Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883

1883-06-17

üVXegj elentlc minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkiut rendkívüli számok is adatnak ki. Szerkesztőség és kiadó hivatal főiskola utcza 215. s z á m. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő: Dr. FENYVESSY FERENC PAPAI LAPORi Előfizetés-i díjaik: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. Hirdetés ek 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyüttérben 2ő krral számítolnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. Pápa város hatóságának éstöbb pápai s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A becsületérzés katonai értékéről. Az általános erények több neme között a becsületérzés azért is igen fonlos, mivel ott a hol ez meg van, könnyen megjön a többi is, amennyiben az ezen alapuló gondolkozás amazokat is mintegy önmagától köribe vonja. Azon katonai öntudat, hogy mi egy magasztos hivatásu testületnek tagjai vagyunk, emeli a katona keblét és serkenti öt arra, hogy becsületét igen nagyra tartva, jó vezetés mellett mély becsületérzésüvé váljék. A becsüietérzés jellemünk szilárdságában rejlik! Jellem pedig azon kemény akarati erö

} mely az ember egész lényéi átöleli s ez a gyenge sziv vasboriléka , az ész iránytűje, az érzelem és gondolkozás egyensulyozója levén, sokkal élénkebben köveleli tőlünk kötelességünk teljesítését, mini bármely más törvény vagy szabály. Magát a becsüietérzés szabályait meghatározni bajos, ez egy bizonyos gyengéd, a tisztát és igazat szerelő mélyebb érzelemben fekszik, mely szerint gondolkozni, eljárni, s melyet szakadatlanul fenntartani lelkünk sugallata tanít; mert korántsem anyagiság, hanem magasabb elvek képezik azon talajt, melybe a fejlődő jellem gyökérszálait bocsátja. A katona becsülettel éljen becsületért, mert siralmas szégyen ezt neki túlélnie. Ezen érzelmet nevelni s szilárdítani szorgos gondja legyen tehát minden vezetőnek, mert ennek kisebb vagy nagyobb mérvbeni megléte egy sereg lélkövelelményének alaptényezője! — Habár teljes meggyőződésem szerint a becsüietérzés szükségességél helyesen gondolkodó ember kétségbe nem vonhatja s igy minden ide vonatkozó bizonyítás vagy indokolás fölösleges, annak katonai szempontból vett értékét jobban kiemelendő, mégis szükségesnek tarlom a következőkéi röviden fölemlíteni! K

