Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883

1883-04-01

X. évfolyam. 14. szam Pápa, S883. április 1. xVlegvJ elén ilc in i ii d e fii vas á v n a p. Közérdekű sürgős közlésekre ksronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Szerkesztőség és kiadó hivatal főiskola utczi 215. szám. Bérmentetlen levelek, csuk i.s,nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő: Or. FENYVESSY FERENC Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára. 15 kr. Hirdet é s ek 1 hasábos petitsor térfogata után íkr, nyilítérhen 2B krral számítstnak. Bélyeg-díj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. Pápa város ható ságinak ős t 8 b b pápai s pápavidéki egyesületnek I i f v a t a I o s közlönye. Mailáth György f A szerény, kis vidéki lap is részt kér a részvétben I Az »országos, nagy« dolgokat ám tárgyalják az országos, nagy lapok. A mi feladatkörünk a mi megyénk és vidékének érdek-köréa túl nem terjed. De az országos gyász s a nemzet sajgó fájdalma, mint a vérfolyam keringése, keresztül-kasul , át, meg áthatja az organismusnak, a hazának minden legkisebb tagját. És épen azért kér e lap is részt a részvétben ! A fájdalom nagysága nem a gyászkeret terjedelmétől függ Nincs e hazában igaz hazafi, ki ne egyenlő megdöbbenéssel fogadná a hirnek is borzasztó valót: — Mailáth György, az igazság legfőbb őre, a nemzet legkimagaslóbb alakja, az ország egyik legelső, s legfőbb méltósága orgyilkos kezek által— halt meg! Ha úgy halt volna is el csendesen, szelíden, elérve az emberi élet legvégsőbb határát, — még akkor is, keserűen fájdalmas volna a való, hogy Mailáth György nincs többé! De kimúlni nyomorultan, küzködve véres kezekkel, gyötörve-kinozva lenni szeretettjei közvetlen közelében, s senkitől meg nem védve, letiporva, letapostatni, és fuldokolni , és kiállani az erőszakos halál legborzasztóbb kínjait és földön fetrengeni, mint elhagyott koldus, és megkötözve lenni, mint egy megkínzott gonosztevő és igy halni meg egy Mailáth Györgynek, a haza s a király büszkeségének: — óh ez a való még az álom lidéreznyomásának is iszonyú! Ilyen halált ám megérdemelhetnek a zsarnok Nérók és Caligulák, vagy a hazaáruló Ephialtesek, de nem — a Mailáihok\ Megindulva mélyen a rettenetes tragédia előtt és könnyezve, sirva a végtelen veszteség felett, vérző szivvel mondunk áldási Mailáth György emlékének. TÁRCZA. TE HALVÁNY SZŐKE ASSZONY . . . Te halvány szőke asszony, Kit lelkem úgy imád, Te névtelen, te csöndes, Te elzárt szép világ. Talányos bűvös rejtély, Mint sphynx oly hallgatag, És mint a sphynx megrontó, Éi -zem hatalmadat. Elülök lábaidnál Estenden, alkonyon, O emésztő láz az álom, Mit ottan álmodom. S könyörülj én rajtam , O üzz el engemet, Hisz láthatod, magamtól Én innen nem megyek. Kiss József*). Visszaemlékezés Temesvárra. (Irta: PAP GÁBOR.) Az emlékezet az egyedüli paradicsom, melyből ki nem űzethetünk. A lassü enyésztén, végelmulásán búsongó erős nép, mely tanult izzadni s izzadás közt hősi bért aratni a jelen század elején csak névben élt; kétségbeesés és gyönge remény közt ingadozott az egész kor, mig meg nem jelent fényes szellemével gr. Széchényi István, ki mindent átalakító, hatalmas egyéniségével, áldozatra kész ha•) A kitűnő költCnek lapunk számára küldött nagybecsű költeményei közül, midőn ez elsőt t. olvasóinknak bemutatjuk, fogadja a kiváló szerző e helyütt is őszinte köszönetünk nyilvánítását, £?erk. A párbajról, Pár évtized óta járványos betegség nálunk a párbajozás. Leplen-nyomon, ujabb meg újabb eset merül fel, s a mí a dologban a legsajnosabb s felháborílóbb, a párbaj eselek oka józan és valóban lovagias emberek szemében minden tiz esel közül alig egyszer képezhetné komoly párbaj tárgyát. Már pedig a párbajnak, mini elégtétel módnak csak egyetlen mentsége lehel: ha tárgya és lefolyása egyiránt komoly. A párbajt, mint sportot, vagy