Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885
1885-03-15
Äf egy eléxxilc Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert keséktől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a l ap SZERE h iv atal db a (Ó - ko l légi u m é p il l e t) küldendők. PAPAI LAPOK Előfizetési dxjalc. -Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. \ HIRDETÉSEK :} hasábos petitsor térfogata után j kr, nyilttérben 25 krajczárral számítóinak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r ef. fő is k 0 í a ny 0 m d új a) küldendők. Pápa város hatóságának éstöbb pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A telekkönyvi reform érdekében. Véghetlen sok jó tanács hangzott el nem kevésbé jó beszédekben épen úgy, mint véghetlen mennyisége a tintának éa nyomda festéknek lett elhasználva: közgazdasági viszonyaink javitása érdekében. Hallottunk konboldogitó eszméket, de hallottunk sokszor komoly tanácsokat, melyeket bizony jó lenne egy kissé megszivelni. Ezúttal egy, közgazdasági viszonyainkkal szerves összefüggésben álló kérdésre kívánjuk olvasóink figyelmét felhivni, értjük telekkönyveink kérdését. Sok szép tanácsot hallottunk specialiter ez ügyben is, s ha még is e kérdéssel foglalkozunk, úgy ezzel csak tanújelét adjuk annak, hogy e kérdés horderejét egész nagyságában ismerjük. Csak ujabban is a magyar „ Jogászegyletében hallottunk e tárgyban egy igen szép, s beható tanulmányokra valló felolvasást, s noha annak főbb elveivel egyáltalán nem értünk egyet, lehetetlen ki nem fejezni örömünket a felett, hogy e kérdés e kiváló szak férfiak egyesületében is szőnyegre került. Káplány Géza ur m. évi decz. 13-án tartott felolvasásában mindenek előtt a gyökeres reform barátjának vallja magát. Óva int minden foltozgatásoktól, s hajlandó a mai, önmaga által is tarthatlannak ismert állapotot még néhány évig megtűrni, mintsem hogy toldozás-foldozás által a gyökeres reformot évtizedekre elodázzuk. A gyökeres reformnak mielőbbi keresztül vitelét annyival is inkább óhajtja, mert nézete szerint ez az anyagi magán jog kodifikálását nem föltétlenül kivánja. A nélkül, hogy ezen nagy fontosságú kérdést egy hirlapi czikk szük keretén megoldani gondolnók , a nélkül, hogy e kérdésben e helyütt csak állást is foglalni kívánnánk, a midőn a gyökeres telekkönyvi reform mielőbbi megvalósulását Káplány Géza úrral egyetemben a legélénkebben óhajtanok, lehetetlen, hogy a mai állapotoknak, habár toldozás-foldozás utján is megváltoztatását olyan sürgetésnek ne jelezzük, a mely sürgősség minden más tekintetet absorbeál. Nyíltan kijelentjük ugyan, hogy nézetünk szerint, a legégetőbb szükségit javításoknak gyors behozatala legkevésbé sem fogja a gyökeres reform útját állani, de meg e veszólylyel szemben sem gondoljuk megtürhetőnek, hogy csak egy példát említsünk, a zugirászoknak különösen a telekkönyvi ügyekben való rabló gazdálkodását. A ki valaha mint praktikus jogász működött, igazat fog nekünk adni, hogy a jogélet egyik mezején sem garázdálkodnak oly előnézettel, s hozzátehetjük a magány ós közérdek annyi megkárosításával a zugirász urak, mint épen a telekkönyvi ügyekben. Valósággal veszélyeztetik a közbiztonságot, s biz' Isten rájuk férne egy kis statáriális eljárás. No hát kérem alásan azt az állapotot semmiképen nem szabad tovább tűrni. Nem egyesek, a diplomatikus jogászok érdekéről van itt szó, hanem ez