) Amint már mondám a becsülelérzéi minden kötelmeink lelkiismeretes teljesítését köveleli tőlünk! De ha helyesen fejlesztettük, azzal nem is elégszik meg, hanem igyekezetet gerjeszt az ahoz való képesség megszerzésére, folytonosan cselekvésre ösztönöz és egyátalában minőség- és mennyiségileg többet létei velünk, mint azt jutalom, büntetés, vagy dicsvágy előidézhetné. A helyes irányú becsületérzés a szolgálat követelményeit valóban a katona szivébe helyezi, ezeket olt saját lényének szükségletévé változtatja át, honnan azután az egyéni meggyőződés a szellem egész erejével mint valódi ösztön tör kifelé s keresi kielégítését! A mély becsüietérzés megőrzi az észt az önzés és önérdek kábításaitól, és igy az egész szellemi képességet nemesebb czélokra tisztán megtartja, igy lünik el az egyéni önzötlség és keletkezik a nagy egész iránti élénk buzgó érdekeltség, mely ha egyszer érvényre emelkedett, állásunk és hivatásunk szellemibb felfogásához vezet, ugy, hogy alig vesszük észre, midön már szivünkben és lelkünkben meghonosult azon érzel, mely szerint a nagy egész érdekeinek élhetni benső vágyunkká váll, s hogy ezen felfogás nélkül hivatásunk is érték és értelemnélküli volna. Az egyéni önzés keblünkben ilyként helyet nem. találva, ezen tiszta érzelmünk varázskörében találhatja egyedüli helyes terel a halálomnak igazságos, bajlársias és tárgyilagos gyakorlása is; valamint azon igazi engedelmesség, mely nem csak a láthatói, hanem a teljes tehetséget és akaratot is az elöljáró rendelkezése alá helyezi. A nagy egész érdekeinek helyes méllánylala mulatja nekünk, hogy egy seregben különféle tehetségű emberekre vau szükségünk, kik kölcsönösen kiegészítik egymást; mi csak örülhetünk ha oly társaink vaunak, kik azt végezni képesek, mit mi nem végezhetünk ! Az egyéni önzést meglagadó mély becsületérzésnek terjedése a seregben, még egy oly lálhallan körlelbeli cselekvés felett is uralkodik, melybe a legélesebb látású ellenőrzés sem tekinthet be, hová a törvény hatalma nem terjedhet, s mely a roszat és jót egyenlő rejlélylyel födve, érinlhelellenül lődözi. Ez a gondolatok és indokok regió-ja! Gyakran mondatik „gondolj amit akarsz, csak tedd azt, a mit lenned kell, vagy ,,Miközöm nékem az indokokhoz, a cselekvényt megkövetelem!" Ez igen felületes valami! A cselekvényekel a gondolatok uralgják, és csak tiszta indokokból fakad a szép és hasznos lett! A cselekvények és a magatartás csak külsőleges helyességével a szolgálat nem elégedhetik meg. r") Mi az, ami a sereg egyik azon fökövctelményének, hogy benne egyetértés és közszellem legyen, előidézésére szükséges? Minden mást megelőzőleg és messzeláthatólag semmi egyéb, mint a magasra hatványozott becsüietérzés. Tekintsük meg közelebbről: a közszellem fogalma köveleli, miszerint az egyesek által az összetartás szükségessége és az, hogy a személyes érdekek a közjónak feltétlenül alárendelendők, felismertessék , és érinthetetlen elvként méltáuyollassék; röviden jelezve ezt azon gyakorlás eszményi mondattal százezer sziv és egy érzelem." Mi által érhető el, vagy legalább mi által közelíthető meg elérése annak, miszerint az annyira különböző, egy hadsereget képező roppant számú parányokat összeolvasztva, azokból egy szilárd hatalmas oly szervezetet alakítsunk, mely egy érdek és egy akarattól van álhalva ? Erre talán azt is lehelne válaszolni, .,a (örvény és az e mögöll álló halálom állal!'

1

" Igen, elismerem a szabályok helyes kezeléséből az c czclra is' kihaló előnyt s a fegyelmezettség cz iránybani nélkülözhellenségél is; de van még erre kivált a műveltebb résznél egy más erösebb s álhalóbb tényező is, mely szolgálatai sohasem lagadja meg, ugyanis : érlelem cs vonzalom az egyeseknél a nagy egész iránt, cs bírása azon képességnek, mely szerint magunkat csak is az egész részének tekinteni tudjuk, egy szóval az egyéni érdekekéi helyes korlátokba tarló s minden irigységet kizáró értelmes mély becsüietérzés. Az ily érzelmekkel biró derék tiszt jó lelkiismeretéből merít erőt eredményes teliéihez, s állása iránti előszeretetében találandja a buzdítást azokra! így ha felelősséglerhes nehéz viszonyok közölt p. u. harezban, eredményhez jutott, nem fog akként gondolkozni: hogy egyelőre ugy is elegei léve elég a dicsőség és a lúlélt veszély! Most már más is tegyen! Nehogy aratolt dicsősége csak hamar talán homályt szenvedhessen:"" Sőt kötelességének tündér fényéi bármely veszély közepelte is csillogni látva, rajongással kövelendi azt, és meglesz mindent, a mit az lőle kövelel! A nélkül, hogy az egyéni haszon csak eszébe is jutna. Ily magasan nemes gondolkozást minden egyesre átplántálhatni természetesen nem is gondolható, de hogy ily jó katonák voltak, vannak, — és lesznek is, az sem tagadhaló! iönnyen Ahol igazi kedv és előszerelel van, fellobban, kivált a szép példák szikráin azon nemes láng, mely tarlósán lelkesít! ö

