Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885
1885-04-19
jYIeg-j ele nilc Mi nden vasárna p. Közérdekű suigös közlésekre koronkinl rendkívüli számok is adatnak ki. Bérm enteil cn levelek, csak ismert kesékről fogadiainak cl. Kéziratok vem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hicafalába (Ó - ko 11 éCJ i u m é n ti i e tj iiiildeuilöli. PAPAI LAPOK Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. — Félévre 5 frt. Negyed évre 1 frt £0 krajczár. Egy szám ára íj kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttcrben 25 ki'ajczárral számitatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak^ s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A posta-takarékpénztárak. — tiiH czikk. — II. A posta-takarékpénztáraknál letett összeg 3 kamatot gj^ümölcsöz. Ez a minimális összeg, mely azonban a kormányrendelet által feljebb emelhető, mi aligha fog történni, mert hiszen a mai viszonyok épen ellenkezőleg oda vezetnek, hogy még a rendes takarékpénztárak is lejebb számítják kamatjukat. A kamatra nézve azt vélném, jobb lenne azt egy tizeddel felemelni, hogy a számitás világosabb és könnyebb legyen. Érdekes lesz talán felhoznom a különböző államokban jelenleg divó postatakarékpénztári kamatlábat. Angliában 2%; Belgiumban előbb 3, most 2% ; Olaszországban 3*5 °/ 0 ; Németalföldön 3°/ () ; Franciaországban és Ausztriában szintén 3%. E példák a mi felállítandó postatakarékpénztárainkra nézve előnyösen ütnek ki. A felállítás sem fogna nagy nehézséggel járni, hiszen a postahivatalok, ha jelenleg 400 millió frtot meghaladó forgalommal biró posta-utalvány üzletet minden akadály nélkül eltudják rendesen látni, ezt a szolgálatot is elfogják tudni végezni. Nem lesz szükség munkaerő szaporításra sem, legalább nem nagy számban. Uj intézményünk főbb elvei a következők lennének: Az összes kormányzati (igazgatósági teendők) a takarékpénztári hivatalban összpontosulnak, mely kezeli a betételeket és kiutalványozza azokat. A betétel csak bizonyos minimális összegtől, egy bizonyos megszabott maximális összeg erejéig kamatoz. Ha most ezen betétel ezen maximális összegig emelkedik, a betevőnek kívánságára, áhampapirokat vagy más, a kormány által vásárlásra megengedett, hitelpapírokat vesz a posta-takarékpénztár. A betétért az állam felelős. A betét könyvecskék 1000 írtig ki lesznek véve a foglalás alól, ha csak az illető csődbe nem. jutott. A postának titokban kell tartani a betevők neveit, s erről idegen személynek nem szabad értesítést adni. A betétek adómentesek. A betevőkkel való levelezés portómentes. A betét minimuma 50 kr. lesz. Angliában egy shilling, Belgiumban egy frank, Olaszországban egy lira, Francziaországban egy frank, Ausztriában 50 kr. Azonfelül, hogy a közönségnek még 5 krnyi összegek félretételére mód adassék, a tiz 5 kros levéljegyes takarékbérleti lapok lesznek behozva. Ezek a főbb elvei a posta-takarékpénztáraknak, melyeket csak örömmel üdvözölhet mindenki, ki érzi, mennyire szükség van hazánkban egy úttörőre, mely a takarókossági hajlamot előmozdítsa. A takarékosság szülő anyja a szorgalomnak, a józanságnak, a becsületnek. Nem szenved tehát kétséget, hogy a felállítandó posta-takarékpénztárak a lehető legüdvösebb befolyást fogják népünkre gyakorolni. A mit Mesml ir, mindig igaz marad. A szegény népnek erényre van szükség, hogy saját szegénységében ne lássa a gazdagok fölényét, de lássa a takarékosság szükségét, mely neki nyugodt lelkiismeret mellett csak megelégedést teremthet. E reményben kívánjuk felállítandó posta-takarékpénztárainknak a legjobbat: — érje el nemes czélját, töltse be szép hivatását! Városunk jövője. 