Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882
1882-05-07
IX. évfolyam. 20. szam. Pápa, 1862. május IVlegjelexiilc minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkiut rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓHIVATALHOZ iulézendők. Bcrmeitteüen levelek, csak is.nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC. PJlPJIil IiAPOR Hirdetések a lap számára felvétetnek A KIADÓ H I V A T-A L B A N ó-colIcgiumi épület. E1 ő fi z c t é s i il íj a k: Egy évre 6 írt. — Félévre 8 frl Negyed évre 1 irt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. II i r á c t o s ek 1 hasábos pctilxor térfogata után 5 kr, nyíl (térben 25 krral számítalnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. Pápa város liatóságáiialc, a pápai jótélcoxiy nőegylet-, ismeretterjesztő-, lövész-, korcsolya-, ttizoltóegyleteloaeli:, a pápai lcex'tészetitáx-.sxilatxxalv és több pápavicLélci egyesületnelc Jiivatalos Jiözlöiiye. Pápa, Í8S2. május l-én. A ..Pápai Lapok u ápril 23—ikán megjelent számában megkísértettem kimutatni, hogy azon ..germanisállö irány, a mit városunkban az izlogiea. Annyival kevésbé helyeselhető ez utóbbi, mert határozottan lörvényhe ülközik. Az 1868. évi 38. t. c. 58. §-a ugyanis azl mondja: „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást, a mennyiben ezen nyelv a községben raelita hitközség fejt ki,'" nem eg) cztethclő [ divatozó nyelvek egyike."' A pápai polgári leössze a tényleges viszonyokkal és felhívtam i ány iskolában 70 izraelita növendék van, azok azokat, kiknek feladniuk volna e bajon segíteni, j közül 68 magyar anyanyelvű s a további hogy ne legyenek e fontos dolog iráni közö- j kellő is egyenlően beszél magyarul és némenyösek. E lapok legközelebbi számában Dr. í lül és mindezen növendékek a hittanban néSteiner József ur válaszolt l'elszóllalásomra. de ! met nyelven oklallalnak. Ezen lények usy hikiker'úlve a dolog lényegél, czikke által épen [ szem azl mulatják, hogy én nem nagyitok nem mozdította elő azon czélt, melynek ér- • akkor, midőn azt állilom, hogy a koppányiak dekéből én szót emellem: ezért az ügy Ion- i több szeretetet és ragaszkodást mutatnak a malossága arra indít, hogy még egyszer szóljak ) gyar nemzetiséghez-, mint a pápai izraelita e tárgyhoz s előadjam Dr. Steiner ur vála- j hitközség. Valóban megfoghatatlannak látszik szál illető megjegyzéseimet is, minden elfő- | elöltem, hogy a pápai izraeliták miért mellögultság nélkül, de őszinte nyíltsággal. \ zik isteni lisztciciükben, [nem azl a tizenkettőt, Azon lényből indultam ki én, hogy a J hanem a számos biblia magyarázatot is értem), pápai izraeliták ugy szólva mindnyájan telje- minden nemű vallásos családi ünnepélyükben, sen bírják a magyar nyelvel, az izraelita la- | söl az egymás közötti magán érintkezésnél is nulók a ín'mnasiuniokban, az izraelita növen- i következetesen a magvat' nvelvcl: nica" nem dékek a polgári leányiskolában magyar anya- i foghatom. ho»y népiskoláikban teljesen manyelviiek. Dr. Steiner József ur ebben nekem j nyár nyelvű gyermekeikéi miért erőszakolják nem csak igazat ad, hanem a mii én nem ! arra. hogv a héber szövőnél esak nemeire lettem, hosszasan bizonvilja ezikkébeu ezen ! fordítsák, hoirv héberre csak nemeiből Tolditállilásom igazságát. Midőn azonban én ebből j sanak: mikor azon német szellem, melynek azt következleícm, hogy ha a pápai izraeli- ' ők oly hü ápolói, volt éllcszlőjo és terjeszlákban csak csekély mérvű szerelet és ra- \ lője mindig az anlisemilismusnak. — A ki gasz-kodás volna a magyar nemzetiséghez: \ a művelődés lörléix-lél ismeri, az tudja, hogy egyházi beszédeikben, biblia magyarázataik- j a magyar nemzetnél nem volt vallási és ban, közép iskolai és népiskolai vallásokta- j nyelvi tekintetben s nincs a jelenben sem, tásukhan nem mellőznék mindenült a magyar j löbb türelmet tanúsító nemzet; tudja, hogy