) A tisztikarkan mint a hadsereg értelmi részében elkerülhetetlen, mély becsüietérzés áldásos kifolyásait még igen sok irányban lehetne követni, illetőleg arról szólani, igy p u. az igaznak becsüléséről, az igazságszeretelröl, azon dicsfényről, mely a szigorú, de tánlorilkatJanul igazságos elöljárókat környezi, azon tárgyilagos elismerés jótékony légköréről melyben a valódi tehetség szárnyai élénk csapkodással uj és uj sikerhez sietnek, azon részrehaj lallanság és kész jóakaratról, melylyel Í jó szívesen fogadtatik, jöjjön az bárhonnar vagy bárkitől is, végre a tisztakezü gondos közigazgatásról slb. A becsülelérzésnek katonai szempontból történt fejtegetése még szerény munkám keretében is csonkított maradna, ha az ennek rovására szerepelni szokott összeütközések és párbajokról említést nem tennék, ami anná bajosabb, mivel egyrészt a törvény nyujljí tiltó kezét ellene, másrészt pedig, az egyén s tiszíibecsülefc néha- mégis egyedül erre vai utalva. Nem tagadható, miszerint mulatságok közben, érett értelmes férfiakat nem ritkán Játunt oly vitákba elegyedni, sőt még neki is melegedni, melyek tárgyai szóra is alig érdemesek; de sajnos éppen ily alkalmaknál kell azt is tapasztalnunk, miszerint ezek képezik azon tért, melyen a becsüleli érzékenység nem ritkán nevetségessé válik, ugy, hogy csak is a nekihevüllség és meggondolatlanság álla

1 elragadtatás okozhatja azon következményeket, melyek tárgya s kezdete korántsem érdemes a komoly végre. A becsület minden műveli embernek legfőbb tulajdona, a lisztnek oly szent eszméje, melyei csak homályosítani sem szabad engednie; a gyávaság minden férfiasságot beszenynyez! Ami állásunkban pedig bűntény, és már csak puszta gyanúja is ellörülhetlen szégyen! Értelmes felvilágosodollság és helyes tapintat adják meg azon érzéket, melylyel becsülelünk felelt őrködnünk kell, minden csípős és nem tetsző megjegyzés vagy ellenvetésnél lehető nyugodt tárgyilagossággal bíráljuk meg azt, hogy mily viszonyban állunk a mondóval, és feltehető-e nála a becsületsértő szándék? minden esetre s általában kerülnünk kell azon helytelen kedélyállapotot és beteges TAUZA. LINÄNAK, 7. Nagy ritkán látlak ablakodnál Reggel, ha arra el megyek. Hogy is ne}! mindég csak nem adhat Az Isten ilyen nagy kegyet. Nagy ritkán látlak . . . Jó az Isten Mért is panaszlék ellenei Ha többször látnálak: szerelmem Tüzében halnom kellene. II. rétiek téged z engemet, úr lett Őrültség, hogy szer. Bár nem is ismers» engcict. De híjába, szivem nagy úr let Parancsolnék s ah! nem lehet. Haragszol, hogy követlek, ámde Nem beszélünk s ez jó nagyon Megvetésed nem mondhatod ki S mint szeretlek: nem mondhatom. Horváth Zsigmond. Kéményseprő mint a sors eszköze. (Meglehetősen ócska história) Irta: Osatlcai Ignácz. J. Udvardiné asszonyom két kézre fogta a köténye alsó végét, ugy törölgette vele sürün omló könyüit. — Oh! már tovább nem tűrhetem! . . Szegény szerencsétlen teremtés, bizonyára nem érdemelte meg a búbánatot, melynek nehéz felhője szivére ereszkedék. Talán kíméletlen bánásmódnak *ÉII kitéve? . . talán zaklatják is? . . Nem kérem szépen; csak a kémény nélkül épiMi konyha füstje facsarta ki cíeven szemeiből az akaratlan könyökét. Hanem hiszen nem hiába alkotta a Teremtő' az emberi (s főleg némely asszonyi) szájat oly módon, hogy abból a >

