Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883
1883-03-25
JVIegj elenilc in i ii d e ii vasánia p. Közérdekű sürgős közlésekre kíU'onkint rendkiviili számok is adatnak ki. S /. e r k e s z t ő s é g és kiadó Ii i v a t ;i 1 fői s k o 1 a u t c z i 215. szám. Bérineriteíien levelek, csak is,uert kezektói fogad tatnak el. Laptulajdonos szerkeszti*: űr. FENYVESSY FERENC Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 irt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. Hirdetések 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, iiyilítérben 2ő krral szániítatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : RVÁTH LAJOS. • -^m^r — — •••J^" rai n Yr^^^ rnmr , ^^'™ r »^^ Pápa város hatóságának és több pápai s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Az amerikai egyesiiltállamok és hazánk. Igen érdekes statisztikai adnlok állanak előttünk az amerikai egyesült államok mezőgazdasági viszonyainak meglepően gyors fejlődéséről: el kell bámulnunk azon óriási haladáson, melyet az új világ néhány évtizedek alatt elérni képes volt; de más részről önbizalmat is meríthetünk abból, ha elgondoljuk, hogy Amerika mind ezen vívmányokat kitartó munkásságának és tevékenységének köszönheti. — Ha olvassuk, hogy az egyesült államok mivelés alá vett területe tiz év alatt 8 millió hectárról 15 millióra, s igy azon területen évi buza termelése 27 millió métermázsáról -- ugyan azon idő közben — 109 millióra emelkedett; s ha mind ezekhez elgondoljuk azt is, hogy hova fejlődött gazdasági gyáripara már eddig, úgy hogy csak búzaliszt kivitele 1881-ben megközelítette a fél millió mélermázsűt, méltán fenyegetve érezheti magát hazánk is, az uj világ rohamosan fejlődő versenye állal; mert mi is nyers termelők vagyunk, s kivitelre utalnak közgazdasági viszonyaink. Szerencse még reánk az a körülmény, hogy ez ideig búzánk jobbnak s lisztünk erőteljesebbnek ismertelelt el a fogyasztó világ elö;t, ámde kimodja meg, hogy ezen előnyöket meddig tudjuk megtartani, váljon az amerikai élelmesség nem fog-e bennünket e téren is túlszárnyalni ? Ezen eshetőséggel szemben nincs más fegyverünk mini: megfeszített munka és szorgalommai oda halni, hogy gazdaságaink okszerű nevelése állal termelésünket emelni és fejleszteni képesek legyünk, hogy ugy a termelés mint a tenyésztés különböző ágaiban, mindenkor a jobbnak, a nemesebbnek adjunk tért, és biztosítsunk jövőt, mert még is utoljára, a nagy világ versenyben, az fogja a győzelmet aratni ami jobb. Mindezeket szem elölt tartván, nem lesz talán érdektelen reánk ha egy futó pillantást velünk azon okokra is, melyek Amerika gyors fejlődésére különösen hatotlak; s levonjuk azokból saját helyzetünkre a következtetéseket Mindenekelőtt ha figyelemmel tekintünk, az egyesül! államok mezőgazdaságának s iparlermclésének gyors emelkedésére, nem lehet félre ismernünk, hogy az eredményt sok lekmlolben a — mind nagyobb mérveket öltöli európai — kivándorlásoknak is korzónkéi i; az Európából kivándorolt eleinek ismeretekéi, pénzt és lelemes munkaerői vittek lúl a tengerre. Fájdalom, hogy saját társadalmi körülményeink, ezen kiköllözköd'ési mániának szintén táplálékot nyújtanak ; amíg tehát Amerika az uj letelepülőkkel erői gyűjt, mi ide át gyöngülünk a veszteség állal. Ezen társadalmi betegségnek határokat vélni az államhalalom gondozó figyelmének egyik eminens kötelessége; bár ez ideig annak meggállására alig lörlént valami, s igy örülhetünk ha a felvidékről elkültözködött társakért cserében a gondviselés a bukovinai és moldvai rokonokat vezeti vissza közénk; ezen körülmény azonban mitsem von le a kormány kötelességéitől, hogy a felvidéki kivándorlásnak is véget szakítson, mert Magyarországnak minden munkás polgárjára szüksége van. Nagy emeltyűje