nyelvet: ezen kövelkezlclések elől Dr. Steiner József ur mellék utakon ki akar térni. Pedig velem együtt ugy hiszem ő is belátja, miszerint abban, hogy magyarul értő embereknek magyar nyelven tartsanak egyházi beszédet s különösen, hogy magyar anyanyelvű lanulókal magyarul tanítsanak, van következetesség; de abban: hogy magyar nyelvű tanulókat német nyelven tanítsanak, nincs semmi léteiben mosl is folyton vita tárgyát képezi, J valaki ne értse azon nyelvel, melyen közhihogy az izraeliták ezen egyletekbe befogad- I telességü okmányokat kiállít? Ily viszás helyhalók—c vagy nem, a magyar társadalom ily i zelben, több jóakaratot tanúsítana a rabbinus iránt az, a ki azt mondja neki, „tanuljon meg az ur magyarul , társalogjon magyar emberekkel, mert különben sok bajnak teszi ki magát,' 1 mint az, aki azzal igyekszik gyengíteni az eljárás viszásságál, hogy a rabbi szerepe nem oly fontos, 6 vagy 8 beszédet elmondhat nemeiül is. — En megvallom már csak a pápai rabbinus iránti jóakaratból sem vagyok ezen nézeten, sőt azt tarlóm, hogy ha sok magyar ember megtanul reményllielö haszonért németül , miért ne tanulna meg egy magyar születésű, de német nyelvű rabbi, egy jó fizetéssel ellátóit közhivatalért magyarul. És itt nem mellőzhetek egy megjegyzést, a mely a mag3 r arországi izraelitákra általában vonatkozik. A magyarországi születésű rabbinusok közül mindazok, kik a gymnasiumol kellőképpen nyilvánosan végezlek, legnagyobb részben ludnak magyarul; ellenben a kik a gymnasíumol kellőképen nyilvánosan nem végezlek, hanem ugy a hogy szereztek érellségi bizonyítványt, azok nem tudnak magyarul és azt látjuk , hogy hazánkban ezek a germanizmusnak és bigollizmusnak legerősebb terjesztői; ezekből kerül kiások híres szenleskedő rabbi, a kik képzetlenségüket cs kevés műveltségüket szenleskedésükkei és fanatismusukkal akarják eltakarni. Sajnos, hogy a legtöbb izraelita gyülekezeteink még olt állanak, hogy felvilágosult tudományos ember helyett inkább szenleskedöket keresnek rabbikul. Azon megjegyzését sem hagyhatom Dr. Steiner József urnák észrevétel nélkül, hogy „ha a zsidók zöme csakugyan németül gondolkodnék is, akkor sem lehelne a koppányinyiakat ... és a többi németeket utánzásra méltó például felhozni nekünk, (a magyar nemtckinlelben semmi felekezeti különbséget nem ismer: ennek daczára a hol csak lehet, a mi izraelitáink, előtérbe tolják a német nyelvel és mellőzik a magyart. Ugy hiszem tehát egész joggal hivatkozhatom a pápai izraeliták hazaiiságára és józan belátására, midőn őket arra hívtam fel, hogy ezen germanizálló, retrograd fanaticus irányi változtassák meg. Miután mosl ezt ismétlem, abban hagyhatnám felszóllalásomat, ha szükségesnek nem tartanám, hogy Dr. Steiner József urnák a dolgot mellékesen crinlö megjegyzéseit is való értékükre szállítsam le. A mit ezennel megkísérlek. Azt mondja Dr. Steiner József ur. hogy ,,a rabbi nálunk, sem nem germanizálhat, sem nem magyarosukat, tartván egész esztendőben legkedvezőbb esetben tizenkél beszédei. 1 " Ezt én nagyon jól tudom, annyira, hogy nem is állítottam, hogy a rabbi germanizál, hanem azt állítottam, hogy a hilfelckezel germanizál, meri a rabbi okvetlen alkalmazkodik nyelvében bitfelekezetének kívánságához, a mint az neki kötelessége is. A komáromi rabbinus ur német anyanyelvű, de olyan magyar szónoklatot tartott a mult évi Jókai ünnepély alkalmával, hogy az általános elismerést méltán kiérdemelte. Nem arról van tehát nálunk szó, hogy a rabbinus magyarosítson, hanem — ha mára rabbit szóba hozta Dr. Steiner ur, — arról, hogy a gyülekezel magyarosítsa meg rabbinusát. Ezt pétiig annyival inkább szükséges volna megtenni, mivel a rabbinalus közhivatal, mely tartozik az állami hivatalokkal iiia2'var n vei ven érintkezni. Engem valóban meglepelt az, midőn a városnál, bíróságnál, ujonezozási bizottságnál magyar nyelven kiállítóit