11. Mult cikkünk, lehet, egynémely olvasónknál talán a célzattal ép ellenkező benyomást g}rakoro!ta. Mert hiszen — lehetne mondani — a használt számadatok Pápa város lakosságára nézve egy tényleges szaporulatot mutatnak fel, és elvitázhatatlan, hogy ott, hol szaporodás van, fogyásnak nincs helye. Tagadhatatlanul helyes volna ez az okoskodás — mert hiszen a tényt el nem vitatjuk és a tényleges szaporulatot örömteljesebben senki sem konstatálja, mint mi — ha nem szenvedne a látszatnak ismeretes és örök hibájában. Mert mi nem is akartuk a fogyást konstatálni, hanem igenis félünk annak idővel való bekövetkezhetésétöL Ezért emeltük fel intő szavunkat, bár tartunk tőle, hogy az illetékes körök ismert közönye miatt Cassandra sorsára jutunk. Tény az, hogy az utolsó népszámlálás városunk területéről is mutat fel szaporodást, ámde mint azt kimutattuk, ez a szaporodás nem volt progressió, hanem retrográd. Retrográd nemcsak a saját, legszűkebb körű fejlődésre való tekintettel, hanem az országos fejlődési, illetve szaporodási niveaujához is mérve. Az utolsó népszámlálás adatai ugyanis arról tesznek bizonyságot, hogy Pápa lakossága tiz év alatt három és 3 / 1()0 percenttel szaporodott, mig az 1870-ben végrehajtott összeírás tizenhárom évre egy 10.1%-es és 10 évre egy 8%-es szaporodási átlagot mutat ki és az i857-es27 évi időtartamra egy 84.2% százalékos, 10 évre pedig 31.1%-es átlagos szaporodási arányról szól. De retrográd az arány és abnormis állapotokra vall lakosságunk szaporodása az országos fejlődési arányra való tekintetből is. Mert a városoknak fejlődési, illetve szaporodási aránya 6.55% mig Pápa ezen általános mértéken is 3.52 0/ 0-tel alul maradt. Még tisztább világításba helyezi ezen consequens rák-utunkat és azt a „nem bánom"-ot vagy „nem tudok"-ot azon általánosan ismert tény, hogy a civilisatió jótékony fényének mind nagyobb körben való terjedésével a vidék népessége országszerte a városok felé tolul, szóval: hogy a bevándorlás, illetve letelepedés a városok fejlődéséhez és az ezzel szervi összefüggésben lévő anyagi és szellemi emelkedéshez nagy számot tevő anyagot szolgáltat. Mert nagyon különös viszonyban állanak nálunk egymással a születés, halálozás, bevándorlás, illetve letelepedés és elbocsátás számadatai. Az ezen rovatokról is különösen a népszámlálás utolsó négy évéből birt hiányos adatok ugyanis oly születési és halálozási arányt mutatnak fel, hogy azoknak összevetése oly szaporodási percentet eredményez, mely ön magában is a tényleg kimutatott szaporulatot túlszárnyalja. És amennyire ezen hiányos adatokból és csak merő számitások útján, következtethetünk : oly minimális betelepedési számot nyerünk, hogy az a szaporodás emelésénél csak század számba jöhet. Ellenben a kivándorlás oly nagy, hogy nemcsak a betelepedettek számát emészti meg teljesen, hanem részt követel magának még a születési és halálozási szám egybevetéséből eredt szaporodási arány számából is. Az összes szaporodást tehát a születések a halálozásoknál jóval magasabb száma idézte elő; letelepedésről szó alig lehet, de annál inkább esik latba a kivándorlások nagy mennyisége. És mi ezen káros tünetnek az oka ? A ki ismeri Pápa városának viszonyait és annak fejlődését gazdászati, rendészeti, szépészeti, egészségügyi, önkormányzati szempontból figyelemmel kiséri, s különösen az, aki hosszabb idei távollét után, mely alatt a várost érdeklő összes mozzanatokat gondosan szemmel kiséri — állandó tartózkodásra visszatér, az e kérdésre hamar meg fogja találni a helyes