Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883

1883-04-01

fel, mert az egész megyére kiható ez aránytalanság a magas jövedelmi fokozat, — a jó évek átlagából vett magas termés, — a veszprémi s pápai piaczok túl. becsülése, és egyéb hasonló okok folytán; — az a io°

/o leszállítás, melyet a pápai járás egyik osztályozási vidéke a szántóföldeknél elnyert csak a szomszédokkali helyelyesebb arány kiigazítására szolgált, melynek kirívó különbözőségében — elég csupán a 12 ft 50 kr szántóföld osztályt emliteni — minden elfogulatlan szakértő megbotránkozott. De azért még csak most vagyunk azon állásponton, hogy az egész megyére arányos leszállítást kérjünk. Ezek előre bocsájtása után kötelességemnek tartom kinyilatkoztatni, hogy a »Papai Lapok* 12-ik számában a neheztelt czikket én írtam, — irtam pedig több község és birtokos szó- és írásbeli megkeresésére, kik a járási bizottság eljárását sérelmesnek tartották ; — irtam minden erős kitétel elhagyásával, s teljes mellőzésével annak, a mit arra vonatkozólag mondtak, és irtak, hogy miként lett elütve a legalaposabb panasz legszegényebb községekben, s viszont a járás legjobb talajú községében miként lett indítványozva a szántóföldek 8-ik osztályának felállítása; — irtam ismétlem egy részről minden erős ebb, s határozol tabb megtámadás elhagyásával, tárgyilagosan, átalánosságban s az állítólag »jelzövel«, — más részről még az elsmeréssel megdicsért bizottsági tagok: Szalatkay, Barca Bálint urak stb. nevének említése nélkül azért, hogy reá egy hasonló tárgyilagos, talán az aggályokat eloszlató, vagy a panaszok alaptalanságát begyőzö válasz provocáltassék, és irtam végre azon felfogásból, hogy egy évek hosszú sorára kiható munkálat nem lehet oly »Ne bánts« virág, melyet tárgyilagosan érinteni bárkinek szabad nem lenne, annál inkább nekem, ki ha nem vagyok is oly szerencsés ott bár 8-ik osztályú szántóföldnek is birtokosa lehetni, állásomnál fogva elég nagy felelősségi érdekeltséggel birok. Tisztán, és egyedül az ügy fontossága, és átalános érdeke volt tehát oka felszólalásomnak, s ennek tudatában még arra is kell kérnem a devecseri járási bizottság elnökét, hogy engem a leczkéztetés vádja alól felmentsen, miután ily meddő, és czéltalan valaminek haszna nem volna, s ö —minta közügyek régi bajnoka— tudni fogja, hogy bármely törvényszerű testület, mely hivatva van közérdeket szolgálni, közvetett, vagy közvetlen interpelatióval jogosan provocilható, — sárra nem visszautasítás, hanem czáfolat, vagy felvilágosítás a szokásos válasz Én csak örülni fogok ha jelen esetben a czikk czáfoló, vagy védekező részének az érdekelt községekre, vagy birtokosokra megnyugtató hatása lesz, mit egyébiránt érdemlegesen elbírálni ők magok legjobban hivatottak. Kiss László. pápai járási és kerületi biz. lagKörrendelet a járások szolgabiráihoz. Mult évi deczember hó 21-én 17096. sz. a. keit rendeletemmel fölhívást intéztem a czim utján a vármegye összes községeihez, hogy saját jól fölfogott érdekükben a Veszprém megyei gazdasági egylet tagjai közé lépjenek be, s ugyanezen rendeletemben kifejtettem mindazon előnyöket, a melyek a községekre miudenesetre háramlani fognak/, ha a gazdasági egylet tagjaivá válnak. • Sajnosán tapasztalom azonban;, hogy ezen fölhívásomnak eddig majd semmi eredménye nem lett. Ezen körülmény cs az, hogy erős meggyőződésem, mikép a község-ek érdekében