Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883
1883-12-09
X. évfolyata. IVXeafeleniic ' • tirindeii m á r n a*j>. Közérdekű sürgős közlésekre leoronkiat rendkívüli számok is adatna-: ki. Szerkesztőség és kiadó hivatal 16 i s k o I a nie/, i 215. .szám. H érmen teilen levelek, c<;tk i.xmEJ t kezektől fogadtatna-k el. 51. szám Pápa, 1883. deczember 9. L'iptulajdoaos szerkesztő: Or. FENYVESSY FERENC PÁPAI i Ä Pfiff llnl Ulli Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczái. Egy szám ára 15 kr. Päpa város hatóságának és több pápai s pápavidéki egyesü Hirdetés ek 1 hasábos petitsor térfogata után b kr,nyilttérbeu 2ő krral számífalnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. létnek hivatalos közlönye. i VAS SERÉBEN SÍRJÁNÁL. 11.« yugahnat ád a sír — kit sorsa üldöz, [y Édes teher annak a durva rög. f Nem érzi többé — óhl habár felette A viharok villáma menydörög. A temetőnek zajtalan magánya ölelve tartja szendergő porát; Hoffy m i nt anyjának emlőjén a gyermek Csendben, nyugodtan álmodjon tovább. De, vajha — néked édes-e az álom ? Távol — ott, az idegen hant alatt !' f Ki — ugy szeretted szenvedő hazádat: S mégis, —- benn csak egy sir hely sem maradt. . . — Miénk vagy „ott is" .. ! Felkeres a vándor, S a kegyelet könyet hullat reád : Melynek lecseppent égi harmatából Fakad sirodra, — a legszebb virág. — Nem háboritom-e csendes nyugalmad ? Nem tépem-e fel — a sebzett szivet ? ? . • • Úgy elmerengek' mintha felrezegne Tóit lantodon, a megszakadt ideg-: Lelked kiszáll a sirnak éjjeléből, S a hármas bérezre látogatni jár . . . Mint bolygó fény a láthatár ködében; Mint hullámokra — az ezüst sirály. Követlek: tárt kebellel vár a róna, Pásztor sip szóll — a csüngő lomb alól — Csevegve fut feléd a völgy folyója, Melynek partján halász leány dalol. A távol kéklő rengeteg vadonján Baráti jelre, vadász kürt riad : S habzó kupával — égő máglya mellett Ölelnek, a bátor nimrod fiak. Hivólag int, a — puszták délibábja: Meg-meg kondul a méla bús kolomp. Elém ragyog költészeted világa ! S lelkem — rajt édes kéjjel át bolyong. — Ellátogatok véled a — „fonóba :" Hol, a homok közt — annyi gyöngy terem ! . . . Mint rezgő harmat — a himes virányon Oh! tündér álmok . . . boldog szerelem! -- Szállnék tovább még, — nyomdokid követve : De, téged vissza hí a sir kebel . . . Nem láthad néped, a kit ugy szerettél: Szived legszentebb gerjedelmivel.— Nyugodj, pihenj és legyen álmod édes; Kit ugy sújtott a balsors ostora . . . Emlékeden a kegyelet virágát Ne szállja meg a hervadás — soha ! \ Óh! hadd tűzzem fel sirod pyramidján Az úgy megérdemelt babér galyat: Kívüle — a „nemzet napszámosának" Egyéb jutalma más — úgy sem marad! Soos Lajos. '' VAS GEREBEN SÍRJA A WÄHRINGI TEMETŐBEN BÉCSBEN. Yas Gereben síremléke. A megyénkbeli enyingi uradalomhoz tartozó Fürgéd pusztán született jeles magyar írónak, Vas Gerebennek (Radákovits József) Bécsben nyugvó hamvai fölé, városunk szülötte Steiner Hugó bécsi műépítész által, hazafias áldozatkészségből önköltségén emelt diszes síremlék rajzát mutatjuk be lapunk t. olvasóinak. Vas Gereben elhalálozása idejére és sir helyére nézve számos ellentétes nézet és tudósítás jelent meg a lapokban, pedig mi lapunknak f. é. október 14-én megjelent 43-ik számában egész határozottsággal utaltunk a biztos értesítőre: Steiner Hugó úrra, ki nem csak jelen volt Vas Gereben temetésénél, de a holtestét záró érczkoporsónak kulcsát is magánál őrizte és sírhelyét éveken át kegyelettel ápolta, és akinek áldozatkészségéből áll ma a diszes síremlék, hogy többé egy magyar htnfi se keresse hiába az id--gcn földben eltemetett magyar iró hamvait. Steiner Hugónak régi vagya volt az e-i.— mérés adóját elhunyt baratj . a j.:!es mag\ ai iró iránt egy diszes síremlék felal : ilasa al'a! eróni; de a kivitel egy és mas közbejött kosulmény miatt elmaradt; mig most ó;te.