,miatyánk"-on kivül egyéb más imádság is kikerülhet. Udvardiné asszonyom meg fogja mutatni a világnak, ([értsd: Kökényes érdemes községe!) hogy amire ő egyszer kimondta a végzést! „tovább nem tűrhetem" az egy minutáig sem marad vele e>íy födél alatt, anuak pusztulnia kell! Márton gazda a szeles udvaron ez alatt egészen cl volt mélyedve dolgába. A kisebb kocsit kelle útra készítenie: ma őrajta a sor Sasdombról a tisztelendő urat elhozni. Mert hát — tetszik tudni — szegény az eklézsia, két falu tart egy papot. Hanem mikor a felesége pattogó szavát meghallotta, miértmiért se, de ugy megzavarodott hirtclenébe. hogy a kocsikcuőt mind a rúdra mázolta. Hu ezt a Miska gyeiek teszi, nem tudom, hogyan jár? de most a gazdán esett meg, hát az más: Erzsók asszony csípőre lette két kezét, hogy a beszéd annál könynyebben folyjon és a konyhaajtót választva főhadiszállásnak, onnét eregette a hétfontos ágyúgolyókat. - Hallja kigyelmed! („Xo még ha ezt sem hallanám?" tűnődik Márton.) Aztán meddig sirassam még én a kigyelmed füstös-konyhájában a leveses bögrét, meg a malacz-sütő tepsit? Azt hiszi kigyelmed, hogy a kötényt csak azért szokás felkölni, hogy az embernek legyen mivel a könycs szemeit törülgetni? Mondom én, és jól kinyissa füleit: nekem kéményt fog építtetni. Eri mondom. Igenis. Most pedig, hogy igazán megértse a szavamat, hallja kigyelmed! ma ugyan nem eszik az én főztem után töpörtős gombóezot, de még mást se. Olyan igaz, minthogy "ma szentháromság vasárnapja van. Kati! eloltod rögtön odabenn a tüzet! . . Udvardi uram csak tűrte az egy szusz alatt eléadott ékes orácziót, aminthogy az igazi és békeszerető keresztyenhez illik; de mikor az utolsó passust meghallotta, az már kihozta sodrából. Sietett az istállóba, kivezette a lovakat s még arról is megfeledkezett, hogy a Miska gyerek is cimchctnc ő helyette. Mit ncfli tesz egy asszony! Meg se állt a sasdombi kőmives házáig s csak mikor azzal megkötötte az alkut az építendő kéményre, járt a már türelmetlenkedő pap udvarára. Erzsók asszony pedig befordult a konyhába; ott megmaradt puskaporát rátüzelte az őgyelgő Katára, két hatalmas hátbacsapás alakjában, hogy miért oltotta el az égő parazsat, mikor tudja jól, hogy ebédet is kell főzni'?! — De hiszen éppen maga parancsolta a uénémasszony?! feleié a cseléd. — Szamár vagy; nem is jövök én ma még tájékára sem ennek a füstös lyuknak; amilyen igaz, hogy ma szent-háromság vasárnapja van: Hanem azért Juczika is tud töpörtős gombóezot főzni?.. Es csakugyan, mire rcktoruram boros pinczéjéből, azaz hogy a torkából az utolsó falrenditő tónus felhangzott s Udvardi Márton szomszédaival haza ballagott, olyan ebéd várt rá, melyért szívesen feledte azt a reggeli kis csete-páíét. Alig győzte dicsérni az ügyes szakácsnét, aki ott írult-pirult mellette s jutalom fejében kétszer is homlokon csókolta. Ha a szives olvasó megengedi azonnal kész vagyok a fiatal lánykát bemutaíni. II. Ha a világon (s igy Kökényesen is) rosz nyelvű vénasszonyok nem volnának, nem tudom kinek jutna eszébe