Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-10-29

IX. évfolyam. 45. szám. Pápa, 1882. október 29. Megjelenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓ HIVATALHOZ intézendök. A Bérmentetlen levelek, csat lädiert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC PÁPAI LAPOK VEGYES TARTALMÚ HETILAP, Hirdetések a lap számára felvétetnek A KIADÓ HIVA T ALBA N ó-collcghimi épület. Előfizetési díjak: Egy évre G fr(. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. Hirdetések 1 hasábois petiLsor térfogata után 5 kr, nyílttérijén 25 krral szállíttatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. F»ápa város liatós ágának, a pápai jótékony nőegylet-, ismeretterjesztő-, lövész-, korcsolya-, tazoltóegyleteknek, a pápai kertészetitársrilatiialt és több pápavidékl egyesületnek liivatalos közlönye. Magyar „Schulverein.

" A Hála neked német, hogy megtanilotlál bennünket schulvereinoskodni. Ha te nem letlél volna oly szíves, hogy hozzánk nera jösz schulvereinoddal, mi most is aludnánk még az igazak boldog álmát, s várnök összetelt kezekkel és nyitott szájjal a sült galambot, vagy is hazánk idegen ajkú lakosságának magyarosodását. Te, kit annyit szidtunk, ócsároltunk — s talán erre volt is elegendő okunk — kit elneveztünk „hamisnak", te eljövél hozzánk, meglanilani bennünket saját érdekünk felkarolására. Igaz, hogy szándékod nem nz volt, de mit tehetsz le arról, hogy mi barbárok, a le cultur intencióidat rosszul érleltük meg, s a helyeit, hogy a culturvolk lendenciáit terjesztenék, egy barbár nép nyelvének csinálunk propagandát. Te minderről nem tehetsz, ne is tegyél! Mi leszámoltunk egymással. Jöttél hozzánk tolvaj módra, hónad alja tele volt tolvájkulcscsal, — német könyvvel. E kulcs segélyével akartad hazánkban lakó fajrokonaidnak — kik csekély kivétellel, mindig hü fiai voltak e honnak — hozzánk hajló szivét ellopni. Mi ugy teltünk veled, mini tolvajjal szokás : galléron fogtunk s kileltük szűrödet. Látván pedig te, hogy emberedre akadtál bennünk, szépen elkotródtál. — Áldott legyen ezért copfodnak árnyéka! A Schulverein arcátlan támadása, egyszerre kifejezésre jullalla minden igaz magyar kebelben szunnyadó amaz óhajt: bár csak magyar lenne e hon minden íia. A jámbor óhajtások kora lejárt! Nem sóhajtozni, sopánkodni, de tenni kell I Tenni kell kitartással, lelkesedéssel, lenni kell szövetkezéé. A fővárosban, néhány végvidéken — sajnos hogy nem mindenütt — megindult a mozgalom a magyar nyelv terjesztése érdekében. Lelkes férfiak állottak e szenl ügy élére s társaduimi uton akarják elérni azt, mi századunk második felében kormány halalommal el nem érhető. Nem csodálkozunk legkevésbbé sem azon, hogy a magyar nyelv terjesztésére irányuló mozgalom a végvidéken kezdődölt, oll érzik leginkább a bajt. hol az legnagyobb mérvben mutatkozik. De lelkünk mélyében megvagyunk győződve, hogy ha ezen üdvös mozgalom localisata marad, ha mint láng, el nem borítja az egész országot, ugy nem fogja megteremni azon gyümölcsöket, melyeket annyira szeretnénk megérve látni. Ha valamely téren szükségünk van az egyesülésre, az együttes működésre — s hol nem volna erre szükség? — ugy ezen tér az, hol csakis a szövetkezés, — minden lelkes hazafinak szövetkezése — biztosilhalja az elérni kivánt magasztos célt. A végvidékeken sokkal kisebb a magyarság száma, semhogy elegendő eszközöket képes volna teremteni a nagy tömegben lakó, idegen nyelvű honfitársaink közölt, a