Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-05-03

jMegJeletxilc Minden vasárnap. Közérdekű surcrós közlésekre koronkinl rendkívüli számok is ada'névk ki. Bérmenteilen fevilek. csak ismert kezektói fogadalmak cl. Kczirah-k nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a / a p SZERK 1> i c a I a l á h a (0 - k o fl é (j i u in é /.• .i i <-J) küldendők. Előfizetési dijait. •Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt SO krajczár. Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSÉÉ r hasábos petit sor térfogata után j kr, nyiliterben 25 krajczárral számítóinak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r ef. fői s k 0 l a JI y 0 m d áj aj küldendők. Pápa város hatóságának és több p á p s i, s p á p a v I d c fc I c S y e s ü ! e l n e k hí v a t a I o s k ö z I ö n ye. jßC AZ ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁST ^tegnap nyitotta, meg Ö Felsége a királya® hl és a ironörökös! $1 H Az egész Euró p a. képviselve volt e fé- j j II nyes nemzeti ünnepünkön, mely mindenha í| $\ győzelmi hirdetője lesz magyarság eul- J\ I turai fejlettségének. Bizonysága lesz, hogy J a magyarban van erő élni; van erő fejlődni, %• v haladni; s van erő kivívnia miiveitcultur K * népek elismerését. ^ Legyen dicsőségére, hasznára ha- $1 W zánkuak e, kiállítás, melyet megnézni jf j J tartson minden magyar ember, ki te- J h/® uet 's hazafias kötelességnek! w y ^^^^ -•- « Kevés ország van, mely folyó vízzel annyira megvolna áldva, mint Magyar­ország. Valóságos természeti előnye ez hazánknak, kár, hogy eddig, annyi és annyi évtizedeken keresztül nem tudtuk azt okosan felhasználni. A folyóvizekben rejlő mozgató erő, a gépek, ipartelepek, bányamüvek, s effélék működésben tart­hatására jobban lenne felhasználva min­denütt más országban, mint nálunk, — s e mellett rég el lett volna vezetve a gazdaságra kártékonyán ható viz. Mindez azonban el nem érhető ad­dig, mig nincs alkalmas módon a viz és a vele összefüggő területek haszna, a hozzájuk való férés, a velük való bánás törvényhozásilag szabályozva. Törvényhozásunk különben több Íz­ben foglalkozott viz ügyekkel. De az ed­digi törvények majdnem kizárólag csak a gyakori vizáradásokra és az ezzel járó veszélyekre vonatkoztak. Mindez azon­ban nagyon természetesen csak specia­lis intézkedés volt, de nem oldotta meg korántsem az egész kérdést. Szükség volt tehát egy rendszeres vizjogi tör­vényt alkotni, mint ez más államokban régen behozva van. E törvényben főelvekként ki kell mondva lenni, hogy az annak a czélnak feleljen meg, hogy a létező vizek és a bennök fekvő, akár termő, akár mozgató erő a lehető legnagyobb mérvben ki­használható legyen, s hogy a vizek hasz­nálása és szabályozása a közgazdasági viszonyok előnyös fejlődésérc vezessen. Meg kell határozva lenni, hogy a vizek hogyan vehetők használatba egyesek által, s hogy az állami hatóságok miféle ellenőrzést gyakorolhatnak. Legelső elv azonban, mely a tör­vényben sértetlenül álljon fen, az, hogy az eddig jogosan szerzett vízhasználatok a jövőre is fentartassanak. A vízhasználatra nézve nem igen lehet különbséget tenni, egyenlőnek kell tekinteni az ipari, bányászati és a mező­gazdászat! használatokat. A foly óknak hajózásra, vagy tutajozásra való haszná­lata semmiféle más vízhasználati jog által nem korlátozható. Ez utóbbi annyira fontos, hogy a közgazdaság nagy fontosságú emez el­vének sikeres keresztül vitele azt.ds kö­veteli, hogy a többi használatok lígy al­kalmaztassanak, hogy általuk valahogy a hajózás gátolva ne legyen. Nem kevésbé nagy fontosságú azon elvnek is kimondása, hogy a vizveze­tésre, valamint általában a viz haszná­lására nézve az illető telkek szolgalma igénybe vehető legyen. A vizhez való hozzáférhetőség persze szükségessé