Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-03-25

S Rozsa István I í 837—1882. Ma egy éve ugyan ezen keletű számunk­ban jeleztük, hogy márczius hó 20-án a pápai főiskolának egyik jeles tanára elhunyt, — és sa­játságos szeszélyéből a kérlelhetlen sorsnak, ez évi márczius 20-án másik jelesét vesztette el a helybeli főiskolai tanári kar. — Egy év előtt egy veterán tanárt és országos hirü tudóst, ma egy egyszerűségébe visszavonult és teljes buzgalom­mal tanári hivatásának élt derék férfiút gyászol a kegyeletes érzelmű ifjúság, a hozzá őszinte baráti szeretettel vonzódó tanári kar, éj a nevelés ügyét szivén hordozó dunántúli ref. egyházkerület. Rózsa István elhunytában érzékeny veszte­ség sújtotta társadalmi közéletünket is. Tagja volt a városi képviselőtestületnek, a községi is­kolaszéknek cs a törvényhatóság bizottságának, a helybeli casinónak pedig éveken át érdeme­ket szerzett könyvtárnoka volt. — Élénk emlé­kezetünkben él még, mily nemes hévvel tette felszólalásait egyes, különösen a tan- és egész­ségügyet érdeklő kérdésekben, — s mily jóságos arczczal, mosolygó szemekkel kisérte figyelmével az arra érdemes szónoklatokat. — Arcza igazi tükre volt őszinte lelkének, — nem tudott híze­legni senki előtt, de nem is vonta meg elismeré­sét a valódi érdemtől. Társadalmi mozgalmaink­ban is élénk részt vett. 0 volt a pápai önk. tűz­oltó egyletnek 1871-ik évben megalapítóinak és első tisztjeinek egyike. Tevékeny része volt a »Papai Lapok«nak 1874-ben lett alapításában, s mint hü munkatárs dolgozott abban. Rózsa István 1837-dik évi ápril hó 15 dik napján született Pápán. Szülői Rózsa Dániel ügyvéd és neje Osváld Mária voltak. — Gondos nevelésben részesült, a szellemi kiképeztetés mel­lett a szülök nem feledkeztek meg a test edzé­séről sem, mely a különben gyenge testalkatba erős izmokat kölcsönzött.— Iskolai tanulmányait Pápán végezte, hol hittani tanulmányait is befe­jezvén az 1858—59-ik évben főiskolai senior volt. Ezután akad. rectoriára Kocsra ment, honnan az egyházkerület 1862-ben segédtanárul hivta meg a pápai collegiumba, hol a magyar és latin nyelv tant és 10 éven át ezek mellett a testgyakorla­tot is tanította. — Nemsokára rendes gymn. ta­tanárrá levén, tanári hivatását lankadatlan munka kedvvel, a növendékek iránt atyai gondoskodás­sal töltötte be. — iS66-ik év őszén átvette a főiskola nagyterjedelmü könyvtárának kezelését is, melynek rendezése körül elismerésre méltó érdemeket szerzett. Könyvtárnoki állásától 1S77­ben vált meg. — Egészsége utóbbi években a tüdő vész által megtámadtatván , Gleichenberg fenyvesei alatt keresett orvoslást, de — mind­nyájunk fájdalmára — nem talált. — Az egyház­kerület teljes méltánylással levén Rózsa István­nak a tanári pályán szerzett bokros érdemeiért, teljes fizetéssel szabadságolta a folyó iskolai év tartamára, remélvén, hogy ez alatt roncsolt egészsége helyre áll s tevékeny eredménydús működését tovább folytathatja, de a remény nem valósult meg. — A főiskola, város és a casino épületén lengő gyászlobogók szomorúan jelezték, valami! Nekem brandy, vagy vhyskei kell! Már két év éta mindig vhyskei vei élek, és még ez sem képes belsőm tüzét kiollani! Herbert habozott. Helena ismét összeszedő ma­ffát, s halványan, dc egyenesen állott, férje mellett. — Teljesítsd kérelmét — monda — végig aka­rom hallgatni. Rövid idő múlva visszatért a szolga egy üveg vhyskeivel s egy pohárral, a mit Hägen lázas