játékot űzni nem szabad. A ki könnyelműen azt leszi, az épen azon lovagiasság ellen követ el bűnt, a melynek nevében ily módon akar henczegni vagy hiúskodni. Komoly és egyedül megengedhető párbaj ok vagy tárgynak csak az tekinthető, melyet törvény elé vinni nem lebet, s melyre nézve a társadalom sem képes igazi elégtételt nyújtani. Minők legyenek az ily esetek, azt semmiféle Codexben vagy értekezésen meghatározni nem lehet. Az emberek sohasem képesek vagy hajlandók egyéniségüket, egészen megtagadni, s egyéni felfogásuk és szabad elhatározásuk jogából semmit sem hajlandók feladni. Igy lehal minden a segédektől függ. Ezeknek higgadt nyugalma és józansága minden tiz ef-et közül kilenczszer megakadályozhatná a véres összeütközést, s békés ulon kiegyenlíthetne minden olyan összetűzést, a hol a sérelem nem előre, higgadt vérrel megfontolt kiszámításból, hanem pillanatnyi feihevülésböl s meggondolatlanságból történt. Az ő feladatuk és kötelességük meggyőzni a feleket, s különösen a sértőt arról, hogy a lovagiasság épen nem abban nyilatkozik, hogy egy meggondolatlan, s talán már önmagunkban meg is bánt szóért kard vagy pisztoly elé bátran kiálljunk, hanem abban is, sőt főként abban, hogyha helyes, általunk meg nem czáfolhaló okokkal meggyőzetünk arról, hogy nincs igazunk, hogy méltánytalanul sértettünk meg valakit, azt nyíltan beismerni és kijelenteni legyen elég erkölcsi erőnk, kötelesség-érzetünk és bátorságunk. Az erkölcsi bátorságnak ilyen nyilatkozata képezi az igazi lovagiasságot. Mert a ki azon öntudat és meggyőződés nélkül áll ki a küzdtérre, s kiteszi magát, azon zafiuságával ellenállhatatlan varázst gyakorolt az egész nemzetre s azt a passiv politika teréről az activra ragadta; az igy megindult küzdelem célja immár nemcsalt az alkotmány védelme volt, több kifejtésénél is, egy nemzet regeneratiója; a regeneráló hatás mutatkozott a társadalom minden ágazatában ; mindenek megifjodni, emelkedni, fejlődni "s nemesbülni kezdettek, az az áldás, melyért Kölcsey gyönyörű Hymnusában oly hőn eseng, ugy látszott, hogy teljes mértékben áradt a megifjodott nemzetre. 1848-ik évi ápr. ír. volt az a nagy nap, mely a nemzet hajnalodására nyári napként derült, mely a hosszú, nemes küzdelmek, buzgó s állhatatos törekvések nagyszerű vívmányaira feltette a koronát; a hosszú évek során át reménylő nemzet alig bírt örömével, midőn reformtörvényeit szentesítve, általok újjászületését minden erőszakos rázkódás, minden vérontás nélkül végrehajtva látta; e nap mámoros örömében elhangzott a március 15-iki ezrek menydörgése, elhangzott március 30-ának fenyegető moraja, elhangzott, de nem ment feledésbe a március 15-iki nagy eskü, mert midőn a dynastiai nem őszinte politika a nemzetiségek ellenünk lazításával szabadságunk, saját tűzhelyünk fegyveres védelmére kényszeritett, milliók ajkán hangzott fel ismét a nagy eskü: a magyarok istenére esküszünk, rabok tovább nem leszünk s beborult a nemzet napja, megriadt a csatadal, sikongott a bosszú. A beborult láthatárt csak a bámulatra ragadó győzelmek dicsőségének fel-felvillanó fénye világitá meg s már már azt hivők, hogy e fel-fellobbanó fény végkép eloszlatja a nemzet napja ragyogásának akadályait, midőn a vad éjszaki csordák nagy tömege nem kioltá, hanem tömegével csak elfödé, elnyomta a fényt s lassú hörgéssel véres földjére borult a legyőzött oroszlán. S hova lett az ifjú Magyarország? Ott az égő falvak, romba dölt lakások, A mezetlen ínség, a jajkiáltások. szerencsétlenségnek, hogy egy olyan embert megsebesítsen, vagy épen megöljön, a kit igaz és komoly indok nélkül sértett meg, az, nemcsak hogy nem tarthat igényt arra, hogy nemes gondolkozású és becsületére féltékeny lovagias embernek larlassék, hanem egyszerűen erkölcsileg gyáva, lelkiismeretlen, sőt nyomorult. Erről a feleket meggyőzni, lelkiismeretüket és igazság érzésüket cz irányban