Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882
1882-03-25
IX. évfolyam. 14. szám, Pápa, 1882. marczius 25. Meg;j elenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küideménvek A SZERKESZTŐ- S" KIADÓHIVATALHOZ intézendök. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC. Hirdetések alapszámára felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN ó-coílegiumi épület. E l ő fi z c ( é s i d íj a k: Egy évre G írt. —• Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára lő kr. Hirdet esek 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, u\illtérben 2ő krral számitatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. Pápa város Hatóságának, a pápai jótékony nőegylet-, ir-inei-etterjesztő-, lövész-, korcsolya-, Ui:coltóegyleteknek, a pápai kerlésjeeliláx-snlatnak ós több pápaviclóki egyesületnek .Hivatalos köaclönyo. Észlelések. — Két czikk. — II. Pályát kell keresni. Nem lehet mindenki földbirtokos vagy tökepénzes. A közkereset pályáin ki van ugyan jelelve az élet módja. De azok nem fogadnak be mindenkit, nem elégíthetnek ki mindeneket. Van mindig, a ki a szokott, az öröklőit pályát elhagyja, vagy abból kiválni kénytelen. A baj nem az, hogy a pályát keresők száma nagyobbodik. Hisz ezek száma annál nagyobb, mentől nagyobb a fejlődés. Már csak ezért is mindig tágabb tért foglal a munkásság, uj meg uj keresetet talál, többet, jobbal, ujabbat termel. A baj az, hogy sokan elégedetlenek hivatásukkal, attól eltérnek, uj pályát keresnek, nem hogy ahoz visszatérnének, mihelyt módjukban áll. Könnyebb, díszesebb lét után epednek, holott érteleni, munka, takarékosság mellett, az eddigi élelpályán biztosabban, nyugodtabban élhetnének, reálisabb értéket termelnének. Még a földmives is a bevett mivelési módok mellett megélhet, lerjeszkedhetik, foglalhat uj, még eddig alig mivelt területeket. Baj nemcsak az egyesre, de az államra nézve is az, hogy a felszaporodott munkaerőt nem tudjuk az értéktermelés növelésére felhasználni: ha azl meddő ténykedésnek eresztjük. A legnagyobb baj. ha a polgári életmódját elhagyó egyes, hiu reménynyel kecsegtető hivalal keresésre készleltetik. Legelöl állnak a közszolgálat pályái. Hol a nemzet és állam eszméje magaslatán áll: ezek az ifjúság színe javát, a nemesebb versenygésl fogadják körükbe. Minők ezen pályák hazánkban? Nem válhat mindenkiből minister, vagy képviselő és diplomata. Kiváló tehelség. képesítettség és vagyoni függetlenség nélkül a feladatnak itt nem felelhetni meg. A közszolgálat: a bíróság, és közigazgatás, a honvédelem és cullus körül fordult meor minden időben. Államszervezetünkben az igazságszolgáltatás az, melyet Jegelőbb kisérlénk meg a változott viszonyoknak meglclelöleg berendezni. Á juslilia különben is minden szervezkedés alapja. Bíró, közjegyző, ügyvéd kiegészítik egymást. A dolog termeszeié, az állam impulsusa saját nemzeti hajlamunk a túlzásig, mely az intézménynek nem válik hasznára, mely a hivatalok , kezelök és eljárások sokasilását vonja maga ulán, ezen tör elfoglalására késztetett. Sok a hivatal, meg nem felelő berendezés, még elégtelenebb ellátás mellett. Tisztában kell lennünk magunkkal az iráni, hogy az, amit megyei önkormányzatnak nevezünk, még ha meg is felelhetne a közszolgálat igényeinek, ma már lehelellen, mert nincs már, és nem is lehel arra való ember, ki egyideig amúgy mellékesen hivatalt is viselhetne : és hivatásszerű munkája melleit a községi, városi és megyei ügyekkel is akár