Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-01-11

2. szám M.esa ele nilc Mi ii d e n vasa r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkínt rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmenteilen levelek, csak ismert kezektől fogadiáinak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt kiizleméjnjeh a l ap SZERK. h iv a t a l <i b a (Ó-koU ég i u m é p il l c t) küldendők. Előfizetési díjait. Egy*-'évre 6 frt. — Félévre 5 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára íj kr. HIRDETÉSEK ' i hasábos pétitsor térfogata után $• kr, nyiltiérben 25 krajczárral számttatnak. ' • Bélyegdíj mindig külön fizetendő,­Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KI A DÓ h i vatuláb a (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, spápavidélci egyesületnek hivatalos közlönye. A birtok minimum jogi s er­kölcsi szempontból. 11. Áttérünk most azokra a nagy jogelvekre, melyeket a mi honmentő agráriusaink oly köny­nyü szerrel megtámadnak. Századunk egyik uralkodó eszméjének a ma­gángazdaságnak három nagy jogbázisa van: sze­mélyi szabadság, s egyenlőség, tulajdon szabad­ság, szerzett jo^ok szentsége, sérthetlensége. Mikor az agráriusok megtámadják a tulaj­don szabadságát, a köteles rész erkölcs s jog által megkívánt mértékén túl a végrendelkezési jogot, megtámadják az egyéni szabadságot, mely­nek azok szükségképi következményei; mikor életre hívják az osztályok jogi korlátait, mikor megtámadják az egyenlő törvényes öröklés elvét: hadat izennek a jogegyenlőségnek. Agráriusaink azonban nemcsak a magángaz­daság két első jogbázisát támadják meg, de van, ki ennél is — legalább ugy látszik — tovább merne menni s megtámadja a harmadik nagy jogbázist: a szerzett jogok szentségét' s sérthe­tetlenségét. Gondoljunk dr. Schurtz idézett szavaira: ha az állam saját érdekében a parasztságot a teljes tönkre menéstől meg akarja óvni, akkor mint Anglia Kelet-Indiában tette, a földbirtokot fel kell szabaditni a jelzálogadósságok terhe alól. S »dr. Schurtznak igaza van,« mondja ifj. gróf Széchenyi Imre az Amerikai levelekben. Igaz, hogy a tisztelt gróf anélkül akarja megmenteni az eladósodott birtokost »a békés, de annál biztosabb tönkrejutástól,« hogy »a hi­telező igazságtalanul megkárosittassék,« mégis, ahelyett, hogy a jogos felháborodás hangján ítélné a javaslatot — megengedhetlen s alapjában hely­telen analógiával vélvén eleget tenni az igazság­nak — nyomatékkal ajánlja figyelmünkbe. Pedig tessék elhinni, a szerzett jogok szent­sége, sérthetlensége talán még sem az elmélet emberének értéktelen idealizmusa. De hisz nem is azért hozom itt fel ezt a törvényt — mondja tovább gróf Széchenyi — mintha direkt utánzan­dóknak tartanám, de azért, hogy lássuk, miként más nemzetek a mieinkhez hasonló bajokon nem­csak akarnak, de tudnak is segitni. Ezek után legyen szabad nekem is fellépni honmentő terveimmel. Az isten tulajdonát képező föld, melynek az ember csak használója — igy tartotta a zsidó felfogás — törzsenként (kivéve Levi nemzetségét) egyenlő részre osztatott fel, de hogy az egyenlő­ség fennállhasson, minden hét évben az adóssá­gok elengedtettek, s minden negyvenkilenc évben az elidegenített birtok eredeti tulajdonosának in­gyen visszaadatott. E törvény nem roszabb, mint a fent fi­gyelmünkbe ajánlt, nem roszabb a középkori in­tézmények visszaállítását célzó törekvéseknél, nem ama lelkesül esnél, mely az orosz mirt' swie eine Offenbarung Tottes« magasztalja. Ajánlom tehát a fenti intézkedést »— nem ugyan mintha direkt utánzandónak tartanam« — az agráriusok becses figyelmébe, hisz ezzel, leg­alább időközönként radikális gátot vetnénk a le­menő os tálymozgalomnak, gentry pusztulásnak. Tán tiltakozik ellene az igazságérzet ? Balga­ság? kinek álmait tartja ma még az, hog\ az esz­köz, melyet célomra használni akarok, igazságos-e? Törvényes öröklés esetén V 4 —4 telekig terjedő földműves birtok a fundus instructussal együtt kizárólag a