fölébreszteni, s őket valóban lovagias kötelességeik teljesítésére rábírni a segédek feladata és kötelessége. A felelősség első sorban őket terheli és pedig oly felelősség, mely nagyobb és súlyosabb mint azoké, kik mint ellenséges felek állanak egymással szemben. Meri ezeket a felhevült vér. izgalom és álszemérem menthetik némileg, de a kiknek kötelessége mindent higgadtan és 11311— godlan megfontolni, s az eldöntésnek fegyverrel valö eszközlését tolok telhetőleg megakadályozni, rájuk nézve nem létezik semmi mentség. S minthogy ez igy van, ha a könnyelmű párbajozásl komolyan megakarjuk akadályozni, akkor a törvénynek a párbaj segédekel épen úgy, sől még jobban kell sújtani, mint magukat az ellenfeleket. Megvagyok győződve, hogy ez esetben a segédkező urak komolyabban vennék feladatukat, s higgadtabban járnának cl mint most, midőn nem ritka esclben. csillapítás helyett még ők izgatják feleiket, s magukra nézve bizonyos bálorsági és lovagiassági nimbust vindikálnak akkor, ha feleikel mentől meggondolatlanabb és vakmerőbb magatartásra ösztönzik és izgatják. Ez már magában is bizonyára nagyban megapaszlariá a könnyelmű párbajok szárnál, de még hathatósabb gyógyszerről is gondoskodhatnék, e járványos betegség ellen, a tőrvényhozás az állal, ha a párbajozókra és segédeikre a börtön melleit, úgy mint Franciaországban,— pénzbüntetést éspedig érzékeny pénzbüntetést szabna, még pedig valamely oly nemzeti vagy jótékony czélra, a melynek érdekében még 0 Felsége a király is meghagyná a pénzbírságot, tehát a büntetésnek nem megalázó részét még oly esetekben is, a midőn a börtönt elengedni kegyeskednék az illetőnek . . . Meggyőződésem, hogy e kellős inlézA vadonban elszórt temetetlen testek, Mikre éh keselyük, hollók gyülekeztek. De lassankint a vért elitta, a halottakat betakarta a föld, de vájjon Lesz-e költő, ki az édes anyanyelven Rólatok korának csodát énekeljen ? Vagy elszórnak majd az éjszaki vad szelek S idegen nép tombol hamvaitok felett? (Arany) Volt s lesz költő, mert mig a kéz dolgoztt s újra zöld vetés hullámzott a véráztatta földeken, a halál nyomait elegyengette az élet, felsírt az emlékezet. E fájó, édes-bús emlékezetnek panaszos hangjai rezdülnek meg a visszaemlékezés Temesvárra cimü költeményben is. A dicsőén szomorú napokra való visszaemlékezés ihlette meg a költő magasztos lelkét s szive fájdalma méla panaszhangokban tör ki ez egyik szép költeményében. Hisz öt is harezba vitte a haza ügyeért lángoló lelkesedése, hisz öt is lázba hozta a honvédek jelszava, Nekünk is volt egy jelszavunk Lázba jött a honvéd tőle: Nem volt abban a halálról, Nem volt abban megadásról, Egy szó volt csak, hogy : Előre: — (Tóth K.) hisz ö is közelről volt szemlélője, lesújtott tanuja annak a gyászos végelmulásnak, hol Fegyverek zörgése, ágyuknak dörgése Volt rémesen hangzó gyász halálhörgése (a) Bajnok elhaló nép sírbahanyatlásának (Pap G.) Ott volt, ott állt költőnk is Temesvárnál; ott várta a hősies halált, de neve még nem volt bejegyezve a halók könyvébe, életben maradt, hogy lássa a magyar dicsőség sirba hullását, hogy tanuja legyen az oroszlánként harcolt honvédek magasztos halálának, hogy kétségbeesett szivvel lássa barátjai, hős bajtársai elhullását, hogy hallja a haldokló hősök végimáját: Isten adj győzelmet elárult hazánknak 1 A bajnok elhaló nép sirbahanyatlásának, a kedés megteremtené áldásos gyümölcsét, Í legalább a könnyelmű párbajok száma jelentékenyen megapadna. Gondolkozzunk ez indítvány felett uraim azt hiszem megérdemli. Balázs Sándor. Ismét a kataster. A „Pápai Lapok" 13-ik számában Papija nos királyi tanácsos ur, mint-a Devecser járás földadó bizottság elnöke, válaszol az egy szám mai elébb megjelent „Még egyszer az új katas ter" czimü czikkre s mindenek előtt megrója ; czikk írót, hogy mende mondára alapította vádját; de válasza vége felé maga is hasonló hiba ban