a közérdekben, akár csak is saját érdeke folytonos megóvása minit behalólag foglalkozhatnék. De van egész oszlály, melynek színe-java a közszolgálatra van utalva: arra hivatollsággal bir, képesilhdi magát. A minő mohón .karoltuk fel az igazságszolgáltatás érdekét, oly kevéssé gondoltunk a közigazgatással. Az absolut halalom burocralicus kormány-rendszerének nyomása alatt az ősi rnunioipiuni után ?ovárgoll. a nemzet. A politikai es kormanyzüli befolyásnak leghozzáférhelöbb tere volt. Ma ebben., a parlamentben központosított politikai, és administrativ hatalom közegét, mindenekelőtt a közigazgatás közvelilöjél keressük. A keret, mely alapjában a kettőnek: igazságszolgáltatásnak és közigazgatásnak szolgáll, ma már csak a közigazgatásnak szolgál. Biztosság, fokozott haladás, rendszeresített tevékenység nélkül, közszolgálati szervezel nem képzelhető. Ettől látjuk magunkat megfosztva. Nem pótolja ezt a hivatalok méltósága, czime, vagy sokasága, sem a qtialilicatio. A hivatal liszlességél és méltóságát Iii kell érdemelni, a valódi qualilicnliót a munka, a hivalal fejti csak ki. A mit a közszolgálat jelöltjétől követelhetni: az a képesség a gyakorlati qualificalio megszerzésérc, és főleg a polgári jellem tisztasága, az a tudományos készültség és polgári állás, melyet qualificalio elnevezés alatt követelni kell, mely ugyan szervezett közszolgálali pálya nélkül még nem elégséges a hivatalok kellő ellátását biztosítani, de mindenesetre a puszta prolcctionális, família és korlcskedési alapnál többel ér. A főispáni méltóság az országos kormány és municipitim között áll. Nem kapcsolat az közöltük. Nem a községi és municipáiis szolgálatból emelkedett az ki, nem az országos kormány adminislrnlionális szolgálatából lépeti oda ál. Személyes tekintelek, politikai párloskodás, halalmi érdekek ül Lelték székébe. Bár számolhatna mindig a sociáiis állás a polgári jellemre kihaló faclorokkal is. A municipiumban a komaság, sógorság és a népszerűség, mely vajmi ritkán határoz szakszerű indok szerint, osztogatja a hivatalt és löszt meg attól. A minisleri kormány magaslatát képviseleti befolyások foglalják el leginkább. A hivatalos traditio, a ronline, a fogalmazói és előadói gyakorlattól kölcsönzi veteránjait. Ilyen az adminíslralió nálunk, melyei a pénzügyi, iskolai, kataszteri, alapítványi hivatalok, s a Felügyelök. királyi biztosok s a naponkint keletkező hivatalok tarka vegyüléke egészil ki. Nem pálya cz; méltóság és szolgálni, esetlegesség és csalódás. Ez adja signaluráját u többinek. A milyen a közszolgálat, olyan a községi szolgálni, olyan utóbb a vállalatoknak és minden egyesnek adminislratiója. Előliünk áll még a honvédelem cullus pályája, mely korántsem népszerű. Nem nemzeti szinezelü és fokozatos előléptetése vagyonikig nem csábító. Pedig a honvédelem iránti érdeklődést az általános védkötelezettség csak fokozhatná. Egyik nemzedék a másik ulán lép zászló alá és hügyja el azt. Hozza-e haza azt a szellemet, mely öl katonává leszi az intézmény értelmében ? Tiszt, alliszl és közviléz közölt a nyelv és szokás, s a miveltségi fok idegenszerűsége nem engedi lábra kapni azt a viszonyt, mely a helyzetnek megfelelhetne. Pedig a liszt a hon védelmére neveli a nemzetet, és esetleg vezeti abban. Hogy viszik oda, hogyan vándorol haza! Hogy él, élelmeztetik és szállásoltalak az be; mennyi idő, mennyi lelki testi veszteség van még mind ebben! És az egyéves önkényles, a nemzet színe-java : mekkora áldozattal