apósom vagyonának legnagyobb részét részvényekbe helyezte el, — a társulat megbukott, s apósom majdnem egész vagyonát elvesztette; iigy látszott, mintha barátjainak kegyeire lett volna utalva, liogy megélhessen. Férjem más ezredbeli áthelyezését kérte, s meg is kapta, igy tehát az utolsó aggodalmas heteket régi otthonomban töltöttük. Cyril néhány napra üzlet dolgában a közel levő városba ment és én türelmetlenül vártam tőle levelet, mert ez volt házasságunk után első elválásunk. Végre megjött a várva-várt levél, de idegen bélyeg volt rajta. — Homburgból szólt. Szerenqséire magam voltam, midőn a levelet kaptam, — irtózva olvasám. hogy férjem Homburgba ment, azon reményben, hogy szép összeg pénzt fog nyerni, melyből atyjának életjáradékot akart venni. Ama 35 arany nyereség egy tekintetben deinoralisálta őtet, — játékos lett; eleinte nagy szerencsével játszott, és első este ötszáz aranyat ivyert, következő napon két annyi volt nyeresége. Elhatározá, hogy elfogja hagyni a játékasztalt, ha 1500 font lesz a nyeresége, de harmadnap már 200-at vesztett; negyednap pedig nemcsak az egész nyert összeget, de még a száz fontot is, melylyel kezdett, szinte mind elvesztette. Az aggodalom, a vágy férjemnél lehetni, — a kimondhatlan fájdalom minden más gondolatra képtelenné tett. Eg3

r óra alatt az útra"való holmit összeszedtem, otthon azt mondtam, hogy Cyril fontos ügy miatt beszélni akar velem, — s azután elhagytam otthominkat. Déltájban érkeztem Londonba. Szerencsémre ugyanezen reggelen vagyonom félévi kamatját kaptam meg, melyet siettem bankáromnál beváltani; igy mult el egy borzasztó kinok közt töltött délután; — természetesen magam voltam, s az estéli vonattal Brüsselbe utaztam. Még el kell mondanom, hogy Londonban sehol sem találva nyugtot, a nagy képtárba mentem, hol egy festmény akaratom ellenére is leköté figyelmemet; nagy játéktermet ábrázolt, hol a rouge-et-noir asztal körül a játékosok sűrűen csoportosultak; sokáig álltam a festmény előtt, láolvasva minden csoportnak történetét személyeinek arczkifejezésébŐl; s egy fiatal nőben, ki férjét a teremből kivezetni igyekezett, magamra véltem ismerni. Huszonnégy óra rnulva a legnagyobb gyorsasággal utazva, szeretett férjemnél voltam. Oh, mily halavány, s kimerült volt Cyril! De a boldogság, melyet éreztem, midőn ismét nála lehettem, elfelejtetó velem bánatomat. Gyöngéden megcsókolt, s kérdező, hogyan van kis Editünk, azután leült egy székre, s fejét kezeibe letéve hallgatott, utóbb igy szólt 1 De midőn az elhunyt kitűnő hölgy érdemeiről emlékezünk, felszaggatjuk az ön .sebeit. Pedig mi azért keressük fel gyászában, hogy a sokak vigasztalásához egy gyönge szóval mi is hozzájáruljunk. Fogadja tehát részünkről is legőszintébb részvétnyilatkozatunkat, enyhitse a menyek ura nagy fájdalmát, melyben az ön tisztelői, a milliók osztoznak. Maradunk stb. Dr. Sziklay János, Fenyvessy Ferencz titkár. alelnök. A deczemberi megyei rendes közgyűlés tárgysorozata. 1. Alispáni jelentés. 2. Id. Purgly Sándor, Békássy Károly, Dr. Kenessey Pongrácz és Láng Lajosnak törvényszerűit való kilépése illetve Tóth Lajos elhalálozása folytán a közigazgatási bizottságnál üresedésbe jött helyeknek választás utján leendő betöltése. 3. Az igazoló választmány tagjainak megválasztása. 4. A bíráló választmány tagjainak megválasztása. 5. Az állandó választmány tagjainak megválasztása. 6. A központi választmány újbóli megalakítása. 7. A folyó év végével kilépő választott megye bizottsági tagok helyeinek betöltése iránti intézkedések megtétele. 8. Az ujonezozási polgári elnökök megválasztása. 9. Az 1887. évi közmunka felosztási tervezet megállapítása és az ezzel kapcsolatos teendők elintézése. 10. A közmunka és közlekedésügyi m. kir. ministeriumnak a Sión építendő hidakra nézve alkotott szabályrendeletünkre vonatkozó leirata. 11. A földmivelés, ipar és kereskedelemügyi m. kir. ministeriumnak az engedélyhez kötött iparok gyakorlása iránt alkotandó szabályrendeletekre vonatkozó leirata. 12. A földmivelés, ipar és kereskedelmügyi m. kir. ministeriumnak a megye területén felállítani szándékolt állatorvosi állásokra vonatkozó leirata. 13. A m. kir. belügyministeriumnak a »Cholera árvák« alapjáról szerkesztett 1885. évi számadásra vonatkozó leiratai. 14. A m. kir. belügyministernek a vármegye tulajdonát képező u. n. tornakert és főispáni kert előadására vonatkozó leirata. „Ah Louiza, én téged tönkre tettelek"; — szegény férjem egészen le volt sújtva. Midőn tlieát hozattam, felbátoritóan kezdtem szólni hozzá, kértem őt, hogy beszéljünk most üzletről. Hatvan fontot, tiz fontosokban hoztam magammal, mely összeg elegendő lesz számláit Hamburgban kiegyenlíteni, és uti költségre haza felé. De férjem nem szólt egy szót sem. Arczát kezeivel eltakarva, mozdulatlanul ült előttem. Végre az, mitől leginkább irtóztam, valónak bizonyult. Cyril egy Hornburg! bankárnak 150 L.-al tartozott s kötelezte magát az egész nagy összeget 70-es kamattal a legrövidebb idő alatt pontosan visszafizetni. Nem mutattam férjem előtt, hogy mit éreztem ennek hallatára; s mily nehezemre esett könnyedén beszélni veszteségeiről. Véleményem az volt, hogy Homburgban kell maradnunk, mig pénzem további kamatját megkapom, azután haza kell sietnünk, hol Cyril katonai fizetéséből megélhetünk.. Térjem este felé nyugodtabb lett; s midőn a Schlossgartén keresztül a temetőbe kisétáltunk, azt monda: „Tehát mégsem temetnek el itt, Louiza, mégsem kell főbe lőnöm magamat," Eáradt lévén,.igen korán feküdtem le és nem sokára el is aludtam, de hirtetelen, egy az öltözőasztal felöl jövő .nesz. által felébredtem. „En vagyok az, édes Louizám, ne nyugtalankodj," monda Cyril, midőn rémülten kérdem, hogy ki az; „én vagyok az, cigarette tárcámat keresem." Ó épen oly ijedtnek látszott lenni, mint a milyen én voltam, s hangja reszketett. Jövő reggel, midőn alkalmam volt tárcámat kinyitni, minden pénzem oda volt, nem maradt a tárczában egyébb egy- pár száraz dohánylevélnél. A tárcza mind addig, mig este le nem tettem az asztalra, mindig nálam volt.. Oh, mily nyomorulttá tett az a gondolat, mely agyamban felmerült! Isten bocsásson meg nekem, hogy őt,.Cyrilt vádoltam; hiszen nem tudta, mit cselekszik. E jénzt is, bizonyosan, ugy, mint & többit, elvesztettev