erővel ragadott meg. Sietve tölte meg kétszer s ürité ki tartalmát. Herbert és Helénának jelenlétét ugy látszik elfelejtette, mert szemeit a földre szegezte, s beszelni kezdett, mintha önmagával beszélgetett volna. — En öltem meg őt, mert ellenségem volt, sőt vetélytársam is — ő megsértett, meggyalázott, meg­vert engemet. En ezért agyonlőttem öt. — — haha, hogy bámulhattak a bolondok! Eredeti véletlen — hogy hogy? Szerencsétlen hanyagság — egy golyó jut a fegyverbe, nem tudni miképen — puff! már itt fekszik egy valaki s kialudt az élete mint az éji lámpa. Minden rosz szándék nélkül mentem a színházba. E:i gyűlöltem Meixnert szenvedéllyel, de gyilkosság­ról még csak nem is álmodtam. Éppen a végzetteljes jelenet előtt eszébe jut egy fiatal kamasznak szem­telenül ellenszegülni. Máskor rettegtek előttem a hitványak; de mióta Mcmicr arczul ütött, minden tekintélyemnek vége; mindenki kinevetett, a miért az előttem ép akkor elhaladt. Mcixncr gúny mo­sollyal tekintett reám. liagen fogait csikorgatta — azután fülsértően nevetett. — Kedélyes kis történet, nemde? Ily csekély­ség miatt két életet megsemmisíteni — óh a sors nagy és okos művész! — Magamon kivül voltam. Düh tői reszketve futottam a szertárba, a fegyverért. Éppen felvonták a függönyt, s a fegyvert görcsösen tartam kezemben, ekkor szemein oda vetődölt egy Kis ládácskára, amelyben egy fél tuczat óngolyó fe­küdt békésen. Mintegy villanyülés futotta át tagja­imat. Szemeim oda voltak szegezve a kicsiny kék golyókra. Szivem dobogása megállott e kegyetlen gondolat elölt, amely bennem megfogamzott. Hunionhoz Jiasoulón ragadott meg, agyamba kapaszkodott, s összezavart szavakkal s hangokkal suttogja fülembe: öld meg őt — gyilkold meg öt! — Fellépni! kiáltott inoat az ügyelő, föllépni! hogy Rózsa István elhunytában érzékeny vesz­teseget szenvedtek az emiitett testületek. Temetése nagy részvét között folyó hó 22­dikén ment végbe. A háznál Németh István hit­tanár tartott igen szép gyászbeszédet, melyből adjuk az elhunyt halála okozta veszteséget ecse­telő következő részletet: A legmélyebb fájdalommal teljesítem azon szomorú kötelességet, hogy a szeretett roko?i, ba­rát s példás hivataltárs sötét koporsója fölött tol­mácsoljam a rokonok, barátok és lesújtott kartár­sak szivérzelmeit s hirdessem a vigasztalás igéit akkor a midőn a bánat ónsulylyal nyomja keble­met, mert bár rég elvalánk is készülve a nehéz csapásra, bár régtől óta naponként érzők is e tu­dat lidéreznyomását, melytől szabaduhii képtele­nek valánk, mégis nem vala senki, aki midőn a gyászos Jdrt vevé, egy néma fohászt elfojtani, pár keserű könyet visszatartani tudott volna, oh mert az enyészet, mondjad bármi névvel, nevezd bár álomnak avagy megpihenésnek, csak rettenetes reánk, kik érezve hatalmát, közeledtét féljük. Még ha idegen is, kit a halál jégkarja megölelt, nagyot dobban szivünk, s arezunkra jeléül néma komoly­ság ül, hát ha az áldozat egy rokon, jóbarát avagy pályatárs, hogyne fájna szivünk, hogyne vérzenék a kebel s ki az, ki megróhatna bennün­ket azé'-t, hogy egy ilyen koporsónál elsírjuk forró köny cinket 1 ?