Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-03-29

Megjoleaík 3íi 11 d e n v a s á r n a p. Közérdekű sül gös közlésekre J

C

(,Í«>:I'.<ÍIIÍ rendkívüli szamok ís adatnak ki. í',fr:;it'iiíii/fti lev.lek. csak ismert kezektőlfi%adui,intk <•/. Kesuuimk nem adaituik vissza. f lu mi uh szánt kőzle ménnek u la]i Ü'ÁEilK h i r n I a l a h u (() - h o l l c ff i h w é p ,7 hiúdé iidiik. PÁPAI LAPOK Előfizetési djjalc. í?z/r«? 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frtjo krajezár. Egy szám ár a iß kr. HIRDETÉSEK I hasábos petitsor téifogaia után ß kr, nyiliiérben 25 krajczárral ssávniatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak,, s hirdetések a l ap - KIADÓ hivatalába (1 ef. fő is k 0 la ny 0 m d áj a) küldendők. P áj avá r 0 s hatóságának é s t 8 b b pápai, s pápavídéki egyesületnek hivatalos kjftzlönye. Az ügyvéd-kérdés. Nem időszerűtlen talán a prókátorkérdéssel egy kissé foglalkoznunk. Hiszen nincsen a nagy politikán kivül arnugy sem kedvesebb themája a magyar embernek, mint szidni a prókátort, mint szidni a Judikatur át. < Hanem aztán valljuk meg őszintén, nagyon sokszor nem igazság nélkül cselekszi ezt, Mert a mi az igazságszolgáltatását különösen ennek módnélküli drágaságát no meg azt a sok hercze hurczát, a melynek hála a szóbeliségnek az éj homályában való késedelmezésének — ki van téve mindazon szerencsétlen halandó, a ki az igazság kimérésére szorul, mondom a mi ezeket illeti, a panasz feltétlenül igaz. Semmi sem jellemzi igazságügyi állapotunkat jobban, mint épen az igazságügyminiszter egyik tudós professzor kohegájának éleze, a melylyel talán akaratlanul is a legkitűnőbben jellemzé az általános igazságügyi viszonyokat. A tudós professzor ur az ügyvédi vizsgáló bizottságnak is tagja volt egykoron. Lehet, hogy most is az. Egy ilyen vizsgálat alkalmával egy konkrét jogesetet, mint ő monda saját esetét, adta fel az izzadó kandidátusnak. Én egyszer egy könyvet adtam kölcsön egy barátomnak, mondja a profeszszor ur —, s az a malheuröm törtónt, hogy e barátom ellen végrehajtást vezetvén egyik hitelezője, az én könyvem is foglalás alá került. Ha ez önnel történik tisztelt amice, mondja mit csinált volna könyvének visszaszerzésére? A jámboF"kandidátus elmondotta, hogy igy és igy felszerelt igény keresetet adott volna be, melyben tárgyalás kitűzését, a lefoglalt könyv iránti tulajdonjogának megítélését és annak a zár alól leendő feloldását kérelmezte volna. Elmondta szóval apróra az egész regényper lefolyását, s már várta az öreg ur helyeslését, a mikor ez he| lyeslés helyett azt mondta: J Ügyetlen prókátor lesz magából | amice. Lássa én okosabban cselekedtem. Megtudtam mikor lesz a licitáció, elmentem oda, s megvettem tulajdon könyvemet, S higyje^meg sokkáTolcsóbba került, a sok faradságot nem is számitom, mintha az igény pert megindítottam volna. A mi magyarán mondva annyit jelent, hogy ha valamely jogod vitássá vált, mondj le róla, mert bizony kevesebbet vesztesz e lemondás által, minta mennyibe e jogod érvényesítése kerül. De a mikor megengedjük, sőt nyíltan elismerjük igazságszolgáltatásunk gyarlóságait, épen ezen beismerésünk által véljük leginkább megvilágitottnak annak a másik vádaskodásnak igaztalanságát, melylyel nagy közönségünk a prókátorokat illeti. Nem czélunk és Magyarország ügyvédjei nem is szorulnak arra, hogy mi védelmükre keljünk, s túlzásokba sem akarunk esni, azért e tekintetben is elismerjük, hogy e különben tiszteletre méltó karnak is vannak épen úgy mint minden más testületnek méltatlan tagjai —, de mikor ezt elismerjük, akkor kimondhatjuk azt is, hogy Magyarország ügyvédsége akár tudományos képzettség, akár jellem dolgában mindenkor kiállja a hasonlitást Európa igen sok müveit államának hasonnemü testületeivel épen ug3