legidösb fiúé; a többi törvé­nyes-örökös a szabad földjáradék arányában — te­hermentesen hagyva annak egy részét a mini­mum örökös számára — életjáradékot kap; az ingó vagyonban egyenlően osztoznak. Az egyne­gyedtelkes minimum-birtokost egyedül kiskorú s keresetképtelen örököstársainak eltartása terheli; de ha ezeket szerencsétlenség éri, ugy asylumot tartozik nekik adni. Igy akarja Meyer Rudolf boldogitni a ma­gyar kisbirtokost. Ha a magyar nép jogi öntudatával meg­egyeznék a minimum-törvény, ennek állítólagos eredményeit elérhetné ugy is, ha a végrendel­kező egy gyermekét kivéve, a többit a köteles részre szorítaná s ezeket készpénzben rendelné kielégitni. Mert csak nem gondolja senki, hogy a mi viszonyaink közt — egy-két ritka esetet ki­véve — képes volna az Örökhagyó által kineve­zett birtok-örökös egyenlő osztály esetében a teljes tönkremenés veszélye nélkül a többit kifi­zetni anélkül, hogy birtoka egy részét el ne adja. Pia pedig azt teszi, ugy kerülő uton jutott el ahoz, amit a végrendelkező meggátolni óhajtott. De épen a köteles részre szorításban — melyet egész a legalacsonyabb mértékig kény­telen igénybe venni a minimumtörvény — van erkölcstelen elem, mert kétségtelen, hogy alap­jában zavarja meg a családi összhangot, belopja a testvér szivébe a gyűlöletet a testvér iránt — mert végre is az ember önző tulajdonságait fi­gyelmen kivül nem hagyhatjuk — elölni iparko­dik a szülei szeretet természetes nyilvánulását (tessék gúnyolni majomi szeretetnek), mely a gyermekek iránti jó részben egyenlő szeretet­ben áll. Ezen, a gyakorlati élet megfigyeléséből me­rített igazság azután nagyon sokat levon a mi­nimum híveinek azon, hogy ugy mondjuk erköl­csi érvének látszólagos értékéből, melyet való­ságos apostoli ihlettel szeretnek hirdetni, állítván, hogy az osztatlanul maradt birtok valóságos asy­luma lesz az élet hullámai által hányt-vetett ro­konnak, egy édes otthon, melyben mindig tárt KAROKKAL fogadtatnak. Ez állítás kétségtelenül nagyon plausibilisen hangzik, de gyakorlati való­sulásában az atruizmus oly fokát tételezi fel, melyet egyrészt a jogaiban 'sértett testvérnél, ki­ben minden egyes uj találkozás vissza-vissza­hozta a törvényes kitagadás emlékét, feltenni nem lehet; de másrészt s különösen az osztatlan birtok tulajdonosa sem fogja szives-örömest fo­I gadni azt a testvért, vagy rokont — mert vegyük a világot csak ugy, amint van — aki a sors sze­szélye, vagy amit először kell vala említenem, saját hanyagsága következtében veszté el azt az összeget, melylyel kielégíttetett, vagy mivel ma­gát fenntartani nem képes, segélyért jő esedezni. Pedig ezeknek volna szükségük otthonra, asylumra, hogy a biztosított életállás nélküli egyé­nek tömegét ne szaporítsák, mert a zöldágra vergődött testvért, vagy rokont önalkotta ott­hona ugy is erösb kötelékkel fűzi magához, mint a vesztett otthon, melyből oknélkül száműzte öt a törvényhozás leare-i szeszélye. A család egygyétartozásának eszméje azon erővel rég megszűnt hatni, amely felelőssé tette a családtag vétségeiért, polgári kötelezettségeiért a családhoz tartozó minden egyest s amely a csa­ládi össztulajdont az egész társadalmat uraló in­tézménynyé emelte. Korunk fejlődése az egyén mindfeljebb érvényesülését uralkodó eszme ma­gaslatára helyezvén, nemcsak az egyéni tulaj­donnak a családi tulajdon vasbilincseibe verését lehetleniti, de szét fogja zúzni azokat a korláto­kat is — értem a hitbizományokat — me­lyek a mult hagyományaiként az egyéni tulaj­donnak teljes érvényesülését gátolják. Veszpréaimegyeküzigazgatási bizottsága. A bizottság első havi ülését e hó 5-én tar­totta meg. Elnöklő alispán jelenti, hogy a főis­pán betegsége miatt ezúttal nem elnökölhet. A bizottság dr. Sárkány apát indítványára részvé­tét fejezi ki a főispán tartós betegsége felett. Napirend előtt felszólal dr. Fenyvessy Fe­rencz biz. tag és a bizottsági ülések jövendő megtartására nézve azon indítványt teszi, hogy azon hónapokban, mikor