­Hogy ha az élet fáradalmai és küzdelmei között évek hosszú során meggörnyedt tisztes agg száll a koporsóba, kit itt e földön már nem vonz­hatott, nem. érdekelt semmi, ki az élet viharos napjai között bérezi cserként megtör delve mosolygva köszönté az elválás óráját, mely roncsolt testének nyugalmat, lelkének epedve várt s bizton remélt boldogságot ad, meguyugoszik szivünk azo?i tudat s gondolatban, hogy az emberek közsorsa alól ki­vétel nem lehet, hogy a mulandóság örök törvé­nye útjában meg nem áll. A mi született, a?mak enyésznie kell. Ámde midőn az élet delén álló férfiú, a ki az osztályrészül ?iyert szép tehetség és ismert törhetetlen buzgalmánál fogva oly so­kat tehetne még, a ki társadalmi állásánál fogva oly sikerrel munkálhatta volna az egyesek az egyház, a haza jólétét, javát, midőn mondom ily férfiura- hint csókot az enyészet, megrendül a leg­fásultabb kebel s ajkunkról akaratlanal lebben el a zúgolódó panaszkodás hangja. Ilyen eset gyűjtött ide benni'mket Jialandó társaim e gyász koporsó körül, melybe Rózsa István a. főiskola kitűnő képzettségű és ritka buzgalmu volt tanára alussza örök álmait s a szerető barátok, rokonok, pálya­társak összegyülekezének, hogy leróják az önzet­len szeretet, tisztelet adóját. Méltó a fájdalom a bánatos arezokou, jogosultak szemünk kiomló kö­nyei. Igazabb barátot, önzetlenebb rokont, nemesebb \ pályatársat aligha veszthetímk stb. stb. A főiskolai énekkar éneke után megindult a gyászmenet; — melyben részt vett az összes tanuló ifjúság, a tanári kar, a városi képviselő testület, a város intelligentiájának nagy része, és nagy számú közönség. — A koszorúkkal borított koporsót vivő négyes fogatú gyászkocsit tanár­társai lefordított szövétnekekkel, 12 papnöven­dék s fögymn. tanuló és 6 díszbe öltözött városi hajdú vették körül. — Két koszorút a ko­csi előtt vittek, melyek egyikének diszes fehér — Karom reszketett, ujjaim görcsösen ránga­tództak — megragadtam egy kis golyót — és meg­tölteni azzal fegyveremet, s fölrohantam a színpadra. Még jókor volt. Hägen fölugrott, haja felborzadt, mindkét karját kinyujtá, mintha minden, amiről beszél, megtestesülve állott volna előtte. — A fenyegetés elhangzott, előrántani a fegy­vert, s véletlenül a coulissák közé néztem — Helena állott ott megvető mosolylyal ajkain. Az egész po­kol szivembe vonult, menydörögve hangzott íillem­ben : Gyilkold meg őt — állj boszut ! Óriási erővel emelem fel a fegyvert - a lövés eldördült és ledőlt az ellen — Hah ! hogy oszlott, szét keblemben a bősz indulat háborgása! Eltűntek a boszuló szellemek — el a kicsi kék golyócskában. Erre egy hang kiáltá: Gyilkos! — Helena volt az halvány, eltorzított arcz­czal, ugy nézett ki mint az itélet angyala, és igy hangzott minden sarokból gyilkos !!! Összeszedtem erőmet és elszaladtam. Gyilkos! hangzott mindenfelé, gyáva orgyilkos ! . . . Hägen ereje ezen ujabb lelkikitörés által telje­sen kimerültnek látszott. Alakja megtörött, arczát kezeibe rejté. Herbert és Helena megrendülve, szót­lanul állottak. — Azután elérkezett a nap — mond tompa hangon Hägen, lassanként, magához térve — a de­rült, világos nappal. Minden rém eltűnt — csak most láttam be, milyen gyáva kölyök voltam. Megvoltam törve testben cs lélekben. Előttem egy kis vasuli ál­lomás feküdt. Gépiesen szálltam az első vonalra, a tengerpartig mentem, onnan Amerikába utaztam, hol ismét előbbi életpályámhoz fogtam. — Itt elismerést találtam. Nagyon jól tudom, hogy egyszerű színész vagyok, semmi más, de egy szerepben méltó vagyok ;iz elismerésre, egy szerep­ben művész vagyok a „Hamis esküt lelt paraszt"ban. — Mindig nyugodtabb lettem, még csak szo­kásból ittam, s azért, hogy feltüzeljem magamat, minthogy erőm napról napra fogyott. Aludni már ré­gen nem tudok, s