Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-09-05

XIII. évfolya Miiiden vasas^^á* Közérdekű sürgős közösekre koron kint rendkivüli szamok is adatnak ki. "* Bérmenteilen Icvtlek, csak ismert kezektől fogadta inak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemém/ek a / a p SZERK. h i r> a fal á b a {_() - k o 11 é(/ i Ii in é p ii Ifi) küldendők. ß .... . , 3nr ~ • l—J PÁPÁI LAPOK. 36. szám. Pápa, 1886. szeptember 5. Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 fr. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára i£ kr. HIRDETÉSEK I hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérbcn 25 krajczár, A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig küldn számíttatik A z előfizetési dijak^ s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába [r ef. fő iskola ny omdáj aj küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pá.pavidé ki egyesületnek hivatalosközlönye. Az ipartestületi jegyző tisztségéről. E tisztelt lapok 35-ik számában mély szakértelemmel jó szándéktól vezérelve volt megírva a testületi elöljárók hivatása, részletezve lettek azok teendői, s ezekre való utalás után a választás fontos aktusára hivta fül cikkíró Pápa város iparosságának ügyük iránt érdeklődő részét. A választás a biztos tapintatos vezetése mellett a legszebb rendben történt, s mint az eredmény mutatja szót fogadtak cikkíró erre vonatkozó intelmeinek, de nem is vesztenek vele. Szükségesnek találom azonban még e helyen körvonalozni, mi tulaj donképen a jegyző a testületben, mi a tiszte, foglalkozása ? A jegyző, az elnök és testületi elöljárókkal egyetemben tartja fön az impozáns egyleti élet tekintélyét kifelé, ő iparkodik a törvény szelleme szerint papíron kifejezést adni a hozott határozatoknak, s fölmerülendő esetekben, ha annak szükségét látja javaslatokkal áll elő, azoknak a testvértestületekkel történendő közlés után hiveket igyekezik szerezni, helyi, — de ha kiváló fontosságú valamely javaslat vidéki szaklapok hasábjaira viszi azt, országos tekintélyű iparos férfiak véleménye alá bocsátja. Ilyen eset pedig, ismerve az uj ipartörvény számtalan hézagait, határozotlan, kételyeket keltő frázisait — bizony «ürüen és gyakran veszi igénybe egy — az iparosok jogos kifogásait ismerő, a törvénynyel tisztában levő, s tollát forgatni tudó jegyző munkakedvét. Ezt a törvény ugyan egyik paragrafusában sem követeli a jegyzőtől, de egy ilyen iparváros hírében álló testület jegyzőjétől, már maga a központ, az ipar .és keresk. kamara, a köztörvónyhatóság szinte lesi — várja az önálló szerepkörben megtermett kifogásokat, és ha pl. valamely kérdésre nézve mielőtt a kaI mara a ministerium utasítására véleményt mondana, megküldi az ügyet gyakorlati szempontból leendő felfogás közlése végett a testületekhoz, ezek azt tárgyalás alá veszik, s a jegyző szakszerűsége ad annak formát — s kell, hogy válaszában oda törekedjék — arra a niveaura, melyen 600 egynéhány iparos véleménye becsértéket képviselje. A dolgok szakszerű, minden aprólékos és igen sokszor kevésbé fontos boncolgatásaira, helyes megokolásaira ki kell terjeszkednie, mert nem tudhatja, nem-e éppen ez leszen rugója felsőbb intéző körökben oly eseményeknek, melyek által kedvező megoldást nyerhet egyik vagy másik §. A jegyző sablonszerű teendőit a következő szavakban fejezi ki a kormány által készített szervezeti szabályzat, annak 17. §-ában: „Az ipartestületi ügyek irodai vezetésére jegyző választatik, esetleg nem testületi tagok sorából is. A jegyző a közgyűlés és választmányi ülések tanácskozásait előkésziti, az ügyeket előterjeszti, s a határozatokat jegyzőkönyvbe veszi, melyből a határozatok által érdekelteknek kivonatokat ad. Vezeti a tagok, továbbá a testület területén levő