megyei "közgyűlés tar­tatik, a közigazgatási bizottság ülései ne egy hét múlva, mely körülmény a biz. vidéki tagjainak anyagi kárral, s sok idő mulasztással jár, hanem a közgyűlés másodnapjának reggelén, vagy dél­utánján tartassanak. A bizottság ez értelemben határoz. Következett a napirend. Az alis-páni jelen­tés szerint, mely kitűnő alispánunk erélyének szép bizonyítványául szolgálhat, az ügyforgalom legélénkebb volt decz. hó 24-én 137 ügydarab­bal. Beérkezett az alispáni igtatoba 154b drb; az elintézetlenekkel elintézendő volt 1851 drb. A mult évihez képest 122 drbbal szaporodott a for­galom. A közigazgatási bizottság igtatojába be­jött 119 drb, melyből elintézésre vár 42. A pénz­tárba befolyt, közmunka alapra 12.769 frt, térit­mény c-imén 1152 frt, javadalmazásból 5960 frt, megyei székház építési alapra 4730 frt stb. ösz­szesen 41.549 frt. Alispán jelenti, hogy a régi le­tétek ügyének rendezését foganatba vette. Tüz­eset volt 6 izben 1653 frt kárral. Alispán a kéz­besítésre nézve körrendeletet bocsátott ki, s azon­kívül vásártartási ügygyei kapcsolatos közrendöri s egészségügyi teendőkre az adatok gyűjtését el­rendelte, örömmel jelzi, hogy a folyó 1885. évre a községi költségvetések legnagyobb részt már a megyegyülés által letárgyaltattak.. A főorvos dr. Kerényi K. jelentését egész terjedelmében másutt közöljük. Cserna kir.. ügyész havi jelentése szerint tényleges létszám volt 195 fi és 15 nő, kikből 106 fegyházra itélt; ítéletien vizsgálati fogoly csak 4 volt. Rabmunkából befolyt 2127 napszám után 220 frt. A pápai fogházban letartóztatva volt 78 egyén. Munkakereset: 372 frt. — A fegyházra elitéltek nagy számára nem levén elegendő hely, mert csak 110 foglyot lehetne a veszprémi fog­házban elhelyezni s mégis kétszer több van. Ez iránt a bizottság az igazságügyi és belügyi mi­niszterhez fel fog irni. Az árvaszék ügyforgalma 1769 ügydarab. Elintéztetett 1455. Gondnokság alatt maradt az év végén 148. Kir. tanfelügyelő örömmel jelenti, hogy a péierdi róm. kath. hitközség 1882. évben leégett iskoláját megnagyobbítva felépítette. Az elpusz­tult taneszközöket a közoktatási miniszter ingyen adományozta. Tanfelügyelő fegyelmi eljárást he­lyez kilátásba azon községi birok és jegyzők el­len, kik időszaki tanügyi jelentésüket a jövő hóra be nem terjesztik. Kir. adófelügyelő jelenti, hogy az 1885-dik évi adókivetési munkálatot a miniszteri rendelet értelmében megindította. A mult évben befolyt 14.800 drb. Maradt elintézetlen 874. Kir. építészeti hív. főnöke jelentése szerint elintéztetett 99 ügy. Az évi forgalomból a me­gyére 75%; a közlekedési minisztérium ügykö­rére 15%, a közalapítványra 4%, a kir. törvény­székre 2% esik. Egy érdekes kimutatást is kö­zöl mai számunk más helyén. Az áilamut állapotja a rosz idő daczára kielégítő. Ez évre összeiratot 60.856 kétfogatú, 772 egyfogatú és 80.460 kézi napszám. Vizrend­öri ügyek nem fordultak elő. Az ülés többi részét az egyes szakok rész­letes ügyeinek elintézése töltötte be. TÁRCZA. 1. Boldog, kinek nem száll a vágya Magasra remény-szárnyain; Ha szárnya-szegve földre hull is, Nem lesz ölő, mit érz, a kin. De hajh ! ki az egekbe vágyik És e magasból hull alá. Menthetlenül szétzúzza lelkét S halál a sorsa, gyász halál. II. Ha még az ág nem hajta lombot, Vagy mind lehullt, mi fedte, már: Jöhet a tél duló haragja, Nem esik benne semmi kár. De hogyha szép zölden virit rajt A lomb, remélve még jövőt, Ha igy találj' a tél hóleple, Az földre sújtja, veszti öt. Óh ! hogy — midőn e sziv reménye Már oly viruló zöldre vált, Akkor kellett megérni néki A tél fagyó jegét, havát! III. Remélni! ? . . . óh mért is remélni, Ha már a remény mind csaló ?! Mért is épiti rája várát Vakon a hiszékeny való! ?... Reméltem . . . s hogy felépitém már Egész boldogságom reá: Gyengéd ajakról egy lehellet Erinté és — levombolá. IV. Ha a fának gályát levágod, A seb, mit késed rajta mar Fájó, de az idő balzsam rá, Begyógyul tőle csakhamar. Napfény