valóságos közérdek. Ezek az urak minden szak-képzettséget nélkülözvén, annyi kárt tesznek egyeseknek, s némely üg3 T et annyira elrontanak, hogy mikor azután ahoz értő ember kezébe kerül, ez a legjobb akarata dacára sem képes emez alaposan megrontott ügyet az illető fél nagyobb megterheltetése nélkül, s ezzel is csak sok idő veszteség után megreperálni. A zugirászatból tehát a prókátoroknak nézeteink szerint nemcsak káruk nincsen, hanem ha ezek érdekéről lenne szó, úgy inkább kívánatosnak tartanok a zugirászok működését: a legtöbb pernek ez a működés adja meg az alapot: de itt, mint mondottuk, valóságos közérdekről van szó, s a zugirászatnak kiirtását olyan égetően szükségesnek tartjuk, hogy történjék ez bár csak toldozgatás utján is, mi örömmel fogjuk azt üdvözölni. Nem vagyunk azonban a Káplány ur által javasolt reformokra sem mindenben, mint mar jeleztük egy véleményben. Nagyon helytelennek tartjuk azt, hogy az által, hogy a községi jegyzőket telekkönyvi ügyekben ügyködés! joggal ruházza fel, mintegy tért nyit a zugirászatra. Ne méltóztassanak bennünket félre érteni, a mint hisszük, hogy maguk a községi jegyzők sem fogják kétsógbevonni annak igazságát a mit mi mondunk. A községi jegyzők amúgy is sokoldalú elfoglaltságuk által annyira igénybe vannak véve, hogy az a telekkönyi ügyekben való ügyködés reájuk nézve csak mellék-kereset leend épen úgy, mint most is, s egyrészt ezért, másrészt meg hát valljuk meg őszintén a kellő szakképesség hiányában el fognak egyet-mást puskázni épen úgy, mint mostan. Azután meg kérjük szépen az az indok, a melyet azon javaslata érdekében felhoz, hogy a jegyzőt a közönség helyben találván, sokféle kiadásokat megkimél, nem épen áll meg. Elég, ha a közjegyzői illetőleg az ügyvédi kényszert behozzuk a telekkönyvi ügyekben. A közönség amúgy is be szokott járni héti vásárokra, ott azután egy útban megfogja találni a közjegyzőt vagy az ügyvédet is. Azután meg kérem a telekkönyvek betekintése nélkül alapos munkát végezni amúgy se$n^ lehet. Az a hashól dolgozás elég bajt szült eddig is. Hát most a jegyző menjen be a telekkönyvi hatóság székhelyére, vagy pedig esetről esetre szerezze meg a hiteles kivonatokat. Ezzel csak több költséget fogunk okozni, nem hogy az eljárást gyorsitanók. Hát csak maradjon mindenki a saját hivatásánál. Ne sutor ultra crepidam. Semmi ellenvetésünk nincs azonban az ellen, hogy nyilvánkönyvi jog oly akarat alapján is átruházható legj^en, mely miután a felek nem egy azonosságukat kellőképen igazolták az illető telekkönyvi-hatóság előtt a felek bevallása folytán lett felvéve. Hozzá tesszük azonban, hogy épen a nem egy azonosság igazolása körül felmerülendő nehézségek folytán ez a mód a felek által nem igen fog igénybe vétetni. Hasonlóan csak helyeselhetjük felolvasó javaslatának azon részét, hogy az okiratot felvevő ügyvédet, illetőleg közjegyzőt birság terhe alatt ezen okiratnak a telekkönyvi hatósághoz leendő benyújtására kötelezni kell. Nem értünk azonban már egyet felolvasó úrral abban, hogy a telekkönyvi hatóságokat a bíróságoktól egészen elkülöníteni óhajtja. E téren annyira megy, hogy miután egy külön központi igazgatóság alatt álló telekkönyvi közeget minden egyes telek-könyv székhelyén felállítani ez,idő szerint csupán fmancziaüs okokból kivihetőnek nem gondol, legalább minden járásbíróságot telekkönyvi hatósággal felruházni óhajtván, a