éjjel a kis golyóval mulatok. Oly különös ugrásokat tesz, valóban nagyszerű, érdemes megnézni — nézzék csak már ismét itt van, éppen itt! Nemde önök nein látják ? Nagyszerű, még ed­dig senki «ein látta csak én magam! szalagján e felirat: »Rozsa Istvánnak tanártársai,* másikán pedig: »Szeretett tanárának a fögymn. ifjúság,« volt olvasható. A sirnál Antal Gábor a pápai főiskolának jog és bölcsészettanára vett bucsut az elköltözöt­től, ki niély bölcsészeti elmélkedéstől áthatott remek beszédében igen szépen fejtette ki, misze­rint ha az élet végén a sír ridegségét tekintjük, önként veti fel eszünk a kérdést, érdemes-e élni ? De azon ember előtt, ki az Isten által részére kimutatott körben reá váró kötelességek telje­sitésére elég jó akarattal bir, van becse, van értéke az életnek, főleg azon ember előtt, kinek fontos feladatául jutott az ifjúság testi, értelmi, erkölcsi nevelése, kinek magasztos hivatása az istenségnek ős munkáját, mely szerint „teremte embert a maga kepére és hasonlatosságára" foly­tatni és befejezni, hogy az ne csak formája sze­rint legyen isten képére teremtett ember, hanem valóban is emberré tegyék öt a mély belátás, emberszeretet, kötelességérzés és a szilárd jellem, s hogy e czél elérése az elhunytnak oly szépen sikerült, volt nehéz fáradozásainak a legboldo­gitóbb jutalma. — A szónok által megszokott ékesszólással előadott hatásos beszéd után le­tették a koporsót örök nyughelyére. — Mi pe­dig a legőszintébb fájdalommal hagytuk el az enyészet hazáját, melegen óhajtva: legyen könnyű a föld a nemesen gondolkozó pályatárs és jóba­rát hamvai felett! Horváth Lajos. Felhívás a Devecser vidéki tisztelt gazdaközönséghez egy Devecserben alakítandó gazdakör érdemében. Felfogva a jelenkor intő szavát, a midőn nagy czélok elérésére a társadalomban egyesülés jöu létre, tapasztalván azt, hogy a mi egyesnek elérhetleu, az többeknek együtt működve könnyű feladattá válik, belátva azt, hogy a gazdaság terén is csak „viribus unitis" jelszóval boldogulhatunk, ugyanerről győzvén meg bennünket a szomszédos megyék világos pél­dái — különösen Vasmeijyére utalunk — hol a nem rég felállított gazdakörök által, a gazdák, a gazdál­kodás minden ágában, de leginkább az állattenyész­tésben nagy mérvű haladást tettek, melyet a gazda­kör czime alatt létrehozott társulás volt képes kivívni; határoztuk el magunkat arra, hogy ez eszmét felka­roljuk, magunkévá 'esszük, s mi is Devecser vidéki gazdák megkísértjük ilyen üdvös intézmény felállí­tását. Egyesülünk egy gazdakör létrehozására, tá­mogatván annak szükséges és előnyös voltát az aláb­biakban előadandó indokokkal: tekintve azt, hogy az ilyen gazdasági kör a maga szűkebb körében egyedül az ott lakó gazdák érdekeivel foglalkozhatván, azok kívánalmait sokkal jobban ismeri, mint csupán egy központi egyesület, melynek különböző, néha ellentétes érdekek kiegyen­lítésével kell megküzdeni; tekintve azt, hogy a társulás bármely téren és irányban hasonlithatlanul nagyobb eredményeket, képes kivívni, mint egyesnek még oly kitartó rendkívüli szorgalma. tekintve azt. hogy nekünk Devecser vidéki gazdáknak számtalan közös bajaink, élénken érzett hiányaink vannak, melyekén csak társulás, közös egyetértés utján segíthetünk; Végül tekintve azt, hogy báró Kemény Gábor löldmivelés, ipar és kereskedelmi miuÍMzter ur ö nagy­-• Ugrándozz csak golyócskám, fánezolj — hopsa! — Az Istenért. — suttogá Helena, halálsápad­tan, Herberthez