teszi azt, hogy a közbeeső tulajdonosok tűrni tartozzanak az átvezetést. Ezekben soroltuk elő igazi „száraz" rövidséggel az alkotandó vízjogi törvény­nek szerintünk egyedül helyes főelveit. E törvónynyel újra egy darab „Ázsia" esik le államunk testéről, hogy megezivi­lizálódva, megérdemlett helyet foglaljon el a modern jogállamok diszes sorában. fa A Wemzethez! Hazaszerte ismeretes dolog, hogy a napokban megalakult Kolozsvártt az Erdélyrészi M. Közmű­velődési Egyesület a magyar elem fentartása, a nemzeti szellem ébresztése s a magyar állam­eszme védelme cs erősítése czéljából. Nem tagadjuk, hogy első sorban társadal­munkat sújtja a felelősség a nemzettest egy ré­szenek számos megyénkben történt elporlódása­ért; hogy régi idők óta megrögzött közönyös­ségben összedugott kézzel nézte fajunknak, mond­hatni, élve-temetke/.ését; de másfelől arról is meg­vagyunk győződve, hogy a letűnt nemzedékek eme régi bűnét mai társadalmunk van hivatva erényeivel, s hősies erőfeszitésével helyre hozni. Mindnyájunké a nemes feladat, vállvetett munká­val, kitartó hazafisággal megakasztani fajunk pusz­tulásának végzetessé válható eme folyamatát. A szószék a maga tettrebuzditásával; az iskola a maga tanításával és nevelő hatásával; a községek és megyék értelmisége erélyök legjavával; e haza minden nagyja kicsinje vagyoni tehetségéhez mért áldozattal lásson munkához, hogy megmentsük, megtartsuk fajunknak birtokban, népben és nyelv­ben, a mi megmenthető és megtartható. Elvégre észrevettük, hogy immár ütött a cselekvés és a kitartó hazafiság órája, s egyesü­letünk f. hó 12-én e hazarész vidékeinek nagy­számú képviselői közreműködésével épen a végre alakult, hogy az önvédelem nemes és a közmű­velődés eszközeivel folytatandó nagy munkáját tervszerűen megkezdje és isten segítségével és az egész haza támogatásával diadalra segitse, mert társadalmunkat hová-tovább mind jobban áthatja az a nézet, melyet Kossuth Lajos nagy hazánk fia, egyesületünkhöz intézett szózatában igy fe­jezett ki: »minden talpalatnyi térrel, melyet itt a magyarság elveszít, hazánk ezeréves állami jel­legének biztonsága csorbul.« Abban a reményben bocsájtjuk ki e felhí­vásunkat, hogy minden község, testület s álta­lában e haza minden fia és leánya, tehetsége szerint jó szívvel járul az együttes cselekvéshez s nem engedi, hogy erdélyi hazarészünk sMagyar­ország jobb keze« magára hagyottságban meg­bénuljon. Örökös tag mindazon jogi személy, vagy testület, mely legalább 500 frt alapítványt tesz s ez alapítványt 5 év alatt lefizeti. Alapitó tag, ki legalább 100 frtot készpénz­ben, ovadékképes értékpapírban vagy kötvény­ben befizet. A befizetés legkésőbb 5 év alatt tör­ténik; addig 5%-os kamat fizetendő. Rendes tag, ki magát 6 évre évenkénti 2—2 frt fizetésére kötelezi, vagy a ki ugyanezen időre egyszerre 10 frttal megváltja, e kötelezettséget. Pártoló tag, aki aláírással legalább 3 évre évenkint fizetésére kötelezte magát. Pártoló tag szavazattal nem bir. Netaláni adományok is elfogadtatnak. Aláírási iv a »Papai Lapoks szerkesztősé­génél is van letéve. Kolozsvártt az Erdélyrészi M. Közművelő­dési Egyesület Ideiglenes Választmányának 1885. április hó 19-én tartott üléséből. Sándor 3óz>i>&^ %aii<yc díátofy, titkár. elnök. A vidék hangulata a kiállítási sors­jegyeket illetőleg. Ujabb időben divatossá vált Budapestet a ,1a Paris' Magyarország korlátlan urává tenni, s igy nem egyszer megtörténik, hogy az elkényez­tetett főváros érdekének az egész ország érdeke alárendeltetik, pedig Budapest nem azon főváros — fájdalom — mely a magyarság jellegét Ma­gyarországon a külfölddel szemben a nemzet megnyugtatására ragyogtatná. Igaz, úgy van, hogy sok történt e téren is rövid pár év alatt; de hogy még több a kívánni való, ezt mi