telekkönyvi ügyekkel foglalkozó aljárásbirót a járásbiró präsidialis hatósága alul kivonni javasolja, s ezen albirót vagy albirókat közvetlenül a központi igazgatósággal kívánja alárendeltségi viszonyba hozni. Megvalljuk őszintén, ezt nem tartjuk szerencsés godolatnak. E javaslatának megindokolásával különben felolvasó ur is adós marad. Nem akarván hasonló hibába esni, meg mondjuk, mért nem kiTÁHZA. I. Férfi határozatát ész s érvek láncza vezérli, A nő — szivböl itél; kútfeje: a szeretet. Mig buzog e forrás: átnézve s kimentve hibáid; Nem szeret a nő már ? — el vagy Ítélve szegény! II. Régi egyptomi jog száz botra itélte a férjet, S orr-vesztésre a nőt, a ki hitét feledé. Hozzatok ily törvényt, s ki fogy a mogyorófa az erdőn, S hány csinos orröcskát gyűjtene a múzeum! III. HÁZASULANDÓHOZ. Szépségért ne akarj feleséget venni bolondul, Rózsa virágzásért vetted-e birtokodat ? Sót ez még okosabb üzlet; mer' a rózsakor évről Évre megújul, mig vén marad a feleség. A fiatal szépség levirul, s a töke marad csak. Mit szive mélyén hord s agyvelejében a nő. <£őtuicz. JKZ UTOLSÓ BAL. — Novellette. — — Irta: KACZIÁNY GÉZA. -~ (Vége.) III. A bál kezdett csúcs-pontjára hágni, a szünóra előtti utolsó rövid szünetke tartott. : A hölgyek- a táncztól kipirultán legyezgették;magukat, tüzes tekinteteket vetve lovagjaikra S kijbivó. pillán tagokkal méregetve a többi jelenlevő szépséget. Az urak hölgyeik előtt feszelegtek, össze csukott kalapjaikkal hajtva levegőt arezukra, a szépen vasalt ing-elöket a bál viszontagságai már megtörték, a fehér nyak-kendők nagyrészt már keresztbe álltak s a frakkokon a gyűrődésnek, lakkcipőkön a szomszédok taposásának eltagadhatatlan nyomai látszottak. Eroilia mellett kényelmesen elnyújtózva, a helyi lap báli tudósítója.ült, most már nyolczadszor igérve meg a mamának, hogy a jelen volt szépek között legelsőnek Emiliát irja ki. Túlfelöl alig vétetve számba, Erseky úr ült, ki Emiliának igyekezett némi, divatból kiment bókokat mondani. — Óh, istenem , — gondola a lányka, — mily szörnyen unalmas az élet. Ez hát az egész ? Az anyám szabadulni akarna tőlem, másnak meg nem kellek, s az, kit egész lelkemből imádok, rám se néz. Oly üres itt minden, mint egy tarka buborék, pedig ez még a szebb része, amire oly hőn sóvárognak mind, ez a mulatság. Szerelem nélkül nincs élet, aki nem szeret, az nyomorult, aki szeret, az boldogtalan. A gyors-polka zenéje felharsant: a laptudósító hanyagul felállott, átölelte Emilia derekát és nagy biztossággal indult neki a gyors örvénynek. A felfogott uszályok suhogtak, a zenekar fokozva erejét, hatalmasan kezdett dolgozni, a már fáradt tánezosok dobogva és koronkint belekiáltva tüzelték a többit. Emilia a hírlapíró kezéből Erseky ur karjaiba jutott, ki fiatalos tűzzel, de igen kevés üteny-érzékkel ragadta Emiliát a táncz forgatagába. — Szabad kérnem, nagysácskám, tán háromlépésben táncoljunk, szólt mindjárt az első fordulónál. Emilia beleegyezőleg intett, jó formán azt se tudta, miről van szó. Hogy is látta volna tánezosát midőn ott veszett a szeme Sátory Jenő délezeg alakján, ki most indult meg Földessy Bellával. A szép pár egymáshoz simult, Bella lebomlott fürtje ráröpúlt Jenő vállára s ajkai körül lebbent el; Jenő mosolygotjt és mélyen tekintett Bella szemei közé, Bella is mosolygott és egész közel hajolva Jenőhöz, rádölt a fiatal ember vállára. Oh, mily