magyar nyelv eredményes terjesztésére. Ha mi, s mindazok, kik oly szerencsés helyzetben vannak, hogy nem kell naponként nemzeti nyelvünk használata miatt, ellenségekkel küzdeni, ha mi nem sietünk gyámolítani közös ügyünkben a tőlünk messze fekvő helyen működő testvéreinket, ugy el lehetünk rá készülve, hogy az ábránd marad ábrándnak, az óhajtásból valóság soha sem lesz, s a nyelvünk lerjeszlése iránt megindított mozgalom, óriási íiascoval fog végződni. Ezt pedig engednünk nem szabad! Ne nézzük tovább is összelelt kezekkel min! buzgólkodnak különböző vidékeken nyelvünk terjesztésében, de tegyünk is már valamit! Szövetkezzünk! Alakítsunk magyar nyelvterjesztő egyesületet! Mi nem kívánjuk, hogy a tót, szerb, horvát stb. mondjanak le nemzetiségükről, dobják el őseik nyelvét és magyarokká legyenek ; de igen is törekednünk kell arra, hogy az idegen uralom alall eloláhosodotl, lólosodolt, horvátosodott magyarok ismét magyarokká legyenek. Kívánnunk kell, hogy e haza mindazon idegen ajkú fiainak, kik az állam nyelvét elsajátítani akarják, mód nyujtassék erre. Az academia most töri fejét a honfoglalás évének megállapításán. Ha a honfoglalás éve megállapítva lesz, bizonyára megkezdődik a mozgalom a milenium megünnepléséhez. Nagy, dicső ünnepély fog mindenesetre az ezer éves állam élet ünnepélye lenni. Nem veheti nekünk senki rosz néven, ha tőlünk teli— hetöleg mindent elkövetünk, hogy az ünnepély méltó legyen hozzánk, egy erényekben gazdag nemzethez. Ezer év nagy idő! Nagy idő még a nemzeti éleiben is! Nagy idő különösen a magyar nemzet életében, mely ezen idő alalt szenvedett talár pusztítást, török uralmat, és német garázdálkodást! Hogy mindezt túlélte, csupán erényeinek köszönheti. Nem veheti nekünk senki rosz néven, hogy akkor, midőn rámutalunk ezer éves állami életünkre, mely telve van a sors csapások egész rajával, mely nem egyéb a küzdelmek óriási láncolatánál, mely nem egyéb a létért való küzdelemnél,— nem veheti nekünk senki rosz néven, ha akkor, néhány napra, feledve szenvedéseiket, örömre gyuládnak sziveink, öröm dalt fog zengeni ajakunk, — ha öreg cs ifjú, gazdag és szegény örömmel öleli át egymást! Nem veheli senki rostf néven, ha akkor, vissza tekintve a zivataros múltra, azon múltra, melyben egy láthatatlan kéz vezeteti bennünket, mely büntetett is ugyan, de mindenkor meg is vedelt, ha látva mindezt, reménynyel telik el szivünk a jövő iránt. Az ezer éves ünnepély azonban csakis akkor lehetne teljes fényben ragyogó, ba önérzettel elmondhatnánk: íme! ennyi és ennyi ezer szláv megszűnt Szl. Pélervár. a szlávok Mekkája felé tekintgetni; ennyi meg ennyi ezer oláhval kevesebb van, kik Dacoromaniáról ábrándoznak; ennyi és ennyi ezer horvát nem kapaszkodik löbbé Zvonimir palástjába! Nézzétek! Ezek hü fiai lellek az anyának! ezekből valódi testvérekel neveltünk! Csak ugy, csak akkor nézhetnénk teljes bizalommal n jövőbe, ha leg nagyobb része e hon fiainak megértené az édesanya nyelveli Hogy ez bekövetkezzék: dolgoznunk, áldoznunk kell! Támogatnunk kell egymást, szövetkeznünk kell a közös cél elérésére! Alakítsunk magyar nyelvlerjesztö egyesületet. | Arany János Mély gyásza van irodalmunknak. — Gyászol az egész magyar nemzet. A halhatatlan emlékű költök egyik legnagyobbjának, hazánk egyik leghűbb fiának nemes lelke ma egyhete hagyta el porhüvelyét. Arany János hamvait a király és nép osztatlan részvéte kisérte sírjába; — mert közös a fájdalom a nasy veszteség