s szellö-ölelkezéstöl A kuszált kalász talpra áll; Elsimul a korbácsolt hullám . . . Sebére minden irt talál. A kigúnyolt szent érzelemnek A szivbe vésődött nyoma — Folyjon le bár egy örök élet: El nem enyész soha .. . soha ! MÁR KÉSŐ! QVovelleüe. Irta Gizella.) • (Folytatás.) Az egész napi hőséget gyönyörű est követé, a csillagok milliárdjait, a hold fényét, visszatük­rözé a Balaton sima felülete, lágy szellő lengeté a platánok leveleit, a nád melankhólikusan su­hogott,, s a virágok balzsamos illatot árasztanak szét. — A part sétányán suttogó párok suhan­tak tova, vagy vig társaság foglalt csónakot, s távoztukkal e dal hangzott fel: „Hullámzó Bala­ton közepén" - Nógrády nejével s Öcscsével is itt'.sétálgatott, de a máskor beszédes Aladár, most i'émán kiséré őket. — Menjünk mi is csónakázni, mondja egy­szerre — mióta itt vagyunk ugy sem tevénk. — Ha Leonának kedve van, menjetek, feleli Nógrády, de nekem már nem való e mulatság. Leona habozott, de érzé, hogy Aladár ké­rőleg tekint reá — és igy csakhamar tova és tova lebbent a kis csónak. Sokan nem ismerik a csábító elemet, a csalfa Balaton hullámait, s hisznek neki, engedve a gyönyörnek, mely mind beljebb és beljebb vonja — szellő sem leng, s hullámai egyszerre fel­fel csapnak, mintha alant egy óriási bősz szörnye­teg tombolna. A derültségj pillanat alatt, elsötétül — a sajkákat mint dióhéjtj ide-oda dobalja, s vad tánczczal kergeti egyik növekvő hullám a mási­kat. Vészes moraj hangzik) fel, zúgó siketitö or­kán megráz mindent, ellentállást nem tűr — már a partra is ki-ki csap a féke vesztett elem — sikojjal menekül mindenki feljebtV,— ember fe­letti erővel küzdenek -az evezők — kétségbee­setten érnek.partot a még előbb vig dalt ének­lök — általános a rémület — zavar. 1 ' Ilyen vihar támadt pillanatok alatt, midőn a mi ismerőseink is feledve mindent, csakis egy­más boldogító közel létét I érezve — némán en­gedték át magukat, háborgó sziveik uralmának, A többi kisebb nagyobb hajó már gartot ér — és ők — ők.... . í —•Félsz Leona? suttogja Aladár.— Melletted nem. — Szeretsz Leona ? j— szeretlek. Menekül­jünk mig lehet? — Oh minek! Lebomló hosszú barna haját a szél kuszálja, remegő alakját Ala­dár karjai Da, zárja — ajkaik egybe forrnak. Egy borzasztó menydörgés reszketteti meg .a levegőt, vakitó villám csap a Balatonba, sürü zápor után csend lett. Ismét kiderült — a hold nyájasan mosoly­gott a földre, mintha semmi sem zavarta volna, s feltűnni engedi ott a mogorva Tihany alatt halászok csoportját csónakokkal közeledve egy üres ladikhoz, melyet a magukéhoz erősítenek — és csendesen a füredi parthoz eveznek — hol fehér lepelbe takart két alakot emeltek partra! Nógrády végtelen fájdalmát leirni nem le­het, reggelre megtört aggá lett,— iró asztalához közeledve, azon megpiilan'ja Leona és :Aladar arcképét — vonásai eltorzulnak, vad- fajdalom metszi szivét — egy gondolat v.llan át agyán : hatha-hátha a halalt kerestek! Oh én boldogta­lan — össze nézi a két arczképet, oly szép, — oly össze illő egy par és milyen boldogok le­hettek volna, ha őket össze hozom — és én e.'é^ önző voltam, e fiatal teremtést magamhoz iü'm — Leona, Aladár bocsássatok meg, — de m-ir , késő, — már késő ! * * * Evek előtt magam is pár hetet töltöttem Balaton-Füreden Naponta sétákat tevénk, beba­rangolva a vidéket — igy utunk a Füredi te­mető előtt vitt el. — Feltűnt ott két egymás mellett álló, egyforma szép, fehér márványkereszt sziklatömbön, melyen kis márványtáblán arany­betűkkel „Leona" és „Aládár"-t olvastam. Szo­morú füzek hajoltak a sir fölé, s a felfutó nö­vény indái átkúsztak és körülfonták a két ke­resztet. Valami sajátszerű érzés vett erőt- rajtam, leköté figyelmem, s önként felsóhajtok — de szerencsétlenek lehettek ! — Igen, asszonyom igaza van, mondja mö­göttem egy tisztességes idős úr, kit észre sem vettem. — Talán ismerté őket Ui am? —- kérdem érdekkel. — Fájdalmas hangon feleié: oh igén 2

Next

/
Thumbnails
Contents