Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882
1882-03-25
S Rozsa István I í 837—1882. Ma egy éve ugyan ezen keletű számunkban jeleztük, hogy márczius hó 20-án a pápai főiskolának egyik jeles tanára elhunyt, — és sajátságos szeszélyéből a kérlelhetlen sorsnak, ez évi márczius 20-án másik jelesét vesztette el a helybeli főiskolai tanári kar. — Egy év előtt egy veterán tanárt és országos hirü tudóst, ma egy egyszerűségébe visszavonult és teljes buzgalommal tanári hivatásának élt derék férfiút gyászol a kegyeletes érzelmű ifjúság, a hozzá őszinte baráti szeretettel vonzódó tanári kar, éj a nevelés ügyét szivén hordozó dunántúli ref. egyházkerület. Rózsa István elhunytában érzékeny veszteség sújtotta társadalmi közéletünket is. Tagja volt a városi képviselőtestületnek, a községi iskolaszéknek cs a törvényhatóság bizottságának, a helybeli casinónak pedig éveken át érdemeket szerzett könyvtárnoka volt. — Élénk emlékezetünkben él még, mily nemes hévvel tette felszólalásait egyes, különösen a tan- és egészségügyet érdeklő kérdésekben, — s mily jóságos arczczal, mosolygó szemekkel kisérte figyelmével az arra érdemes szónoklatokat. — Arcza igazi tükre volt őszinte lelkének, — nem tudott hízelegni senki előtt, de nem is vonta meg elismerését a valódi érdemtől. Társadalmi mozgalmainkban is élénk részt vett. 0 volt a pápai önk. tűzoltó egyletnek 1871-ik évben megalapítóinak és első tisztjeinek egyike. Tevékeny része volt a »Papai Lapok«nak 1874-ben lett alapításában, s mint hü munkatárs dolgozott abban. Rózsa István 1837-dik évi ápril hó 15 dik napján született Pápán. Szülői Rózsa Dániel ügyvéd és neje Osváld Mária voltak. — Gondos nevelésben részesült, a szellemi kiképeztetés mellett a szülök nem feledkeztek meg a test edzéséről sem, mely a különben gyenge testalkatba erős izmokat kölcsönzött.— Iskolai tanulmányait Pápán végezte, hol hittani tanulmányait is befejezvén az 1858—59-ik évben főiskolai senior volt. Ezután akad. rectoriára Kocsra ment, honnan az egyházkerület 1862-ben segédtanárul hivta meg a pápai collegiumba, hol a magyar és latin nyelv tant és 10 éven át ezek mellett a testgyakorlatot is tanította. — Nemsokára rendes gymn. tatanárrá levén, tanári hivatását lankadatlan munka kedvvel, a növendékek iránt atyai gondoskodással töltötte be. — iS66-ik év őszén átvette a főiskola nagyterjedelmü könyvtárának kezelését is, melynek rendezése körül elismerésre méltó érdemeket szerzett. Könyvtárnoki állásától 1S77ben vált meg. — Egészsége utóbbi években a tüdő vész által megtámadtatván , Gleichenberg fenyvesei alatt keresett orvoslást, de — mindnyájunk fájdalmára — nem talált. — Az egyházkerület teljes méltánylással levén Rózsa Istvánnak a tanári pályán szerzett bokros érdemeiért, teljes fizetéssel szabadságolta a folyó iskolai év tartamára, remélvén, hogy ez alatt roncsolt egészsége helyre áll s tevékeny eredménydús működését tovább folytathatja, de a remény nem valósult meg. — A főiskola, város és a casino épületén lengő gyászlobogók szomorúan jelezték, valami! Nekem brandy, vagy vhyskei kell! Már két év éta mindig vhyskei vei élek, és még ez sem képes belsőm tüzét kiollani! Herbert habozott. Helena ismét összeszedő maffát, s halványan, dc egyenesen állott, férje mellett. — Teljesítsd kérelmét — monda — végig akarom hallgatni. Rövid idő múlva visszatért a szolga egy üveg vhyskeivel s egy pohárral, a mit Hägen