cselekszem, ha ezen ügyet elaludni nem engedem, hanem a kényszerítésen kivül, a mi ez esetben meg nem engedhető, minden eszközt fölhasználok arra, hogy a községeget a gazdasági egylet körébe bevonjam. Ezen okból tehát, s mert hivatalos állásánál fogva a czim van hivatva arra , hogy ez ügyben a községeknél közbenjárjon, fölhívom, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel hasson oda, hogy a hatósága alatt álló községek lehetőleg kivétel nélkül a gazdasági egylet tagjaivá legyenek és pedig annál inkább, mert a gazdasági egylet élén álló férfiak egyénisége és azon meleg érdeklődés, a mely ujabb időben a gazdasági egylet iránt nyilvánul, biztosítékot nyújtanak arra, hogy a községek mint egyleti tagok részére kilátásba helyezett előnyök csakugyan bekövetkezni is fognak. Veszprém, 1883. évi mártius hó 24-én. Véghely Dezső, alispán. Néhány szó méhtenyészte'sünkről. A méhtenyésztésről, mint kedvelt 3 jövödelmező ágáról a gazdálkodásnak, felette sokat írtak. Mi az oka mégis, hogy hazánkban ezen kellemes munkával járó s bő gyümölcsözéssel kínálkozó méhtenyésztés, mit csekély költséggel, elaggott öregek, gyermekek, sőt a mezei munkától ment nők is egyaránt végezhetnek, igen há'.ra van? Tapasztalatom után szólva az ok az, hogy a méhészetről irók nem — népszerűen — szegényebb sorsuaknak, kiknek sokaságuk s munkás kezük ápolná s ápolja inkább a méhekel; hanem ~ mély tudományt összehalmozva — a tehetősebbeknek irnak. Azért én azt tartom, hogy ha falusi gazdáknak írunk, adjuk elő a legegyszerűbb kezelését a méhészetnek s mutassuk ki csekély kezeléssel s keve-* költséggel annak hasznos voltát, hogy a szegénység, mi az országnak nagy részét (eszi, kedvet nyervén a miveléshez, mihelyt szép hasznát tapasztalja önként fog a mesterségesebb miveléshez, terjed az azután u szerint a mint kinek kinek jobb módja lesz. Egyébbiránt nálunk a méhtenyésztés ügye tulajdonkép nem a mellekkel való bánásmódban áll, hanem azon kérdésnek megoldásában, hogy lehetne a méhtenyésztési, magyarhoni szegényebb sorsú gazdáink közt is megkedveltetni s ez által virágzóbb állapotba helyezni. Véleményem szerint a mint az iskolában a fa tenyésztést tanítják a tanítók, úgy taníthatnák a méhkezelést, mi nem csak jövödelmező, de gyönyörködtető is. Ebből a tanitó igen szép leczkét adhat tanítványainak., nevezetesen a méhckkel való bánásmódot megmagyarázván, e kellemes munkát megkedveltetheti, csudáltatván azok szorgalmát, tanítványi! is hasonló szorgalomra buzdíthatja, ha kivált a tanítónak magának is vaunak méhei, felmutathatja az egy c/.élra, a íáradbatlan szorgalommal való gyűjtésre telt törekvéseket, azt a szép függést, engedelmességet, miként a méhek az egy királynéjuktól vagy anyától teljes engedelmességgel s szeretettel függenek, mint oltalmazzák egymást a rablók ellen; csudáitathatja tanítványaival a teremtőnek mindenhatóságát, ki a kis ménekbe oly ösztönt táplált, hogy azt a szép rendet, gyönyörű munkát, oly egyetértéssel végzik. Hogy pedig ezen oktatás a falusi iskolákba is át lépjen, kellene létesíteni a fő méhtenyésztő-társulat mellett liókegyesüieteket, melyek függve a fötársulattól, kezetfogva a méhészeti vándortanítóval, terjesztenék a méhtenyésztési; azok készíttetnének iskolai rövid kézikönyveeskéket a gyermekek felfogásához alkalmazva , melyben csak igen röviden adatnék elő a méhekkel való okos és egyszerű bánásmód, különösen