a fehér gyolcsot addig mosni, mig fekete nem lesz. Aki az ő „szapu"-jukba bele került, moshatta magát a piszkító log után. JVe is hallgassunk beszédjükre: mert akkor igen viszás fogahnunk I lenne Juczika erényeiről, ki pedig maga a megtesíe$ült szerénység. Ha végig Italadt az utczán, mindjárt kész volt felőle a kritika: „Szép leány, helyre leány; hanem a cselédjük, a Kata mégis szebb!" Annyi állj hogy szépség dolgában egyiknek sem lehetett panasza; csakhogy mig emez feldicsért szépsége tudatában tetszelgcse által abból sokat lerontott , addig Juczika szendeségével még inkább emelte bájait. Es azután a cseh származású Kató magán viselte nemzete jellegét: férfias alkotású tagjai csak annak nem tűnlek fel, aki bogár-szemeinek tüzébe feledkezett; Juczi lenge termetével kedves jelenség, és hogy csakugyan az „első" leány a faluban, azt Végh András esküvel vagy akár saját vérével is kész megerősíteni. Mert szerelmes szive ezt diktálja neki! Végh Andris, különben Udvardi uram körösztfia, körülbelül ugy állt szerelmével, mint a mesebeli ember, kitől midőn kérdeztek: evett-e már struclojást, azt feleié: én ugyan még nem; hanem a sógorom kisebbik fiának a felesége látott oly embert, aki evett. Csak nagyritkán találkozhatott Juezikavalj.de valahányszor vele szót váltolt, az mindig olyan zavarodva felelt s elpirult, amúgy Isten igazában! Hej de elég biztatás is volt ez neki: ugy tekintette azt a lángoló arcot, mint aki álmatlanul töltőit hosszú éjszaka után a hajnal aranyos pírját látja előtünui az égen! Ez adott neki kettőzött kedvet s kitartást munkájához ; . . . arra pedig nagy szüksége volt! Apja, ki már régóta nyugszik az úrban, biróviselt nemes ember, s azon felül gazdag volt. Szhja! azóta sok változott. A nemességet eltörölték, a gazdagság pedig elfolyt abba a közös tengerbe, amit akkori időben ugy hívtak, hogy haza oltára ([most adó-hivatalra körösztöiték) Andrisnak a homályos emlékeken kivül csak beteges anyja maradt, no meg az az ódon bajlék. a melyikben laknak. De van két dolgos keze; s ezért meri oly bátran elmondani, hogy nem cserélne Bokodiék fiával sem; akiről pedig minden ember tudja, hogy csak egy macs ka-ugrásnyir a van a fiskálisságtól. Juczika igazat adott neki s ápolta gondosan a szive rejtekében önkényt kinyílt virágot, melynek éltető napja a szegény, de becsületes legény szerelme volt. . . . Kedves olvasóm megbocsát, ha a boldog szerelem rajzától visszaszállunk a — kéményre. III. Volt miről beszélni a jó kökényesieknek, midőn Udvardiéknál elkészült az uj kémény! « Hogy milyen magas, milyen „úrias formájú?, hogy ugy eregeti a bodor füstöt az égnek, mint egy óriási tajtékpipa és igy tovább. Hát még az a galamb a tetejében, amit oly ügyesen formázott a' sasdombi kőműves, hogy a kerülő elevennek nézte és rá akart duplázni; szerencse, hogy — pén'ek lévén — a fegyver csütörtököt mondott. Támadt is irigye, akár eső után a gomba! Legelőször a bal szomszéd felesége kivánla meg. — Jaj, apuskám, édes! — ha nekünk kétnényes konyhánk tenne? 5 , ,