lázas erővel ragadott meg. Sietve tölte meg kétszer s ürité ki tartalmát. Herbert és Helénának jelenlétét ugy látszik elfelejtette, mert szemeit a földre szegezte, s beszelni kezdett, mintha önmagával beszélgetett volna. — En öltem meg őt, mert ellenségem volt, sőt vetélytársam is — ő megsértett, meggyalázott, megvert engemet. En ezért agyonlőttem öt. — — haha, hogy bámulhattak a bolondok! Eredeti véletlen — hogy hogy? Szerencsétlen hanyagság — egy golyó jut a fegyverbe, nem tudni miképen — puff! már itt fekszik egy valaki s kialudt az élete mint az éji lámpa. Minden rosz szándék nélkül mentem a színházba. E:i gyűlöltem Meixnert szenvedéllyel, de gyilkosságról még csak nem is álmodtam. Éppen a végzetteljes jelenet előtt eszébe jut egy fiatal kamasznak szemtelenül ellenszegülni. Máskor rettegtek előttem a hitványak; de mióta Mcmicr arczul ütött, minden tekintélyemnek vége; mindenki kinevetett, a miért az előttem ép akkor elhaladt. Mcixncr gúny mosollyal tekintett reám. liagen fogait csikorgatta — azután fülsértően nevetett. — Kedélyes kis történet, nemde? Ily csekélység miatt két életet megsemmisíteni — óh a sors nagy és okos művész! — Magamon kivül voltam. Düh tői reszketve futottam a szertárba, a fegyverért. Éppen felvonták a függönyt, s a fegyvert görcsösen tartam kezemben, ekkor szemein oda vetődölt egy Kis ládácskára, amelyben egy fél tuczat óngolyó feküdt békésen. Mintegy villanyülés futotta át tagjaimat. Szemeim oda voltak szegezve a kicsiny kék golyókra. Szivem dobogása megállott e kegyetlen gondolat elölt, amely bennem megfogamzott. Hunionhoz Jiasoulón ragadott meg, agyamba kapaszkodott, s összezavart szavakkal s hangokkal suttogja fülembe: öld meg őt — gyilkold meg öt! — Fellépni! kiáltott inoat az ügyelő, föllépni! hogy Rózsa István elhunytában érzékeny veszteseget szenvedtek az emiitett testületek. Temetése nagy részvét között folyó hó 22dikén ment végbe. A háznál Németh István hittanár tartott igen szép gyászbeszédet, melyből adjuk az elhunyt halála okozta veszteséget ecsetelő következő részletet: A legmélyebb fájdalommal teljesítem azon szomorú kötelességet, hogy a szeretett roko?i, barát s példás hivataltárs sötét koporsója fölött tolmácsoljam a rokonok, barátok és lesújtott kartársak szivérzelmeit s hirdessem a vigasztalás igéit akkor a midőn a bánat ónsulylyal nyomja keblemet, mert bár rég elvalánk is készülve a nehéz csapásra, bár régtől óta naponként érzők is e tudat lidéreznyomását, melytől szabaduhii képtelenek valánk, mégis nem vala senki, aki midőn a gyászos Jdrt vevé, egy néma fohászt elfojtani, pár keserű könyet visszatartani tudott volna, oh mert az enyészet, mondjad bármi névvel, nevezd bár álomnak avagy megpihenésnek, csak rettenetes reánk, kik érezve hatalmát, közeledtét féljük. Még ha idegen is, kit a halál jégkarja megölelt, nagyot dobban szivünk, s arezunkra jeléül néma komolyság ül, hát ha az áldozat egy rokon, jóbarát avagy pályatárs, hogyne fájna szivünk, hogyne vérzenék a kebel s ki az, ki megróhatna bennünket azé'-t, hogy egy ilyen koporsónál elsírjuk forró köny cinket 1 ?Hogy ha az élet fáradalmai és küzdelmei között évek hosszú során meggörnyedt tisztes agg száll a koporsóba, kit itt e földön már nem vonzhatott, nem. érdekelt semmi, ki az élet viharos napjai között bérezi cserként megtör delve mosolygva köszönté az elválás óráját, mely roncsolt testének nyugalmat, lelkének