szenteli cz évét katonai kiképezlelésónek, és mily kevés gondot fordítnak reája. Mit nem lehelne megtakarítani és megnyerni, ha a népnevelés körébe vonatnék a katonai kiképeztetés! A jövő azé, ki ezt megérti. A népnevelő és a falu jegyzője: ezek a népélet napszámosai örökké. Ült végzi a hol kezdé. Nincs életökben más remény, mint segédből mesterré és jegyzővé lenni és meg is maradni, mig bírják. Még sok tárgyat érinthetnénk, sok eszme lünt fel, melyet az állam és társaság körében alkalmazni, melyről behatóbban, körülményesebben megemlékezni szerelnénk. Csaknem ugy látszik, mintha ezek felemlítése, nézetek koczkázlatása, melyek egy könnyen a bírálat és rosszalás színében tűnhetnek fel, igazolást követemé, nehogy elbizollság- és indokolatlansággal rovassék meg; de a kör, a melyen áttekintettünk, oly lág, hogy csakis az van közelebbről érintve, a mi közvetlen érdekűnek látszik, és azon aggodalom — minél löbbet emiitünk fel ily alakban, annál nehezebb lesz szigorúbb bírálatot megállani — aunál jogosultabb, mivel ezen Japok nem czéJzalos bírálatot, hanem utóbb egy, az egyéniségtől el nem választhaló és meg nem vonhaló jogosullságu felfogás árnyalatát tartalmazzák csak, a mely csakis tüzetesebb és részletesebb vizsgálatra hívhatja fel azt, ki ezen eszmékkel foglalkozni akar és azokban figyelemre méltót talál. Gróf ZICHY NÁNDOR. A FALU VIRÁGA, (Romiiocz ) Halva fekszik egy lány, a falu virága, Zokogva borul az édes anyja rája. Piroslott a hajnal, hogy lelke elszálloii, Hej e bús földről a fényes menybe vágyott! Gyászos volt az élte, mig szive megtörött, Ugy szá7iakoztak a hervadt virág fölött. De ?iem köthetének gyógyírt nagy sebére, Boszniában harczolt kedves szeretője. Fájt a lelké, mikor tőle válni kellett, Utolsó volt csókja, mit arczára hintett. Utolsó beszéde, mely zengett az ajkon: v Oh érzem, hogy nékem meg kell érted halnom/" 5" hírli már a valót torony érez harangja, Boldog egy hű legény kiszenvedt galambja, Mező pacsirtái dallani sem tudnak, A kik sírját ássák, olyan szomorúak. Fehér koporsóba szép teste bezárva, Szagos kakuk fűből van megvetve ágya, Lepkék a liljomnak gyakran súgnak panaszt: De nehéz feledili ez álmodó tavaszt! Zugi búg a harangszóy síri ének zendül, Vadrózsás temetőn minden szembe köny ül. . Hamva felett a pap hogy áment mond végem Akkor megy oda a szeretője épen* Megáll, hosszú íitját pihenni e helyen, De keble elszorul, s szctUkint mereven. Majd sikolt rémesen, fájdalmát kitárva-, Soha igy siratva a falu virága! isaosa JBóia. A SZÍNPADON. líeiizéhj. — Németből. — <V< : ge). VI. Habár Helena igen meghatottan tért haza lakába, mégis lehetetlen volt nyugodni mennie, mig férjének mindent, a legkisebb részletig cl nem beszélt. — Nem szándékozol aludni menni ? — kérdé Herbert, egy csókot nyomva Helena karcsú ujjaira. — Igen ki vagy merülve, s pihenésre van szükséged. — Oh csevegjünk még egy kevés időig, — kéré Helena — most, midőn már mindent tudsz, jobban érzem magamat, mintha nagy tehertől szabadultam volna meg, mit évekig egyedül hordoztam. Csak egyet szeretnek megtudni — Beszélj Helénám, mi az ? — Hogy Hägen csakugyan vétkes-e — avagy anyámnak volt-e igaza. — Kedves drága nőm ne gyötörd magadat oly kérdéssel, amelyek soha sem fejtethetnek meg, — szabadítsd meg magadat azoktól, a mik a te életedet az enyémével együtt megkeserítenék! — Egy idegen ur óhajt Mrs. Víllissel beszélni,— jelenti a szolga. — Kivel nőm in ÍJ I ? — kérdi Herbert csudálkozva. — Megnevezte magát? Hisz tizenegy óra már! — Nem, Sir. Azt mondta, hogy Mrs. Villis régi ismerőse. 