tanonezok és segédek lajstromát; elintézi a határozatokat és végzi a testület levelezéseit." A békéltető bizottság ügyei vezetése is a jegyző teendője. A panaszt akár Írásbeli, akár szóbeli, sohasem a jegyző veszi azt át, hanem az elöljáróság, mely minden hétfőn, esti 7 órakor helyiségégében ülést tart. A tanonezok szegődése, szabadulása sem a testületi jegyző lakásán, hanem a testület színe előtt megy végbe, az ő teendője a beiktatás, vagy a szabadulók bizonyítványának kiállitása, minden erre vonatkozó elbírálás szintén a testületi elöljáróság joga. A jegyzővel közvetlenül csak azon segédek érintkeznek, kik helyüket változtatják, tovább kivannak utazni, más munkaadóhoz, ezen eset fölvétele egy sor munka, semmivel sem több. Egyszóval a jegyzővel való érintkezés minden ügyletre nézve csakis a gyűlésen történik, kinek üg}e-baja, vagy egyéb „sora

1

' adja magát elő, megkeresi az elnököt, vagy alelnököt, azt előtárja, onnan kerül a gyűlésterembe, s ha a határozat meg lett hozva: a jegyző végzésbe foglalja. Hogy a jegyzőnek külön irodát kellene tartani, azt csak az mondhatja, ki a teendők felől nincs tisztában, nem tudja a jegyző hatáskörét, mely csak a gyűlésen nyilvánulhat előterjesztésekben; — a mai helyzet félrevezetésére irányul tehát mind ama beszéd, a mely az itt elmondottakkal meg nem egyezik. Az ipar ügyek kérdése ma már nem oly stádiumban van, mint volt a céhrendszer idejében, midőn a szervezeti alkotásokról nem kellett tanácskozni, egy ráma szerint cselekedett minden céh. Az ipari verseny a nemzetek piacán, a kereskedelem nagymérvű kifejlődése egész tanulmányt kivan attól, ki az iparügyhöz reformszerüleg hozzá akar szólni, feszegetik sokan, s legtöbbször olyanok, kik az uj ipartörvényt át sem olvasták, s mégis a szervezkedések körül vezérszerepre akarnak vergődni, hangadó matadorokként tüntetik fel magukat — az ilyen féltudósok, tehát nem lehet csodálni, ha a jegyzői állással járó teendők felől külön fogalmat terjesztenek. Az ipartestületi jegyzői állás természete szerint: bizalmi állás, s mint ilyent bárki a világon, ki ahhoz képességet érea, betölthet. Valódi jogász ember nem is minősiti bármely más állással szemben öszszeférhetlennek, de hogy is tehetné, hisz uramfia, az ügykör, alapszabályok keretébe van foglalva, máskülönben Keszthelyen, Szombathelyen (pedig itt több az iparos) a jegyzői tisztet, miként viselhetné tanitó. Végre hasznos dolgot vélek teljesítem városunk iparosainak anyagi tekintetben, ha a jegyző fizetésének megállapításához, jól ismerve a leendő munkaanyagot, hozzászóltok. A laicusok itt is bizony csak ártalmára vannak az iparos érdekeknek, midőn legalább évi 600 frtban kívánják a jegyző fizetését megállapítani. Nem szabad fukarkodni, a szellemi tőke kamatait tisztességes módon kell leróni — 600 írt azonban pazarlás lemie. Ha már élére van minden izében állítva a jegyzői tisztség kérdése, terjedjen ki nézetem erre is, melyből kifolyólag 200 frtot a teendők elintézésének megfizetésére tisztességesen elégnek találok. Mert lesz pl. egy évben 30 ülésezés, több semmiesetre sem, per 2 frt = 60 frt; 140 frt pedig otthon végzendő munkákért nem kevés. Nagyon természetesen, ne tisztán anyagi haszon vezérelje a jegyzőt, hanem passió, érdeklődés az iparügyek iránt, mert az első évben meg lesz szolgálva a fizetés, mig összesorakoztatja igazán egy táborba az iparosokat, azután szórakozást nyújtó mulatság lesz a jegyző dolga. Ezeket ajánlom komoly fontolóra az ipartestületi elülj ároknak I -n—r. = A kétszáz év ünnepét Budavár viszszavételét méltó fénynyel tartja meg a főváros. Ha visszatekintünk a múltba, önkénytelenül felkiáltunk. Csoda, bogy él még magyar! Hiszen az egész Alföld népét elpusztította volt a török, a Maros völgyéről