közel vannak ajkaik egymáshoz, egymás forró lehelletét érzik, a delejes közellét aczéllá erösiti a fiatal embert s az pehelyként hozza a karjában tartott lánykát Emilia felé, ki ügyetlen tanezosa karján forog és szédül , a mint a szélvészként közeledő párra néz. Tagjait zsibbadás fogja el, ah Jenő ajkai futólag Bella homlokát érintek s Bella még mosolyog hozzá .... — Helyet! — harsan a közvetlen közelben Sátory hangja s Erseky ur ijedten ugrik félre előle, Emilia elejti rövid uszályát, Erseky ur lába beleakad, s abban a pillanatban Emília egy sikojjal földre zuhan, szerencsétlen tánezosa rája s a lányka ruhája kissé föllebben. A gyorsan érkező párok közül egy még keresztülbukik rajtuk, a többi hirtelen megáll, de ingadozva, összesen Hodolya Muki borul térdre még, a többiek mind megakadnak. Emilia érzi helyzete szégyenét, de mozdulni se bir, a keresztülbukott pár gyorsan áll föl, de óh, a szerencsétlen Erseky ur amig kászolódik, hegyes orrú czipöje a beleakadt ruhát még fölebb rántja. A következő pillanatban aztán mindketten talpon állnak: Emilia a szégyentől és haragtól, biborprosan, Erseky ur viaszsárgán hebegve valamit.Garathyné tűzokádó sárkányként érkezik, egy megsemmisítő tekintetet vet a kis diákra, s aztár a ruhatárba vonja leányát, hol egy hosszú aszial által elválasztva egy oldalon a féríikabátok lógnak, másfelöl a női felöltök és kendők. —r- Szünóra! kiáltja kötül a tánezrendezö s erre átalános tolongás keletkezik az étterem felé. Két öreg ur jő a ruhatárba, kabátját veszi és megy, oda se nézve Emiliára, ki feléjük háttal fordulva, szótlanul ül, arczái: eltakarva zsebkendőjével és legyezőjével. Aztán csend lesz benn, IX v » ly nt ii1In. % \\m íi t. A, a í). le ;S y ió 1n ib P iS z Jt IS y f, csak az étteremből hangzik a székek tologatása és kés- villa csörgése, mig elhelyezkednek. — Anyám! — szól Emilia tört hangon, — nagyon kérem, menjünk haza. — Sőt épen most kell maradnunk, — válaszol Garathyné mérgesen. — Ha most elmegyünk, mindenki azt hiszi, hogy valami szégyenletes dolog történt; mig ha maradunk, látják, hogy az egész csekélység, — aminthogy az is volt, — és föl se vesszük. — De én ugy se mehetek ki ma többé, mert a szemem kiégne, ha rám néz valaki, szól újra Emilia. — Bizony jobb lett volna, ha eddig sem lettél volna olyan szörnyen szemérmes és élhetetlen, ezóta rég lenne férjed, s az megtanítaná most azt a haszontalan tacskót keztyübe dudálni. Azzal a nagy szemérmességgel ma nem élünk meg. — Anyám! E szóban csak szelid szemrehányás és bánat volt, de Garathyné nem vette észre, csak folytatá beszédét. — Csinálj jó képet a dologhoz, mosolyogj, ne lássák rajtad, hogy zavarban voltál. Nem is volt okod rá, nem is tehetsz róla. Százszor megesik máson is, még nagyobb dolog is. Na, gyere most. — Lehetetlen, édes anyám. Menjen kérem egyedül, majd később, talán én is kimegyek, de most képtelen vagyok reá. Garathyné még néhányszor unszolgatta lányát, de végre látva, hogy most nem jön, végre magára hagyta s roppant vidám arczczal lépett az étterembe , hol szándékosan senkisem vette észre Emilia távollétét. A lányka pedig rákönyökölt az asztalra és mélyen elgondolkozott. Porig volt alázva a véletlen baleset által, s úgy érezte, hogy senkinek a szeme közé sem nézhet, s ha átalánosarí bárhol mutatkozik, ujjal mutogatnak reá. Mily gúnyosan mosolyoghatnak odakünn az étteremben is, szinte 11