az alkalmas helyről, a csekély költséggel építendő méhes állásáról, « rajzásról, annak előjeleiről, a raj befogásról, tisztogatásról, némely óvszerekről a méhek betegségei clien, a magméhhagyásról , a téli kezelésről és igy méhekkel való bánásmódról; ezeket a gyermekek betanulván, a méhek iránti különös szeretet bennük fölélesztetvén], szüleiket is serkentenek s kérnék méhszerzésre, kik ezt gyermekeik iránti szeretetből is teljesítenék , s igy menne alaposan előbbre a méhtenyésztés. Tulipán János, tanító. Fővárosi levél. Túl volnánk hát a húsvéton is. Azonban e nagy ünnep semmi egyebet nem hozott nekünk, minta vén telet, ametyet pedig már elbiicsnzíattunk. Hát hisz ő kelme megint berukkolt, fehér hóparipáján s nem kevéssé ijesztett rá a szegény ibolyákra és hóvirágokra, melyeket, már minden uíczasnrkán kínálnak a virágárus-lánykák. A sugáiut fiatal csemetéi is, melyek már szintén rügyeznek, rémülve hajtogatták apró fejüket , mikor megszállta őket a tél fehér fátyola, mintha azt akarták volna kérdezni a járó-kelőktől: „Hát ez mi? Újra kezdjük a telet? Soha ilyen húsvét napot!" Ok persze még sokkal fiatalabbak, mintsem hogy fehér húsvétot láthattak volna. A húsvéti piros tojásokból semmi senzác/.iő ki nem kelt, legfölebb csak annak" a józsefvárosi kaszszirfrajIának jutott ki az ijedtségből, akinek valami kikosarazott imádója, nihilista-módra puskaporos piros tojást adott, ajándékba, amely szerencsésen föl is robbant, anélkül, hogy a kasszirfrajIában kárt csinált volna. A külföldi szoczialistikus mozgalmak ily romantikus alakban nyertek tehát visszhangot nálunk is. Más nevezetes nem történt, legfölebb csak az, hogy a városligeti wurstlpraterben a ringlspiel (vagy beszéljünk magyarul: az ördög-malom) egy nevezetes játékkal szaporodott, melynek czime „Tenger a szárazon" mely annyiban üt el a közönséges ringlspieltöl, hogy kocsik helyeit hajók vannak felfüggesztve. Alig tévedünk ha azt hiszsziik, hogy ez a nevezetes esemény nincs hivatva az európai egyensúlyt megzavarni és a Tenger a szárazon," sem a tengeri, sem szárazföldi hatalmak közölt nem fog konflíktust előidézni. Ambar a mai világban, mikor telefonon beszélünk, mikor egy kecs kern éli újságot Nagykörösön nyomnak (Kecskemét és Kőrös Q J Vilmos fordította le igen sikerülten. A régiség nagy mikor egy világhírű zenészt Ondrícseknelc hívhatnak, \ hatást keltett s még sokáig fenn fogja magát tartani, semmi sem lehetetlen többé. ... j Igen alkalomszerűek benne a párbajról mondott kö. . . ])e bezzeg idézett elő egy kis forradalmat I vetkező sorok, melyeket meg nem állhatunk, hogy ide ne igtassuk : a fővárosban, melyhez az egész ország legőszintébb szerencse-kivánalaival járul. Az igaz, hogy ez egész másféle Szász, mint azok akik minduntalan árulkodnak ellenünk. Nem is szász ez, hanem Szász ni ég pedig S/.ász Károly a jeles költő, a kitűnő műfordító, a fáradhatlan író, ki most ünnepli ezüstmennyea-'/őjét, s pár hó előtt gyűjtötte össze három évtizedről szóló munkálkodását. A nagy család fényesen üli meg a boldog ünnepet, melyhez bizonyára szerencsét kivannak mindazok, akiknek Szász Károly már oly sok élvezetes perczet nyújtott. Es ezek száma légió.' . . . . . . Az irók és művészek társasága a mult héten tartotta meg rendes évi ülését, amely egyszersmind a 10-ik közgyűlés volt. A 10 éves kör pénztárába — mint Kabdebo megjegyzi — 10,000 forint hiány