vétkezik, mert legalább is olyan kíméletlen • seggel, de nagyobb igazságtalansággal hallomás szerint mondja el, hogy a pápai járás bizottság községi felszólalásokat megrostálás nélkül foga-^ dott el, — hogy kibujt a munka, és vesződség alul, — és hogy nem is volt utazó küldöttsége. Ezen állítás annyira ellenkezik a tényállással, és az egész járás lakossága elismerő közvék menyével, hogy ha a kir. tanácsos ur egyéne; őszintesége előttem ismeretes nem volna, kénytelen lennék a hallomásnak nem csak jó hiszemtségét, de egyátalán annak megtörténtét kétsegb. vonni, igy azonban mégis csak téves informaticnak tekintem, s mint a bizottság egyik tagja j ! lelkiismerettel állithatom, hogy a pápai járá: : bizottság négy napon át, délelőtt és délután tai tott ülésekben nem csak tüzetesen megrostál minden egyes felszólalást, de minden községet dűlőnként tárgyalt, egy két községben pl. Pápáü is, a tervezettől, és a községi földadó bizottságétól eltérő uj osztályba sorozást készített, hol a minta térreli meg nem egyezés indokolv volt: uj osztályokat állított fel, s hol a leszál • tási követelést indokolatlannak találta, azt ti rölte, vagy módosította, utazó küldöttsége is vol és az küldetését Takácsin és Marczaltön végezt is, igy tehát eljárását, munkásságát — mint aí a kir. tanácsos ur oly szépen fejezi ki, — f°g< dalmával, és lelkiismeretével megtudja egyeztető'. Hogy milyen volt a munka: azt elmondtam hogy minő lesz áz eredmény: azt természetese 1 előre nem tudhatjuk; de arra mégis hivatkoz hatom, hogy a pápai járás földadó bizottság;, novemberi jegyzökönyvéről Szontagh kir. kö:ponti felügyelő azt állította, hogy a szántóföldei, magas osztályozása ellen tett kifogások oly alaposan voltak indokolva, hogy a 10% leszállitá:;; nagy részben annak köszönhetjük, — fenntartju";; tehát magunknak a devecseri járási bizottság elnökének szives oktatását, — a milyen a munki., olyan lesz az eredmény — kellőleg akkor mélt; nyolni, ha sok ívre terjedő jegyzökönyvei szintéi némi sikert aratnak; az eredmény pedig legirkább attól fog függni, hogy Veszprém megy? kerületi bizottsági tagjaiban lesz-e elég határézottság, s összetartás, hogy félre téve helyi érdekeket, az egész megye érdekében szólaljana •;. temesvári gyászos szétszóródásnak néhány megkapó vonással való leirása után a költő hároi. versszakban saját mélyen érző szivének ad ki fejezést; látva nemzetének bukását, látva a hősök drága vérével áztatott, szépen izmosodni., virulni kezdő szabadság fájának szomorú hervadását, elpusztulását — lelke elborul s sötét reménytelenséggel sóhajt föl Mért nem haltam ott meg hősies halállal ? Most nem törődném a tiprott hon bajával. Mért nem szűnt meg akkor szivem verése, Mikor elnémult a fegyverek zörgése? Tán nem egyedül az ö ajkán hangzott el a hősiesen védett haza halálával való együtt hala •; vágya, de jól tudta a magyarok istene, hogy az a bámulatos életerő, mely a szabadságharcban nyilvánult, nem enyészhet ki egy pillanat alatt a nemzetből, hogy a nemzet halála csak látszólagos, hogy az a fény, melyet a vad csordák csak elfödtek, de ki nem olthattak, újra lobbot fog vetni, de addig is a szomorú gyász napjaiban nekünk, új nemzedéknek szükségünk leend vigasztalókra, biztatókra, lelkesítőkre, kik ne engedjék kialudni szivünkből a hazaszeretet szent tüzét, élő példájukkal, hősi napokra emlékeztető szavaikkal folyton élesztvén azt; e hivatás vétette fel újra Arannyal a letett lantot: Egy hang, mely csilingel az égi madárban, Hogy lerombolt fészkit rakja késő nyárban ; S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad: »Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: irjad !« Ezért tartotta meg a gondviselés nekünk költőnket is, hogy édes- bús visszaemlékezéseivel, hazafias dalaival, midőn • »Lelke borong s emelkedik A mult idők emlékénél biztatónk, lelkesitönk

} tanítónk legyen; s