Kis-Ázsiába hajtották a magyart, Dunántúlról is elvitték, s a török nemzethez olvasztották be a magyarságot. Ez a rendszeres irtása a magyarnak, szörnyen megfogyasztotta a nemzetet. Majd eloláhosodott Erdély, Bihar, Szathmár, Arad; német, szerb lett Torontál, Temes, Bács, Baranya, Tolna, Pest megye. A szab. kir. városokba is német polgárok telepedtek le : Győrbe, TÁRCZA. EMLÉKEK. Krancziából íbrditolta BOIW GYULÁNÉ. Tolt egy szőke kis lány, kivel nem tudom hol ismerkedtem meg tulajdonképen; egy tündöklő csillag, ki azt hiszem, valahol a Biévre partján fekvő, rossz levegővel telt vidéken a Cailli földöv táján született. A párizsi hölgy minden bájaival volt ő felruházva. Mily szép volt daezos mosolyával, —• dús hajzata veresses viazfényt árasztva rendetlenül omlott majdnem bokájáig, s arczának gödröcskéje, midőn nevetett, csókra bátorítani látszott! Oh! mily kedves jelenség volt!! ezzel párosult egy aranyos jó kis sziv, s nem több ész, mint egy veréb agyvelejében; dc elragadó háj, vig kedély, valóságos csalogány, ki reggeltől estéig énekelt. Nickettenek hívtam, nem is isinertem soha más néven, a mi korát illeti, soha nem tudtam azt határozottan, valamint ő sem; körülbelül tizenhét tavaszt élhetett. Egy teljes évig szerettük egymást. Bégen volt már, lehet hafc év mult el azóta, s nem tudom mi lett belőle ezen idő alatt; sőt azt hiszem, már majdnem el is feledtem őt, midőn néhány napja könyvtáramban keresgélve, egy könyv elsárgult lapjai között egy kis száraz virágra akadtam; s lám, a viszszaemlékezés e hervadt virág megpillantására szivemet heves dobogásba hozta. Eszembe jutott, hogy egy napon az ős füzek lombjai alatt, melyek a folyó partját átnyékolták a magas fűben ülve, ő vele együtt olvastam e könyvet. Nichette e halvány Ms nefelejcset leszalátva a könyvnek hasábjai közé helyezé, s igy szólt: „e kis nefefejcset emlékül őrizd meg örökké és ha megszűnnél szeretni, emlékezetedbe visszaidézendi képemet." S ezen nagyot nevettünk! Lehetséges volna e ez ? elhagyhatnánk, elfeledhetnénk-e mi egymást ? Hiszen szerelmünk örökké fog tartani. Es most a szegény kis elhervadt virág újra felébreszté bennem ama elmosódott emlékeket, melyeket régen meghaltnak véltem. Visszaképzeléin őt, a milyennek ismertem, a nevető gondtalan gyermeket, s a kis csókra bátorító száj ismét felmerült szemeim előtt; mintha hallottam volna ismét édes hangjának csengését, ő újra feléledt emlékezetemben, bájoló valójában. Lassanként ezen képzelet annyira erőt vett rajtam, hogy ellenállliatlan vágy ébredt bennem, ama helyre még egyszer viszatérni, hol oly boldog voltam, hol annyira szerettük egymást. Viszont akartain látni Blanka királyné kastélyának régi romjait, a vízben visszatükröző roskadozó falaival, magas ikes ablakaival, melyeken keresztül esténként, ha visszatér tünk sétáinktól, a lenyugvó nap; miként izzó fénygolyó titnfc fel előttünk. Még egyszer kezet akarok szorítani Antoine anyókával, a jó öreg asszouynyal, ki megérkezésünk estéjén mosolyogva fogadott berniünket szerény kis vendéglője küszöbén, s ki őszinte könyeket hullatott elutazásunkkor. Igen; gondoláin elfogok menni, viszont fogom látni a mohhal ellepett szalma fedeles kis fehér házikót, düledező magas tégla kéményével; — alacsony ajtaját, s előtte a kőpadot, szük ablakait picziny négyszegletes üvegtábláival, melyeknek zöld, sárga s kék viszfényük még jobban bizonyitá régiségüket; ős, öreg szőllővenyegéjét, mely a homlok falat körülfutja, hasonlóan egy hosszan elterülő kigyóhpz. Ismét melegedni fogok a nagy tűzhely mellett, melynek sarkában szeretett imádatom szokott letelepedni, hogy ha esőtől vagy az est harmatja által áztatva tért vissza. Ismét lakni fogom a kis szobát, mely oly koszszu ideig csókjaink s vig dalainktól