födözteteít föl, vagyis a pénztárban még mindig nincs 10,000 frt, ami bizony hiány. No de majd lesz ÍO év múlva a körnek saját háza, ha a Dolinay által kibocsátandó részvényekre akad elég vásárló. A kőr fennállásának 10 éves fordulóját talán megünneplik közelebb. Odry Lehel egy igen érdekes adomát beszélt el a kör megalakulásáról. Az alakítók között, volt Jókai is. Mikor az alakuló-gyűlésen Odry a beiratkozási díjakat egy kalapban öss/.együjté, Jókai is odalépett hozzá és e szavakkal nyujíá át neki a díjat. — Én Jókai Mór vagyok, lakom a Stáczió-utczában . . . Odryt a nagy regényíró megszólítása annyira zavarba hozta, hogy a gyűjtő-ívre csak annyit tudott följegyezni : ,,Stáczió . . . ." .. . Húsvét másodnapján egy régi újdonságot, vagy uj régiséget adtak elő a nemzeti színházban. Calderon „Zalameai biró"-ját elevenítették fői, melyen 40 év óta hever nálunk a bibliothéka pora. 40 év előtt adták Gaál József fordításában, most Győry Dóczy Lajosnak Csiky Gergelyhez intézett egy nyilt levele. Olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy mult le\elünkben a Teleky-pályázalról szólva, kikeltünk azon hang ellen, mely az előadók jelentésének alaptonusát képezik, aminek — mint előre jeleztük — az a rosz eredménye van, hogy önérzetes ember, kinek van irodalmi múltja és neve, nem vesz részt a pályázaton, nem akarván magát kitenni a bírálatnak. A Dóczyak — igy fejeztük be momiókáiikat— elmaradoznak és jönnek a -- ,,l<'enyéryck" A tények nagyon hamar igazságot szolgáltattak nekünk. Pár nap elölt ugyanis a Budapesti Hírlapban Dóczy Lajos a „Csók" ismert szerzője nyilt levelet intézett Csiky Gergelyhez, mint a Teleky-pályázat előadójához, elmondván, hogy c;;y a pályázatról kizárt műnek , az Utolsó szereiem-'-nek , melyet az előadó noha kizárta a pályázatról, mégis jónak latolt oldalbavágni, ö a szerzője s tiltakozik ezen aljárás ellen, melynek üdvös eredménye nem lehet. Az eset nagy port kavart föl. Egy könyvkiadó már ajánlatot is tett üóczynnk müve kiadására, de — mint halljuk — maga Pauiny a nemzeti színház drámai igazgatója is elkérte már a vígjátékot, hogy színre hozza. Dóczy ez újabb müve után a legnagyobb érdeklődést tanúsítanak mindenfelé s kíváncsian várják annak szinrehozaíalát. . . . ... A szászok magatartása már régóta a legnagyobb iudignaliót kelti minden hazafiúi kebelben. A Schulverein ellen tavaly országszerte rendezett tüntetések eléggé tanu-itják, mennyire van okunk e jó urakat, kik a nagy német, birodalom felé gravitálnak s hazánkban elnyomatásról panaszkodnak, szereim. És mégis egy Szász-ünnepély folyik le ma Nékem az a véleményem Nemcsak azt kell megtauitui Ügyesen, szépen, merészen Mint kell vívni, ámde azt is Hogy miért kell vívni s én Azt hiszem, ha csak egyetlen Mester volna, aki bölcsen, Nemcsak azt tanítaná, Hogy

1 kell vívni, ámde azt is, Hogy miért kell: minden ember Ahhoz adná a. fiát. No lám, milyen okosan beszél Calderan a párbajról, pedig nem is ismerte a mi mostani viszonyainkat ! Hevesi József. eszpremDof. — 1883. márczius 31-én. A polgármester választás e hó 27-én ejtetett meg a város közgyűlésben, Véghely Dezső alispán ur elnöklete alatt. A közbizalom Kovács Imre tanácsos s helyettes polgármester úrban összpontosult, kit egyhangúlag választoltak meg. E választásnak csak örülhetünk, mert oly férfiút ért, ki szivén hordja a város érdekeit. Másnap a ,,Korona"' vendéglőben