epedve várt s bizton remélt boldogságot ad, meguyugoszik szivünk azo?i tudat s gondolatban, hogy az emberek közsorsa alól kivétel nem lehet, hogy a mulandóság örök törvénye útjában meg nem áll. A mi született, a?mak enyésznie kell. Ámde midőn az élet delén álló férfiú, a ki az osztályrészül ?iyert szép tehetség és ismert törhetetlen buzgalmánál fogva oly sokat tehetne még, a ki társadalmi állásánál fogva oly sikerrel munkálhatta volna az egyesek az egyház, a haza jólétét, javát, midőn mondom ily férfiura- hint csókot az enyészet, megrendül a legfásultabb kebel s ajkunkról akaratlanal lebben el a zúgolódó panaszkodás hangja. Ilyen eset gyűjtött ide benni'mket Jialandó társaim e gyász koporsó körül, melybe Rózsa István a. főiskola kitűnő képzettségű és ritka buzgalmu volt tanára alussza örök álmait s a szerető barátok, rokonok, pályatársak összegyülekezének, hogy leróják az önzetlen szeretet, tisztelet adóját. Méltó a fájdalom a bánatos arezokou, jogosultak szemünk kiomló könyei. Igazabb barátot, önzetlenebb rokont, nemesebb \ pályatársat aligha veszthetímk stb. stb. A főiskolai énekkar éneke után megindult a gyászmenet; — melyben részt vett az összes tanuló ifjúság, a tanári kar, a városi képviselő testület, a város intelligentiájának nagy része, és nagy számú közönség. — A koszorúkkal borított koporsót vivő négyes fogatú gyászkocsit tanártársai lefordított szövétnekekkel, 12 papnövendék s fögymn. tanuló és 6 díszbe öltözött városi hajdú vették körül. — Két koszorút a kocsi előtt vittek, melyek egyikének diszes fehér — Karom reszketett, ujjaim görcsösen rángatództak — megragadtam egy kis golyót — és megtölteni azzal fegyveremet, s fölrohantam a színpadra. Még jókor volt. Hägen fölugrott, haja felborzadt, mindkét karját kinyujtá, mintha minden, amiről beszél, megtestesülve állott volna előtte. — A fenyegetés elhangzott, előrántani a fegyvert, s véletlenül a coulissák közé néztem — Helena állott ott megvető mosolylyal ajkain. Az egész pokol szivembe vonult, menydörögve hangzott íillemben : Gyilkold meg őt — állj boszut ! Óriási erővel emelem fel a fegyvert - a lövés eldördült és ledőlt az ellen — Hah ! hogy oszlott, szét keblemben a bősz indulat háborgása! Eltűntek a boszuló szellemek — el a kicsi kék golyócskában. Erre egy hang kiáltá: Gyilkos! — Helena volt az halvány, eltorzított arczczal, ugy nézett ki mint az itélet angyala, és igy hangzott minden sarokból gyilkos !!! Összeszedtem erőmet és elszaladtam. Gyilkos! hangzott mindenfelé, gyáva orgyilkos ! . . . Hägen ereje ezen ujabb lelkikitörés által teljesen kimerültnek látszott. Alakja megtörött, arczát kezeibe rejté. Herbert és Helena megrendülve, szótlanul állottak. — Azután elérkezett a nap — mond tompa hangon Hägen, lassanként, magához térve — a derült, világos nappal. Minden rém eltűnt — csak most láttam be, milyen gyáva kölyök voltam. Megvoltam törve testben cs lélekben. Előttem egy kis vasuli állomás feküdt. Gépiesen szálltam az első vonalra, a tengerpartig mentem, onnan Amerikába utaztam, hol ismét előbbi életpályámhoz fogtam. — Itt elismerést találtam. Nagyon jól tudom, hogy egyszerű színész vagyok, semmi más, de egy szerepben méltó vagyok ;iz elismerésre, egy szerepben művész vagyok a „Hamis esküt lelt paraszt"ban. — Mindig nyugodtabb lettem, még csak szokásból ittam, s azért, hogy feltüzeljem magamat, minthogy erőm napról napra fogyott. Aludni már