0 igen izgatottnak latszik lenn a társalgó teremben sétál fel 8 alá, kezeivel hadarásává » levegőben, — Különös — mond Herbert -— kérdezd meg töle nevét és mondd neki, hogy illendőbb időben jöjjön, siess Vele. Mit. gondolsz Helena ? kérdi Herbert, amint a szolga távozott. — Lehetségesnek tartod (c hogy . . . — Várjunk, mig Pete visszajön - mond kezét dobogó szívére léve. -• Ah, hisz itt is van m;ir. Nos ? — Az idegen azt mondja, hogy öl llogeunak hívják — neu akar semuiikép távozni, mert fontos beszélni valója A'an. I — Ez a megfejtés, a szabadulás! - kiált Helena, erélyesen felkelve helyéről.— Lépjen bc az az úr! — IVckem ugy tetszik mintha cz az ur egy kissé — mond az ajtónál még habózva Pete . kezével homlokára mutatva — zavarodott volna. — Ugy maradj a[z előszobában Pete! - mond Herbert. j — Helyes, Sir. Mond a széles váilu irlaudi és eltűnt, hogy Hagciit röglön bcbocsáa.vi. Egy ideig mind hárman szótlanul álltak egymással szemközt. ! — Mit kivan ön nőmtől ? kérdi Herbert, ki először jutott szóhoz. — Bocsánatot kérek, hogy ily későn alkalmatlankodom, nem tehettem másként, nem tudtam már nyugodni tőle, pedig ugyancsak régóta nem volt egy nyugodt pillanatom. Megengedi, hogy helyet foglaljak — nem vagyok már a régi — azelőtt órákig eltudtam állni a próbákon, hogy dramaticai napszámosokat, félig meddig alkalmas színpadi alakokká igazgassak ! — Erőtlenül rojgyolt egy székre és izzadság gyöngyözött homlokán.! Helena a megvetés és szánalom különös érzetével tekintett reá. Mi lett c rövid idő alatt a szenvedélyes, erős emberből! Egy rom, egy cynicus egyén, ki saját állapota felett gúnyolódik.' — Szabad tehát most kérnem, kérelme előterjesztését — mond Herbert megvetéssel. — Tudhatja, hogy érdekünkben fekszik e találkozásunk megrövidítése. - Oh i;reii. tudom, látom, értem nevet Hagen — értem igen jól. — Megijesztettem önt ma este, nemde Mrs. Villis — — haha Mrs. Villis! Ivi gondolhatta volna ezt. a véletlen mégis csak csudás trélákat fiz. nemde? Velem is. küiöuös módon üzé egy alkalommal játékát — — akkor — — akkor — — még emlékezni fog rá — - avagy nem? \ szerencse feiedékenynyé tesz. Beszeljen szerencsétlen — mond Helena — — megfogom hallgatni, de kíméljen meg ízetlen élczeilől! — Jó, jó — tuormogá Hägen keserű mosolylyul — megkímélem, Nem hiszi asszonyom milyen a szive, annak, aki ugy élt, mint én. Mi marad megunnak, ki miiideuét elveszité — önállóságot, maga cs trások iránti bizalmat és önbecsülést, és aki idestova űzetik lelkiismeretének gyötrelmei állal — mi marad meg annak, mint a szégyen, az öngyülölet és kigunyolás? Oh a gúny — ez a védtelenek végső fegyvere ! Es ezen fegyver is kisikatnlott kezeimből amióta önt ma este viszontláttam.— Ugyanazon arczkífejezéssel tekintett ma is reám, amcly'lycl elembe ugrott és kiáltá: Gyilkos! Tekintsen reám, de ne ijedjen meg — kiáltá felugorva, — én gyilkos vagyok — én töltöltem meg a fegyvert, én tevém a fegyverbe azon golyót, amely a gyűlölt ellen szivét átfúrta. Habár Helena számított ily feleletre, mégis ijedelmében hangos sikoltásban tört ki, tántorgott, és férje karjára támaszkodott. — Mégis! Szivem igazat mondott! suttogá ő. —- Hagen visszarogyoll ülőhelyére. — Adjatok innom valamit — hörgé — meghalok szomjau, torkom kiszáradt mint a pokol torkolata. Herbert csengetett. — Egy üveg bort, Pete! Nem ~- — nem — kiált Hägen, — izetlcu