körülbelül 120 terítékű társas vacsora tartatott az uj polgármester tiszteletére. A megüresedett városi káplán állásiba püspök ü exja Nemes Dénes városlődi káplánt nevezte ki. Gratulálunk neki ! A helybeli lovardában szerencsétlenség törKi tudja: mit hoz a jövendő Nem vár-e ránk is ily haza ? (Pap G.) akkor költőnk, ki anyiszor nézett szembe a halállal, ott legyen elünkön dicső példájával, lelkesítő szavával. Csaic a kétségbeesés adta ajkára e szavakat : »Most nem törődném a tiprott hon bajával,» mert hazafiúi szivéből, mely kész volt honjáért vérét ontani, nem halhatott ki a hazaszeretet, annak a hazának szeretete, mely tiprott, megalázott volt ugyan, de nem saját hibája miatt s igy kétszeresen rászorult fiainak önfeláldozó szeretetére, mit nem is vont meg tőle költőnk sem, ki a gyásznapjaiban, még pedig sok üldöztetés közt, hiven, rendületlenül szolgálta hazáját. Az utolsó versszakban igy óhajt költőnk: Most nyugton pihennék a sir-éj ölében, Ní'páldástól kisért bajtársim körében. Hamvunkat adnánk át szótlanul egymásnak Dicső reggeléig a föltámadásnak. Igaz, hogy édes elpihenni azzal a tudattal, hogy a népnek, melyért küzdöttünk, áldásától teté/ctt sir-éj ölében nyugsuink; igaz, hogy dicső meghalni a hazáért, de dicsőbb volt élni a hazáért a hazának azokban a nehéz napokban, »midön a honfi honfira vádaskodott, testvért testvér, apát fiu eladott« ; e dicsőségben osztozott költőnk is, ki a megpróbáltatás sötét éjében mindig hazafiúi erényektől diszlett; — népáldása fogja egykor kisérni — de szivünkből kívánjuk, hogy csak számos-számos évek után — költőnk sirhanlját is, mert nemcsak azok porát, kik a hazáért elvérzettek, hanem a kik a hazáért küzdöttek s cilek Omló porát (is) ölelve véded Te égi nő: Emlékezet! (Pap Gábor.) dr. Kapossy L. BEATRIX. — Életkép. — Bourdon Matild után franciából fordította HADA JSTVÁN. (Folytatás.) V. Nagy volt Móric fájdalma, de nem ért föl Beatrixéval. ü megőrizte anyja kedves emléket; kötelessége teljesítésében találta öt fel, és a keserű könyek, melyeket szemeiből hullani látott, uagyobbiták szeretetét, melylyel már viseltetett iránta. A fiatal és kedves anya, kinek képét megőrizte, bátor és erős nőve lön szemeiben, s a tisztelet még gyarapitá fiúi gyengédségét. Nem tudta, hogy a mély fájdalom a lelkiismeretfurdalások szülötte, s hogy mennél kegyesebbnek mutatkozott atyja, annál bünösebbnek tartotta magát anyja. Midőn az első napok elmultak, midön a gyászertartásoknak vége volt, Beatrixnak csak egy kívánsága volt: távozni 13 . . bői, a hol minden csak kegyetlen emlékeket juttatott eszébe, s hol a legkisebb véletlen felfedezhette fia előtt a multat, melyet még vére árán is eltitkolni szeretett volna. Lucián válaszát megkapta; ö is örömmel fogadta az őket egyesítő kötelék széttépését, de ez érzelmet illő szavakba rejtette. Szabad volt, uj életet kezdhetett s ezentúl egészen fiának, utolsó és leggyöngédebb szerelmének szentelhette azt. — Kedves anyám, monda az, oly sokáig éltem elválva családomtól, elszakadva szülőföldemtől, hogy szomjazom mind a kettő után; ez volt szegény atyámnak is minden kívánsága. — fiát vissza akarsz térni M ... be? kérdé Beatrix, ki reszketett a gondolattól, hogy viszontlássa a várost, hol bűnét mindenki tudta. — Igen, anyám, megtartottuk házunkat, atyám soha sem akarta sem eladni, sem bérbe adni; vár az bennünket; s azután M . . . . ben annyi