továbbá az egyesült ál— larnok gazdasági boldogulásának, átalában gyáriparárak fejiettsége is, mely különösen a gazdasági gépek előállításának tökéletesítésében nyerte el tetőzetéi; úgy hogy Amerika ma a szó szoros értelmében a gépek hazája. — Amerikában a legegyszerűbb gazdasági teendőket is gépek végzik; igy az arató gépektől kezdve — melyek egyszersmind kévekötő rendszerrel dolgoznak — a csépicsen keresztül azon utolsó munkáig, midőn a fentebb említeti s nagy mennyiségben fölhalmozott hnzagarmadakat szárazról hajókra kell szállítás végett átrakni — mely munkát viszont emelőgépek közvetítik, minden gazdasági munkára megfelelő gépek súlyainak, ez leszi lehetőleg olcsóvá és kivihelövé azon nagy kiterjedésben a termelési, amint azzal az egyesült államok területén találkozhatunk. Ámbár mi nem állunk olt, söl közgazdasági helyzetünk nem is köveleli, hogy Amerikái minden téren utánozhatnék,- mindazonáltal be kell ismernünk másoldalról, hogy mezőgazdasági fejlődésünk előmenetelét a czélszerü gazdasági gépek elterjedésének köszönhetjük, sőt ma már nem is volnánk képesek a versenyt kiállani gépek alkalmazása nélkül. Azonban Amerikát nem csak a gépek használatában, de különösen követnünk kel! azon közszellem elsajátításában, mely az egyesült államok gazdasági éleiének feltűnő jellemvonása. — Az amerikai gazda egészen üzlelszerüleg kezdi birtokai, egészen annak él. mint a kereskedő vagy iparos saját üzletének; tehát nem mini uri foglalkozást tekinti a gazdálkodást, amint I azt mi többnyire tekinteni szoktuk, de egy j élet feladatnak, mely nehéz munkával jár; azért az amerikai élelmesség mindennek becsel ád ami csak értékel képvisel, és tud mindent értékesíteni; azért becsüli a munkál mindenek felelt, és tartja azt, hogy az idő is pénz; mert tudja sikerrel fölhasználni, mig mi: mennyi időt elvesztegetünk haszontalanul! pedig „a legszerényebb munkálkodás is becsesebb a legfényesebb lienyeségnél" mondja Kossuth. Emelnünk kell tehát nálunk a munka kedvel, mely legyen azlán kitartó és komoly, s a feladatnak teljes betöltésére, irányzott; mert az egyéni boldogulásnak minden körülmények között még is ez az alapja: a kitartó munkásság igen sok esetben letudja gyezni a nehézségekel, melynek sujja alatt a tehekllenség rendesen megadja magát és tönkre megy. Figyelmen kivül nem hagyhatjuk azonban az egyesült államok gazdasági viszonyainak szemlélésénél azon hatást sem, melyei Amerikában az egyleti élet éber tevékenysége ennek fejlődésére gyakorol. Nálunk ez ideig az egyesületi élet s annak tevékenysége nem bírt kellő befolyási szerezni az általános gazdasági viszonyokra. Gazdasági egyesüleleink megalakullak, de jelentékenyebb lendületei nem tudtak adni a gazdasági élet fejlődésének; a részvétlenség és indolencia szárnyát szeglék a jobbak tevékenységének is. Hogy ez jövőre másként lesz-e? attól Függ: hogy a vezetők, kik ma kezökhen tartják a jövőt, minő szervezetei adnak egyesüleleinknek s minő életei önlenek annak organismusába, hogy azlán pezsgő vér lüktessen annak ereiben. A gazdasági egyesülelek sokat lehelnének — társadalmi uton ís — a gazdasági közállapotok javítására; igy kezdeményezhetnék a munkás egyletek és mértékletességi szövetkezetek alakulását; a munkás egyleteknek feladatuk lenne — gondoskodni lehetőleg a munka közvetítéséről, a munkát keresők cs a munkát adók között; mert tudjuk, mily gyakran megesik az r.ajtnnk gazdákon, hogy szorgosai)!) teendők idején munkásokat nem kapunk, hololl meglehel, hogy a szomszédban talán többen épen munkál vagy vállalatot keresnének. E/.l kölcsönösen köztudomásra hozni lenne feladata az egyesületek közlönyének melynek szerkesztésével lennészelesen az egylet titkára bízatnék meg. A mértékletességi szövetkezetek továbbá, szoktatnák takarékosságra