viszhangzott,— midőn mélyen eltemetve a pelyhek között, egy szerénytelen napsugár csókjával felébreszté őt, s ablakunk fölött, a lecsüngő venyege és borvirág ágain keresztül arany nyilat lövelt hajzata dús hullámai közé. Mily élethűen jelent meg emlékezetemben a kis szobácska, vörös padozatának levált lemezével, régi fekete gerendás hajladozó boltozatjával, fehér meszelt falaival, melyen fekete keretben rozsdás szegekre ferdén felakasztva tündököltek Antoine anyóka védszentjeinek otronbán szűiezett ábráza tjai; a boldogult Anfoiue, egy vitéz öreg embernek, ki sok nehézséget tűrt el a spanyol hadjárat alatt, katonai végelbocsátása, Heliose s Abelard megható, de tökélytelen életrajzok személyei tizenhatodik századbeli jelmezbe lévén öltözve! Azután a régi, nagy szú rágott szekrény, melynek egyik eltörött lábát egy téglatöredék pótolta. Es ezen szekrényen a kag3

r

omáuyos uvegboritó alatt arany rojtokkal szegélyezett kék bársony vánkoson egy menyasszonyi bokréta, a melyre Niohette olykor a sajnálat s irigység egy múlékony érzésével lopva tekintett. A sarokban, egészen a háttérben, a nagy; tölgyfából készült ágy, régi vörös virágos szövetű függönyeivel, honnan, mintha a távolból levendula illat áramlott volna elő. A kertet, mint az ő gyermekes örömeinek tanyáját üdvözlendem, s a lugast, melyben a viz szende moraja által ringatva, ebédeltünk, a virágzó kerítést, melyről ő a virágot "tépte le, melylyel haját oly szépen tudta díszíteni; a régi liidat, melynek boltozatja alatt bőgő nyájak esténként itatásra lettek hajtva. Viszont látni íbgom e bájos vidéket, hol a talaj egy moha szőnyeghez hasonlít, hol" a viz oly csendesen s tisztán folyik arany tiszta fövenyen keresztül, hol ő annyira szeretett fürdeni, hasonlóan egy bájos hableányhoz, ki örömét leli a nád közepette. Igen, igen, gondolám, visszamegyek még egyszer oda, s útnak indultam. De fájdalom! Vége volt szerelmünk szegény kis fészkének; Antoine anyóka nem élt többé. Kis házikója helyébe terjedelmes épületet állitottak, melven e diszes felirat „Renaissance szálloda" pompázott. Egy óriási felirat a table — d'hotet s tetszés szerint lovat, kocsit hirdeté. Egy földszinti ablaknál a szokásos jelmezbe öltözött kukta jelent meg. Tényleg e hely nyáron az idegen művészek-, festőknek s barátuéik találkozó helye volt, kik jó kedA'et s lármát hoztak magukkal, s néhány hétig fitogtatták hamis fényűzésüket, s hamis jó kedvüket. Drága romjaim szinte eltűntek. A kezelő hivatalnoknak valami építésre kövek kellettek; igy tehát néhány kőhalmon kivül nem maradt egyéb a régi romokból, melyet eddig évszázadok megkíméltek. A mint szomorúan eltávozám, Vince apóval találkoztam,— a halászszal, kitől gyakran halat vettünk, megesküdtetve ötet, hogy hallgatni fog, hogy ha Nichette egy hosszú horoggal felfegyverkezve, büszkén sétált végig a falun mindenfelé elmondva, hogy halászni volt. Igen megvénült szegény jó öreg, háta meggörbült és ő sem fog már sokáig létezni. „Jó napot, Vince apó" mondám, kezet nyújtva neki. ~~ Az aggastyán feltekintve figyelmesen szemlélt egy perczig. „Nem ösmer," kérdem? „Hogyan, ön az urain? Ah, azt hittem, hogy meghalt. — Én meghaltam? Hála az égnek, még élek, s semmi kedvem nincsen még meghalni. De kiterjesztette e hírt? „Hát ama nő

; tudja uram," folytatá fejével feltűnően zavartan egy vörös tornyú kis kastélyra mutatva, melyet én ínég nem vettem észre, s melynek aranyozott szélkakasai messziről egy kis erdőből látszottak ki. „Ki lakik ott?" kérdem érdeklődve. „Hogyan! Ön nem tudja? Hát az a kis hölgyecske, ki önnel volt itt. — Két év múlva visszajött egy öreg úrral, kit igen gazdagnak mondanak, bankár, neve Ohach nr; a hölgyecske minden felé azt beszélte, hogy ön meghalt. 3$z,t a kastélyt épi36