7

, — mint édes hazánk bárminemű egyéb korporációjával. A ki például a fővárosi ügyvédi kart általában épen ugy, mint annak egyeseit ismeri, lehetetlen, hogy egj^es, bizonyára az ügyvédi kar által legjobban sajnált „causa celebre"ek daczára, a milyennek a sajtó egy bizonyos része szereti felfogni minden egyes prókátornak inkorrekt viselkedését, — mondom lehetetlen, hogy ezek daczára a legnagyobb tisztelettel ne viseltessék kányában. Honnan hát mégis, hogy a magyar TÁRCU GUADALUPE, . BiNer Klára után: ETELKE. (Folytatás.) El-el gondolkodott, némi aggodalmat okozott neki, a gyanú, hogy hát ha nem nyer az az öreg Caneló semmit s a fiát majd a határidő leteltével mégis majd elküldi a leányért? s ez elviszi tőle a szorgalmas., gondos kis Lut, hiszen teljes joga van hozzá! meghatározott öszszegröl nincs szó az írásban! Ilyenkor majd az eszét vesztette; egészen beleszédült, s ez az állapot mindinkább ismétlődött, minél kevesebb volt hátra a tiz évből. Töprengései közben azután rettegve fogta meg Lu kezecskéjét s oly kétségbeesett tekintettel nézett rá, hogy Lu szinte megijedt, de megérteni nem tudta apja állapotát; többször hallotta ugyan tőle emlegetni a hamis barátot, a kivel ö olyan nagylelkűen bánt, de hogy az az ő jövőjével némi összefüggésben is legyen, arról sejtelme sem volt szegénykének; nevetett rajta, vagy tréfásan bontotta ki az öreg ember viseltes nyakkendőjének csokrát, s enyelegve jegyzé meg, hogy »ünnepelyes formába akarlak helyezni papam« s a mellett szép csokorba kötötte újra a nyakkendőt, iparkodott elsimítani homlokáról a mély barázdákat, s még tánezra is perdült vele, hogy eloszlassa aggodalmait. Oly jó kedve is volt mostanában Lunak, a milyen még talán soha életében sem! Jó kedvének volt oka is s nem is messze kellett azt kutatni, ott járt kelt az pár nap óta ember olyan előszeretettel szidja a prókátort? Megmondom azt is. Az igazságszolgáltatás a mint mondám drága is, rosz is. Nem akarok ezzel vádat emelni az általam igen tisztelt birói kar ellen. A hiba nem bennük, hanem az intézményekben keresendő, s épen azért erős meggyőződésem, hogy az igazságszolgáltatás nem fog javulni az intézmények gyökeres reformálása, a szóbeliség behozatala s a felebbvitel egyszerűsítése, a közvetlenség behozatala nélkül még akkor sem, ha a Curia elnökétól az utolsó falusi biróig csupa: Daruváryak, Vajkayak, Karapok s birói karunk egj^éb kitűnőségei kezelnék is az igazságszolgáltatást. Ezt a drága és rosz igazságszolgáltatást a nagy közönséggel szemben a prókátor képviseli. Ö mint mondani szokás, a per első birája. Ő a közvetitő, ő az érintkezési pont a közönség és a Judikatura között. Az ő kezéhez fizeti a közönség előbb a perköltséget, vulgo előlegeket, melyet azután az a Moloch már t. i. a Judikatura^ érteni, elnyel; a prókátor kezéhez kell fizetnie a vesztes félnek idővel tartozását, valamint ettől várja jogarnak érvényesítését, magyarán mondva pénzének behajtását a másik, s midőn hetek, hónapok néha évek múlnak el anélkül, hogy o várakozása teljesülne, pedig mindezekben a prókátor nem hibás, mégis ő az, kit pénzzel nem győznek, ő az, a ki semmit sem tesz az ügyben, a ki felei érdekeit (mintha bizony azok nem az ő érdekei is lennének) elhanyagolja. Legyünk azért hát igazságosak. Kövessünk el mindent igazságszolgáltatásunk mizériáinak megszüntetésére. Ha azok, kiknek ez kötelessége, erre nem képesek, vagy hajlandóságot nem mutatnak, kényszeritsük őket, hogy hagyják- el — s adják át helyeiket olyanoknak, kik akarnak is, tudnak is e bajokon segíteni —, de ne vádoljuk s ne szidalmazzuk épen azt a kart, mely a mizériák által leginkább sújtva van, s a mely kart nem csak hajlama és képessége, de legsajátosabb érdeke is oda utalja, hogy e bajok orvoslásában szövetségesünk legyen. Szóval kutassuk a bajok forrását —, s ne keressünk mindig bűnbakot. 