vidék­beliek is érezzük, kiknek talán némi joguk is van fővárosuk fejlődését és szereplését figyelem­mel kisérni; azért az orsz. kiállítási bizottság által kirótt ujabb adó felett szabad legyen ne­künk is nyilatkozni, — annyival inkább, mert a bizottság védelem szavai a kétely és félreértés útját bevágják. Uraim, mi milliókat áldoztunk, hogy Buda­pest nemzeti büszkeségünk Mekkája lehessen; a szegény ember elárvezett utolsó vánkosának fil­léreiből nyerte a sugárút büszke lételét, s a mo­numentális országház ragyogása nem egy vidéki család elzüllöttségének lesz halotti fáklya fénye, söt maga a kiállítás dicsősége is a nemzet szám­lájára kacsingat. Most az egyszer volt alkalma a fővárosnak igy szólni a vidékhez: Elismerjük ál­dozatkészségteket, megköszönjük rokonszenvete­ket, feltárjuk kapuinkat, kiegyengetjük útjaitokat, elkövetünk mindent, hogy megkönyitsük zarán­doklástokat szeretett fövárostokba, lássátok mi­ért áldoztatok! S mindezek helyett a modern vendégszere­tet igy kiált elénk: Jöhettek megnézni felpipe­rézett s nagy világivá lett fövárostokat, de lás­sátok a magyar vendégszeretet csak a bárgyú TÍRCZA. (felserdült leánykának/) Ki fakadt a rózsatö bimbója, Díszeleg már a nyiló virág: Utolérted az időnek szárnyán Te is már a nagy lányok sorát. A gyermekből hajadonná nőttél, Gyermek babád tehát letevéd. Mi fogja majd, óh leányka, mert kell, Hogy valami betöltse helyét. Gyermek évid boldog korszakában Mely nyugodott élettelenül, Szivecskéd kezd játszani most, és tán Más sziveket vesz játékszerül. Óh! de kérlek, ne használd, leányka Játékszerül másnak a szivét; Lásd kényes ez, mint üveg törékeny, S össze nem forr, ha ketté törék. Van számodra nemesebb mulatság: Ápold szeresd a virágokat; Testvérid ök, s ezeket szeretni Szép lélekre, jó szivre mutat. Virágos kert a te szivecskéd is, S a mely nélkül e kert dísztelen, Majd kinyiP benn, ápold csak hiven, e Szép virág: ?z égő szerelem. S majd ha jönek illatára méhek: Ifjú lelkű deli honfiak, Add át köztük a Iegérdemesbnek Jutalomul szép virágodat. Párisi tárcza. Paris, 1885. április 23-án. (A budapesti kiállítás cs franczia vendégei. A republi­kánus gárda tís zenekara. Fényes estély Munkársynál. Festészet cs az erkölcsi <5s politikni rendőrség. A rendőrfőnök lekőszÖ­nésc. l'erry St. Diében. Népszerűség és fütty. Féuri házasság. Színházak ) Mire e levelem nyomdafestéket és napvi­lágot lát, hihetőleg már meg lesz nyitva a bu­dapesti kiállítás. Sok szerencsét hozzá a magyar iparnak, noha nem egészen bizom jó kivánatom teljesülésében, a budapesti kiállítás rendezői nem árultak el valami rendkívüli ügyességet. Ha a kiállítás egyik czélja az volt — és úgy hiszem annak kellett lenni, — hogy a magyar ipar fej­lödöttségének mai stádiumát, ne csak a magya­roknak, akik anélkül is ismerik, hanem főleg a külföldnek bemutassa, akkor már jó előre is sok­kal nagyobb mérvben mint történt, kellett volna gondoskodni arról, hogy a külföld közönsége tu­domást vehessen arról, hogy 1885-ben általában lesz kiállítás Budapesten. Pár sornyi hirdetés, egy két lap legutolsó oldalán még nem elég az üdvösségre. Tájékoztató czikkeket kellett volna közölni a legolvasottabb lapokban. Igaz, hogy ez nagyobb kiadást vett volna igénybe, de töb­bet jövedelmezett volna. Jó lelkiismerettel mond­hatom, hogy itt Parisban a köztünk élő néhány magyaron kivül a nagy közönség édes keveset tud a mi kiállításunkról, a kereskedelmi és ipa­ros világ pedig épen semmit. Összesen néhány iró és művész, kiket Pázmándy Dénes toborzott össze, látszik elhatározva lenni, megnézni a leg­első magyar kiállítást, ha ugyan ők is mást nem gondolnak, mire a dolog kenyértörésre kerül. De a párisi irók és művészek közt minden esetre fog találkozni néhány oly lelkes magyar barát, kik