bizonyítványokat lállam a pápai rabbi aláiráirásával, a kiről viszont azon értesülést nyermig más nemzeteknél a különböző keresztyén felekezelek egymást, különösen pedig a nem keresztyén felekezeteket majd nem kiirtották, addig nálunk mindegyik felekezet, ha előjogokban nem is. de védelemben mindig részesült s ez alapon az izraelita felekezet lagjai nálunk jobban elszaporodtak, mint a czivilizáll Europa bármely más államában. Tény az, hogy miir Németország legszabadelvühb egy- | tem, hogy magyarul nem lud. Lehelő az, hogy | zethez való ragaszkodásban), mert azok keROMHILDA, Mint a villám rohant be rettentő serege élén Baján avar Khán utódja, egy délceg, harcias, vad és szenvedélyes ifjú, 610-ben Itáliába, hogy a longobárdokat meglepje cs kirabolja. Baján neve »felelem és retteges« vala; hire nagy volt Európában úgy mint Ázsiában. — De e ravasz és vitéz barbár elhunyt, utódjára hagyva roppant kincsét, — és egy hatalmas, pusztító serecet. — A fiatal khán, kinek nevét nem tudjuk, oly szép ifjú volt, hogy Konstantinápolyban a feslett udvarban, a hölgyek divatos eszményképévé lett. Friaul, az Alboin családjabeli örökös hercegek alatt a longobárd királyság részét képezte. — Ghisulf volt e tartomány ez időkori hercege, Forum Julii, egy erős vár kapitánya. Neje Romhilda, tiszta germán jellemű, férfias amazon, de oly féktelen szenvedélyes nő volt, hogy meghazudtolta germán eredetét, — s az azonkori bárdok lantjának hősi énektárgya lett. Friaul volt az, mely az avarok által leg először meglőn lepve. — Ghisulf hirtelen öszszeszedett sereggel állotta útját a merész rablócsoportnak, nem messze Forum Juliitól. — Nejének egy külön lovas csapata volt, mellyel férjét táborozásaiban mindenütt kisérte, s mely felett önhatalmúlag parancsnokolt. Ghisulf felállitá a csatarendet — középre helyezte Romhildát, a szárnyakra a maga csapatait állitá, s mindenütt jelen volt. Az ifjú Khán fényes keleti öltözetében, kigyúlt arccal mint egy hadisten rohant csapatai élén, ellenálhatlan rohammal törve át Ghisulf seregének jobb szárnyát. — A futamodókat ott hagyva Romhilda csapataira tört. Az asszony hálta maga felé közeledni az ifjú Khánt, látta mint villog markában az acél, kezében megremegett a kard, — szivében felgyúlt iránta a szenvedélyes szerelem. A Khán Romhildát találta maga előtt — megismerte, hogy asszony — s leereszté kardját. — Asszony! szóllalt meg szép csengő hangján, távozz e helyről, — nem való ez neked. — Ide tarts hát hitvány barbár, dörgött Ghisulf hatalmas hangja. — A Khán mint egy felbőszült oroszlán támadt Ghisulfra — s perc alatt leverte lováról. Romhilda menteni akarva férjet, az avarokra rohant. Bőrsisakja alá szorult éjfekete fürtjei kibomoltak, s szabadon repkedtek utána. Szeme villámaival gyújtott és ölt. — Kardjától hullott az avar. — Fogjátok el, kiáltott a Khán, túl a harczi zajon, katonáinak, rabszolganőmmé teszem e gyáva férfi asszonyát. — Romhilda látva lehanyatló férjét, megforditá lova fejét s csapata nagy részével futva hagyta el a csatatért. * * * Forum Juliiban azon este két helyen látták veresleni az eget: egyik 1 az alkonyat, másik egy kelet felöl meggyújtott kis városka vérvörös lángja volt. Romhilda a vár falairól szemlélte e látványt — s tudta, hogy körül van véve, hogy nincs menekvés csak az ég felé. — Szivében ádáz indulatok csatáztak: a Khán iránt felgyúlt szenvedélyes szerelem s a becsület.