feleletet. A civilizáció folytonos hódítása, a kultúra terjedése és a műveltségnek az összes osztályokba való behatása nemcsak a közületnek igényeit emeli az egyes ellenében, hanem kiszólítja az eddig idyllicus visszavonultságban elégedetten élt pásztort is és igényeket támaszt az egyesben a közület ellenében, melyekről eddig fogalma se volt. És a közületet, mely az egyesek által ellene a haladás nevében támasztott igények kielégítésére akár rossz akaratból, akár közönyből, érzéketlenség vagy képtelenségből a szükséges intézkedések megtételét elmulasztotta : a győztes szellem leteperi és átadja megérdemlett sorsának, melynek neve: hanyatlás. Oly axiómák ezek, melyeknek különös fontosságot tulajdonítanak a helyi viszonyok. Városunk ugyanis hazánknak a nyugattal és igy a nyugatról jövő műveltséggel legközvetlenebb érintkezésben lévő részében fekszik és helyzetére nézve az összes civilisatórius mozgalmak első befogadói között áll. Ha tehát városunk mint közület, s nevezetesen annak intéző körei a haladó korszellem által irányában, mint egy akár csak a kezdetleges nyugati civilizáció, által érintett város irányában támasztott követelmények elöl következetesen és hermetice elzárkózik: csak annál szembeötlöbb hanyatlása, tekintettel a többi TARCU. HUSZONNÉGY HOSSZÚ ÓRÁJA. . . Huszonnégy hosszú órája, •Hogy utolszor láttalak . . . Oh mi nehéz távol tőled Minden röpke pillanat! Csak járok az emberek közt, Semmi sincs mi érdekel: Hozzád vágyik csüggedt szivem Sóvárgó szerelmivel. Olyan unott egész létem, Hasztalan int, hivogat. Oh de van gyönyör számomra: Egy mosolyod, egy szavad. Lemondok én minden üdvről Itt és túl az életen, Amikor szemedbe nézhet Elboruló két szemem! GUADALUPE, Biller Klára után: ETELKE. (Vége.) Egész nap hiába várta Fülöp a leányt kedvencz tartózkodási helyén. Pedig beszélnie kell vele. Ha az öreg tegnap közéjök nem ront, el is tSOndta volna amit akar. Amint látta, hogy Mateos kilép a kapun, azonnal Lu szobájába sietettAz ajtó csak úgy volt behajtva s a csendes koczogtatást sem vette észre Lu, ugy el volt mélyedve keserves gondolataiba, midőn Fülöp belépett. Csak mikor már egészen közelében volt, emelte fel fejét. »ön az Curritó ur ?!« kérdé halk hangon .. »Igeq én vágyok; hiába vártam a kútnál s azért siettem fölkeresésére, mert . . . mert elakarok öntől búcsúzni, azután, valami mondani valóm is van . . .« összefont karokkal állt Lu előtt, szemében a gondviselés jóságába vetett bizalom sugarával. »Nem, ne mondjon ön énnekem semmit, nem szabad önt meghallgatnom !« Midőn ezt mondva Fülöpre tekintett, észrevette az a leányka arczán a könnyek nyomait. »De önnek meg kell engem hallgatni!« s megfogta, Lu tiltakozó mozdulatot tett kezecskéjével, »Guadalupe, én szeretem önt! igaz, hog}' csak rövid idő óta ismerjük egymást, de érzem, hogy az öné vagyok! Akar-e nőm lenni ?« »Nem, én nem lehetek az Öné!« monda megtört hangon s szeméből könnyek hullottak az ifjú kezére. »Ön sir Guadalupe ?« kiálta az ifjú a nélkül, hogy figyelembe vette volna a leányka szavait. — »Ön boldogtalan, szeretném tudni miért ?.. . boldogtalansága csak tegnap kezdődött, mert hiszen eddig mindig oly vidámnak láttam ... no mondja mi bántja ? Én nagyon szeretem önt s jogom van bánata okát tudni.« Semmi válasz. nKedves /« Lu e megszólításra összerezzent »Ne nevezzen ön igy engem« monda kérő hangon. »Miert ne? mondja az okát ennek a tilalmának, mert ez a tilalom nem elég válasz ám az én elöbbeni kérdésemre! Még egyszer ismétlem, hogy szeretem önt Guadalupe, szeretni fogom mindig! enyim akar lenni ? !o »Nem! ez lehetetlen, — monda Lu elhaló hangon; gyözödelmeskedve előtörni akaró könyein fel állt, s iparkodott kezeit kiszabadítani Fülöpéből. »Nem! ?