^ü'v. n a nálunk oly czélbol megindított gyüj ésiől, hogy Vas Gereben szülőházára emléktábla, hamvai fölé pedig diszes síremlék emeites.sck, — elhatározta, hogy nem engedi a síremlék létesítését a gyűjtés kétes eredményétől tüggö bizonytalanságnak kitenni, hanem a f. évben halottak napjára saját költségén egymaga állítatja fel az;; ez elhatározást csakhamar tett is követé és ma már ott áll a diszes síremlék a währingi temetőben. Hirlapirói tisztünknek tes7ünk eleget akkor, midőn Steiner Hugó urnák hazafias áldozatkészségeért az irodalom nevében elismerő köszönetünket fejezzük ki. = Meghívó. Az 1878. évi január 3-án megválasztott megyei tisztikar megbízatása a folyó év végével lejárván; a törvényhatósági bizottság 768/883. sz. a. kelt határozatához képest fölkérem a törvényhatósági bizottság 1884. évre igazolt tisztelt tagjait, hogy 1883. évi deczember hó 15-én d. e. II órakor a kijelölő választmány 3 tagjának megválasztása czéljából tartandó közgyűlésen; deczember hó 17-én d. e. 9 órakor pedig tisztujitó közgyűlésen, mindenkor Veszprémben megjelenni szíveskedjenek. TARCZÁ. A nö a magyar költészetben. felolvastatott 1883. nov. 28-án az ifj. képzőtársulat estélyen.") „Oh hölgy os isten gyönyörül teremte tégedet!" VÖRÖSMARTY. Igen tisztelt Hallgatóság! A művészet a köznapi életből eszményítve 'iszi át tárgyát; a művész légköre tisztább és íditöbb; épen ezért a lélek a hétköznapi élet igy kicsinyes bajai, mint nagy fájdalmainak holából a művészet régióiban kei es enyhet, megnyugvást ; az örök szép, — igaz és jó szemlélete <özben egy magasabb összhang birodalmában ürzi magát s lerázva a mindennapi sarat magá•'ól szellemszárnyakon barangolja be az eszményi világot. Azonban a művészet a legérdekesebb, az iszményitésre legalkalmasabb tárgyakat, jelenségeket és személyeket öleli fel, 3 igy igen természetes: ha „a természet remeke" kit a franczia iép istenül oltárra emel; ha a család kis — s az :mberi nem nagy társaságának szive, a költészeten mint egyetemes művészetben létjogot nyer. Mi a harmat a mezőnek. Langy eső a száraz földnek, A sziv az emberi testben, Szerelem a közéletben, Üde virág szent zománcza, Első csók a boldogságra, J^aga ßyöngy a nagy tengerben Az a nő a költészetben. A magyar költészetet jellemzi bizonyos jó•anság, erkölcsi tisztaság. A classícismus; roman'siemus, szóval, az irodalom minden iránya át'onuí költészetünkön s mégis mint felesleges 5ülső, mint átmenet a"'fejlődési korszakban ha nem is nyomtalanul, de elenyészik. — A valódi magyar nemzeti költészetnek van bizonyos üde szent zománcza, melyet sem arromantica mysticus, borús, sem a classícismus fényes ege el nem olvaszt. — A magyar költészetbe minden irány becsúszik, de mégis van egy irány, melynek sohasem hódolt költészetünk t. i. a materialisticus irány. — Ennek pedig két oka van a magyar szép érzéke, s az eszmény iránti lelkesedése: a nemzet ifjúkora. — A magyar nemzet még fiatal, noha százados csapások önsúlyát viseli vállain, fjui érzelmek lelkesítik az aggot is; az öreg kor az ifjú dalát zengi, mindenki költő s eszményképe a szép, a jó, az igaz, a nö, a család, a haza és becsület. A magyar nem gyáros, nem kufár, nem uzsorás (a kivétel csak a szabályt erősíti). — A magyar lelke elmereng gyermekkori múltján. Himes pillangók után szalad s ellankadva a puszták déli-bábján legelteti fáradt lelkét. Erdeit, tavait, berkei't ifjú képzelete nymphákkal, tündérekkel syrénekkel népesiti be, — a kebel tiszta s ha az ember csak magához hasonlót teremthet a tiszta kebel és érzés productnmának szenytelennek kell lenni. — A ki nem ismeri az irodalom mérgezett légkörét, folyamodjék a picantériák hazájához, — A picáns irodalmi irány sirverse az irodalmi nagyságnak! A könnyelműség első lépcsője az erkölcsi sülyedésnek legyen az irodalmi vagy politícai. — Az operettek énekesnője a nyegle báj italából ivott. Mig Shakespeare tel mészetesnek tartja leleplezni azt a mit a természet elrejtett, addig Arany elleplezi azt a mi le van leplezve. — Mig megtörténik, hogy idegen nemzetek nagy irói a nőt