húzódra, — megőrüli Herbert csengetett. — Brrr .. . rikácsolt Hägen — hallod zöigését, csörgését? A vad csoport — hah — már megint nyomomban vannak! — Megragadá a vhyskei üve­get, s villáulgyorsasággal forgatta azt feje felett, mialatt gúnyosan mosolygott. — Hohó, ez is üres — üres mint az én fejem — ugrándozzál golyócskám, tánczolj! Halld, mint zörög és csörög odabent — hah a vad csoport egy szegény lélek ellen — hah! De még sem hagyom magamat elfogni! — Hatalmus ugrással futott el a megrémült szolga előtt — ki az utczára, mielőtt valaki képes lelt volna ut fel­tartóztatni. Két nappal később Helena a „Herald"-ból kö­vetkező közleményt olvasá fel férjének: „New-York, deczember hó 17. 187 . . . Olvasóinkkal egy szomorú hirt tudatunk ma, amely mindenütt nagy sensatiót fog kelteni. Brandes Otto, a Germania színház ünnepelt vendége, és leg­kitűnőbb német-amerikai színészünk, hirtelen kimúlt ez életből. Még halála előtti este is számtalano­kat lelkesített és elragadott, művészetével. — Évek hosszú során át, amint azt legnagyobb sajnála­tunkra meg kell vallanunk, egy kiirt hatlan szenve­dély járma alatt állott, amely ugy szellemét mint lestét teljesen tönkre tevé. Tegnapelőtti estén, néhány órával az előadás után, a 23-ik számú rendőr által találtatott legfelsőbb fokú lázrohamban, egy törött üveget forgatva feje felett, s a Fifth Avcnuen lero­hant. Több arra menő segélyével sikerült őt megfog­hatni , noha kétségbeesetten állott ellent. Meg fo­nalasa után a kórházba szállitatott, hol agyszél­hiidés vetett véget életének, mielőtt még egyszer eszméletéhez tért volna. Egy becsületes polgártárst cs egy nagyrabecsült művészt vesziténk benne el. Barátai és tisztelőinek hírül adjuk, hogy temetése holnap, deczember 18-ikán délután három órakor, a kórház temetőhelyén menend végbe." Heleua kiejté kezéből a papirt s gyengéden ejté ki e szavakat: — Legyen könnyű a föld porai felett! Krause Béla, méltósága meggyőződést szerezvén a magyar gaz­daosztály legvitalisabb érdekeinek eddig történt el­hanyagolásáról, azt magas, hathatós pártfogásával mindenütt előmozdítja, s a gazdasági egyesületeket gazdaköröket, ugy azok tagjait- bármely méltányos óhajaik elérésében, — de csak mint ilyeneket — segíti. Tehát megbocsáthatlau hibát követnénk el ma­gunk és gazdatársaink irányában, ha ezen önkényt kínálkozó, kedvező alkalmat elszalasztanunk, s ha önérdekeinket mellőzve, nem .igyekeznénk egy gaz­dakört alakítani. A fentebb emiitett indokoktól áthatva bátorko­dunk alólirottak a Devecser vidéki gazdákat egy gazdasági kör alakítása végett. Devecserbe, márczius hó 26-án délelőtt 9 órakor a lövöldében tartandó ér­tekezletre összehívni. Lőrinte, márczius hó 4-én 1882. Ihász Lajos. Szalatkay István. Reé fenő. Kun Aladár. Puzdor Gyula. Noszlofy Gyula. Gulden György. Veszprémből. — márczius 24. E hó ío-án Fehérvárról városunkba „C ircus* érkezett 21 személy és 19 lóval. A vásártéren ütötte fel sátorát s 22-én meg is kezdte volna előadását, hanem egy jótékony eső, mely este­felé kezdődött s tartott egész éjjel, megakadá­lyozta. Makacs német emberek lehetnek, mert hirdetésüket nagy falragaszokban adták ki s ott az utcza sarkain díszelegnek a német hirdetések; rosszul esik nézni az ily magyar városban, annál inkább olvasni. Már ha ide jöttek s mutogatni akarják ügyességüket, jól van, de annyi kímélet­tel lehetnének, hogy falragaszukat magyarra for­dítva adnák ki. A tűzoltó-tanya müfogászatot hirdet. A járó kelők megütközésére a tüzoltó-tanya ajtajára füg gesztette ki keretbe foglalt apparatumát Velber arany és ezüst-mives, ki egyszersmind müfogász is. Ugy hisszük, hogy Velber ur más helyet is találhatott volna müfogászati táblájának kifüg­gesztésére, nem épen a tűzoltók tanyájának aj­taját, mert a ki hirtelen oda néz, azt gondolja, hogy ott készitik a hamisfogakat a város költségén. 