régen nem tudok, s éjjel a kis golyóval mulatok. Oly különös ugrásokat tesz, valóban nagyszerű, érdemes megnézni — nézzék csak már ismét itt van, éppen itt! Nemde önök nein látják ? Nagyszerű, még eddig senki «ein látta csak én magam! szalagján e felirat: »Rozsa Istvánnak tanártársai,* másikán pedig: »Szeretett tanárának a fögymn. ifjúság,« volt olvasható. A sirnál Antal Gábor a pápai főiskolának jog és bölcsészettanára vett bucsut az elköltözöttől, ki niély bölcsészeti elmélkedéstől áthatott remek beszédében igen szépen fejtette ki, miszerint ha az élet végén a sír ridegségét tekintjük, önként veti fel eszünk a kérdést, érdemes-e élni ? De azon ember előtt, ki az Isten által részére kimutatott körben reá váró kötelességek teljesitésére elég jó akarattal bir, van becse, van értéke az életnek, főleg azon ember előtt, kinek fontos feladatául jutott az ifjúság testi, értelmi, erkölcsi nevelése, kinek magasztos hivatása az istenségnek ős munkáját, mely szerint „teremte embert a maga kepére és hasonlatosságára" folytatni és befejezni, hogy az ne csak formája szerint legyen isten képére teremtett ember, hanem valóban is emberré tegyék öt a mély belátás, emberszeretet, kötelességérzés és a szilárd jellem, s hogy e czél elérése az elhunytnak oly szépen sikerült, volt nehéz fáradozásainak a legboldogitóbb jutalma. — A szónok által megszokott ékesszólással előadott hatásos beszéd után letették a koporsót örök nyughelyére. — Mi pedig a legőszintébb fájdalommal hagytuk el az enyészet hazáját, melegen óhajtva: legyen könnyű a föld a nemesen gondolkozó pályatárs és jóbarát hamvai felett! Horváth Lajos. Felhívás a Devecser vidéki tisztelt gazdaközönséghez egy Devecserben alakítandó gazdakör érdemében. Felfogva a jelenkor intő szavát, a midőn nagy czélok elérésére a társadalomban egyesülés jöu létre, tapasztalván azt, hogy a mi egyesnek elérhetleu, az többeknek együtt működve könnyű feladattá válik, belátva azt, hogy a gazdaság terén is csak „viribus unitis" jelszóval boldogulhatunk, ugyanerről győzvén meg bennünket a szomszédos megyék világos példái — különösen Vasmeijyére utalunk — hol a nem rég felállított gazdakörök által, a gazdák, a gazdálkodás minden ágában, de leginkább az állattenyésztésben nagy mérvű haladást tettek, melyet a gazdakör czime alatt létrehozott társulás volt képes kivívni; határoztuk el magunkat arra, hogy ez eszmét felkaroljuk, magunkévá 'esszük, s mi is Devecser vidéki gazdák megkísértjük ilyen üdvös intézmény felállítását. Egyesülünk egy gazdakör létrehozására, támogatván annak szükséges és előnyös voltát az alábbiakban előadandó indokokkal: tekintve azt, hogy az ilyen gazdasági kör a maga szűkebb körében egyedül az ott lakó gazdák érdekeivel foglalkozhatván, azok kívánalmait sokkal jobban ismeri, mint csupán egy központi egyesület, melynek különböző, néha ellentétes érdekek kiegyenlítésével kell megküzdeni; tekintve azt, hogy a társulás bármely téren és irányban hasonlithatlanul nagyobb eredményeket, képes kivívni, mint egyesnek még oly kitartó rendkívüli szorgalma. tekintve azt. hogy nekünk Devecser vidéki gazdáknak számtalan közös bajaink, élénken érzett hiányaink vannak, melyekén csak társulás, közös egyetértés utján segíthetünk; Végül tekintve azt, hogy báró Kemény Gábor löldmivelés, ipar és kereskedelmi miuÍMzter ur ö nagy-• Ugrándozz csak golyócskám, fánezolj — hopsa! — Az Istenért. — suttogá