rokonunk, annyi barátunk van! — Nem szeretnél inkább Parisba menni ? — Nem, anyám, én igen sok nagy várost láttam, Bataviát, Macaot, Londont, s mit tudom még mi mindent? atyám munkája oly vagyont biztosított számunkra, mely a vidéken tekintélyes; a kedves M . . . ben bőségesen fogunk élni. Parisban középszerű volna. Különben, atyám óhaja volt, engem meg életében látni, M ben megtelepedni, s önnek, kedves anyám, annyi barátja van ott! régen volt, emlékszem, de tudom mennyire szerettek önt. Beatrix sóhajtott s ennyit mondott : —Tizenkét év alatt bizonyára megfogytak... —Ah! nem hinném, de ott leszek én, anyám, én nem hagyom önt el soha és azután... A fiatal ember nem végezte be. — Nos, gyermekem ? Leült egy zsámolyra lábaihoz, mint midőn kicsi volt; azután nyájasan monda: — Ismeri atyám reám vonatkozó terveit! Beatrix hallgatott. — Tudja, hogy szándéka volt engem öszszeházasitani unokanövéremmel, nagybátyám, Merville Ágoston leányával? — Eszterrel? — Igen, anyám, e terv nagyon tetszett atyámnak és nagybátyámnak; szünet nélkül emlegették levelezésükben, én vonzódást érzek unokanövéremhez, s megvallom, mitsem óhajtok inkább, mint atyám igéretét beváltani. Mondja, kedves anyám, eljö M... be? Beatrix rettenetes zavarban volt, maga elé' képzelő mindama veszélyeket, melyekbe azM... ben való tartózkodás öt sodorhatja, s mégis nem tudta, hogyan álljon ellen fia kéréseinek, sem hogy minő ürügygyei szépítse tagadó válaszát. Még szelleme is el volt gyengülve; hebegett a rettenetes zavar uralma alatt, és nem tudván semmit felelni, lecsüggesztett fővel belerohant a veszélybe, melyet szeretett volna elkerülni, — Elmegyünk M... be, monda mert te kívánod, és legalább te kedves gyermekem, boldog leszesz. — A mennyire az ember egy pótolhatatlan veszteség után lehet. Ah! anyám, ha ö még velünk volna, mily boldogok lennénk mi hárman! O pirulva elforditá fejét; fiának jó hiszeme, a tisztelet és bizalom, melyet iránta tanúsított, helyzetének nehézségei, mindez, ily viszás állapotban, feszélyezte öt és szenvedést okozott neki. — Megcsalom fiamat, miután atyját megcsaltam, monda önmagában keserűséggel, ah! ha megtudja, s egyszer meg fogja tudni... De, két veszély közé szorítva, a távolabbit választá, azt, melyet bölcs tapintattal talán elodázhat, azt, melytől családja rokonszenve talán megszabadítja, és e gondolathoz ragaszkodott. — Talán irgalommal lesznek irántam, t alán nem beszélnek. Siettette a B.. .-bői való elutazást, és pedig lázas tevékenységgel, mintha kikerülhetetlen sorsát kereste volna; megérkezett M...-be Móriccal együtt. Egy megbízottat előre küldöttek, a ház el volt készítve az uj lakók befogadására. E ház semmit sem változott, s a mult árnyai jelentek meg Beatrix előtt, midön ismét ama helyen volt, hova oly tisztán lépett be, s honnan oly bűnösen távozott. A hálószobát ugy találta, a mint hagyta, midőn megszökött: a nászkosárkát, melyben még ben voltak a szűzi virágcsokor és a menyaszszonyi koszoiu; atyja és anyja arcképét, kiknek tekintete szigorúnak tűnt föl előtte; a könyvtárt, hol a fiatal leány ártatlan és komoly könyveitől, az ima-, történelmi könyvektől, költeményektől nem messze ott voltak a regények, melyek a fiatal nő lelkét megmételyezték: ezer semmit, a mult ezer ereklyéjét, melyeket nem érinthetett könyhullatás nélkül; isrnctlé magában egy német ballada szavait: — Oh ifjúságom, ha visszatérnél!