sárral dobálják, addig-a magyar a hétköznapiasság porát letörli arczárói s paradicsomi zománczczal vonja be. Tisztelt közönség! Halhatatlanaink nagyszámmal vannak, hogy a nevek hosszú sorát pe 1 idézzem, ki nem ismeri Csokonait, Kisfaludyt, Vörösmartyt, Tompát, Petőfit, Aranyt, kik mindnyájan a nemzeti irányban működve, megpendítik a magyar költészet eredeti húrjait, a népköltészet nyomán haladnak, a magyar rythmus alapjául a magyar zenét véve fel. Költészeteknek báját, kellemet, nem-e a nő alakok adnak ? Költészetük alaphangulata a szerelem, a szeretet. — Szeretik a nőt, szeretik a hazát, haza és szerelem ez a két szó, mely ihletet kölcsönöz daloknak, s a honfiúi fájdalom ugy vegyül lágy dalokba, mint illatterhes langy szellőbe az ég dörgése, dalok egy bűvös igézet, mely a Kárpátoktól az Aldunáig mindenkit elvarázsol.— A nemzet saját érzelmeit, jellemét, szokásait látja kifejezve költői által. — „Az emberiségnek egy nyelve van az ész és sziv nyelve" — mond a nagy Tellandier. A magyar költök ezen a nyelven beszélnek. — Ezért érez egyet a nemzet költőivel, sőt csak akkor tudja, hogy mit; érez, ha költői adják tudtára. — A nemzeti költészet a nemzet erkölcseinek, érzelmeinek, szokásainak hü kifejezője kell legyen, különben nem nemzeti költészet. — Homer költészetében a görög nép szokásai, hite, ismerete mind tömörítve van s Hellasz derült e g e a görög egész társadalmával meg van örökítve az Iliás és Odyssea naiv, tiszta tárgyilagos soraiban. — Mi ehhez a mai költészet? Mely üres tárgytalan, öntelt s túlságos alanyi, mai nap a költő órákig sirat egy virágot vagy hűtlen kedvesét fájlalja, s ha az ember megkérdi ki volt kedvese, ö se tudja; verset kellett irni, verset akart irni. — Nagyjaink elhaltak, átmeneti korszakban élünk, a költészet kenyér kereséssé fajult. Csak azt akarom megjegyezni, hogy nem erről a költészetről van szó, hanem az inspiratio szülte költészetről. „Az ég egy kincset ád minden hazának." Nekünk két kincset adott: Aranyt és Petőfit. Mióta Arany a haza hol borús, hol tiszta egén mint álló csillag; Petöa mint üstökös tünt fel, nincs műértő, ki a magyar irodalom nagyságát kétségbe vonná. Arany költészetében a nemzet rózsás hajnala , verejtéktől gyöngyöző férfi kora s. a halál óráiban magasztos létérti küzdelme visztükrödzik. — Etele, Árpád, Nagy Lajos tárogatóinak hangja a csendes esti szellővel szivünkbe lopódzik s édes danájával varázsálomba ringat; a nemzet fájdalma felriaszt a szomorú valóra. Tündér álom, rideg való, enyhülés, félelem. Igen! a magyar sziv egész világa van Arany költészetében; az ifjú reménye, küzdelme, a férfi bölcsessége s a bágyadt öregség édes emléhezete. Ellenben Petőfi egyéni, az ö költészetéből élet körülményeit, jellemképét lehet megalkotni; Petőfi rendkívüli s igy költészete is rendkívüli; Petőfi költészetében leirja magát, Arany magát is leírja, de leirja egyúttal az igaz magyart. — De egyben mégis hasonlit a typicus magyar a specialis magyarhoz; mindkettő költészetében fenséges lelkök eszmény képe a nö a költészet himporával van bevonva. — Petőfinek, kinek zenéje a vihar, fájdalma menydörgés, s vérző szive hasonló a felkorbácsolt tengerhez: szerelme szivárvány a csendes égen. — Csakhogy Petőfi az eszmény iránti érzelmét önti ki, Arany alakot teremt, mely érzést kelt fel; Petőfi ir s veié egyetérzünk, Arany teremt, ö már érezte; Petőfi közvetlen, Arany közvetve kelti fel az érzést; Arany festő és szobrász, Petőfi lantjával bűvel el! De térjünk a dologra, — A magyar költészet nagy szerepet juttat a nőnek; nincs nagy magyar iró ki a murányi Venust — Szécsi Máriát meg ne énekelte volna. Hát Dobó Katicza, Szilágyi Erzsébet, Zách Klára, Rozgonyi Cziczelle, Rozgonyi Piroska, Lorántfi Zsuzsanna, Izabella királyné nem-e mind meg annyi drága gyöngye a magyar költészetnek. — A magyar költő ismeri a nö hatását a társadalomra, ezért fordul Vörösmarty dalában, melynek magasabb szárnyalást a honfiúi fájdalom, a honsze 51 ^'