a népet, s igyekeznének elvonni a korcsma látogatásoktól. Nem kívántunk ezzel csak egyes eszméket megpendíteni, melyeket a gyakorlatba átvinni gondolkozzanak a gazdasági egyesületek. Orczy Gyula. Föl h ivás. Több lelkes hazánkfia, — azok, kik bonunkat az elöhaladás terén minden irányban vezetni hivatva vannak, — ezúttal czélul tűzte ki, hogy székely származású hazánkfiait, kiket sorsuk Moldva és Bukovinába vetett ki — az úgynevezett csángókat,— hazájukba visszatelepítse s ez által a magyar államban a magyarok számát 20000 lélekkel szaporítsa. S a most jelzett czélra érdemekben megőszült hazánkfiának, Somsich Pál országgyűlési képviselőnek elnöklete alatt alakult bizottság törekvéseit már eddig is szép siker koronázta, a mennyiben a csángók közül ezerén készek haza jöni, hogy egyelőre az aldunai töltés-épitéseknél mint munkások alkalmaztassanak s ezután a pancsovai kerületben fekvő nagy kiterjedésű kincstári birtokokon részükre kijelölendő földeken állandóan megtelepedve, ismét szülő hazájuk polgáraivá legyenek. De hogy a czél megvalósítható legyen, ahhoz tetemes pénzösszegre van szükség, mert csángó honfitársaink — kiket a honvágy mellett a megélhetés lehetetlensége is sarkal a bevándorlásra — szegénységük miatt e hosszú ut költségeit födözni nem képesek, s miután azt, hogy az útiköltséget részükre az állam előlegezze, a nemzetközi jog elvei tiltják, ezen összeget a hazafias áldozatokra mindenkor kész magyar nemzetnek közadakozás utján kell előteremteni. Tudva tehát a közvetlen tapasztalatból is, hogy Veszprém vármegye lakosainak hazafias áldozatkészségében nem kételkedhetem, egész bizalommal fordulok vármegyém minden rendű es rangú lakóihoz, kérve, hogy a csángó honfitársaink hazatelepitésére szükséges összeg előállításához hozzájárulni, és ekkép lehetővé tenni sziveskedjenek, hogy csángó honfitársaink, kik nemzetiségüket és nyelvüket idegen nemzetiségek közt töltött annyi évek után is sértetlenül megőrizték, hazájukat ismét visszanyerjék és az alduna mellett — a hol arra annyira szükség van — nemzetiségünk erős, megbízható védbástyái legyenek. Veszprém, 1883. évi márcziushó iő-án. Véghely Dezső, aiispau. TARCZA. KÉSŐ VIRÁG. Metsző szél zúg a puszta tájon, Hervadt a rét, virágival'; Ha tán egy-egy i>irág még élne, Nem hosszú lesz szegénynek élte: Elhull korán, hervad hamar, Ha ina kinyi!, holnap kihal! Hervadt mező, szegény, beteg szív, Elvirult már virágival, Csalódásoknak szele érte, Ha nyílnék még egy-egy reménye: Késő virág csak, hull hamar, Ha ma kinyiP, holnap kihal! Petrihús Mór HERVADJ SIETVE . . . Hervadj sietve, rózsa szirma. Hervadj korán el, keblemen, Hisz óh! a multak néma gyászát Ugy is szivemben viselem. Némulj sietve, bús danája A mult sötét emiékinek! Hisz ő a szívnek gyászkeservét Tudom, hogy úgy sem érti meg. S most még csak egy dalt, az utolsót, De ez a legbúsabb legyen! És véle szállj el, halj el aztán, Tort lelkem, halkan, csöndesen! Petrihús Mór. BEATRIX. — Életkép. — fíoitrdon Matild Mán franciából fordította RADA ISTVÁN. (Folytatás.) — Boldog vagy, hogy visszatérsz Európába, Móric? kérdé a beteg; igen Európába bárom bónap alatt! Ez utazás, e visszatérés esz,méje látszott őt elfoglalni, s mindaz, a mit mondott, e cselekményre, ez utazásra vonatkozott, a melyre e földön kétségkívül utoljára vállalkozott. Este felé az orvos eljött. Mint a világban megfordult, a szomorú családi titkokban jártas férfin, semmit sem csodálkozott azon, hogy Beatrixot Mervilie ur mellett találta; egész egyszerűen bizalmasan beszélt vele, s nem titkolta el előtte a veszély nagyságát. — Napjai megszámlálvák, nem a kor, hanem a fáradság, munka és talán a búbánat következtében; ugy látszik, nincs elég ereje megküzdeni e rettenetes lázzal. — Lemond minden reményről, uram? kérdé