fölött. Arany János elhunytával ujabb kötelesség hárult a magyar nemzetre: kegyeletes hálával adózni annyi érdemért. — A halhatatlan költő emlékét dicsőítő érezszobor egyik biztosítéka lesz nemzetünk halhatatlanságának is, mert csak az a nemzet bírhat állandó létjoggal, mely a nagy férfiak példáján lelkesülni, cs érdemeiknek elismeréssel adózni képes. Hazaszerle megindult a gyűjtés a koszorús költő érezszobrára, — meginditollnk mi is, melyről lapunk más helyen közlünk kimutatást. Az elhunyt erdemekben gazdag éleiének rövid vázlatát — egyik munkatársunk tollából — következőkben adjuk: Arany János 1817. márcz. 2-án született N.-Szalontán, szegény földműves szülőktől. — A vallásosságot, mely öt egész élte folyamában végig kisérte, az isten cselekedeteiben megnyugvást, kis korában csepegtették szivébe szülői. Tanulékonysága rendkívül nagy volt, s 3—4 éves korában atyjától hamuba irt betűkön tanult olvasni, ugy hogy 6 éves korában, midőn iskolába feladták, jóval többet tudott társainál s ezért tanítója első helyre ülteié, melyet mindvégig meg is tartott. A szalontai iskolában folytatta tanulását, mig lehetett. A versirókat igen kedvelte s talán magára czéloz, midőn a családi körben azt mondja neffélét csinálni maga is próbálgat.« Mint költészetet tanulónak versei meglehetősen felszaporodtak, tanítói ezeket mutogatták mindenfelé, s nemsokára egész Szalonta ismerte kis poétáját. A költészeti osztályt végezvén, Debreczenbe ment, hol azonban csekély pénze, melyet Szalontán praeceptoroskodás által szerzett, nem volt elegendő, igy az anyagi szükségek kenyyy SOTET FELHŐ, — Halottak napjára. — Sötét felhő' borítja az eget, Bús as idő, bánatos a szív, — Ki volna az, kit e szomorú nap Rideg magányába el nem hív . . .? Élet támad a hideg sírok közt, Mind meg annyi élő szellemek; — — Gondolkozom a mulandóságon S messze elragad a képzelet . . . Boldogság ott lenn némán nyugodni, Mélyen lenn az öreg föld alatt, Senkitől sem háborgatva lenni, Ah! mily boldogító öntudat . . . ! Békén hagyja a sírnak lakóját A gonosz nyelvek rút rágalma, — Elföd a sír bűt, bánatot, reményt; A szerelmet el nem takarja . . . Temetőbe térek akaratlan, Temetőbe a mai napon , — Látogassuk meg kiket szerettünk Itt az idő, itt az alkalom . . . Megyek ki a holtak országába, Gyászba viszem sajgó szivemet, Gyászba viszem néma szenvedéssel Mert velem van az emlékezet . . . S megállok két parányi keresztnél, Szemeimben fényes könny ragyog, Nem törlöm le . . . földbe szivárogjon: Testvéreim sírjánál vagyok . . . Budapest, 1882. Király Kálmán. AMAK A KIS BETEGNEK. Azt mondják, hogy mosolyod bágyadt, Szemednek fénye elborul, Arczod naponta halaványabb, Piros rózsája egyre hull. Jársz, kelsz, miként egy lenge árnyék, . . 5 mindezt hallgatni kell nekem . . . Szegény szivem, rád hajh! mi vár még ?.' . . . Gyógyulj meg drága gyermekem! Oh vajha könnyed ériem hullna, Érettem lennél halovány, Borongós felhő homlokodra Mind, mind érettem szállna tán! . . De nem! . . a boldogság se kéne Te kínos szenvedéseden, Rohanjak bár kétségb'esésbe! . . . • ' Gyógyul/ meg drága gyermekem ! Mikor búcsúztam . . . kínos emlék, De kínosabb mit más beszél; Hogy elfelejte régen elméd, S szivedbe, másnak képe Könnyűm pereg arezomra folyton S reszket — mint akkor — két kezem . . . . , Ej haj! a bút majd borba folytam! . . . Gyógyulj meg drága gyermekem ! Légy újra vidám, homlokodra Derült ég szálljon, ajkaid Beszéde, mint hab tiszta