—Az előbbi elibe varázsolta a Khán deli alakját, lángoló szemeit, kigyúlt arczát, hősi bátorságát már már öntudatlanul kitárta utána az esti homályban ölelni égő karjait: midőn hirtelen nyilait végig szivén a becsület, — gyermekei s a kezén levő vár s lakosainak sorsa. — Férjétől nyolc gyermeke maradt j négy leány és négy fiu, a legkisebb Grjmoáld. Ah istenem, sóhajtott, kezeit tördelve, miért alkotád igy e szivet ? Ölelni vágyik, forrón, szenvedélyesen, — de nem szabad. — Kitörni készül mint egy tűzfolyam: és nem lehet! Kitépjem szivemből anyai szeretetemet, lábbal tapodjam a szemeivel minden mozdulatát. Ö is kisérte a falakon belül, lépésről lépésre. Egyszer a Khán becsületet, és ne legyen szivemben sorsosaim iránt egy csepp rokonérzelem! ? Nem, haljak meg inkább én egy perez még s levetette j igen közel járt a falakhoz. Egy katona kifeszité volna magát a bástyáról, midőn Grimoáld, kis J íját, Romhilda csak akkor vette észre, mikor az kardját forgatva kezében, futott feléje: Anyám, j íj elpattant; sikoltva terjeszté karjait a Khán. anyám, jöjj, te érted jövök, a katonák téged várnak, hogy intézd a vár védelmét. Óh csak én volnék nagyobb, hogy megboszulhatnám apám halálát! Romhilda karjaiba zárta a gyermeket, összecsókolá kedves arcát, melyen a gyermeki felhevülés pírja égett. — Győzött a becsület! Lement a katonák közé, elrendelte, ki hova álljon. Az asszonyoknak meghagyta, hogy szurkot, vizet forraljanak, a nyilasokat helyeikre rendclé, és az őröknek megparancsolta, hogy állomásaikat el ne hagyják, maga pedig bement szobáiba, hogy egy kissé pihenjen. — De nem tudott pihenni. Agya érintetlenül maradt.— Nesztelenül járt-kelt szobájában ide oda.— Két kezet dobogó szivére nyomta. Ne kisérts, — óh, miért e szenvedély ? Hollófürtei betakarák alabástrom nyakát, vállait, egész termetét, s végig söpörtek a J padlót. — Miért születtem én, hogy asszonnyá legyek.— E szenvedélyes szilajsággal mint férfi talán hódító szerepre hívott volna a sors, — mig igy e csapongó indulatok árjában el kell felednem mindent, s csak szenvedélyemnek élnem! Óh Istenem, miért teremtél szépnek, szenvedélyesnek, óh, nem, nem tudok ellene küzdeni, ez ifjúnak enyémnek kell lenni vagy meghalok. A hajnal ébren találta. Hirtelen magára ölté amazoni öltönyeit, sietett le a várudvarra. A katonák bálványozták ez asszonyt, ki szép volt mint egy öldöklő angyal, bátor mint oroszlán, merész mint a sas, vitéz mintegy lovag. Készek voltak vele száz halálba rohanni, szeme egy intésere kinyitni a kapukat s kirohanni az ellenre, mely már ott zsibongott falaik alatt. A mint a nap szétlövellc aranysugárait: a Khán lovára ült, s csillogó kíséretével megkerülni indult a várat, hogy falait megszemlélje* Romhilda cíinét a védfal mögül kisérte felé. — A nyílvessző a Khán lovának szemében állt meg, s a nemes állat hörögve rogyott össze, A Khán föltekintett , látta a szép asszony ijedt, nem, kétségbeesett tekintetet, szeme föllángolt, mindent megértett. — Uj lóra ült s a táborba visszatérve, harezosai bámulatára nyugalmat rendelt.— Nem is csalódott. A mint leszállott az éj, lassan, óvatosan mint a kigyó, longobárd katona lopódzott sátorához. — A Khán intett embereinek, azok magára hagyták vele.— A katona Romhilda megbízottja volt, ki a vár átadása s kincseiért cserébe a Khán szivet kérte asszonya számára. Hatalmas Khán, asszonyom arra kér, adj neki egy kis helyet szivedben, igérd meg, hogy nőül veszed, s mindenét, mivel rendelkezik, átadja neked. Az ?,lku hamar meglett kötve. — Éjfélben egy csapat vitéz avar lopódzott a vár, megegyezés szerint, nyitva hagyott kapujához, s azon hirtelen berohanva, a mit sem gyanító őröket meglepi, a házakat felgyújtja, s az utánuk nyomuló avarok elfoglalják a várat. Szerelemittassan várja Romhilda a khánt, ki fölhevülve a csata zajban, lágoló ajakkal siet szivni a mámor csépjeit. —• A vár tűzben égő házai lesznek násszszövétnekükké. * - * A khánnak tizenöt neje volt. Romhilda azt hivé, hogy a khán egészen övé lesz, nem tűrhette, hogy osztályosa legyen. — Kálin, a khán legifjabb, legszebb felesége, egy cselszövő konstantinápolyi hölgy, irigy szemekkel nézte Romhilda szépségét, féltékeny volt. ne tani hatalmára. Egyszer annyira összevesztek, hogy Romhilda elfeledkezve magáról, Kai inra rohant, arcát lekarmolta, haját kitépte. Kálin sirva térdelt a, 30