Beatrix gyenge hangon. Az orvos fejét rázta. — A tudománynak meg vannak a maga segélyforrásai, a természetnek is, monda, de a betegség nagyon súlyos; mindazáltal örvendek, hogy a beteg oly gondos ápolásban fog részesülni, mint az öné asszonyom . . . mellette maradhat ? — Igen, uram. — Annál jobb, asszonyom, a viszontlátásig. Az éj sem volt jobb, mint a nappal; Beatrix az egészet, egy szolgáló segítsége mellett, ébren töltötte, ezer aprólékos gondoskodással foglalkozva, melyeket az orvos rendelt, s melyek elfeledtetek vele nyugtalanságát. Elfeledte Luciánt; el a multat végzetes szenvedélyével és rövid boldogságával, mindazt, a mi elbűvölte, mindazt a mi veszélybe döntötte öt; lelkének egész erejével visszalépett a hitves jogaiba, kötelességeibe; ugy érzé, mintha c fáradozások uj erőt öntenének belé, mintha a könyek által megtisztult, mintha a haszontalan és kétségbeesett furdalások nemes és üdvös törcdelemmé változtak volna. Reggel felé Mervilie ur elszenderült: neje térdelve, imádkozva szemlélte öt; oly régóta nem mert beszélni az Istennel, De ez ágy lábánál még amaz imák is ajkaira jöttek, melyeket anyjától tanult. — Móric! monda egyszer csak a. beteg gyenge és nyugodt hangon, Móric, kedves gyermekem, te vagy itt ? , . . Beatrix reszketett, nem mert felelni, s az ágy szélére rejté arcjít. — Ki van itt? ismédé férje. ü még mindig hallgatott; férje kísérletet tett, kiterjeszté erőtlen és forró kezét s fölemelte Beatrix fejét. Tekinteteik találkoztak, megismerte öt és elérzékenyültnék látszott. — Szegény asszony, monda, te vagy! Ez egyetlen szó a velőkig hatott Beatrixra, hangos zokogásra fakadt, s elfordította szemeit, melyek nem tudták kiállni férje szomorú és édes tekintetét. — Tudtad, hogy beteg vagyok és eljöttél, folytatá a férj. — Bocsánat, bocsánat! esdekelt Beatrix, kezét feléje terjesztve. Az nyájasan magához vonta és monda: — Szegény Beatrixom, én már rég megbocsátottam neked . .. Nagyon roszat cselekedtél velem, de . . . — Én nyomorult! monda ez meggyőződéssel. — Tévútra vezetett lélek, feleié a férj. Beatrix csókokkal halmozta el férje feléje nyújtott kezeit; nem tudott szólni, de leikök sohasem érté ugy meg egymást, mint e talán utolsó pillanatban. — Nagyon rosszul érzem magamat, szólalt meg végre Mervilie ur; szeretném látni Móiicot, írj neki, feleségem. E rendelet, e név hálával töltötték el Beatrix lelkét. — Hát meg fogom öt látni, monda halk hangon. — Igen, ö nem ismeri a multat, azt hiszi, hogy csak jellemkülönbségek választottak el bennünket. Ö szeret téged, Beatrix. — Nem érdemlem meg, felele ö zavarral. Oh! te nagyon jó vagy hozzám. — Már nem sok idő van, hogy az legyek, írj, Beatrix. n O engedelmeskedett, s annyi év óta először ízlelte meg a boldogságot, hogy gyermekének irhát és olyat tehet, a mit nem fog követni semmi bánat. A levél útnak indult a készen álló postahajóval. Mervilie ur elégültnek látszott, nem beszélt többet, mert rendkívül gyenge volt, de édes tekintettel szemlélte Beatrixot és örömmel fogadott minden gondoskodást, melyben az részelteté. Nem kérdezett semmit, nem csodálkozott semmin, mert a lélek az élet véghatárán visszanyeri a gyermek egyszerűségét, s neje könyeit, izgatottságát már nem földi nyugodtsággal szemléié. Este felé kívánta, hogy Beatrix kissé nyugodjék le; ö engedelmeskedett, de az álom kerülte szemeit s a magány e pillanatát arra használta, hogy írjon Luciánnak, kitárta előtte szivét, elmondta neki a mi történt s e szavakkal végzé levelét: »E világon nem fogom önt többé viszontlátni, de szükségem van bocsánatára, mert nagy hibákat követtem el Ön ellen, akadálya voltam, jövőjének s a szép házassági terveknek,, melyeket ön ápolhatott; én ártottam mindazoknak, kik engem szerettek; bocsásson, meg ön is, é