fodra, Folyjon, habár mást boldogít. Velem ne gondolj! Édes álmom, Mit rólad engedt Istenem, Eltűnt, jöttét hiába várom . . . . . Gyógyulj meg drága gyermekem! JK. I^OKROL, m'nlőn maijába bocsátom lelkemet, fejtse meg saját lenyel, akkor világosan áll előttem, liogy: tudatlan lény vagyok, porszem a világ árjában. EÖTVÖS Sokféle igényeik vannak a férjeknek, s leendő férjeknek a nők irányában — jó hogy a természet e különféle kívánalmaknak eleget akarván tenni, mindnyájunkat különféle szeszély, erény, vagy kicsinyességgel ruházott fel. Vannak férfiak, kik egy nőtől nem kivannak többet, minthogy annyi esze legyen, hogyha »esik az eső, az eresz alá alljon« — jó, tehát legyen csak annyi esze, — de a sors kegyetlenül megboszulhatja magát eme nézetért. Jöhet az életben sok olyan körülmény, midőn igen jó volna, ha az asszonynak egy kicsit több esze lenne. Aztán kérdem: hogy neveli egy egészen szük látkörrei biró asszony gyermekeit ? — hogy vezesse őket addig, mig önálló gondolkodással birnak ? hogy tudja megkülönböztetni a helyes irányt, melyen fokról-fokra haladníok kell ? t l En nem pártolom a tudákos hőket, de ismét nem a tudatlanokat. — mindkettőt csak sajnálni lehet. Szerintem egy nőnek aesthetikaí dologról kell fogalommal bírnia. S miután a jköltészet csak is prózával karöltve érvényesül bennünk: kell, miszerint az első legyen háztartásunk. Itt akad elég rendezni való. De nem csak a külső csinra kell adnunk, hanem a belsőre is, hogy ne kelljen pirulnunk ha egy szekrényt felnyitunk, hogy ott a szemlélő felfordulást talál — vagy gyermekeinken rongyos ruhát, vagy lyukas harisnyát lát. Söt tovább megyek: konyha, kamra, pincze — minden a háziasszony rendszeretetére vall. Ne genirozzon a dolog, mert bizon sokszor a legjobb beosztás mellett hozzá kell fognunk egy némely igen is prózai dologhoz ! •— Es csak is ezután kezdjünk szórakoztató foglalkozáshoz; olvasjunk, de ne csupán hóbortos, úgynevezett »tuezat« franczia regényeket, hanem először is jó hírlapokat, de itt ne csak a »napi-ujdonságot.« A ki akar talál ott elég érdekes é.s tanulságos dolgot, s a világ haladásat is figyelemmel kísérheti. Aztán ott a »Termeszet tudományi közlöny,« az »Akademia« kiadványai között is van több, miket mi nők, bizony bizony — valljuk meg — gyengébb elménkkel is felfoghatunk. A jó regények, különösen a »történelmiek« szintén igen ajánlatosak. Hát még az a sok szép költemény magyar Íróinktól, és Szász Károly fordításában a külföldi irók remekei?! Egy igazán müveit nő talál időt az önművelődésre, daczára, hogy háztartásával komolyabb értelemben foglalkozik, és megfelel a társadalom többi kívánalmainak is. — Hanem sajnos, legtöbbnyire az úgynevezett »azt mondjak«kal foglalkoznak, — betérve a piaczi útról, ellátogatván ebéd után, 110 meg este felé is a szomszéd jó barátnékhoz, egy kis friss újságért! Otthon sirhatnak, pajkoskodhatnak a gyermekek, a férj pedig duzzog, hogy feleségét mindig a szomszédból kell haza czitáhű — Tableau! — Ez is baj, de az talán mégis nagyobb baj, ha egy asszony örökké a felsőbb regiokban van. Még annak, kinek családja nincs, előbb megbocsátható, — de egy gyermekekkel biró anya ha ily magasb regiokban jár, miként tud leszállni e prosai földre, s a differencziák hogyan egyenlittetnek ki ?! Azt hiszem mindent a világon a körülmények alkotnak, igy a körülmények nevelnek bennünket azzá, mivé leszünk. — Ha a sors egy okos s jó férjet rendel mellénk, az nevelhet magának. 45