6». Pénzünk reformjához. Jól irja a » Veszprémi Közlöny« hogy a vidéki körök is kezdjenek megbarátkozni azon eszmével, mely a mai érvényben fennálló pénzrendszerünk ellenében, mint valóban rég érzett szükségnek megfelelő reform az országgyűlésen szóba hozatott. A dolog csakugyan ugy áll, hogy a jelenlegi forintos rendszer a lehető legrosszabb. Elismeri ezt mindenki, a ki a mindennapi életet praktikus szemmel nézi. Más országokban, Németországban, Francziaországban, Olaszországban a márka, vagy frank (körülbelül fele értéke a mi forintunknak) redszer áll fenn, s a kicsak pár napig is volt ez országokban, igazat fog adni nekünk, hogy ott a félforint értékű márka, frank vagy lira igen.sok esetben, a költekezés, főleg a szolgáltatások számos viszonyában ugyanazon szerepet viszi, mint nálunk a forint. Azért a miért mi itthon, (mert nincs kisebb pénzegységünk) egy forintot vagyunk kénytelenek adni, más országokban márkát, frankot adnak. A forgalom tárgyainak ára is kisebb pénzegység hiányában, forinttá lesz, habár korántsem lenne annyi, ha volna kisebb pénzegységünk. Azt hisszük tehát, praktikus okot nem lehet felhozni azon indítvány ellen,*) mely az országgyűlésen szóba hozatott, hogy a forint mellett veretni kellene 50 krajezáros ezüstöt, melyet aztán ne fél forintnak hivjunk, mert ezzel nem érnénk czélt, hanem az „arany" elnevezés helyett „ezüst"-nek. — Nagy hiba az is továbbá, hogy a husz, illetőleg a forgalomban alig levő 25 krajcáros pénzdarab után mint egység, mindjárt a forint következik. Meg kellene szüntetni a 20 krajezárosokat is, mert ezek feleslegesek, s csak pazarlásra vezetnek. Ezek helyett nagyobb számban kellene veretni a 10 krajezárosokat. Azonkívül, miként az érintett indítvány tovább akarja, meg kellene szüntetni a 4 kros ugy nevezett »Suszter-tallerokat« és helyettük, miként Németországban, 5 krajezáros darabokat kellene veretni, mely a számításra nézve is könnyebb, f

) Ezen indítványt Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő tetle. egy fiatal építőmester alakjában az ódon kastélyban, egyre méregetve és számolva. Ez az iíju a kastély tulajdonosától hozott egy levelet Mateosnak, mely azt az utasítást tartalmazta, hogy Curritó Fülöpnek mindenben szolgálatára legyen, amig az a szárnyépület kijavításához szükséges költségvetést el nem készíti. Midőn az ifjú megérkezett, Lu épen munkáját végezve távol volt a háztól, nem találkozhattak, az apa pedig nem tartotta szükségesnek a vendég érkezését tudatni vele. Mateos kellemetlenül érezte magát e miatt az ember miatt. Az ilyen közeli figyelő napfényre hozhat némely dolgot, a mi kegyes pártfogója előtt még bajba keverheti. Azonban minél kevesebbet foglalkozik az ember valami kellemetlen dologgal, annál jobb. Lu minden tartózkodás nélkül dolgozgatott másnap reggel. A tavaszi napsugár már kezdett alkalmatlanná válni, kikeresett hát magának egy kellemes lombtol árnyékos helyet, a kút közelében a csukott udvaron. Egy vén, most teljes virágzásban levő gesztenye fa alatt, mely a szük teret egészen elborítani iparkodott szét terjesztett lombos ágaival s gyéren engedte a napsugarát át szűrődni levelei között. Most nagyon szorgalmasan kellett dolgozni Lunak, mert mindenféle dolog hiányzott a háznál. Mikor apjától pár reálét kért, az mérges szitkozódással ráncotta ki a szekrény fiókot, melyben kis pénzét tartani szokta s azt kérdezte Lutól, hogy »talál-e valami kivehetőt ?