1882. márczius 18-tól minden a vasúton érkezett szállítmány nem ugy, mint eddig, a hely­beli szállítók, hanem az avisóknak posta utján való közvetítésével jut az illetők tudomására. Okot erre a két szállítónak egymással való ver­sengése s az ebből keletkezett ízetlenségek adtak. Mint halljuk, városunk első zene bandája a fürdő-idény alatt Rohitson fog működni. A „Veszprém" t. szerkesztőjét az a szép kitüntetés érte, hogy az irók és művészek tár­sasága Buda-pesten egyhangúlag tagjává válasz­totta meg. Szivünkből gratulálunk e szép kitün­tetésért. Húsvétra szini előadásaink lesznek. Károlyi Lajos színigazgató, ki városunkban elég jó hír­névvel bir, operetté, vígjáték, népszínmű és dráma társaságával húsvétra városunkba rándul. A kapitányság már az engedélyt meg is adta. Paál Dénes kir. főmérnök úr a városunk ref. egyházának sziléziai márványból készült „Úr vacsora" asztalt ajándékozott. Az asztalt váro­sunkban lakó Velty Ferencz kőfaragó késziti. Virágvasárnap lesz a czélnak átadva. E hó 19-én este a Jeruzsálem hegyen egy borashordónak a kocsiról való vigyózatlan lee­resztése következtében Imre Gábor, az elcsapott kocsioldal által, oly szerencsétlenül üttetett meg, hogy jobb lábszárcsontja eltörött. Azonnal a kór­házba szállították. Kérdés vájjon a hordó volt-e inkább boros, vagy a kik eresztették? A felnőttek oktatása a veszprémi nagy­gymnaziumban a mult vasárnapi előadással be­felyeztetett. Tartatott összesen a télen át 14 előadás: 1. A nihilismusról. 2. A sírásról és ne­vetésről. Keszthelyi Endre. 3. Az ember munká­járól a természetben I. Perger József. 4. A ter­mészetről széptani szempontból I. Szvaratkó Kálmán 5. Az ember munkájáról a természetben II. Perger József. 6. A nevetséges dolgokról az életben és művészetben. Keszthelyi Endre. 7.. A tejutról. Lévay Imre. 8. A magyar népdalokról. Keszthelyi Endre 9. A természetről széptant szempontból II. Szvaratkó Kálmán. 10. A sajtó árny és fény daláról. Lévay Imre. 11. A munkás kérdésről. Lévay Imre. 12. A halálos büntetés­ről. Karsay János. 13. A magyar közmondásról, Keszthelyi Endre. 14. Az emberről és az emberi szépségről. Szvaratkó Kálmán tanár urak által. Tekintve a k. r. tanár urak naponkénti túlságos elfoglaltságukat s hogy mégis annyi önfeláldozást tettek a közművelődés előmozdítására; valóban megérdemlik a közönség elismerését és köszö­netet ! Szent-Király-szabadján egy élemedett asz­szony, özvegy Szenesné, ki előbb jómóddal bírt, de most elszegényedve élt, öngyilkosságot kö­vetett el; már napokkal előbb emlegette öngyil­kossági szándékát, mit végre is hajtott, mert a napokban, midőn az udvaron két gyermeken kivül senki sem volt, de azokat is kiküldötte az udvarból, ő pedig a kúthoz ment s belevetette magát; esés következtében lábát törte. Midőn megtudták, hogy a kútban van, mig segítséget kerestek, addig belefuladt. A nyomor mire viszi az embert. Nagy-Bécsén (Zala megye) e hó 19-én a birót, ki névnapját a pinczeszeren jó barátjaival

Next

/
Thumbnails
Contents