« ismétlé Fülöp felindultan, phát szerencsétlenné akar engem tenni! ?o De azért nem nézett ám kétségbeesve Lura, hanem inkább reményteljes várakozással. Lu pedig lesütött szemekkel állt ott előtte, kezeit szorosan egymásba kulcsolva* ah mily nehéz a kötelességet teljesíteni, mikor szivünk ellent mond tettünknek! . . . »Hat nem szeret engem Lu ?« — kérdezé még egyszer, oly szenvedélyes hangon, mely szegény leánynak egész lelkéig hatott s akkor elhallgatott, mintha időt akart volna engedni az óhajtott válaszra. Midőn a leány válasza egy mély sóhajban tört elő, távozni készült, az ajtótól azonban még egyszer visszafordult »Elutasit hát ? jól van. Legyen boldog, áldja meg az isten Guadalupe kisasszony! . . .« Mind ez ideig mozdulatlanul állt Guadalupe, most azonban rá emelé szemeit, melyek oly híven tükrözték vissza lelki küzdelmét. Fülöp abban a pillanatban mellette volt ismét. »Tudom én, hogy egymásnak vagyunk teremtve« suttogá s átakarta ölelni Lu karcsú derekát. Lu azonban oly tiltó mozdulatot tett, mint aki azt akarja kifejezni, hogy ne közelítsen! »Én másnak vagyok eljegyezve« tört ki végre — most már hát érti, hogy miért nem lehetek öné !« »Es szereti ön azt a mást ?« »Nem ismerem! az apám igért neki oda.« »De majd az atyja visszafogja venni szavát, ha megtudja . . . azzal a másikkal pedig elbánok én majd!« S midőn igy szólt, gúnyos .mosoly vonult át ajakán. »Nem tehetem! az lehetetlen, hogy én az apámat szószegövé tegyem, nem hozhatom rá azt a szégyent!« »De mondja meg kedves Guadalupe egészen őszintén, ha az a másik nem volna, enyém tudna akkor lenni ?« »Oh istenem!« — kiálta a kinzott teremtés — kötelességemet meg kell tennem ... nehéz, óh de nehéz azt megtenni!« Fülöp visszalépett; tekintetét egész imádattal függesztve reá, óh mily szép volt az a leány 'g v > a gyermeki kötelesség önfeláldozásával lelkében ! . . . »Tegyen eleget kötelességének Guadalupe« monda Fülöp, alig tudva felindulásának ura lenni — »elhagyom önt, de bár hol legyek is, emléke velem lesz. Ön a legjobb, a legönfeláldozóbb leány s legönfeláldozóbb feleség fog lenni. Boldog Lopez! minő kincset nyertél ez órában! . . .« »Isten önnel!« monda Guadalupe s oly kész lett volna azoknak a sötét szemeknek szeretetteljes beszédét viszonozni, melyek rajta nyugodtak . . . »Isten önnel! mint legjobb barátomra gondolok önre . . .« Kezét nyújtva, — melyet Fülöp ajkával érintett — hirtelen távozott. Az öregtől való búcsúzás nem nyúlt hoszszura, az keresztet vetett magára, midőn ez a nyugalomháboritó kint volt a házból. Egész éjjel ébren volt szegény Lu. »Többször hallottam én azt, hogy a kötelességteljesitésének tudata nyugalmat hoz a lélekre, de én bennem ugyan semmi nyugalom sincs, csak kétség . . . Hogyan • fogadjam én Lopeznek, hogy hü neje leszek, mikor szivem másé. Ah! oly nehéz az igazságot feltárni ?« tépelődött szegény leány. Concha sem aludt sokat, mert egy pompásan kigondolt terve nem hagyta nyugodni, máikorán reggel barátnőjéhez sietett, hogy közölje vele. »Neked a legcsunyábban kell ma kinézned LU,K — monda nagy sietve, »majd akkor azután az az infámis Lopez megijed s azon lesz, hogy miként szabaduljon meg tőled.« A mellett anyjának egy régi ruháját adta át Lunak, s mindenféle szükséges készüléket a mivel púpot tömhessenek a hátára. Tudta jol Concha, a papája atelierjében tett tapasztalatokból könnyen kitalálhatta, hogy mint kell a termetet szépíteni, hát könnyen kitalálhatta az el16