Helena, halálsápadtan, Herberthez húzódra, — megőrüli Herbert csengetett. — Brrr .. . rikácsolt Hägen — hallod zöigését, csörgését? A vad csoport — hah — már megint nyomomban vannak! — Megragadá a vhyskei üveget, s villáulgyorsasággal forgatta azt feje felett, mialatt gúnyosan mosolygott. — Hohó, ez is üres — üres mint az én fejem — ugrándozzál golyócskám, tánczolj! Halld, mint zörög és csörög odabent — hah a vad csoport egy szegény lélek ellen — hah! De még sem hagyom magamat elfogni! — Hatalmus ugrással futott el a megrémült szolga előtt — ki az utczára, mielőtt valaki képes lelt volna ut feltartóztatni. Két nappal később Helena a „Herald"-ból következő közleményt olvasá fel férjének: „New-York, deczember hó 17. 187 . . . Olvasóinkkal egy szomorú hirt tudatunk ma, amely mindenütt nagy sensatiót fog kelteni. Brandes Otto, a Germania színház ünnepelt vendége, és legkitűnőbb német-amerikai színészünk, hirtelen kimúlt ez életből. Még halála előtti este is számtalanokat lelkesített és elragadott, művészetével. — Évek hosszú során át, amint azt legnagyobb sajnálatunkra meg kell vallanunk, egy kiirt hatlan szenvedély járma alatt állott, amely ugy szellemét mint lestét teljesen tönkre tevé. Tegnapelőtti estén, néhány órával az előadás után, a 23-ik számú rendőr által találtatott legfelsőbb fokú lázrohamban, egy törött üveget forgatva feje felett, s a Fifth Avcnuen lerohant. Több arra menő segélyével sikerült őt megfoghatni , noha kétségbeesetten állott ellent. Meg fonalasa után a kórházba szállitatott, hol agyszélhiidés vetett véget életének, mielőtt még egyszer eszméletéhez tért volna. Egy becsületes polgártárst cs egy nagyrabecsült művészt vesziténk benne el. Barátai és tisztelőinek hírül adjuk, hogy temetése holnap, deczember 18-ikán délután három órakor, a kórház temetőhelyén menend végbe." Heleua kiejté kezéből a papirt s gyengéden ejté ki e szavakat: — Legyen könnyű a föld porai felett! Krause Béla, méltósága meggyőződést szerezvén a magyar gazdaosztály legvitalisabb érdekeinek eddig történt elhanyagolásáról, azt magas, hathatós pártfogásával mindenütt előmozdítja, s a gazdasági egyesületeket gazdaköröket, ugy azok tagjait- bármely méltányos óhajaik elérésében, — de csak mint ilyeneket — segíti. Tehát megbocsáthatlau hibát követnénk el magunk és gazdatársaink irányában, ha ezen önkényt kínálkozó, kedvező alkalmat elszalasztanunk, s ha önérdekeinket mellőzve, nem .igyekeznénk egy gazdakört alakítani. A fentebb emiitett indokoktól áthatva bátorkodunk alólirottak a Devecser vidéki gazdákat egy gazdasági kör alakítása végett. Devecserbe, márczius hó 26-án délelőtt 9 órakor a lövöldében tartandó értekezletre összehívni. Lőrinte, márczius hó 4-én 1882. Ihász Lajos. Szalatkay István. Reé fenő. Kun Aladár. Puzdor Gyula. Noszlofy Gyula. Gulden György. Veszprémből. — márczius 24. E hó ío-án Fehérvárról városunkba „C ircus* érkezett 21 személy és 19 lóval. A vásártéren ütötte fel sátorát s 22-én meg is kezdte volna előadását, hanem egy jótékony eső, mely estefelé kezdődött s tartott egész éjjel, megakadályozta. Makacs német emberek lehetnek, mert hirdetésüket nagy falragaszokban adták ki s ott az utcza sarkain díszelegnek a német hirdetések; rosszul esik nézni az ily magyar városban, annál inkább olvasni. Már ha ide jöttek s mutogatni akarják ügyességüket, jól van, de annyi kímélettel lehetnének, hogy falragaszukat magyarra fordítva adnák ki. A tűzoltó-tanya müfogászatot hirdet. A járó kelők megütközésére a tüzoltó-tanya ajtajára füg gesztette ki keretbe foglalt apparatumát Velber arany és ezüst-mives, ki egyszersmind müfogász is. Ugy hisszük, hogy Velber ur más helyet is találhatott volna müfogászati táblájának kifüggesztésére, nem épen a tűzoltók tanyájának ajtaját, mert a ki hirtelen oda néz, azt gondolja, hogy ott készitik a hamisfogakat a város költségén. 