« »Még többet kell dolgoznom, mint eddig tettem, különben a nyomor üt nálunk tanyat« gondolta magában Lu s kezecskéi még gyorsabban mozogtak a szokottnál, mi alatt mély komolyság ült ifjú arczán. -a Curritó Fülöp, az ifjú idegen építőmester az alatt, Lutól észre nem véve abba a köröndbe lépett be, mely a bejáratot ezzel az udvarral összekötötte s onnét épen Lura látott; egy ideig ugy elmerült annak szemlélésébe, mint a ki igen nagy érdeklődéssel viseltetik valaki iránt. Az ilyen tekinteteknek van bizonyos villanyos, vonzó hatásuk. Lu önkénytelenül feltekintett s ekkor pillantása egy sötét szempárral találkozott, melynek varázshatása elöl hirtelen munkájára hajolt ismét, nem engedve időt a sötét szempár tulajdonosának arra, hogy öt köszöntse. »Mit akarhat ez az ember? minden csengetés nélkül jött a házba s váljon még mindig ötet nézi?« »Guadalupe!« kiáltá az apja — ki szinte haza érkezett. — »Az exelenciás urunk Curritó urat azért küldte ide, hogy a gyíkokat és salamandereket kiűzze ezekből aj falakból, amott meg uj falakat rakjono igy mutatá be leányának az ifjút. sHanem hát ez azj úr nem fogja sokáig kitartani, mert itt nálunk jbizony semmiféle élvezetes szórakazásra sem számithat; no hanem azt is mondhatom — dörmögte magában az öreg — hogy az excellenciás jur sem talál" ám másik ilyen bolondra mint mi,ja ki oly hűségesen őrködjék ebben a vén fogházban.* — »Hiszen az ember lehet mindenütt^ — monda a kis leány, mérsékelni akarva apja felindulását. "Boldognak érzi Ön itt j magát?« kérdezé Lut az idegen. j Az ifjú hangja kellemesen hatott volna Lu idegeire, igen jól tevő mély csengésű volt,— csak azok a tüzes fürkésző szemek.ne lettek volna, melyeknek tekintete csaknem ! félelmet okozott, s e miatt el is feledett a kérdésre válaszolni, azonban az ifjú ismétlé azt: »Boldog ön itt ?« »De hát miért ne volnék az ?« feleié kitérőleg. »Hisz oly sokan vándorolnak ide messziről, hogy csak egyszer is láthassák a mi szép ódon városunkat, a miben nekünk állandó lakhelyünk van, nincs igazam ?« »Termeszetesen! egy olyan város, mely kétezer éves korral dicsekedhetik, érdemes a megtekintésre." »Ketezer év!« ismétlé csodálkozva Lu, a nélkül, hogy a számok valódi jelentőségének teljes nagyságáról fogalma lett volna. »De lássa azért a benszülöttek nem mindnyájan elégedettek itt, némelyik vágyat érez innét a magas sziklákról a lapályos rónaságba jutni.« ' »Nem ismerem a siksagot« monda Lu, ki maga sem tudta miért, de kezdett az idegen iránt bizalmat érezni. »Hanem hát hallottam ám már, hogy vannak vidékek, ahol nem hegyet, de még csak halmot sem lehet látni; én nem szeretnék olyan helyen lakni, mert én nagyon szeretem a mi magas fészkünket, mely néha a felhők között látszik lenni s napfényes időben el lehet látni egész a »Hidig!« (a segovaiak Aquaduktjokat, mely Traján idejéből származott s egyike a legcsodálatraméltóbb építményeknek, melynek kiteijedése 3000 lábot foglal magában, — nevezték el »le Puente«-nek) el lehet látni a szántóíöldek és rétekre, látni lehet a malmokat a völgyben, melyek a Cresma habjain munkálkodnak.« »Lassa ezek helyett a sziklák helyett lapályos helyeken pompás egyházakat építenek az emberek, magas tornyokkal, melyek szinte majdnem a felhőkig érnek s onnét is be lehet látni