hazánkat meg fogják tisztelni látogatásukkal. Hiszen a magyar vendégszeretet a francziákkal, so­e nálunk oly rokonszenves néppel szemben, hase hazudtolta meg magát. Tervben volt bevinni Francziaország legjobb zenekarát is, a republikánus gárda művészeit. Kar­mesterük az elszászi származású Wegde minden követ megmozdított, hogy a nevezett müutazás elé görditett akadályokat elhárítsa. Nem tudom mennyiben lesznek legyözhetök az otthon előál­lítható nehézségek. A 75 tagból álló zenekar el­szállásolása már magában is elég gondot fog adni, mert a gárda zenészei legnagyobb részt nem katonák (noha hivatalos működésükben egyenruhát viselnek) hanem polgári állású egyé­nek, vannak köztük konzervatóriumi tanárok és a különböző operaházak zenekari tagjai. Szabad utazáson és lakáson kivül npponkint minden egyes zenész 20 frank tiszteletdijat kapna, s ezen fölül osztalékot a tisztajövedelemböl. Nem tu­dom, van-e Budapesen oly nyári helyiség, mely ily nagy költséget megbírna, abban azonban nem kétkedem, hogy a magyar közönség öröm­mel fogadná és lelkesülten megtapsolná a fran­czia zenekart nemcsak művészetéért, de azért is és főleg azért —' mert franczia. A francziák különben megismerkedtek a magyar vendégszeretettel, nemcsak nálunk ott­hon, hanem Parisban is. JA párisi társaság szine­java éppen három nappál ezelőtt élvezte Mun­kácsy Mihály fejedelmi vendéglátását a magyar művész fényes palotájában, melyet legalább is leírások utján mindenki ismer széles Magyaror­szágon. Képviselve volt ott az arisztokráczia minden faja, a szellem, a születés és a pénz arisztokrácziája. A tágas termek, melyekben mil­liókat érő műkincsek vannak felhalmozva, alig birták befogadni a vendégek nagy tömegét, mert hiszen annyira vágyik jmindenki részt vehetni Munkácsy hires estélyein, hogy a meghívókat, ha pénzért áruitatnának, mint a páholy jegyeket a nagy opera vagy Théatre drágábban vásárolnák, Fran9aise prémiérejeilíez. Mondanom se kell, hogy a mulatság ép oly élénk mint pompás volt. Munkács)' bir azon ritka tulajdonsággal, hogy körében mindenki jól és fesztelenül érzi magát és a társadalmi állás különbségeinek kiegyenlíté­sére nincs alkalmasabb talaj egy nagy művész szalonjánál. Sűrű megbeszélések tárgyát képezte ezen estélyen egy esemény, mely nagy feltűnést kelt a művészi körökben. A május elsején megnyílandó mükiállitásról visszautasították két hírneves fes­tesz képét és pedig az egyiket erkölcs-rendőri, a másikat politikai rendőri szempontból. Az első egy épp oly kinos, mint kényes képet ábrázol. Egy férj rendőri assistencziával berontott vetély­társa lakására, tudván, hogy neje ott van. A rendörök éppen feltörtek egy falszekrényt, mely­ből a nő minden félreértést teljesen kizáró pon­gyolában lép ki. Két csendőr karon ragadta a vetélytárst, íci dühtől sápadtan fenyegető moz­dulatot tesz a kíméletlen férj felé. A másik kép a kommüneburleszk apotheozisát ábrázolja. — A tárgyak megválasztásának helyessége felett mindenesetre lehet vitázni, de Munkácsyéknál az általános vélemény oda látszott hajlani, hogy a kiállítást rendező bizottság indokolatlan szigorral járt el, midőn a két műtárgyat visszautasitá. Szerencse, hogy e visszautasításban nem volt része Camescasse urnák, a mostani rendőrfőnök­nek, különben-még rá találnák fogni, hogy azért köszönt le állásáról, mert a művészi közvéle­ménynyel ellentétbe jutott, holott lemondásának tisztán politikai oka van. Camescasse ur nem volt sem ügyesebb, sem ügyetlenebb rendőrfő­nök elődeinél, de nagyon is határozott színezetű opportunista levén, a kormány részéről értésére adatott, hogy jó lesz leköszönnie, mert a mos­tani idők nem kedvezők a megbukott kormány párthiveire nézve. Tapasztalhatta ezt Jules Ferry is daczára* 18

Next

/
Thumbnails
Contents