1882. márczius 18-tól minden a vasúton érkezett szállítmány nem ugy, mint eddig, a helybeli szállítók, hanem az avisóknak posta utján való közvetítésével jut az illetők tudomására. Okot erre a két szállítónak egymással való versengése s az ebből keletkezett ízetlenségek adtak. Mint halljuk, városunk első zene bandája a fürdő-idény alatt Rohitson fog működni. A „Veszprém" t. szerkesztőjét az a szép kitüntetés érte, hogy az irók és művészek társasága Buda-pesten egyhangúlag tagjává választotta meg. Szivünkből gratulálunk e szép kitüntetésért. Húsvétra szini előadásaink lesznek. Károlyi Lajos színigazgató, ki városunkban elég jó hírnévvel bir, operetté, vígjáték, népszínmű és dráma társaságával húsvétra városunkba rándul. A kapitányság már az engedélyt meg is adta. Paál Dénes kir. főmérnök úr a városunk ref. egyházának sziléziai márványból készült „Úr vacsora" asztalt ajándékozott. Az asztalt városunkban lakó Velty Ferencz kőfaragó késziti. Virágvasárnap lesz a czélnak átadva. E hó 19-én este a Jeruzsálem hegyen egy borashordónak a kocsiról való vigyózatlan leeresztése következtében Imre Gábor, az elcsapott kocsioldal által, oly szerencsétlenül üttetett meg, hogy jobb lábszárcsontja eltörött. Azonnal a kórházba szállították. Kérdés vájjon a hordó volt-e inkább boros, vagy a kik eresztették? A felnőttek oktatása a veszprémi nagygymnaziumban a mult vasárnapi előadással befelyeztetett. Tartatott összesen a télen át 14 előadás: 1. A nihilismusról. 2. A sírásról és nevetésről. Keszthelyi Endre. 3. Az ember munkájáról a természetben I. Perger József. 4. A természetről széptani szempontból I. Szvaratkó Kálmán 5. Az ember munkájáról a természetben II. Perger József. 6. A nevetséges dolgokról az életben és művészetben. Keszthelyi Endre. 7.. A tejutról. Lévay Imre. 8. A magyar népdalokról. Keszthelyi Endre 9. A természetről széptant szempontból II. Szvaratkó Kálmán. 10. A sajtó árny és fény daláról. Lévay Imre. 11. A munkás kérdésről. Lévay Imre. 12. A halálos büntetésről. Karsay János. 13. A magyar közmondásról, Keszthelyi Endre. 14. Az emberről és az emberi szépségről. Szvaratkó Kálmán tanár urak által. Tekintve a k. r. tanár urak naponkénti túlságos elfoglaltságukat s hogy mégis annyi önfeláldozást tettek a közművelődés előmozdítására; valóban megérdemlik a közönség elismerését és köszönetet ! Szent-Király-szabadján egy élemedett aszszony, özvegy Szenesné, ki előbb jómóddal bírt, de most elszegényedve élt, öngyilkosságot követett el; már napokkal előbb emlegette öngyilkossági szándékát, mit végre is hajtott, mert a napokban, midőn az udvaron két gyermeken kivül senki sem volt, de azokat is kiküldötte az udvarból, ő pedig a kúthoz ment s belevetette magát; esés következtében lábát törte. Midőn megtudták, hogy a kútban van, mig segítséget kerestek, addig belefuladt. A nyomor mire viszi az embert. Nagy-Bécsén (Zala megye) e hó 19-én a birót, ki névnapját a pinczeszeren jó barátjaival
